×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Szombat este saját közönsége előtt tette kockára a WBC nehézsúlyú 2017-02-26 10:40:31 https://www.profiboksz.hu/2017/02/26/wilder-tovabbra-is-veretlen/

Wilder továbbra is veretlen

Szombat este saját közönsége előtt tette kockára a WBC nehézsúlyú bajnoki övét a veretlen Deontay Wilder. A legutóbbi mérkőzése óta több műtéten is átesett Wilder több, mint fél éves kihagyás után Gerald Washingtont várta a kötélnégyszögbe. Washington nem ijedt meg Wilder impozáns rekordjától és agresszíven kezdte a találkozót, Wilder viszont átaludta a nyitó perceket és a második menetre se sikerült aktivizálnia magát. A harmadikban egyre többször alakult ki nyílt sisakos belharc, de rendre fogas lett a próbálkozás vége. Az 5-ben Wilder talált egy bal-jobb-bal kombinációval, amitől Washington a földre került de folytatni tudta a találkozót. Nehéz megfogalmazni azt, ami ez után következett: Wilder nekiesett ellenfelének, néhány széles horogszerű lengővel eltalálta Washingtont, amire Michael Griffin vezetőbíró megpróbált közéjük ugrani, de nem járt sikerrel és inkább tovább engedte a verekedést. A kissé tántorgó Washington visszatámadott, de bekapott egy újabb balost, amitől a kötelekhez hátrált, majd a két – az arca előtt elsuhanó – parasztlengőt látva Griffin leléptette a kihívót. Wilder újabb győzelmet aratott, szám szerint a 38-at, amiből csupán csak egyetlen jutott el a pontzóbirók döntéséig.

Videó: a mérkőzés felvétele
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Totti: Hát ha sorban nem is állnak,de találhatna már jobb ellenfelet,ez igaz.

» picker   válasz erre
    2017-02-28 14:41:18

@picker: Még is jobb neki szerintem, mint egy szar bokszolónak, aki teljesítmény nélkül ül a trónon, és gondosan válogatja össze az ellenfeleit. Pedig sorban állnak a jobbnál jobb bunyósok, akik megérdemelten levernék onnan a magas lóról...

    2017-02-28 14:39:17

@dondannyboy: Érdektelen meccseket vív,ahol max arra tudsz fogadni hányadik menetben végez az áldozatával ezt tartom,előre lefutott,kiszámítható meccsei vannak.
Volt pár jó ellenfele,de nem keresi a kihívásokat,k-2es mentalitás,ezt kiveséztük már.
Ezért nem értem,hogy tudja fejben doppingolnia magát a következő ellenfeleire,amikor tudja hogy esélyük sincs.
Ez szerintem érdekes kérdés.
Roy Jones is pl annyira a mezőny felett állt hogy egy időben teljesen flusztrált volt emiatt,el akart menni kosárlabdázónak!

» picker   válasz erre
    2017-02-28 13:54:44

@picker: Motivációs problémák GGG-nél? Hát kicsontozza az ellenfeleit. Mit csináljon még? Ölje is meg őket?

    2017-02-28 13:18:07

@picker: "Mindketten ugyanolyan érdektelen meccseket vívnak.
"

Erre reagáltam.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-28 13:13:59

@dondannyboy: Látom frankón kivetted a lényeget,összehasonlítgatsz tovább,rendben.
Engedjük el ezt a dolgot.

» picker   válasz erre
    2017-02-28 12:37:49

@picker: még annyit hozzátennék golo 3 év amerikai piac után ppv meccset csinalt wilder lassan egy évtizede az amerikai piacon van amerikai zászlóval a háta mögött megfelelő bőrszínnel mégsem rakják ppv-re.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-28 11:51:26

@picker: Baromság.
Golonak most jön jacobs szerintem sokakat érdekel.
Lemiex is érdekes volt és még sorolhatnám.

Mellesleg tyson a prime időszakában is olyan ellenfelekkel lépett ringba ahol messze de messze ő volt az esélyesebb és mindenki nézte mert látványt akart.

Wilder hiába üt erőset hiába nehézsulyú nem tud bokszolni:(

Golo mindenben felette van.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-28 11:49:09

@dondannyboy: Nem tudom jobban érdekli e,de nem ez a lényeg,akkor másképp fogalmazom.
Mindketten ugyanolyan érdektelen meccseket vívnak.
A motivációs gondokról volt szó alaphangon,nem arról melyik a jobb harcos,csak mindenki okosan rászállt erre a vonalra.
Mi motiválhatja vajon a kazahot és mi a jenkit.
Hogy tudhatja Wilder felszívni magát ilyen alakok ellen mint a mostani,és hogy Golovkin?

» picker   válasz erre
    2017-02-28 11:19:35

@picker: Dondannyboy válaszolt neked... :)

    2017-02-28 11:07:49

@picker: igen jacobs tipikus hurka meg lemieux meg monroe stevens.

golo legalább nem esik el a saját ütésében :)
p4p top 10ben bent van
vitathatatlan bajnok

wilder meg rejtegeti az övet nem áll ki senkivel csak pofazik nagyon nem egy kategoria

szerinted miért érdekli jobban az amcsikat egy közepsulyú kazasztani mint egy nehézsulyú amerikai?

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-28 11:02:55

@picker: igen jacobs tipikus hurka meg lemieux meg monroe stevens.

golo legalább nem esik el a saját ütésében :)
p4p top 10ben bent van
vitathatatlan bajnok

wilder meg rejtegeti az övet nem áll ki senkivel csak pofazik nagyon nem egy kategoria

szerinted miért érdekli jobban az amcsikat egy közepsulyú kazasztani mint egy nehézsulyú amerikai?

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-28 11:02:50

@deontay: "Egyáltalán nem tartom tirpáknak"

Végül is csak egy prostituáltat fojtogatott, meg egy hotelben csomó ember előtt balhézott, de nem nevezhető tirpáknak persze.

» northpaw   válasz erre
    2017-02-28 10:21:35

@csiga: Golovkin is ugyanúgy hurkát tölt,csak ő más okokból,ezt akarta mondani.

» picker   válasz erre
    2017-02-28 09:58:09

@deontay: Igazad van, még az ellenfélválasztásuk is hasonló! Gólokkal kerül mindenkit, aki bokszolna vele, Wilder meg hiába bombázza jobbnál jobb ajánlatokkal a top 10-es bokszolókat, azok nem mernek kiállni ellene...

    2017-02-28 08:57:15

@deontay: Oké, erre mondtam hogy a számok önmagukban (meccsszám, győzelmek száma, KO arány) szerintem megtévesztőek.

» Peacock   válasz erre
    2017-02-27 20:43:37

@deontay: Nem fogják érteni a motivációs hasonlóságot,ne erőltesd.
Meglovagolták az eredmények összehasonlítása,vonalat,tehát nem is akarják érteni.
Hagyd.

