×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png A Felix Promotion International májusi bokszgáláján a hivatásos 2018-02-23 23:35:52 https://www.profiboksz.hu/2018/02/23/hegyi-barnabas-profinak-all/

Hegyi Barnabás profinak áll

A Felix Promotion International májusi bokszgáláján a hivatásos ökölvívók között is bemutatkozik a székesfehérvári Hegyi Barnabás. A 24 éves fiatalember eredményes amatőr pályafutást mondhat magáénak, hiszen volt felnőtt országos bajnok 2016-ban, valamint nyert már rangos nemzetközi tornákat külföldön is. „Úgy érzem, szép sikereket értem el az amatőrök között. De joggal lehet hiányérzetem, talán, ha egy kicsivel nagyobb bizalmat kapok, ennél többet is ki tudtam volna hozni magamból” - fogalmazott diplomatikusan Hegyi. „Büszke vagyok a legutóbbi OB-n elért ezüstérmemre, hiszen két kifejezetten látványos és kemény csatát vívtam a döntőért, ami végül úgy sikerült, ahogy. A múlttal viszont felesleges foglalkozni, előre szeretnék tekinteni, ami most a profi ökölvívás.”

Hegyi stílusa miatt kifejezetten alkalmas alanynak látszik a hivatásos ökölvíváshoz. „Igen, ezt sokan mondták már korábban is, az agresszív, közelharcos stílusom miatt. Úgy gondolom, hogy vannak olyan ellenfelek, akiktől az amatőrök között nagy csatában, három menetben még ide-oda meccset bokszoltam, viszont a profik között már sikerülhet felőrölni őket.” Az ökölvívó középsúlyban (72,6 kg) igyekszik a profik között is maradandót alkotni, amit a Felix Promotion májusi bokszgáláján kezdhet meg. „Szeretnék látványos, jó mérkőzéseket vívni. Ez a győzelmek mellett a legfontosabb feladatom. Fiatal vagyok, itthon a legtöbben ebben a korban még nem állnak át a profik közé, tehát lesz időm lépésről lépésre haladni.”

A fehérvári ökölvívó egyelőre három mérkőzésről szóló „próbaszerződést” kötött Rácz Félix csapatával, majd ennek letelte után közösen értékelik a produkciót, és döntenek a közös munka irányáról. „Visszatértem Székesfehérvárra, és a Videoton Box Klubban fogok készülni, nevelőedzőm, Õry Lajos, illetve Kiliti Ferenc segítségével. Sokat köszönhetek kettejüknek. Az erőnlétemért, Horváth Dániel lesz a felelős, aki a székesfehérvári felnőtt jogkorong csapattal is foglalkozik.”

A Felix Promotion április 13-án, Nagyváradon rendezi következő bokszgáláját, azt követi az a májusi esemény, amelyen Hegyi is bemutatkozik.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

nyilván a jó szakmai stáb sok mindenben sokféle előnyt jelent. De azért a ringben, amikor már csak ketten vannak, kialakulhatnak olyan helyzetek is, amikor jól jön az, ha valaki megszokta, hogy csak magára számíthat...

» superman   válasz erre
    2018-02-26 13:26:29

@Gergoke: Egyedül az szól mellette hogy fiatalabban áll profinak.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-25 19:48:49

@pressurefighter0088: Erről van szó; Darmos egy átlagnál jóval jobb magyar amatőr volt, Hegyi pedig nem. Akkor miért is vinné többre mint Darmos, akinek a "nyert" profi meccsei is sokszor neccesek voltak?

