Boxkesztyű, bandázs és fogvédő

profiboksz.hu

Vitali Klitschko : Minden vágyam egy Joshua elleni meccs

2017-10-08 12:15:36 /
2012 szeptember 8-án Manuel Charr legyőzésével befejezte aktív pályafutását a háromszoros nehézsúlyú világbajnok, Vitali Klitschko (45-2-0, 41KO). Az azóta Kijev polgármestereként dolgozó, „nyugalmazott bajnok” ukrán a WBC múlt hétvégi kongresszusán elmondta, hogy saját magát hibáztatja öccse, Wladimir legutóbbi veresége miatt és szerinte ő ki tudná ütni a veretlen angolt.
„Nagyszerű bunyó volt, amit Wladimir és Joshua vívtak. Egy kicsit bűnösnek érzem magam a vereség miatt, hiszen azt tanácsoltam Wladimirnek, hogy ne rohanja le a sebzett Joshuát. Arra számítottam, hogy a kigyúrt srác nem tud majd regenerálódni és vége lesz, de meglepetésre Joshua visszajött és kiütötte az öcsémet. Ha nem fogom vissza, akkor talán kiüthette volna a 6. vagy 7. menetben. Amikor Corrie Sanders legyőzte Wladot, én kiütöttem őt a következő meccsen. Megvédtem a testvéremet. Minden vágyam egy Joshua elleni meccs. Úgy érzem, hogy jobb tudnék lenni és ahhoz, hogy visszakerüljenek az övek a családba, le kell győznöm Joshuat!”
Az interjúban Vitali azt is elmondta, hogy hiányzik neki a bunyó és hogy rendszeresen lejár a terembe, de a jelenlegi pozíciójából sajnos nem térhet vissza a ringbe, így csak ábránd marad a Joshua elleni találkozó. Idő közben Eddie Hearn is úgy nyilatkozott, hogy semmi értelmét nem látná egy ilyen összecsapásnak, hiszen Joshua semmit sem profitálna egy 5 éve inaktív, 46 éves ex bunyós legyőzéséből.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Bár Vityát sem értem miért hoz fel olyan dolgot, amit nem lehet igazolni... úgyhogy ő is ...ja be! / csak ne mondjátok, hogy én üzentem, mert szétcsap az állatja/ :)))

    2017-10-09 23:50:56

"hiszen Joshua semmit sem profitálna egy 5 éve inaktív, 46 éves ex bunyós legyőzéséből."

Pláne, ha hanyatt esne AJ... amire én jó esélyt látok. Vitya más kaliber mint az öccse! Megölné Joshuat! Szvsz!

/Eddie Hearn, ...ja be!/

    2017-10-09 23:44:17

@Peru: nagyon jól megfogalmaztad szerintem. ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-09 20:30:27

@zappa: Komoly kis menet volt :)

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-10-09 19:25:10

@zappa: Nem tudom hogy sikerült, de rossz linket tettem be.

https://www.youtube. ...

    2017-10-09 19:14:57

@bandi78: Mindkét oldalon nagyon komolyan tesztelve lettek ütésállóságban azon a meccsen.

https://www.youtube. ...

Az a vicc, hogy Foremannak sok ütése még csak nincs is igazán "szakszerűen" kivitelezve. Néha mintha csak csak karból megpöccintené. De mégis érezni a súlyűt.

    2017-10-09 19:14:12

@bpjotruska: Így igaz!:)))

    2017-10-09 18:40:57

@Kane: Foreman roskatag torpekkel bokszolt, mint pl Frazier, ellene konnyu volt erosnek tunni. Ma mar egy nala nagyobb es izmosabb David Price vagy Malik Scott nevetve gyalogolna at az utesein, eselye nem lenne ellenuk ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-09 18:14:02

@dondannyboy: Ha itt minden szar akkor te legy vagy hogy megis nonstop itt vagy?

» szabinar   válasz erre
    2017-10-09 17:24:19

@Subi: Off: nekem meg Peter Graham rolling thunderje Badr Hari ellen :)

» bandi78   válasz erre
    2017-10-09 16:55:40

Itt egy riport Vitalijjal. Kicsit nehéz érteni az angolját mondjuk... :)
https://www.youtube. ...

» bandi78   válasz erre
    2017-10-09 16:39:39

Off:
Ez a Foreman témához még, de ilyen szintre nem megyek le, ahova ez kezd fajulni. Hogy mennyire hiteles Holyfield a témában... Nos, szerintem nem sokakat ütött már meg Tyson, Lewis és Foreman is...

Itt tényleg nem kell keresgélni, hogy hol mondja, pár mp az egész (összehasonlítási alapja: Tyson2x, Lewis2x, Bowe3x, Valuev1x, Foreman1x, meg akadt még pár ellenfele ).
https://www.youtube. ...

» bandi78   válasz erre
    2017-10-09 16:33:16

Szerintem Vitali Klitschko erősebb és jobb bokszoló volt, mint az öccse, ugyanakkor Lennox óta nem találkozott olyan szintű bunyóssal, mint Joshua, úgyhogy nem csodálom, hogy csak elméleti szinten kacérkodott a meccs lehetőségével. 2003 meg régen volt! Én nem szerettem a Klicsek brothers korszakot, de ha választanom kellett kit csípek jobban, egyértelműen Vitalit. Ettől függetlenül Joshua hazavágna nagyon most. 2003-2004-ig lévő Vitalit nem hinném. És egy későbbi érett Joshua szintén egy másik tétel ha viszonyítunk.

    2017-10-09 16:15:28

@dondannyboy: Méret és tömegelőnyben azért volt mert a saját korában egy komplett szörnyszülött volt, de nyers erő tekintetében szerintem az eddigi legdurvább bunyós aki valaha született. Lewis ezen kívül mindenben mérföldekkel előtte volt, de erő tekintetében szerintem nem, ezt valamelyest Holy is alátámaszthatja. Lennox ütőereje nem maradt el sokkal Foremanétől, de ez a sokkal fejlettebb ütéstechnikája miatt van, nem született annyira masszívnak mint Big George, ahogy szvsz senki más sem. Amikor öregkorára visszatért, a nehézsúly egyik legerősebb időszakából a másikba csöppent, ott sem tudta senki mozgatni őt a ringben, szerintem igazán ez bizonyítja mennyire erős is volt. Holyfield azt mondta olyan érzés amikor eltalál mintha elütne egy kamion, pedig ő kiállta Tyson, Bowe és Lewis bombáit is.

Nem tudom megint miért vágod ki mindig a hisztit amikor nem egyezik a véleményed a többségével, valami paranoiád van amitől azt hiszed meglincselnek majd a véleményedért a kommentelők, és ilyen esetekben rendre leminősítesz mindenkit, pedig ha lehagynád ezeket az írásaidból, senki nem minuszolna le, ha meg igen akkor sem dől össze a világ.

