×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png A Felix Promotion november 10-én, pénteken, Salgótarjánban rendezi 2017-10-18 12:27:42 https://www.profiboksz.hu/2017/10/18/veretlen-veretlen-ellen-a-wbo-overt/

Veretlen, veretlen ellen a WBO övért

A Felix Promotion november 10-én, pénteken, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén két veretlen, nagy ütőerejű, nemzetközi övekkel rendelkező, a súlycsoport élvonalába igyekvő ökölvívó csap össze.

     

Nem véletlen mondta Szellő Imre a legutóbbi mérkőzésére, hogy az egy állomása a novemberi címvédő küzdelemre való felkészülésnek. November második hetének pénteki napján ugyanis a ceglédi klasszis hivatásos karrierje egy új lépcsőfokához érkezik, ugyanis a hozzá hasonlóan veretlen, kemény ütőerejű, bajnoki övekkel rendelkező Robert Hall Jr (11 győzelem, 0 vereség, 8 KO/TKO) ellen húz kesztyűt.

A 25 éves amerikai versenyző igazi bokszcsaládban nevelkedett, apja és nagybátyja is ökölvívó volt, míg ő egy jól sikerült amatőr pályafutást követően (58-6) négy esztendeje szerződött el profinak. Hall Jr keményöklű bunyós és legutóbbi meccsén, amikor – többek között – a WBC amerikai bajnoka lett, azt is bizonyította, hogy képes magas szinten tíz menetet is végigbokszolni.

A salgótarjáni Városi Sportcsarnokban tehát két veszélyes, a cirkálósúlyú kategória élvonalába igyekvő ökölvívó feszül majd egymásnak, ahol korántsem biztos, hogy szükség lesz a pontozóbírók munkájára. Mindezt a WBO Interkontinentális veretlen bajnoka, Szellő Imre is így gondolja.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy feladat elé állít Rácz Félix. Robert Hall Jr. egy minőségi rivális” - kezdte Szellő. „Kevés felvétel áll rendelkezésre az amerikai ökölvívóról, de amennyire lehetett, kielemeztük a stílusát. Van egy kis Mayweather-féle mozgás is a védekezésében. Hall Jr. egy olyan ellenfél, aki győzni jön Magyarországra, egy olyan ellenfél, aki mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a hazai közönség támogatását élvezve és sikerrel vegye az akadályt. Mindkettőnk számára vízválasztó lesz a salgótarjáni összecsapás!”

A WBO világranglista 7. helyezettje, Szellő Imre a felkészüléséről a következőket mondta el: „Bertók Robi minden edzésen igyekszik a komfortzónámból kimozdítani, de nagyon jól regenerálódok, és minden reggel frissen vágok neki a feladatoknak. Óriási munkát végzünk, s az összes részletre odafigyelünk, mert tudjuk, hogy mennyi minden múlik a következő címvédő mérkőzésen. Az eddigi legjobb formámat várom, a legkomolyabb ellenféllel szemben.”

A Felix Promotion iroda a november 10-én ringbe lépő magyar bunyósok neveit, valamint azok ellenfeleit a következő napokban/hetekben folyamatosan hozza nyilvánosságra. Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkért, beleértve a belépőjegyek vásárlásával kapcsolatos részleteket, keresse fel a vállalkozás webes felületét, a www.felixpromotion.com oldalt.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@HunFighter: hát ebből sem sok látszik a bunyójából:D

» csato gabor   válasz erre
    2017-10-20 17:29:41

@HunFighter: Köszi a javítást, jogos!
Na de akkor: még Mosley üdvöskéjét is elverte :D

» Peacock   válasz erre
    2017-10-20 11:13:57

@Peacock: Mosley a másik sarokban volt, a vesztes sarkában. A fekete bőrű srác Hall Jr.