» Gergoke   válasz erre
    2018-02-25 17:48:00

@pepegross: Jó ha van egy komolya szakmai stáb a sportoló mögött, de lehetnk kivételes esetek is. PL vegyük egy bunyós erőnléti edzését. Fizetnek egy erőnléti edzőt, aki nem követte végig a bokszoló pályafutását, összerak egy edzéstervet, végigcsinálják, stb... van akinek szüksége van erre, de biztos van olyan is, aki az évek során úgy csinálta végig a felkészüléseket, hogy közben kitapasztalta mitől fejlődik jobban, melyik fajta edzésre hogy reagál a szervezete, és egy erőnléti edzővel lehet lassabban fejlődne mint anélkül. Mayweather-ről hallottam hogy a végén már magának irányította az edzéseit, Golovkinről is úgy tudom hogy érti amit csinál, most nem tudom mi igaz mi nem, de biztos vannak ilyenek is.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-25 16:14:15

Biztosan(?) lehet sikert elérni stáb nélkül is,de két hasonlóan tehetséges és szorgalmas sportoló közül a szakmai háttérrel készülő, vagy a "sufnituningos" fogja többre vinni? OFF de aktuális:nyolc éve a legjobb magyar női gyorskoris versenyen saját maga élezte a pengéjét, most más a helyzet. VRRRT cutmanes példája nagyon jó.

» pepegross   válasz erre
    2018-02-25 13:31:55

@Untouchable: Másképp megközelítve:)Adler mint Papp mestere a tudását átadta Lacinak. Õ szintén edző lett.Mellette tanulhatott Öcsibácsi.Na most Öcsibácsi után ki viszi tovább a vonalat? Mind a szakma elitje volt,Öcsibá még él hála istennek.Lehet őket szeretni nem szeretni de egy bizonyos tradíciót hordoznak magukban, és ez nem volt eredménytelen tudás.

» potyi78   válasz erre
    2018-02-25 12:49:47

@potyi78: Néhányan önszorgalomból biztos, de amikor egyszer benéztem egy régiós továbbképzésre, azt láttam, hogy a bírókat jobban érdekli az edzőknek tartott előadás, mint magukat az edzőket.

    2018-02-25 12:42:00

@potyi78: Lehet hogy túl nagy a büszkeségük, ők már mindent tudnak.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-25 12:36:52

@Hatton: A jó cutman jelentheti a különbséget a meccs sikeres befejezése és a TKO vereség között.(értem mire akarsz kilyukadni, de ez rossz példa volt)

    2018-02-25 12:32:51

@Kane: A Peking előtti vb-n még róla gondoltam azt, hogy a legtöbbre vihetné profiként.

    2018-02-25 12:26:53

@Hatton: A verseny éleződésével a stáb szerepe is növekszik.

Papp Laci bácsi mögött pedig ha nagy stáb nem is volt, de edzői szakértelem nagyon is: Ádler Zsigmondnak hívták.

» Untouchable   válasz erre
    2018-02-25 12:26:12

Tudjátok jó dolog ,hogy mi ilyen szakmai kérdéseket feszegetünk. Bennem felmerül a kérdés, hogy vajon a magyar edzők,a szakma is megteszi ezt? Úgy értem szövetségi szinten, megyei szinten, vagy az egyes műhelyek, esetleg csak önszorgalomból.

» potyi78   válasz erre
    2018-02-25 12:06:33

@Hatton: De volt egy rossz életkörülményeket biztosító rendszer, ahol ha sikereket értél el, megfizettek, lakást kaptál, stb. Tehát volt motiváló erő (most abba nem mennék bele: szerintem az se volt jó.)
"...kamuliberális ultrageneráció..." Passz hogy ez mit jelent, de szerintem ebbe végképp ne menjünk bele mert súlyos off lenne.
Stáb: pedig ma már kell egy igazán jó edző aki ért az erő és erőnlét fejlesztéshez is (vagy erre egy másik edző), és bizony valaki aki táplálkozási és orvosi/ gyógyszerjavaslatokat is ad. (Mert megy a doppingszűrés és nagyon nem mindegy, mit használsz mert a többiek is használnak illegális teljesítménynövelőket is.)
De kell jó gyúró is pld.: mondjuk ez megfizethető 5-6e Ft/óra... és ő a legolcsóbb.

