Amikor minden bokszra fordul: Cotto vs. Mayorga
Március 12-én éjszaka első ízben teszi kockára nagyváltósúlyú WBA Szuperbajnoki címét Miguel Angel Cotto. A Puerto Rico-i klasszis ellenfele a Las Vegas-i MGM Grand hotelben megrendezésre kerülő találkozón a korábban szebb időket is látott ex-világbajnok nicaraguai Ricardo Mayorga lesz. Vajon Cotto érvényesíti a papírformát, és legyőzi balhés riválisát, vagy Mayorga újra összekapja magát, és megtréfálja ellenfelét? A profiboksz.hu korábbi és jelenlegi szerkesztői ezúttal is kísérletet tesznek arra, hogy megtippeljék a Sport2 csatornán is élőben követhető találkozó lefolyását és végeredményét.
Bosco: Nem számítok semmiféle meglepetésre, szerintem Cotto simán meg fogja verni a nagyszájú Mayorgat. Mayorga az utóbbi években már leginkább csak a sajtótájékoztatókon teljesít jól, a Tito elleni módszeres verés óta gyakorlatilag minden nevesebb ellenfelétől kikapott. Egyedül Fernando Vargast tudta legyőzni nagyon szorosan, de tudjuk hogy az a Vargas már bőven túl volt pályafutása csúcsán. Cotto sokkal összetettebb bunyós, ráadásul Emanuel Steward lesz a sarkában, aki a világ egyik legjobb edzője. Érzésem szerint pár kezdeti menetekben történő vehemens csapkodáson kívül momentumai sem nagyon lesznek a nicaraguainak. Pontozásra sem látok sok esélyt, Mayorga az utóbbi időben nem mutatott jó kondit a meccsein, szerintem Cotto felőrli őt és kiüti legkésőbb a mérkőzés középső szakaszában.
Tippem: Cotto WI
Erwin: Nem várok nagy meglepetést, pontosabban kevés esélyt látok arra, hogy meglepetés szülessen. Mayorga ugyan hozta szokásos formáját a találkozó előtt, és szóban már le is mészárolta a világbajnokot, de ez véleményem szerint csak a szokásos nagy hűhó semmiért, és nagyjából ezzel el is lőtte a puskaporát. A magasabb és hosszabb karú nicaraguainak igazi sansza talán a mérkőzés elején lehet, ha egy ellenállhatatlan és gyors rajttal megcsípi és kiüti Cottot, vagy ütéstől felszakad a címvédő, és leléptetik, de ehhez egy jó adag szerencsére is szüksége lenne Mayorgának. Ha azonban az elsöprő kezdés nem jön össze a kihívónak (a Stewart tanítványok általában megfelelő taktikai képzésben részesülnek, hogy adott esetben ne riadjanak vissza pl. a fogástól, ha szorul a hurok és időt kell nyerni, illetve Cotto alapból is jobb lábon, valamint a feltartó egyenese is kidolgozottabb), akkor az idő múlásával együtt Cotto győzelmi esélye fokozatosan nőni fog. A meccsek végére időről-időre elfáradó Mayorgát gyengíteni fogják a kemény Cotto testütések is, amitől én egyértelmű és látványos fölény kiharcolását várom a higgadt világbajnoktól. Igazából az idő előtti, vagy a pontozásos Cotto siker között ingadozom, és a nem létező megérzésemre hagyatkozva most úgy tippelek, hogy Mayorga kisebb csodaként kihúzza lábon, és a címvédő egyhangú pontozásossal húzza be az újabb győzelmi strigulát.
