×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu

Andre Ward vs Sergey Kovalev II: A hét mérkőzésének felvezetése

2017-06-17 12:34:14 /

Bár a hétvége reflektorfényei vitathatatlanul rá fókuszálnak, Andre Ward és Sergey Kovalev visszavágója jóval szolidabb figyelmet kap a bokszvilágtól, mint amennyit érdemelne. A félnehézsúlyú klasszisok találkozójának jelentőségével 2017-ben egyedül a szeptemberi Gennady Golovkin vs Saul Alvarez hipermérkőzésé vetekszik, miközben a modern történelemben csak egyszer fordult elő olyasmi a szombati mérkőzést megelőzően, hogy a The Ring magazin súlycsoportoktól független ranglistájának első és második helyezettje küzdjön meg egymással. Az összecsapás narratívájának azonban az imént felsoroltak csak az egyik felét képezik. A másik részhez a párosításon belül kell mélyre ásnunk. Vajon milyen hozadéka volt az első összecsapásnak a versenyzők pályafutását tekintve, és miért küzdenek valójában magyar idő szerint holnap kora reggel?

 

Andre Ward

Nemzetiség: USA
Életkor: 33 év
Mérleg: 31-0, 15 KO
m: WBA nagyközépsúly, 2009-2015 (6 címvédés); WBC/WBA/Ring nagyközépsúly, 2011-2013 (1 címvédés); WBA/Ring nagyközépsúly, 2013-2015 (1 címvédés); WBA/IBF/WBO félnehézsúly, 2016-
Testmagasság: 183 cm
Súlycsoport: Félnehézsúly (175 font)
Súlycsoportban elfoglalt hely: 1. (Ring, Boxingscene)
Súlycsoportoktól független ranglistán elfoglalt hely: 1. (Ring)
Mérleg világbajnoki meccseken: 8-0, 1 KO
Jelenlegi/korábbi övbirtokosok, akikkel összecsapott: 6 (Mikkel Kessler WTD11; Sakio Bika W12; Arthur Abraham W12; Carl Froch W12; Chad Dawson WTKO10; Sergey Kovalev W12)

vs

Sergey Kovalev

Nemzetiség: Oroszország
Életkor:  34 év
Mérleg: 30-1-1, 26 KO
m: WBO félnehézsúly, 2013- (8 címvédés); WBO/WBA/IBF félnehézsúly, 2014-2016 (4 címvédés)
Testmagasság: 183 cm
Súlycsoport: Félnehézsúly (175 font)
Súlycsoportban elfoglalt hely: 2. (Ring, Boxingscene)
Súlycsoportoktól független ranglistán elfoglalt hely: 2. (Ring)
Mérleg világbajnoki meccseken: 9-1, 7 KO
Jelenlegi/korábbi övbirtokosok, akikkel összecsapott: 5 (Gabriel Campillo WTKO3; Nathan Cleverly WTKO4; Bernard Hopkins W12; Jean Pascal WTKO8, WRTD7; Andre Ward L12)



 

Mérlegelés:

0-10 Erősségi szint Ward  vs  Kovalev
Gyorsaság 8   8
Fizikai erő 9+   10
Ütőerő 7   10
Lábmunka 9+   9
Támadás 8+   9+
Védekezés 9   8
Ütésállóság 10   9
Technikai képzettség 10+   10+

 

1993. szeptember 10-én a bokszvilág egyöntetű figyelme a san antoniói Alamodome arénára figyelt, ahol két regnáló világbajnok mérkőzött egymással. Pernell Whitaker a váltósúlyú WBC cím birtokosaként a súlycsoportoktól független ranglisták második helyén állt, míg ugyanezt a rangsort a WBC kisváltósúlyú bajnoka, a 87-0-ás mérleggel büszkélkedő Julio Cesar Chavez vezette. Ez volt az első alkalom, hogy a presztizs-lista két legmagasabb helyezettje összecsapott egymással.

Magyar idő szerint vasárnap kora reggel, amikor Sergey Kovalev igyekszik visszanyerni tavaly novemberben elbukott félnehézsúlyú bajnokságát, a bokszszurkolók huszonnégy évet követően újra láthatnak egy összecsapást a P4P listát vezető versenyzők között.

Andre Ward tavalyi erősen vitatható körülmények között behúzott egy pontos győzelme már a lapok beolvasása utáni pillanatokban nyomatékosította az azonnali visszavágó létjogosultságát. S bár nyilvánvaló volt, hogy nem következhet más mérkőzés egyik öklöző számára sem, mint az újabb egymással szembeni ütközet, az összecsapás bejelentését mégis hosszú hónapok izzadságszagú egyezkedései előzték meg.

A háttérben, mint mindig, ezúttal is a zöldhasú bankók kötegei álltak, amelyek felosztásának fárasztó megtervezése kemény tárgyalások sorozatát vette igénybe. Sajnos azonban ennek ellenére sem sikerült olyan megállapodásnak születnie, amelyik mindkét oldal igényeit kielégítené.

Andre Ward alapfelállása az volt, hogy ugyanannyi pénzért nem vállalja az újabb meccset, miután ő került ki győztesen az első csörtéből. Az odavágóért az amerikai öt millió dolláros gázsit kapott. A probléma csak az volt, hogy a hét milliós összdíjazás novemberben egy szolid bukást eredményezett a Wardot képviselő RocNation Sportsnak, amely a gála szervezőjeként is képviseltette magát.

A félnehézsúly jelenlegi WBA/IBF/WBO bajnoka a mai mérkőzésért hat millió dolláros garantált fellépti díjat kap. Az esemény rendezője ismét a RocNation, akik természetesen nem akartak kétszer ugyanabba a patakba belelépni. Hogy ennek ellenére mégis lesz mérkőzés, az Sergey Kovalevnek köszönhető, aki méltánytalanul alacsony garantált meccspénzért vállalta be a találkozót. Hogy az orosz megmeneküljön egy, a mérkőzés jelentőségéhez viszonyított szégyenteljesnek számító összbevételtől, ahhoz szüksége van arra, hogy a gála jó eladásokat, valamint helyszíni jegybevételt produkáljon.

Kovalev neheztelése ezek után egyértelmű. Az orosz bunyós már másodjára érezheti magát meglopva olyan történetben, aminek a másik végén az amerikai bunyós és csapata áll.

A kérdés, hogy Sergey képes-e kezelni ezeket az érzelmeket, amikor ringbe száll szombat este.

Andre tizenhárom éves kora óta nem kapott ki, és soha nem rezgett a léc egyetlen profi mérkőzése után sem tavaly novemberig. A korábbi nagyközépsúlyú világbajnok számára épp a Kovalev elleni szupermérkőzés volt a belépő egy olyan világba, ahol átfogó megbecsülés és tisztelet jár ki neki mindazért, amit valaha elért ebben a sportban. A velejéig vitatható győzelemnek azonban messze nem volt akkora vonzereje, hogy révbe érhessen a karrierje. A szurkolók többségét talán lenyűgözte az, ahogy visszamászott a küzdelembe a második menetes padlózását követően, ám a félrepontozás bűzének terjengése minden továbbit megakadályozott. A szakma véleménye szintén erősen megoszlott a végeredmény hitelességét illetően. A The Ring többek között annak ellenére nem koronázta meg Wardot, hogy a találkozó előtt kijelentette, hogy a győztest ismeri el az új Ring-bajnoknak 175 fonton.

Mindkét versenyzőnek több ez, mint csak egy mérkőzés.

Kovalevnek bizonyítania kell, hogy ő a jobb bunyós. Ehhez pedig nem biztos, hogy elég csupán jobbnak lennie. Annyival kell jobbnak lennie, hogy hivatalosan is ő kapja meg a győzelmet.

Ward nem volt képes meggyőzni a világot arról, hogy ő a jobb a felek között. Viszont képes volt saját maga számára bizonyítani ugyanezt, mikor a második menetes padlózását követően felállt, és visszatért a mérkőzésbe.

Mindkét versenyzőnek szüksége van erre a győzelemre, hogy olyan karrier-vezetést abszolváljon, amelyet a képességei vetítenek maga elé.

Miközben mindenki, aki bármi módon érdekelt ebben az összecsapásban, csak azért imádkozhat, hogy a találkozó megtagadja a sorsát, amelyet a Whitaker vs Chavez, illetve a saját novemberi összecsapásuk predesztinál számára, és ezúttal lássunk egy remek mérkőzés végén egy egyértelmű győztest, aki ugyanazon az oldalon áll, mint amelyiket megkoronázzák.

A mérkőzésre leadott TIPP megtekintéséhez KATTINTS IDE.


Ez a cikk eredetileg a ringcsoda.blog.hu oldalon jelent meg. További napi frissülésű cikkek és érdekességek olvasásához KATTINTS IDE.


Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Hatton: Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy igazad van! :( Reméltem én is, hogy Kova agresszívabb lesz és sikerül kifektetnie Wardot, de itt is leírtam, hogy szerintem sajnos nem ez fog történni, mert kettejük közül Ward a sokkal "okosabb" bunyós és ő lesz az, aki tanulni fog az előző meccsből! Kova nekem csalódás volt, de inkább fejben és taktikában múlta alul az előző mérkőzésen mutatott önmagát...

    2017-06-19 23:36:49

@aton: Aki máshogy próbálta megoldani, az is kikapott.
Ellene szerintem valaki olyan kellene, aki nagyon kiemelkedő valamilyen tulajdonságban (vagy többen is), pl mint anno Foreman, aki az erejével technika nélül szinte mindenkit megoldott, vagy valaki olyan, akinek nagyon furcsa stílusa van, szokatlan mozgása... Az előbb írtam Joe Smith Jr-t, valószínűleg Ward megoldaná nagyobb gond nélkül, de ha meggyőzően veri jövő hónapban Barrerát, akkor még lehet belőle is valami. Neki pl elég furcsa mozgása van, olyan "parasztgyerekes", Fonfara-t is ilyen semmiből jövő jobbhorgokkal vert meg.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-19 22:54:57

@Totti: Majd Joe Smith Jr elintézi :)

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-19 22:45:57

@Totti: A tények nem ezt mutatják, akik erőből prbóbálták megoldani, azok kikaptak.

    2017-06-19 22:21:02

@aton: Pont hogy erőből és piszkos bunyóval lehet megoldani. Neki kell ugrani, ahogy Maidana tette Mayweather-rel. Zavarba is jött nem egyszer az amerikai. Olyan ember tudja őt legyőzni, aki agresszív, és nem jön zavarba, ha belharcra kerül sor, és a mocskos, aljas kis húzásait azonnal bünteti. Erre a fajta bunyóra Kova alkalmatlan.

(Ettől függetlenül az első meccset még így alkalmatlanul is nyerte)

    2017-06-19 22:15:39

@pressurefighter0088: Wardot nem lehet erőből megoldani, ezért Beterbievnek sincs sansza ellene.

    2017-06-19 21:41:23

Bocs.

http: //i.4cdn.org/sp/1497759993490. gif

    2017-06-19 16:48:53

Klasszis nem klasszis. Alkalmazkodás meg technikai repertoár....stb...stb. Ez akkos is kőgáz.
http://i.4cdn.org/sp/149775999...

    2017-06-19 16:48:02

@pressurefighter0088: Szerintem meg ez a ló túloldala, amikor 1 vereség miatt már bárkit jobbnak hisztek Kovalev-nél. Kovalev összehasonlíthatatlanul többet tett le profiként az asztalra Beterbiev-nél, ráadásul szó volt róla, hogy már amatőrként is Kovalev volt a tehetségesebb. Szerintem ha nem viselte meg túlzottan mentálisan ez a vereség, akkor Kovalev magasan a második legjobb a súlycsoportban, aki bárki más ellen esélyesként lépne ringbe és Ward legyőzésére is maximum amiatt lehet másnak több esélye, mert Kovalev-et már jobban feltérképezte Ward (de szerintem még ezzel együtt sincs másnak sem több esélye Ward ellen).

» superman   válasz erre
    2017-06-19 16:22:48

@torontoisrac: Az a baj, hogy Ward úgy tűnik mindenki ellen kitalál valamit, mindenkinek kihasználja a gyenge pontját. Bár azzal egyetértek, hogy Beterbiev nehezebbb feladat lenne, főleg hogy ő még fejlődik szerintem sokat, meg erősebbet üt mint Kova, plusz fizikailag is sokkal erősebb, elég megnézni az edzésvideóit.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-19 14:26:15

nem értem a hozzászólásokat...
az első meccset Kova nyerte szűken? igen,
Kova a szimpatikusabb? igen
Ward egy sunyi féreg? igen
Ward csinál szabálytalanságokat? igen
Kovát ismét aljasan megfosztották a győzelemtől? NEM!!!!
Kova itt beárazta sajnos magát. Mindenki azt hitte (majd 100%), hogy Kova az őserő orosz, aki ha üt egyet még Hulk is felkapja a fejét...hát nem. Kova jó bunyós, kemény meg minden, de nem kiemelkedő. Nagy ütő jó bunyós, de pl állóképesség terén és fejben vagy taktikai variációkban kb a nullához közelít. Az első meccshez képest sajnos ward volt az, aki tudott változtatni valamit magán. Kova hozta azt hogy az első 3 menetben (sajnos ő is amatőr maradt) elhúz, majd folyamatosan felőrlődik és kajak elfogy a meccs második felére. Ward viszont sokkal keményebb, gyorsabb és erősebb volt mint az első meccsen. Persze volt sok szabálytalanság, de nem tiszta tökösök voltak és ha ennyitől megtörik valaki fejben a fénykorában akkor az nem lehet hall of fame. sajnos az is kiderült, hogy lehet Kovánál nagyobbakat ütni és ezt egy Ward hozta, ami azt is mutatja, hogy Kova messze nem egy Julian Jackson. csak egy viszonylag jó ütő, még messze olyan sincs a súlyában, mint Kudryashov.
az első meccs is bukta lett volna Kovának, ha még van 1-2 menet, de ez a meccs szabálytalanságoktól függetlenül is KO 10 meneten belül. hiába a szimpátia, sajnos Ward meg tudja oldani Kovát, Kova viszont messze képtelen megoldani wardot. Ha ward nincs leütve akkor 10-ből 10x megoldja Kovát. sajnos ez a helyzet, ezt el kellene fogadnia mindenkinek. én is Kovát csípem és wardot egy szarházinak tartom, de ez nem változtat azon, hogy melyikük nyert és fog nyertesen kikerülni kettejük csatájából

» Hatton   válasz erre
    2017-06-19 13:21:40

@Istvan: a két boxoló által elkövetett "szabálytalanságok" sztem nem is említhetőek egy lapon!!!
Nagyon nem mindegy, hogy kifordulok, ha folyamatosan az ágyékomat és annak környékét ütik-reklamálok emiatt vagy sorozatosan mélyeket ütök, direkt fejelek és könyökölök a fejem megy 80 cm.-en van!!!

    2017-06-19 12:48:26

@csiga: Ez nem az igazi Weeks, ez egy kamu account. Eddie Hearn (aki nem kamu :D) is megerősítette az utolsó tweet alatt:

Eddie Hearn‏ @EddieHearn

Scary that you think that's a real account

» northpaw   válasz erre
    2017-06-19 12:47:21

Amugy ti mit vártatok hogy majd oda áll ward az orosz elé hogy gyere haver üssük egymást?ward egy nagy taktikus és tudja kinek mi a gyengéje és azt használja ellene tudom volt 1-2 mélyütés de nem lehet mondani hogy tökön vágta mert ha igen akkor nagyon fent vannak kova tökei xd már az elsö mecsen is a leütés utàn rá érzet ward kova gyengéjére itt meg már tudta mit csináljon hogy meg verje

» professor002   válasz erre
    2017-06-19 10:56:08

@torontoisrac: Mi bajod a napellenzovel? Amugy latszik hogy jartas vagy mindenben. Mindenben IS.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-19 07:54:05

Vártam a mérkőzést, de Kovalevtől többet vártam. A mélyütésről nincs mit beszélni, szabálytalan és nyilván azon is elmehet egy meccs, de itt nem erről volt szó.
Ha Kova akkora klasszis lenne, mint aminek gondoltam (gondoltuk sokan), akkor meg tudta volna oldani Ward-ot. Tudta jól, hogy mire számíthat. Nem az történt, hogy Ward most kezdett el fejelni, fogni, hajolgatni. Nyilván sokkal nehezebb egy nyeklő-nyakló ellenfelet eltalálni, de ha valaki klasszis bokszoló, akkor minden stílus ellen van fegyvere.
Kovalevnek nincs. Nagyon jó bokszoló, de nem annyira, mint gondoltam.
Sajnálom, hogy így alakult, de legalább letisztázódott, hogy mire is képes.
Remélem nem lesz 3. felvonás, mert ezekkel a képességekkel nem tudja legyőzni Ward-ot (hozzáteszem, hogy Ward bunyója minden, csak nem nézhető, élvezhető).
Tulajdonképpen úgy járt Kovalev Ward-al, mint Klitscko Furyval. Nem talált ellenszert arra a stílusra, amivel találkozott. Kovalev már kétszer nem.
És valóban nem a mélyütéseken ment el a meccs.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Golovkin, hogy boldogul majd Alvarezzel.
Nem szeretnék meglepetést :-) Bár ez az év eddig elég sok taslit kiosztott...