» picker   válasz erre
    2017-02-27 20:40:25

Én arra írtam ezt,hogy mind a kettő 30+ meccs óta veretlen,K.O. király világbajnok és az ellenféllistájuk minősége is hasonló.De mint mondtam,nem a vita generálása volt ezzel a célom!

» deontay   válasz erre
    2017-02-27 20:34:19

@deontay: "Amúgy az elért eredményeik nem sokban különböznek."
Én erre a konjugált állítására reagáltam, nem másra.

» Peacock   válasz erre
    2017-02-27 20:23:51

@deontay: igen, de az utóbbi időben nem tűnik túl motiváltnak, Stiverne ellen pl szerintem nagyon jól bokszolt, összeszedett volt Wilder! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-02-27 20:14:40

@Totti: Egyáltalán nem tartom tirpáknak,magabiztos nagyszájú de nem gusztustalanul,az ellenfeleinek megadja a tiszteletet.Neki legalább van egyénisége nem egy unalmas sótlan figura.Nem csinál unalmas szar meccseket,gyors,nagy ütő,a KO mindig benne van.

» deontay   válasz erre
    2017-02-27 19:50:00

Látom nem sokan értették meg a Wilder/Golovkin összehasonlÍtás lényegét....

» deontay   válasz erre
    2017-02-27 19:46:42

@Roy Jones Jr.: *két helyen kimaradt egy-egy szó

"puszipajtás WBC-t IRÁNYÍTÓ Sulaiman-családnál ennyit elérjen"
"A boksz szerintem NEM olyan dolog"

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-02-27 19:24:47

@Jersey Joe: Ennyire derogál elismerni egy ilyen pitiáner témában, hogy tévedtél?!

Állítottál valamit, ami nem úgy van, de ez nem nagy ügy...

Veled ellentétben én nem szoktam csakúgy állítgatni dolgokat! Mert ez a különbség köztünk, hogy mielőtt én visszakérdeztem, hogy "Mióta?", azelőtt megnéztem, hogy van-e olyan hír, ami arról ír, hogy Stiverne leszerződött Haymonnal, illetve a BoxRec-nek is van egy aloldala, ahol Haymon klienseit írják. Megnéztem, hogy hátha én tévedek! De nem találtam semmit. (Mégis, ha valaki tudja valami linkkel bizonyítani ezt, akkor írjon és el fogom ismerni.)

Ehelyett te belinkelted a nagy semmit kínodban! Egy pletykát, egy eshetőséget, amiről írtak. Ennyire tellett, meg a nemtudomhány sor mellébeszélésre most...

"miközben éppen te magyaráztad régebben, hogy a menedzsment és a promóter az két külön dolog."

Ki állított mást? Mi van ezzel?

"Korábban ugye éppen abból volt a vita, hogy a promóter (Don King) vitázott a menedzsmenttel (Eye of the Tiger).
Valószínűleg kicsit sem véletlen, hogy szintén még 2015-ben, amikor ez a hír felröppent, Stiverne szakított az Eye of the Tiger-rel, azóta pedig folyamatosan fent van tartva a WBC listáján úgy, hogy az Wilder és Haymon-ék érdekeit védje."

Szakított a menedzserével, de nem szakított Don Kinggel. Mi köze van ennek Haymonhoz? Ha aláírt volna hozzá, lett volna hír róla. Ilyen kurva egyszerű! De mivel nem írt alá hozzá, így csak az van, amit lentebb írtam is, hogy King között meg Haymon között van/volt egy megállapodás, hogy King megmaradt bunyósai szerepelhetnek Haymon-bunyósok gáláin. Érted? Én erről olvastam anno, a te elképzelésed, meg arra épül mindössze, hogy Kinget magatehetetlen fasznak tartod, aki szerinted már annyira sem képes, hogy a világéletében puszipajtás WBC-t Sulaiman-családnál ennyit elérjen, hogy Stiverne-t a listájukon tartsák, amikor King azt is el tudta érni Stiverne promótereként, hogy Wilder első címvédése szintén az ő bunyósa, Eric Molina ellen legyen...

Szóval ennyire béna King még most is, hogy ilyen dolgokat el tud érni...

Nem baj, ha ilyen dolgokról nem tudsz, csak az első feltevésed ne az legyen, hogy én tévedek EBBEN A TÉMÁBAN! Miközben egy rohadt linket képtelen vagy bemutatni az állításod igazolásaként...

"hogy valójában a "szakértő" szó az nem használható, csak a "szakíró""

És mi köze ennek ehhez a témához?! És mi ezzel a baj? A boksz szerintem olyan dolog, aminek valaki minden szegmensében szakértője lehet. Egy újságírót vagy egy kommentátort, főleg ha lerí róla a tájékozatlanság, miért kellene szakértőnek hívni, amikor nem az? Azért mert egy nála is tájékozatlanabb ember annak tartja és nem tűnik fel neki?!

"hogy Stiverne pályafutását nem veszélyeteti az, hogy csak Don King-gel áll kapcsolatban és szakít az Eye of Tiger-rel (azóta még meccset sem vívott, másfél év kihagyás után állítják majd oda Wilder elé..)."

Tőlem kéred azt számon, hogy Stiverne miért maradt inkább Don Kinggel és miért nem maradt a menedzsmentjével? Valszeg azért mert jobb döntésnek tartotta. King a kapcsolatain keresztül csak el tudta érni, hogy vb-címért menjen és világbajnok lehessen és most is ő tartja ott a listán. Wildernek meg tökéletesen megfelel, hiszen már megverte egyszer és eszében sincs veszélyesnek gondolt ellenfelet választani...

Egyébként az Eye of the Tiger egy sokadrangú, promóterkedéssel is foglalkozó menedzseriroda, ha lehet ezt mondani. Az egyetlen neves menedzseltjük: David Lemieux (Golden Boy), ezen kívül olyan kanadai kötődésű bunyósaik vannak, akik nem a két nagy kanadai promóterhez a GYM-hez vagy az Interboxhoz tartoznak, ami mindent el is mond a jelentőségükről...

"Egyes, Haye-jel kapcsolatos hozzászólásaidról nem is beszélve."

Ez is hogy jön ide? Hát, nyilván, ha te is fújsz Haye-re, akkor megértem, hogy nem zavar téged, hogy évek óta ugyanaz a 3-4 ember írkálja róla a már ezerszer unásig elismételt cinikus, lehúzó dumáit minden rohadt Haye-hírnél...

"de azért ahhoz képest, hogy osztasz "felülről" másokat, tudsz írni hülyeségeket te is bőven... Bocsi az őszinteségért.)"

