×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu//images/logo.png Magyar idő szerint vasárnap hajnalban Makaón rendezett gálát a 2014-11-23 07:11:38 https://www.profiboksz.hu/2014/11/23/pacquiao-leiskolazta-algierit/

Pacquiao leiskolázta Algierit

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban Makaón rendezett gálát a Top Rank, melynek főmérkőzésén Manny Pacquiao csapott össze a veretlen amerikai Chris Algierivel. Mint arra számítani lehetett, a fogadóirodáknál esélytelenebbként jegyzett Algieri sok mozgásra építette a taktikáját és egy pillanatra sem állt meg Pacquiao előtt. A jelentős fizikai hátrányban bunyózó Pacman szorgosan masírozott Algieri után, hogy rést találjon a szoros fedezékén. A második menetben a sarokban Algieri elcsúszott, amit Genaro Rodriguez vezetőbíró leütésnek minősített és rászámolt az amerikaira. Algieri gyakorlatilag kivonta magát a küzdelemből és leginkább hátramenetben lőtte ki a balosait és csak elvétve ütött mást, míg Pacquiao folyamatosan próbálkozott. A 6. menetben Pacquiao két alkalommal is leütötte ellenfelét ( igaz, hogy az egyik ismét csúszás volt ), de Algieri stílusából adódóan nagyon megnehezítette a filippínó dolgát és ismét menekülöre fogta. A 9. menetben megint elsült Pacquiao keze és egy balegyenessel padlóra küldte Algierit, aki ugyan felállt, de nem sokkal később ismét a ringvásznon találta magát és csak Rodriguez bíró határozatlanságán múlt, hogy a számolas után nem lett vége a találkozónak. A 10. menet végén újfent padlózott Algieri de küzdeni akarásból jelesre vizsgázott és kihúzta lábon a 12. menet végéig. A pontozás nem lehetett kérdés, 119-103 (kétszer), 120-102 arányban legyőzte kihívóját és megvédte a WBO váltósúlyú világbajnoki címét.

                    

Videó: a mérkőzés felvétele
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

Viccet félretéve sima Pac győzelmet jósolnék az agresszivabb, nyomulósabb, támadóbb jellegű munkája miatt.

» barcsiklaszlo   válasz erre
    2014-11-25 13:17:19

Képesek lennének döntetlenre kihozni a meccset hogy legyen visszavágó némi aprópénzért. :) :)

» barcsiklaszlo   válasz erre
    2014-11-25 13:13:36

@zappa: May tipikusan lassu kezdo, valoszinuleg akkor meri fel hogy melyik utest mennyi kockazattal adhat el, es szerintem ebben a 2-3 menetbe kellene olyat alakitani ellene hogy teljesen zavaros kepe legyen hogy mire szamithat. Duplazas pl jo taktikanak tunik ket jab pl, vagy osszeutnek vagy csak nem fogja ugyan ugy eroltetni a jab kontrat, testre ugy vedi az balhorgot hogy lehuzza a konyoket es amikor vissza emeli a kezet egy felutes befer az ellenfelnek, aki meg a ball testhorogbol kivan nyilva, arra nemtudom mit lehetne kitalalni de biztos lehetne. De ahogy irtam nem teljes mertekben kiboxolasra gondoltam csak ternyeresre azzal, hogy par bejaratott technikai elemet elvesznek tole. Bar Pac jellemzoen nem sokat jabel szal valoszinu nem a jab kontrat eroltetne May se meg igazabol osszesetudom rakni a fejembe, hogynezne ez ki forditott alapallasuakkal.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-25 10:10:56

@sundockown: Én Maynek drukkolnék ha lenne ilyen meccs. De halnék bele, ha kikapna.
Még az hogy egyszerre ütni vele jó lehet, ha jó ritmusban menne. Bár ez meg olyan dolog, hogy az bárki ellen jó lehet, meg rossz is egyszerre. Épp úgy keresztbe verheti egyik a másikat, mint a másik az egyiket.

Hát tényleg meglepne ha Roach-Pacquiao páros leállna vívogatni kontrabokszolni, és ez még működne is May ellen.

De amit Deniro írt az bejöhet. May keveset üt, ha kevés teret engdnek neki, talán ponttatlanabb is, és Ha Pac elég sokat üt, még ha amúgy nem is talál olyan arányban, behúzhatja pontozással.
Sztem Maidana az első meccsen se volt olyan szoros mint a pontozólapokon, vagy akár az ütésstat, de ezt már írtam akkor, ha valaki több ütést indít, ílyen szempontból előnyben van.
(ha 10-indított de nem talált ütésből 1 találatnak látnak, akkor ha egyik bunyós 300 ütéssel 100 valós találattal áll, akkor a 200 nem találatra kap 20 téves találatot. Az papíron 120 találat. Egy másik meg indít 600 ütést 80 találattal, de az 520 nem találatra is behúznak 10%=52 hamis találatot. Így valójában 100-80 arányban az első bunyós talált többet, de papíron 120-132 arányban a második bunyós a jobb...:)

Persze May meg ha mondjuk olyasmi formába tud kerülni mint Alvarez ellen, akkor nehéz célpont lesz és nem nagyon áll meg hogy Pac sorozgassa...

    2014-11-24 23:39:05

@zappa: Nekem igazabol mindegy lenne kinyerne csak hozzak mar ossze, ezert se szoltam hozza a ki miatt maradt el temahoz ilketve csak annyit hogy amiatt marad el akimiatt utoljara marad el. En Hopkins-Kovalev ota nem merem kijelenteni hogy valami biztosan nem mukodne, akkor is mindenki azt mondta hogy a tapadas az eselye Kovanak, Hopkinst igazabol par elemeben lehet hasonlitani Mayre, tamadasban a legjobban, May is eloszeretettel hasznalja az elokeszites nelkuli jobbegyeneseket, meg mindketten szeretik kontrazgatni a jabeket soulderroll-t is toljak, meg par dolog tuti lenne meg, bar van hasonlosag a stilusukban de nem akarom kihozni hogy Pac meg Kova, azt viszont mar lattuk, hogy a beugralos stilusra van megoldas. Ezert latom ugy, hogy valami trukkozos mendenkepp kell May ellen, luftokat uttetni vele, keresztbe utni(egy idoben inditani vele az utest).

» sundockown   válasz erre
    2014-11-24 23:10:25

@sundockown: Én a túldolgozáson nem azt értem feltétlenül, hogy akkor Pac csak pontozással nyerhet mert többet üt, hanem hogy a sok sok ütésből jobban eljuthat oda a meccs, hogy May figyelmetlenebb lesz, vagy valahogy betalál egy Pac ütés.

