boxkesztyű, boxzsák, bandázs

Erdei vs. Chilemba szeptember 29-én?

2012-07-02 14:55:00 / N_Ricsi/Erwin

Az ESPN szakíró Dan Rafael múlt heti blogbejegyzése szerint elképzelhető, hogy Erdei Zsolt szeptember 29-én az amerikai HBO élő közvetítésében összecsaphat a legutóbb Edison Mirandát legyőző Isaac Chilemba-val. Az említett hírben egyelőre csak lehetőségként említi az újságíró az összecsapást, amely egy új sorozat első epizódja lehetne az HBO csatornán. Az már biztosnak tűnik, hogy a mashantucketi gálán kerül sor az Edwin Rodriguez vs. Jason Escalera, valamint a Luis Orlando Del Valle vs. Vic Darchinyan találkozókra, és a rendezvény harmadik tv-s mérkőzésén léphetne szorítóba Erdei és a malawi származású Chilemba. A 25 éves afrikai bunyós 2005-ben kezdte profi karrierjét, és eddigi 21 mérkőzéséből mindössze egyet veszített el, valamint korábban több kontinentális, interkontinentális címet is birtokolt, illetve begyűjtötte az IBO nagyközépsúlyú bajnoki övét is. Az esetleges Erdei vs. Chilemba találkozót hivatalos források még nem jelentették be, ami azért sem meglepő, mert a mindkét bunyós promótáló DiBella nyilatkozata szerint jelenleg még csak szervezési, tárgyalási stádiumban van az összecsapás, így a létrejötte egyelőre bizonytalan.

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Andorka Zoltán: Esetleg valami info nincs ,hogy hogyan állnak az egyeztetések?

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-18 14:04:23

@Dirhanka: gondolom még nincs hivatalos megegyezés, a tárgyalás tényét Erdei se tagadta

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-18 12:18:18

a Boxrecen még mindig csak Isaac Chilemba neve van fent,ellenfél nélkül

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-18 10:24:47

Jó lenne sparring partnernek Zsoltnak egy Gabriell Campillo és egy Fabricio Tiozzo (de ő már visszavonult)utána bárkinek neki merném engedni győzelmi eséllyel.

» Cs Aladár   válasz erre
    2012-07-18 08:09:39

@veres tamás: akkor mar ertem...!

Bulvar hirek...!

» zolimt   válasz erre
    2012-07-17 21:34:47

http://borsonline.hu ...

» veres tamás   válasz erre
    2012-07-17 21:31:25

"az IBO eddig veretlen nagyközépsúlyú bajnoka" az tortenetesen Thomas Oosthuizen!

honnan az idezet?

» zolimt   válasz erre
    2012-07-15 19:56:56

Erdei Zsolt újra ringbe száll: szeptember 29-én a dél-afrikai Isaac Chilemba, az IBO eddig veretlen nagyközépsúlyú bajnoka ellen öklözhet. Nem véletlenül áll rajthoz a szombati Balaton-átúszó versenyen, ezt afféle fizikai felkészülésnek tekinti. Az összecsapást egyébként az HBO tévétársaság is közvetítheti.

» veres tamás   válasz erre
    2012-07-15 19:50:55

HBO Live miatt simán vállalható:)

csak az a baj, hogy nem Madár mellé keresnek ellenfelet ezen a gálán, hanem ő lesz a beugró, felhozó?:)

» Virág Csaba   válasz erre
    2012-07-06 21:45:29

Zsolt nem panaszkodhat arrol,hogy "nem lesz ideje felkészülni",meg hasonlok: állitolag végig formában volt tartva..Neki,akinek ilyen jo erönléti edzöje lett meg kell oldania ezt a feladatot is,-bár a ringrozsda miatt tényleg rossz volt nézni Michell elleni elsö pár menetet..Veresége minden nagy névnek lehet--számára viszont ilyen Chilemba ellen ez a pályafutás és a menedzselhetöség végét jelentené....Aladár, thanx!!