    2017-10-09 14:32:24

@Jersey Joe: Senki sem kért rá,nem is nevetett senki.

    2017-10-09 14:06:22

Joshua - interjú a Sky-on, friss:

https://www.youtube. ...

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-09 13:47:42

@dondannyboy: Régóta nyomon követem a megnyilvánulásaidat ezen a fórumon, és arra a következtetésre jutottam, hogy veled valami nagyon nem stimmel...

    2017-10-09 13:45:43

Vitali nagy kedvencem, ezért nem szeretném már ennyi idösen ringbe látni. Ma egyèrtelmüen kikapna, ez szinte biztos, de az, hogy a fiatal Vitali kikapjon Mr. Olympiától, hát... vicces. Joshua nem képzetlen, de technikailag egyáltalán nem kiemelkedö még a mai mezönyben sem, az erejéböl él, ami Vitali ellen èdes kevés lenne. Itt nem lenne elég egy lerohanàs, ami után 3 menetig megmozdulni nem tudna az angol...

» deontay   válasz erre
    2017-10-09 13:43:46

@bandi78: Nincsen szó szerint leüthetetlen ember. Legalábbis, őszintén remélem, hogy senki sem hiszi, hogy van. :)

De azért gondolom értetted, hogy a profi bokszmérkőzéseire gondoltam, és nem arra, hogy esetleg általánosban megruházták az iskola hátsó udvarán.

Ha már félig off-topic, a kedvenc lerúgásom ez:
https://www.youtube. ...

    2017-10-09 13:20:20

@Kane: nagy ütő volt nem kétség de nem hiszem hogy a legerősebb.

Rengetegszeg volt méret és tömeg elönyben.

Ja és jöhetnek a minuszok de főleg azok minuszoljanak akik szerint ggg kiüti canelot.

Bokszakértők:)

mi a 10 millió szövetségi kapitany orszaga vagyunk.

Már lehet érteni félix miért szarja le az ittlévők véleményét.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-10-09 13:08:52

@Tom1: Jogos :)

» bandi78   válasz erre
    2017-10-09 13:05:44

@dondannyboy: "@Kane: "Foremant felesleges felhozni mert ő a valaha volt egyik legerősebb ember"

szerintem testi erőben lewis wlad simán felette van.

ütőerő kit is ütött ki? "

Van egy cikk, az ütőerő és a testi erő kapcsolatáról. Emlékeim szerint talán magyarra is lefordították. Nem sok ember van fent az élbolyban mind a két szempontból, de Foreman mindenhol dobogós.
Egy kis zsákolás pl. Én nem lennék a zsák helyében semmi pénzért...
https://www.youtube. ...
Holyfield szerint Foreman ütött a legkeményebben az ellenfelei közül (pedig optt akad pár nagyütő...)
http://www.fightsaga ...

https://www.youtube. ...

Holyfield elég hiteles figura. Ha azt mondja, hogy Foreman erős volt és nagyot ütött, akkor lehet hinni neki. Van összehasonlítási alapja (Lewis, Tyson, Bowe, Valuev) :) Amúgy azt már a karrierje befejezése után is megismételte, hogy Foreman volt a legerősebb, akivel a ringben találkozott.

» bandi78   válasz erre
    2017-10-09 13:04:24

@bandi78: Na igen, de a Byrd meccs valszeg nem is érdekelte annyira. Ez most családi ügy lenne. Karok nélkül is menne előre. :D

    2017-10-09 12:59:32

@Subi: " Az ukrán ugye még padlón sem járt"
Csak annyi, hoghy kickboxban azért anno Pele Reid elég szépen leküldte. Igaz, rúgással meg régen, de azért Vitali is leüthető (volt valamikor :) ).
https://www.youtube. ...

Vitali esetében inkább az önmagába vetett hit az, ami nagyon kiemelkedő. Szerintem olyan, mint a terminátor, ha már hiányzik a fél feje, akkor sem hiszi el, hogy veszíthet (Byrd ellen mondjuk pont nem).

» bandi78   válasz erre
    2017-10-09 12:50:35

@Jersey Joe: Hát igen, de belegondolsz McNeeley mérlege így is egész impozáns. 54 meccséből 47 győzelem 36 ko.

Oké, volt 2-3 meccse ahol egyértelműen totál esélytelen volt, de ehhez képest van egy rakás olyan bunyós, aki kb. eleve azért építenek fel, hogy majd jó sokan elverjék.
Úgy értem McNeeley ezzel együtt nem az a bunyós aki kifejezetten sok meccsén szarráverték. Volt pár ilyen meccse de ezzel messze nem kirívó.

    2017-10-09 12:31:54

Tudom nem ez lenne a döntő(bár nem elhanyagolható szempont) egy Vitali-AJ meccsen, de amikor szemtől szembe találkoztak (fent a kép), akkor a testbeszéd alapján egyértelműen Vitali a domináns.

    2017-10-09 12:13:33

@bpjotruska: Ha az oreg Grga a menedzser akkor a VADA t be se engedik a meccsre :-)

» Phenomenal   válasz erre
    2017-10-09 12:07:22

@spomb: "ami valószínűleg parkinson kórral társult ma már nála"


Valószínűleg...:D

Hatalmas troll vagy, de mivel egy ember egészségéről van szó, nem tudok nevetni rajtad.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-09 12:03:12

@Jersey Joe: Hiperkinézises gyerekkora óta,ami valószínűleg parkinson kórral társult ma már nála,nem kell fröcsögni,olvasgatni kell.

    2017-10-09 11:59:27

@ogreface: Ok az uj generacio... Grga Pitic lesz a menedzseruk, uh barmelyik is bukik doppinggal, masnak a fel VADA a halakkal vacsorazik, if you know what i mean ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-09 11:40:47

@Jersey Joe: A Tyson ellenit láttam csak, ott nem tudom mit képzelt mi fog történni, azt nem tudtam hogy utána is kiütötték.

    2017-10-09 11:38:30

@Kane: Nem bírta az ütéseket...

Ő egy klub verekedő volt, sokan Don King nyakába varrják, hogy benyomta Mike Tyson elé, majd Akinwande elé.
Mindkétszer súlyos pofonokat kapott, Akinwande ellen elszenvedett KO után nem tudta megmondani, hogy hányat mutat az orvos.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-09 11:15:27

@Jersey Joe: Jesszusom, így kb McClellan beszél... Mi történt vele?

    2017-10-09 11:06:26

@Jersey Joe: Mi történt vele?

    2017-10-09 10:31:18

@spomb: Te néha akkora baromságokat írsz, hogy már fáj.

Mcneeleyt már a felesége gondozza, annyira rossz állapotban van.