» Schnauzer   válasz erre
    2017-06-19 07:49:18

@csiga: Sajnos tényleg hibázott Weeks, de ha megnézed a meccset akkor meglátod, hogy nem ez volt a döntő. Kovaljov ismételten jól bírta az elejét, aztán az 5-6. menettől megint szétesett. Nem ismétlem magam, de ebben a sokat emlegetett Ward féle piszkos bunyó volt a legkevésbé tényező.

    2017-06-19 07:00:20

Az utolsó két menetet láttam. Kovaljov minden volt, csak összeszedett, és pontos nem. Nyilván megnézem az egészet, de itt van Tony Weeks nyilatkozata:

"Megnéztem az ismétlést és bevallom, hibáztam. Nem vettem észre Ward mélyütéseit. Kovaljovot védekezésképtelennek ítéltem meg, ezért léptettem le. Hibáztam, elismerem!"

    2017-06-19 06:35:24

Engem semmi sem lep meg.....Elég jol ismerem a tengerentúli bunyot,az itteni mentalitást es az ökölvívás vilagat is.Ponnt nem a helyesírási szabalyok erdekelnek (higgyétek el abban is jartas vagyok). Csak nem bírom az igazságtalanságot es a napellenzos barmokat. Ennyi, kinek nem inge......

» torontoisrac   válasz erre
    2017-06-19 05:14:41

@torontoisrac: Túllépek azon, hogy nem tudsz rendesen magyarul, hiszen nem itt élsz a nick nevedből ítélve, ugyanakkor egy kicsit erősnek érzem a "mindenki felvan haborodva" kijelentésed.

Egyébként meg nyilván nem fogok belemenni a játékba, hogy versenyezzünk, ki tud a saját véleményével egyező személyt találni. Ha kicsit megerőlteted magad, vélhetően belátod, hogy megoszlanak a vélemények (azaz még sincs mindenki felháborodva). De ez remélem, nem lep meg.

    2017-06-19 00:01:06

@torontoisrac: Nem jarok egy ideje kocsmaba, a hozzaszolasaid megidezik a hangulatot :).

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 23:59:17

@torontoisrac: Neked pedig ahogy nézem, magyarul illene megtanulnod. :) #nooffense

» Streky   válasz erre
    2017-06-18 23:29:05

@Subi: Akkor tanuljj meg angolul öcsém enis ponnt most olvastam 3 cikket es mindenki felvan haborodva a dontesen meg az hbo-s Paul Malignaggi is azt mondta hogy azt hitte hogy az utolsó melyutes utan meginti Wardot es Kova kap 5 percet erre meg lelepteti.....Ha Kova visszautott volna melyeket akkor meg mindenki őt savazna most,sajnos bizott abban hogy a merkozesvezeto latja azt amit ő erez.... sajnos rosszul hitte!!!! Sok szerencsetlen tesibol felmentett rokkant meg itt magyaraz mindent össze vissza. Eloszor menjetek be a ringbe 1 menetre es utana vallaljatok be 5 kemeny tököst egy kepzett bunyostol utana okoskodjatok!!!!

» torontoisrac   válasz erre
    2017-06-18 22:44:35

Ward keményebb ennyi kovaba csalódtak sokan sok volt a hiszti bizonyítania kellet volna nem a bíróra nézegetni kifordulni kifulladt és ha volt mélyütés is ha nem mert az csak ö tudja levegöhiàny is volt sajnos ward erösebb pontosabb csibészebb eröszskosabb volt és jobban akart bizonyítani mint kova ezt így kell mindenàrin nyerni

» Petyus   válasz erre
    2017-06-18 21:39:17

Túl sok szubjektivitást érzékelek egyesek részéről. Egyrészt Ward módszeresen felőrölte Kovalevet, másrészt, bár voltak mélyütések, nem azok döntöttek.

A "mélyütések" eléggé az övvonal környékén voltak, és pl. Roy Jones firtatta, hogy az öv feljebb is lett húzva.

De ettől eltekintve egy harcostól méltatlan, hogy a bíróra néz könyörgő szemekkel, miközben nem védi magát.

Láthattunk már komoly "tökösöket" más mérkőzéseken is, pl. Mayweather is kapott már Maidanától (https://youtu.be/NG0IfGXIKz8), és mit csinált? Tehetetlenül várta a bíró segítségét, anélkül, hogy védte volna magát? Nyilván nem. Kovalev viszont ezt tette. Így elég nehéz "harcosnak" nevezni.

Amikor először összegörnyedt, a 8. menetben 1:45-nél, akkor Ward széttárta a karjait, hogy most mi van?

Ward veszített valamennyit, hogy így zárult le a mérkőzés (hiszen a részéről lehetett volna tiszta KO is), de ahogy elnézem a reakciókat az angol nyelvű oldalakon, Kovalev többet veszített. Szerintem jogosan.

    2017-06-18 20:54:46

@torontoisrac: hát ő is ember, és hibázik. Előbb utóbb szerintem amúgy is befejezte volna Ward a meccset. csak hát tényleg szabálytalan ütések is voltak! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 17:46:54

Olvassatok el Tony Weeks(vezetőbiro) Twitter bejegyzeset! Elismeri hogy hiba volt leallitani a merkozest es hogy nem latta a melyuteseket!!

» torontoisrac   válasz erre
    2017-06-18 16:29:33

Remélem hogy minnel hamarabb Arthur Beterbievet latjuk vele szemben a szoritoban majd ő megmutatja neki hogy mikor szabálytalanul odatolja azt a tok fejet ő meg rabombaz párat,na majd utana megnezzuk Andre Wardot. En regen szerettem a bunyojat ami nagykozepben volt mert kihasznalta a szabályokat +bunyozott is es modernkori Hopkinsnak hivtam, de amit 2 meccs óta művel az egy nézhetetlen szar es raadasul az előző meccsen a pontozok segitettek most meg a vezető biro. Ez mar ugy undorító ahogy van Elore le vannak osztva a LAPOK a háttérben, ennyit

» torontoisrac   válasz erre
    2017-06-18 14:45:23

@tomba: Mar ezt egyszer belinkelted. Es azt is mondtad, hogy mivel nem jelentettem ki egyertelmuen hogy "tokonverte", befejezed velem. En orultem ennek.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 14:44:36

@Istvan: a video a "mélyütésről":
https://twitter.com/streetfite...

    2017-06-18 14:40:05

@liviano: Totti mar visszavonult. Nincs itt.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 14:36:29

@Totti: Ne feszülj ra, Trotty.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 13:36:41

@liviano: Még mindig itt vagy?

    2017-06-18 13:23:26

@Totti: Keversz valakivel, raadasul szemelyeskedsz, bajnok.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 12:54:24

@balutnepper: "Hits like a girl" :D.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 12:01:47

Visszasírom Sztregot, komolyan. Az a szélsőséges részrehajlásból fakadó gyűlölködés Kova mellett és Ward ellen, ami ezen a fórumon megy, nem méltó ehhez az oldalhoz. Egyesek idehányják a kis privát családi miliőjükben megszokott stílusukat, talán azt gondolják, hogy az „undorító, gyalázat, patkány, csaló” stb. szintű fröcsögéssel igazuk lesz?

Nem volt szép meccs, és a fanyalgóknak feldolgozhatatlan, hogy a várakozásukkal ellentétben Kovalev nem radírozta le Wardot, sőt, piszkos boksz ide vagy oda, keményebb volt az orosznál, a végén pedig jött a pofára esés, meg is állította Kovát. Nekem Ward nem volt sohasem a kedvencem, de még ezzel együtt is szimpatikusabb, mint Kovalev az agresszív, nagymellényű nyilatkozataival, az őt övező szurkolói sleppel, és főleg azzal a keménykedő hozzáállással, amit egy sportembernek a Simakov-meccs óta nem nagyon kéne erőltetnie…

Wardnak grat, de nálam jelenleg továbbra is Loma és Rigo a p4p legjobbak.

» balutnepper   válasz erre
    2017-06-18 11:42:47

@Raven: Izlesek es pofonok, nincs ezzel semmi baj. :) /en pl szeretem Rigo bunyojat, a tobbseg meg nem/

» bandi78   válasz erre
    2017-06-18 10:41:46

Es tegyuk hozza,hogy Rigo vegre gyorsan kiutott valakit. Igaz, boven gong utan :D

» VMVKWA   válasz erre
    2017-06-18 10:35:43

A boksz ma meghalt. És nem lesz könnyű újraéleszteni. Pár embert sürgősen el kell távolítani, és újra kell építeni és gondolni az egészet.

    2017-06-18 10:32:13

Éreztem a meccs előtt, hogy Weeks problémás lesz majd, és valóban az lett. A Klicsko - Fury meccsen ugyanúgy a hazai bunyóst védte, Klicsko fejelését tisztán látta, mégsem büntette, míg Furytól kisebb szabálytalanságért levont egy pontot. Itt hasonlót művelt, csak még aljasabban. Igazi korrupt figura, de hát persze az ilyenek kapják a nagyobb meccseket, még a pártatlanabb bírók, mint Smoger bíráskodhatnak senkit sem érdeklő meccseken.

» northpaw   válasz erre
    2017-06-18 10:30:20

Édes Istenem de tudtam én előre , hogy nem szabad fennmaradni:))))))))
Friss vagyok , nem zombi üzemmód. Már a medencét is kitakarítottam.
Olvasgattam amit írtatok és bevallom már nem is érdekel a meccs. Nyílván megnézem de most azt érzem ha igaz amit a többség ír vagyis mélyütésekre jött a leléptetés akkor itt is Wardnak kellett nyernie.
Magyarán mindkét meccs Ward eladhatóságának növeléséről szólt.
De tróger bunyós és 10 év múlva max. Oakland emlékszik majd rá. Mert nézhetetlen szabálytalan.
Még a Klicskó Joshua visszavágót megnézem és azzal el is búcsúzok a profi bunyótól. Jó sport , imádtam de a tendenciák amik vezérlik az utóbbi években számomra elfogadhatatlanok . Önös érdekek teszik tönkre csak elfelejtik , hogy van konkurrencia ami egész jó. Miocic nagyon jó most .

» cenzura   válasz erre
    2017-06-18 10:26:33

@AnnyiraPesti: Pontosan ez volt, egy testutes, utana allra az a jobbos, mar semmi sem mentette volna meg Kovat, foleg hogy nagyon faradt is volt. Kova tobbszor reklamalt melyutest, amikor nem is volt az, ilyen volt amikor megallitotta a biro eloszor, es a 8.-ban is ovvonalra ment amit mondtal te is, megis reklamalt.
Amugy Wardot ismerve nem lepodok meg tulsagosan hogy egy ilyen helyzetben, amikor par utesre van az ellenfel attol hogy padlozzon, megis ilyen ketseges veget er a meccs. Megerdemli hogy ne beszelhessenek rola ugy mint aki tisztan kiutotte Kovat.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 10:16:13

@bandi78: Egyetértek, hogy kijárt volna egy intés ezért, és azzal is, hogy hogy így senki sem tud igazán örülni, viszont én úgy láttam, hogy Kova nem bírta a nyomást, nem készült fel egy agresszívebb Ward-ra, aki ráadásul szerintem meglepően elég nagyokat ütött és gyorsabb is volt. Egy pont minusz, az újra nyitottá tette volna meccset. Kova felzárkózhatott volna, és Ward is belehúzott volna a pontlevonás miatt, mert azt nem tudhatták ki hogyan állt, a pontozólapokon! Ez generált volna egy élvezhetőbb meccset többek számára is. Nekem, mindegy ki nyert, de itt a többség csak Kova győzelmét fogadná el, pedig ma nem ő volt a jobb a befejezésig, egy olyan meccsen ami már nem volt annyira piszkos, mint az első. Aki itt hibázott, az a vezetőbíró, és Kova Csapata + talán Kova is. Mivel egyik féllel szemben sem voltam elfogult, ezért tisztábban láttam az összképet, és bevallom, én élveztem a meccset. Így nem volt ez olyan rossz.

    2017-06-18 10:12:11

Megmondom őszintén elég rossz minőségben tudtam megnézni a mérkőzést. De ebben a minőségben sem jött át, hogy Kovalevék részéről mi volt a taktika? Szerintem inkább ütő távon kívül kellett volna tartani Wardot mint belül. Nem tűnt Kovalev felkészültnek Wardból ez pedig nálam eggyértelműen edzői hiba. Ez volt a 2. mérkőzésük szóval volt idejük rá! Vagy az volt az elképzelés, hogy 300 egyenesből 1 majd be megy amitől Ward lemegy? Nem értem miért nem intették meg Wardot amikor mélyet ütött pedig rutinos bíró volt a ringben. A véleményem az, hogy Kovalev kikapott volna ha végig negy a mérkőzés ha nem. Semmit nem mutatott! Volt az elején pár menete de ennyi. Nem éreztem az átütő erőt és azt sem, hogy Ward gondban lett volna. Egyszerűen széthullott Kovalev fejben. Sejtettem a mérkőzés előtt, hogy ez lesz (mármint, hogy fejben megtört Kovalev)de azt, hogy ennyire nem tudnak Kovalevhez semmit hozzátenni ennyi idő alatt az rossz edzői munkát takar! A 8. Elején szerintem Ward övvonalra ütött de elég jól beakadt gondolom beszorult a levegő és ettől Kovalev dekoncentrált lett és emiatt kapta be az őrülten nagy jobbost ami után a következő ütés simán öv vonal alatt volt ott megkellett volna állítani a mérkőzést szerintem. Nyilván védekezésre alkalmatlan volt Kovalev de egy tököstől én is az lennék. Viszont a bírót sem értem mit nézett. A szomorú az, hogy erről kell beszélnünk pedig egy jó meccset kellett volna látnunk.

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2017-06-18 10:05:33

@dondannyboy: Nem feltételezés, hogy kihordta lábon, hiszen az ütés után lábon maradt, nem ment volna le.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-06-18 10:04:05

@Jersey Joe: te miért bocsátkozhatsz feltételezésekbe ha másokat ezért kioktatsz?

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 10:01:32

@pressurefighter0088: Na pont ez jutott eszembe nekem. Hát ha már ötödször tolja oda a mocskos fejét, akkor hát nem rászorítok vagy kicsit befojtok neki. Az ég világon semmit nem csinált ellene Kova. Olyan volt mintha meglepné, hogy megint undorító mód verekszik Ward. Hát ezt előre lehetett tudni. Semmi új nem volt ebben a mérkőzésben. Borzasztó szar volt.
Még a GGG-Canelo meccsre felkelek, de ha az is ilyen színvonalú lesz (mindent beleértve) akkor soha többet. Kovalevnek vége van. Talán túl sokat láttam bele. Chilemba óta valami nem kerek ott. Sajnálom. Mert egy elvesztegetett tehetség lett így.

Ward meg... Hát nem is tudom mit mondjak. Vonuljon vissza! A csúcson kell abbahagyni.

    2017-06-18 10:00:27

@Jersey Joe: Persze, csak az mentette meg Wardot a nagy verestol, hogy a csalo biro leleptette az osszeszedett, pihent Kovat.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 09:59:19

@tomba: Tedd azt, szia :).

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 09:57:52

@Jersey Joe: az első meccsen se tudott ujitani itt még leütés sem volt.
Kovat ha tökönverték miértem térdelt le ?

ward lehet piszkosabb bunyos lehet eladhatatlanabb de kétszer legyőzte kovat.

amugy a kova ward első felvonás 160k-t hozott. A sztár szót sokféleképeen lehet értelmezni de ward soha nem lesz ppv sztar még talán népszerű sem de kemény kihivás lesz mindenkinek.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 09:56:06

And still WBO, WBA, IBF light heawywight champion: Andre "Son of the street" Ward! :-)
Ebből a förmedvényből harmadikat tutira nem néz meg senki.

» bandi1115   válasz erre
    2017-06-18 09:55:54

@Istvan: ha most a "B" betűs ütésről beszélsz, akkor nem nagyon van értelme folytatni. annál nyilvánvalóbb (megkockáztatom szándékos) mélyütést még nem nagyon láttam - talán golotánál.

ja, és hogy arra azt mondani, hogy LEHET, hogy övvonal alatt van, az olyan szintű pofátlan kamu, hogy asszem abba is hagyom veled.

annak ellenére, hogy mint mondtam, szerintem is ward nyert volna, ha végig megy, a tökösök nélkül is.

    2017-06-18 09:55:02

@liviano: Mindig csak mondogatod, aztán csak vissza esz a fene. Egyszer már betarthatnád...

    2017-06-18 09:54:47

Roy Jones a "melyutesrol":

https://www.youtube.com/watch?...