» Robi67   válasz erre
    2012-07-06 21:13:16

Megnéztem ezt a Chilembát,olyan Campillo -Olyango stílusú nem elég gyors de jó bokszoló hosszú kezű magasabb jók a felütései.Zsolt egy osztállyal fentebb van gyorsaságban ,jobban elmozog ,jobban forgatja az ellenfelet.Jól kell megválasztani az ütőtávot és 3-4 menetig veszi fel a tempót Zsolttal.A gyenge pontja ,közel kerülni és szűk de pusztító rövid gyors ütésekkel a kesztyűk között megelőzni ,beleverni mert a jól látható nagyívű horogütéseket jól észreveszi,de nem olyan jó és rutinos mint Campilló.Zsolt elintézi ,forgatni ,mozgatni ,megelőzni ,közelről kőkeményen beleverni,ki az ütőtávból és nem leállni verekedni.Hajrá Zsolt!

» Cs Aladár   válasz erre
    2012-07-06 17:38:16

Nem értem,hogy miért kell annyira félteni azt a makulátlan mérleget!Sokan azért fanyalognak,hogy nem volt még letesztelve Madár....mások meg a mérlegét féltik!A legnagyobbaknak is van veresége!Az ökölvívás már csak ilyen.Mit ér a veretlenség,ha még Ő maga sem tudja,hogy mire lett volna képes egy komolyabb ellenfél ellen?!A vereség nem szégyen!A megfutamodás.....az a szégyen!

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2012-07-05 14:26:23

Azt hiszem mindenkinek tiszta ,hogy Madár a jobb bunyós :D. Ami a Isaac Chilemba mellett szólhat,hogy Zsolti azonos időszak alatt 1 szer boxolt , Chilemba pedig 3 szor.A bizonyos ringrozsda...Byron Mitchell ellen is elég pontatlanul kezdett az első 2-3 menetben.Voltak lufik rendesen ,és kapott Zsolt néhány elkerülhető ütést is. Remélem egy nagyon pontos Madarat fogunk látni ,aki hidegvérrel, villángyors ,3-as 4-es kombokkal folyamatos mozgással örvendeztet meg minket.

Jó sparing partnereket és kiváló felkészülést Zsoltnak! Hajrá Madár!!

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-05 08:36:08

Az is kérdés hogy függetlenül a fizikai felkészítéstől hogyan bírná Zsolti a 12 menetet egy éles, kemény meccsen.

    2012-07-05 08:23:02

@Robi67: Hosszabb keze van Chilembanak, nem rossz bokszoló de a védekezése jobb Zsoltnakés szerintem a kondija is.Ha elfogulatlan vagyok végig megy a mecss pontozásos Zsolt győzelem.Ha nagyon optimista akkor 6-8 menetben kiütéssel Zsolt.

» Cs Aladár   válasz erre
    2012-07-05 07:42:23

@alain: Fragoval együtt 5 meccs. a többi mind hurka, ebben egyetérthetünk. ezét is mondom, nem volt túl sok ilyen meccse a 33ból.

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-04 19:51:17

@Andorka Zoltán: ulrich, gonzalez, shanoune, garay is viszonylag nagyon jól voltak rangsorolva. mikor Zsolt találkozott velük.

    2012-07-04 19:44:53

@Cs Aladár: Mik az odds-ok Tisztelt Aladár Mester,szerinted?(Pe rsze,ha Madár nem kezd el gyengélkedni,ill.ásv ányvizet árulni..((( Dibella a tutira megy:mindkét fiu az övé,igy kéz-közelböl tudja öket motiválni: Zsoltinak annyit mondd:"tessék,itt van még egy legutolsó sansz,hogy el ne felejtsen az amerikai tv-s boxtársadalom ",Chilemba-nak meg annyit mondd: nesze,fiatal titánom,itt egy kiöregedni látszó,de baromi technikás fehér börü rutinos róka, nivós felhozónak..Ha kikapsz,az "ö felhozója voltál" és öt viszem tovább"...((

» Robi67   válasz erre
    2012-07-04 19:37:24

@Andorka Zoltán: Nem gondolom hogy bármit is meg kéne még mutatni neki,nincs rajtam szemellenző,pont ezért írtam amit írtam.

