Haye szerint a Chisora meccs után ismét visszavonul
Tavaly októberben, miután Wladimir Klitschkotól vereséget szenvedett, bejelentette visszavonulását a korábbi cirkáló-, és nehézsúlyú világbajnok David Haye. A brit bunyós aztán szóba került, mint Vitali Klitscko következő ellenfele, majd, miután némi csetepatéba bonyolódott az ukrán ökölvívó legutolsó kihívójával, Dereck Chisorával, mégis úgy döntött, vív egy visszatérő mérkőzést az utóbb említett bokszoló ellenében. A találkozóra július 14-én kerül sor, és Haye szerint lehet, hogy tényleg utoljára húz bokszkesztyűt: "Klitschkoék menedzsere, Bernd Boente azt mondta, bokszoljak Chisorával, és a nyertes megkapja a Vitali elleni meccset. Most viszont úgy tűnik, Vitali valaki mást választott, valami Jimmy Carrt, vagy kit, még nem hallottam róla soha. Ennek a választásnak is megvan az oka, hiszen Vitali valószínűleg kiüti őt, jól fog teljesíteni ellene és egy szép győzelem után mehet a politikába. Biztos, hogy kiütés lesz és nem is fog sokáig tartani, nem úgy, mint az utolsó meccse Chisora ellen, aki jól megizzasztotta. Nem tudom, őt ez most boldoggá teszi-e, de tény, hogy így igazán nagy meccse nem lesz. Wladimir megmondta, hogy nem akar ismét velem bokszolni, ami szerintem fair volt tőle, így nem hinném, hogy lesz köztünk visszavágó. Akkor biztosan összejött volna a találkozó, ha megverem Vitalit. Nem gondolkodom még sokat a Chisora elleni mérkőzés utáni időszakon, de ha nincs Klitschko-meccs, akkor csak erre az egy alkalomra térek vissza. Az utolsó összecsapásomat elveszítettem, és ez nem néz ki jól a mérlegemben, ha tényleg nem bokszolok többé. Chisora ellen viszont elrendezhetem ezt a dolgot.".
Hozzászólok:
@Roy Jones Jr.: "(Mindenesetr e azért nagyon jól tudod, hogy nem szoktam kitalált számokkal dolgozni...) "
Nem is feltételeztem, csak szokatlannak tartom, hogy nem százalékos megállapodás történt, ami a legelterjedtebb osztozkodási mód, ha valakit nem fizetnek ki 100%-ban. Ezzel nem azt mondom, hogy ez lehetetlen.
2-3 millió,igen ez pontos összeg,erre már lehet álláspontokat alapozni,főleg innen-onnan "összeollózott" cikkekből ami tele van "ha","talán","e setleg","valószínü leg" szavakkal.Örülök hogy a kulisszák mögé sasszemmel belátó emberek párbeszédeit olvashatom,itt mindíg csak tanul az ember.
@Rajhi: Ha jól rémlik, azt olvastam, hogy abban egyeztek meg, hogy Haye meccspénze 2 millió font garantált + az angol PPV fele lenne, de nem mentettem el a linket, bocsi...
(Mindenesetre azért nagyon jól tudod, hogy nem szoktam kitalált számokkal dolgozni...)
Egyébként Steve Bunce 2-3 millió font garantáltat emlegetett Haye-nek egy Klicskó elleni meccs esetén, hogy annyit kapna. (Ez a hír már a Vitali-Chisora utánról van...)
http://www.espn.co.u ...
@Roy Jones Jr.: "Bönte ígért egy adott összeget Haye-nek meccspénz gyanánt, amit Haye elfogadott."
Én sehol nem láttam összeget, légy szíves nevezd meg a forrást, amely alapján ezt írod.
@Shaham: "Épp ez az... Bejelentésre várt, aláírásra várt. Megkapták a számokat, ugrott az üzlet."
Egyáltalán nem erről van szó. Bönte ígért egy adott összeget Haye-nek meccspénz gyanánt, amit Haye elfogadott. Nem akarod tán bemesélni, hogy Bönte úgy ajánlotta fel azt az összeget, hogy nem tudta pontosan, hogy az RTL (abban az időpontban) mennyit akar adni a meccsért? Később az RTL meggondolta magát és már nem akart annyit adni és így már Bönte sem...
"Zavar a közvetítő kifejezés? Pedig helytálló, mert Klicsko-ék álláspontját képviseli, tárgyal a szponzorokkal stb."
Szerintem meg nem helytálló, mert Bönte Klicskóék képviselője, aki csak az ő érdekeit képviseli, a közvetítők meg két egymással nehezen tárgyaló fél között közvetítenek és SEMLEGESEK, mint anno a Mayweather-Pacquiao tárgyalásokon volt Judge Weinstein, akiben mindkét fél megbízik...
