Black Friday 2017 sportbolt

profiboksz.hu

Salgótarjáni gála: Szellő megvédte cirkálósúlyú interkontinentális bajnoki övét

2017-11-10 23:42:45 /
A Boksz Világszervezetnél (WBO) megvédte cirkálósúlyú interkontinentális bajnoki övét Szellő Imre, aki pénteken az amerikai Robert Hall Jr. ellen győzött a salgótarjáni Magyar Ring Gálán.

A gála főszervezője, Rácz Félix az MTI-nek elmondta, a két eddig veretlen ökölvívó - Szellő Imre tizennyolc, Robert Hall Jr. tizenegy győzelemmel állt a mérkőzés előtt - nagy taktikai csatát vívott. Az összecsapáson a kilencedik menetben kiütéssel győztes magyar bokszoló volt a kezdeményezőbb, de amerikai ellenfele végig keményen védekezett.

Az este folyamán a félnehézsúlyú magyar bajnoki övért Baranyi Richárd (19 győzelem, 2 vereség) és a veretlen Kis Máté (9 győzelem, 2 döntetlen) találkozott. A mérkőzésen végig utóbbi irányított és a nyolcadik menetben kiütéssel nyerte meg a csatát.

A gálán az amatőrként Európa-bajnok Bacskai Balázs hat menet után pontozással nyert tanzániai Joseph Sinkalával szemben, míg Egedi Renátó, a WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnoka is pontozással vert egy másik tanzániai bokszolót, Salehe Mkalekwát.

Forrás: MTI
Fotó: Komka Péter

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@HunFighter: Első kézből tudom, hogy Nuri Seferi köszönettel nemet mondott egy Szellő elleni mérkőzésre:-)!

» BertokRobert   válasz erre
    2017-11-20 19:53:05

ez óriási lett:

https://www.youtube. ...

» Csumirobi   válasz erre
    2017-11-20 12:26:23

@HunFighter: Neki az a teljes neve! :D

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-18 15:13:24

@pressurefighter0088 : És komolyan valaki simán csak úgy írta be a nevét, hogy "Jankovics", zseniális! :D

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-18 12:59:43

@pressurefighter0088 : Neeeeee! :'DDD

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-18 12:58:46

@HunFighter: Neki sikerült! :D
http://www.kepfeltol ...

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-18 10:30:37

@HunFighter: Lődi Tamás bokszolt már vele, de kikapott, nem tudom Szellő mennyivel tudna többet.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-18 10:22:36

@HunFighter: Bár látnám. Nem lenne egyszerű, de megoldható feladat,sok minden kiderülne. Seferi szívós, nem borul könnyen. Egyébként az "ifjú" Seferi ellen is szívesen megnézném Szellőt.

» pepegross   válasz erre
    2017-11-17 18:29:14

@Rako17: Nuri Seferi-t még esküszöm, tudná verni Szellő...

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-17 09:43:49

@pressurefighter0088 : Tekintettel arra, hogy nincs elég pénzügyi erőforrás ehhez, ennek érdekében Imre kénytelen lesz ilyen videókat küldözgetni Mayweatheréknek, szerintem biztosan felfigyelne rá Floyd... https://www.youtube. ...

:D :D :D

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-17 09:42:49

@Rako17: Seferi lett volna, de nehéz mesterség az írás... :)

» Rako17   válasz erre
    2017-11-16 20:26:08

@HunFighter: Köszi, hogy ezt megosztottad. Én a 3 menet alapján írtam, hogy elmehetett a meccs illetve a reakciókból, de így teljes a kép. Szellő Imrére rátérve én szívesen megnézném valamelyik Serefi ellen is, olyanok mint a beton. Ha jól emlékszem Rácz Félix már korábban írt is arról, hogy voltak már egyeztetések.

» Rako17   válasz erre
    2017-11-16 20:25:15

@HunFighter: Pedig mekkora lenne, jönne az egész Mayweather klán. :D

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-16 18:59:23

Egyébként rátérve Egedi Renátóra... Álláspontom szerint jogosan nyerte a meccset, én élőben láttam a teljes mérkőzést, azt nem tudtam, hogy a TV-ben csak az uccsó 3 menetet adták le. Az első négy menetet nyerte Renátó, bár egyáltalán nem érezte a mérkőzést, szerintem nagyon nem feküdt neki az afrikai stílusa, vagy nem volt formában mentálisan.