De ha Pac leáll vívni és kontrákra játszana úgy 10% esélyt se adnék neki.

Ha nyomul, sokat mozog, sokfélét üt, kombókat üt, hajtja Mayt, akkor sztem jobbak az esélyei.

De az hogy May miért nem vállalta be a Marquez 3 után, hát konkrétan utána volt az hogy May elég nyilvánvalóan kihívta, mindketten meccs után voltak, ott sztem nagyon is akarták Mayweatherék a meccset.
Vagy legalábbis akkor inkább Pacék irányából jöttek még kifogások.

Utána sztem más irányba mentek. May elég szépen keresett másokkal, Pac meg kikapott. Onnantól sztem May realizálta, hogy igazából mással is hasonlókat keres. Gondolom berágtak Arumra, hogy a kifogások miatt, vagy csak egyszerűen mert nem úgy ugrál ahogy ők fütyülnek.

Amit még megjegyeznék, hogy sztem a Marquez vereség óta, kevés szűrhető le abból Pac mennyit profitált a vereségből. Rios, ugyan nem rossz ütő, de lassú. Algieri nem lassú, de kisütő....

Érdekes lenne Pacot látni egy legalább közepes ütő ellen látni, aki mondjuk az átlagtól gyorsabb.

    2014-11-24 20:26:10

@superman: Mayrol beszelunk, bennem fel sem merult, hogy egy egesz meccsen at ugyan azt a teukkot megenne. Hajlamos vagyok kis tulzasokba esni, nyerotaktika szot hasznalni, igazabol ezeket mind ilyen kizokkentesnek gondoltam. Win/win ha May erolteti sokaig akkor kap sok tiszta talalatot, ha nem az is jo Pacnak mert akkor ugy jabelget ahogy akar. Packnek az egyszerre inditott utesekkel volt nagyobb gondja, amikor keresztbe verik a tamadasat. Szoval szerintem ha Bradley helyett May meccs ment volna akkor lett volna annyival eselyesebb May. Valoszinuleg tobbet tanult Pac a Marquez IV-bol hogy mik a hianyossagai, mint amennyit akarki levonhat belole, hogy mi a megoldas ellene. Marquez Bradley-t se tudta annyira kontrazni, shoulder roll-ra emlekszem csak ami latvanyosan igazolta, de Maybol keszult ellene Bradley szerintem. Pac meg kontrazgatta a Jabjait Bradleynek, szoval nem feltetlen igaz, hogy akit Marquez nem tud megkontrazni azt Pac se.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-24 12:35:32

@sundockown: értem már,de szerintem Mayweather-t nem lehet megoldani egy ilyen egyszerű trükkel,annál sokoldalúbb és technikailag nagyobb tudású. Párszor talán el lehetne adni neki,de a mostani,kevésbé veszélyes Pacquiao ettől még nem nyerne meccset ellene,szerintem nem sokszor tudná ugrasztani Mayweather-t,inkább fordítva tudom elképzelni - legalábbis a meccs előrehaladtával. Azt nem tudom mért nem vállalta be May a Marquez III. óta,mert azóta egyértelmű,hogy ő volna a toronymagas esélyes (bár azon a meccsen szerintem nem az derült ki,hogy Pacquiao nem képes már túldolgozni az ellenfeleit,hanem éppenséggel hogy megfelelő technikával és taktikával elbizonytalanítható. Ennek ellenkezőjét próbálta bizonyítani a 4. meccsen,de mint láttuk,nem igazán sikerült a cáfolat).

» superman   válasz erre
    2014-11-24 11:36:45

@superman: Ahogy alapbol Sillakh gyorsabb volt Kovalevnel, es testre egy ballost eltudott neki sutni ugy valoszinuleg Maynek os menne, de utanna nem a gyorsasag volt a donto szerepu csak ritmusra utni a jobb egyenest. Maidanatol sem azert kapta be May azt az utezt mert Maidana gyorsabb volt, csak elutott a levegobe eggyet amibe belenezett May mert mar automatikusan kontrazta volna az egyenest. Bradley peldabol ne az utes falytat nezd hanem a trukkozest, kicsit kimozdult mintha egu jabet akarna utni kozbe semmi, de Bradley eldobta a nagy paraszt lengot. Ha a tuldolgozas lenne Pac egyetlen lehetosege mar reg bevalalta volna May, Marquez III ota.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-24 10:13:14

@sundockown: "Lent leirtam, hogy May kontra jobb egyenesere milenne a megoldas"
Ezt nem látom leírva. Bradley gyakorta első szándékból eldobott parasztlengőit nem hasonlítanám Mayweather kiváló ütemben,röviden és gyorsan indított jobbkezes kontráihoz. Érzéseim szerint ez az ütés lenne döntő kettejük meccsén,erősen kétlem,hogy az "öreg Fradie" taktikailag kifogna Mayweatheréken,valószínűbbnek tartom,hogy a zappa és fixpont által előrevetített forgatókönyvek valósulnának meg a meccsen,Pacquiao-nak egyrészt túl kéne dolgoznia Mayweather-t,másrészt elkerülnie a túl tiszta kontrákat,szerintem mostani formájában erre már nem lenne képes,bár Mayweather kopása miatt most azért ismét szívesen megnézném ezt a párosítást (az Alvarez elleni Mayweather alázta volna a mostani Pacquiao-t).

» superman   válasz erre
    2014-11-24 09:47:47

@zappa: Szerintem is ilyen megoldás lehet. 1200 ütés és, ha talpon marad Pac, akkor mèg 20%-os találati aránnyal is van esélye nyerni, mert May annyira keveset üt (főleg ütészáporban), hogy 50%-os aránnyal is alulmaradhat.

» deniro2   válasz erre
    2014-11-24 07:42:27

@sundockown: Pont a jabet nem túl könnyű ám megkontrázni, egy magasabb hosszabb kezű bunyós ellen.
Marquez próbálgatta kontrázni Mayt. Õ akkora mint Pac, ráadásul neki a kontraboksz jobban a stílusa.
Meg ha belegondolsz, olyan taktikával, hogy megkontrázzák Mayt nem sokan szorítottak még meg Mayt.

Sztem nem ez a nyerő taktika.
Sztem tapadni, sokat ütni, fura szögekből. Jól variálva ütéseket. Túldolgozni Mayt.

Ha Pac arra várna, hogy vívásban May jabjeit kontrázgatja, akkor nagyon kevés esélyt adnék neki.

