×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Múlt hétvégén a korábbi közép-, és nagyközépsúlyú 2017-07-17 08:20:39 https://www.profiboksz.hu/2017/07/17/eubank-jr-abraham-kemeny-csavo/

Eubank Jr.: Abraham kemény csávó

Múlt hétvégén a korábbi közép-, és nagyközépsúlyú világelső Arthur Abrahamot győzte le a brit Chris Eubank Jr., aki ezzel meg is váltotta jegyét a közelgő nagyközépsúlyú WBSS szupertornára. A 27 éves ökölvívó a meccs után elismerően nyilatkozott örmény származású ellenfeléről: "Az ütései, amikkel el tudott érni, általában lecsúsztak. Belharc, felütések, mindent meg akartam mutatni magamból. Meg kellett mutatnom a képességeimet és azt, hogy közelharcban is nagyon jó vagyok. Ez volt az első olyan meccsem egyébként, ahol levettem a gázról a lábamat és óvatos voltam. Tudtam, hogy itt van a Super 8-as sorozat a nyakamon, és azt is, hogy Abraham néha elég piszkos módon tud bunyózni. Nem tett volna túl jót, ha most lesérülök, vagy bármi olyasmi történik, ami a következő meccsemen hátrányt jelent. Ilyet még nem tettem soha, egyszerűen csak győzni akartam és végig fölényben lenni. Abraham szerintem többször is meg volt fogva. Ugyanakkor most már értem, miért nem ütötték ki soha. Ritka kemény csávó. Sokan megtörtek volna a presszióm alatt, de őt nem ilyen fából faragták és nem is azért jött, hogy lefeküdjön. Azt hiszem, ezért is volt olyan sikeres a karriere. Eszébe sem jut, hogy veszíthet és soha nem adja fel. Én viszont megmutattam neki, mennyire jó vagyok. Csak a legjobbak tudták őt legyőzni. Szerintem soha, senki nem verte őt ilyen fölénnyel mint én. Letettem tehát a névjegyem. A súlycsoportom egyik legjobbjával bokszoltam, és úgy nézett ki ellenem, mint egy kezdő. Egyszer sem tudott rendesen eltalálni, legalábbis fejen. Ez a mérkőzés pont annyira volt kemény, mint számítottam. Tudtam, hogy milyen stílusban kell bokszolni Abraham ellen és sokat dolgoztam a felütéseken. Biztos voltam benne, hogy kajálni fogja őket."
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

OFF Abraham nemcsak kemény, szinte még gyermek.
http://index.hu/sport/2017/fin...
A 117 éves magyar úszólány. Bocs.

» pepegross   válasz erre
    2017-07-19 09:17:33

@batka1: Volt tavaly, vagy tavalyelőtt egy interjú Abraham-mal itt a profiboksz.hu-n, keresd vissza.
Abban arról nyilatkozik, hogy a vállalkozásaiból több pénz folyik be már. Van egy repülőtársasága (!) is, ami nagyon jól hoz neki.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-18 12:46:43

@pepegross: magam is bírtam Abrahamot és több fantáziát láttam benne, mint a többség, amellett, hogy sosem volt valami szépen iskolázott bokszoló, szerintem volt szeme és taktikai érzéke is a bunyóhoz a keménysége mellé, de sajnos ezek egyre inkább kivesztek belőle és a szuper hatoson néhányan eléggé lenullázták, ott megtört az önbizalma is, azóta már inkább csak a kettős fedezéke és a megtörhetetlen keménysége figyelemreméltó, de ezekért már nem feltétlenül érdemes nézni a meccseit.

» superman   válasz erre
    2017-07-18 11:53:15

Meggyőződésem, hogy a középsúlyú világbajnok Abraham megverte volna Eubank Jr-t. Bivaly kettősfedezék mögül indított hatalmas ütéseket. Előbbi még mindig megvan, viszont a bombák már hiányoznak a repertoárból. Ráadásul pont azokat a bunyósokat szerette, akiket jól magára tudott húzni, hogy aztán egy irgalmatlan erejű horoggal vagy egyenessel büntessen. Eubank Jr. ezt ugyanúgy megkajálta volna, mint annak idején Miranda a második meccsen vagy éppen Khoren Gevor.

Chrisnek viszont a szupertornát tekintve nagyon át kell gondolni a dolgokat, mert egy Groves ellen komolyabb taktikát kell kiagyalnia.

