Martinez nagyon komolyan veszi Chavezt
Eddigi nyilatkozataival ellentétben meglehetősen nagy tisztelettel beszélt szeptemberi ellenfeléről, Julio Cesar Chavez Jr.-ról a középsúly legjobbjának tartott Sergio Martinez: "Sokkal motiváltabbnak érzem magam, mint bármelyik más meccsem előtt a karrierem során. A Paul Williams elleni visszavágó óta nem éreztem ilyet. Tisztelem őt, mint ökölvívót, főleg a legutóbbi meccse óta. Mikor azt mondtam, hogy baseball ütőt is hozzon magával a ringbe, persze nem gondoltam komolyan, nagyon kemény meccsre számítok ellene. Chavez nagyon sokat fejlődött fizikálisan, nagyon erős és szívós. Érett bunyós lett belőle, és már nagyon jól érzi az ütőtávot. Andy Lee ellen ez nagyon látszott, tudta, hogy mikor és hogyan gyakoroljon nyomást, ezek előzőleg nem nagyon mentek neki.".
Hozzászólok:
@Norman: igen, ez kb annyiról szól, h nem akarja h ez a meccs ismét meghiúsuljon.
chavezt saját menedzsere helyett/mellett ő(martinez) is bíztatja,nehogy beijedjen.
"Mikor azt mondtam, hogy baseball ütőt is hozzon magával a ringbe, persze nem gondoltam komolyan"
Akkor marad a Vipera...
jah kicsit felértékelődött kischavez előző meccse után, majd akkor jön ki a különbség mikor 1 klasszis ellenfél áll vele szembe... mint pl martinez :)
@zee1978: Szerintem ha Martineznek harcolnia kell,akkor sem hinném,hogy ő jönne ki rosszabbul..:)
@edge: Nem az a kerdes, az elso 5 menet utan hogy fognak allni, hanem, hogy mondjuk a 8.-tol kezdve lesz-e Martineznek meg annyi kondija, amivel ezt a taktikat tudja csinalni.
En meg ugy gondolom,hogy Chavez szepen
levagta a sarkokat a harmadiktol es Lee-nek
nem volt mas valasztasa csak,hogy harcoljon.
Persze Martinez egy mas kategoria.
O lehet,hogy simman eltancol.
Jo meccs lesz az bisztos!:)
sztem andy lee pár meneten át szépen megmutatta, hogy lehet nagyon egyszeruen megverni chavezt. lábon eleg lassunak tunik, ugyhogy csak el kell mozogni es kipontozni... martinez meg pont ebben nagyon jo, lábmunka, szurkálgatás, keresztbeverések... ha vmit nem ront el nagyon, akkor sztem sima martinez wp lesz
@kovacsik: Ha tényleg betojt Martinez, akkor Chavez nagy sz@rban van. Ugyanis Williams-t is ijedtében (vagy félelmében?) ütötte ki (asszem Williams edzője szerint)! :)
szerintem jó meccs lesz ,nem lesz egyszerű dolga Martineznek ,de úgy gondolom ki fogja ütni Chavezt a mérkőzés vége felé,legalább is én erre számítok , amúgy ezen a képen hogy vigyorog a háttérben Dibella reméljük összehoz valami jó kis meccset Madárnak!!! :)))
ha a williams elleni martinezt látjuk chaveznek nagyon rossz estéje lesz :)
Mondtam, hogy Martineznek rég volt ilyen ellenfele, aki ennyire pörgette volna.
Kiscsávez közelharcra karja majd késztetni. Az az esélye. Kívülről lebontja Martinez. De ettől még lehet udvarias... :P
"El ne fuss Chavez fiam, kell a zsé" címet is kaphatott volna ez a cikk... :)
@sutyesz: igen, betojt.
megint, ismételten,szokásáho z híven ahogy eddig is ezért maradt el ez a meccs :)
ui:
remélem csak viccből kérdezted..






