×

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

profiboksz.hu https://www.profiboksz.hu/http://www.fightnews.com/Boxing/72714jennings00/72714jennings002.jpg A new yorki gála felvezető programjában csapott össze egymással 2014-07-27 11:31:50 https://www.profiboksz.hu/2014/07/27/jennings-megosztott-pontozassal-gyozott/

Jennings megosztott pontozással győzött

A new yorki gála felvezető programjában csapott össze egymással a két veretlen nehézsúlyú Bryant Jennings és Mike Perez, a tét pedig a WBC szervezet kihívói pozíciója volt. Az estét Perez kezdte jobban és agresszív stílusával, kemény ütéseivel irányítása alá tudta vonni a találkozót. Jennings kissé inaktív és pontatlan volt, viszont ahogy Perez fáradni kezdett, úgy szépen lassan Jennings került fölénybe. A 12 menet alatt leütés nem történt, viszont az utolsó etapban Perez pontot veszített (a vezetőbíró fejelésért, majd állj utáni ütésért intette meg), és mint utólag kiderült, ez nagyban befolyásolta a találkozó végeredményét. Az utolsó gongot követően Jennings örülhetett, hiszen megosztott pontozással (113-114, 112-115, 114-113 ) legyőzte Perezt és vélhetően hamarosan a világbajoki övért indulhat harcba.

Videó: a mérkőzés felvétele
Oszd meg, tedd a kedvencek közé!
Kommentek »

Hozzászólok:

» regisztráció

@southpaw: Egy-egy gyengébb forma nem befolyásolja az alap képességeket.Igazad van ,Huck a és Chaga ellen alulmúlta magát, de ez kondi kérdés ,nem tudás és tehetség kérdése. Solis jut eszembe...Ha neki volna kitartása és szorgalma simán top 10es lenne. Povetkinnek ott van a helye a ranglistákon.Remélem 34 évesen van még benne bizonyítási vágy, és mutat még szép dolgokat.

» Dirhanka   válasz erre
    2014-07-29 18:17:10

@southpaw: mint írtam povetkin munkatempója kiemelkedő, így ha éppen ellazázta a felkészülést, akkor persze lehetnek kondíció gondjai,de amúgy huckot is simán verte (nem könnyen, de ezt csak saját magának köszönhette), és a német is rendesen elfáradt a végére. azóta viszont végigpörögte a folyamatosan rátámaszkodó klicskó ellen, ami azért keveseknek sikerült.

    2014-07-29 10:02:55

@edge: én is benne lennék.

    2014-07-29 10:02:23

@southpaw: En mernék fogadni Povetkinre Stiverne, Jennings, Takam vagy Perez ellenében is. Sztem barmelyikuknel jobb bunyos. Ha esetleg osszejon vmelyik meccs, akár meg is ejthetjuk a fogadást :)

    2014-07-29 06:32:16

@tomba: Povetkin a Huck elleni meccsével teljesen leírta magát a szakma előtt! Még Jennings ellen sem mernék rá fogadni!

» southpaw   válasz erre
    2014-07-29 01:44:24

@bpjotruska: Nálam pontlevonás nélkül is. Szorosan, de nyert. Várnak rá nehezebb feladatok is. De szerintem bárki dolgát képes eléggé megnehezíteni.

» pirospaprika   válasz erre
    2014-07-28 22:56:14

oszt jónapot.

    2014-07-28 22:10:14

@southpaw: ja. pulev hiteles. mondanám stiverne-t, de ő nem kihívó, hanem bajnok. a többi mitől hitelesebb, mint mondjuk povetkin. jelzem povetkin keményfejű, technikailag sokkal jobb mit stiverne, és bár pont őt szokták (amúgy helyenként joggal)kondi gondokkal cikizni, a munkatempója sokkal erősebb.