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 09:53:49

@Amador: "Ne felejtsük el azt sem hogy fejre is kapott jópárat, például azt a jobbost Wardtól amibe az amerikai beletette az egész testsúlyát, Kova alig bírt talpon maradni utána, lehet vki teljesen elfogult de ott az orosz bajban volt.."


Ja, csak amíg Ward egy ugyanilyentől lement a földre, Kovalev viszont ki tudta volna hordani lábon.

Ha nincs a mélyütés, simán kihúzta volna a menetet.

Ismerjük már azért ezt el.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-06-18 09:52:15

@_horas: "egyértelműen látszik, hogy az utolsó ütés amiért leléptették mély volt. Ezzel együtt sztem nem ezen múlt."



Mi az, hogy nem ezen múlt???
Ez boksz, basszus, nem sakk, ahol már Kovalevnek csak a királya volt meg, Ward-nak meg minden más bábúja.

Itt az utolsó menetben is fordíthatott volna Kovalev, vagy legalább az összképen javíthatott volna.
Nevetséges, igazságtalan és szakmaiatlan, amikor hülyeségeket írnak az emberek.
Szabálytalan volt, mind a két meccsen Ward mellé álltak.

Kellett egy amerikai sztár, ennyi.
De nehogy már ezt elfogadjuk!

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-06-18 09:50:39

@tseby: Mindkettojuk Kovalev elleni allapotat vettem es elkepzeltem a meccset. Jujjj.(amugy Hopkins egy all-time listan is eleg elokelo bunyos, minden elismeresem neki azert, amit a ringen belul elert)

» bandi78   válasz erre
    2017-06-18 09:45:45

megnéztem a meccs utáni interjukat. ward lehet hogy cirkálóba felmegy. De gondolom ott nem usyk lenne a célpont.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 09:43:14

Azért a nagy Ward utálatban pár dolgot megjegyeznék:

-Nem kéne azt állítani hogy Ward csak szabálytalansággal talál, ez egy nagyon erős túlzás. Igen voltak mélyütések, igen, elismerem Wardot meg kellet volna inteni érte, Weeks nem végzett jó munkát. Viszont Kova beszedett rengeteg rendes testütést is, több olyat is amit az övvonalon történt, a későbbi menetekben Kova nem tudott ezekel mit kezdeni, fáradt, néha már akkor is kifordult, görnyedt amikor teljesen szabályos ütést kapott. Ne felejtsük el azt sem hogy fejre is kapott jópárat, például azt a jobbost Wardtól amibe az amerikai beletette az egész testsúlyát, Kova alig bírt talpon maradni utána, lehet vki teljesen elfogult de ott az orosz bajban volt..

-Kova bizony nem bokszolt jól ma, leszámítva az első pár menetet. Az elején még jól kezdte, nagyon jól használta az egyeneseket hogy Wardot pozicion kivűl tartsa. Viszont amikor Ward elkezdte hatástalanítani a jab-eket konktrákkal, fogással és közelharccal Kova abszolút nem tudott megújulni, az az utolsó pár menetben kb. semmit nem csinált, iszonyú fáradtnak tűnt, ennek köszönhetően a védekezése is eltűnt, amikor bekapta azt a nagy jobbost. Ha meg is intik Wardot és nem állítják le a meccset, akkor sem látom Kova hogy tudta volna folytatni, teljesen szét volt esve.

» Amador   válasz erre
    2017-06-18 09:42:38

Ward instagramján többen szidják mint amennyien gratulálnak.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-18 09:41:45

@tseby: Beterbiev elég erős, neki lehet esélye. De én Beterbiev ellen most Kovalev-et látnám.

Szerintem most az lenne a legjobb, ha KOvalev vs Beterbiev és Ward vs Stevenson lenne, aztán a győztesek egymás ellen.
De ez csak álom...

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-06-18 09:40:35

@tomba: A legvegen, ami a twitteres videoban van? Szerintem nem verte tokon, de lehet hogy az ovvonal alatt volt, es az szabalytalan. Azert a koldok es a "toktonveres" kozott van meg vagy 15-20 cm.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 09:39:47

@Raven: Mostanra azonban potoltam a hianyzo meneteket is -vegigszenvedtem a helyes kifejezes.:)
Lehet, ha nincs ez, akkor Ward nyer tisztan. Lehet, hogy Kova egy lucky punch-csal kiutotte volna. Az is lehet, hogy Kova feltamadt volna. De nem derult ki! Ez meg nagyban Weeks biraskodasanak kovetkezmenye. Errol Kassai jut eszembe. Hozzateszem, hogy az elozo meccs ismereteben sokkal komolyabb sulya van Weeks biraskodasanak, illetve biroi hibainak. Attol, hogy Kova -nagyon amator modon- nem ment le, attol meg szankcionalni kelett volna ezeket az uteseket. Mellesleg ez boksz, nem a diotoro.
Melleslgeg rohadt egy dolog, hogy ket top harmas p4p listas bunyos mindket meccsen a pontozokkal es a biroi tenykedessel kell foglalkozni. Ez sok mindent elarul a profi boksz jelenlegi helyzeterol... ha legalabb az egyik meccs olyan lett volna, hogy a gyoztes szurkoloi feltetlenul orulhetbenek, a vesztes szurkoloi meg nem talalnanak fogast.. de nem... ez van. Ilyen a boksz 2017-ben.

» bandi78   válasz erre
    2017-06-18 09:38:47

@bandi78: Mi bajod Hopkinssal? Majd 40 évesen kezdte a Dirty fight-ot, hogy kompenzálja a megkopott gyorsaságát. A Trinidad elleni Hóhér 36 évesen teljesen másképp boxolt még.
Míg Ward mindig is így bokszolt, de az tény hogy egy 40 éves B-Hopnak komoly esélye lenne ellene. A jelenlegi mezőnyből nem tudom ki lehet az aki megoldhatja Wardot, Stevensont simán megoldja majd ezzel a stílussal.

    2017-06-18 09:34:24

Anyway, Kovalev kirakott az instagramon egy videót ahol egyértelműen látszik, hogy az utolsó ütés amiért leléptették mély volt. Ezzel együtt sztem nem ezen múlt.

» _horas   válasz erre
    2017-06-18 09:33:40

@Istvan: tényleg kíváncsi lennék, most akkor tökön verte szerinted, vagy nem?

    2017-06-18 09:31:40

A twitteres videón, amit az előbb linkeltek, tisztán látszik, hogy a B betűnél találja el. Ott tisztán látszik, hogy tökönütötte, mert a B betű alatt kb már a levegő van.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-18 09:30:47

@_horas: Wardnak azért még ott van stevenson gvozdyk baterbiev smith jr. bival.

Kovanak innét nehéz lesz visszakapaszkodni(ha egyeltalán megpróbálja).
Duvat dobnia kéne őt nem érdekli a bunyósa csak a tinder farmville meg a pénz.

WBC vonalon felesleges elindulni mert ott meg haymon lobbija erős.

Ráadásul a ppv számok is 200k alatt lesznek:(

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 09:30:42

@Hari: Irtam hogy a legfontosabb? Azt irtam, hogy mar eleget beszeltetek Wardrol, johet egy kis Kova elemzes is.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 09:28:12

Aki azt mondja, hogyha nem lett volna leléptetés, akkor is ugyanaz történt volna, mint addig, az téved(het).

Ki gondolta volna az első mérkőzésnél pl. az első menetek és a leütés után, hogy ez a párharc így folytatódik??
Akkor kb. 99%-a a bokszurkolóknak azt mondta volna, ha a halántékához tartottak volna egy fegyvert, hogy Kovalev elsöpri Wardot.

Ezt teljesen nem lehet megjósolni, mégha ez a meccs nagyon rosszul is néz ki Kovalev-nek.

Én szívesen megnéznék egy harmadik párharcot is, sajnálom, ha nem is azonnal, de később biztosan.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-06-18 09:27:53

@Istvan: Ez a legfontosabb "szabálytalanság" a meccsen, amit észrevettél, hogy Kova kifordul???

    2017-06-18 09:25:30

@Raven: A kett meccsre ertettem, egyben. Itt nem volt pontozas, de ott igen.

» bandi78   válasz erre
    2017-06-18 09:23:19

@Frantisek Latka: persze persze.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 09:23:00

@Istvan: Te kamuzol itt folyamatosan. Az utolsó ütés mélyütés volt, azzal nyert ward, te is láthatod, legyél boldog ezzel az egyértelmű ward győzelemmel, nézzed még sokáig ezt a szentfazekat, és provokáljál más fórumtársakat. Én kiszálltam

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 09:21:18

@Valero: hopkinsnal ez nem zavart gondolom.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 09:19:38

@Frantisek Latka: referee lett instan követem kovat:(

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 09:16:46

ISTEN FIA! :))

    2017-06-18 09:16:29

Én amúgy azt látom hogy Kovalev elvesztette az igazi motivacióját. Pár év alatt csóró senkiből top5 boxoló lett, most már egyáltalán nem a szó szoros értelmében az életéért és a csaladjáért boxol, és olyan túlságosan sok bizonyítanivalója sem maradt. Ez az egyik fele, a másik hogy érzesem szerint belefáradt ebbe a cirkuszolásba is ami a box körül megy, (Pascal, Ward) egyáltalán nem illik hozzá ez a dolog és látványosan nem is tud mit kezdeni ezzel. Az első meccsen nyert, tudja Õ is, szerintem egész egyszerűen kiégett. Õ megcsinálta azt amit neki megkellett, végig verte a mezőny, reménytelenségből és az iszonyú nehéz kezdetekből sztár lett, meggazdagodott. Nincs már meg az a plusz benne ami a mai meccsen látványosan hiányzott belőle, ami egy ekkora klasszis, mint Ward ellen elengedhetetlen.

A másik pedig Ward. Lehet fikázni sok mindenért, de nincs még egy ember aki 2 ilyen meccset tudna csinálni Kovalevvel. Emellett nagyon komoly sérülésből jött, nagy kihagyással, ezt elfelejtette mindenki. Végig lehet nézni az ellenfél listáját, nem érheti semmilyen kétség a tudását illetően. Lehet szeretni, utálni, de max. Stevenson tudta volna megállitani Kovalevet rajta kívül.

Hogy hogyan tovább a súlycsoportban az jó kérdés, a Stevenson - Kovalev most kútba esett, Ward előtt elfogytak a kihívások, és Kovalevnek is új korszak nyílt a karrierében.

» _horas   válasz erre
    2017-06-18 09:12:43

@Peacock: amit irtal nem mond ellent annak amit en irtam, azt irtam, a szamolas mindenkeppen kizart volt, amugy szerintem nem ezen mulott, Kova mentalisan keszen volt, szerintem fizikalisan is, nem lett volna mar itt semmi fordulat, de egy intest megert volna akkor is

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 09:05:58

Oké, akkor Tyson sem gyenge mentálisan.
Nem determináló tényező, hogy ki honnan jött. Attól még benne van, hogy nem tudja feldolgozni a vereséget és ez meglátszódhat a bunyóján is.

    2017-06-18 09:02:31

@Frantisek Latka: Amikor Kova a sarokba szorította Wardot és mindketten álltak akkor volt a legtöbb tarkós Kova részéről.

    2017-06-18 08:58:19

Fejelés, mélyre hajlások, mélyütések, ez Ward!
Amerikai bírók, mérkőzés vezető, teljes hazai pálya!
Undorító volt az egész!

» Valero   válasz erre
    2017-06-18 08:55:52

@fixpont: Bocs, de ez tévedés. Ha egy ennyire egyértelmű erős mélyütés közben meginti (vagy inkább pontot von le), pluszban a megütött ellenfél el is időt kell adjon (akár perceket) a szabálytalan ütésből való regenerálódásra. Az azért sokat fordíthatott volna a meccsen.

» Peacock   válasz erre
    2017-06-18 08:54:12

@Frantisek Latka: Amugy figyelmeztette, meg is allitotta egyszer a meccset. Kova folyamatosan rajatszott ezekre, hagyjuk mar. Krusher, persze...

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 08:54:10

@Frantisek Latka: Nem verte tokon, na kamuzzal.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 08:52:27

@Istvan: De tökön verte, te is látod, ne beszélj fére! bíró ténleg rászólt Kovára a kifordulás miatt, de azt áruja már el valaki a BÍRÓ MIÉRT NEM FIGYELMEZTETTE WARDOT A MÉLYÜTÉSEK MIATT???? Te is így látod kedves István, hogy kellet volna figyelmeztetni? A válasz legyen igen vagy nem. 3 amerikai pontozóbíró egy amerikai vezetőbíró helyszím amerika. Ez ténleg egyenlő esély

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 08:48:02

@pepegross: Most értem a meccs végére rossz minőségű felvételen nézve, de ez sokkolt...

» Peacock   válasz erre
    2017-06-18 08:45:29

@bandi78: Ha csak az utolsó két menetet láttad, akkor honnan gondolod, hogy a három pontozó segítette ward-ot?

    2017-06-18 08:45:08

megnéztem utolsó 2 menetet, nem éppen HD, de Kovalev vagy háromszor lehajolt, Weeks meg többször is mondta hogy "beltline" volt az ütés, azt gondolom meccs előtt biztos kihangsúlyozta, hogy az még szabályos felület, mert magasan van a gatya. majd az első 6 menetre is kíváncsi leszek, hogy mi történt, mert kis túlzással azt sem tudta Kovalev hogy melyik kapura kell támadni.

    2017-06-18 08:44:59

@tomba: Ez rendben is van, ertheto. Viszont a kivonulas a sajototajekoztatorol, aztan azok a nyilatkozatok. Erted, bemegy egy WAR feliratu sapkaban, gondolom tudod ki viselt ilyet, aztan letesz egy ilyen teljesitmenyt az asztalra. Szoval ertem en hogy Ward piszkosan bunyozik, de azert lehet azzal is foglalkozni hogy Kova hogy bunyozott. Kifordulasa megvan? Az elso amikor melyutest reklamalt, meg is allitotta a biro, egyaltalan nem volt az.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 08:40:11

@Istvan: elvették tőle az előző meccset, pipa volt. a teljesítményéről meg annyit, hogy 30-1-1, 26 KO. az utolsó két illetve ezzel 3 meccsén nem bokszolt jól. mindhárom esetben bokszgyilkos ellenféllel szemben. azért ez nem annyira rosz, hogy még ward bokszánál is lejjebb minősítsd. persze a te véleményed.

mindnesetre a meccs konkrétan egy bírói hibán ment el, hogy mi lett volna, az kérdés (bár persze, ahogy írtam valószínűsíthető az eredmény).

    2017-06-18 08:35:34

@Romsy: Tokon nem verte, az egeszen biztos, lehet az ov ala esett picivel az utes. Amugy miert nem beszel senki Kova kifordulasarol? A bironak kellett raszolnia.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 08:35:09

attól függ, hogy Weeks a meccs elején hogy mondta, az övvonal még szabályos, vagy nem, nem a nadrág számít. Kovalev meg taktikailag elég Matolcsi volt ebben az utolsó menetben, amit ismételtek az tisztán az övvonalon volt, utána meg már védekezésképtelen volt, le kellett volna mennie.

aki szerint meg ezek a "tökönverések" az nézzem már át pár általános iskolás biosz könyvet. :)

    2017-06-18 08:30:22

@fixpont: a baj ott kezdődik, hogy szabályosnak minősített egy mélyütést, és Kova nem állt, hanem félig guggolt összegörnyedve a MÉLYÜTÉSTÕL

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 08:29:09

@tomba: En is elegge ruhellem Ward boxat. Meg jobban utalom azonban azt a fajta viselkedest, amit Kova mutatott, a meccs elott, foleg a teljesitmenye fuggvenyeben. Na az az igazan nevetseges, es az az igazan ego. Nem azon a melyutesen ment el a meccs.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 08:27:53

@bandi78: A negy segito alatt termeszetesen Weeks urat meg a ring melett helyet foglalo pontozokat ertettem.

» bandi78   válasz erre
    2017-06-18 08:25:55

Nyert Ward, mert nyert, de... Egyreszt mem maradtam fenn megnezni, csak az utolso ket menetet neztem meg. Nem bantam meg. Eljutott a boksz egy szintre, mikor egy ilyen kaliberu meccsert nem maradok fenn, ez sokat elarul azert. -a GGG - Alvarezt termeszetesen eloben nezem majd! Masreszt aki az ilyen stilusu "bokszert" lelkesedik, amit Ward (es negy segitoje) lenyomnak, azoknak sok ilyen mecxset kivanok, en a tiszta bunyot szeretem (a ringen belul mindenkeppen). Belegondoltam, ha B-Hop par evvel fiatalabb lenne es meccselne egyet Warddal, lehet tobbet bokszot sem neznek utana. Remelem Ward "jol megerdemelt" "sikerei" csucsan visszavonul...

