×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Május 5-én ismét ringbe lép egymás ellen – legalábbis 2018-03-21 09:47:57 https://www.profiboksz.hu/2018/03/21/golovkin-vajon-hogyan-nottek-meg-canelo-izmai/

Golovkin: vajon hogyan nőttek meg Canelo izmai?

Május 5-én ismét ringbe lép egymás ellen – legalábbis mai tudásunk szerint – a középsúlyú egyesített bajnok Gennady Golovkin és a korábbi nagyváltó-, és középsúlyú címvédő Saul Alvarez. A két ökölvívó visszavágóját az elmúlt hetekben beárnyékolta egy kellemetlen incidens, hiszen a doppingvizsgálatok egy tiltott szer, nevezetesen clenbuterol jelenlétét mutatták ki a mexikói kihívónál. Több álláspont szerint az anyag valamilyen étellel került Alvarez szervezetébe, tekintettel arra, hogy Mexikóban ennek már gyakorlatilag hagyománya van, illetőleg, a clenbuterol mennyisége sem volt számottevő (bár a doppingvizsgálat kimutatta) Canelonál. Golovkin eddig visszafogottan nyilatkozott, a keddi napon, egy sajtóeseményen azonban kifakadt és komoly vádakat lebegtetett meg az ellentábor irányába: „Mexikói kaja?! Na, ne! Én megmondom, hogy ez a cucc nem étellel került a szervezetébe. Ez maga Canelo, a csapata, a promótere. Csalnak. Mindenféle tiltott szerekkel lövik magukat és közben igyekeznek úgy tenni, mintha semmi nem történne. Tök nyilvánvaló volt, nézzék meg, hirtelen milyen izmai nőttek az első meccsre is. Vajon honnan? A tűszúrások nyomai is ott voltak a bőrén, jól látható volt. Nézzék meg a fényképeket és kérdezzenek meg erről néhány orvost. Mondják már meg, honnan jöttek azok az izmok. Lehet, hogy hazugságvizsgáló kellene. Akkor nem jöhetnének ezekkel a hülyeségekkel, mexikói kajákról, meg zöldségekről, meg gumicukorról, meg ki tudja még miket hordanak össze.” Eric Gomez, a Golden Boy Promotions igazgatója szerint GGG le akarja mondani a meccset, azért jön elő ezekkel a nyilatkozatokkal: „Nem hangzik túl magabiztosnak, szerintem olyan, mintha ki akarna szállni. Ha nem akarja a mérkőzést, akkor mondja azt. De most teljesen más stílusban és tartalommal beszél, mint előző héten.”
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Slajos: "Bizonyitani kell, azt pedig csak ugy lehet ha valaki fennakad a a doppingszuro szitan. Masreszt viszont amiota megnyilt "pandora szelenceje" azota mar egyik csucsrol es rekordrol sem lehet egyertelmuen es biztosan kijelenteni, hogy tisztan lett elerve. Mindenki gyanus :D"

Egyértelmű, de kérdés, hogy hagyok lehetőséget valmi módon a bizonyításra, vagy már eleve eldöntöm-e, hogy mindenki bűnös :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 19:54:02

@leibigabi: "..de az nem, hogy valamennyien-e.."

Persze hogy nem. Bizonyitani kell, azt pedig csak ugy lehet ha valaki fennakad a a doppingszuro szitan. Masreszt viszont amiota megnyilt "pandora szelenceje" azota mar egyik csucsrol es rekordrol sem lehet egyertelmuen es biztosan kijelenteni, hogy tisztan lett elerve. Mindenki gyanus :D

» Slajos   válasz erre
    2018-03-24 19:42:54

@Slajos: "alojaban a doppingvizsgalat is igy zajlik sok esetben. Hiszen kijelentik, hogy a tesztoszteron szint ennyi es ennyi aranyban lehet a szervezetben, vagy a vorosversejt stb. Ha tobb akkor csalt es kesz. Mi van ha van olyan ember akinek joval tobb meg a megengedet hatarnal is?"

Lentebb linkeltem is, ahol volt olyan akinél pont ez volt a helyzet, és azzal védekezett, hogy azért volt magasabb a tesztoszteron szint, mert nem sokkal a mintaadás előtt feküdt le egy nővel :)) (Nem tartották hihetőnek) De igaz, akár lehet olyan is, hogy valakinek a tüdőkapacitása rohadt nagy, ami miatt sokkal jobb az állóképessége és azt gondoljuk, hogy doppingol, pedig nem.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 18:58:45

@Slajos: "Az 1900-as evek eleje, cca 1930-ig de meg lehet hatarozni evre pontosan is csak most nincs kedvem keresgelni."

Értem. Nem kell keresgélni, mert azt gondolom, hogy az meghatározható, nagyjából, hogy mikor milyen szereket kezdtek használni sportolók, de az nem, hogy valamennyien-e :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 18:34:04

@leibigabi: "..Melyik lenne az az év amelyiknél még elfogadnád tisztának az adot sportolót, ha ma negatív a tesztje?.."

Az 1900-as evek eleje, cca 1930-ig de meg lehet hatarozni evre pontosan is csak most nincs kedvem keresgelni.

» Slajos   válasz erre
    2018-03-24 18:25:13

@leibigabi: "..ha így nézzük, akkor pl. meghatározom, hogy a víz alatt egy ember max 5 percig bírhatja, mert bárki akit ismerek valószínűleg 2 perc környékén már az életéért küzdene, tehát 5 perc már lehetetlen kategória.."

Valojaban a doppingvizsgalat is igy zajlik sok esetben. Hiszen kijelentik, hogy a tesztoszteron szint ennyi es ennyi aranyban lehet a szervezetben, vagy a vorosversejt stb. Ha tobb akkor csalt es kesz. Mi van ha van olyan ember akinek joval tobb meg a megengedet hatarnal is?

» Slajos   válasz erre
    2018-03-24 18:22:40

@Slajos: De akérdést úgy is feltehetem, hogy mondjuk tételezzük fel, hogy a legutóbbi 200 évből az összes top bokszolónak megvan a mintája, amit ma újra vizsgálnak. Melyik lenne az az év amelyiknél még elfogadnád tisztának az adot sportolót, ha ma negatív a tesztje?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 18:17:58

@Slajos: Nem tudom, hogy mi a pontos protokollja az újravizsgálatnál, de ha így nézzük, akkor pl. meghatározom, hogy a víz alatt egy ember max 5 percig bírhatja, mert bárki akit ismerek valószínűleg 2 perc környékén már az életéért küzdene, tehát 5 perc már lehetetlen kategória, és ha valaki ennél többet tud, akár ott előttem, akkor az csalt, még akkor is, ha tudom azt, hogy az embernek valószínűleg a születésétől fogva az átlagnál jóval nagyobb a tüdőkapacitása, amire még keményen rá is gyakorolt. :) Tehát egy olyan helyzetet teremtek, hogy soha senki ne tudja bebizonyítani azt, hogy tévedtem. De ettől függetlenül valóban nem lehet garancia az 5 évvel későbbi újravizsgálat sem.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 17:37:52

@leibigabi: ".."Viszont ha benne vagy a versenyszintu sportban tobb eve, akkor fokozatosan elveszted minden ebbeli illuziodat..
Mindenki aki benne van a versenysoprtban az elveszti? (Általánosítás).."

En meg egy olyannal sem talalkoztam aki mar jo ideje benne van es meg mindig hisz benne, persze ettol meg lehet ilyen, nem zarom ki.

» Slajos   válasz erre
    2018-03-24 17:22:20

@leibigabi: "..Tehát mondjuk ha egy minta 5-6 évvel később is tiszta, akkor hajlandó lennél-e beismerni, hogy hát mégis csak lehet, hogy tiszta volt az adott sportoló?.."

A mintak ujravizsgalatanal vizsgalnak mondjuk 2-3 olyan szerre amit azota mar ki tudnak mutatni es kozben meg mindig marad 20 olyan amit sem akkor sem azota nem tudnak kimutatni, szoval.

» Slajos   válasz erre
    2018-03-24 17:12:34

@Peacock: Tisztában vagyok azzal, hogy vannak doppingérzékenyebb sportágak, mint pl. a sprint a bicikli, a profi testépítés...stb, de nálam az élsportolók halmazát nem 3 sportág és annak az első 5 képviselője teszi ki.
De mindegy, szerintem már így is elmondtuk az érveinket pro-kontra. :)

Viszont arra még kiváncsi lennék, hogy mi a véleményed arról, hogy a levett mintákat 10 évig őrzik meg, és később megvizsgálják némelyiket újra. Tehát mondjuk ha egy minta 5-6 évvel később is tiszta, akkor hajlandó lennél-e beismerni, hogy hát mégis csak lehet, hogy tiszta volt az adott sportoló?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 14:57:22

@leibigabi: Az állítás nem az, hogy minden élsportoló doppingol (mert élsportolónak mondhatod egy EB 50. helyezettjét is), hanem az, hogy minden igazán sikeres élsportoló (profi világbajnok, olimpiai bajnok, stb.), aki olyan sportban versenyez amiben esszenciális az erő, a gyorsaság, ill. az állóképesség. Persze hogy lehet ezen sportokban is olyan aki a top 50-100 tagja és éppen nem doppingol. De a top 5-10-ben aligha.
Meg hogy melyik az a mondat? Értelmezz kérlek szöveget:

“- Ebben van ellentmondás. Azt mondja, van alternatíva, miközben Gaynek és Powellnek nyilván a legmagasabb szinten menedzselik a felkészülését, mégis szükségük volt a szerekre.
- Azért, mert húszan voltak az első sorokban, akik ugyanezt megcsinálták. Ezek a világ legjobb futói, s igen, doppingoltak. De az utánuk beérkező nyolc nem?
- Ezzel azt állítja, hogy a sprintszámok olimpiai döntőjébe lehetetlen tiltott anyag nélkül bekerülni?
- Lehetetlen.”

Itt a futókra (majd a biciklisekre) kihegyezve mondja explicite, hogy igazán sikeres élsportoló nem lehetsz dopping nélkül. De előtte elmondja: erő, állóképesség és gyorsaságotientt sportokat érinti a dopping. (Lehet a ping-pong, a sakk, a jégtánc vagy a szinkronúszás élmenői nem mind doppingolnak, passz, ahhoz én sem értek.)
És ezek bakker az amatőrök: egy profi boksz vb mennyivel több pénzért, a háttérben mennyivel nagyobb anyagi érdekeltséggel bokszol, mint egy amatőr bokszoló?

És aki ezt mondja, Bakanek nemcsak a birkózó válogatott sportorvosa, hanem a MACS korábbi vezetője is egyben. Én már a 90-és években olvastam tőle publikációkat a doppingról, mikor ez igazán téma sem volt. (Csak a testépítésben.)