"Mert az volt?"
Persze, ki más...
"Szóval Bönte a hibás, hogy RTL azt mondta Haye-re nem szánnak annyit..."
Ez is baj, de megesik az ilyesmi. Az igazi baj, amit a sajtóban mondott a dologról, ahelyett, hogy hallgatott volna és letárgyalta volna korrekten a meccset az új feltételekkel a Vitali-Chisora után, ahogy kell...
"Nem hazudott, csak nem szórta az észt, hogy azért nincs meccs, mert az RTL nem akar annyi pénzt adni amennyi Haye-nek kell..."
Az a baj, hogy azt az összeget Bönte ajánlotta fel Haye-nek és akkor még nem tartotta soknak... Tudod, a kígyó-effektus... :)
@Roy Jones Jr.: "Ez a meccs csak a bejelentésre várt, mert megegyeztek mindenben, mi az, hogy "komolyra fordult a dolog"? Nem kell szépíteni semmit..."
Épp ez az... Bejelentésre várt, aláírásra várt. Megkapták a számokat, ugrott az üzlet. Inkább te szépítesz és úgy adod elő, mintha Haye-től pénzt vontak volna meg, mert Bönte terrorista...
"Mi az, hogy Bönte közvetítő?! Mindenről ő tárgyalt Klicskó részről..."
Zavar a közvetítő kifejezés? Pedig helytálló, mert Klicsko-ék álláspontját képviseli, tárgyal a szponzorokkal stb. Lehet máshogy is hívni biztos, de nem Klicsko-nak és nem RTL-nek akiké az utolsó szó...
"Haye meg el volt mondva mindennek, a mindenért hibásnak"
Mert az volt?
"illetve Bönte nem az, mert most is ő az, aki a kerékkötője a kettejük meccsének. Vitali mindig is megmondta, hogy Haye-t akarja, Haye is megmondta, hogy Vitali-t"
Szóval Bönte a hibás, hogy RTL azt mondta Haye-re nem szánnak annyit... Vitali megmondta, Haye is megmondta, aztán Haye-nek nem tetszett az új szám és visszamondta...
"aztán még hazudozott is a médiában..."
Nem hazudott, csak nem szórta az észt, hogy azért nincs meccs, mert az RTL nem akar annyi pénzt adni amennyi Haye-nek kell...
"a Vitali-Chisora után azonnal leülnek tárgyalni Haye-jel és akkor nem lenne most semmilyen Haye-Chisora..."
Leülnek és megteszik Haye-nek ugyanazt az ajánlatot, amit nem akar elfogadni...
@Shaham: "csak tárgyaltak és amikor komolyra fordult a dolog, nem kaptak akkora keretet"
Ez a meccs csak a bejelentésre várt, mert megegyeztek mindenben, mi az, hogy "komolyra fordult a dolog"? Nem kell szépíteni semmit...
"Itt meg Bönte aki a közvetítő szerepet játssza, vagy fizessen zsebből, vagy köcsög..."
Mi az, hogy Bönte közvetítő?! Mindenről ő tárgyalt Klicskó részről...
"És Haye-nek ki tette bele a 24 millát? Ruiz? Harrison? Valuev? A korret bánásmód mit jelent?"
Eddig a Klicskók meg Bönte tetszeleghettek az "igazság bajnokaként", (Haye meg el volt mondva mindennek, a mindenért hibásnak), de már rég nem azok, illetve Bönte nem az, mert most is ő az, aki a kerékkötője a kettejük meccsének. Vitali mindig is megmondta, hogy Haye-t akarja, Haye is megmondta, hogy Vitali-t akarja és mégis jött márciusban a Vitali-Chisora, mert Bönte nem tartotta be a szavát, aztán még hazudozott is a médiában...
Hogy mi lett volna a korrekt bánásmód? Az, hogy nem mond semmit a dologról a médiának, ha már az igazat nem akarja, a másik meg, hogy a Vitali-Chisora után azonnal leülnek tárgyalni Haye-jel és akkor nem lenne most semmilyen Haye-Chisora...
@Roy Jones Jr.: "Nem kell itt senkinek se a seggét nyalni, de ha valaki 24 milliót tett a zsebükbe, amíg Wladimir játszotta a jófiú szerepet (azaz a semmit), azzal talán lehetne korrektebben is bánni"
És Haye-nek ki tette bele a 24 millát? Ruiz? Harrison? Valuev? A korret bánásmód mit jelent? Haye kapjon többet mint Vitali, mert nagyobb pénzt vár az RTL-től? Mire fel? Lejáratta magát...