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-04 17:06:56

@dudás istván: az hogy mire vágyik, az egy dolog. ha szemellenző nélkül nézed Zsoltit, és kiveszed a Frago elleni meccset, nem sok ilyen jól rangsorolt ellenfele volt mostanában még így sem, sőt egész karrierje során sem.

szóval ez bőven nem a bohóckodás kategória lenne. Bele kell menni, és nyerni. Most mutathatja meg, hogy éhes még a sikerre.

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-04 15:53:51

Szerintem így a vége felé már ő sem ilyen Chilemba félékre vágyik,szerintem hagyja a francba az egészet,ez csak bohóckodás.

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-04 15:36:33

Ez az üti a zsákot dolog engem se győzött meg. Más zsákot ütni, meg más az ellenfél fejét, karját, vállát... És nem is azt hallani, hogy teljesen rendbejött volna a keze, illetve hogy nagyon motivált lenne. Remélem az egyéb hírek a tévesek, de én azért emiatt aggódom.

Tény, hogy jól rangsorolt ez a srác, és simán verhető is, de ahhoz jó állapotban kéne legyen egészségileg és fizikálisan egyaránt.

Mind1, ha már elvállalja, akkor azért sok sikert neki, drukkolni fogok, az biztos :)

    2012-07-04 15:13:07

nemhinném h most hírtelen csodával határos módon meggyógyult a keze.. utolsó meccs a szerződés szerint, utoljára kereshet nagy lét, ellenfél se vészes.. bekell vállalni, aztán civil élet

» tollanik   válasz erre
    2012-07-04 14:38:49

@alain: DiBellánál nem túl gyakori, hogy a bunyósait egymás ellen küldje, máskülönben Chilemba egy jó ellenfél ennyi kihagyás után, jó ranglistás helyekkel és már szerepelt párszor az ESPN-en szóval legalább láthatták már a nézők.

Ez a meccs egy DiBellás gála keretében az HBO-n lenne, ez elég jó így összességében.

Én speciel továbbra is elutasítom a Shumenov elleni meccset, nincs rá semmi szükség és Erdei nem tudná annyira megverni, hogy elég legyen a Shumenov-bérenceknél is. Nagy kár lenne elcsúfítani egy tökéletes mérleget egy előre kalkulálható pontozói csalás miatt, nem véletlenül nem hajlandó senki sem elmenni egy Shumenovék által rendezett gálára ellenfélnek...

Másrészt max. a Showtime-ra tudna ez a meccsre beférni vagy oda se...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-07-04 13:41:39

tegye fel a kezét, aki korábban már csak egyszer is megemlítette Chilemba nevét, mint bármilyen szempontból érdekes Zsolt ellenfelet...

Oké, ennyi kihagyás után őrültség lenne "nagy név", de ott lenne Shumenov...

na mindegy, remélem, összejön, egészségesen, győzelemmel, és jöhet valami nagyobb dobás.

HAJRÁ ZSOLTI!!!

    2012-07-04 13:27:16

@ogreface: nem tudom. ennél jobban kívánni se lehetne visszatérni, mert nagoyon jól van rangsorolva Chilemba, közvetlen elitbe. egy Cloud Hopkins Dawson Pascal 4es elérhetetlen, ezt ő is tudja, mondta is. Cleverly ugyse állna ki vele, Shumenov maradna, de ő is más vonalon megy.
szóval Chilemba az egyik lehető legjobb ellenfél lenne.

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-04 11:34:52

Ha tényleg jó a keze, el kell vállalni. Jó ellenfél, korrekt lehetőség hajrá!

    2012-07-04 11:29:50

@Andorka Zoltán: De kivel? Ki lesz az a név, aki rendesen motiválja Zsoltit?

