×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png A WBO döntése alapján szankcionálja a Joseph Parker és 2016-10-21 07:50:19 https://www.profiboksz.hu/2016/10/21/hivatalos-parker-vs-ruiz-a-wbo-nehezsulyu-bajnoksagaert-felkeszul-david-haye/

Hivatalos: Parker vs. Ruiz a WBO nehézsúlyú bajnokságáért, felkészül David Haye

A WBO döntése alapján szankcionálja a Joseph Parker és Andy Ruiz Jr. közötti mérkőzést, a két fél tehát december 10-én, tervezetten az új-zélandi Aucklandben a szervezet betöltetlen nehézsúlyú világbajnoki címéért fogja összemérni erejét. Az övet két héttel ezelőtt Tyson Fury hagyta sorsára, aki komoly mentális problémái miatt képtelen szorítóba lépni és megvédeni a Wladimir Klitschkotól tavaly novemberben elvett WBA és WBO címeket. A bunyós nemrégiben hivatalosan is lemondott a világbajnokságról, a WBO pedig meghozta a sokak által valószínűsített döntést. A WBA szervezet határozatáról egyelőre semmit nem tudni, pedig elméletben azon áll, vagy bukik a sokak által várt Anthony Joshua vs. Wladimir Klitschko összecsapás, hiszen az ukrán bunyós döntése értelmében, amennyiben a WBA szankcionálja a Joshua elleni meccset, akkor kiáll ellene, de ha nem, akkor Lucas Browne-nal fog megütközni a betöltetlen trónért. A Parker vs. Ruiz találkozó győztese egyébként nem sokáig ülhet a babérjain, hiszen a WBO határozata alapján az újdonsült világbajnok első ellenfele, vagyis kötelező kihívója, a brit David Haye lesz, aki decemberben úgyszintén bokszolni fog egy meccset hazájában.
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@Ultrasberry1990: Köszönöm,köszönjük az OFF-ot. :)

» Galamb   válasz erre
    2016-10-23 15:22:10

@Galamb: Ez igaz . Én sem várom el , hogy a nulláról induljanak mert akkor mire megint eljutnának egy címig mehetnének nyugdíjba de ahogy írtad te is , nagyon sokan visszaélnek ezzel a lehetőséggel .
Az a meglátásom hogy Hayenek simán lehetett volna +2 meccse mert az eddigi kettőre nagyon készülni sem kellett volna kb . :)

OFF: a legnagyobb videómegosztó portálon találtam egy csatornát Official HanchoBoxing néven érdemes belenézni :)
Ígényes videókat csinál a srác és van jó pár összeállítás .
Off vége :)

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2016-10-23 11:46:38

@Ultrasberry1990: Nem csak az emberek érdeklődése és a szövegelés hozta címközelbe Haye-t.
Eddig is minden hosszabb kihagyás után visszatérő volt népszerű bajnokot előnyben részesítettek a szervezetek. Ez szerintem normális is, hisz nem indulhatnak nulláról. Õk már bizonyítottak. Ennyi előny jár. Az más kérdés, hogy nem mindenikük képes vagy akar tisztességesen élni a lehetőséggel. Van aki visszaél ezzel a -mondhatni- jogos előnnyel.

» Galamb   válasz erre
    2016-10-23 09:38:53

Jelenleg Haye még semmit nem tette le valljuk be , viszont olyan jól tolja a szövegelést és annyira kíváncsiak rá az emberek , hogy ennyivel is cím közelébe kerülhet . Jelenleg nem tudhatjuk pontosan mit is bír Haye mert a legutóbbi 2 ellenfele kb sparringpartnernek is vérszegény . Ha tippelni kellene akkor szűken Parker hozza .