@Roy Jones Jr.: "Elhiszem, hogy rettenetesen zavaró nektek, hogy most nem lehet Haye-re mutogatni... :)"
Haye-re mindig lehet mutogatni. Ő egy ilyen típus. Megcsinálja magának. De én nem mutogatok rá. Te mutogatsz Böntére aki nem sok mindenről tehet...
"Böntének is ezzel a problémával kell szembenézni most, hogy nincs kire mutogatni, mert most már mindenki tudja, hogy mennyit ér Bönte meg a szava..."
Böntének nem kell, mert Ő csak tárgyal, a pénzt az RTL adja hozzá és ha nem ér nekik annyit Haye, Haye kevesebbet kap vagy semmit...
"Ha anno a Vitali-jal való szóbeli megegyezés alól való kibújást állandóan felemlegetted Haye-nek, akkor legyél korrekt most is!"
Te is lehetnél mert anno azt nyomtad, hogy nem írt alá semmit így semmit nem csinált rosszul... Itt meg Bönte aki a közvetítő szerepet játssza, vagy fizessen zsebből, vagy köcsög... Ráadásul aláírtak valamit??? :)
"Minden lényeges dologban a Klicskók diktálnak, talán nem elvárható, hogy tudják, hogy a tv-jük mennyit hajlandó fizetni a meccsért, hogy elkerüljék az ilyen kínos szituációkat?"
Akkor Haye-től is elvárható lenne, hogy tisztában legyen a TV-s partnerével, hogy pár nappal a meccs előtt ne fájduljon meg a háta. Én anno írtam is hogy megértem a helyzetét, de te lehetnél korrekt, mert most ráadásul nem írtak alá semmit (...:)), csak tárgyaltak és amikor komolyra fordult a dolog, nem kaptak akkora keretet. Így az eredeti összeget csökkentették (magyarul az ajánlatot) és Haye hiába bólintott rá egy elméleti összegre korábban, az nem létezik. Az igazi ajánlatot amit alá kell írni, azt nem fogadta el... De mégsem a meccs előtt egy héttel derült ki, hanem tárgyalás közben...
@Roy Jones Jr.: Nem kell itt senkinek se a seggét nyalni, de ha valaki 24 milliót tett a zsebükbe, amíg Wladimir játszotta a jófiú szerepet (azaz a semmit), azzal talán lehetne korrektebben is bánni, főleg, hogy most már ők határoznak meg minden lényeges feltételt...
@Shaham: Elhiszem, hogy rettenetesen zavaró nektek, hogy most nem lehet Haye-re mutogatni... :)
Böntének is ezzel a problémával kell szembenézni most, hogy nincs kire mutogatni, mert most már mindenki tudja, hogy mennyit ér Bönte meg a szava...
Ha anno a Vitali-jal való szóbeli megegyezés alól való kibújást állandóan felemlegetted Haye-nek, akkor legyél korrekt most is!
Minden lényeges dologban a Klicskók diktálnak, talán nem elvárható, hogy tudják, hogy a tv-jük mennyit hajlandó fizetni a meccsért, hogy elkerüljék az ilyen kínos szituációkat?
@Roy Jones Jr.: "de ha mégsem ez lesz, akkor egyértelmű, hogy ki miatt marad el az a meccs és az nem Haye..."
"és tavaly decemberben is elfogadta az eredeti ajánlatukat, nem ő tehet róla, hogy Bönte és az RTL nem tartotta a szavát..."
Persze, mert Haye ugye akkora sztár, főleg miután Wlad után beégett, hogy minden kívánságát teljesíteni kell, fényesre kell nyalni és ha ez nem történik meg, akkor a másik fél hibája és miattuk marad el a meccs.
Ha a meccsre pedig az RTL nem ad annyi pénzt amivel számoltak (pedig Haye akkora sztár), akkor Bönte úr nyúljon a saját zsebébe, hogy Haye úr jól érezze magát, mert megbeszélték az előtárgyalásokon...: ) Tudom csak Haye-nél számít az, hogy aláír vagy nem valami szerződést és még az sem életbiztosítás ha aláírja, mert akármikor megfájdulhat a háta... Persze akkor a Setanta miatt marad el és nem Hayesztárúr miatt, de itt bezzeg RTL-Bönte rohadékpáros tönkre akarja tenni... Azt nem tudom, hogy Haye úr vagy bólogatói emlékeznek még ígéretekre, kamukra, visszamondott szerződésekre, sunnyogásokra, amit Haye úr önhibáján kívül, a gonosz Klicsko-ék miatt követet el...