    2014-11-24 06:51:34

@Wade03: Én nem ìgy làtom sajnos.

» sziporka   válasz erre
    2014-11-24 00:59:00

@fixpont: Ami színvonalas és ráadásul kiegyenlített mezőny!

» Wade03   válasz erre
    2014-11-24 00:24:27

50-50 egyszerűen megtippelhetetlen, annyi èrv szól mindkettő mellett, és ellen, hogy teljesen nyitott meccs lenne.

» deontayboxing   válasz erre
    2014-11-24 00:17:30

@sziporka: A Thurman, Khan, Porter, Brook, Garcia generacio marad utanuk.

» fixpont   válasz erre
    2014-11-23 23:30:32

Ez az év legszarabb meccse volt. Aligieri egy hobbi bokszolò. Most keresett màsfél millàt. Van szìve, az viszont tény.

Azon agyalok, hogy a mai A kategòria vàltò környékén pàrbév mùlva leteszi a lantot. Mi marad utànuk? Ilyenek min Algieri meg Provodnikov? Szörnyű belegondolni is...

» sziporka   válasz erre
    2014-11-23 23:13:59

@fixpont: May talalatainak kb. 60%-a jab, amit mivel Pac balkezes gyorsan konnyen utheto szinten jab jobbegyenessel tud kontrazni, amit szinten Bradley ellen megmutatott hogy megy neki, May uteseinek 60%-ra maris kiemelt figyelmet kell forditani. Lent leirtam, hogy May kontra jobb egyenesere milenne a megoldas, de nezzuk csak azt hogy Maidana I-et utes stat alapjan csak a jabek miatt nyerte meg May.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 22:38:49

@fixpont: "2009-es Pacnak adtam volna csak 45% eselyt May ellen a Cotto elleni formajaban. Azota csak csokkentem"
Én is csökkentem - csak én lassabban :) (meg én 50-50 % ról indítottam)

» emgabor   válasz erre
    2014-11-23 22:36:55

@gigaboly: Abban egyetértek, hogy nem lenne egyoldalú a meccs, de én abban látom msképp a dolgot, hogy még érdemes lenne kerülniük egymást. May-nek Pacman-nen kívül már nem jut más olyan ellenfél, akivel nagy pénzt tudna szakítani, Pac-nek még ott van Khan ugyan, és talán May előtt befér neki egy Khan mérkőzés, de már Pac-nek is ez lehet az utolsó csúcsmérkőzése. Azt se felejtsük, hogy az idő halad, öregednek, hamarosan eljön a visszavonulás ideje, nem lesz aktualitása a mérkőzésnek. Még talán egy-két éven belül tudnának nagyot szakítani egy ilyen mérkőzésen, legalábbis üzleti szempontból ezen időintervallumon belül látom potenciálját a párosításnak. Szerintem 2015-ben bőven ideje lesz megszervezni az álommérkőzést!

» rosta.roland   válasz erre
    2014-11-23 22:25:07

Pac nem iskolázná le Floydot az tuti , DE simán benne van egy megosztott pontozásos győzelem Pacquiaonak még akkor is ha 7-5 re Floyd viszi a meneteket , rizikós lenne hiába mondja mindenki hogy sima Floyd győzelem , szerintem amig van más opció addig Pacquiao kerülve lesz és hát Khan vagy Garcia nagyobb eséllyel pályáznak a májusi Floyd meccsre .
De ha Pac lemegy 140 be akkor Broner vagy Garcia ellen is jó lenne megnézni ..

» gigaboly   válasz erre
    2014-11-23 22:11:04

@sundockown: Csakhogy May alapvetoen fizikailag erosebb mint Pac, magasabb, joval nagyobb az utotavja, szinten gyors, jol ut tempot kontrat, az egesz May utotavjaban az o komfortzonajaban zajlana, azert kellett Maidananak is kozelharcolni, odanyomni a sarokba, kibillenteni a kenyelmes elmozgasos May bunyobol, hogy legyen eselye, Pac semm ilyenre nem kepes, mert nem ez a bunyoja, raadasul tul "szabalyos" bunyos Pac sosem fog vagy hasonlo, szinten annak kedves akinek az utotavja nagyobb. Maradna egyetlen fegyver a beugrasokkal operalas, hiszen Pacnak kockaztatni kell, az ellen pedig lehet keszulni, Marqueznek is eleg jol sikerult. Ponthogy azt vesztette el Pac amit irsz a munkatempot, az egyetlen eselye lett volna regen is, hogy May elfarad, lelassul es elnez egy beugrasos kombit.

» fixpont   válasz erre
    2014-11-23 22:04:31

Arra ugyebar nem sok eselyt latunk hogy May-t leiskolazza Pac, mostanra viszont ahogy azt mar felytegettem Pac amit a munkatempojan veszitett azt technikai tudassal probalgatja(szerintem eleg jol) potolni, ami Maynek kedvez szerintem, mert amiben fole tudott volna noni az a munkatempo, abbol mar kevesbe, persze May is kissebb fordulat szamon porog mar. Masik oldalrol viszont Maynek nincs mibol kompenzalni, gyorsabb nem lesz mar labmunkaja sem javul, es igazabol technikailag is elerte szerintem a hatarait. Maidana egyszer betalalt egyik (talan 5.) menet vegen egy kemeny jobbossal Maynek amikor megakarta kontrazni a jabjet(voltrolla egy 50 hsz-es vita hogy a kotel tartotta-e meg Mayt). Pac eluttetett Bradleyvel par olyan luftot amitol Marquez ellen ellenorizte, hogy vane padlofutes a ring alatt, es amikor mar Bradley nem dobalta annyira a paraszt lengoket akkor elkezdett beugralgatni. Szerintem az oreg Fradie ossze kombinalna a kettot es eladnanak egy talan ket olyan utest amibol Maidana egyet veletlen, amire valoszinuleg azzal reagalna May hogy abba hagyja a jabek kontrazasat, es akkor lehetne nyomni valami sok jabelesre epulo taktikat. Pac jol indit tamadast oldal mozgasbol, sok szogbol ut(pl amikor kicsit kifordulva a hatso labat felemelve forgas kozbe ut) ez is le korlatozna May lehetosegeit oldal mozgasban, nehogy belelepjen egy oldalrol inditott utesbe. Kitudna mozogni csak jobvan odakene tenni magat a megszokottnal. Egyikuk sem tudna hozni a megszokottat Pacnak egy rakas uj dolgot kellene beepitenie, Maynak meg az a nagyon szeles palettaja kisebb lenne. Ezt a meccset nem lehet megtippelni azert varja a box vilag mar evek ota.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 21:35:21

Azért nem gyenge, hogy Algieri ilyen tehetséggel (nem leszólom, csak lássuk be, nem egy született tehetség, se nem hihetetlen kemény), mégis eddig vitte, és itt így helytállt, és ennyiszer felállt :). Mellette diplomái vannak, a szakmályában praktizál; ez egy ritka pályafutás eddig is.