A jövöben az értelmetlen bebüfögéseid elött számolj el tízig, trollkodni nem itt kell.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-09 10:17:29

@bpjotruska: "Yoka, Dicsko, Hrgovic"

Ez egy új Kusturica film szereplőlistája? :D

» ogreface   válasz erre
    2017-10-09 10:15:35

@dondannyboy: Most te tényleg megkérdőjelezed Foreman ütőerejét?:D

    2017-10-09 10:11:48

@dondannyboy: "ütőerő kit is ütött ki?"
Foreman-re gondolsz? ...akkor szinte mindenkit, bakker!

    2017-10-09 09:24:19

Ma már értelme sincs erről beszélni. A csúcs Vitali ellen meg hajszálnyi esélyt adtam volna Joshuának. Az ukrán ugye még padlón sem járt, cserébe a brit az első komoly rohama után - ami egyenlő a totális kifulladással - tálcán kínálta volna a győzelmet Vitalinak. Még ha Joshua nem is lett volna kiütve (hiszen az ukrán sosem sosem volt együtéses KO király), ő zárta volna jóval kiadósabb veréssel a mérkőzést.

Lewist meg hagyjuk, ő a csúcson kiütötte volna Joshuát. Ellene még annyira sem fértek volna bele ezek a kifulladások.

Persze egy képzeletbeli Joshua, akinek a túlzott izomtömege miatt nem fogy el időnként a szufla minden egyes roham után, már egészen más kérdés lenne.

    2017-10-09 09:05:57

@Kane: "Foremant felesleges felhozni mert ő a valaha volt egyik legerősebb ember"

szerintem testi erőben lewis wlad simán felette van.

ütőerő kit is ütött ki?

» dondannyboy   válasz erre
    2017-10-09 09:05:50

@bpjotruska: nem azt mondtam, hogy nem tudna elfogadhatót bokszolni egy közepes bokszolóval, csak azt, hogy nem mondta, hogy bokszolni akar joshuával, csak azt, hogy tök jó lenne, de ez a busz már elment.

    2017-10-09 08:55:21

@Jersey Joe: Már gyerekkorában is így beszélt.

    2017-10-09 08:47:41

@bpjotruska: A 3. menettől gyakorlatilag nem látott a fél szemére. Az első két menet (amíg Vitali egészséges volt) nagyon rázós volt a brittnek. Miután ütötte azt a luck punch-ot (azért nevezem így, mert, pont úgy eltalálni valakit, hogy azonnal felszakadjon (talán a kesztyű varrásától, nem tudom), azért ahhoz szerencs is kell), utána gyakorlatilag az ütések jó részét már nem látta Vitalij, így könnyű volt szétverni a fejét. És még így sem vitt el minden menetet, cask a 4-ből kettőt. Ha annyira meggyőző bajnok volt, miért nem adott visszavágót.

Félreértés ne essék, Lewis akkor már erősen túlsúlyos, hanyatlóban volt korábbi önmagához képest. 5 évvel korábban teljesen más meccset vívtak volna, de ha nincs az az ütés, akkor szerintem a6.-ra már szétszedi őt az ukrán. Egyébként hogy ki üt ki kit, az is érdekes kérdés, Lewist kondi KO-val soha nem győzték le, pontozással sem (a Mercer elleni meccs mondjuk véleményes), míg Vitalij sem egy együtéses KO művész. Az ukrán szerintem iszonyúan bírta a pofonokat, Sanders pedig szerintem az egyik legnagyobb ütője volt a modernkori nehézsúlynak, gyakorlatilag az első 3 menetben bárkire életveszély volt, csak ez a két fivérrel való meccsek után vált nyilvánvalóvá (Rahman-t is majdnem kicsapta az elsőben).

    2017-10-09 08:19:25

Lehet hogy én önzőbb vagyok, de nekem mint bokszrajongónak, a leírt szempontok mellett ott van, hogy megnézném-e.
És amúgy jobban érdekelne, mint majd a nem tudom milyen kihívók elleni címvédegetés.

Nem azért mert azt gondolom, hogy Vitalij biztos nyerne, vagy mert a 46 éves emberek sportja, csak egyszerűen érdekelne ennyi.

Igazából ha felnőtt emberek eldöntik hogy ringbe lépnek, nem szeretek azon rágódni, hogy de most akár anyagilag akár szakmailag ki mit profitál, és emiatt azt mondani, ne rendezzék meg, ha mondjuk amúgy érdekelne.

Mondhatni, sz...rok én rá, hogy ki kap méltó vagy méltatlan verést.
A bokszmeccsek java részében tudjuk hogy valaki verést fog kapni, mégis szeretjük nénzi.
Én örülnék ha összehoznák. Jobban mint mondjuk egy Joshua- és a WBA IBF top 3 meccsei.

Ház ilyen kihívók sorakoznak:
Ustinov, Oquendo, Charr, Pulev Takam, Hammer.

Igazából mindannyian verést fognak kapni. Méltó vagy méltatlan, de ezek fele annyira nem érdekelnének, sőt még esélyt se adnék annyit nekik, mint esetleg Vitalinak.

    2017-10-09 06:56:32

@Jersey Joe: nem hiszem, ot tenyleg bantja a vereseg fogalma, mindazonaltal valoban nem lenne ertelme, de ha megfigyeled Vitya kb 10 evig kergette Lewist a vereseg utan annyira keptelen volt megemeszteni, biztos vagyok benne, hogy ez nem a penzrol szol hanem az onerzetrol.

» fixpont   válasz erre
    2017-10-09 05:09:17

@Kane: Szerintem is felesleges, semmi értelme nem lenne.
Vitalij-nak talán hirtelen a pénze fogyott el.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-09 00:23:37

@zappa: Mert Vitali önmagához méltatlan és felesleges verést kapna, én már abban a formájában is temetném Joshua ellen amiben az utolsó pár meccsét lebokszolta. A boksz nem a 46 éves emberek sportja, Foremant felesleges felhozni mert ő a valaha volt egyik legerősebb ember, az ütőerő pedig a legutolsó tulajdonság ami megkopik egy bokszolónál, olyanokat ütött mint a bontógolyó, ezzel Vitali nem rendelkezik. Valószínűleg egy öregember felesleges verését látnánk, és még nézni is rossz volna.

    2017-10-09 00:17:39

@zsoltyngy: Miért lenne rossz ha lenne egy ilyen meccs?

    2017-10-09 00:01:57

@Valero: Remelem nem lesz belole semmi! Inkabb ne legyen mar ilyen meccs.

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 23:46:29

Vitali feje betonból van, kondíciója nagyon jó, ütőereje nagyon komoly, technikája, stílusa teljesen egyedi, alkati tulajdonságai pedig kiválóak! Aztán ez az egész még meg van fűszerezve egy megtörhetetlen elszántsággal, akarattal, maximális önbizalommal! Ha ez az ember most visszatérne, és egy nagyon komoly edzőtábort végig nyomna minőségi kesztyűzésekkel, nagyon kétesélyessé tenné Joshua ellen a meccset! Joshua feje szerintem nem a legacélosabb, és talán az állóképessége sem a legtökéletesebb! Érdekes és izgalmas csata lenne ha létre jönne! Gyanús hogy feldobták a témát, akár még lehet is belőle valami! :) Igazából edzésben van valamennyire, az öccsének a felkészülésében is részt vett. Nem lepődnék meg!

