×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Május 5-én bizonyíthatja a brit Tony Bellew, hogy az első mérkőzésükön 2018-02-23 12:04:10 https://www.profiboksz.hu/2018/02/23/bellew-usyk-kibokszol-aztan-allon-kapom/

Bellew: Usyk kibokszol, aztán állon kapom

Május 5-én bizonyíthatja a brit Tony Bellew, hogy az első mérkőzésükön nem csak a szerencsének és David Haye sérülésének köszönhetően nyert, hanem valóban jobb bokszoló, mint honfitársa. A korábban cirkálósúlyban világbajnok bokszoló a Haye-meccset követően tervei szerint visszatér korábbi sikereinek helyszínére és megmérkőzik majd a WBSS torna győztesével, akinek személyéről már konkrét elképzelései is vannak: „Ha minden jól megy és terv szerint térek haza a május 5-ei mérkőzésemről, akkor a következő célom a WBSS nyertessel meccselni, aki Oleksandr Usyk lesz. Egyesíteni akarom a cirkálósúlyú címeket, utoljára erre Evander Holyfield volt képes, illetve majdnem David Haye is. Usyk eltakarít mindenkit, és ha Gassievet elintézte – mondjuk az jó kemény feladat lesz – akkor én leszek számára a következő elérhető nagy név. Jobb ökölvívó nálam, ez nem kétséges, viszont üthető, én pedig állon fogom kapni. Biztos, hogy kibokszol majd és rongyosra veri a képemet, de ha bevágom neki a balhorgomat, akkor nem fog többé felkelni.”
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@patton: lehet, ha nyer akkor is visszavonul. Ott van neki a ringstar. ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-02-26 13:00:29

Ha itt nem nyer Haye, akkor vissza kell vonulnia.

» patton   válasz erre
    2018-02-24 21:51:07

@Sarkozi Robert: "koszonjuk"

Nincs mit. Átküldtem, úgyhogy hamarosan olvasható :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-02-24 13:36:39

@leibigabi: koszonjuk

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-02-24 12:26:40

Ha már Qawi. Ha van itt éppen egy moderátor, aki ír egy email címet ahová küldhetem, akkor már küldöm is a Dwight Muhammad Qawi-ról szóló hosszabb írásom :)

» leibigabi   válasz erre
    2018-02-24 11:11:26

@Untouchable: Orvendek, hogy tetszik. A Foreman elleni meccs nem kevesbe szenzacios:
https://www.youtube.com/watch?...
Basszus, aki ismeri Foreman-t, azt azert, aki nem, azt mar csak rajuk pillantva is, ahogy allnak a ringben, elfoghat a rohoges, hogy mit akar ez a kis melynovesu csavo, az elso utestol ki fog repulni a ringbol... 22 centivel volt alacsobb Big Geroge-nal ; aztan megszolal a gong, es Qawi nekiront Foreman-nak, oriasi :-) Kb mintha 10 eve Madar lett volna valamelyik Klicsko ellen a ringben, kozel akkora a meretkulonbseg.
Sajnos valoban nem birta szuflaval, ami a kora mellett azert a tulsulynak is koszonhetett, 170 centis, tobbnyire 85 kilo korul bokszolo embernek rengeteg a 100 kilo.

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-24 10:31:07

@bpjotruska: Ez a video hatalmas; lementettem, és nem tudom elégszer visszanézni. Igaz, Spinks túl volt már a fénykorán. Foreman ellen pedig Qawi volt már idős, nem bírta szuflával a sok hajlongást - amiben esélyes a minden idők legjobbja címre.

» Untouchable   válasz erre
    2018-02-24 10:20:01

@Sarkozi Robert: Sztem már a 3 is sok volt, nemhogy a 4 !

» kovban   válasz erre
    2018-02-24 09:59:46

@bpjotruska: Szerintem Toney simán vitte volna ezt a tornát.:) Cirkálóban még bőven klasszis volt, Usykot is kibokszolta volna, 5-6 menet után már öröm lett volna nézni, szerintem Holyt nehézkesen, Hayet simán verte volna.

    2018-02-24 09:06:13

@bpjotruska: Ahogy irod Qawi hihetetlen ürge volt. Nekem egyik nagy kedvencem és szerintem ebből a mai erősnek látszó félnehézsúlyú topból kb. hülyét csinálna. Õserő Beterbievtől, nép bajnoka Kovalevtől, jó mozgású Bivolig mindenkiből... Stevensont meg kb. 3 menet alatt merevre ütné.

