×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Legalábbis edzője, John Kavanagh szerint, aki nem kimondottan bokszedző, hiszen a 2017-07-14 10:00:36 https://www.profiboksz.hu/2017/07/14/mcgregor-egyre-jobb-okolvivo/

McGregor egyre jobb ökölvívó

Legalábbis edzője, John Kavanagh szerint, aki nem kimondottan bokszedző, hiszen a UFC összecsapásokra is ő szokta felkészíteni az ír harcost. Sokan úgy gondolják, hogy a 28 éves sportoló gyakorlatilag sansztalan Mayweatherrel szemben - legalábbis az ökölvívás szabályai szerint - hiszen technikai tudásuk, képzettségük között zongorázni lehet a különbséget, arról nem is beszélve, hogy a 40 esztendős amerikaival igazi bokszlegendák sem igazán tudtak mit kezdeni. A McGregor edzéseiről felkerült videók alapján az ír UFC bajnokot valóban nem lehet egy lapon említeni Floyddal, Kavanagh azonban óriási fejlődést lát nála: "Alaposan fel lesz készülve. A felkészülés első ciklusán már túl vagyunk, volt néhány remek sparring partnerünk, és ahogy vártuk, szemmel láthatóan sokat fejlődött. És ugye nem teniszbajnokságot akar nyerni, annyira azért nem különbözik a két sportág. A remek távolságtartása, mozgáskultúrája itt is kijön, ilyen tekintetben elég hasonló a két stílus. Persze, lesznek különbségek, például most majd nem kell attól tartania, hogy bevisznek neki egy rúgást. Az első időszakban tehát nagyon jól teljesített, hamarosan elkezdjük a felkészülés második felét, és szerintem augusztus 26-án csúcsformában lép majd szorítóba Conor."
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@northpaw: Bakker igazad van:))), eddig meg se néztem! De tényleg más a két gép!

» kovban   válasz erre
    2017-07-16 18:13:37

@Totti: Nem, a nemzetisport a vicc a kamu híreikkel együtt. Mayweather és McGregor külön magánrepülővel utazott (más a lajstromjelük), csak ugyanaz a cég, a gála szponzora biztosította nekik a magánrepülőket, ezért néznek ki ugyanúgy.

» northpaw   válasz erre
    2017-07-16 14:56:55

@kovban: Hogy lehetnek ennyire hülyék, de most komolyan??? Vicc az egész. Rossz vicc.

    2017-07-16 14:31:51

Most akartam bemásolni, de te jóval gyorsabb voltál. :) Engem nagyon zavar, hogy egy ilyen kiváló bokszoló ilyen mélységbe viszi a profi bokszot. Pedig már amúgy is eléggé lent van...Oké, hogy a pénz beszél, meg a pénz hatalom, de a pénz nem minden-> legalábbis sokunknak. Maynek ez az istene, emberként nem tudom tisztelni. Conor boksztudását vizsgálni sem érdemes, annyira nulla Mayhez képest, bármit csinálhat már. "Lakipancs" elsülhet 1 % eséllyel, de ilyen cirkusz után abban sem vagyok biztos, hogy éles lesz a meccs.

    2017-07-16 12:58:27

http://m.nemzetisport.hu/okolv...

» kovban   válasz erre
    2017-07-16 09:48:25

Nem gondolom realisnak, hogy Mayt, aki az abszolut legfelso kategoriat kepviseli az okolvivasban, Connor meg tudjon verni bokszban, meg akkor sem ha kopott is a 2 evvel ezelotti onmagahoz kepest. Kurva nagy luckypunch kene hozza.
Viszont masfelol meg szerintem azok is el vannak kisse tajolva akik azt irjak, hogy May 1 menet alatt majd szarra veri es kiuti az irt a p.csaba.

Eloszor is May mar evek ota nem utott ki senkit, masodszor az ir joval nagyobb es kihordott mar labon jo par kemeny utest a meccsei alatt. Harmadszor pedig, ahhoz hogy May kiusse az irt mindjart az elso menetben eleg kemenyen ra kellene startolnia mindjart az elejetol. Marpedig szerintem Floyd ovatosabb annal, mintsem hogy felterkepezes nelkul rontson ra az ellenfelre, plane 2 ev kihagyas utan.
Aki latta McGregort bunyozni az tudja, hogy az ir nem szokja eszetlenul lerohanni az ellenfelet. Tehat en mindket feltol ovatos, tapogatozos elso menetekre szamitok.

Persze miutan Floyd kiismeri McGregort es varhatoan egyre jobban folekerekedik a nagy kulonbseg miatt lehet KO, TKO de szerintem az inkabb ugy az 5-6. menet kornyeken vagy kesobb.
McGregor azer nem 3 honapja kezdte a bokszot. Egyreszt ha jol tudom van amator bokszmultja, masreszt pedig az mma edzesek reszekent hetente vannak okolvivo edzesei hosszu evek ota.

Persze igy is nagy kulonbseg van koztuk boksztudasban de May stilusat es a meretbeli kulonbsegeket beszamitva en nem tartom nagyon valoszinunek, hogy May kiuti Connort az elso menetekben. Ha az ir lerohanna Floydot akkor egy jo kontrabol akar ki is uthetne ot az amcsi, de mint irtam McGregorra sem jellemzo, hogy meggondolatlanul rohamozna az ellent.

» Slajos   válasz erre
    2017-07-16 06:58:18

Jó lenne ha kikapna Floyd de erre kb 0 esély van, Conor ahogy írták lentebb semmiben nem lesz ott, kondija valószínű elfogy pár menet alatt Floyd akkor találja el amikor akarja és simán elhajol a lassú ütései elől, Floyd ki fogja ütni ahogy Conor elfárad, viszont ha Conor belátja hogy vége esetleg fejen térdelheti vagy fogásnál leküldheti akár reflexből is és addig üti amig le nem szedik a kigyúrt haverjai és legalább no contest lesz 50. győzelem helyett...

» gigaboly   válasz erre
    2017-07-16 01:37:30

@kovban: hát talán nem ez igaz, de most emberére talált szerintem McGregor személyében, aki visszaáll neki rendesen, és nem kíméli Floyd-ot. Tudom ez show, de Floyd sok mindent megpróbál , hogy elbizonytalanítsa McGregort, még a gorilláit is ráküldte az egyik sajtótájékoztatón, és azok körbevették. Szeretném a padlón látni Floyd-ot, hogy kicsit visszaszálljon a földre, szóval hajrá McGregor!!!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-15 23:39:55

@udvari: Floyd sose volt mentálisan gyenge. Én legalábbis soha nem láttam rajta. Ez biztos nem lesz tényező ezen a meccsen.

» kovban   válasz erre
    2017-07-15 21:49:45

@dermedt: hát azért pedig jó lenne látni legaéább egy kb 6-7 menet jó kis bunyót látni, reménykedem benne azért!!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-15 21:33:18

Teljesen mindegy, hogy kinek mennyi esélye van a másik ellen, mert szerintem NC lesz a meccs vége pár menet után egy jó nagy balhé kíséretében. Conor szabálytalankodik, mire Floyd népes sleppje beront a ringbe. Persze ezt a másik team sem fogja tétlenül nézni. A közönség viszont jól fog szórakozni így is, hiszen amúgy sem a magas színvonal miatt veszik meg a drága jegyeket vagy a PPV előfizetést.

» dermedt   válasz erre
    2017-07-15 21:22:09

@udvari: szerintem is McGregor meg fogja törni Floyd-ot!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-15 21:12:10

@edge: Kiderül, de most May mentálisan gyenge !
Tegyél May- ra én az írre teszek.

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 21:09:45

@Totti: Hát, simán hülyére vesz mindenki az ír !
Simán megkajáltad ezt a videót ?
Nézd már meg milyen a fiú ketrecben , általában balegyenes a KO vége !!!
May - porig lesz alázva, az öltöny csíkjával kezdete, legközelebb asszonynak fogja hívni Mayt, akit megver vagy meg ...hág !

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 21:07:14

Szerintem, ha a másik sarokban egy hóember állna, akkor is lenne, aki azt mondaná, hogy Mayweather reflexei már nem a régiek, és az a répaorr ki fogja szúrni a szemét. :) De ha túltekintünk a fantázia világán, érdemes meghallgatni, amit pl. Max Kellerman gondol az esélyekről:
https://youtu.be/cM5ypbNjUn0

    2017-07-15 21:06:01

@udvari: Tegyuk fel, hogy komoly meccs lesz, es nem kamuzzák el.