» Ultrasberry1990   válasz erre
    2016-10-22 19:39:10

@Jersey Joe: Briggs-nel nem a mostani Leccgocsempp-verziojara godnoltam, hanem arra, amikor meg viszonylag fiatalon ( 30-35 korul?) durvan kigyurta magat. A Lewis elleni 103 kilos Briggs-hez kepest a Ljahovics vagy Ibragimov elleni 120 kilos verzio egy nagy rakas szerencsetlenseg. Oke, pofont nem kerne tole senki, de aki kicsit vigyazott, az nem is nagyon kapott :-))
Haye-el kapcsolatban nagyjabol egyetertunk, nem mondom en hogy lassu meg szar lett, csak vannak ketelyeim, hogy jo bunyosok ellen is ugy tud-e majd muzsikalni, mint legszebb eveiben 5-6 kiloval karcsubban. Remeljuk kiderul hamarosan.

» bpjotruska   válasz erre
    2016-10-22 16:49:10

@bpjotruska: "Gjergai meg kapott kesztyure, alkarra, tokara-bokara csak epp pontos utes nem erte amikor utoljara lement..."


Azon nem gondolkodtál, hogy Haye a show-ra ment és szándékosan nem akarta megölni ezt az amatőr senkit? Briggs is direkt Petrányi vállát ütögette, mert konkrétan megölhette volna, ha akarta volna.
Nyilván élőben a szurkolók csak annyit látnak, hogy Haye kalimpál össze-vissza, aztán rikoltoznak a gyönyörűségtől, mert azt hiszik, hogy tényleg mészárlást látnak.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-22 16:39:49

@bpjotruska: Szerintem sok függ attól, hogyan jöttek rá fel azok a plusz kilók. Elhízott nagyon és abból fogyott le (pl. Briggs), nem igazán edzett, drogfüggőségbe esett (pl. Tyson), vagy ugyan kihagyott még aktív korában, de közben folyamatosan edzésben volt és plusz munkával, esetleg egy természetes súlygyarapodással nőtt meg. Szerintem Haye inkább utóbbi kategória.

Másrészt pedig lehet, hogy most olyan sokszor nem fog betalálni, mert nem olyan extra mozgékony és gyors, mint volt, de elég lesz egyszer betalálnia, ami menni is fog neki, mert még (ha nem is extrán) még mindig mozgékony és gyors. Szóval, azért várjuk ki a végét és az első értelmes meccsét Haye-nek. Én nem látok olyan nagy problémákat nála.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-22 16:37:19

@Charlie Firpo: Parker valoszinuleg megfelelo alany lesz, hogy felmerjuk Haye aktualis kepessegeit. Az uj-zelandi fiatalabb 10 evvel, es az egyik legyorsabb kezu nehezsulyunak szamit. Ha hozza kepest is gyors es robbanekony lesz Haye, akkor barki ellen az lehet. eppencsak ne gyalogoljon bele Joe baratunk hideg fejjel egy nagy bombaba, mert akkor rovid meccs lesz :-)
Beleneztem egyebkent harom Haye-meccsbe, a Chisora, DeMori es Gjergjai elleniekbe. Valamivel lassubb, komotsabb lett a mozgasa - persze igy is nagyon gyors - de inkabb a pontatlansaga volt fura Gjergjai ellen. Chisora-t amikor lefiniselte, par masodperc alatt 4 utese ment be fejre egy kombobol, Gjergai meg kapott kesztyure, alkarra, tokara-bokara csak epp pontos utes nem erte amikor utoljara lement... Parker azert van olyan gyors es tokos gyerek, hogy egy ilyen kaszabolasba beleverjen egy nagyot o is, es akkor erdekesen alakulhat a meccs.

» bpjotruska   válasz erre
    2016-10-22 16:29:39

@bpjotruska: Óvatos vagyok,ne aggódj,de azért kíváncsi is,mert Haye lazaságával akár meg is őrizhető ez a dinamika,de leginkább szívesrn látnám Hayet egy megfelelő kihívàs alkalmával,ahol tán eldölne,hogy hol id tart.