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-16 11:08:25

@pressurefighter0088 : Nem járna jól.. :D + Félix szerintem nem tudná kifizetni azt, hogy idejöjjön Tabiti... :D

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-16 11:04:46

@pepegross: Pedig ott nem Bellew volt az esélyes.

Szellő bokszolhatna Tabiti-vel is, amerikai, veretlen, pont mint Robert Hall Jr. :D

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-14 10:07:45

@pressurefighter0088 : Az már valami lenne,jó helyen van, erős és veszélyes. Kiütötte Glenn Johnsont-igaz öregen, de akkor is - "földre vitte" Bellewt. Meglepne.

» pepegross   válasz erre
    2017-11-13 21:36:31

Vagy Ilunga Makabu.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-13 19:55:18

@pepegross: Kalenga szakmailag nagyon nagy lépés lenne Szellőnek, a győzelem ellene pedig nagyot repíteni a ranglistákon.

» kuncsorszky   válasz erre
    2017-11-13 18:40:55

Elhiszem egyébként,hogy nem egyszerű ellenfelet találni, Hall legalább mérlege alapján jobbnak tűnt, mint az eddigiek. Talán Roman Golovashchenko, Masternak vagy Kalenga nem lenne annyira válogatós?

» pepegross   válasz erre
    2017-11-13 15:46:57

@felix: félix! "Arslan, sem Daley, és Laggoune" sem akarja szellőt mert ha meghallják a nevét, már összeszarják magukat. ezt akartad mondani ugye? jogos:D ráadásul szellő túl is van árazva (ebben lehet vmi). de bárhogy is van, mi nézők csak azt látjuk hogy aki ide jön bunyózni az vagy grúz, vagy a képességei hagynak kívánni valókat. még1X mondom, értem a stratégiádat (és láttuk is amit bedákkal csináltál), de legalább ne próbáld elhitetni velünk, hogy mekkora harcos szellő.

arra azért kíváncsi lennék hogy az általad említett bunyósok (vagy menedzsereik) miért nem kívánják szellőt? szted miért nem?

"Akkor mi van a Svájciakkal, Luxemburgiakkal, stb... Ott aztán minden napra és súlycsoportra jut egy, egy világbajnok mi? " ezekben az országokban nem nemzeti sport a box (ezt tudhatnád félix):D míg nálunk nagyon sok amatőr és profi világbajnok volt és van is (de ezt is tudhatod):D.

» csato gabor   válasz erre
    2017-11-12 17:42:04

@csato gabor: "áruld el hogy ki vagy mi az a "webproli", mert ez a kifejezést még sose hallottam:D"
Akik a neten osztják az észt :)

"nem, igenis vb címmeccsig akarja eljuttatni (ahol nagy pénzek vannak). "
Na jó, oké, de pontosan a problémád? Hogy nem nevezte a szuper tornára, vagy mi?

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-11-12 17:19:38

Egyébként tetszett Szellő, bár tényleg nem néz ki világbajnok várományosnak. De nem baj.

» kisbecsker   válasz erre
    2017-11-12 15:11:34

Ho, ho! Ho, ho, ho! .. és Usyk fekszik is. :)

» kisbecsker   válasz erre
    2017-11-12 15:07:57

"szeretem" amikor mindenki a saját nézőpontjából, vagy érdeke szerint, de a semmit elemzi.

» Hatton   válasz erre
    2017-11-12 12:59:59

@La Cucaracha: szted félix csak statjav embert akar szellőből? azért öl bele milliőkat, azért hoz külföldről bunyósokat, azért nem megy magyarországon kívülről szellővel versenyezni, mert statisztika javító embert akar belőle mint a grúzokból akiket idehozott? nem, igenis vb címmeccsig akarja eljuttatni (ahol nagy pénzek vannak).

áruld el hogy ki vagy mi az a "webproli", mert ez a kifejezést még sose hallottam:D

amúgy valóban hajrá reál!

» csato gabor   válasz erre
    2017-11-12 08:47:08

@csato gabor: "de továbbra is fenntartom hogy szellő (a stílusa alapján) nem lesz soha világbajnok."
És akkor mi van, ha nem lesz az? Ahhoz, hogy az ökölvívó mezőny egésze összeálljon, szükség van jobb és rosszabb képességű bunyósokra. Én is szívesen megnézném már Szellőt egy elit bokszoló ellen, de szerintem azt hozzák ki a karrierjéből, amit kitudnak.
Igen, elég valószínű, hogy nem világbajnok szintű bunyós, de a sport nem arról szól, hogy vered a nyálad, hogy te mindig a "legjobbnak" szurkolsz. Akármilyen hihetetlen, de nem mindenki a Real Madridnak szurkol, van aki a Mezőkövesdnek. Sosem értem ezt a magyar webproli hőzöngést...