Értem én, hogy akkor egy fiatal motivált harcos ellen Maynak bokszban sincs esélye, de azert megkerdeznem, hogy mit fog csinalni a legyozhetetlen ír KO-király, ha mondjuk Floyd nem elrohan elole a legtávolabbi sarokba, hanem amikor megindulna Conor, akkor simán csak belép mellé és lefogja? Pont, mint Ward Kovalevet.

Csak mert az MMAban nincs olyan belharc, mint a bunyóban. Egyszeruen azert mert onnan az MMAsok egeszen mast csinalnak. Fogásbol foldrevisznek, mogekerulnek, eldobnak, esetleg kozben terdelnek, konyokolnek, stb.. de bokszra jellemzo utést (horgot, felutést) nem inditanak. Bunyos belharcban Conornak nem kevés, hanem nulla tapasztalata van. Pont Ward mutatta meg, hogy a legjobb verekedore is rá lehet eroltetni a belharcot es abban meg lehet verni. Ha Floyd igy bemegy kozelre Conornak.. az irnek fogalma nem lesz mit csinaljon.. amihez szokott, azok itt teljesen szabalytalanok.. pláne 10 uncias kesztyuvel a kezen.. mire megprobálná kirangatni magát a fogásbol.. es visszamenni a neki kenyelmes utőtávba.. Floyd mar siman megcsapkodja egyket szuk felutéssel, horoggal. Ezt megcsinalja még 8-10 Conor megindulasnal, es két perc mulva McGregor már k*rva tanacstalan lesz, hogy most mit is kéne tenni. Ha megindul, akkor jon a fogás, majd kapott pofonok.. ha meg nem indul meg akkor eselye sincs nyerni.. utés nelkul. Ez lesz a legnagyobb baja végig Conornak a meccsen: Floyd vagy tul távol lesz tole, vagy tul kozel hogy egyáltalan utést indithasson. Sztem ugy fog kinézni kb. mint Klicskó Fury ellen - marmint Conor szerencsetlenkedese fogja idezni Klicsko szerencsetlenkedését.. Bar Conor sokkal nagyobb verest kap majd melle.

Persze ez a forgatokonyv valszeg csak akkor lesz, ha Floyd eleve nem tudja mashogy leiskolázni Conort (sztem az is menni fog neki :) )

Ja es nezd meg ezt a videot, ahol Golovkin tanitja a bunyos belharcot egy masik eleg komoly bunyosnak, Sullivan Barreranak. Hogy hogy kell kozben a fejet tartani, a kezeket, mikor milyen irányba kell a masikat nyomni, fordulni stb. A belharc összehasonlithatatlanul mas bokszban, mint MMAban. Es ezt nem lehet 3-6 honap megtanulni es átállni - vilagbajnoki szinten. Inkabb 3-6 év kellene hozzá... hozzáérto profi bunyós edzovel (pl nem a megboldogult Fritz Sdunekhez hasonloval.. o ilyeneket soha nem tanitott a bunyosainak - amibol azt is láthatod, hogy ez olyan dolog, amit nem hogy Conor, de még vilagbajnok bunyosok sem mind tudnak igazan magas szinten... de Floyd tudja.. es nem kozepiskolás fokon).
https://www.youtube.com/watch?...

    2017-07-15 21:00:30

én valamiért nem merem leírni McGregor-t még, ha a legtöbben nem is adnak neki semmi esélytz sem, mert Floyd egy védekező zseni. Az meg, hogy amit mondott Floyd, hogy így öreg már meg úgy nem mennek jól az edzések szerintem túloz eléggé, mert még egy ilyen elvileg lefutott meccsre sem kockáztatná a rekordját. Nem érzem én ezt lefutottnak, és ha szerencsénk lesz akkor, még egy igen jó bunyó is kialakulhat! így legyen, és persze Floyd boruljon, mert ráfér egy kis náspángolás, és ott a ringben nem lesznek ott a gorillái, hogy megvédjék !!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-15 20:06:31

@udvari: A 30. bekapott pofon után mást sem fog csinálni az ír, mint túl élni. Nagyon hamar elfogja venni a kedvét May a bunyótól. Sokkal komolyabb embereket megoldott már. Én elhiszem, hogy nagy harcos ez a csávó, de olyan hiányosságokkal, amivel ő rendelkezik semmi esélye nem lesz. Nem lesz meccsben az ember. Ha ez a sport csak a harciasságról szólna, akkor nagyon sok ember világbajnok lenne, aki nem az.

A harciasság csak egy szegmens a sok közül. Megmondom őszintén nem nagyon vagyok otthon Connor munkásságában, mert egyszerűen engem az UFC nem köt le, nem is követem. De Subi fórumtárs által belinkelt videón látottak alapján ez az ember valóban hobbiszinten tolja. Teljesen hülyére veszik az embereket, és sajnos rengetegen vevőek is erre.

    2017-07-15 20:03:22

@fixpont: Sajnos Nem :( Egy fiatal motivált harcos ellen még ökölvívásban sincs esélye May -nek !
Nem fog tudni elszaladni, mert utána rohannak !
Ki akarja ütni az ír ,mert arrogáns alak és ki is fogja ütni, ill. mindent megtesz, hogy kicsapja !
Ez cirkusz nem boksz ! A 40 éves May utolsó dobása a fiatal első fellépése a cirkuszban amit profi ökölvívásnak hívnak !

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 19:24:30

@Tom1: Én is így gondolom, ezért is linkeltem be. :)

    2017-07-15 19:07:09

Conor a meccs napjára úgy megtanul ökölvívni ,hogy oktatni fogja Mayt.

    2017-07-15 18:54:55

@udvari: hmm, nem tudom eldonteni, hogy szandekosan ironizalsz-e, de szurrealis olvasni :D

azzal egyetertek, hogy meglatjuk

» fixpont   válasz erre
    2017-07-15 18:54:46

@fixpont: Vak is azt mondta majd meglátjuk !
Meg fogja ütni, mert lerohanja (bírja a pofont) és beszorítja a sarokba !
Én pontosan ezt csinálnám aztán meg kiütném a ringből, mármint a harcos így gondolkodik !

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 18:49:34

@udvari: Spence az egyetlen az aktiv vilagbajnokok kozul is, akin elgondolkodnek, hogy talan talan nyerhetne May ellen (de csak May kora miatt), senki mas valtosulyun, nemhogy egy emberen aki elso boxmeccsere keszul. Meg se fogja tudni utni Mayt.

» fixpont   válasz erre
    2017-07-15 18:46:46

@edge: Sajnos igen :(
Ez a párosítás csak a pénzről szól !
May semmit sem nyerhet vele csak veszíthet !
Már előre sír, hogy nem a régi fáj az edzés stb.
Sajnos egy combostól is lefeküdne sec perc alatt !
Fingja sincs a harcról és biztosan betalál valahogy az ír és az pusztító lesz !
Már verbálisan most is szétalázza !
Ez az Én véleményem és remélem nem így lesz.

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 18:39:11

@udvari: Az a rémisztő, hogy a leirtakbol latszik, hogy Te nem viccelsz, hanem ezeket halál komolyan gondolod :)

    2017-07-15 18:32:04

@Kane: Hát aki hijivel meg hiza -val dolgozik rendes szakmájában attól May nem lesz betojva ???
Nagyon be lesz tojva, simán belefér, hogy az ír belehúzza egy hizageribe is mielőtt hijivel megkínálja azt kész ! Leléptik, May arccsontja meg lehet beszakad :( !
May is volt sportszerűltlen és vert pofán védetlen embert, ezt az ír pontosan tudja !
A népnek cirkusz kell nem ökölvívó mérkőzés !
Egy petákot sem tenné May -ra !

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 18:18:23

@deontay: Hát az ír nem bunyós hanem harcos, nagy különbség ám !

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 18:09:13

@cenzura: Azért mérget ne vegyél rá :)
Lásd előbbi hozzászólást.

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 18:08:00

@CHUBAKKA: Nem kell több egy ütés pont elég lesz !
Simán belefér egy jobb egyenes amitől félremegy May feje és egy kis hiji is hozzá ér majd. Nem nagyon lehet azt ám látni és ugye nincsen videó bíró !!!
Az ír UFC -s simán megtudja csinálni.

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 17:59:18

most nem fog nyerni Mayweather, lefagy az a nagy arca . egyszer mindenki emberére akad.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-15 17:27:33

@Kane: Mayweather már nem a bokszrendszer része, ezt bizonyítja ez a bohóckodás is egy ketrecharcos ellen, ezt azért írom mert a nimbuszát írtad, ő már nem bokszoló átment celeb kategóriába.