» Charlie Firpo   válasz erre
    2016-10-22 15:22:40

@bpjotruska: "Csak arra celoztam, hogy egy termeszetes adottsagokbol igazi nagyuto, dinamikus, robbanekony bunyosnak a jelentos izomtomeg-noveles inkabb hatranyara valik, mint elonyere"

Ja Jonesnak is mennyire hátrányára vált. Hayenél nem jött ez ki látványosan? Vakokkal talán el lehet hitetni kinek nincs szeme ehhez az nem veszi észre a különbségeket :)

    2016-10-22 11:46:33

bármelyikük is fog nyerni, szerintem inkább Parker, de persze nem lesz könnyű dolga. Szóval bármelyikük is nyer szívesen nézem ellene meg Haye-e aki jó esélyese lesz a meccsnek, de az sem lesz lefutott szerintem. Viszont inkább ilyen bunyósokkal bokszoljon Haye, mint Bellew, meg Gjergjaj.

» CHUBAKKA   válasz erre
    2016-10-22 11:35:14

Nem tudom tényleg mi alapján kap Haye ilyen figyelmet Wilder ellen semmi esélye nem lenne mivel túl pici és ha Klicskotól teli volt a gatya itt se nagyon akarna belenézni 1-2 ütésbe. Szerintem Haye-nek nem áll jól ez a sok izom sose volt és sose lesz tényező nehézben .

    2016-10-22 10:45:34

@Jersey Joe: Nyilvan nem ugyanazok az esetek, es nem ugyanolyan se Tyson, se Briggs, mint Haye. Csak arra celoztam, hogy egy termeszetes adottsagokbol igazi nagyuto, dinamikus, robbanekony bunyosnak a jelentos izomtomeg-noveles inkabb hatranyara valik, mint elonyere. Haye-nel meg nem jott ki ez latvanyosan, de nem kizrt, hogy egy hosszabb meccsen o is belassul es merevebb lesz.

» bpjotruska   válasz erre
    2016-10-22 10:13:25

@deontay: amúgy tényleg te nem te vagy:)

» gigaboly   válasz erre
    2016-10-22 06:47:17

@Tigga: lol

» fixpont   válasz erre
    2016-10-22 06:27:59

@Tigga: Miért? :-D

» deontay   válasz erre
    2016-10-22 02:21:36

@deontay: Ki vagy te, és mit csináltál deontay kollégával?

    2016-10-22 02:13:57

@bpjotruska: Szerintem ezek kicsit más esetek voltak.

Briggs-et pedig nem hasonlítanám nyersen Haye-hez, mert ugyan valóban ő is atletikus, szálkásan izmos volt, de azzal a lazasággal, mozgékonysággal szerintem nem rendelkezett, mint Haye.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-22 01:02:38

@Charlie Firpo: "de azért Haye dinamikus,technikás, jó ütemű,új tőmeggel felvértezett bombái másak"
Nekem ilyen Haye-hez hasonloan szuletett nagyuto, robbanekony, dinamikus KO-kiraly hirtelen ketto jut eszembe, Mike Tyson es Shannon Briggs. Mindketto jelentosen rosszabb lett, miutan tulgyurta magat, Tyson 100 kilo felett, Briggs 110 felett. Az utoerejuk kb semmit nem nott - legalabbis erzekelhetoen - minden mas pedig romlott. De meg Lewis-nal sincs lathato kulonbseg, amikor Ruddock-ot lemeszarolta szinte cingar 105 kilo korul, minimum olyan veszelyes volt, mint kesobb boven 110 felett.
Szoval csak csinjan az "uj tomeggel" , nem sok nehezsulyunak jott be.

» bpjotruska   válasz erre
    2016-10-21 22:52:18

@nagygeza: Az biztos! Haye képességei alapján bárki ellen jó esélyekkel indul! Mind a ketten kiemelkedő gyorsasággal rendelkeznek, romboló ütőerővel, Haye képzettebb, Wilder erősebb, és nagyobb!igazi ki-ki meccs lenne!

» deontay   válasz erre
    2016-10-21 22:36:50

@deontay: Wilderrek ki-ki meccset csinálnának.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-21 22:03:37

Azoknak küldöm, akik szerint Haye ma lassú és darabos... Ma is TOP 5 simán! https://m.youtube.com/watch?v=...