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-11-12 00:01:33

@felix: Tudom, tudom, hogy egy kötözködős állat vagyok és most nyelvtannácicának fogok tűnni... De ez már vért kíván! :D Egy nagyérdemű menedzsercégnek a vezetője vagy, az ország egyik legnagyobb sportmenedzsere.. Hogy írhatod a "muszáj" szót "ly"-nal? :D Még egy iJen hiba és kitöröm a ceruzád hegyét! :D

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-11 23:08:09

Jo meccs volt! Sajnos amíg Usyk ül a trónon nem latok reális esélyt egy vb címre :(

» Krissz97   válasz erre
    2017-11-11 22:07:11

@csato gabor: Kis pénz kis bunyó? Imádom ezeket a fociból merített közhely puffogtatást!
Akkor mi van a Svájciakkal, Luxemburgiakkal, stb... Ott aztán minden napra és súlycsoportra jut egy, egy világbajnok mi?
Nagyon egyszerű a helyzet, ezen a szinten két esetben nem választunk ellenfelet:
1. Ha túl árazza magát, 2. Ha veszélyes. Mivel az elsőhöz el sem jutottunk, kizárásos alapján csak a második jöhet szóba!
Lehetsz cinikus, próbálhatsz jópofának tünni, de az igazság az, h ha nem muszály nem “kivánják̶ 1; Szellőt!
Sem Arslan, sem Daley, sem Laggoune... Az pedig, h te elhiszed vagy sem, ebben a helyzetben indiferens és remélem nem haragszol meg, de ez a helyzet. Jó éjt.

    2017-11-11 21:44:41

@felix: akkor a te magas szakmai eszmefuttatásod szerint szellőtől összecsinálják magukat és kerülik mint az ördög a tömlyénfüstöt? :D reszkessetek bajnokok jön szellő:D
persze hogy ki kivel és miért nem áll ki azt csak azoktól tudhatnánk meg akik miatt meghiúsul az összecsapás. mivel te napi kapcsolatban vagy firat menedzselével sztem megkérdezhetnéd tőle hogy miért nem akar szellővel bunyózni. és akkor nem kellene holmi találgatásokba bocsátkozni, hanem a való igazságot tudnád attól aki erre a legilletékesebb.
de továbbra is fenntartom hogy szellő (a stílusa alapján) nem lesz soha világbajnok. ezt tudod te is ebbe biztos vagyok, vagy annyira öreg motoros hogy ezt beismerd. ne nekünk de saját magadnak igen.
azzal is tisztában vagyok hogy kis pénz kis bunyó, nagy pénz nagy bunyó.

» csato gabor   válasz erre
    2017-11-11 21:21:12

Baranyi meccsét, és Szellőét láttam. A véleményem az, hogy Baranyi ugyan az a megszeppent kisfiú aki volt, és soha nem fogja tudni kiaknázni a tehetségét, mert mentálisan nem elég erős! Ugyanakkor technikailag, és ütőerőben is jobb volt nála Kis Máté! Rakkolós, kemény, de okos bunyós!
Szellőnek okosan választottak ellenfelet, veretlen, amerikai, kisebb címeket szerzett már. Viszont kissé pontatlan, lassú, és a győzni akarás teljes hiányában lépett ringbe! Egy pillanatig se féltettem Imrét, ez a srác nem az a kategória volt! Még mindig nem jött el az az ellenfél, aki ellen kiderülhet hányas a kabát?
Ettől függetlenül Gratulálok neki, és a többieknek is!

» Valero   válasz erre
    2017-11-11 20:56:56

@kovban: Tényleg vele is mi van? El van veszve.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-11 20:17:21

@csato gabor: Még mielőtt világmegváltó szakmai eszmefutatásokba mélyülnél bele, hadd kérdezzem meg, h lehet, h pl. Bozai Gyula vagy Alejandro Valori, egy Firat Arslan számára, aki a WBO-n #1, eladhatóbbak mint Imi, aki ugyancsak mindkettővel boxolt és a WBO a 6. az IBF pedig a 9. helyen rangsorol? Nem minden menedzser/promoter magasan rangsorolt, könnyen legyőzhető ellenfeleket keres?
Hálás lennék a megfejtésért, talán kicsit belelátnék a gondolkodásukban! :))

    2017-11-11 20:17:14

@nagygeza: Egyébként a 120 éves Arslan, aki ajándékba kapott egy 1. első helyet a WBO listáján, tuti nem áll ki konolyabbal, mint Tóth Tomi, amig nem kap egy címmeccset.