» HunFighter   válasz erre
    2017-10-20 10:43:13

@csiga: Ez az amerikainak (ha tegyük fel tényleg jó bokszoló, de ez passz, nem tudom) minden csak nem minőségi felhozó meccs, hanem óriási kiugrási lehetőség - és persze szintugrás (ez utóbbi teszi gyanússá amúgy). Ezért miért ne érné meg ide utazni? Ha Szellő ranglistás helyére feni a fogát, lehet Amerikából verhetőnek látszik az “idős magyar nagy ellenfelek nélkül, kis címmel, magas ranglistás helyezéssel”.
Mert ha - csak tegyük fel - verné Szellőt, szinte biztosan nem csak a WBO listájára kerülne fel, és elég sokat cikkezhetnének is róla, mint meglepetés emberről és hogy milyen tehetséges hogy 11 meccsel ide jutott. És ez Hallt akár egy nagy pfomóciós szerződéshez is juttathatná (főleg ha Mosley is mögötte van még a kapcsolataival, gondolom a múltkori címszerző meccs is ez Irán bán tett lépés lehetett).
Persze ez csak egy lehetőség, amit arra írtam hogy koránt sem evidens hogy halni kön ide kis pénzért egy tehetségtelen csóka Amerikából.

» Peacock   válasz erre
    2017-10-20 10:23:32

Igaz nem igazi gála meccs volt (kis hely, kevés néző) a legutóbbi, minor címszerző meccse az amerikainak, de az mondjuk nem rossz ajánlólevél, hogy akkor Mosley volt a ringsarkában:
https://m.youtube.com/watch?v=...
Ha ide is elkíséri, az nagy lenne.

» Peacock   válasz erre
    2017-10-20 10:09:56

@csato gabor: https://www.youtube.com/watch?...

Attól, hogy te nem találsz róla vidit, attól még van fenn róla :'D

» HunFighter   válasz erre
    2017-10-20 09:24:13

@Exes: Jah, Amerikában úgy építenek karriert, hogy Magyarországra jönnek meccselni, mert csak itt van minőségi ellenfél, sajnos ott nincsen...

    2017-10-20 09:23:45

@felix trinidad: :D :D :D :D :D :D :D :D

» Valero   válasz erre
    2017-10-20 09:13:49

@felix trinidad: A multkor 16 eves koraban? :-) Mert a legutobbi meccsen 124.8 kilo volt boxrec szerint. Onnet azert lenne mit fogyasztani...

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-20 08:57:13

En egy szellő VS golyó meccset néznék meg, golyó súlya asszem 92 kg volt múltkor, jó párosítás lenne :=)

» felix trinidad   válasz erre
    2017-10-20 06:43:02

nincs videó erről a fickóról sehol (én nem találtam). akkor hogy tudtok véleményt mondani a meccs végéről?

» csato gabor   válasz erre
    2017-10-20 05:30:51

@Valero: Utána lehet nézni.. Mostanság nem egy sportolói alak... Kutyacsöcse van a fiatalembernek. Nyilván nem megveretni jön magát ide, de Szellőnek kötelezően vernie kell! Ha ezt nem hozza simán, akkor valamit nagyon rosszul csinál a Szellő-csapat!

» HunFighter   válasz erre
    2017-10-19 20:25:05

Nagy a kihagyás, szar a mérlege az ellenfeleinek, ez egy dolog, hiszen az ottani felhozó ellenfelek egy jó része magasabb szintet képvisel mint a mi fiaink! Köszönhetően annak, hogy ott több emberből lehet mazsolázni, jobb "anyag" áll az edzők rendelkezésére! Azt meg senki ne képzelje, hogy egy gyorsbüféből rángatják át ide hozzánk! Ettől függetlenül óvatos ellfélválasztás ez a gyerek is! Ha tippelni kéne akkor Szellő győzelem, de fogadni még véletlenül se mernék rá!!

» Valero   válasz erre
    2017-10-19 17:49:49

@Exes: Nem, nem érdemeljük meg, hogy a jelenlegi magyar bokszot nézhessük... Ennél sokkal többet érdemlünk! :D

» HunFighter   válasz erre
    2017-10-19 17:43:34

@Exes: Ha valakinek baj van a mentalitasaval, az te vagy.Megnyilvanulasod alapjan.
Szemely szerint,en szivesebben nezem Floydot,mint barmelyik magyar bokszolot,de nem azert,mert hozzam kozelebb all,hanem mert a bokszhoz van fenyevekkel kozelebb.
Te meg nezzed csak az amerikai cirkalosulyu Mayweathert,aki eljon a tengerentulrol salgotarjanba megvaltani a vilagot.

