×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png A nevezett napon, minden valószínűség szerint a floridai Hard Rockban 2017-03-17 11:06:21 https://www.profiboksz.hu/2017/03/17/junius-3-an-lesz-a-briggs-vs-oquendo/

Június 3-án lesz a Briggs vs. Oquendo

A nevezett napon, minden valószínűség szerint a floridai Hard Rockban kerül sor a várva-várt Shannon Briggs vs. Fres Oquendo WBA világbajnoki nehézsúlyú találkozóra. A két nehézsúlyú élmenő számos remek győzelemmel bizonyította az elmúlt időszakban, hogy méltó a világbajnoki címért folytatott küzdelemre, és egy érvénytelen tendert követően szerencsére sikerült megállapodniuk az ütközet feltételeit illetően. Mint ismert, Briggs 2016-ban egyetlen egyszer bokszolt, a remek, éppen, hogy pozitív mérlegű Emilio Ezequiel Zarate ellen és olyan remek teljesítményt nyújtott, hogy ezzel a korábbi cirkáló-, és nehézsúlyú bajnok David Haye-t is alaposan megijesztette, a brit pedig inkább elállt a 45 éves ökölvívótól való küzdelemtől. Fres Oquendo 2014 júliusa óta tartalékolja magát a nagy meccsre, miközben Ramzan Kadirov edzésmódszereit tanulmányozza.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@bpjotruska: Természetesen elleni :)

» kovban   válasz erre
    2017-03-18 23:20:39

Két nehézsúlyú élmenő!! :) :)

» Rocketfist   válasz erre
    2017-03-18 21:34:05

@Roy Jones Jr.: Ez azért nem teljesen a "nem hoz semmi pénzt" kategória, de lehet, így volt. Ettől függetlenül még mindig nem látom, hogy Bellew miért hozott volna többet nekik.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-03-18 21:26:17

@Jersey Joe: Briggs olyan meccspénzt akart, amihez a Haye-Briggset PPV-re kellett volna tenni, csakhogy nem volt olyan tv, amelyik hajlandó lett volna ezt bevállalni, mert nem tartották elég eladhatónak hozzá, ezért nem lett meccs.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-03-18 20:23:51

@Jersey Joe: Másrészt pedig úgy emlékszem, maga Haye is valami olyasmit magyarázott még a tavalyi gáláján, hát, hogyha már a közönség tényleg ezt akarja, akkor szívesen elkeni Briggs száját...

Eleve így merült fel a Haye vs Briggs meccs gondolata, aztán emlékezhetünk arra, hogy amikor átruccant Briggs Londonba "Haye-t keresni", már azt is több ezren követték figyelemmel Angliában.
https://www.youtube.com/watch?...

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-03-18 19:51:38

@bpjotruska: Én arra emlékszem egyebek mellett, hogy nem olyan régen, talán két éve szavaztatták a Klicskó-rajongókat arról, kit akarnának Klicskó következő ellenfelének.

A többség emlékeim szerint már akkor is Briggs-szre szavazott, pedig a Briggs őrület csak azóta vette igazán kezdetét.
Briggs kinézete pedig nem egy "öreg" Leccgócsemp-bohóc a nagyjából laikus közönség szemében, hanem egy izmos, feltünő, nagydarab pali, aki nagyokat tud üvölteni, és egyszerre kicsit bohóc, de egy kicsit félelmetes is.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-03-18 19:45:59

@kovban: "Briggs elkeni meccs"
Most mondd azt, hogy veletlen eliras volt :-))

» bpjotruska   válasz erre
    2017-03-18 19:26:04

@Jersey Joe: Sztem otthon biztos, hogy több embert érdekelt, mint a Briggs elkeni meccs. Ne viccelj már, szted többen néznék Haye-t Briggs, mint Bellew ellen angliában????

» kovban   válasz erre
    2017-03-18 18:48:15

@Jersey Joe: En nem tartom kizartnak. A nezok java resze szerintem a britek kozul kerult ki, nekik meg Briggs csak egy oreg Leccgocsemmp-bohoc, aki valamikor Erzsebet kiralyno fiatalkoraban bokszolt utoljara komoly tettel biro meccset. Bellew-t meg sokan utaljak, leirjak, megvetik stb, de o nem csak egy nagyszaju botranyhos, hanem egy aktiv vilagbajnok, aki raadasul brit, es a stilusa is eleg izgalmas. Nyilvan sokan megneztek volna a Haye-Briggszet is, elsosorban Haye miatt, de egyaltalan nem biztos, hogy tobben, mint a Haye-Bellewt. Ami vegul nem is lett akkora mismatch :-)

» bpjotruska   válasz erre
    2017-03-18 17:00:27

@Roy Jones Jr.: Kizártnak tartom, h ne lettek volna többen kíváncsiak egy Haye vs Briggs-szre , mint a Haye vs Bellew "klasszikusra".