    2014-07-28 22:09:52

@pirospaprika: Nagyon szoros volt ez a meccs, es vegso sorban egy pontlevonason mult, hogy Jennings gyozott, ezert ketlem, hogy vegig tudatosan csinalta, amit csinalt. Raadasul a korai menetekben, amig Perez rendesen porgott, addig nem nagyon volt valasza a kubai agresszivitasara. Legalabb akkor mozoghatott volna tobbet, es szurkalhatott volna kivulrol, ha mar fel meterrel hosszabb kezei vannak :-)
Mondom, ahhoz kepest, hogy rutinban milyen szakadek tatong kozottuk, jol boldogult Perez-el, de abszolut ertelemben nem volt annyira meggyozo, jopar bunyos van meg a mai mezonyben is, aki szerintem keves lenne ez a produkcio.

» bpjotruska   válasz erre
    2014-07-28 17:36:47

@tomba: De most már legalább vannak VALÓBAN hiteles kihívók, akik nem Jennings, Perez vagy Takam!

» southpaw   válasz erre
    2014-07-28 17:16:03

@southpaw: ha onnan nézzük, akkor igen. csak akkor az első vonal egyetlen bunyósból áll, most, hogy az idegbeteg bátyja visszavonult. azt meg utálod.

    2014-07-28 13:42:03

@tomba: Persze attól függ, honnan nézzük: a másodvonal egyik legjobb bunyósa! :)

» southpaw   válasz erre
    2014-07-28 13:20:19

@pirospaprika: "Pötyöghetne, de úgy nem lennének érdekesek a meccsei. Így veszélyesebb bokszolni, de eladhatóbb jóval. "

Azért ahhoz túl kiegyenlítettek az erőviszonyok a súlycsoportban, hogy valaki egy ekkora lazaságot megengedjen magának. Nem hinném hogy ez tudatos volt. Jennings nem egy Jones.

» southpaw   válasz erre
    2014-07-28 12:59:26

az amerikaiak közül messze jennings tetszik a legjobban. én is úgy látom, hogy nagyon okos bokszoló, aki használja is az eszét.
azért a popvetkin féle szint nem olyanalacsony (southpaw)

    2014-07-28 11:28:26

@bpjotruska: Jó volt közelharcban is, a fogások közben is elhelyezett testütéseket, néha meg hátralépett és szűk horoggal kinálta meg a tehénkedő Perezt. Ha ilyen jó közelről akkor csinálhatja, de amúgy igazad van, az lenne a legjobb ha lenne egy jó jab-je és távolról is jó lenne, igazán kis univerzális bunyós lehetne.

» Amador   válasz erre
    2014-07-28 10:03:32

@bpjotruska: Tudatosságot érzek Jenningsnél. Direkt megy bele a közelharcokba. Pötyöghetne, de úgy nem lennének érdekesek a meccsei. Így veszélyesebb bokszolni, de eladhatóbb jóval. De nem ész nélkül csinálja. Elég ügyes ebben is. Szerintem Jennings bárkinek megnehezítheti a dolgát. Meccsről-meccsre jobbnak látom.

» pirospaprika   válasz erre
    2014-07-28 06:58:37

@VMVKWA: Nagyon szorgalmas bunyos Jennings, es eleg tudatos is. Ugyannakkor nem igazan ertem, hogy 30 centis utotav-elonnyel miert bunyozott annyit kozelrol, miert nincs egy jo jab-je, es miert hajolgatott olyan melyre, hogy Perez allandoan le tudja nyomi a fejet. Mintha o lett volna az alacsonyabb, ugy bokszolt. Jocskan van meg javitanivalo a bunyoja, de mar ezzel a gyozelemmel is ugymond eron felul teljesitett.

» bpjotruska   válasz erre
    2014-07-27 23:00:19

Reg lattam akkora tudatossogat es koncentraciot bunyoson, mint Jenningsen. Ez az ember teljesen tisztaban van a kepessegeivel es maximalisan, taktikai fegyelemmel vivta a meccset. Orulok, hogy o nyert.

OFF:
szerintetek nem mutatja az is, hogy tobb a csalas mostanaban, hogy egyre kevesebb az olyan dontetetlen, hogy egy biro dontetlenre adja, egy az egyiknek, egy a masiknak?