» miskacarus   válasz erre
    2017-10-19 17:42:24

@Exes: nem állítottam ilyet, és remélem, hogy tényleg győzni jön, mert akkor egy izgalmas mérkőzés is kialakulhat ebből. Ettől még a papírforma egy sima Szellő KO győzelem.

» Beast_Pete   válasz erre
    2017-10-19 15:05:34

Õ tuti győzni jön és tuti, hogy valamilyen szinten tegetséges.

    2017-10-19 14:48:51

Igazad van, és szerinted azért építgetik valakinek a karrierjét Amerikában, hogy Magyarországon egy sportcsarnokban elveszítse?!!

    2017-10-19 14:46:57

@Exes: vess egy pillantást boxrecen Hall rekordjára:
http://boxrec.com/en/boxer/663...

A legutóbbi ellenfelét leszámítva összesen 1 győzelme volt a 10 bokszolónak a legutóbbi mérkőzéseiken. Az az 1 győzelem is egy olyannak volt, aki 1-0-0 volt abban az időben, amikor kiálltak egymás ellen.

Dimar Ortuz már sokkal jobb rekorddal rendelkezett, de ő se volt világverő.

Természetesen nincs ezzel nagy gond, a papírforma szerint Imrének egy sima KO-val kötelező hoznia ezt a mérkőzést, ha így is lesz, akkor senki nem fog panaszkodni.

» Beast_Pete   válasz erre
    2017-10-19 14:34:02

Undorító amiket ìrtok. Szerintetek egy veretlen ökölvívó azért jön ide hogy veszítsen?!! Igazi ganajåáda magyar mentalitás. Nem érdemlitek meg, hogy Magyar boxot nézzetek. Nézzétek Klicskó vagy Maywather meccseit az biztos közelebb áll hozzátok!

    2017-10-19 13:47:43

@Romsy: Abból csak a védekezését látjuk. :)

» kisbecsker   válasz erre
    2017-10-19 11:59:35

@Romsy: most komolyan mondod?

» Csumirobi   válasz erre
    2017-10-19 10:13:27

Legalább látjuk milyen lett volna egy cirkálósúlyú May.:)

» Henry87   válasz erre
    2017-10-19 09:28:23

@csato gabor: elég megnézni pár Mayweather meccset.

    2017-10-19 07:57:56

tud vki videót Robert Hall Jr-ről?

» csato gabor   válasz erre
    2017-10-19 06:25:13

@mikike1: A menedzsere Cameron Dunkin, ezt az indtagramján is írja:
https://www.instagram.com/zsol...

Dunkin ismert a szakmában, pár info róla:
https://www.instagram.com/zsol...
https://www.instagram.com/zsol...

Az ESPN-es linken (érdemes elolvasni, érdekes milyen bokszolókkal dolgozott...) olvasható, hogy kifejezetten jó szeme van ifjú tehetségekhez. Valamint hogy a nem túl régen alakult Victory Boxing Promotions-ba vitte a fiatal bokszolóit, így Darányit is.

És valóban, szerel is a promóciós istálló honlapján (igaz Ádám néven):
https://www.instagram.com/zsol...
Ahol amúgy szinte csupa veretlen bokszoló van hasonló mérleggel ha nézitek, gondolom addig maradnak itt míg egy nagy promócióhoz el nem juttatja őket jól fizető szerződéssel.

Edzőről annyit tudok, hogy Chris Johnson volt olimpiai bronzérmes edzette a profi pályafutása elején Kanadában. Azóta passz.

Itt olvashatóak róla magyarul kis színes kanadai híradások:
https://www.instagram.com/zsol...
Itt a kézsérülése miatti 9 hónapos kényszer-kihagyásáról is szó esik.