» deontay   válasz erre
    2016-10-21 21:15:11

@Peacock: Nem sok vizet fog zavarni most sem. Lehet valaki ellen szerez egy címet amit megvéd egyszer-kétszer középkategóriás ellenfelek ellen, de több ennél nem lesz.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-21 20:59:06

@Galamb: A tehetségét hiba lenne kétségbe vonni, az alapján ha többet koncentrál a bokszra mint az önmarketingre és a celebségre, igazi nagyágyú is lehetett volna cirkáló után (ahol az akkori topközeli Mormeck ellen tényleg szuper volt pld.) akár nehézben is. De tényszerűen nézve a 20-as évei végén legyőzött egy 36 éves, visszavonulás előtti eléggé statikus Valuevet (akit a 46 éves Holy és a 185 centis Chaga is megoldott korábban), egy 38 éves sosem klasszis Ruizt, és egy, a korlátozott adottságai miatt örök kapuőr Chisorát. A bajnok Wlad ellen pedig irtó biztonsági bunyóval betlizett pedig több lett volna benne.
Most, hogy már ő is 36 éves, közepes felhozók ellen sikeresen elmarketingolta magát megint egy nehézsúlyú címmeccsig. Igazából a kétségbevonhatatlan tehetsége (gyorsaság, ütemérzék, taktika), a látványosabb stílusa és a fizikuma miatt sokak kedvence érthetően, és kicsit fel vannak fújva az eredményei, de ő azért sosem volt vagy lesz igazi nehézsúlyú klasszis. Akár lehetett volna, de keveset bokszolt nehézben top ellenfelek ellen és valahogy most sem töri ezért össze magát. Én legalábbis így látom, tiszteletben tartva persze a rajongói véleményét is.

» Peacock   válasz erre
    2016-10-21 20:46:02

Parker lehet,hogy kihordta Takam izomból elsütött ütéseit,de azért Haye dinamikus,technikás,jó ütemű,új tőmeggel felvértezett bombái másak.Persze Parker találatai is kihívás elé állíthatják Haye-t.

» Charlie Firpo   válasz erre
    2016-10-21 20:35:36

@Chico: Még nem győzött meg, mert visszatérése óta nem is állította valódi kihívás elé magát. Viszont bizonyára van benne bőven potenciál. Látszik rajta, hogy továbbra is kiegyensúlyozott,egészséges életet él. Egyébként is mitől lenne tönkremenve,kiégve 36 évesen? Az ő erejével,tehetségével alapos felkészülést követően bárkire veszélyes.

» Galamb   válasz erre
    2016-10-21 20:15:39

Aztán a nagy meggyőződések ellenére Ruiz nehogy megviccelje Parkert.

» picker   válasz erre
    2016-10-21 20:05:15

@Jersey Joe: Nézd meg a kihagyás előtti meccseit és a mostani tornatermi ellenfelek ellenit.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-21 19:20:35

@nagygeza: Akkor visszakérdezek: Mikor nem láttad azt a laza mozgást? Vagy milyen felvételt tudnál mutatni róla, ahol már nem tűnik lazának?

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-21 19:03:26

@Jersey Joe: Én nem láttam azt a laza mozgást amit írsz. Persze ha csak Morihoz képest írod akkor igen, de egyébként nem laza már.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-21 18:52:11

@Galamb: Hasonlóan látom.

Még most azért is gyors, robbanékony és elég laza a mozgása, de valószínűleg pusztítóbbak az ütései ezzel a súllyal és izomzattal.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-21 18:31:25

@Roy Jones Jr.: Azért ne legyél olyan biztos benne hogy Parker felkészülés lesz Hayenek. Haye jóval lassabb darabosabb lett sokat kihagyott, Parker gyorsabb sokat bokszol és Takamot győzte le nem 2 ringsegédet mint Haye. Könnyen lehet hogy Parker úgy kiüti mint Thompson.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-21 18:28:45

@northpaw: :D

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-21 18:28:00

Ez egy hiteles mérkőzés egy világbajnoki címért. Szerintem Parker megnyeri, de Ruiz elég tehetséges ahoz hogy meglepetést okozhasson.

