×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Az öveit elvesztette, három kitűzött mérkőzése is törlésre 2016-10-28 14:55:53 https://www.profiboksz.hu/2016/10/28/klicsko-nyugodjatok-meg-lesznek-meg-nagy-csataim/

Klicsko: Nyugodjatok meg, lesznek még nagy csatáim!

Az öveit elvesztette, három kitűzött mérkőzése is törlésre került egymás után, egy éve nem bokszolt, ráadásul most sérült. A már negyvenéves Wladimir Klicsko azonban jövőre még egyszer „robbantani” akar és továbbra is versenyképesnek érzi magát.

„A befejezésre még soha nem is gondoltam. A vereségem és a címeim elvesztése után sem.” –szögezte le a korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszoló egyik legutóbbi interjújában. „Mindaddig, amíg teljesíteni tudok a ringben, egészséges és motivált vagyok, továbbcsinálom.” – magyarázta Klicskó a Bild-nek. Márciusra, vagy áprilisra tájolja be az eredetileg decemberre tervezett mérkőzését a britek újdonsült üdvöskéjével, Anthony Joshuá-val.

A mérkőzés az IBF boksz-világszervezet világbajnoki címének megszerzéséért zajlódhat majd. „Ez lesz a legnagyobb meccs évek óta a nehézsúlyban és remélhetőleg három világbajnoki címért zajlódhat majd.”

A mérkőzés a Klicsko-csapat szerint alapvetően nem az ukrán bokszoló könnyebb húzódása miatt került halasztásra. „A december 10-ei dátum túl közeli volt, hiányzott az idő. A mérkőzés körüli szerződések pontjai le kell tisztázni, a jegyeket ki kell árusítani a televíziós partnerek is megfelelő előkészületeket igényeltek.” – fejtegette Bernd Bönte, Klicsko menedzsere.

Ami biztosnak tűnik, hogy az ukrán csapata elkötelezett a folytatást illetően: „Most megnyugtatnám a szurkolóimat. Lesz még egy pár nagy és izgalmas mérkőzésem a ringben.” - szögezte le a korábbi világbajnok, Wladimir Klicsko.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Shaham: hát ja, jól elsakkozgatott! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-30 15:34:23

@nagygeza: hát igen Haye-nek az utolsó valamire való ellenfele Chisora volt, bár őt úgy elintézte, ahogy addig senki, és azóta sem! Kíváncsi vagyok, hogy ki lesz a decemberi ellenfele. Viszont annak örülök, hogy lehetőséget kap majd a Parker-Ruiz jr győztese ellen, szóval van rá esély, hogy Haye ismét vb legyen! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-30 14:50:13

@dondannyboy: Megoldotta és elég könnyen. Régebben sokan úgy gondolták hogy Haye megoldaná Furyt, de számomra teljesen egyértelmű hogy nem. Márpedig mikor megverné/kiütné Hayet már nem lehetne egymeccses világbajnonak nevezni. Persze ilyen meccs sose lesz mert Haye csak szövegel de nem vállalta el Furyt, egész végig hazudott számomra nem egyenes ember.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-30 10:35:13

Kozben Lennox Lewis megtorpedozta a Wlad-Joshua meccset:
http://www.boxingscene.com/len...
Ha ezek utan is ki mer allni Klicsko Joshua ellen, akkor megiscsak tokos gyerek...

» bpjotruska   válasz erre
    2016-10-30 09:51:45

@dondannyboy: hát most van sok jó bunyós, és én örülök, hogy Wlad nem bajnok már. ;-) Szerintem javult ott van AJ is akinek nagyon látványos a bunyója, meg sok más bunyós. Wilder meccseit is jobban várom, mint Wladét.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-30 00:33:39

@Flex: fury megoldotta akkor most már erős lett a korszak vagy javult?

» dondannyboy   válasz erre
    2016-10-29 18:54:31

@Jersey Joe: Jól emlékszem hogy még számoltak is az oroszra?

