×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Továbbra sem csitulnak a kedélyek a nagy vihart kavart Alexander Povekint féle 2016-12-25 11:34:30 https://www.profiboksz.hu/2016/12/25/stiverne-edzoje-nem-zarkozik-el-a-povetkin-elleni-merkozestol/

Stiverne edzője nem zárkózik el a Povetkin elleni mérkőzéstől

Továbbra sem csitulnak a kedélyek a nagy vihart kavart Alexander Povekint féle doppingbotrány, illetve az emiatt elmaradt, és Bermane Stiverne ellen tervezett ideiglenes nehézsúlyú WBC világbajnoki mérkőzéssel kapcsolatban. Mint ismert, Povekint december 6-án leadott mintájában az Ostarine nevű tiltólistás szer minimális nyomait mutatták ki, így előbb a WBC vette le a kezét szankcionáló szervezetként az összecsapásról, majd pedig rövid idővel ez követően, pár órával a december 17-i mérkőzés előtt Stiverne sem vállalta a megmérettetést a doppingesetre hivatkozva. Az ügyben most megszólalt Stiverne edzője, Don House, aki nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy a jövőben mégis kiálljanak Povetkinnel. House szerint az összecsapás létrejöttének feltétele, hogy Povetkin bizonyíthatón tisztán álljon ki az összecsapásra, ezt pedig úgy szeretné elérni a tréner, hogy a mérkőzés napján teszteljék az orosz öklözőt, és még a találkozó megkezdése előtt ki is derüljön a vizsgálat eredménye, ha ez kivitelezhető.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

szerintem meg hagynia kéne a fenébe Povetkin-nek a WBC vonalat, és másfelé venni az irányt. Van egy olyan érzésem, hogy kapni fog lehetőséget, és rendben lesz a doppingtesztje is ott Povinak.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-12-28 14:03:24

@Jersey Joe: na de ha most megint ott tartunk, hogy povetkin akár bokszolhatna is a kihívói jogért, amit egyszer már elnyert, aztán nem hagyták címért menni, de utána felmentették, és most már a jogért sem hagyták, de még az is lehet, hogy megint felmentik, az azért vicces.

    2016-12-26 22:04:08

@Chico: Tényleg nem a szorgalom szobra Stiverne, de inkább alulbecsült bokszoló, mintsem túlbecsült.
Elég jelentős a naturális ereje, nagyot üt, gyorsan és pontosan, az ütést pedig elég jól bírja.
Az való igaz, hogy nem túl mozgékony, emiatt meg is vannak a korlátai.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-26 17:20:56

@antonio: Tök mindegy mi volt régebben, mi a jelenről beszélünk, most kell bizonyítani.

Jó lett volna ez a meccs Povetkin ellen, akkor Stiverne tudta volna bizonyítani, hogy sokkal több van benne, mint amit gondolnak róla.

Így viszont remélem, hogy közvetlenül ez a meccs nem jön létre még, mert Povetkin már le tudott egy meccset, Stiverne viszont már több mint egy éve nem volt ringben, így hátrányba.
Legyen egy meccse januárban, aztán április-májusban bokszoljanak Povetkinnel a kihívói jogért, vagy ilyesmi.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-26 17:18:44

Így van Stiverne is csak a mai nehézsúly "ásza" régebben max úgy bokszolt volna vb címért mint Tomasek bokszolt Morrison ellen.

» antonio   válasz erre
    2016-12-26 08:42:16

@Chico: Azok látnak bele mindenfélét Stivernebe többnyire akik ezzel akarják igazolni hogy Wilder méltó a világbajnoki címre... Amúgy teljesen igazad van.

    2016-12-26 08:15:58

@kovban: De hogy lépjen a tettek mezejére, ha nem engedik? Oké, itt alapvetően a sportoló is hibás, hogy ellentétes az ő kommunikációja a menedzsmentjével...