» KGyorgy   válasz erre
    2017-07-18 11:07:27

@Jersey Joe: Akkor már legalább ketten vagyunk az Abraham-fanklubban.
Érdekes vele kapcsolatban, hogy ő először kerékpársportban lett területi bajnok. Ez mondjuk a lábmunkáján nem javított sajnos.

» pepegross   válasz erre
    2017-07-18 07:05:01

@Jersey Joe: Ezt én is ugyanígy gondolom, de azt nem tudhatjuk mennyit hoz a vállalkozása. Bizonyára nem fog bunyózni már ,ha tényleg megvan másból a bevétele. De azért a bokszolók többségére sajnos nem ez a jellemző.

» batka1   válasz erre
    2017-07-18 06:25:00

@Dr Evil: "Sokan írják, hogy Abraham leszálló ágban van, de nehéz megítélni, hogy ő volt-e rosszabb, vagy Eubank jobb mint gondoltuk."


Szerintem egyértelmű, hogy rosszabb volt Abraham.
Annak idején az Eubank-kel azért képességek terén partiban levő Dirrell ellen is csinált szép dolgokat, a végén nagyon necces volt Dirrel-nek a meccs. (Ha nincs az a színészkedés...)

Természetesen Abraham-ot megverni és egy ilyen taktikus, fegyelmezett bunyót bemutatni így is nagy dolog Eubank részéről.

Abraham-ot nagyon szerettem, ő volt az, aki úm. "110%-ot" hozott ki a pályafutásából, hiszen a többiekhez képest sokszor alacsonyabb és kisebb volt. Ráadásul nem egy túl képzett bokszoló.

Nagyon-nagyon kívánom neki, hogy maradjon egészséges, a sok bekapott ütés ne bosszulja meg magát (sajnos, abból volt elég...), mert az a legfontosabb.
Nagyon sokat elért a bokszban, megalapozta az egzisztenciáját, vállalkozásokat hozott létre, tavaly megházasodott, gyereke is lett, úgyhogy szerintem itt az ideje már másra koncentrálnia.

Nem kell már neki több meccs, semmit nem javítana a megítélésén, a vállalkozásai pedig több pénzt hoznak már neki, mint egy esetleges meccs Sturm ellen például.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-17 21:32:24

@Dr Evil: a kis Eubank szerintem is nagyon szépen találgatta el hajlított karú ütésekkel Abrahamot - különösen a felütései tetszettek, ahogy átjutottak a kettős fedezéken -, de azért egy még mentálisan és fizikálisan csúcson lévő Abraham jóval veszélyesebb lett volna rá (de ez mindegy, a mostanit szépen verte). Az ok, hogy anno láttad a Miranda meccseket, de ha most ismét belenézel és összehasonlítod az ott látott Abrahamot a szombatival, szerintem elég feltűnő különbségek vannak az offenzív megmozdulásaiban (főleg azok intenzitását és hatékonyságát tekintve).

» superman   válasz erre
    2017-07-17 21:08:17

@cenzura: Gondolom azert jut mindenkinek az eszebe, mert tavaly ilyenkor majdnem osszejott, csak az utolso pillanatban lemondtak (nem irtak ala). Az a vicces, hogy egy masik karrier ment rajta el, majdnem GGG-e is, de Brooke mindenkeppen.

» fixpont   válasz erre
    2017-07-17 16:07:11

Nem értem miért mindig Golovkinnal jöttök Eubanknél?
Előbb jöjjön csak Lemieux vagy a Saunders visszavágó. Nem lehet mindenki Lomachenko, hogy rögtön a legjobbakkal vívjon.
Szerintem Lemieux-on sem jutna keresztül.

» cenzura   válasz erre
    2017-07-17 15:31:00

@fixpont: Sajnos a siker nem feltétlenül a szakmai megítélésen múlik. Még ha a közvetlen élvonalba nem is fog bekerülni simán lehet világbajnok, vagy lehet egy igazán piacképes bokszoló. Szakmai elismerés ide-vagy oda, biztos hogy neki fontosabb, hogy komoly pénzeket keressen.

@greg:
Lehet gyorsabb volt valamivel, de azért is írtam, hogy nehéz megítélni, hogy ő kopott-e meg, vagy Eubank volt annyival jobb, hogy ilyen halványnak látszott. Másfelől szerintem ő sosem volt igazán tehetséges bokszoló, sokkal inkább a keménységével és szorgalmával jutott el eddig. Lehet ha nem a tipikus német iskolában nevelkedik komolyabb tényező lehetett volna, de esélyesebb, hogy az ő képességei korlátozottak voltak. Õ azért Wegner többi bunyósához képest is gyenge lábon és szerintem ha pl. Amerikában nevelkedik nem is lett volna több egy jó felhozóembernél.
@superman:
Akkor tévedtem de valahonnan úgy emlékeztem, hogy 20 éves kora után kezdett bokszolni. Ahhoz viszonyítva írtam, hogy szép karrier.
Láttam mindkét Miranda elleni meccsét de itt nekem úgy tűnt Eubank sokkal komolyabb ellenfél volt. Legalábbis lényegesen iskolázottabb bokszoló az egyértelmű.