    2018-02-23 23:27:08

@kovban: Bell volt az utolsó vitathatatlan bajnok cirkálóban és pont. Ennyi az egész, nem túl bonyolult ez. :)

    2018-02-23 23:16:07

@bpjotruska: Szerintem nagyon sokan Holyra tennének: én is, mert egész egyszerűen mindenkinél többet bizonyított, minden más felsoroltnál mértékekkel jobb ökölvívókkal szemben.

» Peacock   válasz erre
    2018-02-23 21:57:39

@kovban: Egyebkent az hogy vegul felnegyeltek a vilagbajnoki cimet a legnagyobb merenylet volt a bokszsport ellen szerintem.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-02-23 21:51:25

@kovban: Ha nagyon kotozkodni akarnek, akkor erre azt mondanam hogy Evander egeszen 89-ig volt bajnok. 88-ban pedig mar Magne Havna volt a WBO bajnoka cirkalosulyban. Szoval nem vitathatatlan bajnokkent hagyta el a sulycsoportot :)

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-02-23 21:49:01

@GaiusM: Azert a Jirovot vero Toney cirkaloban is eros volt, meg a Holy-t megallito ( nehezbol kicsit lefogyasztva :-) ) is borzaszto kemeny dio lenne barkinek.
Holy szerintem boksztudasban is kiemelkedo volt, maskepp nehezben nem alkotott volna maradandot.
Qawi pedig...
https://www.youtube.com/watch?...
Es ezt az Alit egykor legyozo Spinks ellen csinalja :-))))
Hihetetlen lehetett az a kisember, aki a 170 centis magassagaval mindossze ket ido elotti vereseget szedett ossze, egyet Holy ellen cirkaloban, egyet meg jokora tulsullyal boksozlva, minden idok talan legnagyobb uto nehezsulyu bunyosa, George Foreman ellen, aki ellen csak a 7(!) menetben kapitulalt.

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-23 21:00:27

@bpjotruska: Toney középben és nagyközépben volt az igazi szerintem.
Holy egy végtelenül masszív, erős bunyós volt, kevés látványosabb (értsd virtuóz) megmozdulással.
Haye egy sokkal energikusabb valaki, aki szebben mutat a ringben, és látványosabb.
Qawi-ra én már nem nagyon emlékszem, elnézést érte, őt Holy verte meg, de nincs előttem a stílusa.
Usyk olyan, mint Calzaghe. A kérdés, hogy mit bírna ki a technikája és az energiája.
Gassiev meg őserő, és tud is.

Ha leszűkíteném egy négyes döntőre, akkor Gassiev, Haye, Holy, Usyk menne a legjobb négyben. Igazi totógyilkos az egész, megjósolhatatlan eredménnyel.

» GaiusM   válasz erre
    2018-02-23 20:49:57

@Peacock: A jó Haye cirkálóban volt. Ha ezen a mostani tornán az a Haye indulhatna, akkor nem látnék semmi esélyt Usyknak, talán Gassiev stílusa picit nehezebb lenne, de Haye lenne a bajnok.

» GaiusM   válasz erre
    2018-02-23 20:43:54

tudom, hogy semmi ertelme, csak ugy eszembe jutott egy all-time cirkalo szupertorna, pl ezekkel a resztvevokkel: Holyfield, Qawi, James Toney, Haye, Usyk, Gassiev...
Egy cirkaloban epp csucson levo Holy vs Haye, vagy egy hasonlo cipoben jaro Toney vs Usyk nagyon mozgatja a fantaziamat, hogy milyen lenne :-)

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-23 20:42:05

@bpjotruska: Haye pont ugyanazt a mély szintet hozta nyilatkozatai által emberi kvalitásban, mint Bellew, ez nem kérdés.
Haye amúgy már sérülten lépett ringbe (utazott ugye specialistája is a meccs előtti napokban magánrepülőn), persze ez a sérülés igencsak súlyosbodott. Egy jó Haye ellen Bellew azért elég esélytelen lett volna.

» Peacock   válasz erre
    2018-02-23 19:58:51

@bpjotruska: Én is úgy gondolom, hogy Haye-nek reálisan egy útja van, keresni még egy kis pénzt. Sajnos a neve már a briteknél sem cseng annyira fényesen, mint 5-6 éve. Adott ez a Bellew elleni meccs, amin majd lesz, ami lesz. Ha esetleg valami csoda folytán brillírozni tudna, akkor kinéz neki két pénzes hazai meccs, egy Fury és egy AJ elleni. Egyikük se mondana le az extra milliókról szerintem. Tekintettel a jelentős méretbeli hátrányára, amit sebességgel már nem fog tudni kompenzálni, borítékolható a veresége, de biztosan eltesz 10 millát fontban. És itt a vége. A kérdés, hogy eljut-e idáig?