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-03-18 16:39:34

@Peacock: A Forbes 24 millió dollárt (16 millió font) írt az éves összesítőjében mindkettőjüknek és az elég mértékadó számokat szokott megjelentetni.
De nem találom azt a cikket.

Most csak ilyen van:
"Klitsch and David Hayes agreed to a 50-50 split in 2011, and each walked away with jaw-dropping $22.5 million (£15 million)."
http://heavy.com/sports/2015/0...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-03-18 15:34:41

@Roy Jones Jr.: A Bellew elleni meccspénze kapcsán említették egy cikkben hogy Haye kicsivel több mint tízmillió fontot (az kb. 12,3 millió dollár) keresett Wlad ellen.
https://www.google.hu/amp/s/ww...
De ezeket te jobban követed, elhiszem a 24-et is.
Itt pld. tényleg 25-öt írnak:
https://www.google.hu/amp/s/ww...

» Peacock   válasz erre
    2017-03-18 14:45:18

@Peacock: 24 millió volt inkább az a "10 milla". :)

De amúgy egyetértek, mert itt sokan valami romantikus álomvilágban élnek Briggs-szel kapcsolatban, aki csak egy szájhős, mivel csak követelései vannak a nagy semmire, de nem hoz semmi pénzt és a tv-k sem kíváncsiak rá, ezért nem lett a Haye elleni meccsből sem semmi.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-03-18 14:15:43

@Jersey Joe: Itt mondja el Parker promótere, hogy 2015-ben annyi választ sem kaptak Briggstől a megkeresésre, hogy miért nem:
http://www.foxsportsasia.com/n...
De Briggs úgy emlékszem ha kiáll Dimitrenkóval, Haye ellen is mehetett volna, ez sem jött össze.
Legyünk azért realisták: Briggs nemcsak hogy lassú, öreg, megkopott és kondija sincs, de nem is keresi a kihívásokat már jobbacska bokszolók ellen az élre törve. Õ egy nagypénzes Champ (Parker 2015-ben pedig még nem volt vb sem) elleni meccset akart kiharcolni de nem boksszal, hanem marketinggel. Pont ugyanazt csinálta mint Haye a visszatérése után. Haye is kiállt volna a rettegett Joshuával meg korábban 10 milláért kiállt Wladdal. Akkor ő is kemény kihívásokat kereső bokszoló? Dehogy. Nagy pénzt akarnak szakítani egy pénzes meccsen, oda viszont kis kockázattal elérve. Ezért nem kért egyikük sem Parkerből. Az öreg, kemény, kihívást jelentő és elkerült Briggs mítosza szerintem hamis.

» Peacock   válasz erre
    2017-03-18 10:33:49

Hatalmas szöveg, végre egy hír, fanyar humorral megspékelve! :-D

» bandi1115   válasz erre
    2017-03-18 06:27:06

@Dirhanka: Ezt hol olvastad?

» nobody   válasz erre
    2017-03-17 21:23:38

@Dr Evil: Azért Brigg védelmében halkan megjegyezném, hogy bár Vitya tényleg elverte, mint jég a határt, de a 2. menetben ellen leszakadt a bicepsze... Végig állta, utána műtét, kórház. Akinek már szakadt le bicepsze, az tudja, hogy könnyen vonalkódos lesz az ember gatyája. Nekem speciel volt már benne szerencsém és a kezemet nem tudtam felemelni utána. Mondjuk sose volt akkor bicepszem, mint Briggsnek :)Amúgy rémlik, hogy Vitya egy vállszalag sérülés miatt már adott fel meccset Chris Byrd ellen, szóval azért Briggs gatyájában a mogyi kemény...

» Master of Disaster   válasz erre
    2017-03-17 20:22:41

@Jersey Joe: Parkerék jöttek ki az interjúval kb 1-1,5 éve. Boxingnews24-en olvastam. Most nincs időm vissza keresni,de talán még ide az oldalra is kommenteltem anno a dolgot.

» Dirhanka   válasz erre
    2017-03-17 19:55:15

Nyilván ez egy vicces meccs, mégis van valami, ami miatt a bokszszurkolók egy jelentős része le fog ülni és meg fogja nézni.