» HunFighter   válasz erre
    2016-12-26 02:14:08

@Jersey Joe: Ortizt én is, de Scott ellen ő sem volt topon, mégha Malik úr többet is futkározott azon a meccsen, mint Paavo Nurmi.

    2016-12-26 01:15:53

@Chico: Lefőtt a kávé.

Valószínűleg Povetkinnek is.

» picker   válasz erre
    2016-12-25 23:11:51

"Stiverne edzője nem zárkózik el a Povetkin elleni mérkőzéstől"

Alig egy hete zárkóztak el. Igaz szerintem ezzel megmentették Stivernét egy újabb idő előtti vereségtől. Nem hiszem, hogy ez az ember csak a bokszból élne se a ringbelépései (11év alatt 28 meccs) se a " lusta hobbista" mentalitása nem arra utal. Az elmúlt két évben volt egy meccse, 37 éves és kikapott a C kategóriás wildertől is. Én nem tudom egyesek mit látnak bele ebbe az emberbe? A kemény villámgyors kontráiról ódákat írnak... :) Hol voltak ezek a felhozóember Derric Rossy ellen pl. akit még "Gyilkosbal" Harrison , Chambers és Pulev is lekalimpált idő előtt? Cserébe a padlót is megjárta és a beszámolók szerint elég harmatos mutatvány volt. Majd 37 évesen fog kibújni a bőréből? A két legnagyobb skalpja Ray Austin egy nézhetetlen szar meccsen ahol nem igazán villogott amíg az öreg Austin el nem fáradt, na meg a Arreola akit még Adamek is elvert. Stivernébe olyanok vannak belelátva amik sosem voltak meg benne és olyan szintre van emelve ezek miatt ahol soha nem tartott és most már nem is fog. Lefőtt a kávé.

    2016-12-25 22:36:03

@csiga: "Ortizt, Joshuát, Fury-t, Povetkint, vagy éppen Klicskót verje"


Közülük kit tartasz a legnagyobbra?

Én Ortiz-t, már ami a boksztudást illeti.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-25 20:48:53

@northpaw: nem tudom elképzelni, hogy ez az ember Ortizt, Joshuát, Fury-t, Povetkint, vagy éppen Klicskót verje. Persze, egy nagy ütése beakadhat bárki ellen.

    2016-12-25 20:47:13

@northpaw: Ez a videó nagyon jól rámutat hogy Wilder olyan hibákat követ el, ami az alapján képezné a bunyónak. Védekezés zéró, egyensúlyérzék szintén zéró. Szpilka ellen kb csak a levegőt ütlegelte és botladozott addig az ütésig. Kizárt hogy az ilyen ordító hibákat ne tudja kihasználni egy képzettebb bunyós.

    2016-12-25 20:38:38

@csiga: "képességben, szakmai tudásban messze Wilder felett áll"

Nem kedvelem Teddy Atlast, de van egy érdekes videó, amiben Wilder hibáit elemezgeti, érdemes megnézni.

https://www.youtube.com/watch?...

» northpaw   válasz erre
    2016-12-25 20:18:01

https://www.youtube.com/watch?...

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-25 19:29:33

Én örülnék ennek a meccsnek, Wildertől függetlenül.

Lássuk be, mindként bokszoló 15 centivel alacsonyabb, mint Wilder, mindkettőnek lenne esélye, de inkább csak egy jól kivitelezett ütéssel.
Szerintem ez Povetkinre úgy, mint Stiverne-re is igaz.