Milyen őszinteségért kérsz műbocsánatot? :D Konkrétumokat írj, hogy miben tévedtem, mert eddig csak az az egyetlen tény, hogy az állításodat (miszerint Stiverne Haymon embere lenne) nem tudtad semmivel sem igazolni...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-02-27 19:15:05

@picker: Óh, ezt most minek kellett... :(

» Peacock   válasz erre
    2017-02-27 18:19:39

@deontay: Igen, tök ugyanaz a két eredmény.
Leszámítva olyan valóban elenyésző apróságokat hogy Golonak nem egy, hanem 3 vb öve van, nem 5, hanem lassan rekord számú, 17 sikeres címvédése, teli kötelező kihívók (Wildernél ez 0) és volt vb-k (4:0 Golo javára) ellen.
Meg esetleg az hogy az aktuális rekordját Wilder úgy érte el hogy tök átlátszóan folyamatosan kerüli a veszélyes, potenciálisan kihívást jelentő ellenfeleket (Wlad, Joshua, Povetkin, Ortiz, Haye, stb.), de még a kötelező kihívókat és a címegyesítésre is.
Ellenben Golo úgy érte el jelenlegi rekordját hogy eddig is kereste a kihívást jelentő, címegyesítő és veszélyes ellenfeleket - és épp azok kerülik el őt ahogy csak tudják. (Alvarez, Martinez, Saunders, Eubank, stb.).
De ha üres számokat nézel és nem bokszot, akkor persze egykutya mindkettő ;)

» Peacock   válasz erre
    2017-02-27 18:15:42

@deontay: profiban is el van maradva golotól
képzettségbe meg és és föld

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-27 16:31:41

@deontay: Én csak azt nem értem, hogy neked mi szimpatikus ezen az emberen? Tirpák is, és nem is jó bokszoló. Ezenkívül összeválogatja magának a szarabbnál szarabb ellenfeleket, és kotlik a WBC övön. Komolyan fogalmam sincs, hogy mit lehet kedvelni ebben...

    2017-02-27 14:39:55

Próbáld meg értelmezni amit deontay fórumtárs mondani akart,szerintem menni fog.

» picker   válasz erre
    2017-02-27 14:02:01

@picker: Nagyon aranyos ez a legújabb duma, mi szerint Golovkint, Kovalevet vagy Lomachenkot csak azért lehet szeretni mert szovjetek:) Újra tanubizonyságot tettél arról hogy roppant tájékozott vagy, az egész fórumon egyetlen ember van aki valamilyen szinten elfogult lehet velük, az csiga, mivel ő orosz. De szerinted akkor gondolom én is az vagyok mert jobbnak tartom mind a hármat mint a csodálatos Wildert:) Ez olyan mintha azt mondanám deontay kollégára hogy négerfetisiszta, mert Wilder is az meg Ward is és ő nekik szurkolt. Igaz mennyire undorító lenne, még ha soha nem is értek egyet azzal amit mond? Nem süllyedek le erre a szintre inkább, de te nyugodtan stagnálj rajta.

    2017-02-27 13:54:35

@deontay: Belefutottál egy exszovjet fetisisztába,szerintem hagyd,úgysem érti.

» picker   válasz erre
    2017-02-27 13:38:53

@dondannyboy: Nem az amatőr eredményeikről beszéltem,az nem releváns,Wilder nagyon későn kezdett boxolni, de így is nyert egy bronz érmet az olimpián,és egy aranykesztyűt!A profiról beszéltem!De mind 1 nem akarok vitát generálni,nem ez volt az összehasonlítás lényege!

» deontay   válasz erre
    2017-02-27 13:32:12

"Amúgy az elért eredményeik nem sokban különböznek"

wilder amatőr record:30-5 olimpian bronz
golo amatőr rekord: 345-5 ezüst az olimpián (aranyat csaltak tőle)

wildr többször volt a padlón golo soha.
golo vitathatlan bajnok mindenki fél tőle
wilder vagy a menedzsere fél mindenkitől.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-27 13:26:45

@dondannyboy: Golo képzettebb,azt aláírom,de most nem erről volt szó! a motivációjukról,hogy mennyire kihat a teljesítményükre! Amúgy az elért eredményeik nem sokban különböznek.

» deontay   válasz erre
    2017-02-27 13:11:35

@ogreface: Én biztos vagyok benne,hogy ő is szívesebben boxolt volna egy komolyabb bunyóssal,nem véletlenül a Parker,Fury,vagy Joshua ellen meccseket.Haymon ezt csinálja a bunyósaival, pl. Stevenson is hasonló helyzetben van,és nem hiszem hogy azért,mert mind Wilder,mind Adonis gyávák,és szarok lennének...De ha szerinted Wilder nem motiválatlan,miért boxol szarabbul egy gyengébb bunyós ellen?B-ware ellen látszott a sajtótájékoztatón,a mérlegelésen,a meccsen végig hogy nagyonmotivált,megfontoltan bunyózott nem leengedett kezekkel,és sokkal gyorsabb volt!Mint írtam, a gyenge ellenfelei ellen Golo is sokszor fejjel védi az ütéseket, és veszít akár menetet is!Lemieux ellen ütést alig kapott,és csodálatosan védekezett!

» deontay   válasz erre
    2017-02-27 13:08:19

@dondannyboy: Nem csak Wildert védik itt, hanem Stiverne-t is, aki az utolsó bunyós, aki pénzt hozhat Don Kingnek.

» northpaw   válasz erre
    2017-02-27 12:51:09

Nem látok a kulisszák mögé, és engem nem lehet azzal vádolni, hogy utálnám Wilder-t, DE. Ez már bohózat a részéről, a menedzsment részéről és a WBC részéről is, ami megy. A rajongókat és a kritikusokat is azzal tudná a legjobban meggyőzni, ha kiállna egy épkézláb kihívóval. Stiverne az? Másfél év kihagyás után? Nem hiszem.
Ami meg Povetkin "doppingolását" illeti: aki szerint van tiszta élsport manapság, azt le kell hogy lombozzam, mert szerintem nincs. Már ifi válogatott szinten sem beszélhetünk ilyesmiről, bármilyen sportról is legyen szó. Ezt tapasztalatból mondom.

» bandi1115   válasz erre
    2017-02-27 12:41:56

@THE LION: nem a whyte chiso mecs győztese lenne a kihivó?
a wbc egy vicc
wilder még amerikában sem népszerű miért védik ennyire

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-27 12:22:08

@Roy Jones Jr.: Örülök, hogy osztod az észt, miközben éppen te magyaráztad régebben, hogy a menedzsment és a promóter az két külön dolog.
Ahogy Stiverne esetében is így van-volt:

Korábban ugye éppen abból volt a vita, hogy a promóter (Don King) vitázott a menedzsmenttel (Eye of the Tiger).
Valószínűleg kicsit sem véletlen, hogy szintén még 2015-ben, amikor ez a hír felröppent, Stiverne szakított az Eye of the Tiger-rel, azóta pedig folyamatosan fent van tartva a WBC listáján úgy, hogy az Wilder és Haymon-ék érdekeit védje.