» bandi78   válasz erre
    2017-06-18 08:23:58

@Istvan: ne égesd már magad.

csak mondom, hogy egy csomóan elismerjük, hogy ward valszeg amúgy is nyert volna, kova elfáradt, fejben, lehet, hogy fizikailag is, azt megint csak kevesen vitatják, hogy szar meccs volt, ward mocskos boksza is mindkét oldal szurkolói számára nyilvánvalónak tűnik.

akkor miért is kell egy (egyébként sok) tök nyilvánvaló mélyütést relativizálni. hacsak azért nem mert te is érzed, hogy ez így valahogy nem kóser.

    2017-06-18 08:20:36

@Frantisek Latka: ha az utest szabalyosnak minositette akkor ez TKO, nem lehet szamolni, Kova allt, de vedekezesre keptelen volt, ilyenkor nincs szamolas, csak az lehetett volna hogy melyutes miatt alljt mond es figyelmezteti, de nem tortent, a szamolast nem lehet vitatni, nem szamolhatott

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 08:20:17

@Istvan: Ez igy igaz

» professor002   válasz erre
    2017-06-18 08:19:45

@Istvan: ja kicsit mély volt, ha te kicsit elismersz valamit, azt tudjuk mit jelent. Neked jobban savanyú a szőlő, hogy a bálványod tiszta szabályos boxal senkit nem tudna megverni.

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 08:19:35

@Asso: Ezt már kitárgyaltuk, egy mélyrehajoló bunyósnak nehéz nem a tarkóját eltalálni, egyébként a mélyütések miatt ward hányszor lett figyelmeztetve?

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 08:17:07

@Frantisek Latka: Hat, ha felhuzod a nyakadig a nadragot... Savanyu a szolo. Hogy nem verte tokon, az is egeszen biztos. Lehet kicsit mely volt, de nem tudom hogy ti hol tartjatok a golyoitokat, en nem a koldokom kornyeken.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 08:15:15

@Frantisek Latka: na erre én is kíváncsi lennék.

    2017-06-18 08:13:57

Azért a sok mérkőzés elején - közepén történt tarkó ütésért Kovát is lehetett volna inteni,a bíró figyelmeztette is párszor.

    2017-06-18 08:11:35

Szomorú hogy a világ egyik legjobb bírója azt nem vette észre 1 méterről amit én meg még sok tízmilló néző több ezer kilométerről.
A valódi megmérettetés Wardnak Oroszországban lenne, de amilyen kis patkány nem menne bele.

» colos1   válasz erre
    2017-06-18 08:10:47

A bíró egy tisztán látható mélyütés uzán állította meg a mérkőzést, wardot bajnoknak kikiáltva számolás nélkül, ezzel a ténnyel valaki akar vitatkozni????????

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 08:06:34

@batka1: https://www.youtube.com/watch?...


nyugtaval mi......hihi

» MrPerfect   válasz erre
    2017-06-18 08:04:21

@dondannyboy: Son of Balls

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 08:03:36

@Istvan: Kovának teljesen igaza van, a lányoknak a fegyvere a férfiak ellen a tökönverés, a papíröklű wardnak is bejön ha valakit tökön vág, az fáj, kedves István neked is kívánok egy ilyen mélyütést, utána arcoskodjál, meg fikázzad Kovát!

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 08:03:00

amugy most az erdekel milyen nevet aggat majd kova wardra son of judges utan.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 07:58:53

@dondannyboy: Nem is ertem, vegulis Ward "hits like a girl"... Akkor ha jol ertem Kovat, egy cicaharcban maradt alul :)

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 07:58:44

@dondannyboy: Csak akkor bukna el, ha Wardot engedik a bírók szabálytalankodni, MÉLYEKET ÜTNI,fejelni, könyökölni. Igazad van, ténleg elbukna, mindegy ki az edzője, akkor nem bukna el, ha egy olyan bíró vezetné a mérkőzést, ahol warddal is betartatják a profi box szabályrendszerét.....

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 07:57:41

@Kane: mentálisan gyenge = 12 menetet koncentrálni végig.

Szerintem ebben fárad el.

Az első meccsen is ez volt most is.
Tökimdegy amerikai orosz vagy japán erőnléti edzője van. Sőt szerintem ha még 2szer megküzdenenek akkor is mindketszer elbukna.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 07:53:59

@liger: Ebből a kameraállásból lehet látni, hogy mi is történt igazán, én biztos megóvnám a meccset, a Tony bíró urat meg eltiltanám pár meccstől. A sok "harcos" hozzászóló aki fikázza Kovát kívánok egy ilyen mélyütést, utána ha bárki egy ilyen ütés után folytatja, akkor az kikiálthatja wardot bajnoknak. Ward tisztán az öv alatti reklámszöveg "B" betűjét találja el, ami vastagon az övvonal alatt van, és ezután az ütés után léptetik le Kovát.......itt van vége a profi boxnak.

» Frantisek Latka   válasz erre
    2017-06-18 07:53:40

Egy nehezen emészthető mérkőzés ért "méltó" véget így, tisztán látszik a mélyütés:
https://twitter.com/streetfite...

    2017-06-18 07:45:28

@pepegross: Na, pont Belt Line volt, el is talalta a BL betuket :).

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 07:42:03

Én abban egyet tudok érteni sok fórumtársammal, hogy Kovának az első meccs után sokkal jobban kellett volna alkalmazkodnia Wardhoz. Ebben mindenképpen alulmaradt, ezt megadom. De azért ne az döntse már el a meccset, hogy kinek mennyi mélyütést néz el a spori, illetve egy bajnok viselkedjen, és bunyózzon bajnokként.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 07:37:47

https://twitter.com/streetfite...
nicht chip-től (boxen.de)

» pepegross   válasz erre
    2017-06-18 07:36:46

Tudja valaki mit jelent a WAR szo, azon a sapkan amit Kova viselt? Mert hogy O nem tudja, az egeszen biztos, mondjuk gondolom eddig sem az angoljaert szerettetek. En mindig kicsit egyutterzek a legyozott sportolokkal, de ebben az esetben valahogy nem. En meg emlekszem Barrerara Hamed ellen, na ugy kell bemenni a szoritoba, nem igy ahogy a "Krusher", foleg azutan ahogy a meccs elott kommunikalt. Erdekes modon ezt nem hianyolta senki, csak a "Ward csalo" mantra megy folyamatosan.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 07:35:14

Most nem értek valamit itt sirtok kovàért hogy ward igy ward ugy de akki a legg jobb akkar lenni annak tudni kell alkalmazkodni bárkihez és meg kell tudni verni bárkit akkár milyen piszkos bunyót nyomjon kova csak assug volt világ verö terminátor amig nem találkozott eg igazi komplex minden hájal meg kent boxolóval

» professor002   válasz erre
    2017-06-18 07:32:28

@GaiusM: Szerintem ez igazi TÖKÖS meccs volt.

» pepegross   válasz erre
    2017-06-18 07:27:56

@VViktor: Remek hozzászólás, és igazságos is.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 07:17:05

Szerintem két nagyon fontos dolgot nem ártana tisztázni:

1. Már az első meccsnél is felmerült és most is kezdődik, hogy nehogy már csak Wardot szidjuk a szabálytalanságokért, amikor Kova is ugyanúgy szabálytalankodik, hiszen hányszor lefogja szegény amerikai fejét!

Nos, ha kicsit közelebbről megnézzük a meccset, (sőt, vegyük hozzá kettőjük eddigi karrierjét is) akkor látható, hogy melyiküknek, mennyire "szokása" bizonyos szabálytalanságokat elkövetni. Természetesen nem állítom, hogy Kovalev soha nem szabálytalankodott korábban, de összehasonlítva Warddal, ég és föld a különbség!
Elsősorban azért, mert Wardnál ezek úgymond "rendszerszintűek", nagyjából ezek a szabálytalanságok (dulakodás, fejelés, könyöklés, mélyre hajlás) köré van felépítve a bunyója, Kovanál pedig, mint a legtöbb bunyósnál inkább eseti jellegűek.

Ami a lényeg, hogy a mostani meccsnél/meccseknél, Kovalev, a Ward szabálytalanságaiból eredő hátrányok egy részét próbálta ezzel kiküszöbölni. Értitek: ok -> okozat, akció -> reakció. Ne tegyünk már egyenlőségjelet a kettő közé.

2. A másik és még fontosabb. Természetesen nem akarok más nevében beszélni, így a magam belső folyamatainak egy részét írom le, de talán másnál is felmerülhetnek hasonló motívumok, így releváns lehet.

Nem azért haragszom ennyire Wardra, mert mérhetetlen rajongásom Kovalev irányában elhomályosítja az elmémet és mi mást tehetnék, mint a legyőzőjére vetítem ki a frusztrációmat. Ezért azért kicsit komplexebb a helyzet.

Ward bunyója mindig is mérhetetlenül ellenszenves volt számomra. Az, hogy most ezúttal ez egy általam kedvelt bunyós ellen "érvényesült", természetesen valamelyest fokozza a helyzetet, de attól még ez nem egy ebből fakadó kreálmány.
És, hogy miért is ellenszenves? Egyrészt, mert - ahogy írtam korábban - szisztematikusan szabálytalanságokra van felépítve a bunyója, másrészt ebből fakadóan olyan produktum születik, ami számomra élvezhetetlen. De ebből az első pont, ami igazán fájó, mert sérti az igazságérzetemet az, hogy valaki a szabályokat megszegve győz és ezt engedik/elnézik neki.

Ugyanezért ellenszenves W. Klicskó bunyója is. Pedig nehéz lenne valamilyen ideológiai töltetet belemagyarázni egy fekete amerikai és egy fehér ukrán esetében.
A közös nevező bennük, hogy mind a ketten borzasztóan tehetségesek és emellett mégis szabálytalanságok sorára épül a bunyójuk, amit valahogy nekik mindig elnéznek és ezzel aztán nagy eredményeket érnek el. Ez számomra borzasztóan idegesítő.

Az, hogy mennyire nézhetetlen is egyúttal ez az egész, az szubjektív.
Elfogadom, hogy biztos van, akinek tetszik ez a bunyó... ahogyan olyan is biztos akad, akinek a zoofíl-nekrofíl szexualitás jön be. Sokan sokfélék vagyunk, vannak extremitások. Azt azért talán mégis beláthatjuk, hogy a túlnyomó többség számára az ilyen meccsek nem vonzóak, ezért nem csak az én igazságérzetem sérül, hanem a sportág népszerűsége is.

Ezért nem tudom leírni egyszerűen, "ez van, ő nyert, gratulálok neki", mert az ember érzi, hogy ezzel az egésszel valami nagyon nem stimmel.

» VViktor   válasz erre
    2017-06-18 07:14:23

@tomba: Egyetértek. (Eddig csak a meccs utolsó perceit, és belebele nézve néztem )Én nem drukkoltam Kovalevnek, inkább Wardnak. A bíró hibázott. Meg kellett volna állítani, figyelmeztetni, és továbbengedni. Lehet ám hogy úgy is vége lett volna, és most vita se lenne ennyi.

Még annyit megjegyeznék, hogy volt mély ütés, de az övvonal az elvileg nem mély. Szóval korábban volt olyan amiért Kovalev reklamált, de én nem láttam mélynek, és itt a végén se volt mind mély.

De ha már egy ütés is mély, meg kell állítani, ha ez gondot okoz annak aki kapja. Sajnálom a leállítást már Ward szemszögéből is.

    2017-06-18 06:57:52

@Kane: hát ja.
fizikailag meg attól fáradt el, hogy végigbirkózott 6 menetet. annál fárasztóbb nincs, nem véletlenül néznek ki a birkózók úgy, ahogy kinéznek.

    2017-06-18 06:53:32

@Ultrasberry1990: Értem, hogy mit mondasz. Mi annak idején hosszú-HOSSZÚ estéken át nyüstöltük a Knock Out Kings sorozatot, majd a Fight Nightot is. Mindenkinek volt kedvence (Nekem Corrales), és baromi nagy csatákat nyomtunk egy gála előtt. Ha szar volt, akkor alatta is. :)
Mára már csak én maradtam, néha még elő-előveszem a legutolsó Fight Night Championt, lenyomok egy-egy meccset, eszembe jut a régi idő. Talán az sem véletlen, hogy az EA sem készít azóta több boksz játékot (bár a PS4 VR sisakja jó kis apropó lehetne), inkább az UFC-t nyomja.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:53:18

@iszap03: Az biztos, hogy több tuszta találatot is kapott Kova az utolsó menetben és nagyon szét volt esve. A vége nagyon furcsa. Nem látni igazán azokat az ütéseket. Nekem inkább úgy tűnt övre mentek-nem az alá.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 06:51:47

@iszap03: Az biztos, hogy több tuszta találatot is kapott Kova az utolsó menetben és nagyon szét volt esve. A vége nagyon furcsa. Nem látni igazán azokat az ütéseket. Nekem inkább úgy tűnt övre mentek-nem az alá.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 06:51:41

@dondannyboy: Nem lehet mentalisan gyenge az aki egy utolso putris orosz gettobol, ahol ehberert dolgoznak az emberek es minden sarkon kest vaghatnak beled, elverekszi magat amerikaig, es a P4P lista elere.:) De nalad biztosan mast jelent ez a szo. Nem mentalisan fogyott el hanem fizikalisan. Nem tudom mi baja, de ahogy tobbszor leirtam, jo ideje mar furcsa allapotban bokszol.

    2017-06-18 06:50:27

@dondannyboy: valószínű. mondjuk az azért erős, hogy mentálisan gyenge lenne, de ez a mocskos boksz tényleg felőrli.

    2017-06-18 06:48:09

@GaiusM: 4. Rokkó ! :D
Nekem ő a bajnokom :D

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 06:46:56

@tomba: ha végig megy akkor is kikap.
Az ütőerővel az első meccsen se sokat ért.
Kova mentálisan gyenge.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 06:45:20

@LightsOutPrince: Régebben 4-5en leültünk egy amerikai gála elé , mikor kinél és sör meg popcorn mellett szurkoltunk voltunk takony 17-18évesek de harcot láttunk és sok legendás csatát . Mára egyedül maradtam akikkel együtt néztem 2-3 éve azt mondták hogy elfecsérelt idő ezekért éjszakázni majd felvételről meglesik én meg néztem hülyén és ma jutottam el én is oda hogy talán igazuk volt .
Persze olyan ez mint egy drog és egy ideje megfogadtam hogy nem maradok fent , de valahogy olyan ez mint a drog és hát reménykedem hogy " na majd most " .
Egyébként nekem újabban ezek az amcsi gálák színvonaltalanok , kövezzen meg akárki egyenesen gagyi kategória . Beült 10-15 ezer ember ebből a fele azt sem tudja milyen rendezvényen van csupán státuszszimbólum és valami felsőbbrendűség részt venni ilyesmin , a maradék 50%-ból 40pedig leül csendben de nem konyít hozzá olyan amerikásan csak a show kedvéért a maradék 10% aki érti is amit lát és mellé még hajlandó is szurkolni vagy valami hangulatot teremteni , hogy ne egy kripta legyen az egész .
Ehelyett a nevében színvonaltalanabb angol gálák engem magukkal ragadnak , jó az atmoszféra és ugyan összességében kisebb gála de a gyengébb meccseken is sokszor vérre menő csata és megőrülő közönség ami magával viszi az egész rendezvényt . Valamilyen szinten show volt régen is egy gála de jó volt hozzá a körítés , az alapanyag és kevesebb volt az ordas csalás most meg elment ebbe a full anyagias irányba csak a show számít a sok hülye amcsi majd úgyis megveszi a jegyet a következőre is tök mindegy mit adunk nekik .
Ilyen értelemben sem vezet jó felé ez az egész .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 06:44:56

@Ultrasberry1990: Hasonlitsd ossze a Pascal es a Mohammedi elleni fizikumat. A Pascal elleni visszavagon Pascal iszonyatosan be volt majrezva, utni sem mert, ezert nem derulhettek ki hianyossagok. Chilemba ellen mar igen. Nem tudom mi baja, de nem is erdekel annyira mert nincs kifogas arra amilyen gyengen teljesitett. Sajnalom mint embert, de nem bokszol jol mar egy ideje, legalabbis nem olyan jol mint varnank tole. Vonuljon vissza, csinaljon par kozos uzletet Klimassal, es eljen a csaladjanak.

    2017-06-18 06:43:56

@Istvan: hát egyrészt nem ütötte ki - tko , másrészt a szabályos megoldás az lett volna, ha megállítja, és max figyelmezteti wardot, illetve, mivel már régen túl kelett volna leni a figyelmeztetésen (lehet hogy túl is volt) meginteni.

ettől függetlenül valszeg ezt a meccset ward nyerte volna, kova tényleg kezdett szétesni, az elején még elég jól kezelte ward stílusát, aztán már kevésbé. de nyugodtan megadhatjuk neki, hogy ő is feltámadhatott volna, az ütőereje még mindig megvolt.

    2017-06-18 06:42:59

Aki esetleg lemaradt volna, vagy újra nézné az utolsó menet kritikus pillanatait az az alábbi videóban meg tudja:
https://twitter.com/PlanetAsha...