» antonio   válasz erre
    2017-07-15 17:13:17

Szerintem Mayweather semmi kedvéért nem enged az egójából és a nimbuszából, teljes erővel rá fog menni a kiütésre, ő is nagyon jól tudja mekkora különbség van és mennyire nincs veszélyben. Utána pedig verheti a mellét hogy kiütötte a legjobb ketrecharcost és még küzdősporttól függetlenül is ő a történelem legjobbja... Bármit kinézek belőle.

    2017-07-15 16:28:31

@deontay: Én is ezeken fetrengek:)
Meg Floyd ki lesz ütve:)))))
Pacman meg csomó kvalifikált bunyós nem tudott vele semmit sem kezdeni majd pont egy box-bohóc:)))
Minden amit Conorról gondoltak(távolságtartás , dinamika stb) itt új dimenziókat kap.
Ha Floyd nem üti ki az első menetben akkor ez bundás meccs.
De lehet van valami megállapodás mert Conor minap 4. menetet emlegetett. Szerintem erre nulla esélye van akkor ha nincs bunda.
Floyd TKO első menet de sérült kéz ide vagy oda még a nyers KO-t is kinézem Floydból. McGregor nem kapott még akkora pofonokat mint amit Mayweathertől fog.

» cenzura   válasz erre
    2017-07-15 16:23:08

@CHUBAKKA: A Judah meccsen is milyen érdekes volt, vezetett Judah, ok hogy szabálytalankodott, de az csak pontlevonás lett volna, viszont hogy May sleppje bejött a szorítóba az diszkvalifikációt ért volna, viszont mehetett tovább. Minden neki lejt.

» antonio   válasz erre
    2017-07-15 16:05:29

@deontay: egy ütésnél azért több kell majd, de meglesz a győzelem azért McGregor-nak ko-val! ideje, hogy valaki móresre tanítsa Floyd-ot! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-15 15:59:45

Imàdom azokat a kommenteket, hogy csak egy ütès kell, és vége Maynek... sokszor mondták már ezt, Maynél gyengébb bunyósoknál azt láttuk mi lett ( Joshua-Klitschko, Wilder-Stiverne, Golovkin-Jacobs ) Mosley nem találta el elèg tisztán? Vagy Pacquiao? Hagyjuk ezt a baromságot...

» deontay   válasz erre
    2017-07-15 15:07:33

@leibigabi: olvasd csak el amit írtam: még nem találták ki. tehát még nem használja egy ország sem. de biztos vagyok hogy ami ma van a világban ennél lehet jobb társadalmi rendet kitalálni olyat ami az emberek kedvére működik.

» csato gabor   válasz erre
    2017-07-15 13:29:45

@Hatton: " tesó, te vagy ügynök(troll) vagy vagy be van kötve a szemed..nincs káosz???? a háború az mi? szervezett rend? "

Miért gondolsz egyből arra, hogy ügynök vagy troll vagyok csak azért, mert másképp látjuk a dolgokat? Gondolj bele, lehet, hogy én meg rólad gondolom, hogy ügynök vagy? :) A káosz, kb annyi, mikor az ember nem tudja értelmezni a dolgokat. Egy írott szöveg is lehet egy írástudatlannak káosz. Betűk összevisszasága, amit Te simán tudsz értelmezni.

"az egész világon mindenhol háború van. gondolom most azt írnád, hogy nálunk nem lőnek...de, csak gazdaságilag a pénzügyekben. folyamatos őrület van a világon 3500-4000 éve. és tévedsz abban is, hogy nem volt olyan rendszer amely működött volna...de volt, ezekről persze minden leírás szinte elveszett, de a történelem könyvek csak úgy tárgyalják, hogy aranykor, amelyben magas kultúrájú, földműves állattenyésztő népek full békében éltek egymás mellett, de hát jött a nagy népvándorlás. "

Lehet, hogy az aranykor is csak kamu és sosem volt olyan. Mivel akkor is gyarló volt az ember, hogyan lehetett volna magas kultúrájú? Hülyítenek minket ezek össze-vissza :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 12:54:52

bírnám, ha McGregor nyerne, és Floyd nagyképű vigyora az arcára fagyna!!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-15 12:27:02

@leibigabi: tesó, te vagy ügynök(troll) vagy vagy be van kötve a szemed..nincs káosz???? a háború az mi? szervezett rend? az egész világon mindenhol háború van. gondolom most azt írnád, hogy nálunk nem lőnek...de, csak gazdaságilag a pénzügyekben. folyamatos őrület van a világon 3500-4000 éve. és tévedsz abban is, hogy nem volt olyan rendszer amely működött volna...de volt, ezekről persze minden leírás szinte elveszett, de a történelem könyvek csak úgy tárgyalják, hogy aranykor, amelyben magas kultúrájú, földműves állattenyésztő népek full békében éltek egymás mellett, de hát jött a nagy népvándorlás.
van normális élet, de persze abban tökéletesen igazad van, hogy az emberi gyarlóság miatt van az, ami. ez igaz. de ezt a gyarlóságot szervezetten erősítik

» Hatton   válasz erre
    2017-07-15 12:24:46

@csato gabor: tévedsz barátom, ugyanis ez a demikratikus rendszer amit anno a görögög találtak ki kb. 2500 éves. szted nem lehetne jobb és igazságosabb társadalmi rendszert kitalálni mint ami ma létezik a világban? de ki lehetne csak akkor a törvényes bűnözők érdekei sérülnének és nem ők irányítanák a világot.

Igazad van, szerintem is ki lehetne találni. Viszont azért mert valamit kitalálok, hogy jobb lenne, attól az még nem biztos, hogy működőképes. Amire gondolsz, már sokan kitalálták, jó is, csak egy gond van vele. Figyelmen kívül hagyja az emberi gyarlóságot. Egyszerűen nem vagyunk robotok.

"anarchia, káosz (csak nézz szét a környezetedban)"

Ezt Te látod, amit én látok, az nem ugyanaz, mint amit Te látsz.

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 12:17:55

ja, és ha valaki azt hinné, hogy ez a beszélgetés off, az téved, ugyanis a May vs Mcgregor meccs híven tükrözi azt a fajta elbutítást ami folyik a brutál profit érdekében

» Hatton   válasz erre
    2017-07-15 12:15:12

@leibigabi: - nem azt mondtam, hogy nekem nincs más lehetőségem, csak amit kapok,
hanem azoknak a milliárdoknak nincs esélyük, akiknek nincs módjuk vagy idejük, vagy energiájuk vagy akármi hogy máshonnan tájékozódjanak mint a média, vagy nem mernek a józan eszükre támaszkodni, hanem készen kapott tálalt infókkal mernek csak élni, hiszen a szomszédjuk is ezt mondja (elhallgatási spirál - útitárs effektus). Jonh Lennon mondta nem sokkal a halála (ez is milyen érdekes) előtt: "elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal. és az egészben az a legelmebetegebb hogy aki erről beszél azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják"
- nem érted hogy én nem arról beszélek hogy valaki 100 órát napozzon vagy ne naponta, hanem arról, hogy szűntelenül egymásnak ellentmondó infókkal árasztanak el, hogy ne tudd mi lenne a helyes, ezzel a saját gondolkodásodban gátolnak.
- a lottó 5-ös eltalálása 1:43.000.000 kb tehát van rá esély. abban sem az a lényeg hogy ne találja el valaki, hanem az hogy 43.000.000 ból 42.999.999 ne találja el és veszítse el a pénzét...ki a faszt érdekel az a maradék 1, aki tudja az igazat ha 42.999.999 meg nem tudja. ez is ugyanazt támasztja alá.

» Hatton   válasz erre
    2017-07-15 12:10:22

@leibigabi: Mire van nagyobb igény szerinted, a bérgyilkosságra vagy az alkoholra? A bérgyilkosság, az káros arra a személyre, akivel szemben elkövetik, az alkaoholt többnyire Te szabályozhatod magaddal szemben :) Itt kikre célzol, hogy ők diktálhatnak? pl. az alkohol és a cigaretta gyártó cégek?

kikre célzok? azokra akik engedélyezik azt ami káros az emberre, a poltikusokra. ők b is tilthatnánk a cigarettát, mert az CSAK káros hatású az emberi szervezetre, míg az alkohol nem. az egészséges normál kereteken belül.