» nagygeza   válasz erre
    2016-10-21 18:24:11

Most hogy Andy Ruiz az ellenfél, nagyon autentikus hogy a mérkőzést a Burger King szponzorálja.

» northpaw   válasz erre
    2016-10-21 18:09:39

@Galamb: Téged mi az amiben meggyőzött Haye a visszatérése óta? Páran el vannak ájulva tőle, de én nem értem miért. Mindig is egy kockázatkerülő könnyebb utakat választó celeb volt. A legutóbbi meccsei alapján szerintem egy pontatlan lassú kocsmai bunyós benyomását kelti aki megint csak habokra kap majd vb meccset.

    2016-10-21 18:06:08

@Chico: Nincs kizárva hogy Haye így "felizmosodva"; helyesebben: így férfiasan kitelve még veszélyesebb mint anno.

» Galamb   válasz erre
    2016-10-21 17:52:53

@LightsOutPrince: En meg most is Haye-re fogadnak, pedig Parkert sokkal jobban kedvelem. A legjobb Haye ellen Parker nyiltsisakos stilusa, gyenge vedekezese szinte biztos vereseget jelentene ; ami jelenleg kiegyensulyozza az eselyeket, az szerintem is Haye kora, a 4 ev kihagyas es a felszedett izomtomeg. A gyorsasag, a robbanekonysag es a reflexek kopnak meg elsonek. Nyilvan most is gyors Haye, meg bitang nagyot is, ut, de valamennyit mintha lassult volna, es igazabol tul pontosnak sem tunt Gjergjai ellen, eleg nagy ossze-vissza kaszabolast produkalt ott a vegen. Elkepzelheto, hogy pont a 10 evvel fiatalabb, szinten nagyon gyors kezu, eleg komoly utoerovel biro Parker ellen jobban kijon az esetleges kopasa, es ha benez komoly uteseket, o is bajba kerulhet. Nalam olyan 60%-40% Haye javara ez a meccs, es lehet, hogy meg elfogult is vagyok Parkerrel.

» bpjotruska   válasz erre
    2016-10-21 16:07:44

Mondjuk a Chisora elleni Haye ellen nem sok sanszot adtam volna Parkernek, mert tényleg különleges pali volt anno. De ennyi kihagyás után, felizmolva, kopott refikkel, lassúan egyértelműen Parkerre tennék egy ilyen meccsen. Haye utsó két ellenfele kb értékelhetetlen kategória, amióta visszatért kb csak pofázik róla kit akar meg hogy akar megverni, ez kevés lesz Parker ellen.

    2016-10-21 15:54:13

Haye kevés lenne már Parkerhez szerintem. Amiket legutóbb előadott az nagyon távol volt már egy veszélyes hayetől. Parker ereje szerintem sok lesz neki lehet össze se jön ez a meccs haye megint "lesérül" mint Fury ellen mert menet közben érzi majd, hogy kevés Õ már.

    2016-10-21 15:41:01

@Jersey Joe: Az rendben, és igazad van abban, hogy rendkívül tehetséges Haye, de senkinek, még a legtehetségesebb embernek sem tesz jót 4 év kihagyás. Valamint az a két bohócmeccs azóta, ami összeadva nem volt 3 menet, semmit nem mutatott meg abból, hogy közelében van-e régi formájának, sőt valamivel darabosabbnak, lassabbnak tűnt. Ezzel szemben Parker, ha nem is tükörsimán, de csak elverte Takamot, majd legyalulta Dimitrenkot, így azért róla elmondható, hogy formában van, valamint több mint 10 évvel fiatalabb, mégsem nyeretlen kezdő, tehát ezt sem hátrányára írnám.
Számomra nem kérdés, hogy a csúcs Haye verné azt a Parkert, akit eddig láttam, de erősen kételkedem benne, hogy az angol kerül-e még közelébe annak a formának, amit mondjuk Valuev ellen mutatott.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2016-10-21 15:38:32

@LightsOutPrince: Én annak ellenére Haye-re tenném a pénzem.