Greg: Mayorga igen sokat kihagyott, már 38 éves, és az életmódja sem (bár kinézem belőle, hogy csak a sajtó előtt dohányzik) éppen élsportolóhoz méltó. Nyilván a hosszú kihagyást nem arra használta fel, hogy a lábmunkáját, védekezését, technikáját csiszolja, legalábbis az utolsó mérkőzéséből nem ezt lehetett leszűrni. Biztosan jobb formában lesz, mint azon a Walker elleni visszatérő mérkőzésen, ahol annak ellenére is beszedett néhány komoly találatot, hogy az ellenfele nem kifejezetten győzni érkezett. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy Miguel Cotto - Walkertől eltérően - nem a vállát, meg a mellkasát fogja pöcögtetni, mikor a nicaraguai álla nyitva marad. Emellett, mint azt Trinidad, De La Hoya és Mosley ellen is láthattuk, Mayorga kifejezetten nyitott a balhorgokra és előszeretettel hanyatt is esik ettől az ütésfajtától, amely éppenséggel Cotto egyik legjobbja. Cotto balegyeneseivel, és jó lábmunkával próbálja majd kordában tartani a kihívót, illetve simán bele fog verni a szokás szerint eszetlenül rohamozó Mayorga támadásaiba. Maximum hat menetet adok a nicaraguainak, de azon sem lepődnék meg, ha Cotto már a 2-3. felvonásban kiütné.
Prof: Mayorga bokszolói kvalitásai sosem voltak olyan szintűek, hogy feltétel nélkül írhassunk róla szócikket a Boksz aranykönyve gyűjteményes kiadásba. Mégis, sokan várják a meccseit, no meg az ezt megelőző verbális hadviselését. Tagadhatatlan old school harcossága, lelki tartása elismerést kelthet, régebben még eredményre is vezetett, de az utóbbi évek kihagyásai nem sok jót ígérnek számára. Az impresszív visszatéréséhez nem lehet elég 3 hónap kemény edzőtábor, ha Cotto áll vele szemben. Bár lehet némi alapja annak a forgatókönynek, hogy a kisebb és talán sérülékeny Cotto nem tud majd elkerülni pár masszív Mayorga-attakot, és TKO-val kikap… Mégis, erre sokkal kisebb az esély, mintsem egy Steward mester leckéjét eminens módjára felmondó, oktató Cotto növekvő fölényére, amely alapján Mayorga a mérkőzés utolsó harmadában akár TKO-vereséget is szenvedhet. A testütések azért lassítják majd az amúgy sem gyors nicaraguait, és Cotto feltartó egyenesei is működhetnek. Bár párszor valószínűleg teret nyer Mayorga, illetve Cotto felvállalja a nyíltabb harcot, azért összességében Steward nem fogja hagyni, hogy védence a presszió alatt feladja a gondolkozó, technikailag ellenfelét túljátszó attitűdöt. Az első menetekben Mayorga még őszintén és az edzések hatására frissen megy majd előre, aztán viszont egyre inkább a pofonokért fog jelentkezni… Mivel valószínűleg kevesebben tippelnek Cotto WP-t, ezért a változatosság kedvéért megteszem ezt a kimenetelt.
2011. március 11. - Profiboksz.hu
Hozzászólok:
Cott kiutotte Mayorgat. Mayorganak meg a keze is tortott. www.boxingscene.com. ..
@loki: Szétszedte az ukránt. Boxban is oktatta, aztán le is ültette párszor mielőtt kiütötte. Nagyon jó volt Martinez..
@Lemmy: Tudom, tényleg azt mutatta, csak szerintem nagy kamu a sérülés :) A visszajátszásban nem nagyon lehet látni semmit amitől így megsérülhetett a karja, ellenben szerintem nem volt magánál teljesen az ütés után..
@Amador: Láttam a lassítást, szépet kapott, de szerintem is a kezét mutogatta a feladáskor.
Szimpatikus volt Cotto, a végén csak odament megölelni Mayorgát, amúgy meg fényévekkel jobb.
@Lemmy: Igen, az álla ;-) A visszajátszásban tisztán látszik hogy akkorát kapott hogy még az is meglepő hogy fel tudott állni utána..
Ez a Mayorga segg hülye. Össze-vissza szidja az ellenfelet a meccs előtt, aztán a 12. menetben meg a sarokban feltett kézzel feladja.