» ogreface   válasz erre
    2012-07-04 11:00:03

@edge: Na, akkor mindjárt keresünk egy harmadik újságcikket, ahol meg azt mondja, még egy kicsit sajog... :)

» ogreface   válasz erre
    2012-07-04 10:51:35

@ogreface: igen, ezen a gálán Chilemba a biztos, ezért tárgyalnak Zsolttal is. Lehet hogy nem fog létrejönni a meccs és más valakivel bokszol :)

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-04 10:49:09

ogre:

- A keze bírja a terhelést?
- Bevallom, november óta sparring partnerek ellen nem kesztyűztem, de a zsákot már tiszta erővel püfölöm, ahol érem, és örömmel jelenthetem, eddig semmi baja a kezemnek.

http://www.nepszava. ...

    2012-07-04 10:40:36

@edge: "a keze már nem gond"

Hááát, nem tudom, de nálam ez a "pihentettem eleget" nem tűnik túl meggyőzőnek. Ez mondjuk rögtön kifog derülni, ahogy el kezd edzeni.
Egy kicsit az is gyanús, hogy azt mondja, hogy "tárgyalnak, de az ellenfél kiléte sem biztos még", pedig ezen a gálán Chilemba a "biztos személy"...

» ogreface   válasz erre
    2012-07-04 10:37:47

Ez a 86.-feltételezett hír ,hivatalos megerősítést várunk nem kiszivárogtatást.

» Cs Aladár   válasz erre
    2012-07-04 08:48:20

Sdunek Vitalival készül a szeptember eleji meccsre ergó Madár megint a fele felkészülését majd egyedül csinálja. Ez most hogyan lesz?
De ne legyen igazam, és hajrá Madár!

» Jor-El   válasz erre
    2012-07-03 22:30:51

@edge: sokat nyerhet, és sokat is bukhatna a meccsel, de hát ő a nagy meccsekért szerződött :) ha azt nézem, hogy Chilemba mindenhol top10es, akkor ez igenis nagy meccs. ha ez megvan, lehet még nagyobb :)

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-03 22:22:20

legalább tud rola, a keze már nem gond es nem utasitja el egyertelmuen a dolgot.. sztem ez azt jelenti, hogy el fogja vállalni.

    2012-07-03 21:03:28

http://www.blikk.hu/ ...

» N_Ricsi   válasz erre
    2012-07-03 20:57:59

@sziporka: Sok bajnok hivatkozott egy vereség után arra ,hogy kevés volt a felkészülési idő.Gondolom teljesen nem inaktív Zsolt sem,csak hát eltelt egy év,és ő sem lett fiatalabb. Ezért gondolkodtam rajta ,hogy elég lesz e 3hónap.Megnéztem a híradós felvételt,és elég messze van fizikálisan az utolsó formájától. Biztos tudni fogja ,hogy mit vállalhat. DE igen eddig még csak pletyka a dolog,majd ha biztos a dolog több értelme lesz agyalni! Hajrá Madár!

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-03 18:46:59

Én attól tartok, Madárt viszik Chilembának. Csak akadjon meg a torkán. (Nagyon veszélyes gyerek ez a Chilemba...)

    2012-07-03 13:42:31

majd ha http://zoga.blog.hu/ ... megmozdul, hihetünk a pletykáknak... :S

    2012-07-03 13:28:37

Igen, én is attól félek, hogy ha Zsolt nemet mond, akkor DiBella nyugodtan széttárhatja a karját, azt mondván, hogy az utóbbi két meccséből nem lett semmi, és ez csak Zsolton múlott, pedig ő mindent megtett.... szóval muszáj lenne elvállalni. Aztán meg majd kiderül, van(?)-e még benne fantázia.... (no meg pénz).

» dombradigy   válasz erre
    2012-07-03 13:22:40

Megint lehet lerázni a ringrozsdát.

» Thunderstruck   válasz erre
    2012-07-03 13:15:27

@Dirhanka: Ennyi ido alatt szerintem siman tul is lehet edzeni valakit. :)

    2012-07-03 12:24:07

@Dirhanka: "Szept 29. az már kevesebb mint 3 hónap. Elég lehet ennyi idő felkészülni?"