Nem igazán szimpatikus emberileg, amit csinál az utóbbi egy évben, de Haye szerintem különleges tehetség és még most is tud majd mutatni abból valamit.

Viszont nem érdemelte meg, hogy máris odakerüljön egy ilyen címmeccs közelébe.

» Jersey Joe   válasz erre
    2016-10-21 14:34:10

Parker szerintem egyértelműen behúzza, legalábbis nagyon meglepődnék ha nem. Majd Haye ellen lehet izgalmas, bár a fene tudja milyen formában lehet Haye, de én nem feltétlenül rá tenném a pénzem most. Szerintem a 4 év kihagyás, valamint de Mori és Gjerjaj nem éppen a legjobb felkészülés Parker ellen.

» LightsOutPrince   válasz erre
    2016-10-21 14:29:31

@fixpont: Azt, bármikor meg lehet rendezni, sőt, ha Haye újra nehézsúlyú világbajnok lenne, még több pénz lenne benne.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2016-10-21 11:10:22

@Roy Jones Jr.: Es akkor igy mi lesz a Bellew elleni csucsderbivel? :DDD

» fixpont   válasz erre
    2016-10-21 10:15:00

@Peacock: Az a baj Ruiz utoerejevel, hogy mostanaban senkit sem tudott kiutni, aki feligmeddig epkezlab bunyos, Parker pedig bizonyitotta Takam ellen, hogy igen kemeny feje van... szoval joval atlag feletti utoero kell ot lecsapni, Ruiz meg inkabb atlagos. Haye-rol elhiszem, hogy ki tudja ot utni, de neki sem art majd figyelni Parker gyors kezeire, mert azert nem egy olyan szallodai portas Joe, mint akikkel mostanaban bokszolt.

» bpjotruska   válasz erre
    2016-10-21 09:59:57

Remélem Haye megkapta, amit akart és bevállalja a győztest. A Joshua elleni meccs előtt jó lesz Parker felkészülésnek.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2016-10-21 09:52:41

A tapasztalatok fényében, erről lesz még vagy tíz hír és teljesen más lesz a leosztás és azok a párosítások is csúszni fognak pár hónapot...

» ogreface   válasz erre
    2016-10-21 09:35:34

@JCalzaghe: Ez jo kerdes.

» fixpont   válasz erre
    2016-10-21 09:33:25

@JCalzaghe: Úgy, hogy meg tud tölteni egy stadiont, és minden a lóvéról szól. :D

» GaiusM   válasz erre
    2016-10-21 09:18:37

Haye hogy kerülhet kötelező kihívó pozícióba?

» JCalzaghe   válasz erre
    2016-10-21 09:14:15

Ez jól hangzik. Jó meccsek lehetnek. Haye hiúságának kell majd egy cím, amit legkönnyebben talán itt tud megszerezni, és végre megláthatjuk, vajon milyen formában is van valójában, ha nem egy falusi kidobólegénnyel kell majd küzdenie.

» Charlie Firpo   válasz erre
    2016-10-21 08:54:30

Ez legalább jó eséllyel össze fog jönni.
Egy 2013-as sparringra visszaemlékezve Parker egyébként elismerően nyilatkozott Ruizról.
http://www.fightnews.com/Boxin...
Állítólag ő volt az egyedüli aki igazán keményen eltalálta akkor, és 3 napig enni se nagyon tudott. Összességében pedig azt nyilatkozta, hogy ő a legnagyobb ütő akivel edzőteremben vagy éles meccsen eddig szembenállt.
http://www.fightnews.com/Boxin...
Persze lehet ebben némi hype is, de arra Ruiz is emlékszik hogy megrezegtette Parker lábait, és szuper jót sparringoltak.
Igaz azóta Parker sokat fejlődött, Ruiz esetében viszont ebben nem vagyok biztos.
Ugyanakkor Parker védekezése szellős továbbra is, ergo Ruiz lehet kamatoztatni tudja majd az ütőerejét, hiába a fizikai hátrány. Persze akkor is Parker nálam az egyértelmű favorit.

» Peacock   válasz erre
    2016-10-21 08:19:10
Ugrás az oldal tetejére