Amíg létezik politika, addig nem lesz vagy legalább is akadályozza, hogy legyen anarchia :)

tévedsz barátom, ugyanis ez a demikratikus rendszer amit anno a görögög találtak ki kb. 2500 éves. szted nem lehetne jobb és igazságosabb társadalmi rendszert kitalálni mint ami ma létezik a világban? de ki lehetne csak akkor a törvényes bűnözők érdekei sérülnének és nem ők irányítanák a világot.
ami az anarchiste illeti, ma mi van a világban? anarchia, káosz (csak nézz szét a környezetedban) és vannak politikusok, akkor minek mégis ha nem tudják gátat szabni annak? szóval humbuk az egész ami a világban ma van.

» csato gabor   válasz erre
    2017-07-15 12:07:17

@leibigabi: "Ez olyan, hogy a lottó 5-st eltalálja valaki, "teljesen esélytelen". Ennek ellenére mégis vannak emberek akik eltalálják. Szerintem, hogy McGregor megverje Floydot, jóval nagyobb esélye van rá, mint hogy valaki eltalálja a lotto ötöst :)"

Ebben a mondatban annyi logikai hiba van ha szandekosan irtam volna akkor sem tudtam volna tobbet beletenni.

» fixpont   válasz erre
    2017-07-15 12:02:39

@Hatton: "de ha csak mérget kapsz mindenhonnan és csak olyanokat tudsz meghallgatni, akik bizonyítják, hogy a méreg az étek és csak ez választható, akkor nincs választásod"

Bárhogyan is gondolod, mindig igazad van. Viszont az ilyenfajta gondolkozással bezáod magad egy olyan tehetetlenségi helyzetbe, hogy "nincs más lehetőséged, csak az, amit kapsz".

"menjünk ki a napra mert egészséges...meghals z rákba ha kimész...ugyan már. nincs esélyed tudni az igazságokat. és ez hidd el hogy jobban neveli a gyerekedet mint te a magad. "

A víz nem halálos, sőt, elemi szükséglet, de ha beléd pumpálnak egybe 100 litert akkor mindjárt nem lesz egészséges. Valahogy hasonló a helyzet a napozással is.

"a simább út meg az elhülyülés-elhülyíté shez vezet. ennek masszív példája az, hogy el lehet adni - sőt legjobban - egy ilyen kamut mint ez a meccs. Mcgregor egy nulla bokszoló és mindenki izgul, hogy mi lesz egy korszakos zseni bokszoló ellen. hogy mi? ha nem bunda (nem hiszem hogy ne lenne az ekkora pénzért), akkor 120-108 may úgy hogy gregor kb 2x fog hozzáérni mayhez, a két kézfogáskor. a másik forgatókönyv amely sztem valószínűbb, hogy valami nagy "meglepetés" fog történni. vagy egy lucky punch (amelyet egy nagyütő igazi bokszoló sem tudott eddig bevinni maynek),"

Ez olyan, hogy a lottó 5-st eltalálja valaki, "teljesen esélytelen". Ennek ellenére mégis vannak emberek akik eltalálják. Szerintem, hogy McGregor megverje Floydot, jóval nagyobb esélye van rá, mint hogy valaki eltalálja a lotto ötöst :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 11:55:16

@greenman: Nem nem lesz az , csak leverte Money Mayt aki 2 éve inaktív.
Sosem volt May a legeslegjobb !

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 11:41:03

@udvari: Az ökölvívásban bármi megtörténhet, még ez is, még ha baromi kicsi is az esélye...
Akkor másnap majd azt mondjuk, hogy Conor McGregor a világ legjobb ökölvívója, hiszen megverte a legjobbat...?? Lehet, hogy Õ lesz a pound-for-pound új királya.. :-)

» greenman   válasz erre
    2017-07-15 11:33:27

@pressurefighter0088: Dehogy lenne....
McGregor teljesen hazai pályán érezhetné magát, mivel Õ az az MMA -s, akinek a földharc a leggyengébb pontja. Szinte már vicces volt nézni ahogy a 2. meccsükön Nate Diazt leütötte, de még megközelíteni sem merte a csupa vérben fetrengő amerikait, amíg az fel nem kelt... Szóval ott Mayweather -nek sem lenne túl sok esélye.

Deontay: Akiket felsoroltál tényleg élversenyzők, de sokan közülük azért már leszálló ágban vannak. Max Holloway -t kifelejtetted, Õ most az egyik legjobb és hiába McGregor nagy haverja, Õ várhatja az írt a bohóckodás után...(vagy Nurmagomedov)

» greenman   válasz erre
    2017-07-15 11:18:20

Az ír biztosan erősebb, mint May elég egyszer betalálnia fejre és annyi , vagy szétbombázza testen is komótosan és May -nak elmegy a kedve és nem jön ki. Én így gondolom.

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 11:16:49

@leibigabi: de ha csak mérget kapsz mindenhonnan és csak olyanokat tudsz meghallgatni, akik bizonyítják, hogy a méreg az étek és csak ez választható, akkor nincs választásod.
"gyerekeinket mi gyártjuk, mi neveljük fel" de pl könyvekből olvasod meg a tv-kből, hogy mi jó neki és mi nem...kik írják ezeket??? de ez igaz mindenre...régen: tej élet erő egészség...ma meg a tej méreg... mi az igaz?
menjünk ki a napra mert egészséges...meghalsz rákba ha kimész...ugyan már. nincs esélyed tudni az igazságokat. és ez hidd el hogy jobban neveli a gyerekedet mint te a magad.
de azért igaz, hogy a felelősséget mindenkinek vállalni kellene magáért és másokért akkor előrébb lennénk. de mindenki a simább utat választja sajnos
a simább út meg az elhülyülés-elhülyítéshez vezet. ennek masszív példája az, hogy el lehet adni - sőt legjobban - egy ilyen kamut mint ez a meccs. Mcgregor egy nulla bokszoló és mindenki izgul, hogy mi lesz egy korszakos zseni bokszoló ellen. hogy mi? ha nem bunda (nem hiszem hogy ne lenne az ekkora pénzért), akkor 120-108 may úgy hogy gregor kb 2x fog hozzáérni mayhez, a két kézfogáskor. a másik forgatókönyv amely sztem valószínűbb, hogy valami nagy "meglepetés" fog történni. vagy egy lucky punch (amelyet egy nagyütő igazi bokszoló sem tudott eddig bevinni maynek), vagy egy szabálytalanásg, no contest és új meccs, vagy balhé de mindenképp kamu lesz.
bunyóban éltem le az életemet de pl ez a meccs nem érdekel, az eredményét itt el fogom olvasni, meg a sok hülye kommentet, de magasról szarok a meccsre...ez az a felelősség vállalás, amiről beszélsz és amiben igazad van. de hát az emberben két farkas lakozik...egy jó és egy rossz és amelyiket táplálja vagy táplálják az lesz erősebb, így sajna a legnézettebb legtöbb pénzt hozó stb bokszmeccs lesz.
üzenem azoknak akik elvakult Gregor fanok, hogy igen ez egy másik sport és igen, egy Bacskai is hülyére verné Mcgregort.

» Hatton   válasz erre
    2017-07-15 11:03:48

@csato gabor: +nem éppen, mert a bérgyilkosságra is van igény és mégsem engedélyezett (normál esetben). és ha tudják hogy káros az emberre az amit csinálnak akkor azt be is lehetne tiltani. de nem teszik mert az államnak ebből van rengeteg sok pénze amit majd mérgező )és emberi tudatot befolyásoló) dolgokra költenek azért hogy továbbra is ők diktálhassanak."

Mire van nagyobb igény szerinted, a bérgyilkosságra vagy az alkoholra? A bérgyilkosság, az káros arra a személyre, akivel szemben elkövetik, az alkaoholt többnyire Te szabályozhatod magaddal szemben :) Itt kikre célzol, hogy ők diktálhatnak? pl. az alkohol és a cigaretta gyártó cégek?

"szval amíg politika létezik addig ne is várjunk tisztességes-becsüle tes társadalmat."

Amíg létezik politika, addig nem lesz vagy legalább is akadályozza, hogy legyen anarchia :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 11:01:52

@udvari: hmm. a link nem ok elnézést.