Aki ennyi idő alatt nem tud felkészülni egy meccsre, annak nincs keresni valója a profi bunyóban szerintem.

» sziporka   válasz erre
    2012-07-03 12:22:07

na végre ,itt volt már az ideje hogy Madár ismét bunyózzon egyet , hajrá Zsolti mindent bele !!!!! :)))

» horváth gergely   válasz erre
    2012-07-03 11:28:44

próbáltam külföldi oldalakon keresni erre, ott egy jó meccsként tekintenek erre, de kiemelik Erdei inaktivitását. nézzük meg mi sül ki belőle...

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-03 09:13:56

És dermesztően hasonlít George Foreman-re, mintha a fia lenne. Brrr...

    2012-07-03 08:30:48

@kovacsik: Szerintem is a legveszélyesebb névtelen bunyós. De legalább meccs.

    2012-07-03 08:29:29

Chilemba...
nem egy ütős név. viszont feltörekvő, erős bokszoló. nem ideális választás.
ha legyőzi, semmi, ha veszt, akkor vége.
persze ha Zsoltit tudja eza név eléggé motiválni, és úgy győzi le,h odafigyeljenek rá,akkor volna értelme. de ahhoz meg talán nincs meg köztük a kellő különbség.sztem Chilemba nem egy gyenge alak.

» kovacsik   válasz erre
    2012-07-03 08:18:10

zsolti megeszi uzsonnára, aztán jöhet egy nagy név és csá! :) hajrá zsolti!!!!

» charlie.firpo   válasz erre
    2012-07-02 23:53:59

Ez a dolog már lassan unalmasabb mint a May vs Pac story!
Vonuljon szépen vissza és utána majd évekig,évtizedekig lehet merengeni,hogy mi lett volna ha....
Az igazi nagy bajnokokat az emeli ki a tömegből,hogy nem kifogásokat,hanem kihívásokat keres!

» Vig Szabolcs   válasz erre
    2012-07-02 23:35:01

@Roy Jones Jr.: első résszel 100%ban egyetértek, Chilemba nagyon jól van rangsorolva mindenhol.
vagy vállalja be és zúzza szét, vagy vonuljon tényleg vissza

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-02 21:04:18

Ha létrejönne a meccs (amit kétlek), akkor Zsoltinak kevés lesz az Onyango vagy a Mitchell elleni forma (és itt nem a fizikai állapotára célzok).

» Perkins   válasz erre
    2012-07-02 20:49:16

A Cloud elleni meccs lehetett volna élete nagy mérkőzése, győzelem esetén egy csapásra eladhatóvá vált volna. A szilveszteri időpont is tökéletes lett volna, de sajnos ez mind elúszott.

Az HBO LIVE tényleg jól hangzik, de szerintem DiBella már egy kicsit óvatos Zsoltival kapcsolatban, a múltkori sérülése óta nem hiszem, hogy szivesen épitene rá. Főleg mivel eleve kevés az idő, ezért ha Zsolt megint kidől egy hónappal a meccs előtt, akkor szinte esélytelen helyette beugrót találni.

Másrészt azt sem tudni milyen állapotban van a keze, az utolsó hirek/TV-s riportok alapján még nincs terhelhető állapotban, illetve szedett is magára valamit az elmúlt időszakban, szóval elenyésző esélyt látok arra, hogy pikk-pakk alig 4 hónap múlva összejön ez az összecsapás.

De legyen igy, csak kicsit szkeptikus vagyok már ...

    2012-07-02 20:42:32

Csak remélni merem hogy már nem áll ki huszadrangú bokszolókkal huszadrangú övekért.Neki ennél több esze van szerintem.

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-02 20:40:02

hajrá Zsolt!!!

    2012-07-02 19:43:41

Én egy Erdei-Chilemba meccsel abszolút elégedett vagyok jelen helyzetben. Ha bírja a keze, akkor ezt kell vállalni és következő meccs egy vb-címmeccs lehet, mert ez egy jó "eliminátori" akárhová...