» Peacock   válasz erre
    2017-10-19 01:43:44

Veretlen , veretlen ellen. Erről Feró egyik száma jut eszembe,amiben valami olyasmi szöveg van, hogy "hasba akasztanak a nagy dumákkal..." :)

» kisbecsker   válasz erre
    2017-10-18 21:43:43

@Peacock: A Top Ranknél volt ő de aztán elváltak az útjaik, kinél van most?

» mikike1   válasz erre
    2017-10-18 21:37:04

@Peacock: Koszi, jogos, ez kimaradt nekem, ezek utan potoltam a potolandot. :) nekem nagy kedvencem.

» bandi78   válasz erre
    2017-10-18 21:24:08

@bandi78: off

"Darányi Zsoltiba is többet láttam aztán azt sem tudom, bokszol-e még egyáltalán. :)"

a múlt hétvégén bokszolt

» tony26   válasz erre
    2017-10-18 20:58:04

@bandi78: Darányinak ahogy nézem idén is volt 4 meccse, és fokozatosan emelik neki a szintet:
http://boxrec.com/fr/boxer/694...
Lehet túl óvatos is a menedzselése, de legalább aktív és észlelhető a fokozatosság - egyelőre 6 menetes meccseket nyom (az első két évben 4 menetének voltak, és a választott ellenfelek rekordja is javul persze fokozatosan), ha így megy tovább, jövőre gondolom jönnek a 8 majd még később (2019?) a 10 menetes meccsek, és jövő év végére szerintem lesz már egy top 100-as skalpja is. Õ még csak 22 éves, gondolom 24-25 éves korára szeretnék a top 30-ba és világranglistás meccsekre engedni, egy jó rekorddal. Eddig biztos rendben az önbizalma (13 meccs / 12 KO), aztán majd elválik meddig jut.
Nekem valahol azért tetszik, hogy szépen építik, egy jó kanadai edzőstábbal szetintem eljuthat a top 20-30-ig is akár. (Bár az kár hogy nem maradt Amerikában vmi igazán jó efzőnél.) Onnan meg már nagyon sok tényezős meddig jut.

» Peacock   válasz erre
    2017-10-18 19:50:49

@mikike1: Bele kell törődni,Madár óta mellékszerep vagyunk a nemzetközi profi ökölvívásban,nem kell túldimenzionálni.

    2017-10-18 19:09:55

Eleve "gyanús" volt a jónak tűnő mérleg, közelebbről nézve igazolódott is amire gondoltam. Ettől függetlenül már annak is tudnék-mérsékelten-örülni, ha tényleg Hall lenne az ellenfél, legalább látunk egy kis Mayweather-féle mozgást._
Bővebb információkért keressétek fel feltétlenül a vállalkozás webes felületét, a www.felixpromotion.com oldalt, ott sok az új információ.

» pepegross   válasz erre
    2017-10-18 18:47:59

@szabinar: Engem sztem nem lehet vádolni azzal hogy elfogult vagyok hazai bokszolók iránt, és szerintem Szellőt kivéve nincs is olyan Félixnél aki akár a nemzetközi másodvonalba tartozhatna. Rossz sípot fújtál meg velem kapcsolatba rohadtul nem vagyok sem Félixnek sem bárkinek a rajongója itthonról :)

» mikike1   válasz erre
    2017-10-18 18:46:50

@mikike1: bar nem nekemirtad de velemenyem szerint amikor a sotet-patriotizmustol vezerelt hozzaszolasok vegleg elveszik a kedvet valakinek a hozzaszolasoktol csak azert mert ki meri mondani a velemenyet honfitarsairol (es akkor mi van? a szuletesi hely csak foldrajzi baleset nem az egyen valasztasa) annal az is jobb lenne ha nehanyan elfogadnak a mellekszereplonek jaro craditet :)

» szabinar   válasz erre
    2017-10-18 18:25:58

@spomb: Azért így sem a legjobb gondolkodni,kvázi azt mondod elégedjünk meg a mellék szereppel :)

» mikike1   válasz erre
    2017-10-18 17:58:47

@mikike1: Off: Mondjuk a Kronk Gym-et írtam, ott pont Steward mester ügyködött. Zsolt meg jó alapanyag volt. Nem a csúcsot írtam, az élvonalat. Oda a nyilvánvaló zseniken kívül mások is be tudnak kerülni. Vazquez Jr.-t pl le tudta volna nyomni -szerintem!- ilyen háttérrel és máris az élvonaban lett volna, mint az egyik világbajnok. De ne menjünk bele jobban, nem róla szól a cikk én meg vszeg elfogult is vagyok, mint írtam, meg amúgy sem derül már ki sosem :)
Tényleg bocs az offtopicért!

