boxkesztyű, boxzsák, bandázs

Hivatalos az Erdei vs. Chilemba!

2012-07-19 20:55:47 / Erwin

A külföldi szaksajtóban elterjedt híreket követően Erdei Zsolt ma hivatalos közleményben erősítette meg, hogy szeptember 29-én az Egyesült Államokban, konkrétan a Mashantucketben található Foxwoods Resortban összecsap Isaac Chilembával. „Örülök, hogy újra ringbe szállhatok és végre biztossá vált, hogy szeptember végén bokszolok Chilemba ellen. – áll a népszerű Madár nyilatkozatában - Futásokkal már jó ideje alapozok, de már hetekkel ezelőtt elkezdtem terhelni magam a súlyzókkal is. A héten viszont még jobban rákapcsoltam, és a teljes felkészítő erőnléti edzést csinálom a Ramadában, ahol a legutóbb is. Ez a program már a múltkor is bevállt. Szerencsére úgy érzem, hogy hiába hagytam ki egy évet az előző meccs óta, a novemberi felkészülésem még sem volt hiábavaló. Ne felejtsük el, hogy jó pár héten keresztül készültem a Cloud elleni összecsapásra, és ami ugyan a sérülés miatt elmaradt, de kondícionálisan sokat jelentett. A hátrtalévő időben még inkább odafigyelek az étkezésekre, és minden napomat az edzéseknek szentelem, csak a felkészülésemre szeretnék koncentrálni. Természetesen a bokszedzést is megkezdem, melyek egy része itthon, másik része majd külföldi edzőtáborban zajlik. Illetve lesznek majd amerikai sparring partnerek is, de a részletekről később tudok többet mondani. Nem szabad lebecsülni az ellenfelemet, Chilembát, de ahogy eddig is, jelen pillanatban sem foglalkozhatok mással, csak azzal, hogy újra győzelemmel távozzak Amerikából.”
A gálát és Erdei 10 menetesre kiírt félnehézsúlyú mérkőzését a tengeren-túlon az HBO csatorna fogja élőben közvetíteni.

Forrás: Erdei Zsolt menedzsment, Magyarország

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Klink Zoltán: Köszönjük, mostantól az összesítő oldalon keresztül is elérhető lesz a blog:

http://www.profiboks ...

    2012-07-24 14:34:29

@Klink Zoltán: Nagyon örülünk neki! Már kezdtem megijedni, hogy nem lesz Zsolt mellett külön erőnléti edző.
Sok sikert, akadálymentes felkészülést!

» N_Ricsi   válasz erre
    2012-07-24 14:23:40

@Klink Zoltán: Óriási! Köszönjünk az adalékokat. Kínozd csak őket :)!Sok sok sok sikert!!

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-24 13:16:23

http://zoga.blog.hu/ ...
itt az első:))

» Klink Zoltán   válasz erre
    2012-07-24 13:02:31

@Klink Zoltán: Már kezdtem félni, hogy a sikeres együttműködésetek véget ért, mert sehol nem olvastam arról, hogy együtt folytatjátok. Örülök, hogy most ezt cáfoltad, mert a Mitchell elleni felkészülés végén Zsolti úgy nézett ki és láthatóan olyan erőnléte volt, mint még soha. Sok sikert nektek újfent!

» shyrkahn   válasz erre
    2012-07-24 11:52:05

@Klink Zoltán: Ennek én is örülök...és annak is, hogy N_Ricsi értesülése ezek alapján téves lehet :-)

» Gonoszfóka   válasz erre
    2012-07-23 21:24:13

@Klink Zoltán: Induljon a banzáj!:)

» Bruneor   válasz erre
    2012-07-23 21:20:18

Na ez már valami. De jó lenne valami szép a vége felé. Sajnos az az érzésem, hogy Zsolt után egy darabig éhesek leszünk egy ilyen szintű bunyósra mint Ő.

» luckyz   válasz erre
    2012-07-23 20:13:19

@Klink Zoltán: Szuper! Baromi jók ezek a hírmorzsák a felkészülésről, köszönjük szépen! Sok sikert kívánok neked és a teamnek! Győzni kell!

» kovacs alajos   válasz erre
    2012-07-23 18:57:31

ne találgassatok:) holnap megnyitom a blogot...

» Klink Zoltán   válasz erre
    2012-07-23 18:21:45

Zsolt motiváltnak tűnik a nyilatkozata alapján, ami nagyszerű. Az HBO-n egy meccs mindenképp kiugrási lehetőség, remélhetőleg nem lesz görcsös az elején. Feltételezem Sdunek vállalja a felkészítést, és az erőnléti edző egy Klink mellett dolgozó személy lesz, aki már foglalkozott Zsolttal.