» Peacock   válasz erre
    2018-03-24 14:37:05

@Sarkozi Robert: amúgy igazad van sokszor megbeszéltük már ezt, és megértelek, mert van benne igazság amiket írsz, pl Holy szabálytalanságaira, bizony tördelte a meccset rendesen az elsőn is, de nem ezért nyert ez is biztos. Pedig én nagyon bírom Tyson-t, de valahogy Holyfield-et nem neki találták ki. ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-03-24 14:34:10

@CHUBAKKA: ebbe most nem mennek bele mert 1000x kiveseztuk, Tyson baromsagot csinalt, de Holy kezdte a gusztustalankodast. Tyson szeme 2 meneten belul szetnyilt, ugyanugy szet lett fejelve mint az elso meccsen. persze altalanossagban ez nem mentseg eg, fulharapasert(legalabbis a ringben).
De ez h Holyfield is Jezusra gondolt a meccs alatt...Nagyra tartom mint bokszolot de mint embert nem sokra, es szamomra mindegy mit nyilatkozik foleg a doppingtemaba ne ossza az etikai tanacsait(amibe ő maga is belekeveredett egyszer)
masik ilyen kereszteny szoszolo Ward akinek szinten biztos Jezus lebegett a szeme elott mikor megfejelte vagy telibeverte Kovalev mogyoroit. Bocsi az offolasert de engem ezeken dolgokon en nem tudok napirendre terni...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-03-24 14:28:12

@Sarkozi Robert: "Holyfield mondta ezt?! Egyebkent is belekeveredett egyszer egy doppingbotranyba(biz onyitani nem tudtak vegul)"

Igen az BALCO labor botrány volt, de a legérdekesebb az, hogy a labor vezetőjét a doppingmágus Contét leültették néhány hónapra, aki miután kiszabadult átállt a másik oldalra és ma már a doppingüldözőket segíti a szaktudásával.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 12:05:05

@Sarkozi Robert: igaz, hogy tényleg sokat fogott Holy, és összefejelés is volt, de nem ez miatt vesztett Tyson szerintem. Attól még nem kellett volna, hogy így eldurranjon az agya, hogy harapdálni kezdjen. Elcseszte Tyson!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-03-24 11:57:07

@Sarkozi Robert: "Na ez a nap vicce volt."

Áááá, olvasd el ezt, az ember nem is gondolná, hogy mennyiféle módon kerülhet be a szervezetbe dopping :))

https://vs.hu/sport/osszes/szi...

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 11:50:40

@leibigabi: "Érdekes felvetést olvastam, Holyfieldtől, aki azt mondta, hogy a küzdősportokban, letöltendő börtönbüntetéssel is kellene sújtani a doppingolókat. "

Na ez a nap vicce volt. Pont Holyfield mondta ezt?! Egyebkent is belekeveredett egyszer egy doppingbotranyba(bizonyitani nem tudtak vegul). A masik nagy aranykopese az volt amikor a Tyson elleni masodik derbi utan arrol beszelt hogy Jezusra gondolt a meccs alatt(mikozben szetfejelte Tysont)

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-03-24 11:38:15

@ogreface: "A doppingnak az az átka, hogyha van két közel egyforma képességű sportoló, akkor az a "kis" plusz, amit a dopping ad, bőven elég lehet a győzelemhez, ez pedig minden, csak nem fair dolog, legalábbis szerintem."

Persze, hogy elég lehet, de nem feltétlenül elég. És abban is egyetértek veled, hogy a doppingolás egy tisztával szemben nem fair. De az alapkérdés, az az, hogy minden élsportoló doppingol-e vagy lehetnek-e tiszták is.
(Érdekes felvetést olvastam, Holyfieldtől, aki azt mondta, hogy a küzdősportokban, letöltendő börtönbüntetéssel is kellene sújtani a doppingolókat. )

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 11:31:21

@Titok: "Es oszinten nem tudom hogy te most egyebkent ide csak "trollkodni" jarsz, unatkozol, vagy tenyleg elhiszed amit irsz. Foleg hogy sportolok is elmondjak videokba hogy doppingoltak, es korulottuk mindenki aki versenytars volt. Szakertok elmondjak hogy egy doppingos legyozheti a tehetseget."

Ha ez számít, akkor ennyivel erővel vannak olyan sportolók akik meg elmondják, hogy ők nem doppingolnak. A doppingos valóban legyőzheti a tehetséget, ennek az ellenkezőjét nem is állítottam...

"Ha te ezek utan is elhiszed, hogy mondjuk Golovkin, Wilder, Joshua, vagy Tyson teljesen naturalba csapkodta ki brutal mod az ellenfeleiket, akik kozott akar lehettek doppingolok is, csak azert mert a sportolok ritkan buknak le, akkor hidd."

Kissé kezdesz itt csúsztatni :) Sosem állítottam, hogy a fentiek nem doppingolnak, hanem azt állítom, hogy az élsportolók között is lehetnek olyanok akik tisztán érték el azt amit elértek. Érzed a leheletnyi különbséget a kettő között?
(Ha egy mintát 10 évvel később elővesznek és akkor sem tudnak belőle doppingot kimutatni, akkor arról inkább azt feltételezem, hogy mégis csak tiszta volt, mint hogy de márpadig akkor is doppingolt)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 10:52:18

@leibigabi: "Nem tudom, de teljesen mindegy"

nem ertek eggyet veled, szerintem nem teljesen mindegy mert itt most az emberi turokepesseg hatarairol beszelgetunk es nem arrol hogy koztuk van egy magasan legjobb. Peacock altal linkelt cikkben is elmondja az edzo hogy a doppingolok koreben is a mindig a legtehetsegesebb nyer...
hogy miert tartom irrelevansnak a peldadat: Roy Jones vagy Mayweather is hatalmas kulonbseggel verte Toneyt vagy Marquezt(pedig mindketto klasszis). viszont ez a ket pelda nem azt bizonyitja hogy ezt dopping nelkul is el lehet erni.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-03-24 10:42:00

@leibigabi: Gondolom ez a cikk is így kezdődött: "angol tudósok bebizonyították". :)))

Ez így marhaság, inkább úgy kellett volna tesztelni, hogy ugyanazokat a gyakorlatokat elvégeztetni velük a dopping előtt és utána is és azt vizsgálni, hogy menyit fejlődött az anyagos és mennyit a placebós.
A doppingnak az az átka, hogyha van két közel egyforma képességű sportoló, akkor az a "kis" plusz, amit a dopping ad, bőven elég lehet a győzelemhez, ez pedig minden, csak nem fair dolog, legalábbis szerintem.

» ogreface   válasz erre
    2018-03-24 10:33:13

@Sarkozi Robert: "nagyobb aranyban megis kik nyertek? illetve milyen versenyszamokban nyertek a tisztak es ott milyen szert szedtek a szteroidosok?
ezek nem mellekes infok csak azert kerdezem..."

Ezek ilyen ügyességi és atlétikai számok voltak. Hogy milyen arányban és pontosan milyen szert szedtek azt nem jegyeztem meg, mert annyira nem érdekelt. Nyilván, ha más a merítés ott születhettek volna más eredmények. Mindössze a lényeg, ha valaki ügyetlenebb a másiknál, az szteroidokkal együtt is az maradhat.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 10:22:10

@leibigabi: nagyobb aranyban megis kik nyertek? illetve milyen versenyszamokban nyertek a tisztak es ott milyen szert szedtek a szteroidosok?
ezek nem mellekes infok csak azert kerdezem...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-03-24 10:12:15

@leibigabi: De mint ahogy irtad, nem eleg hatekony a teszteles. Az meg hogy kulombozo versenyszamban merkoztettek meg oket es volt ahol nem a doppingos nyert... mit vartal oszinten? A dopping nem szupererot, es szuperkepessegeket ad. Attol mert valaki szurja magat nem lesz hirtelen egy birkozo zseni, vagy egy profi okolvivo. Viszont ha valaki, mondjuk 9 eves kora ota bokszol, tehetseges, ugyes, es elszant, es meg doppingol is, szinte biztos hogy legyozi azt az embert aki szinten ugyan ezekkel a tulajdonsagokkal bir, de nem doppingol. Mert erosebb lesz, tobbet, es jobban tudott edzeni, mert a dopping segiti ebben, egy komoly edzes utan nem fog meghalni masnapra. Ha nem szeretned beismerni hogy bizony a nagymenok kozul mindenki doppingol, akkor ne tedd, de attol meg nem neked lesz igazad. Az hogy nem tudjak kimutatni a vizsgalatok a doppingot meg azert van, mert tobb penz all rendelkezesre arra hogy a sportolok doppingoljanak, mint arra higy ezt megakadajozzak. Mert nem ugy doppingolnak mint 5-10-20 eve, mert akkor hetente buknanak le.
Es oszinten nem tudom hogy te most egyebkent ide csak "trollkodni" jarsz, unatkozol, vagy tenyleg elhiszed amit irsz. Foleg hogy sportolok is elmondjak videokba hogy doppingoltak, es korulottuk mindenki aki versenytars volt. Szakertok elmondjak hogy egy doppingos legyozheti a tehetseget. Hogy az amator, sulis, penz nyeremeny nelkul jatszo sracok is doppingolnak, hogy jobban menjen a jatek.
Ha te ezek utan is elhiszed, hogy mondjuk Golovkin, Wilder, Joshua, vagy Tyson teljesen naturalba csapkodta ki brutal mod az ellenfeleiket, akik kozott akar lehettek doppingolok is, csak azert mert a sportolok ritkan buknak le, akkor hidd. A te dolgod. Tovabbi minden jot, szerintem en tobbet nem reagalok a kommentjeidre ezentul.

    2018-03-24 10:11:29

Csináltak egy kisérletet átlag emberekkel, (egyikük sem volt aktív sportoló) ahol a csoport egyik fele szteroidot kapott, a másik fele placebot (egyik sem tudta, hogy szteroidot vagy placebot kapott) különböző versenyszámokban mérkőztették őket, és nem minden versenyszámban szteroidos nyert. Ebből az derül ki, hogy egy tiszta ember is képes lehet legyőzni a doppingolót, ill. egy doppingoló, sem feltétlen lesz jobb egy tisztánál, csak azért mert doppingol.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 09:42:03

@Titok: Láttam már ezt a videot, elgondolgogtató az biztos.

ez is érdekes:

"A gyógyszergyár laboratóriumának köszönhetően lett a londoni olimpia minden idők legszigorúbban ellenőrzött olimpiája, ennek ellenére egészen mérsékelt találati aránnyal zárt a WADA. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint ennek hátterében a dopping és az analitika közötti törvényszerű ellentmondás áll: „Jóval több sportolóról feltételezzük, hogy doppingol, de csak nagyon kevés alkalommal tudjuk valóban kimutatni. A laboranalízis nem elég hatékony szűrés szempontjából. A WADA egyik szakértője a londoni olimpia kapcsán azt nyilatkozta, hogy az induló sportolók 10 százalékáról feltételezték, hogy használt valamilyen tiltott szert vagy legalábbis élete során egyszer már biztosan doppingolt. Ennek ellenére a 10.500 sportolóból csak 14 pozitív esetet találtak.”

http://kreativ.hu/cikk/nehez_m...

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 09:20:49

@leibigabi: https://www.youtube.com/watch?...

https://www.youtube.com/watch?...

Nézd meg ezt a két videót, ha többet akarsz tudni a szteroidokról. Mindenképp ajánlom a második videót ott is nézd meg a 14:05 perctől amikor egy nálunk nagyobb tudással rendelkező ember mondja el hogy jobb-e egy szteroidos vagy nem.

    2018-03-24 08:54:45

@Slajos: Az előzőnél az egyik helyett nem azt a linket akartam, hanem ezt:

http://www.origo.hu/sport/2016...

+Sok olyan emberrel találkozom, akik ma már nem hisznek a sportban, azt mondják, minden élsportoló doppingol. Van számukra pár biztató szava?

Nem értek egyet azzal, hogy mindenki doppingol a sportban, ha így lenne, akkor nem csinálnám a munkámat. Én a magyar sportolók körében is látom, hogy vannak tiszták, akik megpróbálnak hihetetlen munkavégzéssel, tehetséggel nagy eredményt elérni. "

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 08:47:42

@Slajos: "Na de ma mar miert nem gondolod azt, hogy mindenki korrupt? Valoszinusitem, hogy azert mert tapasztaltad kozben, hogy nem mindenki az!"

Így van, és fenntartom magamnak a tévedés lehetőségét, ill. azt, hogy az általánosítás az jó eséllyel tévedés. :)

"Viszont igy, tapasztalataink fenyeben mar megengedjuk magunknak, hogy erosen szkeptikusak maradunk ez iranyban."

Érthető

"Viszont ha benne vagy a versenyszintu sportban tobb eve, akkor fokozatosan elveszted minden ebbeli illuziodat."