» Peacock   válasz erre
    2018-02-25 11:57:56

kicsit túl lett értékelve mostanában a "stáb" szó, fogalom.
az mma előretörésével egybeesik, amely 4-5 sportágból áll és olyan amerikai az egész, persze egy igazi csapat, ahova te is tartozol, meg ilyenek.
de a valóság az az, hogy Káté pl stáb nélkül egy szerető nagyapa segítségével eljutott legalább egy kadett vb címig és azért huszonévesen voltak rendesen nemzetközi eredményei is. Vagy a már említett bokszzseni Papp Laci bá mögött sem volt semmilyen stáb, meg hihetetlen edzői szakértelem. nem azt mondom, hogy baj, ha van az ember mögött egy jó szakember gárda, de az óriási hazugsága a mai világnak, hogy ha nincs mögötted a legjobb cutman, akkor nem érhetsz el sikereket. a baj teljesen más gyökerű. igen, azoknak is igaza van, akik a stábot emlegetik, hogy egy komoly vb hez vagy folyamatos top-on levéshez elengedhetetlen a stáb. de...
és itt jön a lényeg, egy középszerhez (interconti cím, esetleg kisebb szervezet vb öve, illetve több nyert meccs mint vesztett de külföldön)nem kell semmilyen stáb vagy háttér, csak kib@szott sok meló és kőkemény akarat. mondjuk nem baj, ha van egy alaptehetség is. szóval, ahhoz hogy egy 20-4 es külföldön elért eredményt elérjen valaki, ahhoz nem kell semmilyen stáb.
a legnagyobb baj az x vagy y vagy z vagy ki tudja már milyen kamuliberális ultrageneráció mentalitása nem egyeztethető össze a bunyóval. már kisebb a merítés. ha valaki meg bunyózni szeretne az melózni annyira nem, vagy ha kicsit melózik is, akkor meg tehetségtelen...és ehhez jön a stáb kérdés.
Papp Laci bától Gedóig, Füzesytől Hranekig, Bérestől Mizseiig stb stb nem kellett stáb.

» Hatton   válasz erre
    2018-02-25 11:44:07

@Kane: Legalább nem csak a magyarok szívnak külföldön, hanem a külföldiek is nálunk, jó hozzáállás. :)
Egyébként Harcsa is profinak állhatna lassan, legalább lenne egy itthoni viszonylatban erős mezőny középsúlyban..

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 23:07:26

Egyébként ha már elsőnek belinkelték ide a Chebotarev elleni meccsét, csak jelezném hogy ő Harcsát is agyba-főbe verte a Bocskain talán 2013-ban, de kihozták Harcsát, na az volt az egyik legdurvább csalás amit amatőrben láttam.

    2018-02-24 22:49:50

@pressurefighter0088: Darmos a maga idejében kegyetlen jó bunyós volt, dinamikus, gyors, nyomulós, kicseszett kemény, az ő baja az volt hogy akkor ment el profiskodni amikor már kiégett. Ha huszonévesen dönt a profik mellett, biztosan nem így emlékeznénk rá most.

    2018-02-24 22:46:59

@pressurefighter0088: Hegyinek a stílusa miatt szerintem feküdni fog a profi bunyó. Az ezüst se olyan rossz az amatőr országos bajnokságon;) Egy igazán jó profi edzőt és egy komplett stábot persze meg kéne neki fizetni: na itt szokott elbukni a dolog.

» Peacock   válasz erre
    2018-02-24 21:52:59

@Gergoke: Pedig Darmos nagyon jó amatőr volt úgy tudom, nyerte az országosokat, Hegyi viszont első menetben ki lett csapva Harcsa ellen.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 21:21:40

@Peacock: Sokan mondják hogy haladni kell a korral, ez igaz, is, de inkább az a baj hogy visszafelé fejlődünk, pl Papp Laci amikor edző volt vitte ki az embereit az erdőbe fát vágni, ma már lehet hogy ki se mennének, vagy ki tudja. Papp Laci panaszkodott, hogy voltak akik nem akarták csinálni, mert feltört a kezük:DDD akkor most mi lenne vajon?

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 21:19:31

@Peacock: Ja és 2 azonos technikai felkészültségű öklözőből aki erősebb: az azért komoly előnyben van.