» VMVKWA   válasz erre
    2014-07-27 22:53:11

off: Elhiszem hogy tud fejlődni, de Takam nem egy klasszis. Egy jó iparos mint Ruiz. Kis jóindulattal!
Sztem a Grant és a Botha meccsek jó mérce: 2012-ben maszatolt vele. Botha már azelőtt 10 évvel(!) a Klicsko elleni meccskor is leszállóágban volt.
on: Persze az ilyen Povetkin meg Chagaev színvonalat simán hozza Perez, Takam, vagy Jennings! :)

» southpaw   válasz erre
    2014-07-27 22:25:45

@pirospaprika: Egyebkent azzal egyetertek, hogy ez hatalmas teljesitmeny volt Jennings reszerol. O valoszinuleg meg bokszkesztyut sem latott kozelrol, amikor Perez mar komoly tenyezo volt amator bunyoskent, szoval nem semmi hatranybol indult ezen a meccsen. A szorgalma, tehetsege es tanulekonysaga rendkivuli, de en nem latom, hogy hogyan tovabb... nem latom, a legjobbak kozul ki ellen lenne eleg ez a teljesitmeny?

» bpjotruska   válasz erre
    2014-07-27 22:01:34

@pirospaprika: "Nem bírt vele sem Abdusalamov. Sem Takam. 2 jó név."
Abdusalamov - jobbulast neki - az utoerejen kivul egy gyenge-kozpees bokszolo. Takam pedig birt vele.
Amugy itt a nagy vesztes pont Takam. Aki egyreszt legyozte Perez-t - sokak szerint, beleertve magamat is - masreszt valoszinunek tartom, hogy Jennings-et is megoldotta volna, harmadreszt meg Stiverne es Wilder ellen is lenne keresnivaloja :-) Lehet, hogy tul sok a felteteles mod, de en a Perez - Takam es a Takam - Thompson meccsek alapjan igy latom.

» bpjotruska   válasz erre
    2014-07-27 21:58:17

Ha Perez 100 kilósan állt volna ki Jennings ellen, simán nyer.

» gulogulo   válasz erre
    2014-07-27 21:54:03

@...: "Klitschko annyira tökélyre fejlesztette az ellenfelek távol tartását, a védekezését, a méretéből való előny kihasználását, hogy én a 195 cm alatti bunyósoknak már alapból nem adok ellene esélyt, legyenek bármilyen jók."
Erre csak annyit, hogy Tyson 1.78 volt es en kb 70%-ot adnek neki, de sztem sokan lehurrognak, hogy tulertekelem Wlad-ot ;-)
Amugy Sanders is 1.93 volt. Na mindegy, nem menjunk ebbe bele.
En elsosorban nem Wlad-rol akarnek beszelni, hanem arrol, hogy Jennings-et semmilyen jol kepzett es magas bunyos ellen nem tudom elkepzleni, hogy ervenyesulne, pedig szimpatikus gyerek. Stiverne ugyan nem magas, de o meg akkorat ut, hogy egyszeuen nam tartom valoszinunek, hogy Jennings vegigallja ellene a meccset. Persze konnyen lehet, hogy tevedek.

» bpjotruska   válasz erre
    2014-07-27 21:51:02

@southpaw: Nem mindig a közvetlen élvonal vívja a jó mérkőzéseket. Pl. a Gatti - Ward meccsek igencsak szórakoztatóak voltak, de ezer példát lehetne még sorolni.

Pulev nagyon hitelesnek tűnik nekem, és rá már nem mondom, hogy semmi esélye Wlad ellen (még ha nem is rá tenném a pénzem), de ennek már semmi köze ehhez a mérkőzéshez.

    2014-07-27 17:29:27

Amíg Perez akart bokszolni, addig Jennings labdába nem rúgott!..ugye a kubaiak :)

» southpaw   válasz erre
    2014-07-27 17:24:52

@pirospaprika: Még igen, de ha belegondolunk egy Jennings - Wilder meccsbe, mekkora fizikai hátrányból indulna Jennings? A védekezése elég közepes, amíg Perez bírta szuflával addig szépen eltalálgatta Jenningset.. félek egy Wilder bomba elkerülhetetlen lenne számára. Kérdés ő ki tudna-e ütni Wildert.. jó kérdés Deontay álla, de Jennings KO aránya sem vmi nagy szám..