» Valero   válasz erre
    2017-10-08 23:34:17

@Jersey Joe: Belefutottam a rekordjában a "legnagyobba", Peter McNeeley-be...

Nagyon szomorú, hogy pár perc hírnévért valaki ilyen kemény árat fizet:

https://www.youtube. ...

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-08 22:59:04

@bpjotruska: Butterbean.... Mekkora fazon!!!

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-08 22:48:25

@tomba: Larry Holmes pont ennyi idos volt az utolso profi meccsen. Igaz, hogy Butterbean-t hangyanyit konnyebb volt kibokszolni, mint pl Earnie Shavers-et vagy Ray Mercer-t, de nem volt veszelytelen vallalkozas az sem :-)

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 22:29:20

@Jersey Joe: nem volt már szerintem motivált Lewis, meg szerintem a családja sem szerette volna, ha tovább folytatja, ha jól rémlik . Amúgy én nagyon örültem volna, ha összejön egy visszavágó, mert szerintem Lewis képes lett volna kiütni Vitali-t, egy nagy meccsen. Nem hinném, hogy Lewis bárkitől is tartott volna, meg amúgy is mindig lett volna valaki, hogy na még vele állj ki stb. Bowe is inkább leadta az övet, minthogy kiállt volna Lennox-al. Meg kikkel bokszolt már Lewis! Lewis jól döntött szerintem, tudta időben befejezni, és győzelemmel, egy másik nagy bajnokkal szemben! Vitali-nak ott volt a lehetőség, hogy legyőzze Lennox-ot, nem tudott vele élni. Viszont érdekes lett volna, ha Vitali nyer, hogy akkor akart volna-e Lennox visszavágót. Ezt már nem fogjuk megtudni, és hát ő győzött ! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 22:14:10

@spomb: Azért még azt a visszavágót bevállalhatta volna Vitalij ellen Lewis.

Tyson is bevállalta ellene, amikor már bőven túl volt a csúcson - még ha ebben jelentős szerepet játszott a pénz is.

Maradjunk annyiban, hogy Lewis-nak óriási pályafutása volt, csak az kis pontocska hiányzott a végéről.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-08 22:02:47

53 éves vagyok, amúgy edzésben, és megőrülök azért, hogy újra versenyezhessek. a sokévi oktatás miatt technikailag is sokkal jobb vagyok mint versenyző koromban. persze van pár sérülésem, és reálisan belátom, hogy erre már nincs lehetőségem.

na ugyanezt mondta klicskó a saját életére vetítve. kár ezt túlmisztifikálni.

    2017-10-08 22:02:35

@Ultrasberry1990: vannak jó harcosok, csak ritkán hoznak össze ilyen meccseket, vagy pedig ugye elmaradnak. Viszont, ha összejön egy jó páros akkor van jó meccs is, mint pl Chiso-Whyte, Brizli-Ugonoh stb. Rebesgették pl, hogy lesz az AJ-Pulev gálán Whyte-Brizli meccs, jó lenne, ha tényleg összehoznák! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 22:00:14

@La Cucaracha: Egyrészt az öregedés, vagy az amíg motivációt érez valaki nem ugyanakkor jön el.
37 évesen lewis is amúgy benne van sztem a top 5 legidősebb nehézsúlyú vb-ben.
Másrészt azt is nézd, hogy Klicsko kik ellen vitézkedett 40 éves koráig
Gondolom Lewisből is kinézed, hogy 39 évesen egy Jenningset behúzott volna még.

    2017-10-08 21:55:28

@CHUBAKKA: Emlékszem anno nem volt ennyi stream stb és mikor megláttam Sanderst akkor mindenféle előítélettel együtt sajnáltam , hogy nem sportos és még csak nincs is olyan kimondott gyilkos feje és áldozati bárány lesz. )Persze annak ellenére hogy már előtte sem taxisokat és henteseket aprított) Aztán mikor Wladot a földbe verte nálam hatalmas kedvenc lett és inkább neki szurkoltam Vitali ellen is ahol szintén megmutatta hogy betonállú és brutál erős. ( amit az elsőben kapott Vitali attól 10/9 bokszolónak villanyoltás ) Nekem az ilyen őszinte harcosok hiányoznak manapság és ugyan talán a Klicsko testvérpáros óta lépett előre felhozatalban a nehézsúly , viszont ez a sok eltiltás meg ellenfél kerülgetés megöli az egészet .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-10-08 21:53:12

@CHUBAKKA: Pulev simàn van olyan bunyós mint Wilder,nem tenném Wildert elé!

    2017-10-08 21:50:50

@Ultrasberry1990: hát igen. Jó eséllyel! Sanders nagyon komoly bunyós volt, még vitya-t is alaposan megizzasztotta . ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 21:44:43

@Binyu: Pulev amúgy egy egyáltalán nem rossz bunyós, jó kihívó, mégha nem is egy ko király. Tényleg amúgy örülnénk, ha Wilder adott volna lehetőséget Pulev-nek egyik címvédésén ! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 21:43:11

Bánom , hogy nem lehet az időt összemosni , egy Sanders - Joshua meccs nagyon érdekes lenne . Le merem fogadni a dél afrikai a mai nehézsúly 90%-át a földbe verné .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-10-08 21:42:46

@spomb: Csak Wilder????Még egy Pulev fèle másodvonalast se vállal a te nagy bajnokod!!

    2017-10-08 21:38:59

@La Cucaracha: hát nem értek egyet. Nem a karrierjüket szokták kritizálni, meg nem is Vitya-t. Hanem Wlad-ot, és főleg a stílusa miatt, viszont neki is remek karrierje volt, tényleg remek bunyósokat győzött le. Viszont általában nagyon nézhetetlen meccseket csinált Wlad, nagyon egysíkú volt, de a legutolsó meccse az tényleg szenzációs volt, na ott odatette magát le a kalappal. A karrierje meg tényleg nem volt rossz, hisz legyőzött másik bajnokokat is, mint Ibragimov, Haye, Povetkin. ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 21:37:47

@La Cucaracha: A Vitalij elleni revans számonkérése miatt írtam,megnyerte visszavonult,ennyi.

    2017-10-08 21:24:48

@spomb: Egy szóval nem kérdőjeleztem meg, hogy kerek volt-e a pályafutása, de egyébként már vártam, hogy megint olyan dolgot fogsz megcáfolni, amit senkit sem mondott :)

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-10-08 21:22:04

Nem tartom sokra Pulevet,de Joshua elég hullámzó produkciókat képes nyújtani,egy meccsen belül is,aztán nehogy a bolgár megtréfálja majd.
Wlad öreg is volt már és kicsit el is taktikázta a meccset mint utólag ugye kiderült,így az angolt még mindig nem tartom etalonnak a nehézsúlyban.
Persze ez csak magánvélemény.