» Peacock   válasz erre
    2018-02-24 19:56:08

Tisztelem és kedvelem Szántó Imrét, ezt előre leszögezném. De ezzel együtt is ő nekem nem kicsit a magyar edzői archetípusra hajaz (sok elnyűtt arcú fociedző is ide tartozik), aki mindig megmondja, mi nem jó: és mindig más nem jó, attól függően, ő miben nem érintett.
Mikor aktív világversenyzői voltak, úgy tudom sosem mondta hogy a magyar edzők rosszak. Mikor ő vezette az edzőképzést, akkor sem. Akkor igenis inkább a bírókat kritizálta, csak példaként:
http://www.blikk.hu/sport/elcs...
http://www.blikk.hu/sport/elcs...
http://www.blikk.hu/sport/elcs...
Most, hogy már klubedző: a bírók hirtelen okésak, az edzők meg hirtelen rosszak. (Itthon is, külföldön is.)
Amúgy ha a volt keleti blokktólbkellene tanulni (amiben lehet részigazság): ő szerintem pont megtehetné.
Még pár megjegyzés: a szakmai állóképesség egy hibrid fogalom, vagyis ilyen konkrétan nem nagyon van. Lehet persze alkotni ilyen fogalmat, lehet mögé tartalmat is tenni, de sok értelme akkor sincs. Szerintem.
A kiegészítő sportok: alap kellene ma már hogy legyen, szvsz erősen idejét múlt ellene érvelni. Az egyik legrégibb boksz efzésmódszer, a favágás: pont hogy kieg. sporttevékenység. De a görögökig visszamehetnénk. David James könyve meg rengeteg mindent felsorolt már a 70-és években.

Na de ezekkel együtt is: le a kalappal az eredményei, a nevelőmunkája, az abban mutatott erkölcsi következetessége (Harcsa esetének mismásoláss miatt ugye a szövetségnek is beintett), valamint szakmai alázata előtt. Több Öcsi bácsi kvalitású fiatal edző kéne, ez nem kérdés.

» Peacock   válasz erre
    2018-02-24 19:54:53

@pressurefighter0088: Ezé';2015/10/05/darmos-jozsef-nagy-bunyokat-iger/
Nagy bunyókat igérek, 3meccses próbaszerződés, profi stílus nekem jobban fekszik, stb. Aztán ugyan olyan sokra viszi a profik között mint Darmos,illetve lehet annyira sem. De ne legyen igazam!
Én sem látok Hegyben sem semmi extrát.

» Gergoke   válasz erre
    2018-02-24 19:41:48

@bpjotruska: Igen, ezeket kocsmai bunyósozza le Szántó az interjúban.

Pressurefighter tökéletesen leírta a problémát szerintem, sok agybafőbe csapkodás, pörgetés a zsákon, alapok nélkül. Minden egyes edzésfajtát tudnia kell egy edzőnek hogy pontosan mikor kell alkalmazni, nekem az jött le, hogy például a profi felkészülés elején még csak nagyon szépen, lassan, gyakorló jelleggel zsákolnak, és az utolsó hetekben emelik az intenzitást olyan szintre hogy ennek a sok pörgetésnek legyen is értelme.

    2018-02-24 18:00:10

@bpjotruska: "finom technika hianyat" akart lenni

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-24 16:59:18

@Kane: "Én sem teljesen értem miért mond olyanokat hogy aki technikás annak kevesebb szüksége lenne az erőnlétre."
Ez igy szerintem sem igaz, de kisse kitekerve mar lehet benne valami. Ugy ertem, lattunk mar olyan bunyost, aki a finom tehcnikat remek eronlettel es folyamatos daralassal, magas munkatempoval kompenzalja viszonylag sikeresen. Peldakaent nekem a nemreg profinak allt Joe Joyce jut eszembe, aki a legjobbakhoz kepest egy elegge darabaos favago, viszont emberfeletti iramot tud diktalni. Ha van kedved megnezni a Hrgovic elleni amator meccset, szerintem ott egyertelmuen a horvat a jobb okolvivo, megis Joyce nyert. Persze ha valaki eronletben, munkatempoban partiban volt vele, boksztudasban meg magasabb szinten allt - mint Usyk - az el is verte, mint zaporeso a hegyipasztort.