Mindenki aki benne van a versenysoprtban az elveszti? (Általánosítás)

már korábban linkeltam, de lehet nem olvastad.

https://24.hu/elet-stilus/2008...

https://24.hu/elet-stilus/2008...

Mindketten benne vannak a legmagasabb helyen a versenysportban? Igen. Mi a véleményük?

Peacock

Melyik az a mondata az általad linkelt sportorvosnak, amiből azt kellene kihallanom, hogy minden élsportoló doppingol? A doppingszövetség elnőke viszont konkrét kérdésre konkrétan azt válaszolja, hogy szerinte vannak tiszták. Dr Margeret Goodman is kijelenti, hogy vannak tiszták...

Sárközi Róbert

"arrol van adat hogy vajon doppingtesztet vegeztek e rajta? :)"

Nem tudom, de teljesen mindegy, mert mert ha valaki elég erősen hiszi azt, hogy a kiemelkedő eredmények mögött csakis dopping állhat, akkor az ugyis azt válaszolná rá, hogy biztos olyan szert használt, amit nem tudtak kimutatni :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-24 08:04:22

@leibigabi: Azt, hogy ilyen fokú intenzív terhelést folyamatosan nem bír a legegészségesebb emberi szervezet sem természetes élelmiszerekkel, úgy hogy ráadásul folyamatosan gyarapodik és növeli is a teljesítményét, az evidencia kedves leibi.
De ha akarod: az én véleményem is, aki ha nem is a legnagyobb, leghitelesebb, de ebből a szempontból talán mégiscsak egy kis szakértőnek is számítok amatőr sportedzőként, aki klubvezetőként országos bajnokot is neveltem már ki és készítettem fel már más küzdősportban.
De országos sportszövetségi elnökként annyit még fel tudok ajánlani, hogy az egyik gyakorló orvos tagunk (mint sportszövetségi egészségőr) pont most tárgyal az OSEI-vel a sportorvosi versenyengedélyek kapcsán, ha gondolod az ő véleményét is kikérem és megosztom veled.

De mielőtt ezt megtenném, javaslom elolvasásra egy igazán hiteles szakértő véleményét, ami talán meggyőző, vagy legalább elgondolkodtat esetleg téged is:
http://nol.hu/sport/ahol_az_el...
Csodálom amiért ilyen őszinte tudott lenni. (Mert hát, bár ezt nem mondja ki, de ha valahol, hát a birkózásban kiemelt tényező az erő és az állóképesség...)

Ez pedig egy kis historikus cikk:
http://nol.hu/sport/ahol_az_el...

» Peacock   válasz erre
    2018-03-24 00:03:01

@leibigabi: "Gondoltad volna? Én sem. Lehetetlen, de még is van aki megcsinálta :)"

arrol van adat hogy vajon doppingtesztet vegeztek e rajta? :)

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-03-23 23:09:44

@leibigabi: "..Korrupciót is látok és gondolok. Akkor mindenki korrupt? Fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy igen mindenki, csak az összeg más. Ma már nem ezt gondolom.."

Na de ma mar miert nem gondolod azt, hogy mindenki korrupt? Valoszinusitem, hogy azert mert tapasztaltad kozben, hogy nem mindenki az!

Na most hasonloan van az elsportal is. Amikor belekerul az ember tapasztalatlanul akkor azt hiszi, hogy van aki doppingol es van aki nem. Utana az evek alatt az ember kozben azt tapasztalja, hogy gyakorlatilag minden magas szinten levo sportolo akit ismer tolja.
A jelentos kulonbseg inkabb abban van, hogy van aki esszel csinalja es van aki esztelenul es ez hatalmas, "eg es fold" kulonbseg valojaban.

Sok ember szemelyes tapasztalata persze meg mindig nem eleg ahhoz, hogy egyertelmuen kijelenthessuk, hogy mindenki aki csucsportolo doppingol is egyben, de a valoszinusegeket azert nagyon megvaltoztatja.

Hogy mikent arra vegyuk szemleltetoul a te altalad leirt 2. peldat:
Egy levegovetellel a csucs viz alatt legyen
- 15 perc tiszta oxigen belelegzese nelkul.
- 25 perc tiszta oxigen belelegzesevel.

Rengetegen probaljak evtizedek alatt es a legjobbak 15 perc korul jutnak el kis, par masodperces kulonbsegekkel egymas kozt. Ekkor jon valaki aki 25 percet csinal es azt allitja, hogy nem lelegzett be tiszta oxigent elotte. Elhisszuk neki?

Ok mondjuk erre, o kurva nagy tehetseg az apja lehet hogy hal volt de minimum vizimano o hat a nagy kivetel. Egyszer csak jon meg egy versenyzo 25 percel, majd meg egy stb. stb. egyszer csak mar ott tartunk hogy a 15 perces csucs mar a juniorban sem nagy dolog.
Meg mindig lehet, hogy valamelyikuk tiszta, meg ha joval kisebb is a valoszinusege mint a 15 perces idoknel, de azert megsem kizarhato. Viszont igy, tapasztalataink fenyeben mar megengedjuk magunknak, hogy erosen szkeptikusak maradunk ez iranyban.

Na valahol itt tartunk ma. Persze a valosagban joval komplikaltabb a dolog mint ebben a peldaban.

» Slajos   válasz erre
    2018-03-23 22:54:19

@Slajos: "Amikor ugy az evek alatt latsz jo-par olyan embert aki evek ota edz rendesen, mindent betartva es van egy kozepes szinten, majd hirtelen, par honap alatt kategoriakat ugrik a teljesitmenye azert elgondolkoznal te is, hogy is van ez? Vagy nem?"

De, igen. Korrupciót is látok és gondolok. Akkor mindenki korrupt? Fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy igen mindenki, csak az összeg más. Ma már nem ezt gondolom. Kérdezték tőlem, hogy szerintem egy levegővétellel mennyi ideig bírja az ember víz alatt. Azt mondtam max 4-5 perc, felette a lehetetlen kategőria. Tévedtem, mivel tizenvalahány perc a csúcs. Ha előtte, tiszta oxigént is belélegezhet valaki, akkor már huszonvalahány perc a csúcs. Gondoltad volna? Én sem. Lehetetlen, de még is van aki megcsinálta :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-23 21:02:07

@leibigabi: Nyilvan ha igy allsz hozza "hivatalosan" akkor persze, hogy elhiheted, hogy az emberi szervezet dopping nelkul is elerhet ilyen teljesitmenyeket.
Viszont ha benne vagy a versenyszintu sportban tobb eve, akkor fokozatosan elveszted minden ebbeli illuziodat.

Amikor ugy az evek alatt latsz jo-par olyan embert aki evek ota edz rendesen, mindent betartva es van egy kozepes szinten, majd hirtelen, par honap alatt kategoriakat ugrik a teljesitmenye azert elgondolkoznal te is, hogy is van ez? Vagy nem?

» Slajos   válasz erre
    2018-03-23 12:35:45

@leibigabi: Ez annyira egyértelmű hogy nem is kell szakembereknek állítani.

    2018-03-23 12:05:43

@Peacock: 20-on évesen nagyon is képes regenerálódni, ez csak később lehet gond.

    2018-03-23 10:46:55

@Peacock: De, hogy ezt nem bírja ki senki, koksz nélkül ez a Te véleményed, vagy szakemberek állítják?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-23 09:06:46

@leibigabi: Csak Tysont nyilvános edzésprogramját nézve (akinek pedig a súlyát se kellett lefaragni mérlegelésre hogy épp beférjen egy limitbe, extra edzésmunkával):
http://reemusboxing.com/mike-t...

Tyson nemcsak 4,8km-t futott reggel fél ötkor, hanem előtte már nyomott tíz intervall sprintet, du. 5 körül 1 órát szobabiciklizett, este fél 9-kor meg még 30-45 percet. Ez sokkal-sokkal durvább, mint az általam kért 10km kocogás. Pedig ő durván nehézsúlyú volt.

Az a 10 menet sparring meg akkor volt egy átlag edzésmunka, mikor nem 12 menetes vb meccsre készült. Ráadásul a déli 10 menet sparring és padelés mellett volt még egy edzése du. 3-kor további extra sparringgal (kb. újabb 10 menet).

A kieg. edzése 17 órától nem az általam kért 2*20p laza edzés volt hanem ultra kemény erőfejlesztés 5-6 gyakorlattal.

Stb.

Na ezt nem bírja kérlek egy emberi test teljesítménynövelők nélkül. Mert nem tud regenerálódni. A túledzés eredményeként durva katabolizmus és sérülések állnának be. Nem bakker száraz izomtömeg-növelés;) És Alvarez kisebb súlyúként, fogyasztás mellett alkalmanként ennél feltehetően több aerob/kardió munkát is kéne végezzen.

» Peacock   válasz erre
    2018-03-22 23:04:27

KIt érdekel hogy doppingol, elrontották Caneloék, GGG is tele van nem kell félteni.
Ez élsport, itt már kell a kémia is, de nem a dopping a fő dolog,ami miatt nyer a sportoló az csak hozzátesz egykicsit. Golo ne álszenteskedjen, ez nem rá vall ő is ugyanúgy doppingol.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2018-03-22 22:12:13

@northpaw: A másik amit nem értek, hogy még ezek mellett miért kellene izomtömeget is növelnem? Ha azt szeretnék, akkor lehet változtatni az edzésterven.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-22 21:57:49

@Peacock: Na de most itt leírtál egy világbajnokhoz méltó edzés adagot és azt nekem kellene bírnom?

1 órát futtatnál, amikor Tyson pl. 3 mérföldet futott, Roy Jones 3-5 mérföld. (ezt ha 4 mérfölddel számolom az 6,4 km, mondjuk 10 km/h sebességgel legyen 40 perc, Marciano 45-t futott) Tyson napi 10 menetes saparring adagja az kb amit megadtál 40 perc sparringra. (de megjegyzem, nem minden menő sparringol mindennap 10 menetet). 45 perc ugrálókötelezés. (Roy Jones 25 percet csinált ebből) A 2-szer 20 perc gyakorlatsor: 250-300 lábemelés/4x100 felülés (Roy Jones adagja) és 16 perc (4-5 menet fedeles labda, (ez Roy Jones adagja) 30 perc a zsákon (amit kérsz, Jones éppen ennyit csinált anno)

Ha most erre azt mondom, hogy én ezt valószínűleg nem tudnám koksz nélkül megcsinálni, akkor ez a lehetetlen kategória? Inkább olyan sportolóktól kellene ezt megkérdezni, akik gyerek koruk óta edzenek, vagy mondjuk egy sportorvost.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-22 21:34:17

Any amount of Clenbuterol is doping, says WADA

"Just because it's small doesn't mean it's not doping," WADA's Christiane Ayotte told the New York Times. "This is just the dopers adjusting or mis-adjusting to the testing."

http://www.velonation.com/News...

Ez a WADA álláspontja a kérdésben. Ennyit a szennyezett hús meséről, amivel egyébként mindegyik clenbuterollal lebukott sportoló próbálkozott.

» northpaw   válasz erre
    2018-03-22 21:18:16

@leibigabi: Figyelj. Ne vigyük túlzásba. Kezdj már el napi 45 percet ugrálókötelezni, 30 percet zsákolni, 30 percet pad élni, 1 órát futni, 40 percet sparringolni - meg mondjuk tegyél még hozzá két szabadon választott 2*20 perces gyakorlatsort kemény szériákkal (lehet fekvőtámasz és lábemelés pld.). Ezt oszd el napi 2-3 edzésre. És szólj ha ezt egyrészt bírod, másrészt ettől el kezd nőni a száraz izomtömeged: ehetsz naturál bármit.