Azt pedig ne felejtsük el, hogy a többi öv már foglalt, IBF-WBA ügyben már a közvetett kihívó is megvan (Ortiz) , más irányban Povetkinnek megint kellene kb egy év, mire eljut egy címmeccs közelébe.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-12-25 19:13:13

@csiga: "A WBC szervezet ma döntött, legalábbis az ügy azon részét illetően, hogy hivatalosan is törlik a május 21-re tervezett moszkvai összecsapást."
Régebbi hír....
Szerintem meg naívság azt gondolni,hogy bárki bokszolt volna az orosszal egy tétnélküli meccsen,Stiverne sem tette,nagyfokú bárgyúság azt gondolni hogy puszira,büszkeségből bárki is megtette volna,szerintem inkább ez a naívság.
Persze tudom hogy miért véded Povetkint,aki semmiről nem tehet,ártatlan mint a ma született bárány,minden általa beszedett szerről Wilder és Haymon tehet,erre ugye Rjabinszkij is célzott akinek minden szava szent.
Persze hogy Wilder felett áll tudásban,főleg az utóbbi években,de legalább tudjuk hogy miért és mitől,bár lehet hogy meglepődtél volna ha az odds-okról lenne szó kettejük összecsapásán.
De inkább befejezem mielőtt nekem is anyázni vagy hasonlókat kezdessz,vagy bárkinek aki elítéli az oroszt azért amit tett,vagy a jenkit az átlagosnál jobb nehézsúlyúnak tartja.
béke...

» picker   válasz erre
    2016-12-25 17:59:13

@Totti: Azért én Canelo ellenféllistáját még véletlenül sem hasonlítanám össze Wilderével....A kettő között lehet, még Havasi Balázs sem tudná lezongorázni a különbséget...

» kovban   válasz erre
    2016-12-25 17:37:49

@picker: Te vagy naív vagy, vagy troll...

"Találkozhatott volna,nem rajta múlott."

Hanem kin, meséld el! Az véletlen, hogy Wilder egy nappal még nem volt Moszkvában? Az véletlen, hogy ahogy a múltkor, most is a meccs napján tették közzé a dopping gyanút? Ha a szerecsen fiú akart volna bokszolni Povetkinnal, mehtette volna, ha kikap, és a gyanú beigazolódik, akkor NC, ha nyer, kihúzhatta volna a listájáról Povetkint, és keresett vcolna egy rakás pénzt. Így veretlen maradt, és egy huncut vasat nem keresett, nyilván megérte neki.
Stiverne? Talán olvasd el, mit nyilatkozott az edzője, talán megértesz valamit a történésekből.
Leírtan ezerszer, sosem érdekelt Povetkin boksza, sótlan, látvány nélküli iparos. Viszont azok közül a legjobb, és aki nem látja be, hogy képességben, szakmai tudásban messze Wilder felett áll, az vak/elfogult.
Na, ezért nem engedi Haymon Povetkint Wilder közelébe...

    2016-12-25 17:36:07

@HunFighter: Ugyanez van Caneloval. Hát milyen bátor volt a Khan meccs után. (érthető okokból, nem semmi győzelem volt :DDD) Mondta Golo-nak. Bazdmeg én bárhol bármikor kiállok veled, én nem félek semmitől... Tettek beszélnek, nem a szájak.

    2016-12-25 17:34:42

@csiga: Találkozhatott volna,nem rajta múlott.
Amúgy szerintem még egy vb sem olyan hogy szórná ki a nevesebbnél nevesebb ellenfeleket,ergo egyikről sem tudhatjuk mit hitettek el vele:)

» picker   válasz erre
    2016-12-25 17:25:47

@csiga: Szerintem még az irás/olvasás is nehezen megy Wildernek, persze hogy mindent elhisz amit a "nagy ember" Haymon mond neki vagy tesz vele kapcsolatban.

» antonio   válasz erre
    2016-12-25 17:24:28

Wilder egy buta ember, akivel elhitették, hogy ő a legjobb. Õ pedig szajkózza ezt rendületlenül úgy, hogy még nem találkozott bokszolóval.

    2016-12-25 17:15:42

@HunFighter: "Szerintem Wilder tényleg szeretne bokszolni egy komolyabb ellenféllel, csak az a menedzsmentjének nem ízlene, ugyanis ők tudják, hogy nagy lenne a kockázat... Szóval én nem hinném, hogy Wilder szájfény lenne, a menedzsmentje gyáva.."