De még egyszer a szintre nem valószínű, hogy eljut. Sokkal alacsonyabb szinten nem hiszem,hogy lesz kedve meg szüksége bokszolgatni, ráadásul az elmúlt két meccs rengeteget kivett belőle. Szóval sanszos, hogy vissza is vonul. Így is lesz mit mesélni az unokáknak :).

» Gergoke   válasz erre
    2014-11-23 21:34:55

@Sarkozi Robert: Nem jobbegyenest hanem balegyenest(rosszul irtam)

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2014-11-23 21:28:37

Meg nem lattam a meccset de azt most mondom hogy ezt a jobbegyenest nem igazan tudna igy eladni Bradley vagy Marquez szintu bunyosoknak. Nem igazan hiszem hogy javult volna a boksza az elmult 3 evet tekintetbe veve inkabb szerintem az lehet hogy ilyen alacsony szinvonalu ellenfele nem volt kb 7 eve. Most ezzel nem degradalni akarom Algierit mert egy ritka szimpatikus embernek tartom es nyilvan rengeteg munka kellett hogy eljusson idaig de lassuk be hogy nagyon nem egy szint a ketto.

» Sarkozi Robert   válasz erre
    2014-11-23 21:26:42

@sundockown: ok, ok értem.

    2014-11-23 21:22:32

@zappa: Masik topikba egy hozzaszolasom volt a sulyal kapcsolatban, hogy elmeleti sikon Aligerinek kellett volna kedveznie, de minden bizonnyal volt Pac oldalrol valami trukkozes, Bees-el vitatkoztal, nem velem...

Nekem iszonyat unszimpatikus volt amit Algieri csinalt azert hoztam fel a fogyasztast hogy annyi inditott utessel meg futassal(mert ezt en mar futasnak nevezenem, nem brilians labmunkanak), ha felnehezbe kell bemernie akkor sem nyert volna. Ironikusan irtam a suly dolgot.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 21:15:34

@deniro2: szerintem az,hogy a támadásai kevésbé veszélyesek és intenzívek,nem annyira váratlanul,jó ütemben,gyorsan és pontosan indítja őket,kisebb kockázattal és több lehetőséget ad az ellenfeleknek a közbeverésre. És némileg a reflexei is romlanak. Véleményem szerint ezekkel együtt teljes a kép. Egyébként szerintem Marquez a 4. meccsre kifejezetten készült a ko erejű jobbos kontrára (bár könnyen el tudom képzelni,hogy már a harmadikon is,csak ott Pacquiao még sokkal óvatosabb volt, a 4.-en meg erőltették a támadást).

» superman   válasz erre
    2014-11-23 21:05:53

@deniro2: Sztem is is. Sztem mivel vesztett mozgékonyságából (persze így is mozgékony még) emiatt valahogy jobban bele lehet verni a támadásaiba.
Én nem éreztem ezt ennyire korábban.
De hangsúlyozom, nem óriási dolgokról van szó.
Egyébként megvan ez Mayweathernél is. Õ is sebezhetőbb már.

    2014-11-23 21:04:02

@emgabor: 2009-es Pacnak adtam volna csak 45% eselyt May ellen a Cotto elleni formajaban. Azota csak csokkentem. :)

» fixpont   válasz erre
    2014-11-23 20:56:55

@zappa: 70:30 Mayweather

    2014-11-23 20:55:48

@deniro2: Kisvalto az ugy terv szerintem, hogy ha nem jon ossze a May es nem lesz komoly ellenfel 147ben akkor.

» fixpont   válasz erre
    2014-11-23 20:52:41

@zappa: 80-20 May.

» Shaham   válasz erre
    2014-11-23 20:49:41

Javítás:
Csak Golovkinnak adnék több esélyt Floyd ellen. - na

» emgabor   válasz erre
    2014-11-23 20:49:39

@zappa: Mondjuk Pacnek ez a hibája eddig is megvolt és számtalan klasszis sem tudta érdemben kihasználni, Marqueznek is csak a 4. meccsen sikerült... Értem én, hogy ő is csak romlik az idővel, de nem most kezdett el ütéseket beszedni és most sem kap lényegesen többet, mint korábban. Õ inkább a támadásai dinamikájából veszít folyamatosan, nem a védekezése romlik. Kisváltóban (ha igaz a terv) meg még kevesebb esély lesz rá, hogy kicsapják.

» deniro2   válasz erre
    2014-11-23 20:49:38

@zappa: 80-85% May

» fixpont   válasz erre
    2014-11-23 20:49:21

@zappa: 55%-ot tennék May pontozásos győzelmére. Csak Golovkinnak adnék több esélyt Pac ellen (de ilyen meccsre - a súlykülönbség miatt - nemigen van esély)

» emgabor   válasz erre
    2014-11-23 20:48:03

@sundockown: De a feltevést te kreáltad érted?

Az egész onnan indult, hogy valaki leírta a köztessel Algierinek kedveznek.
De nem, Algieri nem akart köztest ahhoz Pacék ragaszkodtak. Vajon miért?
te tudod a választ? ha nincs értelmes válaszod, akkor csak ott van az, hogy minden apró dologban igyekszik egy egy bunyós a saját helyzetét előnyösebbé tenni.
Nincs ebben meglepő, meg nyilván az diktál aki a nagyobb név. Inkább csak értelmetlen hülyeségnek érzem. Főleg látva a meccset.

De neked van tipped miért ragaszkodtak a 144 fonthoz? Ha már valamiért ezen élcelődsz?

    2014-11-23 20:40:03

@zappa: Ha a legutolso hozzaszolasomra gondolsz csak kisarkitottam, hogy atlathatobb legyen a pelda, de az alap felvetest is nevettsegesnek talalom, ezert ercelodok.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 20:35:21

Egyébként Pac mostani meccse, illetve a May-Maidana 2 alapján most ki hány % esélyt adna Pacnak-Maynek egymás ellen?
Kíváncsi vagyok ki hogy érzi az erőviszonyokat.