» Peacock   válasz erre
    2018-03-22 19:04:28

Az szerintem mindenkinek nyilvánvalónak kell lennie, hogy étellel ilyen típusú gyógyszer-hatóanyag nem tud bekerülni a szervezetbe. Canelo doppingolt.
A Clenbuterol bizonyos asztmagyógyszerek hatóanyaga, mely hörgőtágító hatású, ezáltal csökkenti a légszomjat a betegeknél. Mellékhatása, hogy a hörgők tágításával több oxigént visz be a szervezetbe, így gyorsítja az anyagcserét, megemeli a testhőmérsékletet, így erős zsírégető hatású. Főleg diéta idején, szálkásításra használják a testépítők, mivel erősen megkönnyíti, meggyorsítja a zsírégetést.
Sok pénz van ebben a mérkőzésben, így nem akarják lefújni doppingvétség miatt, ezért találták ki az étel sztorit. De valójában ezt senki nem hiszi el...

» leslie   válasz erre
    2018-03-22 18:11:24

@leibigabi: az már minimum 2/3-os többséggel meg lett szavazva ezen a fórumon is :)

» superman   válasz erre
    2018-03-22 13:13:23

@Stoti: Nem akarlak meggyőzni semmiről, hiszen látszik hogy fogalmad sincs a témáról.
De nincs is ezzel gond...

» zolimt   válasz erre
    2018-03-22 12:34:56

@superman: De azt valahol valakik már csak meghatározták, hogy az élsportolók vagy élbokszolók mai edzésmennyisége/intenzitása tisztán már nem érhetó el :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-22 12:03:57

@leibigabi: "a sport tudományok doktora sem vagyok, aki azt kutatja, hogy pontosan mennyi lehet az emberi teljesítő képesség határa szteroid nélkül és/vagy szteroiddal. Egyébként ha tudsz ilyen jellegű publikációt ahol ezt már meghatározták, akkor azt szivesen elolvasom."
Az egyéni különbségek miatt aligha határozhatók meg pontosan általános értékek, főleg egy ilyen komplex sportágat űző, így komplex felkészülést végző sportolók esetében. Szóval aligha fog ilyen publikációt idézni Peacock, bármilyen tájékozott is (persze mindezt magad is tudod :))

» superman   válasz erre
    2018-03-22 11:56:04

@Peacock: "Én azt hittem te tudod milyen elengedhetetlen alap elemek a gerincei és így milyen jellegű mozgások teszik ki egy bokszoló alapozását és versenyfelkészülését (irtó nagy vonalakban: rengeteg futás, ugrálókötél, sparring, zsákolás, padwork, árnyékboksz, gyorserő és állóképességövelő gyakorlatok, koordinációs és gyorsaságfejlesztő gyakorlatok, stb.), és hogy ezek mennyire intenzív terhelést rónak a szervezetre; sőt tovább megyek, tudom hogy te is tudod legalább az első felét ennek: de ha nem akarod tudni és teszed a hülyét, akkor a francnak koptatom itt este a billentyűt meg böngészek képeket? ;) "

Van valamennyi elképzelésem róla, de tudni pontosan nem tudom, hogy X vagy Y bokszoló egészen pontosan milyen gyakorlatokból milyen terheléseket végez, mennyi ideig (egyénenként változó) de ha ismerném ezeket az adatokat, akkor sem tudnám eldönteni, hogy ez tisztán lehetséges vagy lehetetlen-e, mivel a sport tudományok doktora sem vagyok, aki azt kutatja, hogy pontosan mennyi lehet az emberi teljesítő képesség határa szteroid nélkül és/vagy szteroiddal. Egyébként ha tudsz ilyen jellegű publikációt ahol ezt már meghatározták, akkor azt szivesen elolvasom.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-22 11:37:41

@zolimt: hogy mondjam, hogy 2 kiló tiszta (tehát zsírmentes) izom felszedése nem 1-2 hónapos történet.

Vannak olyan sportolók, akik naturálisan képesek ennyi izmot magukra pakolni pár hónap alatt, mert ahhoz mérten tudnak étkezni a legjobb kajákkal és táplálékkiegészítőkkel. Nem kevés pénzbe kerül ez az életmód, de egy Canelonak meg sem kottyan.

    2018-03-22 11:33:29

@leibigabi: es azt hiszed hogy egy kezikamaras felvetelt nem lehet meghamisitani? nemreg egy thriller filmet forgattak iphone-al...

"Igazad van, a mai világba már semmiben sem lehet biztos az ember...még abban sem, hogy minden élsportoló doppingol-e :)"

ne haragudj de rosszul vonod le a konzekvenciat.
a mai vilagban(mindig is igy volt de legfokepp ma ervenyes) semmi sem az aminek latszik. ez a bokszra kivetitve annyit jelent, hogy amig a felszinen valaki arrol beszel hogy ő tiszta sportolo, mig a masik aljas, szemet csalo, addig mindketto mogott ott van egy laborhatter, es igazabol azon van a hangsuly hogy ki csinalja kevesbe feltunoen ezt az egeszet.
Ez politika... megprobaljak egymast besarozni, es lekicsinyleni egymas eredmenyeit, a nezok szemeben, hogy ők nagyobbnak tunjenek...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-03-22 11:06:54

@Sarkozi Robert: a viccet felreteve rengeteg videot lathatsz barhol es rengeteg a kamu belole. de honnan lehet tudni hogy melyik kamu es melyik igazi?

Igazad van, a mai világba már semmiben sem lehet biztos az ember...még abban sem, hogy minden élsportoló doppingol-e :)

(Az a felvétel egy egyszerű kézikamerás vagy telefonos felvétel volt valamiféle bemutatón, nézőkkel. Nem tűnt hamisítványnak. Sok hasonlót lehet találni, ahol mondhatni ismeretlen emberek olyan mozgásokat végeznek, amiről az ember nem is gondolná, amíg nem látja)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-22 09:11:33

@szabolcska: Sosem indulnának egyenlő esélyekkel, valaki mögött profibb stáb áll, míg mások mögött kevésbé, így az "eredmény" is differenciált lenne...

» greenman   válasz erre
    2018-03-22 08:52:39

Szerintem engedélyezni kellene a doppingolást már ilyen szinten és akkor mindenki egyenlő esélyekkel indulna. :D

» szabolcska   válasz erre
    2018-03-22 08:37:59

@zappa: "Vagyis ha előtte nem doppingolt, akkor pont Alvarez esete igazolná, hogy dopping nélkül is lehet valaki sikeres."

Nem vagyok nagy szakértője a témának, de doppingolni sok fajta szerrel lehet, és változó mértékben lehet tenni.

Gondolom, amikor súlycsoportot váltott, akkor bekerültek a gyógyszeres rekeszbe egyéb fajta kúrák, vakcinák.

Canelo szerintem az egész életét végig doppingolta, mert a kondija valami brutál szar. Gyakorlatilag meneteket vesz ki a meccsből, amikor semmi mást nem csinál, csak pihizik. Cucc nélkül ő nem tudná végig állni a 12 menetet. Nem hogy GGG ellen még az akkori Cotto ellen sem. Elfogyna, kifulladna, meghalna... SZERINTEM!

Persze szerintem GGG is tolja a dolgot. Nekem kétségem sincs ezzel kapcsolatban. Csak Canelo-nak szerintem sokkal nagyobb szüksége van rá.

Például, ha egy meccs utáni időpontban, mondjuk rá 1 hónapra találkoznának a ringben, kiürülve, tisztán, akkor szerintem Canelo úgy ki lenne ütve, hogy az kórház.
Persze ez tök irreleváns, meg komolytalan felvetés, de azért érdekes.

    2018-03-22 07:32:09

@leibigabi: Látom az kiderült, hogy te nem nagyon értesz a bokszhoz, a sporthoz, de még naiv is vagy. :D Nem olvastam el minden hozzászólást. De itt látok előtte utána pl. fotókat Alvarezről, meg érveket, hogy mindenki doppingol. Na most fogadjuk el, hogy Alvarez tényleg a doppingtól változott meg a Chavez elleni meccs környékén. (nem pedig a súlycsoportváltás:)

Ez a gondolatmenet pont azt mutatná, hogy ha akkor változott meg a doppingtól, akkor előtte nem nyomta vagy nem keményen? ;-)

Tehát kijelenthetjük hogy Alvaerz is többszörös vb címig jutott, majd utána kezdett el csak látványosan doppingolni? Vagyis ha előtte nem doppingolt, akkor pont Alvarez esete igazolná, hogy dopping nélkül is lehet valaki sikeres.

A másik amit sokszor olvasok, hogy x-y bokszoló azért volt sikeres, mert a doppingellenőrzés a kezében volt, vagyis ót vagy nem tesztelték vagy eltusolták az eredményt. És bizonyítékként hogy doppingolt, egy szúrópróbaszerű ellenőrzést emlegetnek. Hát ez megint picit a saját farkába harapó érvelés.

    2018-03-22 06:20:21

@leibigabi: "Láttam egy videot... Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ez lehetséges. És még csak híres sem volt..."

en lattam egy videot ahol egy oriasrobot szaltozott at egy ember felett mikozben valami raketat lott ki egy masik robotra. nagyon eletszeru volt... megkerdeztem a spanomtol mi ez a video es hogy keszult, erre ő azt mondta h ez egy transformers film.
a viccet felreteve rengeteg videot lathatsz barhol es rengeteg a kamu belole. de honnan lehet tudni hogy melyik kamu es melyik igazi?

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-03-22 00:29:49

@Subi: "Na mindegy, jó kardoskodást a valóság ellen, és ne felejtsd el kitenni a csizmádat az ablakba. :)"

Ne sertegesd, mindenki tudja, hogy most a nyulat varja.

» fixpont   válasz erre
    2018-03-21 23:55:53

@leibigabi: "de doppingügynökségekné l dopping szakértők mondják azt, hogy nem mindenki doppingol"

Ja és a politikusok sem korruptak. Ezt onnan lehet tudni, hogy olyan emberek mondják (magukról), akik egész nemzeteket irányítanak, szóval csak tudnak valamit.

Valami azt súgja nekem, hogy a következő két dologból legalább az egyik hiányzik az életedből: 1. valamilyen sportág versenyszerű űzése, 2. első kézből származó tapasztalat az anabolikus szteroidokról, hogy valójában mennyi pluszt adnak. Ez nem lenne tragédia, mert a józan ész még így is segíthetne...

Na mindegy, jó kardoskodást a valóság ellen, és ne felejtsd el kitenni a csizmádat az ablakba. :)

    2018-03-21 22:56:39

@leibigabi: Nem tudom, milyen gyorsan zajlik az előre engedélyeztetési eljárás (valamilyen egészségügyi dokumentáció kell hozzá, bemondásra nem adják meg), de ez itt most irreleváns, mert Mayweather utólag kapott engedélyt az intravénás kezelésre. Csak összehasonlításképpen: a UFC-s Ian McCall szintén kapott engedélyt erre utólag. McCall az egyik meccsének napján rosszul lett, be kellett vinni a kórházba, és a bunyóját lefújták. Ezt hasonlítsd össze azzal, hogy Mayweather kórházban sem volt, előtte az NSAC orvosa semmi jelét nem vette észre dehidratációnak, és az azt követő napon magas szinten teljesített.

» northpaw   válasz erre
    2018-03-21 22:53:02

@leibigabi: En azert megneztem sok dokumentumfilmet a szterodirol, riportot sok szteroidhasznalorol, volt szteroid hasznalorol, beszelgettem edzovel, illetve olyannal aki hasznalt epp valami anyagot, illetve kiserletrol isnolvastam hogy azok akik nem edzettek de szteroidoztak tobbet nottek izomban mint akik edzettek de nem szteroidoztak, (ezt meg youtube-n is elmondja egy edzos videokkal foglalkozo srac : https://m.youtube.com/watch?v=... ) igy nem erzem hogy a levegobe beszelnek. De rendben, ha te az esz erveket figyelmenkivul hagyva, elhiszed higy egy sportolo kepes legyozni egy ugyan annyit keszulo, kozel olyan tehetseges, de teleszteroidozott ellenfelet tisztan, akkor legyen, de en kiszaltam a beszelgetesbol, minden jot kivanok, nem szeretnek szelmalom harcot folytatni.