Na ez a tökmindegy kategória, mert a tettek beszélnek...a többi kutyaszart se ér...

» kovban   válasz erre
    2016-12-25 16:24:13

@bandi78: Szerintem Wilder tényleg szeretne bokszolni egy komolyabb ellenféllel, csak az a menedzsmentjének nem ízlene, ugyanis ők tudják, hogy nagy lenne a kockázat... Szóval én nem hinném, hogy Wilder szájfény lenne, a menedzsmentje gyáva..

» HunFighter   válasz erre
    2016-12-25 15:01:49

@bandi78: "ha Wilder akkora ász, mint amekkora beszélőkéje van, akkor gyorsan elktakarítja Ortizt az útból"

:)

Egy Jó formában lévő Ortiz hülyét csinálna belőle és kicsontozná 12 menet alatt, esetleg megvárják míg minimum 40 lesz ő is ,majd utána...

» dirhanka   válasz erre
    2016-12-25 15:00:28

Amíg Stiverne van képben Povetkinnál, addig Wilder nyugodtan hátradőlhet. Neki az a jó, ha ez a meccs minél tovább tolódik. Annyira mondja, hogy egyből akarja a Klitschko - Joshua győztesét, de arra Ortiz vár elvileg ugye. Szóval ha Wilder akkora ász, mint amekkora beszélőkéje van, akkor gyorsan elktakarítja Ortizt az útból, hogy egyből jöhessen a Wlad-Joshua győztese :D :D :D

» bandi78   válasz erre
    2016-12-25 14:52:31

tényleg jó volna újra lekötni a meccset... csak a meccs napján nehogy legyen egy pók a sarokban mert akkor hanyatt-homlok menekültök a helyszínről.

» dirhanka   válasz erre
    2016-12-25 14:41:01

Ha van olyan teszt amivel a mérkőzés napján levett mintából megkapják még aznap az eredményt. Akkor az utolsó teszt eredménye miért 10 nappal a minta levétele után (dec 6-17) a mérkőzés napján lett csak meg? :)

» AnnyiraPesti   válasz erre
    2016-12-25 14:27:09

Hogy megint Wilder meg Haymon miatt kapták kokszoláson Povit,azt azért kicsit erősnek tartom,bár megértem az emberek elkeseredését az elmaradt meccsei miatt.
Mindenki próbál bűnbakot találni,önmaga megnyugtatására.

» picker   válasz erre
    2016-12-25 14:23:52

@VMVKWA: Povetkinnak semmilyen meccse nem lesz a Wilder felé vezető úton.

    2016-12-25 12:30:44

Kit erdekel sose lesz ilyen meccs.

» VMVKWA   válasz erre
    2016-12-25 12:20:38

Lassan már azt hiszem, hogy Povetkin akkor lehet tiszta, ha azt a Wilder csapat is úgy akarja. Még egyszer eljátsszák ezt a találtak is valamit meg nem is játékot és kiiktatják Szását még egy évre. Szerintem 15x ellenőriznek minden mintát ez esetben, mindenre, ami elképzelhető, tehát ha a B teszten nem tudnak mit kihozni, akkor az eredeti is manipuláció lehetett.
Csak annyit, hogy régebben nálam a WBC volt a hiteles szervezet. Na, ezt mára jól eljátszották -ez az ügy csak hab volt a tortán, sok ügy miatt lettek vicc kategória nálam.

» bandi78   válasz erre
    2016-12-25 11:46:14

Povetkinék mi francért erőltetik még a Wbc vonalat??? Értelmes bokszoló ne ott akarjon világbajnok lenni ahol egy kamubajnok Wilder meg a szarkeverő Haymon osztják a lapokat!!!

» antonio   válasz erre
    2016-12-25 11:40:48
Ugrás az oldal tetejére