» bandi78   válasz erre
    2017-10-18 17:57:44

Miért nem elég határainkon belül maradni,semmi értelme a nemzetközi szinttel hasonlítgatni bárkit is,magyar bunyó,magyar gála,se több se kevesebb.
Minden más értelmetlen.

    2017-10-18 17:44:13

@Dr Evil: Jogos, teljesen helytálló, amiket írsz.

» HunFighter   válasz erre
    2017-10-18 17:20:13

@bandi78: Bedák sosem ért volna a súlya élvonalába akkorsem ha Ali Roach meg Mayweather egyszerre edzette volna őt, nem voltak kimagaslóak a tulajdonságai azt meg önteni nem lehet bele max jobb doppingal tolták volna mint itthon de döntő az sem lett volna.

» mikike1   válasz erre
    2017-10-18 17:11:44

Persze ha azt nézzük jó ellenfél mert veretlen amerikai jól eladható a népnek, aki viszont picit is csiszoltabb a bokszban vagy csak nem hisz el mindent az tudja hogy igazából ez is egy elég kötelező jellegű győzelem kell hogy legyen. Ilyen nívósnak tűnő de igazából nem nehéz ellenfelek legyőzésével jut majd Szellő magasabbra a listán és majd így kap egy WBO vb meccset. Azért nem irigylem Szellőt mert kurva sűrű a súlycsoport másfelől meg a torna miatt még jódarabig nem bokszolhat világbajnoki meccset, de remélem Félix ügyes lesz és összehoz neki egy interim meccset vki verhető ellen.

» mikike1   válasz erre
    2017-10-18 17:10:01

@Romsy: Nem akarok belemenni, de ha már nevesítve lett, nem tudtam elmenni mellette. :)
Már amatőrként is többé-kevésbé követtem a pályafutását, szerintem sok volt benne, nem hibáztatom Félixet, a lehetőségeihez képest kihozta, amit tudott, de ha Zsolti mondjuk a a Kronk Gym környékén lett volna gyerek, akkor (szerintem) a csúcsra érhetett volna. Szerény véleményem szerint ritka nagy tehetség volt. DE(!) nyilván lehet elfogult vagyok, mert kedvbeltem a bunyóját, nem az az alibiből "pötyögök egyet, azt' jó'van" típus volt:)
Darányi Zsoltiba is többet láttam aztán azt sem tudom, bokszol-e még egyáltalán. :)

» bandi78   válasz erre
    2017-10-18 16:59:00

@bandi78: Ebbe a vitába kár is belemenni, meg úgysem derül ki, hogy mi lett volna, de miután Vasquez Jr. elkezdett komoly ellenfelekkel is találkozni eléggé "beárazták", hogy ő is max nagyon szűken top10-es és Bedák ellen meg úgy nézett ki a ringben, mintha valami világklasszis lenne egy keményebb felhozó ellen. A menedzselésen meg ugyanúgy fölösleges morfondírozni, Félix nem fog kockáztatni hogy a fórumozók jobban aludjanak. :D

    2017-10-18 16:27:52

@Romsy: De akkor olyan ellenfelet kéne hozni aki ellen szakmailag is fejlődhet és valamennyire be is lehetne lőni, hogy hol tart most. Garrett Wilson még jó lépcsőfok volt, de most megint jön egy mesterségesen felhizlalt mérlegű amerikai, akiről fogalmunk sincs mire képes valójában.