    2017-10-08 21:22:01

@La Cucaracha: Mármint Holyfield ment bele a visszavágóba, pedig nyugodtan hátradőlhetett volna.

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-10-08 21:20:49

@CHUBAKKA: Na jó, de a Klicskó fivérek karrierjét is rendszeresen becsmérli mindenki, meg belemagyaráz dolgokat, akkor most jöjjön Lennox.
Szóval 37 évesen miért is nem tudta volna még bevállalni a visszavágót, ha ennyire könnyen lecsavarta volna Vitalit? Azért 37 év a nehézsúlyban még nem a világvége (mindkét Klicskó 41 éves koráig nyomta).

"mindenkit legyőzött Tyson-t, Holyfield-et stb, nem igazán motiválta már a bunyó"
Igen, a 180 centis Tysont, aki nagyon-nagyon messze volt már a csúcstól, legyőzte. Holyfield is lejövőben volt már, mégis szó nélkül belement a visszavágóba, pedig számára "jó" eredmény született. A visszavágón meg szerintem Lewisnak kedveztek inkább a pontozók, mert simán hozhatták volna X-re.

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-10-08 21:18:41

Lewis megnyerte az a meccset,visszavágót sem adott senkinek sem csak aki őt győzte le úgy tudom,kivételes ellenfél listája volt és a Vitalij ellen meccsén mér leszálló ágban volt.
Felesleges megkérdőjelezni hogy nem volt kerek a pályafutása.
Az volt.

    2017-10-08 21:16:52

@La Cucaracha: hát igen szerintem is jó lett volna egy visszavágó, jó lett volna, ha Lewis bevállalja. Amúgy szerintem is belefért volna még a pályafutásába, és meg is nyerhette volna, persze nem lett volna könnyű. Fúú mekkora meccs lett volna. Viszont, ha megnézzük Lewis pályafutását, megvert mindenkit, tényleg igen komoly bunyósokat győzött le, szerintem ezzel nem vitakozik senki sem. Azt is el lehet fogadni, hogy már tényleg mindenkit legyőzött Tyson-t, Holyfield-et stb, nem igazán motiválta már a bunyó, akkor jó döntés volt. Meg hát lehet, hogy szerencséje is volt Lewis-nak, hogy Vitya megsérült, de hát akkor is ütéstől volt, ő győzött! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 21:11:21

Örülnék ha joshua le utne ezt maffiózót. De annak meg jobban ha Fury pontozna ki.

» felix trinidad   válasz erre
    2017-10-08 21:06:57

Kivancsi lennek mit kezdene Vitali, hogyha Joshua rarontana. Egyik nagy kedvencem az ukran, s nem azert ahogy bokszol, hanem a szemelyisege es a kegyelmet nem turo tenkitelye miatt. Szerintem nem lenne jo vege, bar biztos megneheziteni Anthony dolgat. Sokkal inkabb neztem volna egy Sanders vs. Joshuat :)) RIP

» noonecanbeatme   válasz erre
    2017-10-08 20:55:40

@CHUBAKKA: "Lewis már nem volt talán a csúcsan, meg nem is volt igazán felkészülve, motiválatlan is volt már"

Akkor áruld már el, hogy Lennox miért nem csinált gyorsan egy komoly felkészülést? A visszavágón bebizonyíthatta volna, hogy 3 menet alatt lerendezi Klicskót, de nem tette. Nem hülyegyerek Lennox, ő is érezte, hogy a visszavágón bármi megtörténhetett volna.

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-10-08 20:53:33

@Jersey Joe: Fury meg Joshua,pont nem érhetnek a nyomába sem jelenleg.

    2017-10-08 20:51:02

@Tom1: "Pl. Ali megoldaná"
Könyörgöm, hagyjuk már szegény Alit. Ali a maga korában a király volt, de nézz már meg egy David Haye mozgási sebességet, és nézz már meg egy Ali meccset videón, egymás után. 10 centivel, és 10 kilóval nehezebbek azóta a boxolók.

» La Cucaracha   válasz erre
    2017-10-08 20:49:20

@Jersey Joe: A Solis meccsen is mar erosen latszott, hogy Vityat lassan el kell felejteni mint komoly tenyezot az elvonalban. Jol tette, hogy nem eroltette tovabb.

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 20:15:23

@Jersey Joe: "Corrie Sanders-szel meg azért szerencséje volt, hogy nem ő találkozott Sanders-szel először..."

A sokkal higgadtabb, kemenyebb es utesallobb Vityanak, hogy szerencseje volt? Vicces kijelentes : )) Mondana egyet, ha ezt elolvasna : )) Ugyan mar!

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 20:13:12

@Tom1: "Én azért tennék bátran a csúcs Vitalira mert szinte lepusztíthatatlan."


Azért olyan nagy ellenfelei neki sem voltak.. Lewis volt, ott a sérülése miatt kikapott és az utolsó menetben eléggé meglátszódtak rajta Lewis pofonjai.

Fizikailag rendkívül erős volt, ez igaz, de Wladimirral ellentétben ő sem egy Furyval, sem egy Joshuával nem találkozott - Solis lehetett volna a nagy ellenfele, de neki egy egyértelműen nyert menet végén kiment a lába.
Corrie Sanders-szel meg azért szerencséje volt, hogy nem ő találkozott Sanders-szel először...

Vitalij a pályafutását jelentősrészt ugyanúgy a magassági fölényére alapozta, ahogy Wladimir.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-08 20:05:51

Elég sokat elmond Joshuáról, hogy elvileg csúcsformájában alig tudott verni egy kiöregedett 41 éves Klicskót. Nem sok esélye lett volna egy jó formában lévő Vitalij ellen. Nem beszélve arról, hogy egy 2-3 évvel fiatalabb Wlad is kifektette volna.

    2017-10-08 19:41:00

@mikike1: Semmiféle ellenszenv nem árad belőlem, nem Joshua kvalitásait kérdőjeleztem meg, nem mondtam se azt hogy gyenge sem azt hogy képzetlen, nem tudom hol olvashattad ezt, azt mondtam hogy semmi köze nincs Lewishoz, nem hasonlít rá ahogy bokszol egy egészen kicsit sem, és nem értem miért vonnak azonosságot annyian kettejük közt.