» kovban   válasz erre
    2017-11-11 20:06:13

@nagygeza: Ez nem vicc. Tényleg nem vállalta, hogy miért azt csak Ő tudja...

» kovban   válasz erre
    2017-11-11 20:02:29

@kovban: Arslan menekül Szellő elől?

» nagygeza   válasz erre
    2017-11-11 19:22:12

"...de ha jön 1 komolyabb tudással (és nem statisztikával!!!) rendelkező ellenfél, akkor ott ki fog pukkanni a lufi..."

Barrios, Donaire...

» Blackpanther   válasz erre
    2017-11-11 19:19:49

@felix trinidad: Pedig állítólag készült rendesen.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-11 18:10:59

Szep volt Kis Máté! Baranyi könnyen vette, úgy tűnik különösebben nemis készülhetett ellene, Szellő jól boxolt most meg sokkal több van benne szerintem tuti. Bacskai nagyvaltoban erősebb lesz.

» felix trinidad   válasz erre
    2017-11-11 17:27:26

@felix: ne viccelj már. ha azt mondják a boxvilágban hogy szellő imre akkor szted rajtunk magyarokon kívül ki az aki tudja hogy kicsoda? szellő nem eladható név, őrá biztos nem figyelnek fel, nem hoz semmit a konyhára. ráadásul a bunyója nem közönségszórakoztató . persze hogy nem akartak veled szóba állni. persze egy managernek a versenyzőjét futtatni kell ez tény, jól csinálod le a kalappal. ezt most nem zrikálás miatt írom hanem mint tényt.
biztos vagyok benne hogy imrét majd 1X eljuttatod egy vb címmeccsig (ahol elgyepálják) aztán mehet a portára jegyet szedni.
akinek van 1 kis rálátása a bunyóra az látja hogy szellő nem alkalmas bajnoknak. hogy te felfuttatod erre a szintre (ilyen ellenfelekkel) az a te dicsőséged 90%-ban és nem szellőé. de ha jön 1 komolyabb tudással (és nem statisztikával!!!) rendelkező ellenfél, akkor ott ki fog pukkanni a lufi. addig persze keresni fogtok jól, amihez gratulálok! így kell ezt csinálni. kokóval ugyanez történt (annyival másképpen, hogy ő nem portázik hanem dumál).

» csato gabor   válasz erre
    2017-11-11 17:21:27

@felix: Szellővel kapcsolatba kérdezném, hogy a torna miatt most Usyk és a WBO cím nem elérhető jódarabig, akkor mi a terv Imrével?

» antonio   válasz erre
    2017-11-11 16:50:08

@Rako17: Köszönjük! :)

    2017-11-11 15:58:31

Először is gratulálok a győzteseknek! Nekem kimondottan tetszett a tegnapi gála. A félnehézsúlyú Magyar bajnoki meccs érdekes volt nagyon, kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a jövő a két bokszolónak. Baranyi még fiatal, remélem, hogy megújul és folytatja. Bacskai Balázs és Szellő Imre nagyon tetszett, remélem, hogy folytatják ezt az utat. Számomra Egedi Renátó meccse "rondított bele" az összképbe. A megmutatott 3 menet alapján szerintem kikapott... Lehet, hogy egy vereség hasznosabb lett volna, nagyon fiatal még, remélem így is tanulnak belőle. A kezdetektől fogva követem ezeket a gálákat és a sok negatív visszajelzés mellé szeretnék egy pozitívat odatenni. ;) Remélem, hogy folytatódik a folyamat és még sok ilyen gálát tartogat a jövő. A decemberi is várós, főleg Berki Ferenc miatt. Az egyik nagy kedvenc! ;)

» Rako17   válasz erre
    2017-11-11 14:47:40

Nekem Szellö nagyon tetszik!Megneztem par regi meccset meg felprofikent,van szive!Kemeny legeny,igy tovabb,hajra!

» lacimaci75   válasz erre
    2017-11-11 14:23:30

@kovban: Az nem semmi, de mi lehet az oka?

Egyébként: Berki Feri váltósúlyú lesz.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-11 14:16:36

@felix: Nekem az rémlik, hogy Arslan még úgy sem vállalta, hogy Imre ingyen bokszolt volna ellene Németországban.