Egyébként én se szeretem a kis Eubankot. Baromira nem szimpatikus, de nem értek egyet sokakkal, akik csak Abraham rossz formájával magyarázzák a győzelmét.

» Dr Evil   válasz erre
    2017-07-17 15:14:15

@Danifiu: Golovkinnak ahoz nagyközépsúlyban kellenne lenie.

» Moorer   válasz erre
    2017-07-17 15:08:10

Eubank Jr nem tudom mit van elszállva önmagától... Majd ha ő is ilyen korú lesz, megnézzük, hogy mit művelne, kb semmit.
Õ soha nem lesz ilyen erős és kitartó, mint az örmény. Golo úgy átgyalogolna rajta, hogy egyből visszább venne az arcából.

» Danifiu   válasz erre
    2017-07-17 14:39:02

@Moorer: Ütéstől sérült meg az örmény, ezen tényleg nincs mit szépíteni, de nálam a leverés úgy néz ki, mint amikor pl. Balzsay Karcsi merevre ütötte José Hilton dos Santost.

» bandi1115   válasz erre
    2017-07-17 14:17:23

@bandi1115: Stiglitz a másodikon leverte Abrahamot ezen nincs mit szépíteni azzal hogy elaludt.

» Moorer   válasz erre
    2017-07-17 14:00:39

@superman: Tényleg, a második Stiglic meccsről és Ramirezről elfeledkeztem.
Sok mindenben igazat adok neked, de nálam a legmegalázóbb veresége Ábrahámnak akkor is a Froch elleni volt. Ott momentumai sem igen akadtak, és ott még elhasználódva sem volt.
A Stigi elleni zakó egyértelműen annak köszönhető, hogy a szokásosnál is jobban "elaludt" + a sérülés, a kettő együtt sok volt.
Kicsi Eubank jelenleg sötét ló még mindig szerintem, a Saunders elleni meccséből kiindulni felesleges. Nem tehetségtelen, de nagyon pontatlan. Groves ellen (ha lesz ilyen meccs) kiderül majd, hogy a közvetlen élvonal ellen mire képes.

» bandi1115   válasz erre
    2017-07-17 13:54:22

@Dr Evil: "Szerintem Németországban, azt figyelembe véve, hogy nagyon későn kezdett el bokszolni, kihozták belőle amit lehetett."
Azt semmi esetre se mondanám, hogy nagyon későn, hiszen 17 évesen már címet szerzett amatőrként (természetesen a többivel sem értek egyet, de azt sosem tudjuk már meg, hogy más háttérrel mire vihette volna).
"Én a látottak alapján semmi változást nem láttam Abraham bunyójában. Mindig is lassan kezdett és világéletében ezt a bunyót csinálta, ami az élvonal ellen már kevés."
Csak régebben sokkal hatékonyabban és eredményesebben csinálta "ugyanezt" a bunyót :) (nézz meg néhány régebbi felvételt róla, pl. Miranda ellen, ha azután is az a véleményed, hogy ugyanolyan színvonalon bunyózik, akkor nincs miről beszélni).

» superman   válasz erre
    2017-07-17 12:31:56

Eubank jr nekem kicsit furcsa. A ringben megy az arcozasutana meg egeszen normalisan nyilatkozik. Van egy olyan erzesem hogy egy tok normalis csoka csak mondjak neki hogy ezzel az imidzsel tobbet kereshet (ismertebb lehet). Azon se csodalkoznek ha a papa tanitotta volna erre. Mindenesetre nem rossz bunyos bar a sok utes melle en elegge pontatlannak lattam. Neha csak elszort egy kombot a levegobe az oreg Artur meg kirohogte. (Aztan persze be is nyelt egy csomot)

» Phenomenal   válasz erre
    2017-07-17 12:22:18

@Dr Evil: Azért régen jobb volt a reakcióideje, akkor is csak ácsorgott a kettős fedezéke mögül, de gyorsabban reagált és támadott vissza a kombóival, ezért volt veszélyes. Vihette volna többre is szerintem, ha valaki lábmunkát tanít neki, nem pedig ezt a Wegner-féle porosz sulit erőlteti, mert ezzel a karhosszúsággal és magassággal pont nem ezt a stílust kellene felvonultatni.