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 10:55:55

@leibigabi: nem éppen, mert a bérgyilkosságra is van igény és mégsem engedélyezett (normál esetben). és ha tudják hogy káros az emberre az amit csinálnak akkor azt be is lehetne tiltani. de nem teszik mert az államnak ebből van rengeteg sok pénze amit majd mérgező )és emberi tudatot befolyásoló) dolgokra költenek azért hogy továbbra is ők diktálhassanak. szval amíg politika létezik addig ne is várjunk tisztességes-becsületes társadalmat.

» csato gabor   válasz erre
    2017-07-15 10:52:20

@leibigabi: Megmondom miért.
Én Kyo -ztam fiatalon (14-17) év és az első ifjúsági Kickboksz bajnokságot megnyeretem úgy ,hogy szétbombáztam mindenki fejre mért ütéssekkel, holott Kyo -ban nem lehet fejre ütni és csak zsákoló kesztyű volt előtte rajtam, jó mi 80 Kg gumivaltöltött zsákon edzettünk :) (élveztem, hogy lehet fejre ütni és amikor betaláltam már az elsővel, megérezték azt a jobb egyenest)
Annak idején Váradi Jancsinak nem volt kesztyűpartnere, mert mindenki be volt xarva a bokszólók között, így Én sparringolhattam vele, mondjuk egyszer beidegzésből nyomtam egy mavashit bordára, de rendes volt nem torolta meg :)
Gondolom Nem kell Váradi Jánost bemutatni, itt a link.
Remek sportember volt.
http://www. a profiboksz.hu az igazi! /interjuk/aki-legyozte-kokot

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 10:50:03

@Hatton: "igazad van, de...
előtte a birodalom azért legyártott 7 milliárd prolit, hogy azok akarják ezt a szintet. "

:) Ez a tipikus példája annak, mikor nem vállaljuk fel a felelősséget. A birodalom nem gyárt semmit, a gyerekeinket mi gyártjuk, mi neveljük fel, még akkor is, ha hatással is vannak rájuk a külső körülmények. Az alkoholt, kábítószert, cigarettát ...stb. sem azért állítják elő, hogy minket mérgezzenek, hanem azért, ha Te akarod magadat mérgezni, akkor tessék, válassz :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 10:47:35

Ha bele gondolok hogy egyszer majd megkérdezik vödörtől, hogy ki ellen szerezte meg az 50. győzelmét és ezáltal a múltnak adta át Rocky Marciano rekordját? A vlasz nem lehet más mint hogy egy első meccses debütáló fickó ellen. Ez nagyon gáz és szégyen rá és a boxsportra nézve.
Főleg ha figyelembe veszem, hogy Szergej Bubka (a rúdugrás királya volt) mindíg úgy csinált történelmet hogy szó szerint magasabbra tette a lécet. De vödör egy debütáló fickó ellen szerzi meg a történelmi győzelmet ez nagyon nagy szégyen. És lennének olyanok akik magasan kvalifikált bunyósok (tehát nem győzött le minden trónfosztót) de azokból nem kér mert azok (feltehetőleg) megvernék. gáz-gáz-gáz....

» csato gabor   válasz erre
    2017-07-15 10:44:34

@udvari: Két esetben tudom elképzelni.
1. Ha előre megbeszélik (még pénzesebb visszavágó okán)
2. Ha May elkezd leengedett kézzel lazáskodni és beakad véletlen egy nagy pofon. Láttunk már hasonlót, akár magyar vonatkozásban is ugye. :)

    2017-07-15 10:41:53

@leibigabi: igazad van, de...
előtte a birodalom azért legyártott 7 milliárd prolit, hogy azok akarják ezt a szintet. gyárthatott volna embereket is, de mégis valamiért főemlősöket-fogyasztókat-prolikat gyártott.

» Hatton   válasz erre
    2017-07-15 10:39:11

@udvari: "Van egy érzésem Floyd ki lesz ütve !"

Karma, meg ilyesmi, hát nekem is megfordult a fejembe :) És az élet tudja produkálni a legbizarabb forgatókönyveket is :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 10:39:09

Van egy érzésem Floyd ki lesz ütve !

» udvari   válasz erre
    2017-07-15 10:31:40

@ogreface: Jah, és azt megfigyelted, hogy a TV csatornák vannak annyira köcsögök, hogy amint úgy látják, hogy nincs rá érdeklődés, nem megfelelő a nézettség, fogják, azt leveszik a műsort a napirendről? :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 10:06:05

@ogreface: "Szakmai nem szakmai: elérték azt, amit akartak. Szinte minden és mindenhol róluk szól és iszonyatos pénzt fognak kaszálni! Le kell szögezni, ezek zsenik!
Senki sem fogja nézni: persze, mint a valóság showkat és a Klicskó meccseket, mindenki csak álmában látta ezeket és mégis pontosan és részletesen tud róluk mindent. :) "

Igen :) Azon szoktam magamban mosolyogni, mikor hallom a "reklamációkat", hogy "basszus a TV-k ilyen valóságsókkal hülyítik a népet". Nem. A TV-k nem ezzel hülyítik a népet, hanem megadják a népnek amit szeretne. :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 10:00:26

Szakmai nem szakmai: elérték azt, amit akartak. Szinte minden és mindenhol róluk szól és iszonyatos pénzt fognak kaszálni! Le kell szögezni, ezek zsenik!
Senki sem fogja nézni: persze, mint a valóság showkat és a Klicskó meccseket, mindenki csak álmában látta ezeket és mégis pontosan és részletesen tud róluk mindent. :)
Ami lesz a végén az egészből: szerintem ez egy új divatot fog teremteni, aminek az előjeleit már tapasztalni lehet, jönnek majd a kihívások más súlycsoportokban is, más nagy nevekkel / akiket talán csak Leibi nem ismer :D /, egy darabig majd megy, aztán lecseng ez is, de addig a "világpénzét" megkeresik vele. ;)

» ogreface   válasz erre
    2017-07-15 09:40:47

@fixpont: Előzőleg igen, de így utólag már nem is olyan nagy meglepetés, hogy Douglas kiütötte Tysont. Nem lenne ez másként ennél a meccsnél sem :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 09:19:00

@leibigabi: szerintem az lenne minden idok legnagyobb meglepetese boxmeccsen ha ki tudna utni Mayt, ahhoz kepest a Tyson-Douglas a kanyarban nem lenne az en szememben

» fixpont   válasz erre
    2017-07-15 08:09:48

@Jersey Joe: Máig emlékezetesek művészi ütései és lobbanékony, heves viselkedése: sokszor keveredik összetűzésbe a bírókkal is,szinte megfélemlíti őket,így nagy hatása van a pontozókra, meglehetősen agresszív személyiség. Mivel Németországban született kettős fedezék, ugrabugra terén sem állhat rosszul. Lábmunkája átlagon felüli.Jobb keze gyenge, balkezes fonákja párját ritkítja. Mit szeretnél még tudni?

» pepegross   válasz erre
    2017-07-15 07:10:56

@edge: Ez mondjuk a lottó 5-ös kategória, de az életben megvalósulnak a legmerészebb elképzelések is. Mit szólnál ahhoz, ha McGregornak sikerülne kiütni? :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-15 06:49:04

@edge: Én is ettől tartok.

    2017-07-15 01:32:44

Amig ez a 4 napos reklámkörút le nem ment, addig két féle verziót tudtam a merkozésre elkézelni:
1, Floyd egy, max két menet feltérképezés után legkésöbb az 5-ik menetig szarráverri McGregort, majd kiuti (par hete ugy gondoltam, McGregor a merete e sutesallosaga miatt akár 10 menetig is elhuzodhat a meccs... de a felkészulési videoit nezve semmi koze nem lesz a merkozéshez.. sima homokzsak lesz May számára. Mayweather KO, TKO 4-5
2, Nagyjabol ugyanaz mint az elozo, csak annyi a kulonbseg. hogy a tehetetlenségtol frusztrált McGregor vmi szabalytalan technikat vet be..es emiatt diszkvalifikaljak

Az elmult 4 nap szinjateka után viszont mar azt is siman eltudom kepzelni amit eddig soha, a 3. verziot:
-nevezetesen, hogy May vigyazni fog rá, hogy McGregor es ezzel az UFC tekintélye ne szenvedjen nagy kárt...azaz nem fogja megutni mindig, amikor meg tudna, vagy nem all majd bele teljesen az utésekbe.. es látványosan ugyan, de csak kipotyogi az írt. Nyer pontozással 12 menetben. Senki egoja nem serul, mert ez nem Conor terepe.. es May rekordja sem szenved csorbát. Penz megvan es mindnki jol jart.. a hardcore bokszrajongokat kivéve :) de az meg teljesen elhanyagolhato szegmense a piacnak :)

    2017-07-15 01:00:01

Lehet egy cs.cska vagyok de engem marhára nem érdekel ez a gála ... sem a 40éves May visszatérő bohóckodása , sem egy UFC-s aki a maga műfajában élmenő de ebben a rendszerben egy C kategóriás kb , sem az ezt körülvevő mizéria és hypevonat amire felülnek majd nagyon sokan és már felültek rengetegen . Lehet öregszem és ezért van ez , de már nem fanyalodok ilyen cirkuszra :D

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-07-14 23:52:34

teljesen komolytalan az egész már ők is sokszor elröhögik :D szerintem a meccs is pankrációs kamu lesz.