» kovban   válasz erre
    2017-11-11 14:08:06

@csato gabor: A boxrec cirkálósúly Top40ből, 21 ökölvívó 30 fellett van, bőven! Arslan, Durodola, Wlodarczyk, Mlasov, Daley, stb... Ebben (nagy súlyokban) később érnek.
Amúgy Szellő, annyira “gyenge” , h pl. Arslan, Mlasov, Daley sem vállalta, úgy, h el sem jutottunk a pénzig, mert a menedzsereik vagy promotereik egyből nemet mondtak. Azt, h Imre kit tud megverni és kit nem, akkor derül majd csak ki, ha lehetősége lesz vmelyikük ellen szorítóba lépni!

    2017-11-11 13:32:29

Szellő nem ütött horgokat, felütéseket, max 1-2-t. Ha valamire vinni akarja, az ilyen Hall Jr.-okat 3-4 menet alatt le kellene gázolni és itt nem az erővel volt a gond, hanem a taktika, technika hiánya. Végig csak a jobb csapotokra koncentrált, a 6. menettől már többször is meg volt csípve az amcsi, de nem használta ki a ziccereket, a közönség felbujtására rontott neki az amerikainak a 9. menetben. Minden ziccert ki kell használni, ha magasabb színvonalon akar bunyózni Imi.

» HunFighter   válasz erre
    2017-11-11 12:32:21

Bacskai nekem jobban tetszik mint szellö sokal jobb technikailag is de egy baja van szerintem ütö erö az sajnos nincs nála elég

» professor   válasz erre
    2017-11-11 12:14:47

@antonio: Elképzelhető hogy a ranglista leggyengébb ellenfelét kiszemelve összehoz Szellőnek vmi ezüst címet vagy hasonlót, de ez lesz a maximum amit elérhet.

» mikike1   válasz erre
    2017-11-11 11:41:54

Bacskai nagyon jó volt, csak nem középsúlyú. Ennek ellenére nagyon egyben van technikailag és kondiban is.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-11-11 11:39:44

@spomb: Kiváncsi vagyok mikor mer majd Félix bevállalni egy legalább B kategóriás bokszolót Szellőnek.

» mikike1   válasz erre
    2017-11-11 11:39:39

@Romsy: Amúgy nem lenne olyan rossza ez a Hall Jr, de a lábai mintha rongyból lennének vagy én nem tudom.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-11 11:26:22

"végig keményen védekezett" :D

    2017-11-11 11:16:27

@Binyu: Tényleg jó volt Bacskai, mondjuk az ellenfele meg kicsi.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-11 11:13:24

@Binyu: Nem ment el, ha a pontozóbírók neki adták. :)))

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-11-11 11:12:36

@spomb: Bacskai nagyon ügyes volt,szerintem Egedinek elment ez a meccs!

    2017-11-11 11:01:30

Baranyi nézhet állás után,Szellő pedig szépen fejlődik az ilyen ellenfelekkel,mivel öreg is már,kap majd valami interim címet a végén,de addig,minek erőlködjön,ő már nem is vágyik többre,ez normális.

    2017-11-11 10:25:04

@antonio: Elméletileg lehetséges, Arslan vezeti a ranglistát. De ahhoz tuti utazni kell, mert ő nem jön ide. Bertók Róbert vagy Félix kommentelte egyszer valamelyik cikkhez, hogy megkeresték, de nem vállalta.
Usyk pedig... Őt szerintem felejtsük el, ahogy a többi vb-t is.

» bandi1115   válasz erre
    2017-11-11 10:11:06

@bandi1115: Szerintem WBO vonalon Félix kipiszkál egy világbajnoki mérkőzést, ha nem is rendeset akkor egy interim címet.

» antonio   válasz erre
    2017-11-11 09:56:48

A jelenlegi helyzetben (WBSS torna, bivalyerős súlycsoport) sportdiplomáciai bravúr lenne Iminek összehozni egy vb-meccset. Van vagy 25-30 bokszoló, aki a lehetőségre vár.

» bandi1115   válasz erre
    2017-11-11 08:57:43

@Exes: szellő 34éves ezt a boxban mindennek mondják csak éppen nem fiatalnak:D
féix bolond lenne megmérettetni 1 olyannal aki még tud is vmit, mert akkor nem biztos szellő sikere és ugrik a pénzes vb címmeccs. nem hülye félix, sőt okos is.

» csato gabor   válasz erre
    2017-11-11 06:47:49

Gratulálok a győzteseknek. Szellőnek lehetne mostmàr egy komolyabb címmecs, mielőtt elkezd kiöregedni.

    2017-11-11 03:10:34
fel