» iszap03   válasz erre
    2017-06-18 06:41:45

Kéne egy szavazás a nagy bajnokokról. Kinek a meccseit néznéd végig újra szívesen?
1. Wladimir Klitchko
2. Rigondeaux
3. Ward

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:41:30

@Kane: Én is remélem , hogy hamarosan elindul valami mert szépen lassan de rohad ez a sport és a pénz mint valami ragasztó egybetartja de sokat elmond .. csak a pénz tartja egyben jelenleg ezt az egészet maga a színvonal és a körítés csilivilibb de ha mögé látunk látjuk hogy gagyibb is .
Amíg előfordul hogy egy meccset az egyik pontozó 117-110-re a másik meg 110-117re nézni vagy amíg lehet kb mindenhová ütni mindenféle retorzió nélkül az gáz és lehet emiatt ki leszek átkozva de sokszor egy UFC gálára csettintek előre hogy na ez jó lesz és annyiszor állok fel elégedetten ahányszor régen a bokszgálák után .
Kova az elején élesnek tűnt de ahogy teltek a menetek látszott , hogy lejjebb és lejjebb kerül nem is tudom mit láttak egyesek hogy 4-0 meg 5-0ra vezet . Persze több ütést indított de a jabeken kívül nagyon más nem talált.
A Pascal II.-n még rendben volt szépen lebüntette a kanadait de azóta talány mi van vele , mint ha azzal a meccsel hogy revansot vett és megbüntette Jeant és elvégezve érezte a misszióját vagy passz tényleg .
Szerintem innen nem lesz visszaút , Wardot kb soha nem gyűri le de ha mentálisan nem tudja magát helyrebillenteni mások is meg fogják verni és az hogy itt TKO lett még egy plusz lelki teher ugyanis sok bokszoló azután hogy megszerzi első KO vereségét mint ha kihúznák alóla a szőnyeget .
Kár , nagyon kár :/

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 06:37:38

@tomba: Nem unnepeltem semmilyen "tiszta" Ward Ko-t, mint irtam, kiutotte es kesz. Nem kell itt ferditeni, akkor is kiutotte, ha a leallitas lehet korai volt.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 06:35:43

Ennyi erovel a Kessler elleni meccs is lehetett volna KO. Wardnak mindent szabad, lehetetlen ellene nyerni. Frloldalasan kifordulva lehajolva jabelget aztan fog, fejel, birkozik melyeket ut. 6-8 ilyen menettel megtori az ellenfelet mind fejben mind fizikailag es akkor bevisz 1-2 latvanyos talalatot. Onnantol az elfogult hbo csak es kizarolag azt az 1-2 tiszta utest mutogatja ujra es ujra es istenitik ez a mocskos papirbajnokot. Csak azon lehet vitakozni h ki volt a legundoritobb: az hbo lefizetett emberei, tony weeks vagy ward...

» Wade03   válasz erre
    2017-06-18 06:32:18

@Istvan: hát, ha jól emlékszem ünnepelted a tiszta ward ko-t.

    2017-06-18 06:30:07

Igazából itt van megint a baj. Az első meccses elpontozás után reméltük, hogy a visszavágó tisztább lesz. Hát nem lett az.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:29:55

@isildurzeroTMT: Dehogynem tiltakozott, csak nem látványosan. Többször jelezte hogy probléma történt. De nem is ez a lényeg, nem a versenyzőnek kell tiltakozni, hanem a vezetőnek kellene látni és cselekedni, ergó az hogy Kovalev tiltakozott vagy sem teljesen lényegtelen. Ha pedig sorozatos szabálytalankodást nem fúj be egy mérkőzésvezető, akkor hamar eljuthat az elszenvedő vert helyzetbe... Na ez a lényeg.

A véleményemet úgy írom hogy kismértékben szurkoltam Kovalevnek, nem kifejezetten.

» csakegybarom   válasz erre
    2017-06-18 06:29:20

Kovalevnek be kellett vona gyakorolnia hogy amikor a hónalja alatt van Ward feje akkor szorítsa össze amilyen erősen csak tudja.

» pressurefighter0088   válasz erre
    2017-06-18 06:29:11

A másik,hogy mocskos bokszot tolt Ward megint,de az ő ütőereje is megvan ahhoz,hogy bárkit leküldjön.
Kicsit lenézték szerintem Kováék Ward ütőerejét és miután nem tudták erőből megoldani és elkezdték érezni az amcsi bombákat-na ott ment el a hajó.
Nagyon sok brutál testütést kapott -nem véletlen kezdett el megint fogyni Kova.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-06-18 06:27:22

ugy tünik kova olyan mint mike tyson vagy a magyar bunoyosok sosem kap ki:)

nemár srácok kova vesztett ward jobb volt lehet volt mélyütés de az utoldso sorozat a lassitásból nem mélyütésnek tünik+ kova megint elfogyott kemény dolog és mentéálisan megterhelő végig koncentrálni 12 menetet. ő erre nem képes.

Lehet a biróra fogni meg ward mocskos volt de önbecsapás. az elöző meccs is ide oda adható. Ward mentálisan sokkal erősebb.

Kova vesztett amerikában valószinű már nem épiti vissza magát.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 06:27:14

@tomba: Jah, ez igaz

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:26:19

@tomba: Miert ertekeltem volna at? Nezd, leleptettek, meg volt fogva. Nem szamoltak ra, mert ugye nem lehet, a biro ugy latta hogy nem reagal, leleptette. Korai volt a leleptetes az teny, de kb ennyi.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 06:26:12

Egyébként megvan a recept Ward ellen. Kell hozni pár kurva erős törpét, akik fejmagasságban teljes erővel csépelik a tökeidet edzésen. Majd megszokod, és már mehetsz is a ringbe.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:25:57

@GaiusM: abban a magasságban, ahol ward jön nem lehet felütés ütni, csak mondom.méllyebben van a leeresztett ökölnél is.

    2017-06-18 06:25:32

@Kane: A legutobbi megjegyzesedben sok az igazsag (amit az ökölvivasrol altalaban). De viszontnemlatasra, sajnos a kommentek szinvonala annyira melyrepülesben, hogy nem hiszem, hogy aktivan viszalatogatok ide.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 06:24:53

Mind1 egy szónak is 100 a vége ward kiütötte kovát xd és nem tiltakozott hogy a biró leléptette

» professor002   válasz erre
    2017-06-18 06:24:50

A legnagyobb hibát mindenképpen a bíró követte el, Kovalev a tiszta fejtalálatot nagyban köszönhette annak is, hogy dekoncentrált volt Ward szabálytalanságaitól, miután a bíró nem tett semmit. Aztán Kovalev a leléptetése előtt rendesen előregörnyedt konkrétan és láthatóan, nem csak a találat miatt, hanem azért hogy ne kapjon további mélyütéseket és hogy jelezze ezzel is hogy mi történik, ráadásul Ward folytatta ezt a műveletet ugyanoda, holott akkor már Kovalev feje volt védtelen egy kis ideig.

» csakegybarom   válasz erre
    2017-06-18 06:23:43

Nem értem 100%-ig a végkifejlettet,de a végén tényleg kezdett felülkerekedni Ward és Kova nem nagyon tiltakozott.
És itt a lényeg,hogy NEM TILTAKOZOTT !
Undorító meccs volt,de Kova szerintem tényleg meg volt fogva és nagyon jött volna fel Ward.
Kb mint az első meccsen(csak most nem ment el neki az eleje)

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-06-18 06:23:25

@Istvan: egyébként jól gondolom, hogy láttál egy lassítást, mert mintha átértékelted volna kicsit a leléptettést.

    2017-06-18 06:23:10

@Kane: Egyébként igazad van. Én folyamatosan vártam azt (még írtam is), hogy majd az edző,, vagy Kova a Ward-féle behajolásokra előveszi a felütéseket. Nyomaiban sem láttam, hogy ezt hatékonyan megvalósították volna.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:22:28

@ricfisher: mert nem volt teljesen magánál. és mert amerikai győzelmet akartak.

    2017-06-18 06:22:14

@Ultrasberry1990: "elbasztam egy éjszakát most nappal leszek fáradt ezért a fosért .. "
No pont ezt érzem én is, és a hozzászólásod többi részével is csak egyet tudok érteni, viszont még mindig 50 forintos nagyságú pupillákkal nézelődöm itt a hozzászólások között, ugyanis van itt olyan aki szerint ez lefiniselés volt, továbbá olyan is aki lassan elpuffogtatja a szilveszterre elspájzolt tűzijáték készletet Ward "győzelme" kapcsán... De most tényleg ők mit néztek? Rendben én az orosznak szurkoltam mert jobban szeretem azt nézni amit ő művel a ringben, mintsem az amerikai kollégája, de ótvar pixeles stream-en keresztül is látszott, hogy minden szépen ment öv alá.
És hát amivel befejezted a hozzászólást;"Nem jó irányba tart ez az egész cirkusz"
Hát látod, még itt ebben a kis eldugott országban is, az amerikai nacionalizmustól még véletlenül sem fűtve, valaki képes ennek tapsolni... felfoghatatlan számomra.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-06-18 06:21:27

@liviano: Ha nem tudos ertelmezni azt amit irtam akkor szellemi fogyatekos vagy, vagy nem is akarod erteni csak vitatkozni. Tovabbi szep napot, viszont latasra:)

    2017-06-18 06:20:44

@professor002: Az oldalon a kommentelők túlnyomó többsége Kovalev, Golovkin és Loma drukker, így természetesen csalódás nekik ez az eredmény. Az első meccs után még ott volt, hogy nagyon szoros volt, tényleg ide és oda is adható meccs, de mivel most már ők is érzik, hogy itt nincs kifogás, így gyártanak azokat.

Mélyótő, csaló, kancsó, undorító, gyáva, féreg és hasonló dolgokat mondanak egy bunyósra, aki kiütötte a kedvencüket. Valahol érthető drukker reakció, csak picit elszomorító.

Azt persze nem nézik, hogy már a bíró röhögött a meccs közepén Kovaleven, amikor kétszer kamuzott mélyet, mert nem bírta kondival, és csa nyelte a jabeket, meg azt sem, hogy minden alkalommal befogta Ward fejét. Ezeket nem vesszük észre. És persze nem a jobbostól járt táncot 10 másodpercig az orosz, hanem a mélyütéssel lett kiütve.

Mindegy is. Tudta mindenki, hogy akárhogy nyer Ward, fikázva lesz. :)

» Streky   válasz erre
    2017-06-18 06:20:25

bíró az mehet is nyugdíjba, padlón se volt kova akkor mire lépteti le?

» ricfisher   válasz erre
    2017-06-18 06:19:03

@Ultrasberry1990: En azt remelem hogy nemsokara vege szakad az egesz PPV szarsagnak es a boksz nepszerusege megsurolja majd a foldet. Akkor talan eszbekap majd akinek kell vagy akinek erdeke. Igaza volt a Sport1nek is hogy nem adta le ezt a hanyadekot, es igaza lesz ha ezentul nem kozvetitenek bunyot. Sok ismerosom amikor megtudja milyen sportot uzok, egybol kerdezgeti miert olelgetim ennyit egymast, en meg nem gyozok magyarazkodni...:D Hat mert meg van engedve.

Kovalev teljesitmenye pedig katasztrofalis volt, semmit nem ujitott, meg mindig nem tud se horgot se felutest utni, es beleesik a tamadasaiba. Szerintem az elso Pascal meccsen elszakadt benne valami, azota sokkal vekonyabb, torekenyebb, kotottebb a ringben, amellett hogy mar nme kulonosebben agressziv. Ott ennel szazszor nagyobb pofonokat kibirt mosolyogva. Sajna az o karrierjenek vege, szerettem, szorakoztato bunyos es oszinte ember volt.

    2017-06-18 06:18:35

@Kane: Ez egy VB-meccs, ket klasszissal, hogy jön ide az edzes, 3 edzövel stb. N amindegy.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 06:18:15

@iceman: Ugyan mar, meg volt fogva. Most akkor mar meg sem volt fogva, meg 7-0 volt a javara. Persze. Ahhoz kepezt hogy szet akarta verni Wardot, meg ilyesmi, hat ahhoz kepest... Kovanak minden fegyvere megvan hogy legyozze Wardot, csak esze nincs hozza.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 06:18:07

Valóban ütött mélyet rendesen, de abból több volt ami nem szándékos volt, igaz ez attól még eléggé piszkos bunyó. Kova is próbálta hogy szabálytalankodik, de abból nem jött ki jól. kapta a kontrát. Az elejétől látszott, hogy Kova nem tud mit kezdeni Ward-al, és elég rendesen kapta is a pofonokat. Többször meg fogta a meccs vége fele ward, és amiből a végkifejlet lett az nem mélyütésekkel indult. Szerintem nem volt ez rossz meccs.

    2017-06-18 06:17:32

Én nem tudom milyen tökön verêsekröl beszéltek amokkor a lassitásokba is látható volt hogy mind az öv vonalában talált és a fogásokról pedig annyit hogy kova is fogott annyit mint ward

» professor002   válasz erre
    2017-06-18 06:16:51

igaz, hogy voltak mélyütések, de szerintem nem azért győzött Ward. Viszont tényleg nem volt egy nagy durranás ez a meccs. Múltkor Wlad, és AJ megmutatták, hogy milyen egy jó meccs! Ward-nak is meg kéne néznie egy párszor ! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 06:16:31

@Kane: Ok, de álló leléptetés viszont akkor lehet, ha egy bokszoló védekezésképtelen. Kíváncsi vagyok Kovalev mit nyilatkozott/nyilatkozik majd.

» iceman   válasz erre
    2017-06-18 06:15:55

Nem is lenne bajom ezzel az eredménnyel akkor, ha egy tökös meccset látok. Ahol ütésekkel, bunyóval dől el a meccs. Például szívesen megnéztem volna egy Froch - Kovát, sanszosan lehetett volna az évtized meccse is.
Wardnak igaza volt, tényleg egy más Wardot láthattunk. Az eddigi sunyi szar helyett jött a sportszerűtlen kancsó.

Bocs a szavakért, de nagyon csalódott vagyok, hogy valaki két ilyen teljesítménnyel bajnok lehet.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:15:29

Ward egy undorító szabálytalan valami nem sportember!! Nem baj majd jön Betterbiev es feltorli vele a padlot es ott nem tudnak segíteni a birok hacsak nem lessz egy "olaszos lámpa oltás"!!

» torontoisrac   válasz erre
    2017-06-18 06:15:02

@Istvan: megállítani és meginteni wardot. ez persze nehéz döntés lett volna, de ez lett volna a korrakt.
mivel számolni ne lehet álló bokszolóra.

    2017-06-18 06:13:27

@Istvan: Szerintem nem volt fejen megfogva ekkor sem, hanem az utolsó mélyütéstől összegörnyedt, ekkor léptette le a bíró.

» iceman   válasz erre
    2017-06-18 06:12:53

@LightsOutPrince: Amikor az ilyen harcmód eredményes tud lenni megkérdezem miért van bíró a ringben ? Én fociztam , a 2-3.szabálytalanság után sárga lap ha nem akarok idő előtt zuhanyozni akkor meghúzom magam . Itt miért nem tudja az elejét venni az egésznek és meginteni a francba ? Az nem elrettentő erő hogy néha odaszól hogy ejnye bejnye ez ordas nagy bírói töketlenkedés csak semmi több .
Másrészt megveszik sokan a jegyet és beülnek egy nevében boxmeccsre ami inkább már kevert sport mert volt itt minden .
Régebben imádtam minden gáláért fennmaradni mert ünnepnap volt most meg egyre többször fekszem le úgy hogy " elbasztam egy éjszakát most nappal leszek fáradt ezért a fosért .. " . Kicsit reformálni kellene a dolgokon és tudom régen is voltak dirty boxerek de amíg egy ekkora név mint Weeks ilyen dolgokat nem lát meg addig ezek az emberek kb verhetetlenek lesznek főleg ha még a képességeik is rendben vannak mint pl Wardnak . Nem jó irányba tart ez az egész cirkusz .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 06:11:49

@iceman: Profiban nincsen allo szamolas.

    2017-06-18 06:11:38

@Tommy_Carrot: Aham. Meg fel is.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 06:11:36

@iceman: Persze, nem is vitas hogy nem kellett volna megallitani. Ra kell szamolni ilyenkor. Amugy Kova nagyon kezdett elfogyni megint, meg volt fogva, de lehet tulelte volna, es akkor a tovabbiakban barmi megtortenhetett volna.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 06:10:21

@Kane: "Kb Klicsko-Povi szintu meccs volt nalam ez."

Hát ez ijesztő. :D

» Streky   válasz erre
    2017-06-18 06:09:56

@liviano: Kepzeld, en nem csak a fotelbol osztom az eszt, ha valaki ilyen stilusban bokszol akar csak edzesen is, kikuldik a ringbol pihenni aztan tanacsolnak neki mast hogyha nem akar bunyozni. Tudok kapasbol 3 edzot aki megtette ezt, azert mondtam hogy majres pincsi, mert kb ugy bokszolt. Feloldalasan kifordulva mint Chilemba, ahogy megmozdult Kovalev o ugrott be fogni. Kb Klicsko-Povi szintu meccs volt nalam ez.