» ricfisher   válasz erre
    2017-07-14 23:44:50

Megnéztem pár ufc meccset, kurva nagy forma ez a Connor de bokszban esélytelen.

» lunatic   válasz erre
    2017-07-14 23:27:36

@Moorer: Arra írtam, hogy egy mérés alapján May ugyan akkoràt üt mint Diaz, szóval meg tudja fogni! Mcgregor nem ismeri a kettös fedezéket, ez így elég nagyon hàtràny egy May szintü bunyós ellen! May valóban volt megfogva a kartierje alatt ( igaz nem sokszor ), de akik meg tudták fogni BOXOLÓK voltak, nem 0 meccses amatör bunyósok...

» deontay   válasz erre
    2017-07-14 23:07:32

@kovban: dehogynem csináljatok! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-14 21:11:28

@leibigabi: Hát nehogy má pont erre ne csináljunk egy közös meccsnézést:)?

» kovban   válasz erre
    2017-07-14 20:59:35

Ma láttam egy videót ahogy May ráparancsolt a testőreire, hogy állják körbe Conort miközben Conor rózsaszín rövidnadrágban ült póló nélkül bundával a vállán. Gyönyörű volt komolyan mondom! Egy hakni az egész semmi több! Ha értelmesebben akarok beszélni 2ejük mérkőzéséről akkor semmi esélye Conornak. Hatalmas verést fog kapni, mivel technikailag semmi köze nincs Mayhez! Ráadásul mivel Mcgregor földharcos is teljesen máshogy üt mint egy bokszoló. Kevesebbet nagyobbat és úgy, hogy a talpa leginkább lent van különben ha nagyon ráfordulna az ütésre nem tudna megindulni földre. Ezért gondolom nem kapott boksz edzőt mert ezt nem lehet már nagyon kinevelni belőle. May az ajtón is talppárnán fordul be! Én bojkottálom is úgyahogy van az egészet!

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2017-07-14 20:38:40

@deontay: " Még Nate Diaz is megfogta egy ütéssel, "

Ez kb olyan érv hogy semmi :) Ennyi erővel Mayweathert is be lehetne lőni egy olyan mondattal hogy még Demarcus Corley is megfogta egy ütéssel, és tényleg így is volt, de ettől Mayweather simán nyert és nem kell mondani mennyire jó bokszoló is.

Nem McGregornak szurkolok és őt védem mielőtt belehinnéd a kommentembe, de olyan az érvelésed ami mindenféle szakmaiságot nélkülöz, inkább indulatból jött csak ez neked.

» Moorer   válasz erre
    2017-07-14 20:22:15

@Jersey Joe: Szívesen írok egy elemzést a meccsröl, viszont nem tudom hogyan lehet kitenni az oldalra! Ha valaki megmondja megcsinálom jövöhétre.

» deontay   válasz erre
    2017-07-14 19:59:24

@cenzura: "1,5 évtized hátrányt"


Mayweather vonatkozásában nem a 1,5 évtized a hátrány, hanem a gyerekkorban elmaradt, bokszra irányuló edzésmunka. (És egyszerűen a tehetség, Mayweather egyszerűen tehetséges is.)

A gyerekkori edzésmunka döntő, a reflexek, reakcióidő, a mozgás kivitelezésének pontossága, stb. szempontjából. Ezt később nem lehet igazán behozni.

Mayweathernek (és úgy tudom, André Ward-nak is) ebből a szempontból nagy szerencséje volt, hiszen szinte már az anyjuk hasából kijőve boksszal foglalkoztak.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-14 19:52:56

@deontay: Tudnál írni a jövő hétre erről a meccsről egy nagyobb, áttekintő jellegű elemzést nekünk?

Csak az esélyeket kellene latolgatni, a két bokszoló (őőő... izé..) eddigi pályafutását, erősségeiket, gyengeségeiket összevetni, a mérkőzés lehetséges kimenetelét taglalni.
Fontos lenne rátérni Mcenroe taktikai repertoárjára, elsősorban a védekezés terén, de arra is, hogy milyen támadásvariációkkal lepheti meg Mayweathert, lehet-e esély a pontozásos győzelmére, ha igen, melyik menetet kellene jobban meghúznia, ilyesmi.

A legfontosabb lenne pedig arra rátérned, hogy mennyi esély lehet arra, hogy a mérkőzés második felében - ha már esetleg Mayweather dominálna és vezetne a pontozói lapokon - sikeresen és hatékonyan adhassa elő a rendkívül és méltán híres úgynevezett szuperütését. És ha előadja, sikerülhet-e Mayweather-nek elhárítania azt a csak a kevesek által ismert energianyalábjával, amit - a titkos szibériai szparringedzésekről kiszivárgott információk szerint - a füllyukából tud kibocsátani. Arról is hallani sajnos, hogy egyesek maradandó sérüléseket szenvedtek May energianyalábjaitól. :_(

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-14 19:48:57

Kár hogy nem K1 szabályrendszerben lesz a meccs, akkor még lenne is értelme.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-07-14 19:47:24

@cenzura: McGregornak konkrétan nincsen védekezése! Nem ismeri a kettös fedezéket! Mayweather ellen vèdekezés ès kondi nélkül KOra van ítélve, csak idö kérdèse lesz mikor döl el. Még Nate Diaz is megfogta egy ütéssel, aki nem nagyobb ütö mint May, ellenben sokkal lassabb, pontatlanabb, a technikai különbségröl meg már szót sem ejtek, mert felesleges...

» deontay   válasz erre
    2017-07-14 19:29:32

@Blackpanther: Én remélem DC nyer :) Jones egy szenzációs tehetség, viszont egy idióta. Remélem fejben rendbe tette magát, és mostantól csak a bunyóra fog koncentrálni. Cormier szerintem minden idök egyik legtehetségesebb MMA harcosa. Elképesztö, hogy a maga 180 centijével hogy veri el a nála közel egy fejjel magasabb szintén klasszis bunyósokat. Jonesnak több mint 30!! Centi reach elönye volt, és így is szorossá tudta teni DC a meccset egy számára kedvezötlen súlycsoportban, minden idök egyik legjobb harcosa ellen! Nagyon várom már ezt a meccset!

» deontay   válasz erre
    2017-07-14 19:18:52

3 hónap alatt behozni kb 1,5 évtized hátrányt lehetetlen.
Bármilyen kombinációt is tanul meg Conor, akár védekezés akár támadás kategóriákban , nem fog készség szintjén működni.

Eseti jelleggel működhet de ha Flyod rámegy aggresszíven akkor szétbombázza. Amiben bízhat Conor az az álla. Viszont hiába nagyobb Floydnál biztos vagyok benbe, hogy UFC-ben akkorát még nem kapott mint amit Mayweathertől fog. Max. 2 menet de az elsőben illene kiütnie.

Ez a pár hónap arra volt elég, hogy átáljon Conor agya a boxkesztyűre. Másképp kell ütni mint Mma-sban, asszem ott bandázs sincs. De abban is biztos vagyok, hogy eleinte össze vissza lecsúsztak az ütései zsákolásnál.

» cenzura   válasz erre
    2017-07-14 18:07:32

@deontay: Legjobb Jones és pont! :-) (Remélem nem kibábáltam el a Jones - Cormier 2 előtt...)

» Blackpanther   válasz erre
    2017-07-14 18:03:54

@leibigabi: Igen, ezt a jelenséget hívom én cirkusznak.:)

    2017-07-14 17:32:44

@Kane: De ez a meccs most nem a maréknyi műkedvelő boksz és MMA szakértő kedvéért jött létre, hanem a sokkal nagyobb és kevésbé hozzáértő tábor kíváncsiságát és érdeklődését elégíti ki. Világ legjobb bokszolója vs világ legjobb MMA-sa ellen a ringben! Képzeld el mi lenne, ha Hoolywood a film szakértőknek gyártana csak filmeket. Becsődölnének a mozik :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-14 17:28:55

@Totti: Nem a jenki szemettel van a problema,hisz mindenhonnan az omlik,hanem hogy elsikkadnak miattuk az igazi ertekek,vagy csak nagyon kevesek latjak meg mar valamiben is.
A kovetkezo generacio pedig talan mar egyaltalan nem.
Itt a gond.