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-24 16:56:29

"Ja nem azt mondom hogy súlyzózzanak helyette, az adott sport az első, a többi edzés másodlagos, csak pl zsákolásnál mindenki jobb akar lenni a másiknál (nagyobbat ütni, gyorsabban, többet), és sokszor ez a technika rovárára megy, leesik a kéz, észre se veszik, lehet az edző se, mert egyedül 10 emberre figyel, aztán meccsen is leengedi mikor kezd fáradni, és kapja a fülest, blábláblbá"

értem, de ez nem edzésmődszeri hiba, hanem annak az edzőnek a hibája, aki túl vállalja magát...

» leibigabi   válasz erre
    2018-02-24 16:42:16

@leibigabi: Ja nem azt mondom hogy súlyzózzanak helyette, az adott sport az első, a többi edzés másodlagos, csak pl zsákolásnál mindenki jobb akar lenni a másiknál (nagyobbat ütni, gyorsabban, többet), és sokszor ez a technika rovárára megy, leesik a kéz, észre se veszik, lehet az edző se, mert egyedül 10 emberre figyel, aztán meccsen is leengedi mikor kezd fáradni, és kapja a fülest, blábláblbá

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 16:31:58

@pressurefighter0088: "Én itthon azt látom, hogy túl nagy hangsúly van az állóképesség-fejlesz tésen. Persze szólnak az edzők, ha valami komolyabb technikai hibát látnak, de a lényeg hogy "gyorsabban üsd azt a zsákot, keményebben, többet, pörgesd meg", szegény gyerek a menet második felében már a kezét alig tudja felemelni. Van ilyen is pl."

Nyilván, de ha az a cél, hogy többször és mégjobban pörgesd meg az ütéseket, azt mi máson gyakorolhatnád a legjobban, mint a zsákon? Attól nem feltétlen leszel pörgősebb, mert helyette mondjuk súlyzózol. Asszem Archie Moore mondta egyszer, hogy fiúk, meg kell tanulni bunyózni és akkor nem lesz gond :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-02-24 16:25:38

@leibigabi: Meg egy jó edző sem árt, aki megmondja mit hogy.. pl Chris Eubank Jr-nak az apja. Na jó ő pont ellenpélda, mert szét van edzve, sparringol is sokat, de nincs rendes edzője, aki kijavítaná a hibáit.

Én itthon azt látom, hogy túl nagy hangsúly van az állóképesség-fejlesztésen. Persze szólnak az edzők, ha valami komolyabb technikai hibát látnak, de a lényeg hogy "gyorsabban üsd azt a zsákot, keményebben, többet, pörgesd meg", szegény gyerek a menet második felében már a kezét alig tudja felemelni. Van ilyen is pl.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 16:11:45

@pressurefighter0088: "Én úgy hallottam hogy a súlyzós edzést nem tartotta sokra, de saját testsúllyal edzettek a bunyósai. "

Nyilván, minden ember más, így kinél ezt, kinél azt kell fejleszteni. Hogy ki milyen módszerrel teszi, az már egy másik kérdés.

"z állóképességet biztos fejleszti a sparring/zsák/árnyék /stb... de az erőt pl nem annyira szerintem, sokan pont azért fáradnak el, mert pl belharc/fogások esetén csak szenvednek, mivel az ellenfél sokkal erősebb."

Így van, mindenféle (intenzív) mozgás fejleszti ilyen olyan mértékben az állóképességet. De a bunyó az inkább egy technikán, mint erőn alapuló sport. Nyilván, ha valaki erősebb nálad, akkor ha meg van a rutinod, hogy ne tudja alkalmazni veled szembe a nagyobb erejét, akkor azt technikai/gyorsasági ügyességgel kompenzálhatod. Ez utóbbira a sok sok sparringgal tehetsz szert.