    2017-06-18 06:08:23

@Istvan: De valaki magyarázza már meg azt, ha mást nem is, hogy miért léptette le számolás nélkül Kovalevet a bíró? Teljesen magánál volt, védekezésképtelen sem volt, előtte egyszer sem volt rá számolva a meccsen. Miért nem számolt rá, nem volt "standing count"?

» iceman   válasz erre
    2017-06-18 06:06:57

Én felkeltem a meccs miatt.. Most nem tudom, hogy jobb lenne-e visszaaludni, vagy vegetáljak egész nap.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 06:06:49

@Streky: bakker csak mondom, abból a magasságból, ahol támad, az a csoda, ha nem mélyet üt. de örülj, én nem örülök.
de annyi vigaszom van, hogy ha az én sportomban (thai) valaki ilyennel próbálkozik, azt fejbe térdelem oszt jónapot. és kb ugyanannyi közöm lesz a bokszhoz, mint wardnak. neki kéne mcgregorral bunyózni bokszban akár, de egy mma bíróval.
szégyen ami történt.

    2017-06-18 06:06:32

Ward meccset legközelebb felvételről, se. egyébként Kovalev pont úgy kezdett elfogyni mint múltkor, védekezése az megszűnt, kondin semmit se javítottak.

» ricfisher   válasz erre
    2017-06-18 06:05:59

@VViktor: Így van. Ward a legnagyobb. P4P No1. Nem kérdés. Már tényleg mindent elért. Csak könyörgöm vonuljon vissza, hogy soha többé ne kelljen látni őt a ringben!!!

    2017-06-18 06:05:49

@Ultrasberry1990: Egyébként, majd holnap a legnagyobb koponyák megmondják, hogy mennyire szánalmas, hogy nem tud valaki elfogadni egy teljesen egyértelmű eredményt -hiszen hát kiütés történt!!!- de azt a sor mélyütést, ha valaki nem látja, az meg is érdemli azt a vigaszt, hogy elmondhassa, hogy Ward a nyerő. Viszont ők teszik ezt valaminek a kompenzálása miatt, elfogultságból, vagy egyszerű trollkodásból/ostobaságból... de hogy tényleg egy Tony Weeks ne tudjon megkülönböztetni egy (esetünkben legalább három) mélyütést egy szabályostól, aztán ha már tovább is engedi, beszüntesse ott a találkozót, ahol még bőven nem kéne... kész vicc.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-06-18 06:05:49

@Ultrasberry1990: Igazad van! És nem Kova tehet erről, de nekem unszimpatikus, ha isten egy félnehézsúlyút nehézsúlyú ütőerővel áld meg..márpedig enélkül Kova egy erős középszint.. gyilkos ütőerő készteti eleve más bokszra minden ellenfelét.
Persze adottság és él vele. De a tetejébe még egy szadista jelleme is van a palinak.

    2017-06-18 06:05:49

@liviano: Amit Ward csinált az nem ökölvívás.

» Tommy_Carrot   válasz erre
    2017-06-18 06:05:40

hát ez a Ward nem igazán tud jó meccseket csinálni azt kell, hogy mondjam. Egy kemény jobbossal megfogta Kova-t, és az benne is maradt, aztán meg utána volt pár szabálytalan ütés is én is úgy láttam. Az ismétlésből nekem is úgy tűnt, hogy mélyütések voltak . Fura egy meccs volt . majdnem azt írtam, hogy Fury he he az álmosság! :-D ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 06:05:26

Ezért kár volt fennmaradni. Igaza van a sporttv-nek. Mi a szarnak közvetítsenek hulladékot? Azt megteszik az rtl klub félék...

    2017-06-18 06:04:38

Remélem most már Ward tényleg úgy érzi, hogy mindent elért és szépen visszavonul.
Szégyenteli, amit művel ezzel a sporttal. Tulajdonképpen ez nem is ökölvívás.

Egy saját szabályrendszer szerint kellene indulnia, ahol szabályos a fejelés, könyöklés, mélyütés... mondjuk biztos, hogy ő lenne a bajnok, mert amúgy a tehetségét kár lenne elvitatni (nem csak a mocskosságban, hanem a boxhoz is lenne), de így még megbocsáthatatlanabb, amit művel.

» VViktor   válasz erre
    2017-06-18 06:03:55

@iceman: Olvass kérlek lentebb :)
Megjegyeztem hogy a lassítások után láttam ezt az ipari mennyiségű mélyütést a végén :) Ez azért kicsit alakított a véleményemen is .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 06:02:40

@Kane: Azert ez a "felös pincsikutya" erös, ez ökölvivas, bar a a fotelböl ugy tünhet valakinek.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 06:02:28

Én azért tudom elfogadni az eredményt, mert Kova sem nagyon vitatta. Nekem úgy tűnt, hogy ő adta fel gyakorlatilag.
Nehéz lesz innen visssszajönni, de remélem sikerül neki.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 06:02:16

kár ezért a korai leléptetésért...legalább egy hangsúlyos leütést megnéztem volna, vagy akár egy komolyabb kiütést is

» zsebes.box   válasz erre
    2017-06-18 06:01:41

Ward összes ütése a meccsen mély volt! Mindegyik. Csaló amerikaiak.

Tudom, nem ezt vártátok, és ez most rossz.

De lehet itt magyarázni, hogy mély, meg satöbbi. Volt egy mélyütés a végén, ez tény, kettőt meg bekamuzott Kovalev, ez is tény.

A jobbostól meg megrogyott, és lefiniselték. Volt annyi tisztesség benne, hogy nem fogta a mélyütésre. Jobb volt Ward, megverte, egyértelműen. Fogadjátok el.

» Streky   válasz erre
    2017-06-18 06:01:35

@tomba: Kellene jönnie ebben a súlycsoportban egy Maidanának aki ugyanolyan kemény is és mellé olyan módon képes bokszolni talán egy hasonló stílussal el lehetne kapni SOG-t :D

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 06:01:19

@TSZYU: Ward zseni? Na nee! Amit csinált az a mocsok legalja, de nem boksz az biztos. Kapaszkodás, fejelés, egy ütés után azonnal a másikon csüngés, mélyütések, mi a szarèrt nem intették már rég meg? Nézhetetlen a produkciója, nálam nem tényező a boksz nagyszínpadán.

» batka1   válasz erre
    2017-06-18 06:00:41

Leforditaná valaki mit nyilatkozott Kovalev? Kösz előre is!

    2017-06-18 06:00:23

Az első mérkőzésükön egy kicsit inkább Wardnak szurkoltam, de mivel nem volt alázat a viselkedésében, ezért a másodikra már ez megfordult nálam. Ami történt ezen a mérkőzésen, arra nem tudok mit reagálni. Wardnak én most nem gratulálok több okból: a bírói leosztások miatt sem és az egész produkciója miatt sem.

» csakegybarom   válasz erre
    2017-06-18 06:00:15

@Ultrasberry1990: Ember te miről beszélsz? Mélyütéseket engedtek el Wardnak sorozatban, nyilván ettől összegörnyed az ember. Ekkor meg leléptették az oroszt, ordas nagy csalás volt. Pláne, hogy a pontozólapokon is Ward "vezetett" állítólag. Kovalev ott hibázott, hogy nem fejelte telibe, aztán legfeljebb leléptetik, de úgysem hagyták volna nyerni.

» iceman   válasz erre
    2017-06-18 05:59:57

Kovalevnek annyi minden ellen kellett vedekeznie, es figyelnie, hogy az utesek ellen mar nem tudott. Ezt Ward kihasznalta, es utott. A biro helyeben sem lettem volna, ennyit tudott a biro is csak felmutatni ezen a meccsen.

» 4man4ever   válasz erre
    2017-06-18 05:59:44

bakker, akik wardot ünneplik, azoknak kívánom csak az egyiket a három tökönverésből. az utolsó menetben már előttw is vagy kétszer tökönverte kovát, a bíró látta mert megállította, erre áááhhh ....

    2017-06-18 05:59:36

Hat en nem tudom. Ez a meccs az egyik legszarabb volt amit valaha lattam. Kovalev is egy szar volt, Ward meg egy felos pincsikutya, a biro meg erdekes. Ward mar az elejetol melyeket utott, a "finish" is harom melyutes volt kb, viszont Kovalevben bennemaradt az a jobbos ez teny. Igazabol engem elkeserit, hogy ez a P4P lista elso ket helyezett volt. Okadek merkozes volt amiert kar volt fennmaradnom eddig...

    2017-06-18 05:59:01

Dolgozz tovább a mélyütéseiden meg a fejeléseiden...lassan el kéne már dönteni mit is jelent az ökölvívás mert ugy érzem Amerikában ilyen Ward félék forradalmasitottak a szabályokat.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-18 05:58:55

@iceman: Nem igazan reklamal Kova a melyutesek miatt, inkabb korainak tartja a leallitast. De attol a jobbostl tuti lementem volna, amit Kova kapott az allara :).

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 05:58:54

@LightsOutPrince: Kova egy őszinte harcos , Ward egy képességileg zseni de szörnyen csúnyán tud bokszolni ha ráviszi a kényszer márpedig itt mindkét meccsen rávitte valamint minden nagyobb ütő ellen ezt teszi ezzel kompenzál . Mindig azt mondom nem az a fő bűnös aki csinálja hanem aki engedi mégpedig egy Weeks szintű bíróról beszélünk nem egy sarki senkiről és látod mégis ... Most néztem lassításból kb 4-5 mélyütés ez azért sok(k) . Mindent egybevetve Ward ezzel eredményes ez tény de népszerű sosem lesz .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:58:38

Grat Ward. Nálam pontozassal is vezetett.

    2017-06-18 05:58:30

3 vagy 4 elyutes volt mielott Kova osszegornyedt

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 05:58:25

@Totti: BHop lenne az, aki megleckéztetné. De sajnos ő már öreg.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:57:00

Nekem egyébként úgy tűnt a 6.-7. menetre ismét elfáradt. Nem vagyok boldog. Ritka szar meccs volt.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 05:56:23

@Professor002 : De amit ez a csávó csinál az nem boksz, ezért nem lehet ellene boksszal nyerni. Ugyanolyan mocskosan kell viselkedni vele, ahogy ő teszi. Ebben Kova nem jó. Nem tud vele mit kezdeni.

    2017-06-18 05:55:40

@Istvan: Én egyiknek sem szurkoltam, de ez így nagyon nem volt rendben. Én három mélyütés láttam, szerintem te is "meg lennél fogva" ezektől. A leléptetést nem értem egyáltalán, ha úgy látta a bíró, meg van fogva az orosz, miért nem számolta meg? Egyébként Kovalev meg buta volt, simán vissza kellett volna adnia mélyütéseket, fejelni, könyökölni.

» iceman   válasz erre
    2017-06-18 05:55:35

@TSZYU: Jójó Ward tényleg zseni ezt elismerem de Maidananál is dirtybb az a stílus amit leművel . szerintem bőven inteni kellett volna . Az más kérdés hogy Kova fejben megint nem volt sehol és ez már nem újkeletű .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:55:23

grat Wardnak, mindenkinek joccakat/jofelkelest!

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:54:55

Talán a Sport1-nek (SportTV) van igaza. Angol gálákat kell adni, ott harc van, színvonal van, és nem csalják el a meccseket.
Aztán ha majd minden TV így tesz, és szarnak a bokszra, akkor az illetékesek majd belátják, hogy ami most megy, egy vicc...

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:54:19

ez azért meglepő

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 05:53:56

Most legaláb nem lessz az hogy wardnak pontoztak a pontozók

» Professor002    válasz erre
    2017-06-18 05:52:55

@ricfisher: ÉN láttam egy rakat mélyütést, meg egy kiherélt Tony Weeks-t, és eddig ritkán káromkodtam ezen a fórumon, de ott bassza meg amit akar az összes, Malignaggi először azt sem tudta mi van, most meg nyalja Ward zsákját, hogy mekkora world class fighter...
Szánalmas és nem Kovalev rajongóként mondom... ez nem boksz volt, ez egy kék osztriga ölelő bajnokság középdöntőjébe elmegy, mert a bajnokságért járó mogyorózás is ott volt. Úgy szar ahogy van...

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-06-18 05:52:45

na kiütötte Kova-t ez igen

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 05:52:30

Ward vezetett a pontozolapokon is kettönel szüken.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 05:52:28

"2-0 Kova, 3-0 Kova, Ward semmit se csinál, Kova oktat"...hát persze :D Ward egy zseni!! végül mindig az ész nyer a nyers erő ellen!

    2017-06-18 05:52:10

Nem találok szavakat, hogy ez mennyire undorító volt, amit Ward művelt. Folyamatos mélyütésekkel KO... döbbenet.

» VViktor   válasz erre
    2017-06-18 05:51:59

Ward nem egy nehézbombázó de amitől megrendült Kova attól sokan el is terültek volna szerintem . Megvan az orosz kriptonitja is Ward személyében , ha 10et játszanának sem tudna vele mit kezdeni pont azért mert dirty boxer plusz mellé nagyon technikás . Talált nagyokat Kova de a pontossága az nagyon gyenge volt, Ward simán hajolgatott el jelzem egyiknek sem szurkoltam csak egy jó meccsnek ami azért jócskán nem volt meg .
Kovával mi lesz ? Temetni senkit nem szeretek de az érdemi karrierje ezzel lezárul ha ezt nem tudja feldolgozni márpedig ezt nem lesz könnyű :/
Chilemba óta valami nem stimmel vele .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:51:51

bazmeg, most lassították, 3 vagy 4 mélyütés egymás után és amikor összegörnyed, akkor lelőptati?
azzal együtt, hogy előtte meg volt fogva kova.

    2017-06-18 05:51:47

Feladta Kovalev sarka? Más magyarázatot nem látok.

» iceman   válasz erre
    2017-06-18 05:51:18

tökön verte háromszor azt nyer kiütéssel, kérem kapcsojja ki.

» ricfisher   válasz erre
    2017-06-18 05:51:13

Kiutotte, az volt. Addig nalam 3-3 volt. Az elso "melyutes" az nem volt az, leallitotta a biro, a masodik az tisztan az volt, nem allitotta meg. Lehet hogy korai volt a megallitas, de nagyon meg volt fogva Kova. Ennyit arrol hogy Ward sose tudna kiutni.

» Istvan   válasz erre
    2017-06-18 05:50:43

2017ben eljutottunk odáig h Andre Ward mélyütésekkel kiütötte Kovalevet miután az előző meccset elcsalták.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-18 05:50:35

Most már ott tartok, hogy Stevenson ellen is a kanadainak drukkolnék, ami nálam nem kis szó.

    2017-06-18 05:50:34

@Totti: allo szamolas nincs es en ugy lattam nem terdelt le csak osszegornyedt

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:50:25

Ilyen mocsokságot még a világon nem láttam, mocsok boksz ward részéről és undorító nevetséges bírói munka

» Wade03   válasz erre
    2017-06-18 05:50:21

Nálam 67-66 arányban vezetett Ward. Pár menet óta már vártam, hogy hasonló befejezés lesz. A jobbos is megfogta nagyon, de úgy érzem Kova fejben sem volt 100%

» Griffin97   válasz erre
    2017-06-18 05:50:00

Ez mi volt?

» iceman   válasz erre
    2017-06-18 05:49:58

Mi a büdös jó élet volt ez a leléptetés???

» Wade03   válasz erre
    2017-06-18 05:49:36

Nem igazán értem, miért nem számoltak rá, akkor?

    2017-06-18 05:49:27

Folyamatosan fejelt, mélyet ütött erre lelepteti Kovat

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 05:48:45

mit láttunk?

» ricfisher   válasz erre
    2017-06-18 05:48:31

Ez ellen a "boksz" ellen eselytelen es fegyvertelen volt, mindenki az lenne. Dobbenet...

» 4man4ever   válasz erre
    2017-06-18 05:48:00

Ez elég furcsa volt azért...

    2017-06-18 05:47:44

Hat harmadik nem kell, Kovalev sosem veri meg Wardot.

» liviano   válasz erre
    2017-06-18 05:47:43

hat ez erdekes volt :D

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:47:35

Ez mi volt?

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 05:47:26

Ez mi volt most?

    2017-06-18 05:47:09

Ehhhhh ??? Ott csúnyán meg lett rendítve Kova de hogy leléptették bakker ezen meglepődtem nagyon .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:47:05

Kova karrierjének vége!

    2017-06-18 05:46:31

Hát nálam idáig Ward vezet sajnos. Tényleg nagyon szar meccs.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 05:45:29

@Totti: Pedig ha Wardon múlna...

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:45:03

Amúgy én teljesen biztos vagyok, hogy a 3 úriember lapján kb. 1-2 mentet vihetett el Kovalev...