    2016-10-29 18:27:02

@Dirhanka: "Nem a meccsen alkalmazott taktikát védtem meg, csupán a eszmefuttatás ellen emelnék szót, miszerint azonnal és rögtön leléptetni kellett volna. Ez szubjektív vélemény. A gyakorlatban leléptetés ilyen jellegű taktikai szabálytalanság miatt példátlan, legalábbis az én emlékeim közt ilyen meccs nem szerepel. De ha hoztok példát arra ,hogy több éve regnáló vb leléptettek fogásért ,minden érintettől elnézést kérek :)."

Igazad van,nehéz lesz még egy olyan boxolót találni korszaktól,és súlycsoportoktól függetlenül,aki ennyit fogott volna.

A bírókat mindig szépen megválogatták amúgy is.De ha a 15 év alatt lett volna legalább 1 épkézláb nehézsúlyú,az biztos lerázta volna magáról az ukránt.Dehát nem volt,ezért tartom magát a korszakot is szörnyűnek.

    2016-10-29 18:19:58

@Peacock: Szerintem abban a meccsben nem Klicsko fogásai voltak durvák, hanem, hogy - minden túlzás nélkül - az egyik menetben a földre hajította Povetkin-t.
Egészen elképesztő jelenet volt, érthetetlen, hogy miért nem büntették meg.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-29 18:18:33

@Kane: és emlékezni is fognak rá.Mint minden idők leggyengébb bajnokára.Szóval az emléke nem hiszem h feledésbe merül:)

    2016-10-29 18:17:29

@Shaham: Tetszik vagy nem, Klicskót nem úgy fogják megjegyezni hogy 10 évig "uralkodott" hanem úgy hogy az ő uralkodása volt a legtartalmatlanabb az összes közül.

    2016-10-29 17:54:35

@Dirhanka: Lewis-Tyson meccset pedig Te idézd fel kérlek.
Lewis a regnáló bajnok nagyon hasonló taktikával kezdte a meccset, de közel sem olyan durván szabálytalankodva. Mégis már a második menetben kétszer (!) megintették fogásért, a negyedikben pedig pontot vontak le tőle mert lenyomta Tysont.
Ha ezt folytatta volna, teljesen egyértelmű hogy a leléptetés jön - de nembfolytatta.
Nos Wlad esetében aki karikatúraszerűen tehénkedett, fogta és szopatta Povetkint, a bíró a tizenegyedik (!) menetben levont egy pontot. A híres Klitschko szerződések állítólag mindig tartalmazták higy ők választanak bírót. Rakd össze. Több szakértő (vagy ha tetszik: szakíró, edző, bokszoló;)) kritizálta Wladot és Luis Pabont a bírót hogy ennek nem szabadott volna így történnie.

» Peacock   válasz erre
    2016-10-29 17:39:41

@CHUBAKKA: Durva hogy egy sakkozo ennyi ideig uralta a nehezsulyt. :)

» Shaham   válasz erre
    2016-10-29 17:29:07

@CHUBAKKA: Ez mind igaz, csak annyira nem kapcsolódik a lentebb írtakhoz. Illetve Te ezzel magyarázod a rengeteg fogást és ez szerintem is így van.

Pontokat levonni szabálytalanságért (amit megérdemelt volna) , vagy leléptetni valakit nyert helyzetből mert sokat fogot..háát nagyon erős ítélet lett volna,viszont a pontok levonása jogosabb.

» Dirhanka   válasz erre
    2016-10-29 17:25:51

@Dirhanka: Wlad-nak szüksége van a fogásra, hogy megtörje az ellenfél támadását, ezért is fejlesztették tökéletesre Steward mesterrel. Nem mondom, hogy pl Holyfield nem volt szabálytalan, vagy Lewis-nak nem voltak piszkos húzásai, mert voltak. Viszont Wlad főleg ezekre építi a meccseit,pl a Brewster elleni első meccsen a bíró elég szigorú volt, és nem engedte a sok fogást, és tehénkedést. LÁthattuk, hogy ez nem is kedvezett Wladnak. Szerintem az egyik az, hogy ismeri jól a saját korlátait Wlad, 2.meg nem is bízik saját magában, nincs benne igazi tűz, szenvedély, harcosság, agresszió, ezért nem igazi bajnok a bátyjával ellentétben, aki inkább egy igazi bajnok, hiába neki csak egy öve volt. Wlad menjen inkább sakkozónak! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-29 16:32:10

@CHUBAKKA: :D Piszkos Wlad! Foreman ütőtávba lökdöste be az embereket, Marciano nem egyszer könyökével is talált egy-egy horog közben , meg volt valami Vasmiska aki mit is csinált? Leharapott egy fület, majdnem eltörte Botha karját,gongatás után még kb 10-15 ütést indított... :) .