    2017-07-14 17:27:51

@leibigabi: Semmi probléma, csak ne állíts olyan sületlenséget, hogy Mcgregor a legjobb MMA-s ha nem ismered a sportágat.

» deontay   válasz erre
    2017-07-14 17:17:51

@prof: Értem. Igyekszem mellőzni a továbbiakban az ilyenfajta hozzászólásaimat. :)

    2017-07-14 17:13:05

@leibigabi: de aki jobban érti ezt a sportot pontosan tudja hogy semmi szükség erre a meccsre ahhoz hogy eldöntsék ki a jobb ebben a sportágban amiben bunyóznak. Teljesen egyértelmű anélkül is hogy egy ilyen bohóckodással amivel a sportág nívóját az eddig látottak alapján nagyon figyelmen kívül hagyják. Arról szól az egész hogy Mayweather befektetőként nem hagyhatja ki hogy elsőként lovagolja meg a UFC népszerűségének növekedését és további hatalmas bevétellel járó mismatchet tolhat, kiröhögve a világot megint. Borzasztóan torz személyiségnek tartom Mayweathert, de hatalmas ez a pénzügyi karrier hogyha végignézzük az életét, ezt el kell ismerni, csak egy ideje ez különvált nála a boksztól és fontosabb szempont volt nála, ezért unszimpatikus annyiak szemében, és ezzel csak elmélyíti az őt éltető gyűlöletet iránta. Valahol nagyon okos húzások ezek, a képességeit maximálisan kihasználja ezekkel a kiskapukkal.

    2017-07-14 17:08:03

@deontay: McGregort ismerem, Aldot is. A többi nevet meg sose hallottam... Elég ide ez a két MMA-s név is, hogy megfelelően képbe legyek, boksz oldalon vagyunk vagy nem? :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-14 17:00:52

@Totti: OFF
...kulturáltan és érthetően fogalmaztál, az eredetiben is csak a direkt politikai fogalomhasználat volt, ami nem ide illő. :)

    2017-07-14 16:23:06

@leibigabi: Miocic, Overeem, Werdum, Velasquez, Cormier, Jones, Gustafsson, Romero, Whittaker, Jacare, Weidman, Mousasi, Silva,Woodley,GSP, Lawler, Condit, Nick Diaz, Nurmagomedov, Ferguson,Anthonty Pettis, Nate Diaz, Edgar, T.J. dillashaw, Cruz, Demetrius Johnson, elèg ennyi? Egyèbkènt még lehet mondani Aldot, aki ugyan kikapott Mcgregortól, de kb. Annyival kisebb volt, mint Khan Canelonál, és a mentális játékával készítette ki, nem a ketrecben verte meg.

» deontay   válasz erre
    2017-07-14 16:18:15

@prof: Amit írtam az eléggé hozzátartozik ehhez az egészhez, ami kialakult. Szerintem ez nem politizálás volt, hanem egyszerű ténymegállapítás, de mindegy. Az a szomorú, hogy ahogy olvasgatom itt a hozzászólásokat kezdek rájönni, hogy itt nem csak Amerikáról van szó. Megkockáztatom, hogy itt nem is egy, hanem több emberke van, aki komolyan várja ezt az "összecsapást". Engem ez valóban meglep és meg is rémiszt kicsit. Elképesztően "igénytelenek" lettek az emberek. Ez egyébként egy tendencia, ami már nem most kezdődött.
Ezt az "igénytelent" az én szemszögemből írom, ez az én véleményem. Lehet, hogy ez egy tök jó dolog, de lényeg a lényeg, hogy ez a folyamat elindult. És nem csak a bokszra gondolok most, hanem az élet sok más szegmensére is. Nem akarok itt filozofálni, meg elsírni a bajaimat nektek, mint a pszichológusnál :D, de nekem ez az egész ami most van nem nagyon jön be. Lehet mondani, hogy persze "régen minden jobb volt", de basszus, tényleg jobb volt minden. Vagy inkább logikusabb. Na mindegy is, már megint eltértem a tárgytól (nyugodtan töröljétek ezt is), szóval lényeg a lényeg, én ebben az összecsapásban túl nagy sportértéket nem vélek felfedezni. Remélem szépem és finoman fogalmaztam.

    2017-07-14 16:07:10

Egyfajta végkimenetelt nemtudok elképzelni, még pedig azt hogy pontozással győz McGregor, többségi vagy megoszott, mert nem tudom elképzelni hogy mi értelme lenne elcsalni a meccset McGregornak. Ha csak az nem hogy a visszavágó miatt, de komolyan most Mayweather megveretettné magát egy MMA-sal ami nyilván komolyabb égés lenne mint egy bokszoló ellen, azért hogy még nagyobb kasza legyen a visszavágón majd?

» Moorer   válasz erre
    2017-07-14 15:48:41

@leibigabi: Ez a baj leibi, hogy mindig csak a műbalhékat nézed... ideje lenne már komoly bokszmeccsekbe is beletekerned :P :)

    2017-07-14 15:37:07

@Melange: "Veletlenül sem a vilag legjobb MMA-sa,"

Nem vagyok annyira sem MMA szurkoló sem szakértő, így pedig hogyan lehetne az a világ legjobb MMA-s-a akiről nem is hallottam? :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-14 15:22:50

Floyd mindnet bevet, még a testőrségét is, azok a jó nagy darab, kigyúrt fickók , akiket most a legutóbbi sajtótájékoztatón rá is küdött Mcgregor-ékra. :-D

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-07-14 15:11:32

@leibigabi: Veletlenül sem a vilag legjobb MMA-sa, a nezettsege, a personal brand-je viszont kiemelkedöen magas, igy tömegek kivancsiak a tulhypolt meccsre.

» Melange   válasz erre
    2017-07-14 15:11:25

@Jersey Joe: Persze, igazad van, értelek. Viszont lényegtelen, hogy Te vagy én mit gondolsz róla. Ha ezek kasszát fognak robbantani, márpedig úgy néz ki, hogy igen, akkor valamit azért jól kell, hogy csináljanak. Műbalhé az egész? Hát akkor az emberek ezek szerint lehet, hogy műbalhékra vágynak. Talán ezért olyan népszerű a pankráció is... :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-14 14:34:44

@leibigabi: EGyáltalán semmit nem nyomatnak jól, nevetséges az egész műbalhé. Engem egyáltalán nem tud megfogni, teljesen hidegen hagy ez a találkozó.

És még egy adalék: nagyjából 35 évvel ezelőtt az akkor már egyszer visszavonult és 40. életéve környékén járó Ali egy Larry Holmes, majd egy Trevor Berbick ellen próbált visszatérni.
Vessük össze a kettőt...

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-14 14:08:11

@Jersey Joe: "Annyira azért ne legyél biztos, barátom..;) "

Hiszi a piszi. Jól nyomatják a showtimeot, na :) Itt most a világ legjobb bokszolója találkozik a világ legjobb MMA-sával, firfias küzdelemben, mindenféle fogdosódás meg taperolás nélkül, hogy eldöntsék ki a jobb. Ez érdekli az átlagnézőket.

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-14 14:00:32

@greg: Pont ez a probléma a boksszal, de más területeken is észrevehető: a pillanatnyi bevételt helyezik előtérbe a szakmaiság helyett.

Ez vezet azonban olyan dilemmákhoz, mint amelyek ma tapasztalhatóak a boksz világában.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-14 13:56:57

@leibigabi: Annyira azért ne legyél biztos, barátom..;)

Örülök, hogy téged ennyire leköt, ahogy áramlanak a bevételek.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-14 13:48:16

Jó eséllyel minden idők legnagyobb (bevételű) meccse lesz ez, persze, hogy minden bokszoldal annyit foglalkozik vele. Már a sajtótájékoztatókat stadionban kell megrendezni. Ez jobban érdekli az embereket, mint két akármilyen más bunyós meccse, na. És biztos vagyok benne, hogy Te is minimum bele fogsz tekerni :)

» leibigabi   válasz erre
    2017-07-14 13:46:16

Off:

Ez a kép egész vicces

http://imgland.net/file/Pz8vPw...