    2014-11-23 20:30:06

@sundockown: Superman arra gondolt, hogy Pacquiaonál tényleg van egy hiba. Jobbossal keresztbeverhető. Algieri nem üt nagyot, de pl. egy Maidana vagy Garcia szintű ütőnél ebből baj lehet. Nyilván nem garancia hogy ezt ki tudja bárki is használni, csak superman kielemzett valamit, amiben speciel igaza van.

    2014-11-23 20:29:24

@sundockown: Most kreálsz valamit abból amit írtak ténylegesen, és azzal az eltúlzott valamivel élcelődsz cinikusan? Minek?

Olyan mintha magaddal vitatkoznál. :)

    2014-11-23 20:26:23

@sundockown: Valami szmájlit rakjál már a végére...:)

» deniro2   válasz erre
    2014-11-23 20:23:11

@superman: Minden bizonnyal ugyan azt ellehetne adni Pacnak mint keteve es ugyan az a forgato konyv lenne Marquez ellen, sot akarmelyik kontrabunyos eladna sot Algieri is eladta volna csak levolt aszalva...

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 20:10:53

@htibor60: Ha valaha is emlitesre melto szinten uzte volna,akkor dupla akkora alazat lenne benne a sport,es a sportolok irant.
Hallgass meg egy Malignaggi,Roy Jones,vagy Raul Marquez kozvetitest.

» miskacarus   válasz erre
    2014-11-23 20:02:16

@Titok: Dorian írta: "...valaki a kommentátori székből beszól az élsportolóra egy olyat, hogy "puhány" ütései vannak, miközben ő valószínűleg annak a felétől is padlót fogna."

Erre írtam csak, hogy tudtommal Erdélyi Kálmán , a hajnali közvetítés szakkomentátora is úzte ezt a sportot...

» htibor60   válasz erre
    2014-11-23 19:15:54

Félrenyomtam a felvételt, úgyhogy végül egy reggel gyorsan lekapott orosz változatot néztem és egyáltalán nem zavartak a kommentátorok...:)

» deniro2   válasz erre
    2014-11-23 19:14:48

@htibor60: Szerintem ők ketten amúgy jobbak kommentátornak akik a Pac meccsen is voltam mint mondjuk az az Engyel István (asszem így hívják) vagy Madár, hiába volt ő bokszoló. Itt nem bokszolni kell tudni, hanem ismerni a bokszolókat és beszélni róluk, amit szerintem tökéletesen meg is tettek. Engem csak az zavart hogy már mindenkit visszavonultattak volna aki vesztésre állt.

    2014-11-23 19:05:38

Mivel alapból klasszis különbség volt a két bunyós közt, ezen a meccsen szerintem nem szűrhettünk le túl sokat Pacquiao formájáról,legfeljebb annyit,hogy túl sokat nem romlott. Viszont abból a kevés jobbegyenesből most is jó párat bekapott és kiütni sem tudta a gyengébb ellenfelet. Mayweather helyében nyugodt lélekkel vállalnám be Pacquiaot és Marquez továbbra is nagyon veszélyes lenne rá a többi olyan élvonalbeli bunyóssal együtt,akik jó ütemben,kemény kontrajobbosokat képesek ütni.
Algierit szerintem dicséret illeti,ő jó taktikával állt oda,ami ugyan bőven kevés volt a tudás és képességbeli különbségek kiegyenlítésére,de így is nagy szívvel végigküzdötte a meccset.

» superman   válasz erre
    2014-11-23 18:53:56

@htibor60: Nem neveztem őket gyökérnek, csak eléggé erősnek éreztem a kinyilatkoztatásaikat, illetve amilyen stílusban néha kritizálták a bunyósokat illetve az egész közvetítés minősége hagyott maga után kívánnivalót. Viszont legalább közvetítik ezeket a meccseket és nem kell streamelni. Látom én a pozitívumokat is.

» Dorian   válasz erre
    2014-11-23 18:37:17

@zappa: Kicsit felnagyitottam a dolgot azt irtak hogy Pac trukkozik, mert Algieri natur sulya magasabb es hogy kisebb legyen a fizikai folenye. Tovabba hogy milyen szanalom hogy ezzel trukkozik egy Algieri szintu bunyos ellen.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 18:34:37

@fixpont: Igen ez jó érv. Aztán lehet, hogy azt próbálták tesztelni, hogy May-hez hasonló deffenziv bunyós ellen hogyan teljesít Pac. Õersze az is lehet, hogy csak egyszerűen egy könnyebb meccse legyen az esetleges nagymeccs előtt...

Aliakirály

» htibor60   válasz erre
    2014-11-23 18:01:18

@Dorian: Pacnak sincs mar olyan sok ideje hatra, hogy Algierikre pazarolja, ezzel a meccset Pac mit nyert? Semmit.

» fixpont   válasz erre
    2014-11-23 17:53:41

@Dorian: A kommentátornak az a dolga, hogy közvetítsen, akár véleményt is mondjon, hiszen nemcsak "szakértők" nézik a közvetítést. Mondjuk a Top 20-hoz képest valóban gyenge Algieri ütőereje.Gyökerezni pedig nem hiszem, hogy kellene, mert szerintem általában nem rossz a közvetítés! Ráadásul Erdélyi Kálmán tudtommal űzte is ezt a sportot. De meg is lehet fordítani a dolgot. Akik itt gyökereznek, vajon tudnak-e, mondjuk nem órákat, hanem pl. 10 percet a meccsről egyfolytában beszélni.
Persze van olyan kommentátor, akitől nekem is feláll a szőr a hátamon...

Aliakirály

» htibor60   válasz erre
    2014-11-23 17:50:35

@zappa: Hát jah. De mondom nekem ez az egész megnyerő. Hogy Hopkins ül le Naazim Richardson-nal megnézni az ellenfél meccseit a TV elé és kiokoskodni mi legyen. Minthogy tényleg mindenféle elemző szoftverek dobnák ki az ellenfél hiányosságait. Elég emberivé teszi ez az egész ezt a sportot. Nekem az egyik kedvenc ilyenem, amikor Pac ellen a Clottey beugró edzője egy cutman volt aki kulcsosként melózik amúgy civilben. Hol történhetne ilyen máshol :D Arra emlékeztet, amikor a foci is még ifjú állapotába volt és dobták be a kolbászt meg a fröccsöt Puskás Öcsiék a meccs után :) A profiboksz megmaradt valahogy ebben a szerintem ideálisabb állapotban. (csak ez a hülye sok rangtalan VB öv cseszi el, hogy lehet összevissza kerülgetni egymást)

» vizsahal   válasz erre
    2014-11-23 17:46:39

@Dorian: Én értem amit mondasz. Nyilván kritkát nem csak az fogalmazhat meg aki be megy a ringbe, de el lehet mondani ezt máshogy is.
Még az is belefér, hogy mondjuk Roachot idézve azt mondja Roach azt mondta az ütőerejéről, hogy....

de amúgy van igazság abban amit mondasz.