Te nem igazán foglalkozom érdemben minden hozzászólásoddal mostanában, egyrészt, mert nincs időm, másrészt, mert te voltál az ezen a fórumon, aki például órákig elveszekedett azon másokkal, hogy valójában a "szakértő" szó az nem használható, csak a "szakíró", vagy, hogy Stiverne pályafutását nem veszélyeteti az, hogy csak Don King-gel áll kapcsolatban és szakít az Eye of Tiger-rel (azóta még meccset sem vívott, másfél év kihagyás után állítják majd oda Wilder elé..). Egyes, Haye-jel kapcsolatos hozzászólásaidról nem is beszélve.

(Mielőtt félreértés lenne belőle, téged tartalak az egyik legolvasottabbnak a menedzselés, bokszbiznisz, stb. témakörében és biztos, hogy a privát életben egy rendkívül intelligens srác vagy, de azért ahhoz képest, hogy osztasz "felülről" másokat, tudsz írni hülyeségeket te is bőven... Bocsi az őszinteségért.)

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-02-27 11:30:45

Elrendelte a WBC a Stiverne vs Wilder visszavágót!

http://www.boxingscene.com/deo...

» THE LION   válasz erre
    2017-02-27 11:07:10

És kezdődik ez is:
https://www.thesun.co.uk/sport...

» Winwin   válasz erre
    2017-02-27 10:59:13

@deontay: ne hasonlisd wildert golohoz.
golo sose esik el a saját ütéseiben nem kaszabol.
ráadásul a mecs vigén ez a malomkörzés tenyérrel mi a f.sz volt?

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-27 09:34:10

@deontay: "Az a véleményem, hogy Wilder k*rva motiválan ezekkel az ellenfelekkel szemben!"

Talán akkor egy kicsit nívósabb ellenfeleket kellene választania, mert én már rohadt kíváncsi lennék egy igazán "motivált" Wilder produkciójára, de ez már az ötödik "motiválatlan" címvédése volt...

» ogreface   válasz erre
    2017-02-27 09:30:04

@felix trinidad: Várhatóan ő akkor is vb maradna, és kapna egy mostanihoz hasonló szabadon választott, visszatérő meccset...

» Peacock   válasz erre
    2017-02-27 07:09:58

@felix trinidad: Az ellenfelet nem úgy választják, hogy annak még esélye is legyen ellene, nem hogy kárt okozzon benne:D

» nobody   válasz erre
    2017-02-27 06:46:00

Jolenne ha már valaki eltorne az Alabama man állát :)

» felix trinidad   válasz erre
    2017-02-27 06:40:23

@picker: főleg, hogy nem is egy ütést a bíró idétlenkedése miatt kapott.

    2017-02-27 06:25:29

@deontay: Szerintem ezen a szinten egy nehézsúlyú ellen nem fér bele a leengedett kéz. Vagy esetleg akkor ha nem megy be a jab! Sajnos neki bement egy pár Washingtontól!

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2017-02-27 06:21:30

@Kane: Menetenkénti egy ütés és futkározás,a saját közönsége is kifütyülte sokszor.

» picker   válasz erre
    2017-02-27 05:09:11

Most jött egy hír, állítólag Wilder megtámadta(egyes lapok szerint leütötte) az utcán Breazealt miután wilder öccsével volt egy kis nézeteltérése, ki tudja igaz e, de ha igen Wildernek elvehetnék az engedélyét, de az is lehet hogy az egész arra ment hogy Wilder legközelebb Breazeale ellen mehessen. hír itt:

https://www.thesun.co.uk/sport...

» gigaboly   válasz erre
    2017-02-27 03:49:40

@Kane: Az a véleményem, hogy Wilder k*rva motiválan ezekkel az ellenfelekkel szemben! Látszik hogy nem veszi komolyan az ellenfelet! Stiverne ellen nem láttam, hogy úgy térne ki az ütés elől, hogy leengedett kézzel hátralép, mindig fent volt a fedezék. A jabjei se pattantak úgy, ahogy a kanadai ellen. Tudja hogy Washingtonok,Arreolák stb.. Nem tudnak benne kárt tenni. Golovkin is sokkal meggyőzőbb volt Lemmieux ellen mint bárki ellen, pusztán azért mert a legnagyobb kihívás volt a karrierjében, egy bunyós aki kárt tehet benne, de pl. Monroe ellen sokszor fejjel védte az ütést és meneteket veszített...

» deontay   válasz erre
    2017-02-27 00:52:07

Kérlek többé ne használjátok a "Wilder kockára tette" szó összetételt, nem méltó a lap szakmai szonvonalához...

» Gergoke   válasz erre
    2017-02-27 00:15:55

@mhzek: Kinek mi szórakoztató, viszont kétségtelenül ő volt a meghatározó alakja ennek a korszaknak Pacquiao mellett.

Amúgy deontay kollégának mi a véleménye a mérkőzésről?:) Nem láttam őt még kommentálni ezt a produkciót:)

    2017-02-26 23:50:02

@Kane: May mint szórakoztató ? :DDDDD Trashtalkja volt max .

    2017-02-26 23:15:26

Wilder és a csapata plekniből megtámadta Brizlit és az edzőjét a hotelben:) Úgy látszik pontosan annyi esze van mint amennyi képzettsége:)

    2017-02-26 22:53:50

@Peacock: tenyeresei...

» Peacock   válasz erre
    2017-02-26 22:19:24

@picker: Nem hiszem, mert ez egy rohadt korai leléptetés volt.
Nem volt miért védeni (még) Washingtont. Amúgy meg Wilder csapkodós térnyerései (!), hát... az pont tök szabálytalan, ugyanis ott nincs tömés a kesztyűkben (a thai-okban igen).

» Peacock   válasz erre
    2017-02-26 22:18:59

@picker: Jó, de Mayweather egész meccsen ökölvívást művelt a ringben, sokszor megvillantva azt is, miért hívják zseninek. Mondjuk nem pont Maidana ellen, de ahogy a kétszer olyan erős, nagyütő, elég technikás Canelot leiskolázta, az zseniális volt, néha én is újranézem pedig a legkevésbé sem vagyok rajongója Mayweathernek. Az ő meccsei max azért fulladtak unalomba mert ő kiütni senkit nem tudott váltósúlyban, mert ütőereje az nincsen, az ellenfelei meg tanácstalanul álldogáltak a ringben már a meccs felénél. Klicskó meccsei meg azért mert a meccs felét birkózással, a másik felét azzal töltötte hogy balegyenessel találjon biztos távolságból.

    2017-02-26 21:06:10

"Wilder továbbra is veretlen."

És ez bizony így lesz még elég sokáig.

    2017-02-26 20:59:25

"Wilder továbbra is veretlen."

És ez bizony így lesz még elég sokáig.