    2012-07-23 18:19:07

@Gonoszfóka: Szerintem egy ideig biztosan nem...
Klink január óta a női vizilabda válogatottnak az erőnléti edzője és ugye kijutottak az olimpiára, ahová neki is menni kell.
Nem tudom, hogy ki foglalkozik jelenleg Zsolttal, de hogy Klink nem az biztos...

» N_Ricsi   válasz erre
    2012-07-23 17:48:40

A felkészülésről esetleg Zoga blogján olvasható lesz adalék? A Cloud elleni meccsnél elindult, aztán gondolom a sérülés miatt félbe is szakadt. Én mindenesetre örülnék neki :-)

» Gonoszfóka   válasz erre
    2012-07-23 14:38:35

Tényleg lényeges az óvatosság. Az elbizakodottság nem sok esetben fizetődött eddig sem ki.

» shyrkahn   válasz erre
    2012-07-23 11:26:38

Na végre ,itt volt az ideje már egy jó kis Madár meccsnek ,és természetesen az ő győzelmét várom méghozzá kiütéssel!!! :)))

» horváth gergely   válasz erre
    2012-07-21 23:25:42

Nana, azért óvatosan kezeljük ezt a mérkőzést, a kincstári optimizmus nem kifizetődő. Zsolt több, mint egy éve nem bokszolt, nem tudjuk mennyire hatalmasodott el rajta a ringrozsda, továbbá nem tudjuk a valós helyzetet a kézsérüléséről. Chilemba nekem sem tűnik megoldhatatlan feladatnak, de nem is egy leírható bunyós. Fiatal, éhes, nem képzetlen. Viszont elég lassú, nem nagy ütő, nem is pressure fighter, alapból mintha Zsoltnak lenne kitalálva. Azt azért ne felejtsük el, hogy Chilembának ez a bizonyos "nagy" kiugrási lehetőség és a motiváció szárnyakat adhat.

» iceman   válasz erre
    2012-07-21 21:42:28

@prof: Azért az Erdei-Chilemba meccs azért több szempontból sem passzol a másik két meccshez, hogy pusztán rá lehessen húzni a sablont, hogy DiBella itt is a fiatalt akarná futtatni!

Rodriguez és Del Valle ellenfele nem DiBella-bunyós, ez szerintem igencsak lényeges. Nyilván egyértelmű, hogy itt kit látna szívesen győztesnek Lou.

Erdei meccsén mindketten DiBellások (illetve Chilemba co-promócióban), viszont Erdei a megfelelő helyeken képes többszáz magyart az állandóan nézőhiánnyal küszködő DiBella-gálára vinni, Chilemba meg nemigen érdekel egy fizető nézőt sem az USA-ban.

Szóval lehet, hogy Chilemba 25 éves és meg tud verni ilyen limitált képességű és már totál leépült Mirandákat, de tudásban és ami még fontosabb fizető nézők vonzásának tekintetében jóval fölötte áll Zsolt. Ha Erdei itt tisztán nyer, bármelyik nagy tv megveszi egy elit félnehézsúlyú elleni meccsét.

Szóval én abszolút nem aggódok amiatt, hogy Chilemba lenne a kívánt győztes, mert szerintem nem is az...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-07-21 13:13:51

@Nagy Márk: Jó érvek, fiatal és magasabb, tehát nyerni fog :)))))

» Mr.Chapel   válasz erre
    2012-07-21 11:17:43

Azt valóban nem szabad figyelmen kívül hagyni az esélyek latolgatásakor, hogy ez a gála maga Lou DiBella szerint a fiatal feltörekvő bunyósokról szól, akik most komoly próbatétel, válaszút elé állítódnak. Tehát DiBella Chilemba szemszögéből tekint az események elé.
Itt Madár jelenti a legyőzendő ellenfelet, nem Madárnak lett kiválasztva felhozó, szintemelő mérkőzésre Chilemba.

Az más kérdés, hogy:
1. magyar szemszögből, szurkolói vénánkkal el sem tudjuk képzelni Madár vereségét
2. egy optimális világban (ahol mindkét fiú a maga 100%-át hozná) teljes bizonyossággal Zsolt felé billenne a mérleg nyelve.

Csakhogy mindenki ismeri az elmúlt évek történéseit.