» Amador   válasz erre
    2014-07-27 16:23:37

@southpaw: És mekkora bajnok lett belőle...:)
Mindig is rühelltem a Klicskókat, de ha létezik rosszabb az ő uralkodásuknál, akkor az egy Pulev fémjelezte korszak. Az egyetlen pozitívum, amit elmondhatok az ukrán lépegetőkről, hogy legalább képesek valamiféle érzelmi reakciót kiváltani nálam, még ha az az utálat is. De Pulev még erre se képes, olyan érdektelen szegénykém.

» Balogh Ádám   válasz erre
    2014-07-27 16:21:12

@Balogh Ádám: Hát ha így nézzük, pályafutása ezen szakaszán Wladról sem lehetett többet elmondani.

» southpaw   válasz erre
    2014-07-27 15:52:35

@southpaw: Akiket felsoroltál azok is csak másodosztályúak, Joshuát kivéve. Róla még nem tudni.

» Balogh Ádám   válasz erre
    2014-07-27 15:51:30

@Subi: "Nem az a baj, hogy nincs esélyük pl. Wlad ellen"

Hát ha ez nem baj, akkor semmi sem az! Könyörgöm veretlen fiatal feltörekvők és harmadosztályú a színvonal. És ilyen kihívók jöttek hosszú évekig Egyesült államokból és Európából is! Úgyhogy én hálát adtam a gondviselésnek hogy megjelentek végre olyan fazonok mint Wilder, (Helenius,) Pulev vagy Joshua, akik viszont már hazazavarják az ukránt!
És remélem az idegbeteg bátyja is visszatér, hogy bosszút álljon és akkor végre kiütnék őt is. Egyelőre ez csak álom -az első fejezet szeptemberben kezdődik.
:))

» southpaw   válasz erre
    2014-07-27 15:31:27

szerintem Jennings jobban megérdemelte a győzelmet sokat dolgozott, és talált is szépeket felütései látványosak voltak, Perez nem igazán volt aktív, inkább sokat dulakodott, szabálytalankodott, jogos volt az intés is.

» horváth gergely   válasz erre
    2014-07-27 14:22:39

Ennyi lett a nagy box hétvégémbol...xd, 1 elmaradt 1 uncsi.
Elég halovany volt sajna pedig általaba jó meccseket hoznak mind2en,Jennings nemtudom miért hagyta abba a jab-elgetést,amit az elso 2 menetben elkezdett,ill miért nem sorozta meg jobban Perezt?
Ehejett inkább belement ebbe a birkózós kozelharcos temába ,amiben a 2x olyan hosszú karjai miatt amugy is hátrányba van.Még boven van hova fejlodniuk....

» boda attee   válasz erre
    2014-07-27 13:47:49

@Titok: Stiverne szerintem is jobb, mint Jennings és Perez. Wilder viszont még kérdőjel.

» pirospaprika   válasz erre
    2014-07-27 13:46:18

Szerintem voltak jó menetek, és megérdemelten nyert Jennings, de bárki is nyer majd (Wilder vs Stevern) mindkettő ellen esélytelennek tartom, de Perezt is annak tartanám.

    2014-07-27 13:41:53

Szerintem abszolút pozitív Jennings győzelme. Perezt ki tudta megverni idáig? Nem bírt vele sem Abdusalamov. Sem Takam. 2 jó név. A meccs elejét elengedte Jennings. De utána fordított. Hiteles kihívó lett.

» pirospaprika   válasz erre
    2014-07-27 13:38:51

Pocsék mérkőzés volt. Sztem is jogosan nyert (épphogy) Jennings, de neki is van még mit bőven fejlődnie. Pereznek meg nincs állóképessége, és ezen el is úszott a meccs, 2-3 menetig simán kijött hogy gyorsabb a keze, aztán nem bírta tovább és elkezdett tehénkedni, lógó kezekkel védekezni, szájon át lélegezni.. ha nem tud javítani ezen akkor soha nem lesz az élvonalban. Wladot hagyjuk, sztem ilyen védekezéssel Stiverne és Wilder is leterítené őket..