Azt gondolom hogy a George és Mike laposra verték volna Wladimirt ez tisztasor , csak ugye nem erről megy a vita. :) ... És ha már sunyiság,és trükkök...dörzsöltség nélkül még egy Lomachenko sem ért sokat SAlido ellen. Pedig ott is lehet zongorázni a különbséget a két bunyós között, mégis a dörzsöltebb nyert. A Profi bunyóhoz kell a csibészség is. Meg minden küzdősporthoz általában szvsz

» Dirhanka   válasz erre
    2016-10-29 16:08:17

@Dirhanka: nem csak a fogások, hanem, hogy folyamatosan rá is tehénkedett, ezzel akarta elfárasztani főleg Povetkint. Sőt Wlad még többször Povetkin nyakát is kulcsba fogta, és még közbe felütéseket is ütött . Meg hanyatt lökte, meg ilyen apróságok. ;-) Wladimir sunyi a ringben, és azon kívül is . Nem véletlen mondta rá Fury is, hogy csalással nyerte a meccseit, meg Pulev is mondta, hogy látta a piszkos trükkjeit.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-29 15:15:02

@Slajos: "Neha ugy logott rajta mint szereto az erkelyen. "


Jó duma...:D

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-29 14:49:58

@Chico: Nem a meccsen alkalmazott taktikát védtem meg, csupán a eszmefuttatás ellen emelnék szót, miszerint azonnal és rögtön leléptetni kellett volna. Ez szubjektív vélemény. A gyakorlatban leléptetés ilyen jellegű taktikai szabálytalanság miatt példátlan, legalábbis az én emlékeim közt ilyen meccs nem szerepel. De ha hoztok példát arra ,hogy több éve regnáló vb leléptettek fogásért ,minden érintettől elnézést kérek :).

A papíron szereplő szabályok és a gyakorlati alkalmazásuk nem mindig vannak egyensúlyban ...de ezt, szvsz Te nagyon jól tudod!(nem tudom hány éve olvasom már a hsz-eket Slajostól és Tőled is.)

"Nincs olyan, hogy a bajnok többet foghat meg őt nagyon meg kell verni meg hasonló baromságok amit RTL klubos időszakban sulykoltak a laikus nézőkbe"

Többet nem foghat a bajnok, de hogyha trónon kell tartani az aktuális vb-t akkor bizony néhány pofon nem kerül elszámolásra, vagy éppen hogy a nem létező pofonok kerülnek elszámolásra. Ahhoz hogy korrekt ítélet szülessen ,bizony nagyon meg kell verni esetenként a bajnokot és néha az sem elég. Anno valóban az RTL-en hangzottak el ezek a mondatok, ettől függetlenül van némileg valóságtartalma. Ugyanis az RTL nem közvetít jó rég meccseket. Legtöbb mérkőzést amit látok Amerikából közvetítik, és bizony vannak érdekes eredmények ,pontozások. Nem a honi parasztvakítás miatt írtam ,amit írtam.

"Negyven év körül egy formahanyatlást pedig szerintem igen komolyan kell venni majd a következő meccsén meg fogod látni."

Természetesen igazad van, komoly dologról van szó, nem hagytam ki a számításból Wlad életkorát és legutóbbi teljesítményeit. Ha nem egy drasztikus lejtmenetről van szó az ő esetében , akkor 2-3 évnyi muníció maradt még az ökleiben ahhoz ,hogy szoros meccseket bokszoljon a feltörekvőkkel. Legalábbis a tudása meg kell legyen hozzá, az már más kérdés ,hogy a teste képe lesz e az agyban kitalált dolgokat megvalósítani.

"Sportemberi mivolta?"