    2012-07-21 09:40:56

Sírok milyen önbizalommal írjátok, hogy nyerni fog a madár :D Szerintem 33-1-0 :S Már idős Zsolt, Chilemba fiatal, magasabb...de az ökölvívásban bármi megtörténhet :)

» Nagy Márk   válasz erre
    2012-07-21 04:42:46

http://www.eastsideb ...

GYŐZNI FOGSZ MADÁR!!!!!!!!

» FireBird   válasz erre
    2012-07-20 18:20:14

Reméljük minden rendben lesz végig és jól teljesít majd Madár!
Egyébként az edzőkről lehet tudni már valamit?
Klink irányítja majd az erőnléti felkészülést és marad Sdunek a bokszedző?
Mert erről még nem nagyon lehet hallani semmit...

» N_Ricsi   válasz erre
    2012-07-20 18:15:09

nemhinném, hogy meggyógyult teljesen a keze, verhetőnek tartja ezt a srácot 'egy kézzel' is, ellenben clouddal.. és tudja, hogy ez az utolsó alkalom, bekell vállalni, ennyi :)

» tollanik   válasz erre
    2012-07-20 15:02:51

@Zoli: A pontozóktol kell félnie. épp ezért kéne sok magyar szurkoló.. Ha látja di bella hogy sok szurkoló van akkor látnia kéne hogy pénz is van zsoltiban és talán nem ad furcsa instrukciókat a pontozóknak.

» Róna Csaba   válasz erre
    2012-07-20 14:43:59

A fájós kézről csak annyit, hogy Hamed-nek a pályája vége felé már annyira fájt a keze, hogy csak beinjekciózott kezekkel tudott ringbe lépni. Persze ez azért volt mert a meccseken általában tördelte a kezeit.

» pacquiaofan   válasz erre
    2012-07-20 12:01:09

Zsoltinak nem kell aggodnia egy pillanatot sem...TKO 8-ban. Egyszeruen nem latom miben lenne jobb Chilemba.
Lassu, szelesen ut, a vedekezese kozepes az egyensulya borzalmas amikor kombinaciokat ut, ezert is nincs ero az uteseiben.
Tokeletes ellenfel ebben a pillanatban Madarnak. Ismertebb bokszolok koze tartozik, viszont lehet ellene csillogni... Csillogni is fog Zsolti, hulyet fog a sracbol csinalni. Nem hurka a gyerek, de Zsolti klasszisokkal jobb nala.
Remenykedjunk, hogy nem jon kozbe semmi mert ez egy szamunkra nagyon elvezetes meccs lesz, mar alig varom.

    2012-07-20 11:52:52

@prof: Remélem már jól van a keze

» Right hook   válasz erre
    2012-07-20 11:00:48

@Right hook: Mindenki ezt szeretné hinni.
Ami tényt ismerhettünk az előző hétig kommunikáció szintjén: a zsákolásnál nem érzi, ringben még nem próbálta.
Mivel múltkor Cloudnál ugyanez volt a helyzet: zsákolás O.K., de éles kesztyűzés folyamatában nem O.K., kétféle következtetést vonhatunk le a Chilemba-meccs aláírása kapcsán.

1. Tartósan letesztelték "élesben" a kezet, és nem jött elő a fájdalom.
2. Annyira "mindent vagy semmit" volt ez a helyzet Chilembával, hogy belevágtak, és reménykednek, hogy majd nem jön elő a fájdalom a ringben az ütéseknél.

Melyik az életszerűbb, ismerve az eddigieket?

Az előzőekben vázolt 3 kimenetelből

1. minden O.K., kipróbáltan megjavult a visszatérő csonthártyagyulladás , ami fájdalmassá, ill. elviselhetetlenné tette az ütéseket
2. zsákolásnál O.K., az éles kesztyűzésekkor meg majd meglátják, s ha fáj, blokkolják valahogy, esetleg ezzel vállalva akár egy későbbi tartós deformitást, de aktuálisan mehet a felkészülés és a meccs a' la Mayweather
3. zsákolásnál O.K., élesben meg ha visszatér a sérülés, lemondják a meccset a' la Cloud.

Szeretném hinni az első verziót.

    2012-07-20 10:55:26

Nagyon orulok ennek ahirnek annak megjobban,hogy Zsolt motivaltnak tunik. Ez a csavo verheto csak ne legyen megint Tescos az a felkeszules mert nagyon fontos,hogy ez a srac gyozni megy a tingbe. Ezt bele kell vesni Zsolt fejebe. Mitchell es Onyango nem azert mentek a ringbe, de ez a srac azert lesz ott. Igy kell hozzaallni nem pacsizos abron meg santiago blades stb hurkak jonnek most.
Garay szintu gyozni akaras lesz a ellenfel fejeben csak mas stilusban.