    2014-11-23 17:37:08

@fixpont: Nézd, szerintem is sokkal tehetségesebb meg jobb Khan Algierinél, de azért azt vedd figyelembe, hogy egyrészt Khan Haymonnal van, ami jelenleg kb kizárja, hogy Pacel bunyózzon, másrészt pedig, ami azt illeti, hogy ki érdemelte meg jobban, hát Algieri legutóbbi győzelmei Emmanuel Taylor és Provodnikov, Khan legutóbbi győzelmei pedig Julio Diaz és Collazo. Nem egyértelmű, hogy melyik jobb, lehet érvelni mindekttő mellett, de Khant a Peterson (amúgy elcsalt) és Danny Garcia elleni vereségei óta kezdték csak újra építeni, szerintem ebben az esetben nem nagyon veeszi figyelembe se May, se Pac, hogy pedig mielőtt jött ez a két veresége, megverte Maidanát, Malignaggit és Judaht (bár azt a Judaht nem volt valami nagy attrakció megverni, de legalább névre jól hangzott.). Bizonyos idő után elavulnak ezek a győzelmek, főképp akkor, ha közbejön 2 vereség is.
Mindezzel együtt, persze, hogy Khan eladhatóbb lett volna, de az első indok (Haymon) már önmagában elég magyarázat, hogy ennek ellenére, miért nem ő lett.

» Dorian   válasz erre
    2014-11-23 17:36:51

@vizsahal: Nem egészen értem hogy jött ide Tiggától ez a régiek maiak témára vonatkozó sarkítása.

De ráadásul azért a mérhető versenysportoknál pl. jellemzően gyakoribbak a meccsek, gyakoribbak a megmérettetések.
Azért a profi boksz a jelenkori évi 2 meccsel nehezen sorolhatóak pl. a mai atlétikai élsport mellé, vagy a labdarúgás, úszás, stb mellé.

De egyébként mikor régieket hasonlítunk újakhoz, soha nem a nagyátlagról beszélünk, hanem konkrét bokszolókat hasonlítunk össze.

Ráadásul más sportban azért ritka az, hogy valaki 20 évig top közelben van. Labdarugás, úszás, atlétika...:)

Az öreg Foreman sem tűnik jobbnak mint a régi, de nem tűnt elveszettnek a fiatalok között, pedig volt 20 éve a sportnak hogy fejlődjön.

Tegyünk már be egy 40-45 éves labdarugót a maiak közé, és nézzük meg mire megy a mai mezőnyben!

    2014-11-23 17:34:46

Én a magyar adást nem néztem, a Sport1Tv munkatársai voltak olyan gyökerek, hogy leszólták a bokszolókat? Yt-n meg lengyel meg spanyol nyelvű felvétel van, azt néztem.

» rosta.roland   válasz erre
    2014-11-23 17:28:40

@Romsy: Nah, egyáltalán nem. Nyilván lehet kritizálni,meg elmondani, hogy nincs annyi erő az ütéseiben, hogy Pacnek kárt okozzanak, vagy feltartóztassák. de az teljesen más, ha valaki a kommentátori székből beszól az élsportolóra egy olyat, hogy "puhány" ütései vannak, miközben ő valószínűleg annak a felétől is padlót fogna.

» Dorian   válasz erre
    2014-11-23 17:28:00

@fixpont: Úgy, hogy amerikai? Szerintem benne volt az eladhatósága.

» vizsahal   válasz erre
    2014-11-23 17:19:58

@Tigga: Egyébként szerintem a profiboksz sok szempontból egy régi "amatőr" állapotban lévő sportág. A hagyományos amatőr sportok sokkal jobban áthatottak a tudomány által mint ez. Itt még mindig kis műhelyek vannak és ha van egy profi erőnléti edző az inkább kivétel. Nincs az mérnöki módon kiszámított minden, mint az olimpiai sportoknál. Vagy akár csak fociba, ahol egész statisztikai teamek foglalkoznak az ellenfelek és a saját csapat kielemzésével.

És amúgy szerintem ez jól is van így, nekem tetszik visszamaradottság a profi bokszban.

» vizsahal   válasz erre
    2014-11-23 17:17:06

Igazabol pont az tortent, amire szamitani lehetett, hogy hatalmas mismatch volt mindegyik, nem veletlen irtam hetek ota, hogy nem ertem, Algieri hogy kaphatta meg ezt a lehetoseget, ami Khan sokkal tobb jobb nevu ellenfelet gyozott mar le, es neki meg mindig felteteleket szabnak, hogy kapjon egyszer egy nagy meccset.

» fixpont   válasz erre
    2014-11-23 17:13:28

@Romsy: Algierire is mondta az egyik ha jól emlékszem, hogy inkább az orvosi pályára készüljön és vonuljon vissza, nem csak a két thai srácra.

    2014-11-23 17:05:30

@sundockown: "A merlegelos cikk alatt eleg sokan irtak hogy mekkora rohadek volt Pac hogy nem 147 fonton boxolnak, arra irtam csak."

Senki nem mondta Pacquiaoról hogy rohadék, még hasonlót se. Valamit félreértettél.
Ott annyi volt, hogy volt aki azt mondta a köztes súly Algierinek kedvez, aztán volt aki azt mondta a köztes súly nem kedvez Algierinek. (ugye Algieri maga is ezt mondta)
De se rohadék nem volt ettől senki, se nem múlott ezen semmi.

    2014-11-23 16:55:07

@sundockown: Gondold már végig hogy miket írsz az aszalásról/fogyasztásról!:)

» czir88   válasz erre
    2014-11-23 16:43:00

@Titok: az mondjuk nekem is feltűnt, hogy mondogatták a ket thai gyerekre, hogy vissza kéne vonulniuk, lehet most ilyen napjuk volt.

    2014-11-23 16:32:27

@deontayboxing: A merlegelos cikk alatt eleg sokan irtak hogy mekkora rohadek volt Pac hogy nem 147 fonton boxolnak, arra irtam csak. De szolhattak volna a merlegelesen is, hogy ne huzzak egymas idejet, ugyis annyit fog futni Algieri hogy a meccs masodik felere mar kisvaltoba is bemer ha kell.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 16:31:28

Csak adná az isten hogy Alexander valahogy megverje Khant ...