    2017-10-08 19:36:24

én mindenesetre örülök, hogy van egy ilyen vb nehézben, mint AJ. Nyilván neki is vannak gyengéi, de hát kinek nem és pont ezért érdekes az egész. Viszont fog ő még fejlődni szerintem minden téren, hisz itt a profik között még csak 19 meccse volt, és csak a Wlad elleni volt hosszabb meccs.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 19:21:40

@bpjotruska: Hát, ha ez most Joshua csúcsformája, akkor nálam egyértelműen a csúcs Vitalij lenne a befutó.
Joshuát szvsz zavarba hozná Vitalij munkatempója. És bár együtéses ereje tènyleg nincs akkora (meg az izomzata sem...), de marhára szórta ő a lórugásokat úgy is, hogy nem fáradt bele (mint Joshua). Az persze benne lenne hogy Joshua bombája betalálna, de Vitalij eleve mértékekkel tökösebb és veszélyesebb bokszoló volt mint Wladimir (tuti verte is volna a Tesót), és hát csúcsformában még jobb mint a 40 éves Wlad, aki pedig tök pariban volt az angollal.
Persze a két testvér stílusa alapvetően más, és Vitalij bevállalósabb bunyója komolyabb esélyt is adhatna Joshuának, de Vitalijtól azért joggal tarthatott volna Joshua, és aligha próbált volna meg túl sokszor full offenzívre váltani, a kontrabunyó pedig nem az ő asztala.

» Peacock   válasz erre
    2017-10-08 19:20:44

@Tom1: hát azt nem mondanám, hogy elpúsztíthatatlan, mert volt ő is megfogva keményes, és azért pl Lewis már nem volt talán a csúcsan, meg nem is volt igazán felkészülve, motiválatlan is volt már. Ugyebár nem Vitali lett volna eredetileg az ellenfele, mert Vitya-ra azért 100 %-os felkészülést csinált volna, és akkor lehet, hogy le is küldte volna a vasökölt. Vitya kemény volt hihetetlenül, de neki is megvoltak a gyengéi, és olyan szintű bunyósok, mint Lewis, vagy Tyson stb, ezt kihasználták volna szerintem. ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 19:18:48

@bpjotruska: Én azért tennék bátran a csúcs Vitalira mert szinte lepusztíthatatlan. Őt leginkább kipontozni lehetne, de ahhoz jó kondi kell 12 menetig. Pl. Ali megoldaná, a csúcs Lewis és Holyfield is, de Joshua nem tud 12 menetet ezen a szinten boxolni. Wladimirt is neccesen verte, pedig ez már az öreg Wlad volt.

    2017-10-08 19:01:49

@bpjotruska: "akkorat sztem Vitalij sosem tudott utni, amivel az occse lekuldte Joshuat" - nem csak szerinted, mondhatni koztudott volt, hogy nem utott akkorat. Na igen, ez a tema is rengeteget volt boncolgatva itt a forumon.

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 18:51:25

@zsoltyngy: Igy mar maskepp hangzik. A "kiszorna a ringbol" megfogalmazas az nalam pl a Vitalij vs Hide/Kirk Johnson vagy Joshua vs Molina/Martin meccsekre mondhato, egymassal meg nem valoszinu, hogy meg tudnak azt csianlni, sem egyik, sem masik. Midketto rohadtul eros ficko, Vitalij jobban birja, de AJ nagyobbat ut nala, mikozben az o feje sem rossz ( akkorat sztem Vitalij sosem tudott utni, amivel az occse lekuldte Joshuat ).
En sokat gondolkodnek kire fogadjak egy csucs-Vitalij vs Joshua meccsen, elegge kozel allnak az eselyek nalam.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 18:38:20

@pressurefighter0088 : Szerintem Vitali esetében hagyjuk ezt a "ringrozsda" sztorit. Az ő mentális és fizikai ereje, szemben a korával és az úgymond sérülékenységével együttvéve, fölösleges lenne több meccs vívása. Ebben a korban (ennyi meccs után) max egy nagy harcra össze tudnák "rakni". De az sem biztos. Valószínüleg kemény dió lenne több mai kihívónak, de talán a testének már nem hiányzik ez... Ha nemcsak a pénz miatt bokszolna újra, és komolyan harcolna még egy utolsót, akkor kívánom neki, ne egy Toldi estéje forgatókönyvet lássunk!

» talalt   válasz erre
    2017-10-08 18:37:17

@Tom1: Lennox-tol peldaul 1-bol 1x kikapott. Annyival meg nem szarabb bunyos AJ, hogy o 10-bol 10x kikapna. Foleg hogy azon a meccsen Lennox sem a boksztudasat csillogtatta, hanem nyers erobol probalt felulkerekedni Vitalijn, ami ha nehezen is, de sikerult.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 18:34:15

@bpjotruska: Nyilvan abban is van boven logika, amit te leirtal de mintha azt venned tulzasnak, hogy ugy fogalmaztam, hogy "kiszorna". Akkor maradjunk annyiban, hogy nagy esellyel a mostani Joshuat a Sanders elleni Vitya felulmulna ( legyen 12 menetben ) es az o kezet emelnek a magasba a kuzdelem utan. Nem kell egyeterteni velem de egy ilyen parositasban en akkor is Vitalijra tennem a penzem!

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 18:33:34

AJ egy remek bunyós, viszont lehet, hogy igazuk van azoknak akik szerint egy kissé túl van gyúrva, lehet, hogy tényleg túl sok az a 113 kg izom,(vagy mennyi) és ezért néha lefullad , és sebezhető. Erős volt ő akkor is mikor 107-108 kg körül volt, és gyorsabb is volt. Az viszont szerintem nem igaz, hogy csak az erejéből él, és csak azért ilyen jó, tud ő bunyózni nagyon is, csak túlzásba vitte a súlyzózást. Viszont szerintem is Lennox jobb volt nála, lazább is volt, meg sokoldalúbb stb. Bruno-nál viszont jobbnak tartom, talán valahol a kettő között helyezném el. AJ óriási meccset csinált volna velük is! AJ egy jó bajnok, nagyon látványos, nézhető a bunyója. Remélem, hogy a Pulev elleni meccset közvetítik majd!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 18:21:49

@mikike1: Ezt most viccnek szantad! jokora majdnem volt az : )) ugyan mar!

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 18:17:42

@Tom1: azért ne vegyél rá mérget! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 18:15:10

@Kane: " még egyetlen mozdulatot sem láttam AJ-től ami akár nyomokban is Lennoxra emlékeztetne"

Joshua képzett erős fizikumú bokszoló, ha nem lenne az nem juthatott volna el sem amatőrben sem profiban oda hogy az élvonalban legyen, sima ellenszenv árad belőled bármiféle józanság nélkül.

Egyébként sem Rahmantól sem MCCalltól nem láttam egyetlen olyan moizdulatot sem mint Lennoxtól, oszt mégis kiütötte mindkettő :)

» mikike1   válasz erre
    2017-10-08 18:04:21

@gigaboly: Én sem tudom elképzelni, hogy AJ anno verte volna Vitalit. Kiütni nem tudta volna, fizikálisan pedig elfogyott volna Vitali nyomásától. 10ből 10x nyert volna Vitali.

    2017-10-08 16:59:30

@Jersey Joe: Igen, valahol itt lehet az eb elhantolva. Az ember szellemileg nehezen követi a teste hanyatlását, olykor szó szerint helyre kell pofozni ehhez valakinek. De tudjuk nélkülözni az olyan eseteket, mint Roy Jones Green ellen.