» noonecanbeatme   válasz erre
    2017-07-14 13:16:57

@Jersey Joe: "Nem tiszteletlenségből, de kissé ambivalensnek érzem, hogy egy ilyen szakmai oldal lassan hírözönt tol erről a meccsről."

Semmi gond, igazából addig csak elszórtan foglalkoztunk vele, amíg nem konkretizálták a mérkőzést, csak beszéltek róla.

De Floyd Mayweather - akármilyen a megítélése - egy olyan ökölvívó, akihez fogható elég kevés volt/van/lesz a sporttörténelemben, illetve az 50. meccsével (és győzelmével) sporttörténelmi tettre készül, így ha egy nagyméretű kovászos uborkával bokszolna, arról is írni kellene. Ha ezt a meccset pl. Andre Berto bokszolná McGregorral, nyilván nem foglalkoznánk vele ennyit, de már csak Mayweather személye, presztízse és eredményei miatt ezt nem lehet kikerülni. Mayweather az Mayweather és ennyi :-).

Egyébként pedig minden oldal ezzel a meccsel van tele és a nemzetközi portálok sokkal többet írnak róla (de pl. bizonyos magyar sportoldalak is), kb. minden egyes megrágott falatjukról megemlékeznek, ehhez képest mi visszafogottak vagyunk.

    2017-07-14 13:04:40

OFF
Bár a téma sportszakmai értéke tényleg nem túl nagy, de azért az alpári személyeskedést, illetve politizálást kerüljük, köszi jokka82, Totti.

    2017-07-14 13:00:03

Én is bohózatnak tartom az egészet, de azért egyet ne feledjünk el. Mindketten rengeteg mindent elértek a maguk választott területén, és a legnagyobb neveknek számítanak. Azért ide el kell tudni jutni, rengeteg edzésmunkát beletéve.

» GaiusM   válasz erre
    2017-07-14 12:50:54

@Subi: Most láttam először felkészülési videót mcgregortól, de a helyükben nem raktam volna ki. Túlzás nélkül úgy gondolom ez egy hobbibunyós szint. Nem lenézve természetesen a hobbistákat (én is az volnék).

    2017-07-14 12:39:24

Nem tiszteletlenségből, de kissé ambivalensnek érzem, hogy egy ilyen szakmai oldal lassan hírözönt tol erről a meccsről.

Ez azért valahol a profi boksz elkomolytalanítása, hogy két bohóc - az egyik már visszavonult, a másik nem is igazi bokszoló - dollármilliókat keres, annyi pénzt, amit fel sem foghatunk - közben meg Magyarországon, meg Európában is egyre többen élnek a létminimum alatt, pedig sokat dolgoznak.

De hogy a sport berkein belül maradjak, amíg egy, a bokszban senkiházi Mcenroe, vagy ki, egy ilyen meccsen kap lehetőséget, sokan évek óta várják, hogy egyáltalán címmeccset kapjanak, pedig tettek le valamit az asztalra. (Ortíz nehézsúlyban, Eledier Alvarez kettővel lejjeb, a sor hosszan folytatható)

Kicsit úgy érzem, hogy mi vagyunk a legnagyobb áldozatai az egész cirkusznak, ami a bokszban folyik - de mi magunk is hozzátesszük a magunk részét, hogy ilyen majomkodásokat, BigBrother és ValóVilág szintű tévéshow-kat ajnározunk.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-07-14 12:29:21

@Subi: Ez még viccnek is rossz. Ez a csávó egy 0. Az a kretén, aki erre a meccsre pénzt áldoz, az meg is érdemli, amit kapni fog érte. Borzasztó, hogy itt tartunk. Mindennap jön valami baromság csak hogy beszéljenek róla az emberek meg kifizessék a 30 ezret...
Az egész egy színjáték. Amikor May felkapta az ír zászlót, McGregor meg May táskáját, hát komolyan mondom óvoda az egész. A sok barom meg ott éljenez, meg lázban van. Egyszerűen az emberi fajra kínos, amit művelnek az amerikaiak. Ez már a pankráció alá kezd süllyedni... Már nagyon várom ezt a meccset, mert akkor végre eltűnnek ezek a baromságok az oldalról. Ezekhez a cikkekhez nem is lehet értelmesen hozzászólni, mert az egész egy vicc.

    2017-07-14 12:25:25

@Dr Evil: Ismétlés a tudás anyja. :D

» GaiusM   válasz erre
    2017-07-14 12:20:13

@Dr Evil: Basszus, csak "kukacot" akartam csak írni. Nem sikerült, de háromszor megismételte a szöveget...
Valaki törölje szöveg elejét, légyszi!

» Dr Evil   válasz erre
    2017-07-14 12:13:04

@greg: Floyd csak a pénzért vállalta ezt a meccset, de attól függetlenül nem fogja félvállról venni. Túl nagy az egója ahhoz, hogy egy UFC-s ellen hagyná úszni a veretlenségét. Lehet, hogy nem lesz már olyan mint 10 éve, de nagyon keményen készül és ha csak 80%-os is lesz, semmi esélye nincs McGregornak!
Tényleg semmi. Parasztvakítás az egész, amit nagyon szépen felépítenek, az emberek meg megeszik. Lehet ócsárolni Floydot, de akkor is egy korszakos zseni aki ellen akárkivel és akármivel készülhet McGregor itt csak pénzt nyerhet. Így fölösleges is bokszedzőt keresnie, hacsak nem akar a későbbiekben boksszal is foglalkozni.
Floyd csak a pénzért vállalta ezt a meccset, de attól függetlenül nem fogja félvállról venni. Túl nagy az egója ahhoz, hogy egy UFC-s ellen hagyná úszni a veretlenségét. Lehet, hogy nem lesz már olyan mint 10 éve, de nagyon keményen készül és ha csak 80%-os is lesz, semmi esélye nincs McGregornak!
Tényleg semmi. Parasztvakítás az egész, amit nagyon szépen felépítenek, az emberek meg megeszik. Lehet ócsárolni Floydot, de akkor is egy korszakos zseni aki ellen akárkivel és akármivel készülhet McGregor itt csak pénzt nyerhet. Így fölösleges is bokszedzőt keresnie, hacsak nem akar a későbbiekben boksszal is foglalkozni.

Floyd csak a pénzért vállalta ezt a meccset, de attól függetlenül nem fogja félvállról venni. Túl nagy az egója ahhoz, hogy egy UFC-s ellen hagyná úszni a veretlenségét. Lehet, hogy nem lesz már olyan mint 10 éve, de nagyon keményen készül és ha csak 80%-os is lesz, semmi esélye nincs McGregornak!
Tényleg semmi. Parasztvakítás az egész, amit nagyon szépen felépítenek, az emberek meg megeszik. Lehet ócsárolni Floydot, de akkor is egy korszakos zseni aki ellen akárkivel és akármivel készülhet McGregor itt csak pénzt nyerhet. Így fölösleges is bokszedzőt keresnie, hacsak nem akar a későbbiekben boksszal is foglalkozni.

jokka82:
Ez a forgatókönyv tetszik! Ha már lúd legyen kövér! :)

» Dr Evil   válasz erre
    2017-07-14 12:10:32

Az egyetlen értelme az lenne a mérkőzésnek, ha a fogadóirodáknál is megjelenne McGregor remek, sőt páratlan ökölvívó képessége. :)

Ilyen mozgása Valuevnek is volt:
https://www.youtube.com/watch?...

:)

    2017-07-14 11:21:46

En meg egyre jobban fozok.

» VMVKWA   válasz erre
    2017-07-14 11:13:00

Nekem furcsa, hogy nem szerződtettek kimondottan ökölvívó edzőt (vagyis nem hallottam róla), biztos futná rá... Kellene mellé egy rutinos szakember, akinek legalább van némi taktikai elképzelése, nyilván ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni, de egy stratégia nem ártana, amit szerintem egy UFC edző - 12 menetre - nem fog tudni megfelelően tálalni. Nyilván bokszban nincs sok erőssége McGregornak, de ami van, azt kéne tovább formálni, és arra alapozni valamiféle tervet. Ha most akarják megtanítani bokszolni, akkor már most simán buktak...

    2017-07-14 11:11:32

Reméljük, hogy ez nem csak a szokásos fogadkozós lózung. Én mindenesetre neki szurkolok.

» GaiusM   válasz erre
    2017-07-14 11:04:52
Ugrás az oldal tetejére