    2018-03-21 22:52:19

@leibigabi: Én azt hittem te tudod milyen elengedhetetlen alap elemek a gerincei és így milyen jellegű mozgások teszik ki egy bokszoló alapozását és versenyfelkészülését (irtó nagy vonalakban: rengeteg futás, ugrálókötél, sparring, zsákolás, padwork, árnyékboksz, gyorserő és állóképességövelő gyakorlatok, koordinációs és gyorsaságfejlesztő gyakorlatok, stb.), és hogy ezek mennyire intenzív terhelést rónak a szervezetre; sőt tovább megyek, tudom hogy te is tudod legalább az első felét ennek: de ha nem akarod tudni és teszed a hülyét, akkor a francnak koptatom itt este a billentyűt meg böngészek képeket? ;)
Jó éjt!
Ui.: És persze éljen az évszázezred bokszmeccse, a May-Mcgregor szuperderbi;)

» Peacock   válasz erre
    2018-03-21 22:46:33

@leibigabi: "Sok hobbista a tehetséget és munkát ezzel próbálja pótolni, van benne valami :)"

Õk ezért is maradnak csak hobbisták :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:45:58

"De csak hogy egy szemelyes peldat is emlitsek, az egyik magyar bokszedzo mondta a velemenyet a szteroidrol. Egyszeruen csak annyit mondott ra, hogy a hobbistai is sz*rra szurjak magukat , elkepzelhetetlennek tartja hogy akkor egy profi ne hasznalna szereket."

Sok hobbista a tehetséget és munkát ezzel próbálja pótolni, van benne valami :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:43:46

@Titok: A nevetseges ervet a rendoros ervedre gondoltam. De egyebkent azt tudtad hogy a szteroidok majdnem felet hobbistak hasznaljak? Csak azert mondom hogy attol meg mert valakit nem ismersz szterodiozhat."

Én meg csak azt mondom, hogy azért mert sokan szteroidot használnak, nem feltétlen jelenti azt, hogy akkor mindenki, ebből következik, hogy ha van tiszta élsportoló, akkor azt hinném, hogy minden élsportoló tiszta :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:40:09

@northpaw: És ha jól értem, a dehidratáláskor nem csak folyadékot, hanem ásványi sókat kell bevinni

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:32:25

@leibigabi: A nevetseges ervet a rendoros ervedre gondoltam. De egyebkent azt tudtad hogy a szteroidok majdnem felet hobbistak hasznaljak? Csak azert mondom hogy attol meg mert valakit nem ismersz szterodiozhat. Bar a te altalad peldaban nem hiszem hogy barhogyan is segithet szteroid, ott inkabb a tehetseg es a genetikai adottsagol jatszanak szerepet.
De csak hogy egy szemelyes peldat is emlitsek, az egyik magyar bokszedzo mondta a velemenyet a szteroidrol. Egyszeruen csak annyit mondott ra, hogy a hobbistai is sz*rra szurjak magukat , elkepzelhetetlennek tartja hogy akkor egy profi ne hasznalna szereket.

    2018-03-21 22:32:10

@northpaw: "Ezt a módszert nem alkalmazhatják sportolók a dehidratáció megszüntetésére a WADA szabályzata szerint, csak akkor, ha ezt engedélyeztetik előre,

Tehát hetekkel előre meg kell tudni mondjam, hogy mikor fogok dehidratálni?

amire itt nem került sor. A dehidratáció megszüntetésére folyadékot kell bevinni a szervezetbe. "

vagy, ha súlyósabb, akkor ezt az intravénás oldatot?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:28:05

@Titok: "Ugy erzem neked csak a falnak beszel az ember mert minden ervre van egy nevetseges erved.
A rendor nem azert nem mondja hogy mindenki korrupt meg bunozo, az azert van, mert nem mindenki az. "

Miért nevetségesebb érv annál, amikor a doppingügynökség vezetője gonolja azt, hogy nem mindenki doppingol, ha ő úgy gondolja, hogy szerinte nem mindenki doppingol?

"De ott a pelda amikor az NDK-s uszok elkezdtek szereket hasznalni az egyik olimpiara meg regen, es hirtelen megnyertek mindent. Ha a szinten profi versenytarsakat olyan nagy erovel lenyomtak, akkor nekem ne akarja beadni senki, hogy egy bokszolo nem hogy megver, de felveszi a versenyt az ugyan annyit keszulo, technikailag se rosszabb ellenfelevel."

Nem tudjuk, hogy mennyi az az ugyanannyi és nem tudjuk, hogy mennyivel rosszabb a másik. Láttam egy videot, ahol egy faszi kinyujtott lábbal ült a fenekén a földön és abból a pózból előre dölve olyan lendületet tudott venni, hogy csinált egy hátra szaltót, és talpra érkezve abból még vagy négyet. Ha nem látom, nem hiszem el, hogy ez lehetséges. És még csak híres sem volt...

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:20:56

@Peacock: Szerintem egy boszoló edzésmunkája mellett: de:)

Én nem tudom, de szerintem Te sem tudod, hogy pontosan Canelo mikor milyen edzésmunkát végzett :) Így nehéz eldönteni kinek van igaza.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:09:58

@leibigabi: Ugy erzem neked csak a falnak beszel az ember mert minden ervre van egy nevetseges erved.
A rendor nem azert nem mondja hogy mindenki korrupt meg bunozo, az azert van, mert nem mindenki az. Ez ennyire egyszeru. Az meg hogy szuletnek a rendorsegen is rossz dontesek es ezt mashogy allitjak be, az is egy masik kerdes.

Nem, ha rolam azt allitja valaki hogy bunozo vagyok, attol meg nem leszek az. De ha mondjuk van 2-300 milliom, de papiron bejelentve minimalberert dolgozom, vagy ha nem is vagyok bejelentve akkor tobb mimt valoszinu hogy bunozo vagyok.
Egy testepito szolas szerint mindenki tiszta amig le nem bukik. Mindenkibartatlan amig be nem bizonyosodik az ellenkezoje. De mig mondjuk az hogy egy natural es egy sima testepito versenyen a ket felhozatal kozott eg es fold a kulombseg, talan nem veletlen, mint ahogy az sem az, hogy az elsportolok mar mar szuperemberek, nem csak egy atlag emberhez kepest, hanem ahogy kepest is aki ugyan azt csinalja mint ok, csak hat turbo nelkul.:) Erre a leglatvanyosabb pelda az altalam sokszor emlitett natural es sima testepito verseny. Es csak azert azt hozom fel peldanak, mert ott a leglatvanyosabb a kulombseg, szemmel lathato, mig mondjuk egy uzsonal vagy bokszolonal nem szemmel lathato.
De ott a pelda amikor az NDK-s uszok elkezdtek szereket hasznalni az egyik olimpiara meg regen, es hirtelen megnyertek mindent. Ha a szinten profi versenytarsakat olyan nagy erovel lenyomtak, akkor nekem ne akarja beadni senki, hogy egy bokszolo nem hogy megver, de felveszi a versenyt az ugyan annyit keszulo, technikailag se rosszabb ellenfelevel.

    2018-03-21 22:09:48

@leibigabi: "Ezt a módszert alkalmazzák a dehidratáció mielőbbi megszüntetésére"

Ezt a módszert nem alkalmazhatják sportolók a dehidratáció megszüntetésére a WADA szabályzata szerint, csak akkor, ha ezt engedélyeztetik előre, amire itt nem került sor. A dehidratáció megszüntetésére folyadékot kell bevinni a szervezetbe.

Más kérdés, hogy mi van súlyos, netán életveszélyes dehidratáció esetén, ilyen esetben lehet utólagos engedélyt kapni erre. De egy ilyen jellegű dehidratáció nem járna azzal, hogy a sportolót beviszik a kórházba, és ott kezelik több napig, a másnapi meccsét pedig lefújják?

» northpaw   válasz erre
    2018-03-21 22:07:16

@Titok: Nem akarom végig keresni a netet, de ezekből:

https://24.hu/elet-stilus/2008...

de pl. ebből az inerjúból sem az derül ki, hogy mindenki doppingol

https://24.hu/elet-stilus/2008...

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 22:06:39

@leibigabi: Szerintem egy boszoló edzésmunkája mellett: de:)
2016 szeptemberben, Lima Smith ellen, 69.9 kilósan (direkt nem egy kép hogy ne legyen félrevezető):
http://www.boxingnewsonline.ne...
http://www.boxingnewsonline.ne...
http://www.boxingnewsonline.ne...
http://www.boxingnewsonline.ne...
http://www.boxingnewsonline.ne...

2017 májusában, Chavez ellen, 74,4 kilósan
http://www.boxingnewsonline.ne...
http://www.boxingnewsonline.ne...
http://www.boxingnewsonline.ne...
http://www.boxingnewsonline.ne...

Ez 8 hónap alatt több mint 4,5 kiló színtiszta izom, mert még szálkásodott is ráadásul... (És nem, ő nem naturál súlyzós testépítő aki csak izomtömegnövelésre majd szálkásításra gyúr ciklikusan súlyzókkal, és sokat pihen hogy minden jó legyen a baba fizikumjavuláshoz.)

» Peacock   válasz erre
    2018-03-21 22:04:48

@Peacock: Ha nem minden,ne bokszoljon.

» siposattila   válasz erre
    2018-03-21 22:02:40

@Titok: " Persze hogy egy doppingszakerto nem mondhatja hogy mindenki doppingol. Gondolj bele hany embert nem kapnak el doppingolason mert okosan csinaljak, vagy trukkoznek. Ha egy dopping szakerto azt mondja hogy minden elvonalbeli sportolo doppingol, de csak evente 10-20 bukik le akkor ott valaki vagy nem vegzi jol a munkajat."

Ne vicceljünk már. Akkor ennyi erővel a rendőrök azért nem mondják, hogy mindenki korrupt és bűnöző, mert máskülönben nem végzi jól a munkáját? Te korrupt és bünöző vagy? :)

"Ez alapjan, ahol ezt egy szakember videos dokumentum filmben (bizonyithato modon) mondta, szemben allhat a te allitasoddal, illetve azzal a szakemberrel aki azt mondta nem mimdem elsportolo szteroidozik. Megkerdezhetem melyik szakerto mondta hogy nem mindenki szteroidozik, es mivel tamasztja ala? "

Ha rólad nem bizonyítható, hogy bűnöző vagy, azért bűnöző vagy, mert valaki azt állítja rólad?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 21:48:09

@leibigabi: Mayweather hívta az ellenőrt, hogy rosszul van, kellene intravénás kezelés. Az ellenőr kiment, azt mondta, hogy igen, valóban kell neki, és valaki kettejük közül kihívta a mentőket. Így szól a mese, mondjuk kérdés az, hogy hol van a mentők által készített jegyzőkönyv az esetről, ami bizonyíthatná, hogy valóban nagyon rosszul volt, és jogos volt a sóoldatos kezelés. Mert ezt a doppingellenőr nem tudja eldönteni. És miért kellett utólagos engedélyt adni 18 nappal a meccs után, ha azt már tulajdonképpen a mentők kiérkezése előtt ezt megkapta?

Egyébiránt az NSAC orvosa megvizsgálta Mayweathert a mérlegelés napján. Ha valóban súlyosan dehidratált lett volna aznap, annak lett volna több tünete, pl. alacsony vérnyomás, magas pulzusszám. Mayweathernek a vérnyomása és a pulzusszáma normális volt. A dehidratációnak további jelei is vannak, pl. bőr turgor, stb. Ilyet az orvos nem vett észre nála:

https://boxnation.azureedge.ne...