» GaiusM   válasz erre
    2018-02-23 19:55:27

@Sarkozi Robert: Egyébként egyetértek abban, hogy valszeg csak elfelejtette.

» kovban   válasz erre
    2018-02-23 19:55:02

@Peacock: Mert Haye aztan ugy nyilatkozott, mint a walesi herceg :-)) Jol felhypeoltak a meccsen, es mindketten szep penzt kerestek vele ; egyik sem az angol kiralyi udvarban hatalyos illemszabalyoknak megfeleloen nyilatkozgatott a meccs elott, van ilyen.
Joshua ellen Bellew nem elne tul az elso par menetet, s lehet Wilder ellen sem. Haye ha jol emlekszem a 4.-5. menet korul serult meg, de mar az elsoben is rettenetes luftokat utott, es kapott be tiszta uteseket. Velemenyem szerint nem kizarolag a serules miatt kapott ki, hanem a korral jaro kopasa, lassulasa es a sok komoly meccs nelkul eltelt ev is visszautott ( mikozben Bellew nem mokamikikkel bokszolt, es ezert sokkal elesebb volt ).
Okosabbak leszunk a visszavago utan ; sajnos en meg azt is ketlem, hogy Haye ennyi serules, kihagyas, mutet utan 37 evesen egyaltalan a felkeszulesen szerencsesen tuljut ; de ha ott lesz a ringben, akkor is messze lesz pl a Chisora elleni, 100%-os onmagatol. Lehet eleg lesz Bellew ellen, lehet nem.

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-23 19:36:02

Én egy Gassiev-Bellew eccset inkább megnéznék jól passzolnak stílusban, elég kemény meccs lenne.Na erről mit gondoltok?

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2018-02-23 19:28:00

@bpjotruska: Szerintem sokan elfelejtik Bellew Haye meccs előtti, tahóság határát sújtó nyilatkozatait, valamint Haye ellen is csak a csúcsgázsiért ugrott fel nehézbe, nem mert akkora nagy esélye lett volt nyerni. (Én én az előre levajazástbsem zárnám ki...) Ha Wilder vagy Joshua ilyen lábsérüléssel kínlódja végig a meccset, Bellew amúgy őket is megveri.

» Peacock   válasz erre
    2018-02-23 18:52:05

@csakegybarom: Joshuarol es Wilderrol is elismerte, hogy esze agaban sincs ket akkora melak bombazoval kiallni. Nala kisebb es - szerintem - nem is jobb ex-cirkalosulyuak, mint pl Mormeck es Adamek keptelenek voltak felismerni ( vagy elismerni?) ugyanezt, es ugy mentek Klicskoek ellen, mintha a penzen kivul barmi keresnivalojuk is lett volna veluk egy ringben...

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-23 18:38:08

@Sarkozi Robert: Ha nagyon kötözködni akarnék, akkor azt mondanám, hogy Holly 88’ áprilisában volt bajnok, míg a WBO 88’ novemberében alakult :), de lehet rosszul emlékszem....

» kovban   válasz erre
    2018-02-23 18:26:45

Oszinte beszed. Mondjuk Usyk ellen nem nagyon lenne eselye, de siman elhiszem neki, hogy o ezt maskepp gondolja, es bizik magaban. Tuti, hogy gyozni lepne a ringbe ellene is.
Egyebkent Bellew nem csak oszinte ficko es jo bunyos, hanem ertoje is a sportnak, mikor megkerdezik a velemenyet egy meccsrol, nem zoldsegeket beszel, hanem logikusan es hozzaertoen nyilatkozik. Nagyon jo meglatasai vannak, visszavonulasa utan jo kis elemzo lehet majd belole. Mondjuk az akcentusat szokni kell :-)

» bpjotruska   válasz erre
    2018-02-23 18:24:29

@emgabor: Az üthetőt szerintem nem úgy értette, hogy gyenge az álla hanem, hogy vannak hibák a védekezésében, el lehet találni. Ami igaz is mikor Usyk bevadul, olyankor nagyon kinyílik és sok felesleges ütést szed be.

» TonyMontana   válasz erre
    2018-02-23 17:10:30

@kovban: Hat ha nagyon kotozkodni szeretnek akkor azt mondanam hogy Holy vilagbajnoksaga idejen mar megvolt a WBO. Vagyis Evander 88-ban meg bajnok volt, es abban az evben mar megalakult a WBO. Szerintem Bellew siman elfelejtette Bell-t. Eleg tiszavirag eletu volt a vilagbajnoksaga, ugyhogy ez erheto.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2018-02-23 17:06:27

Egy teljesen egészséges, jól felkészített Haye ellen továbbra se Bellew-t tartom esélyesnek, ahogy Usyk ellen se lenne az. De szerintem Usyk valamivel gyengébb nála, és az ütőereje is lehetne valamivel nagyobb! Bellew-t szerintem nem nagyon fogja feltartóztatni az ütéseivel, nem hiszem hogy komoly károkat tudna tenni benne! Vagy kibokszolja és győz pontozással, v. ha Bellew rá tudja erőltetni a saját bunyóját, akkor még az is lehet, hogy be tudja darálni Usykot! Én elképzelhetőnek tartom akár ezt is! De egyenlőre Gassievet se verte el Usyk, az sem lesz egyszerű, nem mernék fogadni egyikre sem!