» gigaboly   válasz erre
    2014-11-23 16:27:07

@sundockown: Ez kb olyan röhelyes kifogás, mint a May-Canelo meccs után azt írták páran, hogy Canelo csak azért vesztett, mert le volt aszalva 152 fontra 154 helyett :D

» deontayboxing   válasz erre
    2014-11-23 16:25:19

@zolimt: Najo hajlok a dologra hogu nem "csak" azert de nagy szerepet jatszott:D

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 16:22:34

@Romsy: Szerintem nem az a lényeg, hogy csak akkor mondjon róla rosszat ha megveri, vagy ki merne állni ellene, stb. Egy kommentátornak nem ez a dolga, és nem is hiszem hogy elvárják tőle. A baj ott van hogy egy Algierire azt mondják hogy inkább vonuljon vissza meg ilyenek, amikor az embernek annyi a problémája hogy kis ütőnek számít.

    2014-11-23 16:21:52

@sundockown: persze, a kisvaltosulyu vilagbajnok 144 fonton le volt aszalva es "csak" ezert kapott ki...! vicces srac vagy :D

» zolimt   válasz erre
    2014-11-23 16:19:18

@Tigga: :)

» Shaham   válasz erre
    2014-11-23 16:17:11

kb minden sportban jobbak a maiak mint a régiek voltak. Kivéve a bokszot, ahol minél régebben élt egy bunyós annál jobb.

    2014-11-23 16:08:50

Algieri levolt aszalva csak azert kapott ki.

» sundockown   válasz erre
    2014-11-23 16:07:38

és megint eljutunk oda, hogy csak az mondjon negatívat egy bokszolóról, aki odaállna elé a ringben... bullshit

    2014-11-23 16:04:41

@Dorian: Jó ezeket a kommenteket olvasni. Engem is nagyon idegesít, amikor hurkáznak mindenkit, aki egy élvonalbeli bokszoló, de egyel a legendák mögött van. Pedig a hárommal lejjebb lévők sem hurkák, csak van náluk még jobb. de attól ők még nagyon jók.

» vizsahal   válasz erre
    2014-11-23 15:56:44

@Dorian: Igen egy fotelból mindig könnyebb dumálni, mint a ringben bizonyítani...

» deontayboxing   válasz erre
    2014-11-23 15:42:37

@czir88: Ja, külön tetszett, amikor azon élcelődött, hogy Algierinek milyen puhány ütései vannak. Hát lehet, hogy Pachez képest igen, de én a kommentátori székből nem jelentenék ki ilyeneket, mert valószínűleg, hogy ő Algieri egy kósza jabjétől is több percen át ki lenne ütve, nem azért, mert kifejezetten nagy ütő lenne, hanem azért, mert egy világviszonylatban, a súlycsoportjában minimum top 20-ban lévő, elitsportolóról beszélünk. Most nem mondom, néha neten vagy baráti beszélgetésekben lehet ilyeneket mondani viccből, hogy pl "Malignaggi a reumás nagyanyámat sem tudná kiütni", de mikor valaki kommentátorkodás közben, komolyan alkot ilyen véleményeket, akkor azért elgondolkozik az ember, hogy azok a puhány ütések vajon mennyire hatnának puhánynak, ha mondjuk ők kapnák.

» Dorian   válasz erre
    2014-11-23 15:30:34

@czir88: 3 olyan bokszolt akit már láttam 3 olyannal, akit még vagy nem láttam, vagy nem emlékeztem rá. annyira azért már nem hoz lázba ez a dolog, hogy szombat délután vanszongcsájdzsim meccseket nézegessek. :) de amúgy fél 4ig dolgom volt és úgy a Vargas meccs második felére estem be a gálára, annyira nem vágtam ki mikor jön.

    2014-11-23 14:55:38

@Romsy: Azt ne mond, hogy hajnalban tudtad meg a párosításokat!:D

» czir88   válasz erre
    2014-11-23 14:49:42

@Romsy: ":köp"

Ez mi?

» Streky   válasz erre
    2014-11-23 14:16:42

a shiming meccs felénél inkább kikapcsoltam a tv-t, úgy néz kinakkor hogy ez a mismatchek gálája lett, egymás után művészet 3 olyan párosítást összehozni, ahol az egyik félnek esélye sincs menetet nyerni :köp

    2014-11-23 13:51:54

@zappa: Igen ez igaz, mondjuk May állát ismerve Pac pontozásos sikerére több pénzt tennék, mint a K.O. győzelmére.

» deontayboxing   válasz erre
    2014-11-23 13:24:46

@deontayboxing: Így van. Egyébként azon gondolkodtam, hogy ha mondjuk May meg Pac hasonlóan megkopnak, az valszeg Pacquiaonak kedvez annyiból, hogy ő azért a nagyobb ötő. És nehezebb valakit 12 meneten keresztül May stílusában kibokszolni, vigyázva hogy ne kapjon komoly ütést, mint esetleg ütéseket beszedve, meneteket esetleg el is bukva, de bízva az ütőerőben.

Röviden hogy világos legyen, egy May-Pac meccsen sztem May kevésbé hibázhat.

    2014-11-23 13:19:57

@zappa: De ha így nézzük akkor May, vagy Khan ellen is parádézhat mivel egyiknek se olyan az ütőereje amitől tartania kéne, ráadásul May keze tudjuk milyen állapotban van.

» deontayboxing   válasz erre
    2014-11-23 13:14:04

@Beast_Pete: Sztem egyszerűen az ellenfél ütőereje miatt érezte, hogy parádézhat.
Pacnak egy ideje Arum nem igazán tud kedvező meccseket hozni.
Már a Marquez elleni 4. meccs, Bradley elleniek, Rios Algieri, nem az igazi...

    2014-11-23 12:59:17

@htibor60: Szerintem is, egyetértek.


Örülnék, ha Magyarországnak lenne egy Algieri-je

» Jersey Joe   válasz erre
    2014-11-23 12:35:28

A bíró valami borzalmasan rossz munkát végzett. Az első menetes csúszást leütésnek számítani, Algierinél minden mélyütésért szólni, Pacnek nem. Aztán pedig az a kb 15 másodperces szünet a leütés után, amit Chrisnek adott...

Viszont összességében tetszett Pac bunyója. Sokkal pörgősebb volt, és agresszívebb, mint a JMM elleni KO vereség óta bármikor. Emellett okosabb és óvatosabb is. Érettebb bunyós lett.