» northpaw   válasz erre
    2018-03-21 21:40:47

Bár mondjuk kezdem megérteni azoknak az álláspontját, akik szerint minden élsportoló doppingol, azért lehet, mert úgy látják, hogy szinte minden minimális fejlődés már csak doppinggal érhető el :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 21:39:47

@leibigabi: Persze hogy egy doppingszakerto nem mondhatja hogy mindenki doppingol. Gondolj bele hany embert nem kapnak el doppingolason mert okosan csinaljak, vagy trukkoznek. Ha egy dopping szakerto azt mondja hogy minden elvonalbeli sportolo doppingol, de csak evente 10-20 bukik le akkor ott valaki vagy nem vegzi jol a munkajat. De amig egy szinten komoly szakember mondja el egy dokumentum filmben hogy egy gyakran alkoholt fogyaszto, az edzesei jo reszet ellogo, am de szteroidozo ember, nagyobb sikereket erhet el, mint a tehetseges, kitarto, am de nem szteroidozo tarsa, a megnovekedett ero miatt. Ez alapjan, ahol ezt egy szakember videos dokumentum filmben (bizonyithato modon) mondta, szemben allhat a te allitasoddal, illetve azzal a szakemberrel aki azt mondta nem mimdem elsportolo szteroidozik. Megkerdezhetem melyik szakerto mondta hogy nem mindenki szteroidozik, es mivel tamasztja ala?
Mert ugye megnezhetjuk a testepitoket, hogyan is neznek ki, illetve nezz meg egy sokkal szigorubb, natueal versenyt, ahol ugyan annyit edzenek a sracok csak szer nelkul, es nezd meg a kulombsegeket a ket verseny kozt. Utana azt mondanad hogy a sima testepitok szettoljak magukat cuccal? Megse bukik meg az osszes az ellenorzeseken...
De nem egy visszavonult testepito beismerte hogy mindenki tolja a cuccot, es volt olyan bokszolo is aki beismerte hogy merhetetlen mennyisegu cuccot tolt, pl Mike Tyson,es ezt oszinten mondom, mert megprobaltam utanna nezni, de nem talaltam semmit arrol hogy Mike bukott e meg teszten. Mert en nagyon csodalkoznek ha nem bukott volna meg, de nem talaltam rola cikket.

    2018-03-21 21:36:17

@leibigabi: Látom, jól fogalmazok :)

Szóval ilyen változáshoz szerintem nem kell feltétlen semmiféle dopping annyi idő alatt.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 21:34:54

@Peacock: "Tiszta, zsírmentes izomtömeg jött fel neki úgy, hogy bokszoló. Természetesen ilyen komoly mozgásos edzésmunka mellett ehhez kellett PED. "

Az korábban linkelt kép és a cikkben látható képhez képest az nem néz ki tiszta zsírmentes izomtömeghez szerintem.

http://larrybrownsports.com/wp...

fentebb valamivel vastagabb de fedettebb, zsírosabb is szerintem. 4 év telt el azóta, és mondjuk 3 kilóval nehezebb. Nem hiszem, hogy ehez PED vagy bármi kellene kellene :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 21:32:14

Tiszta, zsírmentes izomtömeg jött fel neki úgy, hogy bokszoló. Természetesen ilyen komoly mozgásos edzésmunka mellett ehhez kellett PED.
De Golovkin ettől ezt itt most direkt túlfogalmazta. Mert minden sikeres élbokszoló (az amatőrök is) használ ilyen szereket, ő is: persze maszkolható mértékben. (És Alvareznek eleve versenyelőnye volt a CBP negligálásáról miatt - és még így is megbukott.)

Csak szerintem Golonak most elege lett a sok kis előnyből amit erőből nyomtak le a torkán: mennyit kelljen várnia a meccsre, mikor nem bokszolhat ő (otthoni fontos expón egy fontos címegyesítőt sem) mert akkor ugrik majd a meccse, Alvareznek kevesebb teszt legyen mert nem CBP-s, a helyszínt, a bírót és a pontozókat a GBP mondhassa meg, ott van (mindenekelőtt) a lazán félrepontozó bíró, most a doppingvétség elnézése, az hogy az eredményhirdetés előtt tudta a GBP-s a döntetlent (van fenn róla videó), a spec. bandázs amit pont csak ez a szövetség enged, stb.
Ez egyben lehet sok neki - azzal együtt hogy egy nehezen nyert meccset döntetlenre ferdítettek neki és 3 övvel meg egy nyert meccsel még mindig neki kellene jópofán alkalmazkodnia.

Túlfogalmazta a dolgot, de valahol azért megértem hogy teli van ezzel a töke. Nem minden a pénz.

» Peacock   válasz erre
    2018-03-21 21:22:40

latni lehet a kokszot eszi de megint futni fog

    2018-03-21 21:05:59

Egy Canelo nagyságrendű ökölvívót senki nem fog merni eltiltani,vagy szankcionálni,ahogy annak idején May-t sem,ez a lényeg.
Õk hozzák a cirkuszt,a show-t,a dohányt a bunyóba.
Ezért nem is értem igazán a kazah kirohanását most,ezzel a két meccsel akkorát merít a zsírosbödönből amennyit egész pályafutása során soha nem fog,minek részéről ez a szar duma érthetetlen.
Rendben van,nem értünk vele egyet,enyje benyje kisvörös,de most akkor mi van?
Elmarad a meccs,
Nem nézzük meg?
Nézzük de félig letakart szemmel vagy mi?
Kicsit kezdenek itt a hozzászólások vihar a biliben fílinget ölteni.
27éves srácról beszélünk,fú milyen izomzata lett tuti tol mindent,tele van mint a déli busz.
2013ban még nem ilyen volt stb,most milyen legyen 4év múlva,csont és bőr?
Vagy 2 méter magas?
Mondjuk én semmi különbséget nem látok az évekkel ezelőtti képein,de ha látnék is logikus hogy fejlődik egy fiatal bokszoló alkatilag,aki hosszú hetekig hónapokig reggeltől estig edz,ez iszonyatosan kemény dolog.
Na mindegy is,kicsit túllihegettnek érzem már ezt a témát.

» siposattila   válasz erre
    2018-03-21 21:05:01

Caneloban benne volt a cucc, ezt kimutatták, de egyébként a cikkhez mellékelt képen én nem látom azt a "milyen izmai nőttek az első meccsre is"

pl ehhez a a 4 évvel ezelőtti 2013-as képhez képest

http://larrybrownsports.com/wp...

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 20:10:02

Az az érdekes hogy Golo ennek az ellenkezőjét nyilatkozta még múlthéten, Gomez eléggé berágott és már az van hogy Golo ne álljon ki ha nem akar, benne van hogy nem lesz meccs vagy csúszik még egy kicsit, Caneloról van egy pár összehasonlított fotó, nem szedett fel annyi izmot hogy hogy steroid kelljen neki, ettől függetlenül lehet tolta, de Sanchez elmondta egy videóban hogy GOlo nem tesztelt 2015 előtt mert nem kérte senki, szóval ki tudja ki mit tolt...

» gigaboly   válasz erre
    2018-03-21 19:25:38

@northpaw: "Nem volt véletlenszerű ellenőrzés. Az infúziós sóoldatot az USADA ellenőrének jelenlétében, annak jóváhagyásával adták be Mayweathernek az ő házában. A hivatalos meséjük szerint a mentősök adták be neki, mert olyan rossz állapotban volt a dehidratáció miatt. Tehát itt arról volt szó, hogy az USADA, az állítólagos doppingellenes ügynökség segítette Mayweathert abban, hogy a szabályzatuk által tiltott cuccot juttasson be a szervezetébe, ami segít eltüntetni a dopping nyomait, hogy aztán másnap negatív doppingtesztet produkálhasson. "

Ezt így még nem olvastam. Mit mondtak az ellenőrök, hogy miért voltak kinn nála, ha nem véletlenszerű ellenőrzésen? Õk hívták a mentőket?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 18:58:40

@Stoti: milyen léből?

» csato gabor   válasz erre
    2018-03-21 18:53:27

@Stoti: "Mayweather olyan szereket szedett, melyek a doppingszerek kiürülését segítik elő a szervezetből, ezzel bukott meg. Persze el lehet hinni, hogy csak azért szedte pont olyan mennyiségben, merrt az kellett a szervezetének:)"

Én azt gondolom, hogy a doppingolás megállapítása nem egy ezt hiszem, azt hiszem valami, hanem anyag vizsgálatok, mérések, kimutatások...stb. Amennyire átlátom a történetet, kb arról van szó, hogy nem tiltott anyagot használt, hanem, a bevitelének a módszere nem engedélyezett a WADA-nál. Illetve, ha előre bejelented, hogy Te ezt szeretnéd alkalmazni, akkor engedélyezhetik. DE az USADA volt az ellenörző szerv (Ott nem tudom, hogy náluk is előre engedélyeztetnie kellett volna vagy sem) Ezt a módszert alkalmazzák a dehidratáció mielőbbi megszüntetésére, de alkalmazható dopping elfedésére is. Ha valaki meglát a kezedben egy késsel, amit használnak kenyér szelésre és ember ölésre is, attól még nem leszel feltétlen gyilkos, mert valaki azt hiszi, hogy biztos szurkálni akartál vele. A történetből úgy veszem ki, hogy a dopping ellenőrök mentek ki hozzá mikor éppen ez az infúziózás történt, (feltételezem minta vételre) az viszont nem derült ki, hogy ott akkor levették-e a mintát, és ha levették, abból megállapítható-e, pl. hogy ha volt benne valami cucc nyom, akkor az még nem ürülhetett ki belőle ott és akkor.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 18:53:12

@bees: Nem volt véletlenszerű ellenőrzés. Az infúziós sóoldatot az USADA ellenőrének jelenlétében, annak jóváhagyásával adták be Mayweathernek az ő házában. A hivatalos meséjük szerint a mentősök adták be neki, mert olyan rossz állapotban volt a dehidratáció miatt. Tehát itt arról volt szó, hogy az USADA, az állítólagos doppingellenes ügynökség segítette Mayweathert abban, hogy a szabályzatuk által tiltott cuccot juttasson be a szervezetébe, ami segít eltüntetni a dopping nyomait, hogy aztán másnap negatív doppingtesztet produkálhasson.

A nevadai szövetség elnöke, Bob Bennett először valóban mondott olyat, hogy ez az egész elfogadhatatlan, aztán valószínűleg kapott egy vastag borítékot, mert később azt nyilatkozta, hogy semmi probléma nem volt ezzel az egésszel. Ez a Bennett ugyanolyan korrupt figura, mint Travis Tygart, meg mint Mauricio Sulaiman, és még lehetne sorolni.

» northpaw   válasz erre
    2018-03-21 18:37:32

@Stoti: Ne keverd a két sportot. Láttam már naturális tömegnövelést és azt kell, hogy mondjam, hogy 2 kiló tiszta (tehát zsírmentes) izom felszedése nem 1-2 hónapos történet. Főleg nem egy olyan sportolónál, aki olyan szintű aerob munkát végez, mint Canelo.

Csak érdekességként jegyezném meg, hogy Anthony Joshua, aki azért látványos fizikummal rendelkezik éves szinten szed fel 2 kilót...

» zolimt   válasz erre
    2018-03-21 18:30:58

@leibigabi: Az USADA a WADA szabályait követi (papíron) aszerint az 50 ml feletti infúziós sóoldat tiltott, engedély kell rá, amit előre lehet kérni. Mayweather nem kért előre engedélyt, ezt az engedélyt utólag adta meg neki az USADA (amelynek nem volt joga kiadni ilyen engedélyt Nevada államban, az az NSAC feladata lett volna). Az visszamenőleges engedély feltétele ugyancsak a WADA szabályzat szerint az, hogy súlyos állapotban legyen az, aki él ezzel. Gondolhatod, milyen súlyos állapotban volt Mayweather, aki a saját házában használta ezt a cuccot.