Viszont az szomorú, hogy meg lehetett volna célozni egy ilyen meccsel az üres IBO-övet, ami mindig jó neveknél volt félnehézsúlyban, de ebből már nem lesz semmi, mert rádobták a Cloud-Pascal meccsre...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-07-02 19:35:05

Egyszerre nem lehet sok pénzt keresni, egészségesen bokszolni és világbajnokot verni.
A háromból le kell mondani legalább egyről, ha nem kettőről Zsoltnak, ha gondolkodik még az amerikai karrierben. Mondjuk a kevés pénz-rossz kéz-de világbajnokverés még elmegy, de kevés pénzért egészségesen kikapni már nem túl perspektivikus... :)
De ez a meccs Madár fejében egyik tényezőt sem hozza: valószínűleg kevés pénz, biztosan rossz kéz, és hát Chilemba nem bajnok... :(

Szurkolóként, perspektivikusan viszont szeretném, ha Zsolt vállalna ilyen meccset is, konkrétan vállalná ezt az összecsapást a következő meccs-meccsek érdekében.

De úgy vélem, ha a Cloud-meccs a maga szuperlatívuszaival elúszott, lemondott róla önként a keze miatt, Chilemba meg sem érinti Zsolt inger- és fájdalomküszöbét.

    2012-07-02 19:32:53

@edge: Teljesen egyetértek!
Remélem majd a Klicskó meccs alatt megkérdezik Zsoltot erről...

» N_Ricsi   válasz erre
    2012-07-02 19:11:22

Chilemba boxrec-es lapjan szerepel a szept. 29-i datum,az ellenfel egyenlore ismeretlen . Erdeivel vagy massal, de o tuti bunyozik - nekem ez is azt bizonyitja, hogy inkabb vele szamol DeBella ( ;D ), mint Zsoltival...

» zolimt   válasz erre
    2012-07-02 18:33:02

Sajnos nagyon unalmas duma lett az évek alatt ez a "felfigyeljenek rá" dolog. Nem figyeltek fel rá, nem is fognak. A mérlegétől sajnos nem esnek hasra sehol sem. Dibella nem tervezhet hosszú távra Zsoltival, nem is tudja hogy egy komoly ellenféllel szemben mire képes. A 2 amerikai meccs az szakmailag nulla, hurka.
Ezen a meccsen jópénzért megveretnék Zsoltit, a fiatalt menedzselnék tovább. Zsolti vonulj vissza, könyörgöm.

    2012-07-02 18:18:25

Dibella az mondta, hogy David Price-ot szerette volna még a gálára leszerzodtetni.. marmint harmadik meccsnek, de az nem jott ossze... igy kerulhet egyáltalán szoba a Chilemba vs Erdei. Sztem ez az utolso ajanlat amit tesz Erdei-nek, ha ezt nem fogadja el Madár - akármilyen hivatkozással is - akkor innentol kezdve tenyleg mindent el lehet felejteni.

    2012-07-02 18:18:00

Ja aztan visszajott!

Bocsanat!:)

» zee1978   válasz erre
    2012-07-02 18:14:48

Itt azt irja,hogy visszavonult veretlenul.

http://m.bleacherrep ...

» zee1978   válasz erre
    2012-07-02 18:13:22

@mola: Chilemba utolsó három meccse félnehézsúlyban volt, párszor lejjebb ment, de a mérkőzéseinek a zömét ebben a súlyban nyomja.

» ogreface   válasz erre
    2012-07-02 17:45:15

@dudás istván: Nincs értelme...

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-02 17:40:00

Lássuk be ha egy amatőr és többszörös veretlen világbajnoknak az kell hogy felfigyeljen bárki is rá,akkor már megette a fene az egészet....

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-02 17:39:25

Pár dologra biztos jó lenne ez a meccs. Valószínűleg kiderülne belőle, hogy Zsolt keze mennyire bírja az éles bunyót és mennyi rajta az újra összeszedett ringrozsda, ráadásul egy kis pénz is kereshetne végre.
Vlasovnak kétszer sikerült leküldenie a négust a nyolcadik menetben, de Madárnak ahhoz sokkal több kellene, hogy tényleg felfigyeljenek rá a tengerentúlon. Mondjuk egy KO az első négy menet valamelyikében...