    2012-07-20 10:37:34

Zsolt nem menne bele egy meccsbe, ha sérült lenne még a keze, már biztos rendben van.

» Right hook   válasz erre
    2012-07-20 10:31:58

Ez ellen a kőkemény afrikai ellen sérült kézzel kiállni nem szabad.

    2012-07-20 10:26:42

Kulcskérdés a kéz állapota.

Elvileg, ha Zsolt és a körülötte álló, érdemi döntést hozó emberek rábólintottak a meccsre, akkor ugye a kéznek rendben kell lennie. Olyan nincs, hogy másodszor is vissza kell mondani majd az aktuális, már bejelentett mérkőzést. Tehát indirekt módon állíthatjuk, hogy Madárék a Cloud-esetből tanulva, most úgy írtak alá egy szerződést, hogy már tudják: terhelhető az a kéz.

Még az is megoldás lehet, még ha kockázatos is, hogy bár nem javult 100%-osan a kéz, de valamilyen engedélyezett orvosi szerrel, fájdalomcsillapítóva l aktuálisan "elfojtják" az érzékenységet, blokkolják a fájdalmat. Ez persze nem védi az egészséget, de Mayweathernél már láttunk ilyenre példát...

A harmadik eset sajnos a Cloud-történet másolása lehet: erőnléti edzések elindulnak, zsákol, majd az éles sparringok kezdeténél-felénél bejelentik, hogy sajnos visszatért (el sem múlt...) a sérülés, és nincs meccs. Ez persze automatikusan a végső visszavonulást is jelentené.
Bízom benne, hogy mindezeket végiggondolva írták alá a meccs papírjait.

Hajrá Madár!

    2012-07-20 10:02:39

Zsolt bírja a rivalizációt a csapaton belüli megmérettetést,Thoma s Ulrich és Barahsian ellen is megmutatta.Most is így lesz.

» Cs Aladár   válasz erre
    2012-07-20 09:47:37

Egyetértek. És nincs öcsi bácsi azt mondta ennyi elég,és " engem a közönség nem érdekel" szöveg, harcolni kell,ha kell kockáztatni, kiütni, ha akar valamit a jövöben!A közönséget kell megnyerni, hogy eladható legyen a jövőben.

» Calzaghe   válasz erre
    2012-07-20 09:45:14

Remek hír, bár ilyen ellenfeleket az Uni is hozott neki. Ha netán összejön ismét egy nagy meccs, arra meg ki kell állni, bármi áron...

» Roy Jones The Best   válasz erre
    2012-07-20 09:21:25

Remek hír! :)

Tegnap volt a 13. menet ismétlése a sport 1-en, ahol Madár nyilatkozott a meccsel kapcsolatban. Elmondta, úgy érzi meggyógyult a keze, de igazából a kesztyűzések alatt fog kiderülni, valóban így van-e. Őszintén szólva nem volt túl meggyőző:( Remélem nem sérülten vállalja be és minden rendben lesz a kezével.

Hajrá Madár!:)

» Bruneor   válasz erre
    2012-07-20 09:12:35

Verhető a srác. Zsolt lábmunkában, kézgyorsaságban veri.
http://www.dailymoti ...

    2012-07-20 07:52:48

Nagyon örülök ennek a hírnek, remélem, ezúttal minden rendben lesz!

Ami a felkészülést illeti, remélhetőleg Klink végig vele lesz, illetve az a külföldi edzőtáborozás idejében el fog kezdődni, mert idehaza sem minőségi sparring partnert, sem megfelelő edzőt nem fog találni ehhez.

Hajrá!

    2012-07-20 06:57:28

Remelem a serülesnek is megtalaltak az okat vagy a terapiat. Nagyon jo lesz vegre a ringben latni ujra !! Hajra Madar !!

» traveler   válasz erre
    2012-07-20 00:32:49

Klink Zolirol nem tesz közvetlen emlitést..Együtt vannnak még? Remélem is..!!(

» Robi67   válasz erre
    2012-07-19 23:28:26

@Árpád: En is remelem!:)

» zee1978   válasz erre
    2012-07-19 23:18:19

Hát először ezt a meccset hozza. Legutóbb, amit hallottam tőle nyilatkozatot, az alapján "egészséges", "majd meglátják mit bír a keze"... Remélem fogja bírni.

    2012-07-19 23:01:02

Most nincs mese, hengerelni kell!

» gyurcio   válasz erre
    2012-07-19 22:55:10

@zee1978: Szerintem a Cloud-Pascal győztesénél fog kikötni e meccs győztese(rem Zsolt).