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-06-18 05:44:48

@fixpont: hát persze hogy szétkapja őket, mert ebben a sportban ütni és nem fogni kell:D

» colos1   válasz erre
    2017-06-18 05:44:43

Nálam eddig 1 ponttal Kova jobb azért akárhogy nézzük nehezen pontozható . Ward tördeli a meccset de ez sejthető volt más esélye nagyon nincs . Kova meg rengeteget üt mellé .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:44:11

Ez eddig az év legrosszabb, legnézhetetlenebb meccse nálam.

    2017-06-18 05:43:57

@fixpont: Hallod. Ez amúgy ökölvívás. Nem véletlenül rúgást sem látunk.

    2017-06-18 05:43:25

Sajnos nem latom, hogy nyerhetne meg ezt Kovalev...

» 4man4ever   válasz erre
    2017-06-18 05:43:24

@colos1: kb egybol szetszedi oket, nincs fel percig tologatas a ringben

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:41:40

@fixpont: Ezt kurvára nem értem én se.

    2017-06-18 05:41:04

Ki az a retardált, aki 3 menetet Wardnak ad?
A bevonulást is pontozzák már?

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:40:57

Az a baj hogy ez így fog menni végig, pontozhatatlan unalom, aztán majd megkapja valaki.

    2017-06-18 05:40:24

@fixpont: mit értesz ezalatt?

» colos1   válasz erre
    2017-06-18 05:40:21

@Totti: boxingscenen 3-3

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:39:49

a biro inkabb Kovanak kedvezo felfogasban vezeti ezt meg kell hagyni

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:39:38

Most nagyokat kapott Ward. Azért tényleg bírja az ütéseket.

Nálam eddig 4-2 esetleg 5-1 Kovanak.

    2017-06-18 05:39:25

A bíró 5*

    2017-06-18 05:38:26

Ez eddig nagy szar. Ward kb annyit fog mint Klicskó Povi ellen.

    2017-06-18 05:38:22

@fixpont: És még ez a menet volt a leginkább nézhető. Az elfogultságom ellenére Kova eddig rendesen felkészült, úgy tűnik.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:37:03

Van egy sanda gyanúm , hogy ha pontozás lesz akkor D közeli eredmény lesz max 1pont ide vagy oda .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:36:15

@GaiusM: az egyetlen dolgot csinalja, amivel lehet eselye, meg ha szemre nem is szep, de eddig piszkosul hatekony, lenyegeben oli a boxot

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:35:36

Ward reklamal szabalytalansagért. Vicc...

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2017-06-18 05:35:29

Egyébként jobb a meccs, mint vártam. És Ward pedig szégyellheti magát, mert a tehetségét még így is elismerem. Nagyon jó bunyós lehetne, a súlycsoportjának az egyik legjobbja. De...

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:33:15

Végre egy kis boksz is volt

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 05:32:41

@fixpont: Miért érzem azt hogy ezzel a kommenttel öngólt lőttem ? :D
Mellesleg a 4.menet tisztán Ward szerintem 2-2 eddig

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:32:35

Jabbel nagyon jo Kovalev de a ra koveto nagy jobbost szintem mindig melleuti

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 05:31:37

@Ultrasberry1990: ez ebbe mar a noket is beleszamoltad? :D

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:29:53

@Ultrasberry1990: Baz. :D

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:29:22

Kétség nem fér hozzá, hogy ki az, akinek inkább bajnoki vére van. Srácok bocsánat a Ward hívőktől, de én már a Super6 alatt is rendkívüli módon ellenszenvesnek találtam.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:28:55

nagyon kellemetlen Ward

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 05:28:27

Azért ne temessük Wardot , múltkor ilyenkor már padlózott tehát jobban nem állt ez tuti . Mellesleg annyit ölelkeznek , 27 évem alatt nem ölelkeztem ennyit mint ők 4 menet alatt :D

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:27:44

Kovalevnek nagyon esznel kell lennie. Ward megmozdulasai eletveszelyesek. Nem az uteseire gondolok.

» 4man4ever   válasz erre
    2017-06-18 05:27:41

erdekes ez a stilus, tobbet mozog Ward mint legutobb es a biro sem hagyja oket soka kapaszkodni, ennek ellenere nehez megutni

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:27:30

Sima Kova eddig. Ward hátrafele megy, utána meg fog. Még szerencse,, hogy a bíró mindig szétszedi őket rögtön. Eddig Ward 0.

    2017-06-18 05:27:20

Eddig sima 3-0 az orosznak

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 05:27:02

Jé, Ward ütött..

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:27:00

eddig tanári kova

» ricfisher   válasz erre
    2017-06-18 05:24:19

@deontay: Eddig egy ütése ült, az öv alá.:) Szerintem rossz streamet nézel kolléga:)

    2017-06-18 05:23:59

a masodik tuti kovae

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 05:23:49

nem latom a pontozasnak ertelmet, biztos vagyok benne hogy ezek automatikus Ward menetek, ha Kova nem tudja kitni kikap

» fixpont   válasz erre
    2017-06-18 05:23:36

Hát az tisztán látszik, hogy ki az, aki ökölvívni érkezett ma este, és ki az, aki bohóckodni/köcsögösködni.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:23:31

Ez eddig 20-18 Kova
Semmit nem csinál Ward

    2017-06-18 05:22:56

@LightsOutPrince: xDDD

    2017-06-18 05:22:16

@deontay: Úgy látom nem olyan rég kelhettél... Ward szart sem csinál... többet ölelkezik mint egy óvodai anyák napján.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2017-06-18 05:21:42

@Kane: Nem úgy néz ki.. ült pár kemény ütèse már az elsöben is.

» deontay   válasz erre
    2017-06-18 05:20:30

gyerünk gyerünk!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 05:19:59

Ward a túlélésre megy?

    2017-06-18 05:19:04

Fú de kívánok egy mélyről indított kőkemény felütést, hogy amikor Ward megint gusztustalankodik, belenézzen...

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:19:00

@Totti: Jah, én is ezt néztem. :) És igen, Ward szerintem egy erősen megosztó alak a saját otthonában is.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:16:25

élő működő streamet tud vki adni?

» colos1   válasz erre
    2017-06-18 05:15:24

Ward-ot kifütyülték, jól hallom?

    2017-06-18 05:14:43

@GaiusM: :D K*rva jó, ahogy ott vannak az övek Kova mögött is... :D

    2017-06-18 05:14:03

@Totti: :) Mondjuk én Kovának szurkolok, lehet, hogy ezért fosok. :D

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:12:20

fú de várom, hogy elkezdődjön, nagyon izgulok!!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 05:12:18

Remélem Kovalev hamar kiüti, kezdek álmos lenni:)

    2017-06-18 05:12:09

@Gergoke: ez hogy műxik? mert nekem semmi nem megy csak az oldal jön be.

» colos1   válasz erre
    2017-06-18 05:11:55

Ward tűnik feszültebbnek nálam de nem ez fog itt dönteni szerintem .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2017-06-18 05:10:43

Hajrá Ward!

» deontay   válasz erre
    2017-06-18 05:10:41

Jó reggelt!

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-18 05:09:26

Nagyon felszabadultnak tűnik Kovalev.

    2017-06-18 05:09:20

@GaiusM: Ezt most akartam írni pont Ward-ra.

    2017-06-18 05:08:57

Én baromira idegesnek látom Kovát.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:06:53

na gyerünk jöjjön már a főmeccs, és győzzön az igazság!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 05:02:05

Tudom, hogy mindig elmondom, de ez az orosz himnusz nekem nagyon bejön. Sokkal méltóságteljesebb, és monumentálisabb, mint mondjuk az US.

» GaiusM   válasz erre
    2017-06-18 05:00:19

@Totti: Biztos úgy kalkuláltak az idővel, hogy Rigo 12 menetig fog pötyizni.

    2017-06-18 04:53:21

Mire várnak még??

    2017-06-18 04:51:16

Ha ez tényleg elő közvetítés akkor nagyon messze van még a kova meccs! Még melegítőben van mindkettő. :(

    2017-06-18 04:37:39

@Gergoke: Kösz a linket! Jobb a minőség mint az android alkalmazással. Ja és android tv-box-al nézem tévén ami nem kicsit kényelmesebb. Nagyon nagy kösz!

    2017-06-18 04:30:58

appon nekem is fain eddig

» ricfisher   válasz erre
    2017-06-18 04:22:57

A Sky kommentátorában meg több az indulat mint Kovalevben.

    2017-06-18 04:19:10

Még telefonálgatnak is... Valamelyik főszereplő még nem öltözött át vagy minek húzzák az időt?

    2017-06-18 04:17:20

na jöhetnek akkor Kova-ék!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 04:14:41

Beszarok, a bíró körbekérdez mindenkit mit csináljon ilyenkor. Nem ez a szakmája???

    2017-06-18 04:14:26

@isildurzeroTMT: Amit lejjebb linkeltek android alkalmazással megy. A sky sports1-en és a második link. Én mx playerrel indítottam el de át kell rakni szoftver dekódera mert HW-vel megáll(nálam), amúgy elég szar a kép de nézhető . Amúgy néztem a rigo meccset és már vége is.

    2017-06-18 04:14:21

@isildurzeroTMT: http://www.online-match.tv/now...

Nálam ez szuperül megy.

» Gergoke   válasz erre
    2017-06-18 04:13:08

@Kane: Ne légy negatív; ennyi izgalom hány Rigo meccsen szokott összejönni, összesen?

» Gergoke   válasz erre
    2017-06-18 04:12:16

@isildurzeroTMT: Na jó, annyira azért nem volt unalom, a favágó üvöltözve csapkodott, Rigo meg a cipőjét nézegetve hajolgatott előle, egész szórakoztató volt a kubaihoz képest.

    2017-06-18 04:11:49

na el is intézte a kis csákit!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-06-18 04:11:08

@isildurzeroTMT: Késő, egy menet unalom után telibeverte a gong után kb fél másodpercel, a favágó meg eljátszotta a halálát, most nem tudom mi az eredmény.

    2017-06-18 04:10:20

Megy Rigo meccse.Tud valaki egy nézhető streamet ami nem szaggat szét ???

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-06-18 04:06:22

Mik vannak, Magomedov rekordjában is szerepel Boone:) Sok emléke van a gálán szereplőkről a művész úrnak, nem is hallottam még olyan felhozóemberről aki ennyi ismert bunyóssal volt egy ringben.:)

    2017-06-18 03:11:20

A.Ward (1,67-1,82) - S.Kovalev (2,10-2,28) II

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-06-18 02:59:51

Úgy néz ki Sky Sports1 szoval fasza:

https://www.thesun.co.uk/sport...

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 02:03:04

Van még vmi használható stream majd kikeresem, csak az olyan "50 reklámablakot zárj be, ha az sikerült, nézheted" típus

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 01:59:32

Csak tippelem hogy sky1 mert ott ment most a 24/7 ...lehet box office lesz akkor viszont kuka

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 01:57:21

@menyus: Ez tényleg egy jó app, azóta megvan mióta a Golo-Jacobsnál mutattad, mindenkinek ajánlom. Köszi hogy megmondtad melyiken fog menni, a múltkori Box Nation adás tökéletes volt!

    2017-06-18 01:54:52

Ide is bekopizom
Akinek android eszköze van (vagy tablet vagy telo kidobva hdmi kábellel tv-re) az toltse le ezt az appot
http://www.livenettv.xyz/
Sky sports1 adja majd

» menyus   válasz erre
    2017-06-18 01:41:39

@noonecanbeatme: Olvasd el a címét... Ez csak az undercard egy része, a főmeccs nem lesz itt leadva.

    2017-06-18 01:39:55

Ez lehetséges, hogy youtube-on ilyen perfekt minőségű live streamet kapjunk? Köszi neked és kösz youtube. Ez már igen!

» noonecanbeatme   válasz erre
    2017-06-18 01:32:52

@Gretagab2016: Szerinted a váltósúlyú Leonard és Hearns megverték volna a félnehézsúly egyik legnagyobb bombázóját? Nekem Leonard hatalmas kedvencem, szerintem ő minden idők legjobbja, de ilyet még én sem mondanék.

    2017-06-18 01:29:53

https://www.youtube.com/watch?...

» MrPerfect   válasz erre
    2017-06-18 01:16:48

levadasztam.....yutube on van

» MrPerfect   válasz erre
    2017-06-18 01:14:01

nekem a mobilom most dobott ingyen nezest...es most megy az elso meccs..lovesem sincs mit hogy..de nem lepek mar ki..

» MrPerfect   válasz erre
    2017-06-18 01:09:35

Az, hogy a csúcs Roy megoldotta volna nem nagy szó - ő egy ufó volt, elképesztő zseni (abban a pár évben), de azért neki se lett volna egy átlagos meccs Kovaljov ellen. Leonard necces lehetett volna he egy súlycsoportban vannak. Hearns ellen szintén kiváncsi lettem volna rá.
Mondjuk azért az vicces, hogy felhozol 3 nevet a legnagyobbak közül all time, hogy na ők verték volna a "parasztütőt"

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 01:00:28

@greenman: a bajod

» Gretagab2016   válasz erre
    2017-06-18 00:59:30

@greenman: Ez az egész fórum arról szól hogy bokszolók vannak ősszehasonlítva illetve elemezve most az hogy mai bokszolók vannak összehasonlítva régi bajnokokkal ezt is megteszik világhírű bokszszakírók is .Nem tudom mi a hozzászólásommal.

» Gretagab2016   válasz erre
    2017-06-18 00:58:12

MIKOR KEZDÕDIK ?????

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-06-18 00:49:45

@Master of Disaster: Az Chuck Norris, bazze! :)

    2017-06-18 00:41:41

@Gretagab2016: Ezeknek a hasonlítgatásoknak pont annyi értelme van, mint az előző hozzászólásodnak: semmi....

» greenman   válasz erre
    2017-06-18 00:41:20

@emgabor: Láttam pár Kovalev meccset és az én személyes véleményem az hogy az úgynevezett legendák megoldották volna( RJJ,Hearns,Leonard stb ) könnyedén.Persze lehet hogy te pedig az ő meccseiket nem láttad.

» Gretagab2016   válasz erre
    2017-06-18 00:35:46

@emgabor: Vagy Õ Monroe kolléga:)

» kovban   válasz erre
    2017-06-18 00:34:17

@Gretagab2016: Nehéz eldönteni, hogy most te egyáltalán nem láttál még Kovalev meccset vagy szimplán csak ennyire inkompetens vagy a témában. Lehet Kovaljovot szeretni vagy nem szeretni, de azért az egyértelmű kell, hogy legyen,hogy egy rendkívül képzett klasszis bokszoló, akinek e mellett at ütőereje is átlagon felüli.
Meg vagyok róla győződve, hogy Kovaljov bármelyik korszakban ott lett volna a legjobbak között (mint ahogy Ward is egyébként szerintem)
Parasztütő ???

» emgabor   válasz erre
    2017-06-18 00:21:48

@Imi81: Azt én is szeretném tudni. Nem tudom eldönteni mikor keljek.

    2017-06-18 00:11:46

@csikimacko: Szerintem ne igyál többet, sok volt neked ez a mai nap...

» greenman   válasz erre
    2017-06-18 00:11:41

Akkor az nem ez a gála. A lejjebb levő streamek jók.

    2017-06-18 00:09:32

@csikimacko: Nekem csak olyan van, ahol már véget ért.
Mindenki hazament.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-06-18 00:06:01

Sziasztok! Mikorra hány órára várható a főmérkőzés? Beállítanám az ébresztőt.Mindenképp élőben szeretném nézni.

    2017-06-18 00:05:45

@csikimacko: Mivel hajnalban kezdődik az élő közvetítés, bár lehet a kedvedért elkezdik most gyorsan.

    2017-06-18 00:05:01

Szerintem Kovalev túllihegi és túldramatizálja ezt a Ward elleni történetet.Mit gondolt? Hogy mert van egy nagy paraszt ütőereje majd nagy legenda lesz ugyan már ahhoz technika is kellene.Nem azt mondom hogy nem technikás de hol van ő a nagy bajnokokhoz? A régi nagyok azért voltak nagyok mert minden stílust meg tudtak oldani.Most persze hiányoznak a nagyok a mezőnyből és Ward pedig így tudja megoldani a nagy parasztütőt ,nem mindig szépen bokszol dehát ez van.Ez persze nagyon idegesíti Kovalevet na meg a Kovalev rajongókat is.

» Gretagab2016   válasz erre
    2017-06-17 23:52:04

@Exes: Nekem olyan kell, ami most kezdődik! Nem érted?

» csikimacko   válasz erre
    2017-06-17 23:45:32

@csikimacko: Lejjebb találsz...

    2017-06-17 23:31:54

Köszönöm. Mikor kezd a gála?

    2017-06-17 23:27:37

Sziasztok! Elég fáradt vagyok, ezért ha esetleg valakinél van olyan stream, ahol most kezdődik a meccs és megosztaná, azt megköszönném!

» csikimacko   válasz erre
    2017-06-17 23:26:06

@Hapci07: De. :)

» batka1   válasz erre
    2017-06-17 22:58:53

@MrPerfect: Nyugtával a napot.

» batka1   válasz erre
    2017-06-17 22:58:22

@tomba: parszor menj ringbe.....majd megtudod mi a helyzet...