» Dr Evil   válasz erre
    2017-10-18 16:11:24

@Romsy: Bedák Zsoltiban szerintem sokkal több volt, mint amennyit kihoztak belőle. Õ egy komoly háttérrel, nem megszakított pályafutással és profi stábbal top 10-es bokszoló lehetett volna.
Szellő Imi tényleg komoly bunyós, nem is hatódik meg 1-2 nagyobb ütéstől és technikailag is képzett. Az igazi próbatételek még csak ezután jönnek majd, mikor eldől, hogy tud a komoly ellenfelek ellen muzsikálni.
Nagy Jani meg ameddig eljutott, az a menedzselést dícséri, ő nagyon messze volt attól a szinttől sajna.

» bandi78   válasz erre
    2017-10-18 16:01:14

@Dr Evil: Szerintem van, igaz nem valami sok. Szellő ezerszer jobb bunyós, mint pl Nagy János volt, vagy Bedák miután visszatért, a mostani csapattársairól nem is beszélve. Õ az egyetlen magyar bokszoló jelenleg, akit világbajnoki ringbe beengedni nem a sport megcsúfolása lenne, még ha veszítene is.

    2017-10-18 15:43:27

@HunFighter: "TOP 30-ból kéne válogatnia, ezt a szintet már kinőtte"

Ha őszintén nézzük, egy normálisan rangsorolt, top 100-as ellenfele sem volt még Szellőnek. Nem először halljuk, hogy kevés felvétel áll rendelkezésre az ellenfélről, aminek meg van az oka.
Nekem egyértelmű, hogy ilyen alibi ellenfelekkel, csak megpróbálja Félix eltolni egy komoly meccsig, mint pl. Nagy Janit, vagy Bedákot és onnan a szokásos forgatókönyv. Kiütik és egy hazai búcsúmeccs után visszavonul.
Nem az a cél, hogy valóban az élvonal közelébe kerüljön Szellő, mert ők is tudják, hogy nincs azon szinten, hogy a komolyabb ellenfelekkel is felvegye a versenyt.
Lehet rosszmájúságnak, vagy tipikus pesszimista magyar hozzáállásnak nevezni amit írok, de meggyőződésem, hogy így van.
Õszintén, ha elfogultság nélkül nézzük. Adna bárki is esélyt Szellőnek egy Kudryashov, Perez, vagy Lebedjev ellen?

» Dr Evil   válasz erre
    2017-10-18 15:19:09

Ezt ki kajálja be? :D Hall Jr. egy elhízott középkategóriás bunyós, Szellőnek ezt kötelezően hoznia kell! Szégyenteljes lenne, ha szenvedne vele! Csak annyival be lehet kajáltatni a népet, hogy ámeríkái és veretlen? :D Szellőnek már a TOP 30-ból kéne válogatnia, ezt a szintet már kinőtte - szerintem. Mindegy, Rácz Félix egyébként jó üzletember, az angol konyakutánzatot el tudná adni páratlan konyakkülönlegességnek, le a kalappal előtte! :D

» HunFighter   válasz erre
    2017-10-18 14:26:12

Ez már oké, ha a cél valakinél komolyan egy vb meccs és ilyen jól ranglistázott, ilyen ellenfélből kéne több (ez kéne legyen már az alapszint) - és időnként egy tényleg kemény ellenfél is. (Vagyis hogy ne ez legyen azért az extra.)
Persze biztos nem véletlen hogy a boxrec még csak a top 100-ba sem teszi, és az 1 éves kihagyása is gyanús, de veretlen, fiatal, amerikai, kisebb címekkel. Én ezt megvettem, és kimondottan jó ellenfélválasztásnak tartom. Ez tekinthető most egy újabb lépcsőnél, tesztfokozatnak, és ha veszi Imre, akkor jöhet remélem egy komolyabb név is. Én drukkolok Szellőnek amúgy, régivágású, kemény bunyós.

» Peacock   válasz erre
    2017-10-18 13:46:33

@Romsy: Á, miről beszélsz? :)
McKinney és Davis bírják a kudarcot.

    2017-10-18 13:31:59

A nezok ezek szerint Hall-nak szurkolnak?

» VMVKWA   válasz erre
    2017-10-18 13:23:56

némileg becsapós a fiú rekordja. :D

    2017-10-18 12:58:11
Ugrás az oldal tetejére