    2017-02-26 20:59:25

@zolimt: Nem alapozok én semmit semmire. De az elmúlt èv alapjàn ezt pletykànak nevezni erõs.
Stivernet egyértelmūen úgy tologatjàk, hogy az Haymonéknak (Wildernek) jó legyen.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-02-26 20:30:00

@Peacock: "Azon tényleg nincs senki sem megakadva, hogy a bíró úgy léptette le Geraldot, hogy az még tök harcképes volt? "

Jobb volt így hidd el.

» picker   válasz erre
    2017-02-26 20:27:10

@Jersey Joe: Annyi történt, amit már korábban is írtam itt, hogy King megállapodott Haymonnal szóban (még asszem a Wilder-Stiverne lekötése körül vagy a jóég tudja mikor pontosan), hogy a bunyósai felbukkanhatnak ilyen-olyan Haymonhoz köthető promóterek gáláin, mivel King már évek óta nem rendezett vagy promótált önmagában gálát...

Hogy ez meddig érvényes vagy az-e még egyáltalán, senki sem tudja, de Stiverne nem írt alá Haymonhoz, tehát nem az embere... (De ha valaki tud valami mást, akkor mutassa be azt a linket, de nem egy ilyen viccet, ami 1,5 éves és csak mint lehetőségről ír...)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-02-26 20:24:10

@Jersey Joe: Semmi, csak egy masfel eve felroppent pletykara alapozod az allitasodat...

» zolimt   válasz erre
    2017-02-26 20:00:44

Azon tényleg nincs senki sem megakadva, hogy a bíró úgy léptette le Geraldot, hogy az még tök harcképes volt?
Már akkor közbeugrott mikor szinte semmi se volt, aztán mikor kezdett vmi lenni és Wilder elkezd csapkodni meg lefogta. Washington szerintem csak azért sétált el mert azt hitte állva számolás lesz, vagy nem tudta mi a baja a bírónak Wilderrel...
Amúgy szerintem Washington szépen helytállt (a valóságban 3-1-re vagy 4-0-ra vezetett, de a várhatóan részlehajló pontozóknál is egálközeli volt a helyzet), nem igaz hogy semmit nem mutatott, a másodikban pld. nagyon is oktatta Wildert (okos ijesztések, ügyes be-ki ugrások, pontos jabek) mintha ő lenne tapasztaltabb.
Szerintem lett volna esély hogy átvészelje az ötödiket (ha ez nem is erény, de kifejezetten okosan, ügyesen menekült korábban is fogásba ha baj volt és Wilder nem tudta ilyenkor letázni) és hogy pld. pontozással szorossá tegye a meccset.
Szerintem nem volt ez igazi TKO, nem volt egy igazán megrendítő találat sem.
Ha Breazeale-t leléptették volna ennyiért amiket Gerald bekapott, Izu most győztes lenne.

» Peacock   válasz erre
    2017-02-26 19:58:48

egyre gyanusabb ez a Wilder, egy képzett top bunyós ellen semmi esélye,nem véletlen hogy nem engedik hogy Povetkinnel vagy más jó bunyós ellen menjen, egyetlen fegyvere az ütőerő amivel ki tud ütni bárkit, ha ez nem jön össze vége a mesének, az meg hogy Stiverne ellen végigment mégis nyert, hát Stivernéről se derült ki mennyire jó mert ő se boxolt senkivel az ég világon, lehet Povetkin beárazta volna ha létrejön az a meccs... Joshuával akkor for meccselni ha Haymon úgy gondolja szedjük ki a pénzt belőle

» gigaboly   válasz erre
    2017-02-26 19:55:49

http://www.nemzetisport.hu/oko...

Nem tudom hogy másodállásba neki is irtok e cikkeket, de szóról szóra stimmel.:) Legalább a végébe elrejtették hogy profiboksz.hu

    2017-02-26 19:48:04

@picker: Nem is divatdrukker vagyok.:)

    2017-02-26 19:46:24

@CHUBAKKA: wilder már klitschko-t és aj-t is kihivta ortizzal meg asszem a szteroidos lebukása miatt nem bokszol.

Vicces lenne ha wilder marciano esetleg joe louis rekordját megdöntené:(

Bár elég törékeny/vékony a csontozata szoval még lehet hogy lesznek sérülései.

» dondannyboy   válasz erre
    2017-02-26 19:42:02

@Galamb: JOGOS!

» HunFighter   válasz erre
    2017-02-26 19:37:08

ha összejön a Wilder-Parker meccs az jó lenne, az már szerintem egy igen ütős meccs lehetne, mindkét bunyósnak a legnehezebb ellenfél lenne az eddigi pályafutásuk során szerintem. Alapvetően mindkét bunyxóst csípem, tetszik ahogy bunyóznak, bár szerintem AJ jobb náluk! Nekem az a lényeg, hogy egyik bajnokot sem Klitschko-nak hívják, és remélem, hogy az AJ-Wlad meccs után is így marad.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-02-26 19:31:22

@zolimt: És?

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-02-26 19:25:22

@Arcos Harcos: Eloszor is, Wilder es Klicsko osszehasonlitas alaptalan, Klicsko egy gyenge areban, de mindenkivel boxolt, aki szamit, Wilder senkivel. Klicsko nem toltott hurkat, vagy csak annyira, amennyire az egesz sulycsoport az volt, Wildernek lenne lehetosege nevekkel boxolni, csak nem teszi. Nezd meg PacMant, az elso kerdese az volt, ki a fasz az a Jeff Horn sose hallottam rola, nem boxolok egy noname bunyossal. Wildert megis mi akadalyozza meg ebben? Ez a beletorodo magatartas, hogy sosem emeljuk fel a szaunkat, mindig jo ugy, hogy a pofankba nyomjak csak a Wilder feleket segiti, nem teged es nem a bunyot. A sajat erdekeid ellen szolalsz fel azzal, hogy elfogadod, empatikusan viselkedsz azzal amit Wilder csinal. Sajat magad ellen dolgozni pedig igen hulye strategia.

» fixpont   válasz erre
    2017-02-26 19:07:26

@Totti: *ra

    2017-02-26 19:01:16

@picker: Nem nagyon szolgált rá a szimpátiával. Sem ringen belül, sem azon kívül.

    2017-02-26 19:01:04

@Titok: "Ellenben hogy szeretem Wildert"

Ebben a fórumban ez merész kijelentés,nem divat őt szeretni.

» picker   válasz erre
    2017-02-26 18:54:02

@Titok: eleg sokat segit o azert a sajat sorsan, mintha nem utalak enelkul is eleget... ezt az okossagot a tegnapi nagy produkcio utan nyilatkozta:
"I really feel in 2017 I’m going to injure someone, to the point they’re going to have to put a red tag on somebody’s toe. I really feel that way; this is no joke. " Ezelott ket mondattal meg azt ecsetelte, hogy o egy gentleman a ringen kivul... utana meg elmondja, hogy ugy erzi ki fog nyirni valakit... valami nincs egeszen rendben nala sem, vagy csak a frusztracio jott ki belole, mert erezte hogy jo szar meccset csinalt.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-02-26 18:53:23

@Flex: Ne mond már,hogy Wlad ölelkezett amikor vérszagot kapott:))))
Suhintott egyet és Game over volt.
Wilder és Wlad befejezéseit ne hasonlítsuk össze felesleges,klasszis különbség van.