» leibigabi   válasz erre
    2018-02-24 15:56:18

@leibigabi: Én úgy hallottam hogy a súlyzós edzést nem tartotta sokra, de saját testsúllyal edzettek a bunyósai.

"az ökölvívás gyakorlásával megszerezhető az ökölvívás szakmai állóképessége"
Az állóképességet biztos fejleszti a sparring/zsák/árnyék/stb... de az erőt pl nem annyira szerintem, sokan pont azért fáradnak el, mert pl belharc/fogások esetén csak szenvednek, mivel az ellenfél sokkal erősebb.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 15:43:27

@Kane: "Az a gond hogy sokan azt hiszik, választani kell a fizikum, erőnlét és a technika között, mert aki edzettebb mint a másik az csak favágó lehet, kocsmai bunyós, stb... Ez egyszerűen objektív baromság, és azért is él tovább a magyar amatőr bokszban."

Ha jól értelmezem, ő azt mondja, hogy az ökölvívás gyakorlásával megszerezhető az ökölvívás szakmai állóképessége. Egyébként pl. egy Emanuel Steward sem nézte túl sokba az erőnléti edzők munkáját, mivel úgy tartotta, hogy a sok sok sparring hozza magával egyrészt a rutint és a szekmai állóképességet.

» leibigabi   válasz erre
    2018-02-24 15:17:23

@csiga: Én sem teljesen értem miért mond olyanokat hogy aki technikás annak kevesebb szüksége lenne az erőnlétre. Ez azért nem egy bonyolult képlet, akinek szarabb állóképessége van az kevesebbet tud bokszolni, mintha ezt próbálná megcáfolni, elég nyakatekert módon. Az a gond hogy sokan azt hiszik, választani kell a fizikum, erőnlét és a technika között, mert aki edzettebb mint a másik az csak favágó lehet, kocsmai bunyós, stb... Ez egyszerűen objektív baromság, és azért is él tovább a magyar amatőr bokszban.

    2018-02-24 15:00:48

@pressurefighter0088: A 2000-es években az edzőképzést vezettem."

Keresik is a magyar edzőket világszerte. Öcsi bácsi a maga idejében remek edző volt, ez nem vitás. De nála is megállt az idő.

Sajnos...

    2018-02-24 14:54:01

@csato gabor: amúgy pedig elég szomorú hogy csak ilyen képzettségű bunyósaink vannak. és ezek mennek el profinak.

» csato gabor   válasz erre
    2018-02-24 14:50:14

Hegyi egy nagyon kemény verekedő, de sajna túl kötött és képzetlen is a profi világhoz.

    2018-02-24 13:01:55

Annyira nem fiatal a profinak álláshoz

    2018-02-24 12:52:42

@szabolcska: statjavnak (megélhetési bunyósnak) jó lesz:D

» csato gabor   válasz erre
    2018-02-24 12:16:14

Ha már magyar boksz:

https://www.youtube.com/watch?...

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 12:03:18

sokat lehetne külföldre vinni. nem adja meg magát, megy előre is jól ki lehet ütni. sajna nagyon kevés ő profinak (is)

» Hatton   válasz erre
    2018-02-24 11:59:49

@Gergoke: mé?

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 11:07:13

Darmos Józsi II.

» Gergoke   válasz erre
    2018-02-24 10:27:30

@szabolcska: :DDDDDD

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-02-24 09:48:18

@szabolcska: Inkább Harcsának kéne profinak állni....

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-24 09:30:42

Itt is leül 6:10- nél. https://m.youtube.com/watch?v=...

Gondoltam nézek tőle pár meccset, eddig ebbe a kettőbe néztem bele, mindkettő súlyos vereség. De talán nem is ez a lényeg, hanem hogy nem láttam a bunyójá a semmi olyat, ami bármilyen reményre adna okot. Egyelőre ennyi, aztán remélem meglepetést okoz a profik közt.

» szabolcska   válasz erre
    2018-02-24 08:29:57

https://m.youtube.com/watch?v=...

Persze semmi, csak mégis.

» szabolcska   válasz erre
    2018-02-24 08:19:36
Ugrás az oldal tetejére