Megkérdőjelezed az elmúlt évtizedek sportba beletett munkáját,és üzleti manőverekre hivatkozva semmibe veszed azt. Amit leírtál azok tények, de ez semmit nem von le abból az értékből amit a rengeteg edzésmunkával elért.Leírom újra.Lehet szeretni ,nem szeretni ,de a tisztelet kijár neki, ha másért nem is legalább a kitartásért, amit egyetemesen mindenki megkap aki küzdősportokban eredményes. Itt meg profi nehézsúlyú vb-ről csacsogunk.

Summázva. Wlad nem az a bajnok akire 20-30 év múlva is emlékszik majd mindenki.Viszont a történelem könyvekben benne lesz a neve. Kapásból több rémes meccs jut az ember eszébe mint jó, viszont azért voltak itt is szép győzelmek. Wachot,Pulevet Petert ,Thompsont stb stb szépen lerendezte.

» Dirhanka   válasz erre
    2016-10-29 13:57:18

szerintem egyébként Povetkin-nak nem csak egy Wilder elleni vb meccs ami járna, hanem egy visszavágó is járt volna Wlad ellen, egy korrekt mérkőzésvezetővel. Viszont Wlad már nem bajnok.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-29 13:54:58

@Chico: 10 évig ült a királykategória trónján mind1 hogy csinálta. May is kihasznált mindent és ő is . Mind2 távol állt a szabályostól néha :D Mosley vs May pld. De ha valaki 10 évig bajnok megérdemel némi tiszteletet .

    2016-10-29 13:05:18

@Dirhanka: A bíró nem kicsit volt elfogult aszon a meccsen ezt nem kéne figyelmen kívül hagynod amikor véded Wladot amiatt az udormány miatt amit Povetkin ellen előadott. Bajnokot fogásért leléptették? Miről beszélsz? Mikor belépnek a ringbe nincs bajnok meg kihívó mint a kettejükre ugyanazok a szabályok vonatkoznak szerintem. Nincs olyan, hogy a bajnok többet foghat meg őt nagyon meg kell verni meg hasonló baromságok amit RTL klubos időszakban sulykoltak a laikus nézőkbe. Negyven év körül egy formahanyatlást pedig szerintem igen komolyan kell venni majd a következő meccsén meg fogod látni. Sportemberi mivolta? Mikor most ismerték be hogy a sérülés kamu és szerintem Pulev ellen sem volt sportszerű az a kamusérülés amivel elhalasztották a meccset. Az Ibragimov, Mormeck, Povetkin féle mutatványait mindennek lehet mondani csak sportszerűnek nem.

    2016-10-29 11:55:05

pillanatra én is megzavarodtam, hogy ápr.1,vagy más ünnep van most.
Klicskó a legnagyobb troll nehézsúlyban:)
Egy izgalmas meccs volt,a Sanders elleni.
Egyébként nála sokszor hőstettként van emlegetve,h a vereségből újjá építették,és ismét bajnok lett.Más súlycsoportokban százszor durvább visszatérések,és verések vannak egy karrierben,és nem egyszer.És nem is akárkik ellen.

    2016-10-29 11:06:51

@Slajos: "Csak az a se kutya se macska wrestling-boksza idonkent nagyon nezhetetlen volt."

Alapvetően igazad van, azóta sem néztem meg ezeket a meccseket és nem is fogom. Ezekből az élményekből egy is sok. Wlad magának köszönheti a róla kialakult véleményt, de a sportemberi mivoltát nem lehet megkérdőjelezni,ahogy Te is írtad.

@Peacock

Idézettek már fel légyszíves egy olyan meccset ahol a bajnokot fogásért leléptették.Én nem tudok ilyen példát. A "megérdemelte volna" sem áll meg szvsz, mivel előtte illik figyelmeztetni majd pontlevonással szankcionálni, és ha sorozatban a szankciók ellenére is fojtatja akkor leléptetés.De még mindig nem szándékos könyöklésről vagy fejelésről van szó, tehát továbbra sem hiszem jogos lett volna.