» ogreface   válasz erre
    2012-07-02 17:38:14

@matador: "Sérülten is meg kellett volna verni Cloud-t és most más lenne a helyzet!"
Ez kb olyan, hogy állj ki 100 méter sprintfutásra bokaficammal. Mennyi esélyed lenne?

    2012-07-02 17:34:20

Nincs ezzel a meccsel semmi gond, csak legyen!

» csikimacko   válasz erre
    2012-07-02 17:33:54

Nezzetek mar meg par Chilemba meccset mielott ilyeneket irtok, nem egy szupertehetseg es utheto is... Ha Zsolti ugy all hozza ez egy tokeletes ellenfel jo ranglistas helyezesekkel.

    2012-07-02 17:16:29

@Miskolci: ezért kell majd kiütni!

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-02 17:12:45

@zolimt: Én is ezen az állásponton vagyok. Ahogy a Balzsay-Gutchnecht meccs előtt is írták azonos promócióból fiatal verhető német. Ott se Karesznak választották a német fiút hanem fordítva. Zsolti kora sérülékenysége stílusa miatt nem lett Dibiellának élete szerződtetése, Chilemba rekordjában viszont igen jól mutathatna. A jófejséget sztem felejtsük el, ha Erdei hozna 6-7 menetet, akkor azt az afrikai srácnak fogják pontozni.

» Miskolci   válasz erre
    2012-07-02 17:10:47

@Maris_szomszed: Pontosan erre gondoltam en is! a 25 eves, feltorekvo Chilemba-bol meg boven ki tud venni penzt DiBella, Zsolti jo nev lehetne a merlegeben. ugyis az utolso szerzodott merkozese lenne ( nem tartom valoszinunek, hogy eletbe lep a +2 opcio ). Zsoltinak ( megfelelo motivacioval, fizikai felkeszultseggel es allapottal valamint lehengerlo teljesitmennyel) max 2-3 merkozese lehet meg, Chilemba elbokszolhat meg 10-15 evig es jo menedzselessel sok penzt hozhat a konyhara . DiBellanak semmi erdeke Zsoltit preferalni ...! SZVSZ

» zolimt   válasz erre
    2012-07-02 17:01:37

Tök mindegy ,h ki az ellenfél: legyen valamennyi lóvé a meccsben és az elsö menetek egyikében üsse ki ezt a Chilemba-t,mint a sz..rt!Ekkor legalább felfigyelhetnek rá..Arra már nincs sem ideje,sem lehetösége Zsoltinak,hogy válogasson: tul sok év ment el hiába,várakozva,takt ikázva,hezitálva,bet egeskedve..Ez a meccs arra kell,hogy ismét spotlight-ba kerüljön és "valakinél kihuzza a gyufát".((Pl "robot-mozgásu" Shumenovnál((

» Robi67   válasz erre
    2012-07-02 16:52:59

Sérülten is meg kellett volna verni Cloud-t és most más lenne a helyzet!

» matador   válasz erre
    2012-07-02 16:42:32

@Maris_szomszed: Nem akkora szam az a Chilemba, paran ugy irnak rola mintha Miranda legyozese manpasag akkora fegyverteny lenne. Egy jol felkeszult Zsolti hulyere verne. Itt az a kerdes Zsolti ,hogy all majd a dolgokhoz. Klinkkel szerintem a meccs elott nyolc hettel kellene csak talakoznia mert ha megint tuledzi nagyon rosszul is elsulhet mert ez a csavo azert gyozni menne nem ugy mint Mitchell vagy Onyango.

    2012-07-02 16:34:12

Nem biztos, hogy ez annyira jó hír, itt már nyilván inkább az ifjú titánt nyomatják, a jónevű és kora + állapota miatt verhető Zsolti lehet, hogy "vágóhídra" menne(Chilemba amúgy sem egy leírható kutyaütő).