Ezt azért gondolom mert ugye Dibellának velük sikerült ezelőtt is megegyeznie.

Mindkettő ellen esélyes Zsolt.Viszont ha pontozásra kerül sor(valszeg ez lesz) akkor szinte kizártnak tartom h Zsolt nyerhessen(volt ugye Pascal-Hop 1,ill Cloud-Campillo érdekes eredményekkel)

Na de előreszaladtam,csak hát jó tervezgetni :-)

» Árpád   válasz erre
    2012-07-19 22:38:54

Hú, ez nagyon jó hír.
Hajrá, Erdei Zsolt!

    2012-07-19 22:30:42

@kovacsik: Ez igaz,de talan a kovetkezo mar nevesebb lesz!:)

» zee1978   válasz erre
    2012-07-19 22:30:41

@zeta: úgy értem, nekem, és vszínű az átlagamerikainak sem ugrik be az arca, ha bemondják a nevét. se az eredménye..

» kovacsik   válasz erre
    2012-07-19 22:21:45

a Mitchell szinttől ez hatalmas előrelépés/megmérett etés

ha ezt a tagot is meggyőzően veri/kiüti, akkor talán megnyílhatnak a kapuk egy esetleges címmeccs felé

Hajrá Madár!

» Virág Csaba   válasz erre
    2012-07-19 22:09:13

annyira nem ismeretlen, nezzel youtube-ot.

    2012-07-19 21:56:33

gengszter kép erdeiről! :)
elég félelmetes.
(bár ez nem mindig jó, mert az öregek általában a markánsabb arc miatt félelmetesebbek, de bokszban a fiatalságnak meg van az előnye..)

tényleg ismeretlen ember az ellenfél, de hbo az jelent vmit.
úgy jelent(het) vmit, ha erdei meggyőzően nyer.
de pont az ilyen nevenincs emberek ellen rizikós ez az út...
sokat várnak.
hajrá! ( erdei:) )
örülök h ismét bokszol. már azt hittem többé nem látom..

» kovacsik   válasz erre
    2012-07-19 21:48:22

Nagyon jó hír!!!

Hajrá Zsolt!!!

» Árpád   válasz erre
    2012-07-19 21:46:41

Megint 1 másodvonalas ember, de legalább lesz 1 mérkőzése!

» Calzaghe   válasz erre
    2012-07-19 21:39:17

Remek hir, remelem minden rendben lesz.. Madár techinkájával Chilemba siman verheto ellenfel.. de lehetoleg ne akarjon hirigbe belemmenni...

    2012-07-19 21:28:15

Most ennek nagyon de nagyon szívből örülök.hajrá Madár!!:)

» zsoltii   válasz erre
    2012-07-19 21:20:46

Hajrá, Madár, mutasd meg a magyar virtust!!! Mindent bele!

» cherokee20   válasz erre
    2012-07-19 21:19:20

nagyon kemény lesz ennyi kihagyás után, meg kell oldani Zsolti

    2012-07-19 21:19:15

Hajrá Bajnok!!!!

    2012-07-19 21:17:26

hajrá Zsolti!

    2012-07-19 21:17:15

Nah hát hajrá, ha a motiváció rendben van, akkor hozni lehet. Szurkolok neki nagyon, de sztem itt mindenki.

» Miskolci   válasz erre
    2012-07-19 21:13:53

Igazából Zsolt már korábban eldöntötte, hogy bevállalja ezt a meccset, csak a hivatalos bejelentéssel nyilván meg kellett várni, hogy minden részletet tisztázzanak. Másfél hete a Klitschko-Thompson gála közvetítése előtt-alatt volt szerencsém pár pár mondatot váltani vele, és amikor adáson kívül rákérdeztünk, hogy mi a helyzet, vállalja-e, akkor gondolkodás nélkül azt mondta, hogy persze, eleget pihent, és szeretne már bunyózni. Én a magam részéről nagyon örülök ennek (annak pedig pláne, hogy igazán motiváltnak tűnik), mert az elmúlt hónapokban nem úgy nézett ki, hogy bokszolni fog még valaha...

    2012-07-19 21:10:56

YESSSSSS!!!!!!! Hajráá. Ki lesz az edzője??

» scarface   válasz erre
    2012-07-19 21:09:59

Szuper !!!
És remélem természetesen itthon is élőben fogja közvetíteni egy országos TV csatorna!!!
Nagyon Hajrá Madár !!!!!!!!

» Mr.Chapel   válasz erre
    2012-07-19 21:01:06
fel