» Beast_Pete   válasz erre
    2014-11-23 12:31:21

Én mondjuk majdnem fogadtam a Pacman K.O.-s győzelemre, a 6. menetet látva meg is lett volna a tipp alapja, de szerencsére nem fogadtam... :D Pacman szépen bokszolt, élmény volt nézni, Algieri-nek a táncoló kontraboksza most nem jött be, Pac leiskolázta - ahogy a cikk címe is mutatja. Már én is nagyon örülnék egy May-Pac mérkőzésnek, nagyon élvezetes és színvonalas mérkőzés lenne!

» rosta.roland   válasz erre
    2014-11-23 12:07:19

Vicces amit írtok a kommentátorokról, Roy Jones ellentétben a magyarokkal próbálta sokat dicsérni Algerit (egy ideig :D )

» PeteTheGreek   válasz erre
    2014-11-23 11:53:46

Igen, Pac tényleg összekapta magát az elmúlt időszakban, jöhetne már végre az "álommeccs". Világ szégyene lenne, ha anélkül vonulnának vissza.

» PeteTheGreek   válasz erre
    2014-11-23 11:52:43

Szerintem elég jó volt ma Pac, és egy May elleni meccsnek teljesen meglenne még a hitele, szerintem akár még össze is jöhet az álommeccs, ahol még akármi lehet.

» deontayboxing   válasz erre
    2014-11-23 11:31:59

Kb. ilyen meccsre számítottam. Algieri semmiben nem volt veszélyes, de legalább elszédült az ember a körbe futkosását nézve. Azt hittem a 9. menetben vége lesz, de a bíró bénázása meg az amerikai elszántsága együtt elég volt a folytatáshoz. Pac talán megállt a lejtőn, nem a régi már, de mostanában elég konstans teljesítményt nyújt.

» deniro2   válasz erre
    2014-11-23 11:15:01

@barcsiklaszlo: Teljes mértékben 1et értek veled, a kommentátorok 1szerűen szörnyűek, égtelen nagy baromságokat tudnak összehordani, és a saját gondolatát nem kellene törvényszerűen kinyilatkoztatni. Az pedig végképp kiverte a biztit , mikor Algierit próbálta minősíteni, 1 világbajnoknak hogy lehet olyat mondani, hogy jobb lenne ha abba hagyná a bokszot és inkább foglalkozna a tanulmányaival. Nem 1 világklasszis, de igen sok mindenkit tudna verni az élvonalból is.

» czir88   válasz erre
    2014-11-23 11:12:10

Azért ehhez az "antibokszhoz" is tudás, és technika kell, és nem is kevés. Meg kell próbálni, milyen egyáltalán egy kicsit is hátrafelé mozogni! A boksz alapja a védekezés és a lábmunka. Sok bokszoló ezt felejti el megtanulni, és azt hiszi, hogy ha nagyot tud ütni, akkor az már elég is. Inkább ilyen legyen valaki, mint Algéri, mint olyan aki fejjel tudja az ütéseket levédeni. Algéri mwentálisan erős, de ezt már Provodnyikov ellen is bizonyította. Persze Pac nem Provodnyikov, ami azért látszott.

Aliakirály

» htibor60   válasz erre
    2014-11-23 10:54:22

Nem a 7.-ben, hanem a 6.-ban volt lenn kétszer is Algieri.

Egyébként ami tiszteletreméltó Algieriben, hogy ennyi mozgással és lábmunkával kibírt 12 menetet. Nagy küzdő a srác.

» Jersey Joe   válasz erre
    2014-11-23 10:35:31

@tizedes: Hát igen. 10-nél egyáltalán nem volt képben Algieri, utána meg még pár másodpercet nyert neki, azzal, hogy kérdezgette. Az álló rászámolás meg szintén vicc, Angliában szokott ilyen előfordulni.

Pacman viszont jó volt, ilyen antibokszot bemutató ellenfél ellen ez a maximum.

    2014-11-23 10:14:19

Számomra a közvetités szinvonala volt zavaró. A szakkommentátor állandó lebecsmérlő,lealacsonyitó, degradáló, lenéző kijelentései a versenyzők felé. Folyamatosan csak arról szól a közvetités hogy minősiti a sportolókat, miszerint mindenki 1 nagy nulla. Nem lehet mindenki No.1, de ha az, akkor sem tökéletes.

» barcsiklaszlo   válasz erre
    2014-11-23 09:49:59

Algieri edzoje meg a kilencedik alatt azt nyiltakozta, hogy a tizedikben (na, esetleg tizenegyedikben) Pacman fekudni fog, gyonyoruen mukodik a taktika.

» liviano   válasz erre
    2014-11-23 09:41:16

Genaro Rodriguez vezetőbíró több hibát is elkövetett.
A legnagyobb az volt, hogya szemét és a szabályzatot nem vitte be magával a ringbe.

A csúszásokat nem látta, még hagyján, de mióta vanilyen számolás 9-ig és még utána ő megy Algieri felé, hogy jól vagy, gyere..... majd még egyszer megmenti a kiütéstől, amikor állva számol rá, hogy legyen ideje regenerálódni.

Az utóbbi évek egyre gyatrább vezetőbírói és pontozói munkáiból kissé tele van a hócipőm, remélem Rodriguez nem vezet meccset - legalábbis Pacmannek.

» tizedes   válasz erre
    2014-11-23 08:58:45

Jó meccs volt amúgy, még így is hogy Algieri szinte csak hátrált. Ezt látva, talán tényleg jobb lenne Pacnek visszamenni kisváltóba.

    2014-11-23 08:34:30

Szép munka volt.Sajnos nem egy liga a két bunyós,de legalább szíve az volt Algierinek...

    2014-11-23 08:21:36

nem láttam a meccset, hosszú ideje talán az első Pac gála, amelyért nem keltem fel, de a kommentek alapján nem lehetett gyenge az edző! :) na majd az ismétlést...

    2014-11-23 08:00:15

Algieri ezdzoje a szunetben a tokomtudja hanyadik leutes utan: "This is where we want to be! The Chris Algieri show!!" :) :)

» menyus   válasz erre
    2014-11-23 07:39:46

@Yesname: Hab a tortán hogy ez a bokszoló még világbajnok is:))

    2014-11-23 07:28:23

Szégyen hogy van olyan bokszoló aki a közénséget lesz@rva bunyózik(rohangál),vágom hogy az ellenfél Pacquiao de akkor is :)

» Yesname   válasz erre
    2014-11-23 07:26:39
Ugrás az oldal tetejére