    2017-07-17 12:02:34

@Dr Evil: kisChavez egyetlen komoly nevet nem vert meg, tehat attol fugg mire gondolsz, jo managelessel eljuttatni valakit cimekig a kisEubank eseteben, vagy komoly szamottevo bunyosokat verni es szakmai elismeresig jutni?

» fixpont   válasz erre
    2017-07-17 11:54:34

Sokan írják, hogy Abraham leszálló ágban van, de nehéz megítélni, hogy ő volt-e rosszabb, vagy Eubank jobb mint gondoltuk. Én a látottak alapján semmi változást nem láttam Abraham bunyójában. Mindig is lassan kezdett és világéletében ezt a bunyót csinálta, ami az élvonal ellen már kevés. A válságban lévő Taylort meg tudta törni vele, de ilyen önbizalommal teli és motivált bokszoló ellen kevés amit ő tud.
Szerintem Németországban, azt figyelembe véve, hogy nagyon későn kezdett el bokszolni, kihozták belőle amit lehetett.
Eubank pedig tényleg jó a látottak alapján, csak undorítóan viselkedik ezért utálják annyian. Még nehéz megmondani meddig juthat, de a ha bele gondolunk, a nála szerényebb képességű kis Chavez is elég komoly karriert futott míg a Top Rank-kel dolgozott, még Eubankból is lehet valami.

» Dr Evil   válasz erre
    2017-07-17 11:43:22

@prof: Igen, és ütőereje is van, ha vissza megy majd középsúlyba (ha vissza megy), ott még jobban kijön majd.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-07-17 10:40:27

Az eléggé általánosnak tűnő Eubank Jr. antipátia mellett azért ne felejtsük el megemlíteni, hogy tényleg meggyőzően verték itt Abrahamot, és ehhez azért kellenek bokszolói képességek. Ha levesszük az arcoskodást Eubanktől (amivel persze épp a védjegyétől tekintenénk el :) ), akkor azért egy színes, az átlagtól eltérő, a meccseit kellő érdeklődéssel figyelhető bokszolót kapunk.

    2017-07-17 10:15:01

@superman: Miközben "gépírtam", Te megelőztél ebben-abban. Ezenkívül leírtál olyan dolgokat, amivel teljesen egyetértek. Az ütőerő mindig érdekes probléma.

» pepegross   válasz erre
    2017-07-17 10:03:29

@pressurefighter0088: TKO vereség Stieglitz ellen volt, szemsérülés miatt, Stieglitz elég rendesen elpüfölte(ezen a meccsen), törött állkapoccsal viszont végigbokszolta a meccsét Miranda ellen, padlón azt hiszem csak egyszer volt Dirrell ellen.
Nem kellett volna súlycsoportot váltania, itt már kevés az ütőereje.

» pepegross   válasz erre
    2017-07-17 09:58:39

@bandi1115: érdekes módon Ward nem verte olyan nagy fölénnyel mint Froch, vagy akár Eubank. De ami még érdekesebb, hogy a legnagyobb fölénnyel Stieglitz verte, igaz, az egy taktikai győzelem volt, melynek során lerohanta a lassú kezdő Abraham-ot és sikerült olyan sérülést okoznia, ami miatt beszüntették a meccset. Mindemellett Abraham szerintem rég leszállóágban van, sőt szerintem taktikailag és technikailag már valamennyi említett meccs idején leszállóágban volt, mert a német iskola minden intuitív megoldást fokozatosan elsilányított a bunyójában, pedig Abraham-nak ezekre nagyon is szüksége lett volna, hogy ne váljon ilyen egysíkú bunyóssá és a nagy ütőerejét hatékonyan tudja kihasználni (ahogy azt még a karrierje kezdeti szakaszában többször is láthattuk tőle).

» superman   válasz erre
    2017-07-17 09:53:33

"Senki sem verte őt olyan fölénnyel, mint én" Froch, Ward?

» bandi1115   válasz erre
    2017-07-17 09:30:09

Boxrec szerinti TKO veresége is sérülés miatt volt Abrahamnak ha jól tudom.

Hát nem tudom mennyivel volt jobb fénykorában, keménynek kemény az biztos, az ütésállósága meg a fedezéke nagyon jó, de ennyi nem több.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-07-17 09:11:37
Ugrás az oldal tetejére