» Valero   válasz erre
    2018-02-23 17:04:04

Szimpatikus nyilatkozat, de nem tudom honnan veszi, hogy Usyk üthető. Briedis ellen azért elég nagy ütéseket kihordott különösebb megrázkódtatás nékül.
Bellew szerintem Briedisnél sem technikailag sem ütőerőben nem jobb.

» emgabor   válasz erre
    2018-02-23 16:56:39

Ez az ember számomra nagyon szerethető, a sorok között érezhető, hogy nem táplál illúziókat, tisztában van a dolgokkal. Úgy fogalmaz, ahogy egy győzni akaró harcosnak kell, súrolja sokszor az illetlenség és pimaszság határát, de nem lépi át azt mégse. Ugyanakkor azt az ellenfelet, aki érdemes rá, őszintén magasztalja és elismeri a pimaszságai között is. Külön figyelemreméltó, ahogy Gassievvel kapcsolatban is megnyilvánul. Jó lenne sok ilyen nyilatkozatot olvasni még:)

» csakegybarom   válasz erre
    2018-02-23 16:36:18

Egészen normális faszinak tűnik ez a Bellew. Ilyet mondani nem divat, kezd szimpatikussá válni.

» GaiusM   válasz erre
    2018-02-23 16:36:05

@noonecanbeatme: Õ lenne a GOAT :)

» Krissz97   válasz erre
    2018-02-23 16:00:22

Mekkora lenne, ha Bellew Usykot is kiütné a ringből. Aztán Joshuat. Majd McGregort egy MMA meccsen.

» noonecanbeatme   válasz erre
    2018-02-23 15:50:54

@Schnauzer: "Kb 10x jobb ökölvívó mint én" ki is mondta ezt? (bolondok ezek)

» pressurefighter0088   válasz erre
    2018-02-23 15:08:33

Szerintem Gassievnek jóval nagyobb esélye van elkapnia Usykot, mint amennyi Bellew-nak lenne.

    2018-02-23 15:00:40

@leone510: Nem látok bele Bellew fejébe, de logikusan hangzik amit írtam:)

» kovban   válasz erre
    2018-02-23 14:35:37

@kovban: Bell volt az első vitathatatlan Holyfield óta.

De vajon Bellew mind a négyre gondolt vagy csak Holyfield címeire? :)

I’d always wanted to unify the cruiserweight division, the last person to do it was Evander Holyfield.

» leone510   válasz erre
    2018-02-23 14:09:59

Úgy tűnik, mintha azt nyilatkozta volna, amit tényleg gondol. Az más kérdés, hogy ez lenne az alap.

    2018-02-23 13:48:09

ja, ha legyőzi Hayet, akkor visszafogyasztana még cirkálóba Bellew. Jó meccs lehetne, de miért ne lehetne nehézsúlyban, hisz Usyk is fel akar lépni tudtommal.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2018-02-23 13:00:53

@Chico: Lehet rosszul gondolom, de Bell “csak” a WBC, WBA, IBF címeket egyesítette, decakkor már ott volt a WBO is, míg amikor Holly egyesítette ugyanezt a 3-at( WBC, WBA, IBF) még nem volt WBO. Manapság csak az egyesíti az összes övet, aki a 4 nagyot egyben tudja.

» kovban   válasz erre
    2018-02-23 12:59:51

Vicces figura

» lacimaci75   válasz erre
    2018-02-23 12:57:23

"Jobb ökölvívó nálam, ez nem kétséges,..."
na ilyet se olvasni gyakran

» Schnauzer   válasz erre
    2018-02-23 12:52:38

"Egyesíteni akarom a cirkálósúlyú címeket, utoljára erre Evander Holyfield volt képes"

O'Neil Bell volt utoljára képes erre.

    2018-02-23 12:50:33

Legalább reálisan látja a dolgokat, legalábbis azt a részét, hogy rongyosra veri Usyk a képét. Mondjuk szerintem lehet ezt elébb Haye is meg fogja tenni...

» Barbados Demon   válasz erre
    2018-02-23 12:26:42
Ugrás az oldal tetejére