» cenzura   válasz erre
    2017-02-26 18:36:20

@Valero: A nev kotelez, ugy latom...

» bpjotruska   válasz erre
    2017-02-26 18:35:48

@zolimt: Ez már botrány! Komolyan!! :)

» Valero   válasz erre
    2017-02-26 18:28:32

Én egyébként szeretem Wilder meccseit, nem szép ahogy bokszol, de szinte biztos hogy kiütés lesz a vége, és ha betalál az rombol. Mondjuk szerintem nem rossz bokszoló, én még mindig azt mondom hogy ilyen szinvonaltalan ellenfél ellen nincs meg a megfelelő motiváció hogy rendesen odategye magát, de láthattuk h Stiverne ellen szépen bokszolt.
Ellenben hogy szeretem Wildert, abba teljesen igazat adok mindenkinek hogy bizony le kéne állni ezekkel az ellenfelekkel és nevesebb srácokat becsalogatni a ringbe, mert keret és kereslet is lenne rá. De ezért szerintem kár Wildert utálni, inkább a mögötte lévő stábot kéne aki a meccseket szervezi.

    2017-02-26 18:27:41

@Valero: Erre a szintre már nem tudok lesüllyedni...

» zolimt   válasz erre
    2017-02-26 18:21:37

@zolimt: De igen láttam!
Mi van? Csíp a pisi? :D :D

» Valero   válasz erre
    2017-02-26 18:06:43

@Kane: Maximum arra is értettem! :D

» Valero   válasz erre
    2017-02-26 18:06:03

@Valero: "Aki ebbe a kommentbe bele merte foglalni azt, hogy Wlad volt az emlúlt évtized legmeghatározóbb bajnoka, az még nem látott igazi, klasszis bokszolot!!! "

» zolimt   válasz erre
    2017-02-26 18:04:27

@Kane: Azért May meccsei izgalom terén vetekedtek Klicsekével.

» picker   válasz erre
    2017-02-26 18:00:12

@THE LION: És bakker tényleg...
http://www.boxingscene.com/wil...
Biztos véletlen:(

» Peacock   válasz erre
    2017-02-26 17:32:49

@Kane: Mayweather egy zseni. De olyan szar meccseket csinált, amit szerintem senki nem sír vissza.

    2017-02-26 17:03:37

Az a a csúnya, h lehet nemsoká két öv is nála lesz, mert kihívta Parkert, aki finoman szólva erősen vitathatóan..magyarul kikapott....úgy szerzett VB címet Andy Ruiz ellen, innentől elég furcsán mutat Wilder mint 2x VB persze le kell győznie ehez Parkert, de sztem megoldható...de akkor sem lesz hiteles egy percig sem..

» Cookiebacsi   válasz erre
    2017-02-26 16:48:55

@Valero: Maximum nehézsúlyban volt az évtized legmeghatározóbbja Wlad, párhuzamosan vele olyanok bunyóztak mint Pac és May, akikkel ő labdába sem rúghat, hiszen ők, még Mayweather is érdekessé, nézetté tudták tenni a meccseiket, sokkal nagyobb alakjai az ökölvívásnak így visszanézve mint Klicskó valaha lesz, labdába sem rúghat a két zsenivel.

    2017-02-26 16:27:22

@HunFighter: "...Joshua egy menet alatt lemészárolja Wildert! :)"

Esetleg videójátékon. :)
...mert valóságban elképzelhetetlen ez a meccs.

» Galamb   válasz erre
    2017-02-26 16:26:53

Az elmúlt évtized legmeghatározóbb bajnoka volt Wlad, aki a megingásai ellenére is ott tudott lenni a csúcson bárki ellen akit oda raktak elé! Lehet leminősíteni az ellenfeleit, de a kötelező kihívóin rendre túljutott! Jött Fury aki porig alázta az önmagához képest alul teljesítő Wladumirt. Visszavágó nuku!!A motiváció, bizonyítási vágy, és a tökösség meg van, jön Joshua! Ezt így kell! Ha igazi bajnok akarsz lenni tudjad legyőzni a legjobbakat! Joshua jelenleg a lehető legjobb, leg képzettebb, legjobb képességű bunyós a mezőnyben! Hasonló adottságai vannak az ukránnak is, de rutinosabb Joshuánál! Egy igazán motivált Klitschko ellen nem mehet biztosra ő sem! De ha kikap Wladimir akkor se leszek szomorú, mert a lehető legjobb bunyós veszi át tőle a staféta botot! Wilder labdába se rúghat ellenük, de egy Wlad elleni formában lévő Fury is rommá alázná!! :D De Haye is, és Ortiz is megverné! Parker pont neki való, ellene összemaszatolhat majd egy WBO övet.

» Valero   válasz erre
    2017-02-26 16:21:14

Most olvastam hogy wilder meg brizli kakaskodott a hotel libbijában..
Alakul a szuperrangadó sajnos a két haymon bunyós között.

» THE LION   válasz erre
    2017-02-26 16:09:48

@Galamb: Neeeeeem! Joshua egy faszántos mérkőzésen legyőzi Klitschkot, utána Joshua egy menet alatt lemészárolja Wildert! :)

» HunFighter   válasz erre
    2017-02-26 16:01:02

@Valero: Wildernek választják a szar ellenfeleket,Klicskó pedig választotta magának,amíg kötelezettségei nem lettek.Wilder ezeket rendre kicsapta,Klicskó pedig ölelkezett 8-10 menetet nézhetetlen produktummal.
Ha összekerülnének akkor sem félteném Wildert mert magabiztos.És Klicskónak abban a pillanatban reszeltek is.
Jioshua jobb képességű mint Wilder,de Klicskó ellen több esélyt adnék neki jóval a fent leírtak miatt.

Azért nehogy már a tegnapi miatt vissza legyen sírva ez a sötét korszak.
Még ebben a pár menetben is több boxra emlékeztető momentum volt mint Wlad meccsein.Wilder kalimpált mikor vérszagot kapott.Még mindig jobb mikor ugyan ebben a helyzetben Wlad még mindig ölelkezett.

    2017-02-26 15:49:13

Szerintem ehhez a meccshez kommentelni is felesleges bármit, Wilder megmutatta most is mennyire hihetetlenül képzetlen. Esélye nincs komoly bunyóst legyőzni.

    2017-02-26 15:48:47

Parkert akarjak elvileg.Legalabbis szoban...
Meccs utan Wilder azt mondta,hogy cimet akar egyesiteni,es ,hogy O kesz Parkerre,de Parker kesz van-e ra?