Hogy áll a Cotto - Mayorga? 9.ben kapcsoltam oda és jóval szorosabbnak tűnt a menet mint amire számítottam eddigre..
Talán a Cotto - Mayorgából látok pár menetet míg Martinez meccse el nem kezdődik..
itt keresgelj:
http://www.myp2p.eu/ ...
en az elso sopcastos linken nézem...
@Amador: Szerintem senki nem gondolta Wolak-ról, hogy bármi gondot is okozhat Foreman-nek. A fickót amióta csak látom bunyózni ez volt egyértelműen a legjobb meccse.
hát foreman nem sok ellenálst tanusitott.. kozben meg a martinez vs dzindziruk gálán ismet hulyere verik andy lee-t (aki steward szerint a legjobb bunyos, akit valaha edzett :))
Foreman pocsék formában van, meglátszik rajta az elmúlt 9 problémás hónap..
.. eza cotto mar evek ota nem tanul meg normalisan angolul.. es kb olyan szinten nyilatkozik, mint egy masnapos szellemi fogyatékos.. szerencsére nem is kerdezték, csak egyszer..vegig steward dumalt helyette...
Asszem ma megdol az egy meccsen utott komikus luftok szama. Mert ez a Zappavigna eleg komolyan rahajt erre.
Hát én nem tenném rá a fejemet, de az ellenkezőjére sem:)
Tényleg, áruljátok már el nekem is, hogy a pozitív doppingteszten kívül miből lehet megállapítani bizonyosan, hogy ki cuccol és ki nem?:)
@Molnár Ábrahám: Akkor én vak vagyok, meg szerintem nagyon sokan mások is...
Tisztelem becsülöm Pac-et és khant nagyon bírom a boxukat is de a vak is látja hogy nem tiszta rócs körül valami... persze nincs bizonyítékom :)
@Flex: jaja vergődés az amit stewardal csinálnak biztos igazad van steward egy nyeretlen kis 5 éves :D wlad klicsko se lenne a világon sehol amióta átvette és együtt dolgozik vele egy legyőzhetetlen gépet csinált belőle és nem ugy mint frediróccs hogy televerte a szervezetét... :D
@Molnár Ábrahám: sztem egy vergődés amit Stewardal csinálnak,már nem lesz jobb,sőt,lehet rosszabb lesz inkább.
Aztán meglehet, h rámcáfol,bár Mayorga nem egy kihívás.
Mayorga csak azert lett valaki, mert a fenykoraban levo es Mosleyt siman vero Forrestet legyozte, mindenkinek van nemezise Forrestnek Mayorga volt, ettol meg Mayorga nem lett komoly boxolo. Az a tipikus egy meccsbol lett valaki ember, mint Rahman.
Cottonak lesz egy jó estéje.Talán még le is csavarja Mayorgát,de én inkább egy TKO-s győzelmet tudok elképzelni.
nem akarok tiszteletlen lenni,de ez a párosítás nem egy nagy durranás.Mindkettő rég ki van égve.
Inkább a Martinez-Dzinzirukna k kellett volna boxra fordulnia, de azért így is köszönjük! :)
Srácok azért Mayorgát nem kéne ilyen hamar leírni !!!
Szerintem több volt benne mint amire vitte,de még igy is Nagyon kemény boxoló és bírja az ütéseket,továbbá mindig jó meccseket csinál : )
Várjunk még ezzel Cotto győzelemmel hajnalig !
Szerintem ezt a meccset csak Cotto szúrhatja el, egyébként biztos a győzelme.
@szerkesztokedvence: dehogynem a bandázs miatt , csoda hogy kihúzta 11 menetig hogy téglával verték a fejét amúgy az első 6 menetet el is vitte ott cotto.. majd a visszavágón kioktatja. csak előbb legyen meg mayorga
Én is Cotto-ra tettem, de nem lepne meg, ha az előember nyerne KO-val. Cotto-nak nem fekszenek a rohamozó bunyósok. Gipszjakab sem a bandázs miatt verte meg.