Wlad saját megítélését rombolta ezekkel a meccsekkel és taktikával, lásd ahogy véleményezik és írnak róla hűen tükrözi az utólagos rajongói élményt. Kapott tőlem is eleget anno ezekért a meccsekért jogosan. Viszont azt butaságnak tartom ,hogy elmúlt 2 meccsén tapasztalható formahanyatlásból már azonnal kikövetkeztetik néhányan az ő pályafutásának vége. A mai mezőny 90% a ellen is ő az esélyes. Aki mást mond annak irány a gyeplabdapálya, azt valszeg jobban átlátja

» Dirhanka   válasz erre
    2016-10-29 10:41:31

@ogreface: Mintha a fiatal Tysont láttam volna ellene akkor a ringben. Legendás mérkőzés volt. :)

    2016-10-29 10:05:50

@Slajos: Szerintem a leglátványosabb le és befogások Mormeck ellen voltak, az elképesztő volt! Olyan volt, mikor a béka hirtelen kinyújtja a nyelvét és magához rántja a nála sokkal kisebb prédáját. Nem is értettem az egészet...

» ogreface   válasz erre
    2016-10-29 09:49:10

@Slajos: Egyetértek (Pov ellen leléptetés kellett volna, szomorú vicc volt az a meccs), ez az Ataris hasonlat meg nagyon jó :D

» Peacock   válasz erre
    2016-10-29 08:44:25

@dirhanka: Normalis lefogasra mar nem is mondanek semmit de az mar nevetseges volt, ahogy sokszor megindult Povetkin Klicsko meg felugrott a levegobe mint egy monguz es ugy kapta el a nyakat, majd egesz testevel racsimpaszkodott. Neha ugy logott rajta mint szereto az erkelyen.

En tisztelem Wladot mint sportembert, meg azt is ahogy a lelektoro veresegbol a maga modjan fel tudott allni es visszaterni. Csak az a se kutya se macska wrestling-boksza idonkent nagyon nezhetetlen volt. Ilyen bokszal nem lehet nagy csatakat csinalni. Fury ellen is csak ugralt elore-hatra mint valami atari jatekban 1985-bol.

» Slajos   válasz erre
    2016-10-28 22:10:47

@Slajos: Olyan sűrűn azért nem léptetnek le bajnokokat, fogásért meg amatőrben sem nagyon szerintem. Nem arról volt szó hogy Wlad végig a kiütés határán táncolt és ezért fogott, inkább törte a meccset, Pov ritmusát. Ezért max pontokat lehet levonogatni. Nem azt emeltem ki mennyire szépen nyert , hanem azt ,hogy megoldotta.Nem vagyok/voltam Wlad rajongó nem is leszek, csak néha igazságtalan ami ellene megy a vélemények között.

» dirhanka   válasz erre
    2016-10-28 21:26:32

Jövőre meg majd bokszol egy felhozó meccset,aztán nem tud megegyezni egy normális névvel ,mert valaki túl sokat akar,a másik még "nem kész" az ütközetre,a harmadik meg lesérül,igy lesz majd neki valami középkategóriás ellenfele,akit unalombafulladva megver és el is ment a naptári év.én rohadtúl nem vagyok kiváncsi erre a bohóckodásra.legyen neki elég,vonuljon vissza

    2016-10-28 21:10:22

@dirhanka: A Wlad vs Povetkin meccs volt szerintem a nehezsulyu vb merkozesek legalja es nem Povetkin jovoltabol. Az lett volna az igazsagos ha kb. a 3-4 menetben Wladot leleptetik a p.csaba.

» Slajos   válasz erre
    2016-10-28 21:09:35

Nem tisztem hogy megvédjem Wladimirt de azért a skalpok közt van bőven jó bunyós, Povetkin,Haye mai napig bajnok aspiráns. Chagaev,valaha egy magasra taksált bokszoló volt. Samuel Peter, Byrd, Chambers,Thompson,Rahman,Brwester,Pulev... Csak ami hirtelen eszembe jut akiket máskor is megnéztem nem csak Wlad ellen.Továbbá a fent említett bunyósok Wlad után is gyűjtöttek be jelentős skalpokat,tehát nem lehet kijelenteni ,hogy az összes kiégett volt, vagy már félnyomorék amikor az ukránnal meccselt. Lehet szeretni nem szeretni, de a tisztelet kijár neki. Ma is bőven helye a van mezőnyben, és izgalmas hogy nem akar visszavonulni. Bőven fog még adni melót a fiataloknak ha ringben marad és ki is áll velük. Tysont sem kerülte el, remélem a többieket sem fogja (A.J.,Parker)