» Untouchable   válasz erre
    2017-10-08 16:52:02

Vitali valószínű kiütötte volna AJ simán, AJ lehet Wladot megborította Vitali kibírt minden bombát, persze ma már nem verné meg ennyi idősen, de anno legrosszabb formájában is jobb volt mint AJ jelenleg...

» gigaboly   válasz erre
    2017-10-08 16:16:45

nincs értelme egy ilyen meccsnek szerintem Vitya már nincs formában, meg ugye a sérülések is. Meg hát Vitya bizonyított már nagyon sokat. AJ-nek meg vannak más kihívások is, és ő nem is kerüli azokat.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 16:15:17

Yes-Yes-Yes!!! Csak ne legyen sérülés!

» Gabodo   válasz erre
    2017-10-08 16:01:50

@bpjotruska: Nem rád gondoltam, ilyen szempontból teljesen érthető, hanem azokra akik Joshuában látják Lewis utódját, meg azt mondják hogy valami emlékeztet AJ-ben Lennoxra.

    2017-10-08 15:56:55

Hülyeség is lenne egyből Joshua ellen menni, ezt csak úgy lehetne, mint anno Foreman, de ő 38 évesen kezdte újra 1987-ben, és 91-ben volt az első visszatérés utáni vb meccse, majd 94-ben lett vb. Én még megnézném Joshua ellen, de csak akkor, ha előtte meggyőzően ver pár nem a legjobb, de ismert bunyóst, pl Duhaupas, Whyte, Jennings........

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-10-08 15:21:29

@Jersey Joe: Ja, meg persze, lehet, hogy megirigyelte az öccse bankszámláját is a Joshua meccs után.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-08 15:11:32

Szerintem greg megírta a lényeget a Jack Dempsey 1940-es visszatéréséről szóló cikkben:

Az ember lelkében van valami, ami mindig visszatérne a régi dicsőséges, a fiatalsághoz és különösen igaz ez egy ilyen egyéni sportágban, mint a boksz. Ezért látunk ilyesmiket.

A fociban a játékosok térde, bokája 40 körül már teljesen trapa, a futógyorsaság is már egy edzésen azonnal lemérhetően elvész, ezért nem látjuk ezt ott.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-08 15:05:49

@LightsOutPrince: Ínséges idők ezek,se közel se távol senki,csak Wilder,aki némi veszélyt jelenthetne rá,ilyen Pulev féle másodvonalasok,csak statisztikának jó neki.

    2017-10-08 14:53:05

Vitya ötlete vagy a realitásérzékének elvesztését jelenti, vagy valami mást, nem tudom mi állhat mögötte. Már a Chisora elleni meccsen is szenvedett, meg sem tudta renditeni őt a meccs után már szinte támogatta Vityát Wlad a ringben. Azt hiszem ma már Parker is lemészárolná őt, nemhogy AJ, igaz egyik hamarabb, másik egy késői menetben. Nem tudom szeretnék -e látni egy Vitya vs AJ meccset, volt több példa rá a múltban, hogyan is végződne. Csak azt nem értem, hogy Vitya intelligenciája mellett, hogyan gondolhatta a dolgot, lehet, hogy másképp gondolta és mondta, mint azt leközölték.

» Leccgocsemp   válasz erre
    2017-10-08 14:51:05

@Kane: En azert vonok parhuzamot, mert Vitalij egyetlen ellenfele, aki mereteben, fizikai erejeben es utoerejeben Joshua-hoz hasonlo, az pont Lennox. Aki nyilvan jobb bunyos volt mint AJ, de azon az utolso meccsen, kisse tulsulyosan, cammogosan, nem tul motivaltan mar nem annyival jobb, mint mondjuk 4-5 evvel korabban. Es ha azt talalgatjuk, hogy mit kezdene az idosebb Klicsko Joshuaval, akkor megsem indulhatunk ki a feleakkora Herbie Hide-bol vagy mittomen, Arreolabol :-)
Ha meg akarsz egy hasonlo mozdulatot latni, akkor ajanlom azt a ket vilaghiresse valt felutest, amit mindketten egy-egy Klicskonak osztottak ki :-) mindketto klasszis mozdulat volt falrengeto erovel.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 14:48:29

Joshuának semmi köze Lewishoz, maximum annyi a hasonlóság hogy fekete és hogy nehézsúlyú, semmi egyéb. A fizikai tulajdonságaira épül a bunyója, meg arra a képzettségre amit az amatőrök közt elsajátított, Lewisnak a ringintelligencia volt a fő fegyvere, a fizikuma csak ráadás volt erre, sokkal megfontoltabb, gondolkodóbb és technikásabb volt mint Joshua, még egyetlen mozdulatot sem láttam AJ-től ami akár nyomokban is Lennoxra emlékeztetne, nem tudom miért vonnak párhuzamokat közte és Lennox közt.

    2017-10-08 14:32:12

@zsoltyngy: "Ezt a jelenleg gyorsan farado A.J.-t nagy esellyel kiszorna mondjuk a meg Sanders elleni Vitya, mert amiket beszedne Klicskotol azt nem tudom, hogy hordana ki - Anthony nem egy Lennox."
Ezt sem ertem. Oke, hogy gyorsan farad a nagyobb hirigekben Joshua, de a Vitalij elleni Lennox is 5-6 menet utan hullafaradt volt, megsem szorta ki ot a ringbol Vitalij. Marpedig o az egyetlen olyan meretu es ereju ellenfel, mint Joshua, kenytelenek vagyunk belole kiindulni. Azt sem ertem, miert ne hordana ki labon AJ, amiket kapna Vityatol, ha a 41 evesen meg mindig pontosabb es jelentosen nagyobbat uto Wlad sem tudta ot kiutni.
Szerintem messze nincs akkora kulonbseg egyik fel javara sem, hogy akar egyikre, akar masikra ramondjuk, kiszorna a ringbol a masikat. Vitalij picivel nagyobb, utesalobb, jobb kondival biro bunyos volt, mint Joshua, az angol pedig jelentosen nagyobb uto, kepzettebb es belharcban is hatekony, sokoldalubb arzenalu bunyos. Vitalij-nak igazan eros utese lenyegeben csak a jobbegyenese volt, es az is elmarad a Wlad-Lewis-Joshua kaliberu gyilkos, letaglozo ereju jobbostol.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 14:21:26

Vitali már az utolsó aktív éveiben is arõsen hanyatló formát mutatott. Nem gondolhatja komolyan, hogy most lenne bármi eséllye.
Tíz évvel ezelõtt még érdekes lehetett volna, de akkor is rezgett volna a léc.