Ebben benne van Briggs ökörködése is, persze, benne van a nehézsúly és a boksz jelenlegi siralmas helyzete, de benne van az is, hogy Briggs azért mégiscsak a legendás 90-es éveket idézi meg, Lewis-zal, az öreg Foreman-nel, stb.

És nem utolsósorban technikailag még most is ott van, már csak egy-két menetet fog bírni, de akkor legalább látunk bokszot is... Számomra ez többet jelent, mint látni egy 2 méteres laklit, akit odatámasztottak a kötelekhez, hogy játssza el az újdonsült, vérszomjas vb-kihívó rövid szerepét.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-03-17 19:45:29

@Dirhanka: Ezt honnan tudod? Csak kérdem.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-03-17 19:41:39

@szikozoltan: "kiall az ördöggel is bunyozni"

Sajnos ez pont nem igaz, rengeteg ajánlata volt, Tobbek közt Joseph Parkeréktól is. Nem kért belőle

» Dirhanka   válasz erre
    2017-03-17 18:42:46

ez igen, jó kis írás, szép volt gratula, jót vidultam rajta!! :-D ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-03-17 15:23:11

@Dr Evil: Kihívta Õ a tesóját is csak az meg nem akart vele bunyózni. Persze Briggsben nincsen péz ezért dobja mindenki, de Õ megmondta, hogy bárkivel, bárhol kiáll bunyózni. Szval itt a spirituszon van a lényeg, hogy van vér a pucájában bunyózni és ez tiszteletet érdemel. Mégha egy bohóc is:D

» szikozoltan   válasz erre
    2017-03-17 14:35:33

@Chico: Én viszont sajnálom, hogy ezért a másodosztályú övért olyanok bokszolnak akik jelenleg a legnagyobb jóindulattal sem férnek be a másodvonalba.

» Dr Evil   válasz erre
    2017-03-17 14:10:09

:DD

    2017-03-17 13:56:42

Na jó. Ez most teljesen komolyan a WBA övért fog menni?

    2017-03-17 13:33:48

@Dr Evil: "pénzért haknizik meg csinálja fesztivált."

Ez ugyanúgy celebdávidra is igaz, aztán ,ha leverte volna Tonyt akkor Õ is mehetett volna vb meccsre a Joshua vs Klitschko győztese ellen. Én ezt a meccset nem sajnálom a Csemptől. Ehhez a másodosztályú övhöz amúgy is csak ilyen bóvli emberek jutottak hozzá mint a már kiöregedett Chagaev, celebdávid, Valuev...

    2017-03-17 13:28:54

@Dr Evil: "Egyébként kedvelem Petrányit, nem is akarom bántani, de azért nagyon messze van ő attól szinttől amit a komoly nehézsúlyúak képviselnek." - Micsodaaaaa??? :O

» HunFighter   válasz erre
    2017-03-17 13:18:00

Végre egy kis móka! Köszi greg! ;-)

» ogreface   válasz erre
    2017-03-17 12:59:09

@szikozoltan: Persze, kiáll ő bárkivel, csak nehogy bokszoló legyen! :)
Azért mióta Vitali szó szerint hülyére verte szerencsétlent, csak pénzért haknizik meg csinálja fesztivált. Egyébként kedvelem Petrányit, nem is akarom bántani, de azért nagyon messze van ő attól szinttől amit a komoly nehézsúlyúak képviselnek. Szerintem megvan az oka miért hobbistákkal bokszol Briggs, évek óta.

» Dr Evil   válasz erre
    2017-03-17 12:10:02

Hajrá Csemp! :)

    2017-03-17 12:04:49

Legalább valami öröm az ürömben... Köszi :)

    2017-03-17 11:52:05

Lehet nevetni Briggsen, de azt el kell ismerni, hogy vannak tökeé és jó nagyok. És még így 45 évesen is kiáll az ördöggel is bunyózni. Ezt a mai elkényeztetett bunyósokról -nem mindegyikről- nem lehet sajna elmondani (lásd, hogy kerülik Golovkint).

Én azt mondom, hogy: "hajrá champ" :D

» szikozoltan   válasz erre
    2017-03-17 11:32:40

Ez hatalmas írás, nagyon jó! :D

» HunFighter   válasz erre
    2017-03-17 11:27:45

Azt nem ertem hogy miert nem ez megy a szuper-bajnoki cimert es a joshua-klicsko meg a kisebb overt...

» THE LION   válasz erre
    2017-03-17 11:08:29

Vicces írás 😂😂😂

» lacix76   válasz erre
    2017-03-17 11:08:23
Ugrás az oldal tetejére