» Amador   válasz erre
    2014-07-27 13:03:06

Jó unalmas mérkőzés volt. Nem az a baj, hogy nincs esélyük pl. Wlad ellen, mert a közvetlen élvonalon túl is bőven vannak izgalmas mérkőzések. Csak ez most nem volt az...

    2014-07-27 12:27:47

most látom, hogy több hiba is van benne, bocsi, nem kellene kontaktlencse nélkül kommentelnem... :D

    2014-07-27 12:17:37

nem tudom, hogy az első sorban az, miért lett Ltischko, mindenesetre Klitschko akart lenni.

    2014-07-27 12:16:22

@bpjotruska: Ezt nem értem amúgy, miért gondolkozik mindenki azon, hog "Ltischko ellen mi lenne...". Klitschko annyira tökélyre fejlesztette az ellenfelek távol tartását, a védekezését, a méretéből való előny kihasználását, hogy én a 195 cm alatti bunyósoknak már alapból nem adok ellene esélyt, legyenek bármilyen jók. Maximum valami ATG tudná eredményesen felvenni Wladimirrel a hátrányt ekkora hátrányban. Én szerintem jelneleg 2 figárnak lehet esélye a mai nehézsúlyban megverni, ezek pedig Wilder és Joshua, mindketten olyan benngák, mint Klitschko és az ütőerejük is jó, viszont egyébiránt még kipróbálatlanok. Wildernek úgy sejtem vízválasztó lesz ez az év meg a következő és szerintem Joshua is már nemsokára 1-2 éven belül ott lesz a tűz közelben. Addig is meg elfogadom, hogy a többieknek olyan sok sansza nincs, de attól még érdekesnek találom, hogy vajon melyikük az erősebb, jobb, mikor találkoznak egymással.

    2014-07-27 12:15:24

amúgy azt hittem, sokkal akciódúsabb és jobb lesz a meccs. kicsit csalódott vagyok.

» bandi78   válasz erre
    2014-07-27 12:00:58

@zolimt: Jóvanna, én egy műkedvelő rajongó vagyok csak, az ennyire komoly szakszavak jelentéséről csak halovány sejtéseim vannak jobb napjaimon :D

» bandi78   válasz erre
    2014-07-27 11:56:29

@zolimt: Igy van... s akkor jonnek itt a kommentelok, akik nem ertik a szakszavakat, s csesztetnek :-)))

» bpjotruska   válasz erre
    2014-07-27 11:52:41

Nem volt valami szep meccs, es ez a kissebbik baj. A nagyobbik meg az, hogy egyikben sem latom azt, hogy eselye lenne a vilagbajnokok ellen. Jennings bunyoja eleg otlettelen volt, egyaltalan nem tudta kihasznalni a sokkal hosszabb karjait, sot, ugy bokszolt mintha o lenne az alacsonyabb. Perez pedig ahogy faradt, ugy lett egyre piszkosabb a bunyoja, fogott, birkozott, dulakodott.
Jennings legjobb utese a jobbfelutes, azt meg nyilvan alacsonyabb bunyosok ellen mukodik jol. Pl Wlad-ot egyaltalan nem erne el vele, de jo sellyel Wilder-t sem. Stiverne ellen pedig inkabb Perez-nek adnek tobb eselyt, nagyon kemeny feje van, tudasban allja a versenyt a kanadaival, a munkatempoja meg nagyobb. Csak hat nem o lett a kihivo... Egyebkent a pontlevonast jogosnak tartom a lassitas megnezese utan, harmas szabalytalansag volt: egy enyhe fejeles, utana meg nyomta kifele Jennings-et a kotelek felett, es meg le is zavart neki egy nagyot allj utan.

» bpjotruska   válasz erre
    2014-07-27 11:50:32

@bandi78: szerintem a befarkasolas klasszikus esete volt ez a merkozes...! :D

» zolimt   válasz erre
    2014-07-27 11:46:42

király.

    2014-07-27 11:45:32

@bandi78: miert? nem farkasolta be szerinted? :)

    2014-07-27 11:42:26

"ez nagyban befarkasolta a találkozó végeredményét."
szerintem javítsátok azt a befarkasolta szót...

» bandi78   válasz erre
    2014-07-27 11:37:23
Ugrás az oldal tetejére