» Maris_szomszed   válasz erre
    2012-07-02 16:27:03

WBA-nál 6ik, IBF-nál 9ik, WBO-nál 11ik, WBC-nél is 6ik Chilemba, egy jó, magabiztos győzelem HBO-s meccsen akár egy kihívói pozíciót is érhetne.

ha akar még valamit, nincs mese,be kell vállalni

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-02 16:21:11

Csak gyógyuljon meg végre az a kéz! Akárkit lenyom utána félnehézben sztem.

    2012-07-02 16:11:45

Chilemba... Valahogy "kitérdekel" kategória az egész...

» Shaham   válasz erre
    2012-07-02 16:00:39

Hogy is volt? 60 000 dollárt (13,2 millió huf) kapott az uccsó amcsi meccsért?Ha a keze engedi akkor ez zsebpénznek és motivációnak nem rossz!Feltéve ha ennyit, és nem többet kap. Két jó boxoloról van szó , Madár pedig szuper rekordal bír! Ha van realitása ennek a meccsnek akkor az ellenfélnek kellene feljönni súlyban. Emléxem amikor még az álltalam mélyen tisztelt univerzumosok rá akarták erőszakolni, hogy verje meg a Stieglitz.Nem ment bele természetesen ,de cserébe szétrúgta a Fragó hátsóját! Mindenek elött legyen aláírva minden!

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-02 15:55:40

Szerintem van 7 betű, ami bizonyosan motiválná Zsoltit:
"H","B","O"," L","I","V","E "

» belizar   válasz erre
    2012-07-02 15:48:33

@mola: legutolsó 3 meccse félnehézbe volt, előtte volt már egy köztes súlyon. szóval ez sanszosan félnehézbe.

» Andorka Zoltán   válasz erre
    2012-07-02 15:45:18

Zsolt a legszebb eveit bizonytalansaggal toltotte. Igy mar sosem lesz olyan ez meghoditja az usankat mint lett volna kb a Sahnoune meccs utan. De hat meg ennek is orulnek ha oszejonne csak ez is nagyon sokara lesz meg es teljesen bizonytalan.

    2012-07-02 15:45:16

Hmmm,Chilemba,szerin tem inkább jelentse be hogy befejezi,ennek a meccsnek semmi értelme,aminek lett volna értelme az a hajó már elment.Végleg.

» dudás istván   válasz erre
    2012-07-02 15:44:01

Semmi nem lesz ebből.
Amúgy is borzalmas nagy kihagyás van Zsoltiban.

    2012-07-02 15:42:22

Ja "szuperül" hangzik, csak majd Madár lefogyaszt nagyközépbe? vagy Chilemba jön fel félnehézbe? Mert nem lenne mindegy, szerintem nagyközépbe Madár el sem válalná, hány kg lehet most? 80 felett van jóval az biztos!

    2012-07-02 15:32:25

Nekem viszont kétségeim vannak. Egyrészt, hogy összejön-e, másrészt hogy érdekelne-e bárkit, ha győzne ezen a meccsen. Harmadrészt pedig hogy mi motiválná erre, mert ha lehet hinni a híreknek, jelenleg finoman szólva se motivált. Negyedrészt, az utolsó hírek szerint nem bírja a keze az edzést... Bármennyire is szeretem a bunyóját, és szorítottam neki minden meccsén, de szerintem itt az idő, hogy lecserélje a puffogót egy pontkesztyűre...

    2012-07-02 15:19:13

De jó is lenne!

» Busku István   válasz erre
    2012-07-02 15:10:29

Ez szuperül hangzik! HBO, Chilemba jó, de verhető ellenfél, ha hozza Zsolti az már tuti belépő egy nagyobb HBO-s meccsre vagy egy vb címmecsre! Hajrá Zsolti!

» kovacs alajos   válasz erre
    2012-07-02 15:10:25

Szept 29. az már kevesebb mint 3 hónap. Elég lehet ennyi idő felkészülni? Bár még azért nem biztos a hír ,de remélem összejön!! Madár 4ever!

» Dirhanka   válasz erre
    2012-07-02 15:05:55
fel