» northpaw   válasz erre
    2018-03-21 18:28:16

@leibigabi: Számomra az a szomorú, hogy ilyen ügy mindenféle következmény nélkül marad, csak azért mert "pénzes" emberről van szó. Hasonló módon sikálják el most Canelo ügyét is és nem is lesz következménye. Povetkint meg elmeszelték, mert ott éppen az érdekek azt kívánták...

    2018-03-21 18:15:34

@csato gabor: Õk is kaptak a léből.

    2018-03-21 18:12:51

@leibigabi: Van az a pénz, amiért Arum annyiban hagyja, hidd el.:))

    2018-03-21 18:09:39

@zolimt: Láttál már naturális tömegnövelést? Nézz utána kérlek nagyon gyorsan, utána nem fogsz csodálkozni azon a 2 kiló izmon, amit felszedett.

    2018-03-21 18:06:17

@Stoti: És a vadások véleményével mi a helyzet?

» csato gabor   válasz erre
    2018-03-21 18:05:03

@leibigabi: Mayweather olyan szereket szedett, melyek a doppingszerek kiürülését segítik elő a szervezetből, ezzel bukott meg. Persze el lehet hinni, hogy csak azért szedte pont olyan mennyiségben, merrt az kellett a szervezetének:)

    2018-03-21 18:04:53

Stivernebe energiaitalbol kerult tiltott szer, fel lett mentve,Cleneloba szennyezett húsból fel lett mentve, Povit meg se kerdeztek, Joshua meg atmegy minden teszten... Undorito ez az egesz.

    2018-03-21 17:57:25

@Titok: "De gondolj bele logikusan, ki az aki azt mondaná Floydnak hogy "doppingoltál? Akkor nem kell ellened a meccs, és tartsd meg a 2-5-10-100 millió dollárt amit a meccsért kapnék
Ez az egyik ok. A másik meg hogy mindenki doppingol."

Nem tudom, hogy ki lenne aki azt mondaná a meccs előtt, de meccs után már miért ne mondhatná?
Hogy ki doppingol és ki nem abba ne menjünk bele, de doppingügynökségeknél dopping szakértők mondják azt, hogy nem mindenki doppingol. Gondolj bele, a Te kijelentésed, hogy mindenki doppingol, áll szemben dopping szakértőkkel szemben, hogy nem mindenki doppingol.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 17:49:42

Itt szerintem csak arról van szó hogy Golo is tudatosította hogy van az "A-side" akinek szinte mindent szabad és kezd eldurranni az agya.. :)))

» pedromagi   válasz erre
    2018-03-21 17:49:37

@Kane: Itt azt írják, hogy nem tiltott az anyag, a WADA-nál, csak intravénásan nem lehetett volna beadni, de az USADA-nál erre mentességet kapott.

http://www.isteroids.com/blog/...

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 17:40:43

@leibigabi: Én azt olvastam még régen pár helyen hogy Ortiz és Guerrero de talán még a Cotto elleni első tesztje is pozitiv lett, de aztán nem rendelt el vizsgálatot az ellenörzést végző szervezet (asszem WADA), mert mindig volt indokuk miért ne.

De gondolj bele logikusan, ki az aki azt mondaná Floydnak hogy "doppingoltál? Akkor nem kell ellened a meccs, és tartsd meg a 2-5-10-100 millió dollárt amit a meccsért kapnék"
Ez az egyik ok. A másik meg hogy mindenki doppingol. Illetve nem, mert egy testépitős mondás szerint, mindenki naturál amig le nem bukik. Persze hihetjük hogy az élsportolók nem doppingolnak, de az aki ezt hiszi, kérem, ne menjen el sehova se szavazni, még egy kabalaszépségversenyre se. És ezzel nem megsérteni akarok senkit, mert persze legyen meg mindenkinek a véleménye, de hiszékenységnek is van egy határa. Ha egy szinész, modell de még Józsi is a sarki szakadt konditeremből nyomja a cuccokat, hogy jobban nézzen ki, vagy nagyobb teljesitményre legyen képess, akkor azok a srácok biztos nem nyomják akik ezzel akár milliókat is kereshetnek.

Ez persze az én véleményem, lehet utálni miatta, de ha valaki más véleményen van, kérem, érveljen mellette, szivesen elolvasom.

    2018-03-21 17:40:35

legalább Golo nem gyanus amiért közel a 40-hez is bárkivel felveszi a versenyt meg végigüti az egész meccset, azt meg meg sem érzi, amit közben kiosztanak neki.

    2018-03-21 17:36:26

@Kane: "Mayweather mennyit dehidratált váltósúlyba? Semmit. Egyébként erre az esetre is van egy megengedett érték, aminek a tízszeresét találták Mayweather mintájában, ha jól tudom."

Nehezen tudom elképzelni, hogy ha annyira egyértelmű az eset, akkor Arumék azt annyiban hagyták volna.

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 17:26:50

@leibigabi: Mayweather mennyit dehidratált váltósúlyba? Semmit. Egyébként erre az esetre is van egy megengedett érték, aminek a tízszeresét találták Mayweather mintájában, ha jól tudom.

    2018-03-21 17:22:32

@bees: "Majdnem a lényeget kihagytam. Ez a "vitamin infúzió" köztudottan arra szolgál, hogy más anyagok jelenlétét elfedje a szervezetben..."

Ezt értem. DE ha nem találtak nála semmit, akkor még az is lehet, hogy csak a dehidratálás miatt volt arra szükség, mint pl. Oscarnal Pacman ellenében :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 17:14:48

@bees: De hát akkor Arumék azóta már beszélhetnek róla ha jól értem. De kivel és mmire volt titoktartási szerződés?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 17:02:45

@leibigabi: Majdnem a lényeget kihagytam. Ez a "vitamin infúzió" köztudottan arra szolgál, hogy más anyagok jelenlétét elfedje a szervezetben...

    2018-03-21 17:00:49

@leibigabi: Nem injekció volt, hanem infúzió.Ezt csak engedéllyel lehetett volna használni indokolt esetben(utoljára Oscarnak engedték szintén Pacman ellen). Miután egy véletlenszerű ellenőrzésen megbukott, utólag!!!?? engedélyezte az USADA nevű viccegylet. A nevadai szövetség jelezte is, hogy ez szabálytalan. May-ék arra hivatkoztak, hogy a dehidratálás miatt volt erre szükség :D Legalább valami hihetőt találtak volna ki. Arum elmondása szerint titoktartási szerződés volt a dologról, ezért nem beszélhettek róla. Nem is akkor derült ez az ügy ki, hanem hónapokkal a meccs után.

    2018-03-21 16:57:45

@Stoti: haha nekem egy hetig olyan lila es kek foltok lesznek szinte a konyokomig mint aki evek ota drogozik :D

» fixpont   válasz erre
    2018-03-21 16:48:17

@Stoti: " nem szedett magára komoly izmot, inkább át lett alakítva"

Ez mit jelent? Mi lett átalakítva mivé? A combjából vállizmot csináltak, vagy a gyerek izomzatból felnőtt izom lett? Vagy arra gondolsz, amit a fogalmatlanok szoktak hangoztatni : "a zsírt átdolgozta izommá" ?
Akármelyik is legyen, te is látod rajta a különbséget...

» zolimt   válasz erre
    2018-03-21 16:39:21

@bees: Hát ha jól rémlik, akkor ott valami vitamin injekciót kapott, ami nem volt tiltott anyag, de a módszert valamelyik doppingügynökség engedélyezi valamelyik nem. Akik ellenőrizték, az USADA azt mondta utána, hogy nem sértett szabályt. Ha Mayweather bizonyíthatóan doppingolt volna, akkor Pacquiaoék azt szerinted nem kürtölték volna világgá, és próbálták volna Mayweatherrel kifizettetni azt a pár millió dollárt, amit a szerződésben ki is kötöttek doppingolás esetére?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 16:15:04

@leibigabi: Te is tudod szerintem, a Pacman elleni meccsnél. Csak egy kicsit ez a hír feledésbe merült itt, mert akkor volt elhasalva az oldal.

    2018-03-21 15:33:34

@miskacarus: Csak sajnos vannak egyenlők és egyenlőbbek....

» greenman   válasz erre
    2018-03-21 15:11:38

@prewitt: "túlértékelt Golovkin" - na innentől kezdve lett komolytalan és hiteltelen minden betűd :)

» ggg929201   válasz erre
    2018-03-21 15:06:33

Egy ilyen teljesen váratlan hangvételű interjú jó arra, hogy minél többet beszéljenek az emberek a két sportolóról és a meccsről.
Lehet, hogy ha felhúzzák a két szurkolói tábort, akkor több jegyet tudnak eladni, mert marha nagy cirkuszt csinálnak körítésnek.

» Schnauzer   válasz erre
    2018-03-21 14:54:09

@Stoti: Ha eltusolták, akkor honnan tudhatjuk, hogy megbukott? Ez melyik meccsénél volt?

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 14:52:23

@greenman: Az is tény, hogy a legnagyobb dopping vádaskodó és tiszta boksz szószóló Mayweather is megbukott, de eltusolták

    2018-03-21 14:34:14

@szaki: szerintnem inkább kérdezd meg golovkint, hogy vette észre a tűszúrás nyomait Canelo karján, nagyítóval? Mert az én karomon véradás után is alig látszik valami, az is csak nagyon közelről, és nagy tűvel vesznek vért.

    2018-03-21 14:33:10

@greenman: Illetve az is teny,hogy kb 5 eve ezert Moralest 2 evre eltiltottak.

» miskacarus   válasz erre
    2018-03-21 14:27:54

@Stoti: Biztosan állítani, hogy Golovkin doppingol nem lehet, max feltételezni, ami mindenki szive joga.
Egy viszont tény: eddig nem Golovkin, hanem Canelo bukott meg, még ha kis mennyiséggel is...
Tudom, hogy a tények makacs dolgok.....

» greenman   válasz erre
    2018-03-21 13:58:02

egyébként szerintem az van, hogy Golovkin simán bepöccent most valamitől. az USA today oldalán van egy cikk, ahol kicsit bővebben is beszél erről, ott is elmondja ezeket, amik a fenti posztban szerepelnek, de ott arról is beszél, hogy újranézte, kielemezte a meccsüket és visszaemlékezett arra, hogy az illetékesek zavartan viselkedtek vele meccs után, nem néztek a szemébe, ilyesmik. én eddig úgy tekintettem rá, mint egy majdnem ideális bokszolóra olyan szempontból, hogy nem foglalkozott hülyeségekkel, nem cseszegetett senkit, csak a boksz és csak a meccs, kicsit ilyen "birka" jellegűnek is tűnt néha, olyan értelemben, hogy az ember elgondolkodott, hogy vele (ringen kívül) bármit meg lehet tenni esetleg (?)
és szerintem most valahogy besokallt, látja azt, hogy simán elveszik tőle a meccset, látja azt, hogy pofátlanul nyomják ezt az egész dopping sztorit, hogy mindent megtehetnek, ha lebuknak, csak beleröhögnek mindenkinek a képébe, hogy á semmi, csak egy kis romlott hús. én nem vagyok ő, de szerintem ebből lett elege, hogy azt látja, hogy bizonyos emberek bármit megtehetnek következmények nélkül, annak a cikknek a végén mondja is, és ott is tőle szokatlanul durván fogalmaz, hogy ezek az emberek terroristák, a sport terroristái.