» MrPerfect   válasz erre
    2017-06-17 22:53:11

Ugye nem Rigo az előmecs mert akkor visszaalvás lesz....

» Hapci07   válasz erre
    2017-06-17 22:45:25

@MrPerfect: mi abban a rohadt nagy ész, hogy hasbafejeled az ellenfelet, aztán amikor kicsit felegyenesedsz arcba is fejeled, közben tökönvered, aztán belekapaszkodsz, és amikor a bíró szétválaszt még beversz neki egyet.

ok. emellett fejben nagyon egyben van, van tartása, nem beszari.

na jó, egy kicsit túlzok, de tényleg csak egy kicsit.

    2017-06-17 22:20:34

@emgabor: Azzal nincs problémám, hogy valaki az erősebb piaci helyzeténél fogva sokkal előnyösebb feltételeket harcol ki magának.
Ez valahol természetes is, - hiszen ez a sporton kivül üzlet is - viszont kezd mostanában terjedni egy újfajta szellem ami szerint nagy pénzt kecsegtetve olyan helyzetbe hozni az ellenfelet, hogy még a győzelemre se legyen sok esélye (köztes súly stb.), ez Alvarez.
A gerinctelenség és a jellemtelenség az amivel párhuzamot vontam a két ökölvivó között. Az eszköz más a szellem ugyanaz...

» greenman   válasz erre
    2017-06-17 22:20:02

Kovanak nincs eleg esze Wardhoz.......

» MrPerfect   válasz erre
    2017-06-17 22:08:02

Talán itt:

http://www.usagoals.xyz/c/boxi...

» Zoli1974   válasz erre
    2017-06-17 22:07:37

http://www.online-match.tv/now...

» batka1   válasz erre
    2017-06-17 22:02:35

Sziasztok. Tudna valaki streamet?

    2017-06-17 21:44:00

@deontay: És akkor mi van ha nem népszerű valaki a húzásai miatt? Mi lenne ha inkább beszállnál a vitába és elmesélnéd, miért olyan erkölcsös és korrekt ilyen dolgokat csinálni, vagy miért kéne kedvelni őt? Én azt nem kedvelem amit a ringben csinál, habár minden sportembert tisztelek, de ezen felül szerintem szívem joga unszimpátiát érezni valaki iránt.:)

    2017-06-17 21:43:16

Sokan már Kicsit túl tolják a Ward utálatot. Ameddig nem meccselt a ruszkival, addig egy rossz szava nem volt senkinek az amerikaira, most meg màr Alvarezzel van kb. Egy szinten "népszerüségben"...

» deontay   válasz erre
    2017-06-17 21:33:51

Kivételesen most nem igazán merek tippelni,de a KO-t teljesen kizárom.
Ha meg mégis muszály voksolni akkor;az első meccs második felének az újrajátszását láthatjuk majd.

» isildurzeroTMT   válasz erre
    2017-06-17 21:26:02

Kovalev pontozásos győzelmet tippelek,a harmadik felvonás miatt.
Teljesen logikus koreográfia lenne.

    2017-06-17 21:18:16

@csiga: Ok,ok,ok... pont erre mondom, hogy Duva elég súlytalan, Kovának meg elég méltánytalan az egész. Remélem Kova büszkesége lesz az a plusz, amivel nyeri a meccset. Ward meg... hát wazze, ha neki ez a sport érték... (mondjuk nem nagyon van kivel sport értéket létrehoznia Kova-n kívül), de durcásan ilyen feltételeket kikényszeríteni... Értem én, hogy el kell tartani a családot, na de elvileg ő a God of Son of God (de legalábbis úgy tesz, mint aki éppen most szellentette el a passzát szelet, miközben háromszor elszámolt végtelenig és közben tűközkövet cserélt a sárkányban)

» Master of Disaster   válasz erre
    2017-06-17 21:14:20

Ha valaki tud közvetlen stream linket, légyszi dobja fel! Előre is köszi, hogy húzott szánkón.

» iceman   válasz erre
    2017-06-17 20:50:27

@greenman: Azért egy Alvarez elleni meccsel mindíg jól járnak az ellenfelek is (anyagilag). Ez itt teljesen más eset. Ward nem egy túl népszerű bunyós a saját jogán,itt azzal élt vissza, hogy Kovalevék nagyon akarták a visszavágót. Én kedvelem Wardot. A meccseit is szívesen nézem, de ez najgyon aljas húzás volt.
Abban igazad van,hogy Alvarezék is visszaélnek a helyzetükkel, de Alvarez viszont rendkívül népszerű bokszoló. Tény, hogy majdnem mindig ő kapja a nagyobb meccspénzt, de általában az ellenfél is az addigi legnagyobb fellépti díját teheti zsebre. Ez azért így más helyzet.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-17 20:42:09

@Master of Disaster: Duva labdába sem rúghatott. Wardék közölték, vagy az ő feltételek szerint lesz a visszavágó vagy sehogy. Megkérdezte Klimast, hogy mi legyen, ő meg azt mondta, hogy Kovaljov meccset akar. Ezért ezek a pénzek és ezért a három amerikai pontozó...
Ward ilyen feltételekkel is csak azért vállalta be a meccset, mert tudta, hogy szinte az egész pénzt elteheti és nem kell pereskedés...

    2017-06-17 20:21:37

@zolimt: Lehet, hogy igazad van, de akkor a Roc Nation-nek igencsa drága hóbortja van :D

Az viszont továbbra sem szimpi Wardtól, hogy letojta a promózást, meg nekem nem szimpi az egész viselkedése úgy, ahogy van. Remélem Koval behúzza a visszavágót, egyértelműen.

    2017-06-17 20:16:40

A szívem azt mondja - nem szabad elhinni a pénzosztásról szóló híreket. Az eszem azt mondja, hogy sajnos el lehet képzelni. De kérdem én, akkor mi a faxomat csinált Duva mama már az első meccsen, előtt is... A menedzsere (Klimas) szerintem jó, az edzője kérdőjeles (Jackson leginkább utólag volt okos a haditervet illetően), a promótere végezhetne jobb munkát. Ez a hármas kombináció így azért nem olyan acélos az összképet tekintve. Kova annál sokkal jobb bokszoló, mint hogy ilyen méltatlan feltételek mellett kelljen bizonyítania. Ha igazak az alábbiak, akkor pláne kívánom, hogy Kova behúzza a meccset

» Master of Disaster   válasz erre
    2017-06-17 19:52:47

@Bosco: Nem tudom... Itt nem arról van szó, hogy feldobott az egyik promoció X összeget, amin osztoznak, hanem az előző meccs bevetelei alapján szerintem olyan megállapodást kötöttek, ami a bevételekből fizeti a bunyósok díját. A Roc Nation és a Main Events közösen szervezik a gálát és 60-40 arányban osztoznak a bevételeken. Ebből kapnak mindketten részesedést. Gondolom a 160 ezres előfizetés senkit sem győzött meg arról, hogy milyen jó befektetés lenne megfinanszírozni a meccset. Ezen felül a Roc Nation fizet 6,5 milliot a Wardnak, amihez az orosznak semmi köze...

» zolimt   válasz erre
    2017-06-17 19:50:32

@Totti: Minden szavaddal csak azonosulni tudok, már már alvarezi magasságokban (mélységekben) vagyunk.....
Remélem Kovalev a szart is kiveri Wardból...

» greenman   válasz erre
    2017-06-17 19:38:48

@Bosco: Undorító. Szerintem itt már Kova-nak ez nem is a pénzről szól. Egyszerűen meg akarja büntetni Ward-ot. Nem tudom mikor drukkoltam ennyire egy bokszolónak, mint most az orosznak, de azt gondolom, hogy talán még soha. Ezt már én sem teljesen sportnak fogom fel, bevallom őszintén, ami nem jó...

    2017-06-17 19:18:17

@zolimt: Azért Ward szerintem itt elég rendesen alátett Kovanak. A múltkori 5-2-es pénzleosztás után tudva azt, hogy a meccs nem is termelte ki azt a pénzt, megemelteti a saját díját 6,5 millióra.
Kicsit olyan érzésem van, mint aki olyan játékot játszott az orosszal, hogy ha kell neked a visszavágó, akkor csináld meg szinte ingyen.

    2017-06-17 18:28:24

@zolimt: Kovaljov azt mondta, ingyen is menne a visszavágóra.

    2017-06-17 18:18:15

Tudja valaki hogy mikor kezdődik a mérkőzés?

    2017-06-17 18:13:10

@Bosco: Az elozo meccs adatai alapján kb 1 milla körül lesz Kova pénze. Duva ezért momdta, "hogy végünk, kicsináltak minket amikor bejelentették a May-Connor meccset. A Main Events 40%-ot kap a bevételekből, annak pedig 75%-át Kovalev kapja meg. A mostani promo szánalmasan gyengere sikeredett, ugyhogy nagy zsozsó itt nem lesz - Kovanak..

» zolimt   válasz erre
    2017-06-17 18:04:00

Külföldi oldalakon azt írják, hogy Kovalevnek nulla a garantált meccspénze szemben Ward 6,5 M dollárjával, és PPV-ből és jegyeladásokból befolyó pénzből az ő táborukra eső rész 75%-át fogja majd keresni. Ami nem tudom mennyi lehet, ha pl. hasonlóan gyenge eladásokat produkálnak, mint tavaly, de gondolom, nagyon el fog maradni Ward díjazásától. Ami még hab a tortán, hogy Wardék állítólag magasról tettek a meccs promózására, ezzel is - közvetve - csökkentve Kovalev bevételeit.

    2017-06-17 17:31:00

@Zsolt68: De. Streamen :)

» kovban   válasz erre
    2017-06-17 16:50:51

A Kovalev -Ward meccset sehol nem lehet megnézni?

» Zsolt68   válasz erre
    2017-06-17 16:21:37

@dondannyboy: Nekem nem tetszik amit az amerikai csinál, de objektívan nézve elismerem, hogy borzasztó okosan csinálja,tisztán eltalálni sem könnyű olyan kiszámíthatatlanul mozog.
Remélem, hajnalban kellőképpen le lesz tesztelve ez a "fantasztikus" ütésállóság...

» greenman   válasz erre
    2017-06-17 16:02:35

@antonio: Nem lesz harmadik meccs semmiképpen, ezt Duva mondta.

» northpaw   válasz erre
    2017-06-17 15:50:48

Kovalev győz szerintem, aztán egy-egy könyebb meccs után jöhet a harmadik mérkőzés!

» antonio   válasz erre
    2017-06-17 15:49:56

Talan most mindkettejüknek bizonyitania kell, ahogy a cikk is emliti az elözö talalkozo okan. Nagyon velemenyes volt az eredmeny, (de nalam magasan - ez valamiert szubjektiven beegett a memoriamba, megha talan nem is az volt messze a legfelhaboritobb pontozas, - a De la Hoya - Sturm volt anno. Pedig OdlLH a legnagyobbak között van).

» liviano   válasz erre
    2017-06-17 15:26:57

@kopi58: Nem hiszem, hogy itthon lenne komolyabb igény ezekre a gálákra. Én nagyon szeretem a bokszot de én is egy kezemen megszámolnám, hogy hány amerikai gálát néztem élõben. Angol, német közvetítéseket szoktam nézni, de az amerikaiak olyan lehetetlen időpontokban vannak, magyar idő szerint, hogy nekem nem érnek annyit, hogy aztán egész vasárnap félkómában lézengjek.
Inkább másnap megnézem neten. Az sem a legjobb, főleg ha nem találni jó minőséget, de én nem különösebben bánom, hogy ezek elmaradnak. Bár az UFC is kérdéses, hogy mennyire megy itthon, engem pl. egyáltalán nem érdekel.

» Dr Evil   válasz erre
    2017-06-17 15:12:41

@Totti: ez volt a hiba lehet neki is imatkoznia kelett volna mint wardnak a 2.ban hogy nyerjen:))

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-17 14:56:03

@wiesztdani: Én pl. TV-t nem nézek, így elég nehéz nyilatkozni. A gigamega szétmarketingelt meccseket nem mindig szoktam megnézni. Interneten szoktam mindenféle meccset nézni. Mostanság kezdtem egy kicsit rákattanni az AIBA ProBox mérkőzésekre. Nekem maga az a struktúra sokkal szimpatikusabb, mint az egyéb magáncégek által szétfinanszírozott profiboksz rendszerének felépítése, ami már Isten tudja, hány szervezet szabályainak keretein belül működik, igazából ez az egyetlen egy olyan sportág, ahol az egész struktúrája teljes káosz, katyvasz, nagyon nem tesz jót a sportágnak, hogy ennyi világszervezet van, több száz világbajnok van egy súlycsoportban, szabadon lehet ellenfelet választani, tiszta gáz az egész... Nekem pl. tetszene, ha az AIBA ProBox sokkal nagyobb nyilvánosságot kapna, az igazán jó képességű bunyósokat el tudnák csábítani, sokkal átláthatóbb, tisztább a rendszer ott. De az ökölvívásról nem szoktam le, aki arról le tud szokni, az igazából soha nem szerette igazán ezt a sportágat :) YT-n egyébként nagyon sok "nevenincs" bokszoló meccsei vannak fenn, akik kifejezetten magas színvonalon bokszolnak, csak kicsit mélyebben kell böngészni! :)

» HunFighter   válasz erre
    2017-06-17 14:48:45

@dondannyboy: Kova is kibírta Ward ütéseit... :D

    2017-06-17 14:46:48

@greenman: miért lenne vicc ward kibirta kova ütéseit.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-06-17 14:44:28

Én nem is tudtam erről, hogy fellépti díjak ilyen aránytalanul lettek leosztva. Így már pláne Kovanak drukkolok és sokkal inkább érthetővé vállt Kovalev viselkedése is - ami nekem idáig furcsa volt egy kicsit. Remélem Kovalev (és Jackson) bizonyítja ma hogy ő párosuk a legjobb akategóriában.
Azért az elég kiábrándító, hogy egy Chavez Jr.sokkal komolyabb pénzeket bír összeszedni,mint Kovalev (vagy Golovkin), de hogy ez változzon minimum újra kéne születniük- és lehetőleg Mexikóban.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-17 14:24:51

Én
nem is tudtam erről, hogy fellépti díjak ilyen aránytalanul lettek leosztva. Így már pláne Kovanak drukkolok és sokkal inkább érthetővé vállt Kovalev viselkedése is - ami nekem idáig furcsa volt egy kicsit. Remélem Kovalev (és Jackson) bizonyítja ma hogy ő párosuk a kategóriában.
Azért az elég kiábrándító, hogy egy Chavez Jr.sokkal komolyabb pénzeket bír összeszedni,mint Kovalev (vagy Golovkin), de hogy ez változzon minimum újra kéne születniük- és lehetőleg Mexikóban.

» emgabor   válasz erre
    2017-06-17 14:22:35

Ütésállóság 10:9 Ward javára?
Ez valami vicc..???

» greenman   válasz erre
    2017-06-17 13:47:02

Nyerjen Kovalev Ward most a sportág egyik leggyűlöltebb alakja.

» Joe Calzaghe5   válasz erre
    2017-06-17 13:46:07

@Totti: Figyelj ez talán nem is akkora baj, csak a brit gálákat ne vegyék el. Már jó ideje figyelem azt, hogy a brit másodosztály jobb meccseket csinál, mint a beharangozott giga amerikai gálák szupersztár résztvevői. A brit gálákon a félrepontozástól se nagyon kell tartani, ott azt nem szoktak.
A UFC engem most már jobban érdekel, mint a profiboksz, és ez az elkényeztetett, kihívást kerülő bokszolók, és a mögöttük álló sport politikai személyek érték el.
Más, hogy van ezzel?

» wiesztdani   válasz erre
    2017-06-17 13:37:03

@colos1: Ez a rovat neve. :-) A bevezetőben leírom, hogy az év két legfontosabb meccsének egyike, meg a cikk törzsében is kitérek a jelentőségére több ízben. ;-)

» IMiKeT   válasz erre
    2017-06-17 13:36:10

@kopi58: Átcsoportosítás volt náluk. Azt a pénzt, amit eddig az amerikai bokszgálákra költöttek, most az UFC-re költik. Rákérdeztem náluk, hogy már semmilyen amerikai gála nem lesz közvetítve, de semmilyen válasz nem érkezett. A Mayweather vs Conor gyanítom adva lesz, de olyan mérkőzés, ami bármilyen sportértékkel bír már kétlem sajnos.

Ma például a Tyron Zeuge vs Paul Smith rangadót adják, a Kova-Ward helyet...

    2017-06-17 13:15:29

Tudja valaki, hogy mostanában miért nem ad élőben szinte semmilyen meccset a sport1??? Egyszerűen nem értem h ez miért nincs műsoron. Főleg h az első meccset adták.

» kopi58   válasz erre
    2017-06-17 12:54:12

Csak a hét mérkőzése?

» colos1   válasz erre
    2017-06-17 12:39:05
Ugrás az oldal tetejére