» miskacarus   válasz erre
    2017-02-26 15:46:55

@CHUBAKKA: Te ebből a hozzászólásból ezt szűrted le? Értelmezd is, amit írnak mások, ne csak az agyszüleményidet hajtogasd!

    2017-02-26 15:42:46

@Galamb: szerintem Wlad nem fogja tudni feltartóztatni Joshuat, aki meg fogja őt törni a kemény kombóival , itt van már az ideje az őrségváltásnak szerintem!4 Fury csak megingatta a bálványt, viszont AJ le is fogja dönteni szerintem !! ;-) hajrá AJ !

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-02-26 15:41:46

@Valero: persze AJ-nek esélye sincs a nagy Wladimir ellen a nagy bokszbálvány aki Ali-kat, tyson-okoat, Lewisokat eszik reggelire mi

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-02-26 15:39:35

Joshua ki fog kapni Wladimirtől nekem meg ez a véleményem! :)
Viszont ez teljesen mindegy Wilder szempontjából, mert mind a kettőtől ki fog kapni, ha egyáltalán össze hozzák velük! Egyik ellen se fogja végig állni a 12 menetet!

» Valero   válasz erre
    2017-02-26 15:34:50

@zolimt: Ez nem zavarja őt, meg az sem, hogy itt csak kilátásba van helyezve a dolog, még véletlenül sem hivatalos vagy ilyesmi... :)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-02-26 15:31:07

@CHUBAKKA: Na, ezzel már kiegyeznék! :))

» Galamb   válasz erre
    2017-02-26 15:30:29

@Galamb: annyi lesz azért szerintem, vagy több is, inkább a meccs második felében a 7.-8. menet körül fog végezni Joshua, Wladimirrel!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-02-26 15:25:43

@HunFighter: "Joshua fog nyerni, és kb. 1 menet alatt lemészárolja..."


Mármint Joshua Klitschko-t 1 menet alatt ???
Ne fesd az ördögöt a falra !!!
Túl várós meccs ilyen viccekhez.
Hadd lássunk bár 4-5 menetet! ;)

» Galamb   válasz erre
    2017-02-26 15:16:35

@Jersey Joe: 20-jun-2015

Ekkor irodott ez a hir...

» zolimt   válasz erre
    2017-02-26 15:04:44

@Danifiu: Joshua fog nyerni, és kb. 1 menet alatt lemészárolja... Nagyon nyitott ütés közben ez a Wilder gyerek! Am Klitschko is el tudná intézni az amcsit.

» HunFighter   válasz erre
    2017-02-26 15:04:04

Remélem Klicsko nyer és egyből kihívja ezt a palimadarat.

» Danifiu   válasz erre
    2017-02-26 14:42:27

Na, erről ennyit. Pont ezt írtam az egyik posztnál, hogy Washington bele fog szállni egy Wilder-féle kaszálásba. Egyébként meglepődtem, hogy néhol szoros volt a mérkőzés, de ez igazából Wilderre nézve gáz. Ezekkel a széles csapkodásokkal nem nagyon tudna helytállni egy komolyabb bokszoló ellen...

» HunFighter   válasz erre
    2017-02-26 14:27:21

@cenzura: Mert jól is emlékeztél.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-02-26 14:21:24

@Jersey Joe: Ja értem.Don Kingre emlékeztem.
Külföldi oldalakon már régebben írták,hogy legalább Hammert vagy Breazealet vállalja már be. Brizli a tegnapi produkciójával ki is zárta magát túl veszélyes Wilderre mert képes padlóról nyerni:))))))

» cenzura   válasz erre
    2017-02-26 14:20:05

@Jersey Joe: "Stiverne mōgōtt is Haymon àll..."

Mióta?

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2017-02-26 14:19:20

@cenzura: Stiverne mōgōtt is Haymon àll...

Kedvencem Stiverne, de ez nyilvàn nem oké. Neki is jobb lett volna, ha egy korrekt gyõzelem utàn fut neki Wildernek.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-02-26 14:10:53

Ezt a Stivernt is ki tolja?Don King kevés ehhez mert parkolópályára tették üzletileg.
Valamiért biztos vagyok benne,hogy ha Stivern megbukik doppingteszten akkor is lesz meccs. Valamiért érzem,hogy Wilder szeret Stiverne ellen boxolni.
Azt gondolom Stiverne lesz az ő kis trilógiája:)))))))
Aranykesztyű jah.......fametszéshez pont jó.

» cenzura   válasz erre
    2017-02-26 14:04:57

lehet, hogy nem Izu-ék a bajnokok, de hogy az ő meccsük volt a frankó az már tuti! kérem szépen! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-02-26 14:02:20

@Jersey Joe: Aztakurva:)))))))))))))

» cenzura   válasz erre
    2017-02-26 13:58:10

@CHUBAKKA: Sajnos, a hír igaz.

Wilder Vs Stiverne 2 jōn. Stiverne a hivatalos kihívó.

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-02-26 13:50:39

Wilder tud ennél jobban is bokszolni. Már bizonyította. A gond inkább az, hogy olyanok ellen produkálja magát, akikkel szemben ennyi is elég. Megteheti, hogy szerencsétlenkedjen és kivárja a megfelelő alkalmat egy kemény kontrára vagy villámgyors kombinációja. Még az se zavarja,ha az ellenfél vezet a pontozólapokon, mert tudja, hogy ilyen csávók ellen elég egy villanás és abesz.
Ez a néphülyítés az ellenfélválasztással, ami rettentő szégyen!

...mellesleg tényleg röhejes, ahogy néha -mikor már az ellenfél tántorog- beindítja a "cséphadarót" a la Wilder. :)))

» Galamb   válasz erre
    2017-02-26 13:46:40

@Totti: ezt miből gondolod?

    2017-02-26 13:42:54

@Jersey Joe: tényleg? ezt hol hallottad? bár Stiverne legalább egy jó bunyós, csak a Wilder meccs óta a Rossy meccsen kívül inkább csak őt is ilyen-olyan videókon látni csak, hogy edzeget, de inkább, hogy nyilatkozgat! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2017-02-26 13:40:05

Wilder Vs Stiverne 2 ??

» Jersey Joe   válasz erre
    2017-02-26 13:35:49

@Valero: "Aki ebbe a cikkbe bele merte foglalni azt, hogy a kihívó agresszíven lépett fel Wilder ellen, az még nem látott agresszív, tökös bokszolót!!!"
Ugyanezen a galan lathattunk egyet, ki is utottek a ringbol 4 menet utan...