    2018-03-21 13:56:48

@Stoti: nálam a baj ha nem látsz izomnövekedést? és nálam a baj? és a doppingellőrökkel mi helyzet? kapcsolj erre a csatornára:D

    2018-03-21 13:52:00

@Schnauzer: ha mondjuk nem golovkinról, vagy sportról lenne szó, akkor egy ilyen elég nyilvánvaló jellegű vád, miszerint a másiknak tele volt a keze tűszúrás nyomokkal, lehet akár stratégiai jellegű provokáció is. ha én ártatlan vagyok, és ilyen nyilvánvaló dologgal vádolnak meg, akkor minimum, hogy hitelrontásért vagy jó hírnév megsértéséért, vagy nem tudom mi a pontos meghatározás, perelek. ha perelek, akkor komoly vizsgálat lesz belőle, ami jó esetben kideríti az igazat. ha nem vagyok bűnös, akkor jogi elégtételt veszek, ha tele volt a kezem tűszúrás nyomokkal, amik doppingolás okán jöttek létre, akkor nyilván nem perelek. viszont szerintem akkor se perelek, ha ugyan semmiféle tűszúrás nyom nem volt, de amúgy meg tudom, hogy sáros vagyok, akkor persze nem szeretném, hogy ez a vizsgálat feltárjon bármi egyebet, ami rám nézve megintcsak terhelő. szóval ha szigorúan így nézem, akkor más körülmények között ez lehet akár egy ilyen jellegű lépés is, hogy meglássuk mi történik ez után.

    2018-03-21 13:50:04

@siposattila: Ráadásul Canelo éppen abban a korban van (20-as évei második fele), amikor már masszívabb izomtömeg szalad fel. Az anabolizmus, ha jól tudom 26-32 éves korig a legintenzívebb egy férfi testében. Ekkor tudsz a legjobban izmot növelni és erősödni.

De most komolyan! Mutassák meg a tűszúrás nyomokat. Ez mennyire láma duma már! PErsze, hogy az a doppingos, aki lebukik. Esküszöm, már annak szurkolok, hogy GGG is bukjon le valamivel, és akkor nem lenne duma. Pedig én nagyon bírom a bunyóját, de ez a "minden héten mást mondok" már nagyon gáz.

» sziporka   válasz erre
    2018-03-21 13:38:48

Szurkolói hovatartozástól függően lesz most a kazah hülye vagy igazmondó.
Mondjuk szerintem ez teljesen rendben is van,de az biztos hogy ez már a hype része,Golovkin sosem nyilatkozna ilyet,legalábbis szerintem,ez megírt szöveg.
Alvarez meg persze hogy tömeget növel,erősödik,fiatal suhanc még,neki könnyebben is megy ez,nyilván anyaggal,mint mindenki más kivétel nélkül.

» siposattila   válasz erre
    2018-03-21 13:27:35

Golovkin nem gyengén gerinctelen. Amikor egy élsportoló elkezd ekézni egy másikat a dopping miatt, amit maga is használ, az a legundorítóbb dolgok egyike.

    2018-03-21 13:13:44

@greenman: Ahhoz is hülyének kell lenni, hogy abban az esetben, ha Canelo doppingol Golovkin tiszta.

    2018-03-21 13:09:34

@szaki: Nem látok komoly izmotömegnövekedést, ha te azt látsz, akkor valószínűleg nem nálam van a baj.

    2018-03-21 13:08:13

@LightsOutPrince: Õ azt állítja, hogy tűszúrás nyomok láthatóak a kezén. Ez az állítás nem nyert bizonyítás. Az sem, hogy akkor izmokat növesztett, amihez doppingra volt szüksége, ugyanis nem szedett magára komoly izmot, inkább át lett alakítva.
Vannak kifejezetten naturális testépítő versenyek, szigorú ellenőrzéssel és támogatással. Az ott versenyzők legalább annyira tiszták, mint GGG.

    2018-03-21 13:06:34

Azon lehet vitatozni, hogy jól áll Golovkinnak a trash talk vagy sem, de hülyének kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa be, hogy sajna igaza lehet...

» greenman   válasz erre
    2018-03-21 12:52:45

@Kane: "Bárki képei közt lehet ekkora különbség, az első képen offszezonban mondjuk hidegterápia után, a második meg kondiedzés közben, bedurranva mint az állat"

Meg azt sem lehet tudni, hogy a bal oldali kép mennyivel korábban készült ill. a jobb oldalin a kép beillesztésekor még mennyit szélesítettek, hogy rendesen látszódjon az a tömegnövekedés :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-03-21 12:19:27

@Titok: Képzeld el mi lenne fordított helyzetben!

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-03-21 12:17:07

A túlértékelt Golovkin már előre magyarázza a zakót. Ennyi.

» prewitt   válasz erre
    2018-03-21 12:17:05

@ogreface: Meg is van a titka miért olyan kemények a mexikói bunyósok, az egész ország kollektívan és ingyen doppingol.:) Egyébként ha jól tudom a kilencvenes évek derekán az amerikai haszonállatokat is növekedési hormonnal kezelték, mégsem nőtt a népi átlagmagasság. Az állatot bekokszolják, oké, izmosabb lesz, de az izmaiban, vagyis a húsában miért lesz továbbra is jelen a clenbuterol vagy akármi?

    2018-03-21 11:41:21

@Stoti: látsz külömbséget a termeténél, a doppingellenőrök találtak cucc nyomai a testében. ezek a tények után sem vagy meggyőzve hogy nem a sok burítótól néz ki alvi ahogy kinéz?

    2018-03-21 11:37:45

@northpaw: Bárki képei közt lehet ekkora különbség, az első képen offszezonban mondjuk hidegterápia után, a második meg kondiedzés közben, bedurranva mint az állat. Nyilván doppingol Canelo is, de ez a sport része. Egyébként az igazán vicces az volt, amikor Canelo még amellett kampányolt hogy ő nem középsúlyú, és csomó olyan képet tett ki ahol direkt összehúzta magát, hagy lássa az instagram népe milyen kicsi, törékeny emberke ő.:)))

    2018-03-21 11:36:57

"a clenbuterol mennyisége sem volt számottevő (bár a doppingvizsgálat kimutatta)"

Ha pedig kimutatta és ez az anyag tiltott, akkor ez bizony dopping! Lehet ezt mismásolni, de például egy büntetőbíró előtt sincs olyan, hogy "tisztelt bíróság, én csak egy kicsit loptam és tök véletlenül". :)
Egyébként ebben a meccsben annyi pénz van és olyan háttér, hogy akkor se meszelnék el a mexikóit, ha négy karja nőtt volna és a fejéből meg tíz centis tüskék. Maximum csinálnak Caneloval egy reklámot a büfének: "Mióta itt eszem a mindennapi burritomat, azóta legyőzhetetlen vagyok!" ;-)

» ogreface   válasz erre
    2018-03-21 11:29:51

@Stoti: Adóm 1%-át utalom annak aki naturális testépítő, annak meg egy le a kalappal érdemrendet aki be is veszi, hogy van olyan.
"Bebizonyosodott bármi is az állításaival kapcsolatban?" Az például igen, hogy találtak benne tiltólistás cuccot, meg az is, hogy két számmal nagyobb lett a pali rövid időn belül, ami szerinted minimális különbség. Persze. Chavez ellen meg inkább nagyközépben bokszolt szálkásan, de az is nyilván minimális különbség, hogy előtte meg köztes súlyon bokszolgatott a középsúlyú WBC övért, illetve annak megvédéséért.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2018-03-21 11:26:35

@GSE: Lehet, hogy a trash talk része, de ha eddig Golovkin nem ezt az utat járta, akkor most miért kezdte el.
Számomra tök furcsa az egész, valahogy nagyon nem kerek a történet.
Ha pedig valóban tele lett volna tűszúrásokkal a bőre, akkor gondolom lett volna belőle cikk vagy hírverés.
Kíváncsi vagyok milyen folytatása lesz az egésznek.

» Schnauzer   válasz erre
    2018-03-21 11:16:51

@northpaw: Jó kép, ezen tényleg jól látni, hogy alig izmosabb valamivel, mert eleve az volt.

    2018-03-21 11:14:56

@szaki: Minimális különbséget látok, amihez nem volt szükség doppingra. Láttál már naturális testépítőt? Ha nem akkor keress rá, sokkal nagyobbak.

    2018-03-21 11:12:50

Es a cikk:

https://www.boxingscene.com/go...

» gyuriabator   válasz erre
    2018-03-21 11:08:57

@Stoti: csak nézd meg canelo izmait pár hónappal ezelőtt és most. látod a külömbséget?

    2018-03-21 11:08:49

Golovkin nyilatkozat, valoszinuleg ez lehet az:

https://youtu.be/1-ub2DEKVHk

» gyuriabator   válasz erre
    2018-03-21 11:06:00

@Stoti: "Canelo nem lett sokkal izmosabb"

https://pbs.twimg.com/media/DX...

Amúgy tényleg nem....

» northpaw   válasz erre
    2018-03-21 10:59:13

szerintem ez már a trash talk része, csak persze golovkinnak nem áll ez annyira jól. de hogy ő lenne ettől hiteltelen, azért itt álljunk meg, arról van szó, hogy kihoztak egy megnyert meccsét döncire, aztán lebukik az ellenfél doppinggal, hát és hogy a sülthusi, persze, azért lehet szerintem neki is tele a töke és egy ponton kipattanhat belőle, hogy oké, de ennyire azért már ne nézzünk hülyének senkit, hogy canelo véletlenül megevett egy tábla mogyorós-clenbuterolos nestlét. szóval szerintem trash talk, ami kétségtelenül pont neki nem áll jól, vagy fura tőle, de hogy ettől most ő lenne hiteltelen, az szerintem erős.

    2018-03-21 10:48:14

Nem tudom elképzelni, hogy ezt Golo nyilatkozta ebben a formában.
Érdemes lenne az eredetit megnézni, elolvasni, mert ez így nagyon sántít.
Teljesen más stílus, mint amit megszokhattunk tőle és iszonyatosan primitív érvelést tartalmaz. Valószínűleg úgy lövik be a doppingszert, hogy a meccs napján az egész közönség azt nézi, hogy melyik mexikói szent képét varrták rá Canelot karjára.
Én erős fenntartással kezelném ezt a cikket.
Bár arra jó, hogy a meccsről beszéljen az ember. Azt nem tudom, hogy a jegy eladást mennyiben segíti.

» Schnauzer   válasz erre
    2018-03-21 10:30:03

@szaki: Miért, igaz? Bebizonyosodott bármi is az állításaival kapcsolatban? Nem.

    2018-03-21 10:15:28

Ez a dopping kicsit olyan mint a spártai kiképzés. A gyerekek direkt kevés ételt kaptak hogy lopjanak, és ha valakit elkaptak akkor megverték. De nem azért mert lopott, hanem mert rosszul csinálták, és lebuktak. Kb ez megy a doppinggal is.

Az meg tényleg hiteltelen amit Golo csinál. Elösször nem érdekelte, aztán hétről hétre mást és máshogy nyilatkozik. Minta azt akarná felépiteni hogy ha kikap akkor azt mondja hogy egy persze hogy kikap, mert egy agyon doppingolt ember állt elötte, ha meg nyer, akkor mondhatja hogy ő egy agyon doppingolt Canelot is megoldott.

    2018-03-21 10:06:20

@Stoti: miért nem igazak amiket mond? de igen, akkor hol a hiba? sehol. és ha jogos a felvetése, akkor mi történik? semmi az ég egyadta világon. de attól még igaza van:D

    2018-03-21 10:02:32

Canela és udvarhölgyei lassan már ott tartanak, hogy GGG tolta be neki a cuccot, csak hogy ne kelljen kiállni bunyózni. Férgek...

» SugarRay   válasz erre
    2018-03-21 09:59:42

Ez a sok sírás már kezd sok lenni Golovkintól. Canelo nem lett sokkal izmosabb, rajta legalább annyi izom van.

    2018-03-21 09:53:39

Ha látszottak a tűszúrások nyomai azonnal lépni kellett volna az ügyben. Nagyon bírom Golot, de ez most nem kellene.

» JCalzaghe   válasz erre
    2018-03-21 09:53:01
Ugrás az oldal tetejére