» Dr Evil   válasz erre
    2017-10-08 14:19:39

@zsoltyngy: Valoban, a Vitalij elleni Lewis-nal konkretan jobban mozog AJ. Ujra kell nezni azt a meccset, kemeny volt Lewis, de erdemi labmunkat nem mutatott. Mondjuk nem is akart elmozogni, verekedni akart es szetszedni Vitalijt, ami kisse nehezebben jott ossze, mint ahogy o kepzelte, de vegulis gyozott.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 14:12:49

@zsoltyngy: Sanders majdnem Vitalit is kiütötte az első menetben.

» mikike1   válasz erre
    2017-10-08 14:09:19

@zsoltyngy: Nem értem miért Lewist hozza fel mindenki példának. Azon a meccsen 1 szerencséje volt h felszakadt Vitali . Nem véletlen nem vállalta a visszavágót.

    2017-10-08 13:57:25

@Jersey Joe: Igen a mostani Wilder korszak mennyivel akciodusabb :-)

» Phenomenal   válasz erre
    2017-10-08 13:50:13

én bírtam Vitya-t, de ne térjen vissza elég volt már a Klitschkok-ból, annak a korszaknak vége!!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-10-08 13:46:40

@bpjotruska: Vitya elott aki megallt az nem jart jol es hat Joshua nem ugy mozog labon mint ahogy Lewis mozgott.

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 13:42:06

@bpjotruska: Ezt a jelenleg gyorsan farado A.J.-t nagy esellyel kiszorna mondjuk a meg Sanders elleni Vitya, mert amiket beszedne Klicskotol azt nem tudom, hogy hordana ki - Anthony nem egy Lennox. Igen, talan nehany beszedett utestol az elejen felszakadhatna Vitali de menne elore es Joshua nem birna azt a nyomast - a jelenlegi. Nem baj, ha nem ertunk egyet. Mindenesetre a jelenlegi Joshua es a Sanders elleni Vitya pitalira tennem a parositasban en Vitalira tennem a penzem.

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 13:39:09

Az idő megszépíti a dolgokat...

Vitalij Klicskónak az utolsó éveiben alig volt normális ellenfele...
Aki volt, Solis, a maga elhízott, ellustult verziójában, abban az egyetlen értékelhető menetben leiskolázta Klicskót.

Nem volt olyan jó az a Klicskó-korszak, hogy Vitalij visszatéréséről ábrándozzunk...

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-10-08 13:31:06

Vitali belekötött Joshuába is a meccs után, ez így volt a Sanders meccsen is én erre a kettőre emlékszem de lehet még belekötött más ellenfelekbe is. Nagyon nem szimpatikus a Klitschko família.

» mikike1   válasz erre
    2017-10-08 13:27:11

Egyebkent jelentosen jobb, rafkosabb, komplexebb bunyosnak tartom Lennox Lewis-t, mint a jelenlegi Joshuat, de a Vitalij elleni kisse tulsulyos, oregedo es mertekletesen keszulo Lennox mar nem biztos, hogy erezhetoen jobb volt mint AJ. A tapasztalat es a tudas mellette szolt, de mas mar nem nagyon.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 13:25:11

@zsoltyngy: A fiatal Vitya soha, egyetlen egy Joshua meretu-, ereju- es kepessegu ellenfelet sem szort ki a ringbol, tehat nem tudhatjuk, mit kezdene vele. Kokemeny harcos volt, de keruljuk a tulzasokat, na. :-) Lehet megverne, tuldolgozna, megtorene es megallitana a meccs masodik felere, ahogyan az is, hogy szetszakadna Joshua uteseitol, mint Lewis ellen, oszt ot leptetenk le.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 13:19:47

Povetkin es Ortiz, ha valaha is Joshua ele kerulnek addigra mar nekik lefott a kave - en igy gondolom. Wilder meg egy nagy szerencses parasztlengovel terithetne le Anthonyt. Egy nagyon jo format hozo Pov.szerintem ma legyozne A.J-t es mondjuk Ortiz is, ha rettentoen :)) felszivna magat - nem baluttal :))

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 13:11:22

Rosszul hitted cseszd meg, pont hogy akkor lett volna a legnagyobb sansza Wladnak!Hogy a *aszba mondhattal ilyet neki? Meg mindig jobb, akkor rarontani az ellenfelre mint hagyni kitisztulni, h rendezze a sorait...es igen a fiatal Vitya a mostani Joshuat kiszorna a ringbol.

» zsoltyngy   válasz erre
    2017-10-08 13:05:11

@LightsOutPrince: Erkezik az utanpotlas, harom ex-olimpikon allt profinak nemreg, Yoka, Dicsko, Hrgovic es hamarosan mutatkozik be Joyce is. Egyik sincs Joshua szintjen szerintem, de 2-3 ev mulva eljuthatnak egy VB-meccsig, es erdekes ellenfelek lehetnek azert, mert mind Joshua meretuek es turhetoen kepzettek ; addig meg ott van Pulev, Ortiz, Parker es Wilder ha osszejon, esetleg Povetkin. Egy Joshua - Povetkin is remek meccs lenne szerintem.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-10-08 13:01:48

Ha az összejönne , akkor Joshuának új beceneve lenne "Klitschko Killer"

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-10-08 12:55:11

@spomb: Én is ebben látom a fő problémát. Ha esetleg Deontay Windmill ki is állna ellene, utána maradna Parker, vagy éppen aki akkor azt az övet birtokolja, de aztán jelen állás szerint nagyjából el is fogytak az érdekes ellenfelek, és jöhet egy Wlad féle pályafutás.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-10-08 12:48:43

Joshua KO 2

» mikike1   válasz erre
    2017-10-08 12:45:52

@bandi78: "Persze eljuthat arra a szintre, de ahhoz még a következő években kell pár dolgot letennie az asztalra."

Manapság nincsenek olyan ellenfelek,így nem sok esélye van.

    2017-10-08 12:32:27

Pár évvel fiatalabb lenne, kitakarítaná a mai nehézsúlyt -persze Wildert kivéve, hiszen ott a szorítóig sem juthatna el.
Most meg szerencsére nem tér vissza. Azt elhiszem, hogy hiányzik neki a ring, igazi harcos volt. Elég komolyan tudott nézni már a meccsek elején is :) És ment, mint a birodalmi lépegető, akkor is, mikor olyan bombákat kapott, amitől mások a ringből is kiestek volna.
És még nála is egy szinttel jobb volt Lewis. Félreértés ne essék, drukkolok Joshuának és valahol Lennox utódját látom benne, de valahogy valami hiányzik belőle, ami Lewisban megvolt. Persze eljuthat arra a szintre, de ahhoz még a következő években kell pár dolgot letennie az asztalra.

» bandi78   válasz erre
    2017-10-08 12:30:29

Egy pillanatra megfagyott bennem is a vér...

» bandi1115   válasz erre
    2017-10-08 12:29:39

Hala az egnek megsem ment el az esze...

» Phenomenal   válasz erre
    2017-10-08 12:16:52
fel