» bpjotruska   válasz erre
    2017-02-26 13:33:39

Jose Sulleiman most forog a sírjában, hogy egy ilyen hiteltelen bajnok védegeti a címét, sokadrangú, motiváció teljes hiányával ringbelépő, darabos, lassú, pontatlan "bunyós" ellen úgy, hogy még pontozással rosszabbul is állt!!!!
Aki ebbe a cikkbe bele merte foglalni azt, hogy a kihívó agresszíven lépett fel Wilder ellen, az még nem látott agresszív, tökös bokszolót!!!
Szégyen a sportágra, szégyen a legmagasabban jegyzett világszervezetre nézve, hogy már a sokadik kritikán aluli ellenfél ellen védi a címét ez a játékbajnok!! Az se egy szép dolog hogy David Haye nem vállal nagyobb kockázatot az ellenfél választásaiban, de legalább NEM VB.CÍMMECCSRÕL BESZÉLÜNK AZ Õ ESETÉBEN!!

» Valero   válasz erre
    2017-02-26 13:17:25

@Arcos Harcos: Persze kiüti akit hozznak ,csak nézz mögé kiket hoznak, borzalmasak ezek a tenyeres ütései és szabálytalan is ennyire képzetlen vb még nem láttam!

» thurman   válasz erre
    2017-02-26 13:00:20

@Slajos: Korrekt volt.

» picker   válasz erre
    2017-02-26 12:48:09

@northpaw: Nem állok Wilder pártján, mert szerintem is gáz az egész pali, mivel túl nagy az arca a semmire. Viszont nem az ō hibája, hogy a WBC ennyire következetlen és röhejes lett. A tv-t valahol megértem, mert ha ilyesmikért is fizet a nép, akkor miért ne? Wilder pedig teszi a dolgát, kiüti akit hoznak, és semmi gond sem lenne vele, ha nem jártatná közben a pofáját, hogy mekkora bajnok is ō.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-02-26 12:41:30

Amugy a leallitas igy utolag tobbszor visszanezve szerintem korrekt volt a biro reszerol.
Ha leszamitjuk Wilder utolso ket gyorsuszo mozdulatat, a kalimpalas elott azert bevitt 10 utest a koteleknel mindennemu valasz nelkul. Az ilyet manapsag a birok le szokjak allitani, amilyen felelosseg van rajtuk az oklozok egeszseget illetoen.

» Slajos   válasz erre
    2017-02-26 12:40:00

@Arcos Harcos: Nem, nem utotte ki a kihivojat, es siman veszitette a meneteket egy botcsinalta bokszolo ellen, aki a vallaig ero 42 eves Amir Mansourt sem tudta megverni.
Ez a szeteso mozgasu, egyensulyvesztos kalimpalas meg max a kocsmai bunyo kedveloinek jobb, mint Klicsko szinten nehezen nezheto produkcioi.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-02-26 12:34:31

@Arcos Harcos: Klicsko ezerszer jobb ökölvívó, mint Wilder bármikor is lesz.

    2017-02-26 12:32:58

@Arcos Harcos: Klicsko mintha alkalomadtán azért bokszolt volna a kötelező kihívói ellen is.

» northpaw   válasz erre
    2017-02-26 12:30:30

Mi a baj? Kiütötte az aktuális kihívóját? Igen. A WBC-t érheti legfeljebb kritika meg a tv-t, hogy legitimizál ilyen produkciókat. Panasz ment állandóan, mikor Vlad volt vb, h hurkát tölt és azt is unalmasan, bár ō is rendre kiszórta ōket. Jab-jab, tehénkedés majd jobbegyenes volt a recept, nos Wilder egy fokkal jobb akkor, nem igaz? Netán visszasírjuk a Klicskó érát? :)

» Arcos Harcos   válasz erre
    2017-02-26 12:28:22

A birok amugy megint remekeltek. Az elso 4 menetet ketten 38:38-ra egy biro pedig Wildernek adta 39:37-re?!!!
Nem tudom mit neztek, nalam 39:37 volt Washingtonnak.

» Slajos   válasz erre
    2017-02-26 12:27:55

@cenzura: Szerintem Haymon celja Wilderrel egy Joshua elleni merkozes nagy penzer.

» Slajos   válasz erre
    2017-02-26 12:25:54

@Slajos: Nem gondolod komolyan,hogy lesz olyan meccs?:)))))

» cenzura   válasz erre
    2017-02-26 12:25:15

Hat ha Wilder igy fog teljesiteni Joshua (vagy Klitschko) ellen az keves lesz, nagyon nagyon keves.

» Slajos   válasz erre
    2017-02-26 12:22:49

@emgabor: Azt azert tegyuk hozza, hogy Washington eleg szepen helytallt, ahhoz ekepst, hogy amator mult nelkul, 30 korul kezdte a bunyot, normalis felkeszulesi ideje sem volt, es alapbol egy elegge lassu, kotott izomzatu bunyos. Negy meneten at nagyon koncentraltan, figylemesen bokszolt, amihez persze asszisztalt Wilder is a maga inaktivitasaval, es a jabek fejjel vedesevel.

» bpjotruska   válasz erre
    2017-02-26 12:15:28

Teljesen meg tudom érteni a sok visszatérőt. Amit -és ahogy- Wilder produkál, az ellenfélválasztással egybekötve, simán adhat reményt mondjuk Solisnak. Amíg elég dagadt és nem túl meggyőző,simán lehet esélye egy WBC címmeccsre.

» bandi78   válasz erre
    2017-02-26 12:13:58

Durva ilyen képzetlen boxolókat látni, most már értem miért csak hurkákkal boxol Wilder!

» thurman   válasz erre
    2017-02-26 12:10:00

Egy jó felkészített Csepi, komoly gondokat tudna okozni neki!

» All_in   válasz erre
    2017-02-26 11:02:07

Jobb is hogy leállították,nem látszik jól a videón hogy Washington a túloldalon "szárad" a kötélnél,valószínűleg ebből a sarabolásból betalált volna előbb utóbb egy akkora hogy leszakad a feje.
Én azt nem értem hogy mi motiválja a jenkit egy felkészülés során,ilyen ellenfelek ellen,az életkedvem elmenne,azért lép ringbe ilyen sűrűn hogy ne legyen ideje ilyesmin agyalni szerintem.
Valószínűleg nagyobb nevek ellen nem így bokszolna.
Szerintem ezt már nem lehet sokáig csinálni,még az idén beárazódik úgy gondolom.

» picker   válasz erre
    2017-02-26 10:55:26

Néztem és gondolkoztam, hogy ez most mi? Valami vicc? Sok helyütt a legendás Martin-Glazkovmérkőzés színvonalát idézte a találkozó.

» emgabor   válasz erre
    2017-02-26 10:49:02

Hatalmas nagy lol, hogy ez a Washington, aki eredetileg amerikai futballista volt, és nagyjából 30 évesen kezdett bokszolni, volt 4 hete a felkészülésre, ennek ellenére 4 menetet elvitt (nálam) a nagy bajnok ellen. Rossz vicc ez a Wilder.

» northpaw   válasz erre
    2017-02-26 10:48:16
Ugrás az oldal tetejére