» dirhanka   válasz erre
    2016-10-28 21:00:50

@picker: Wlad az az okolvivo aki latvanyosan vesztett el csatakat es szurken nyert haborut a "Romai birodalom" utani szintelen korszakban.

» Slajos   válasz erre
    2016-10-28 20:55:30

@CHUBAKKA: Õ arra gondol, hogy hátha a WBA / IBO övért is ők mehetnek majd...
De ezt majdnem kizártnak tartom, legalábbis nem lenne korrekt addig jegelni az öveket...
Wlad sajnos korábban is volt már úgy sérült, ahogy most...

» foreman99   válasz erre
    2016-10-28 20:49:34

Nincs is ápr 1

    2016-10-28 20:47:35

Szerintem sosem voltak nagy csatái.

» picker   válasz erre
    2016-10-28 20:40:29

milyen 3 övért? miről beszél Wlad , AJ-nek csak az IBF van meg.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-28 20:36:15

"A befejezésre még soha nem is gondoltam"

Hiba. Pedig kellett volna és most is kellene. Lépje meg, mert jobban már nem fog menni a szekere. Asztalavisszavlagyi.

» grabanc   válasz erre
    2016-10-28 20:15:25

@Galamb: ott a pont! ;-)

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-28 19:58:30

@Dr Evil: Úgy van ahogy írod, de akkor miért nem lehetett első perctől egyenesen beszélni? Miért kellett sérülést hazudni a világ szemébe?
Kiábrándító!
Wlad se úriember. Nem ez az első sunyisága.

» Galamb   válasz erre
    2016-10-28 19:34:32

Még szerintem Joshua megveri majd mert kell a sok pénz mindkettőnek meg egy igazi jó név Joshua rekordjába. Aztán mikor már teljesen veszélytelen akkor kiáll vele Wilder meg stb is.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-28 18:56:35

Azért az igaz, hogy egy ilyen kaliberű meccset fel kell építeni, hogy minél több pénzt lehessen kicsavarni belőle. December 10-ig, még ha felkészülésre elég is lett volna az idejük, valóban túl közel volt.

» Dr Evil   válasz erre
    2016-10-28 18:34:25

nem kéne ezt már erőltetnie Wlad-nak szerintem.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-28 18:07:35

Én ideges lettem... nem nagyon szeretném már többet a ringben látni, a búcsúmeccsén kívül. Az lehet nagy is.

» GaiusM   válasz erre
    2016-10-28 17:48:10

Wladimir! Wladimir!

Ez már csak fakalapács de max gumi!

» Gaggggggga   válasz erre
    2016-10-28 17:09:33

„A december 10-ei dátum túl közeli volt, hiányzott az idő. A mérkőzés körüli szerződések pontjai le kell tisztázni, a jegyeket ki kell árusítani a televíziós partnerek is megfelelő előkészületeket igényeltek. – fejtegette Bernd Bönte, Klicsko menedzsere."

Sorok közt olvasva:
Elismerjük, hogy a sérülés kamu. :)

» Galamb   válasz erre
    2016-10-28 17:01:11

Szerintem neki lefőtt a kávé. Ment volna Browne vagy ustinov ellen legalább. de így másfél év kihagyás több felesleges felkészülés után nem sok esélye lesz jövőre. Pulev ellen volt utoljára éles és romboló formában azóta meg két sivár meccsen nézhetetlenkedett. Jól meg kéne gondolnia, hogy mit is akar még mert ez a szöveg nagyon sok helyen sántít amit ebben az interjúban előad.

    2016-10-28 15:29:38

mint Sanders, és Brewster ellen, olyan csaták, na az jó lenne !!

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-28 15:25:56
Ugrás az oldal tetejére