@Roy Jones Jr.: "Ha azért nem biztos még a Charr elleni meccs, mert valójában Vitali-Hayet akarnak, akkor minden oké, de ha mégsem ez lesz, akkor egyértelmű, hogy ki miatt marad el az a meccs és az nem Haye... "
...hanem pl. Chisora, ha megnyeri a júliusi meccset.
"Ő megmondta most is, hogy kiáll Vitali-jal Chisora után és tavaly decemberben is elfogadta az eredeti ajánlatukat, nem ő tehet róla, hogy Bönte és az RTL nem tartotta a szavát... "
Úgy gondolom a felek decemberi "alkotását" elég jól kiveséztük ahhoz, hogy ne vegyük elő még egyszer. Legalábbis legutóbb ebben maradtunk, és azóta érdemleges hír nem látott napvilágot a témában.
"Egyébként Klicskóék érdeke is, hogy Haye jó legyen Chisora ellen, mert az komoly plusz milliókat jelentene a közös kasszába a szeptember-októberi meccsen... "
Pont ezt írtam én is előzőleg.
@Tigga: "szerintem Haye már túl veszélyes Vitalinak"
És ezt Haye előző meccséből szűrted le hogy veszélyes??? Vagy netán a Harrison ellenni hihetetlen izgalmakat hozó mérkőzéséből???
Vitalij már öregedőben van és kopott,de viszont Haye legkevésbé sem a szíve csücske,düh és harag van benne Haye iránt,biztos vagyok benne hogy Vitalij pusztítóként érkezne a ringbe és Haye-t a földbe döngölné ahogy meg is érdemli az a nagyképű pojáca!!!
@Roy Jones Jr.: szerintem Haye már túl veszélyes Vitalinak, és nem elég jó a K2-nek a risk/reward arány. Ha elmarad a meccs, akkor szerintem csak emiatt lesz, és a többi csak porhintés.
@Rajhi: Ha azért nem biztos még a Charr elleni meccs, mert valójában Vitali-Hayet akarnak, akkor minden oké, de ha mégsem ez lesz, akkor egyértelmű, hogy ki miatt marad el az a meccs és az nem Haye...
Ő megmondta most is, hogy kiáll Vitali-jal Chisora után és tavaly decemberben is elfogadta az eredeti ajánlatukat, nem ő tehet róla, hogy Bönte és az RTL nem tartotta a szavát...
Egyébként Klicskóék érdeke is, hogy Haye jó legyen Chisora ellen, mert az komoly plusz milliókat jelentene a közös kasszába a szeptember-októberi meccsen...
"Nekem meg úgy tűnik, hogy mindenki tudja, hogy Charr következik, csak Bönte próbálja elhitetni, hogy ez még nem eldöntött... "
Szerintem Bönte és Klicskó is tudja, hogy milyen pénzbeli eredménye lenne egy Vitali - Haye mérkőzésnek egy Vitali - Charr mérkőzéshez viszonyítva Haye júliusi győzelme esetén, és várják július közepét, a Haye - Chisora meccs eredményét. Bönte nemrég nyilatkozott, hogy még nincs aláírva a szerződés, és ezt Charr csapata nem cáfolta.
minek vonul vissza,most ezért tért vissza csak ,hogy Chisorával megmérkőzzön nem hiszem én ezt !!! :))
@Krisztián: peter ellen 2008ban alig hittem a szememnek
sejtettem a majdani győztes kilétét, de megdöbbentett a tudáskülönbség kb 4 év kihagyás után
wladot azért lecsapta párszor 2-3 évvel korábban
szidják sokan hayet, ez csak annyiból jogos, hogy gyakran beszél hülyeségeket
chrisora abszolút esélytelen egy jól felkészüt haye ellen és (az öregedő) vitalij ellen is lenne esélye
a wlad elleni meccs egy sakkjátszma volt, egyik a gyorsasággal és könnyű testéhez képest nagy ütőerővel, a másik hatalmas fizikai fölénnyel,túl precíz védekezéssel de szerényebb sebességgel ment a ringbe- szidják sokan, beszariznak de én azt a meccset megnéztem mostanára kb 30-40-szer és tetszik
alit juttatja eszembe, aki talán először bizonyította, hogy ez nem a primitív állatok, hanem az okos emberek sportja
Vitali utoljára 8 éve (Sanders ellen) volt olyan formában, ami méltó a nevéhez. Azóta csak az akaratereje és a szíve viszi előre. Haye már semmit nem bizonyítana ellene, mert ez már régen nem az a Vitali. Ennek ellenére természetesen őt tartom Klitschkoék után a legjobb nehézsúlyúnak.
Remélem Vitya nem Jimmy Carr ellen fog bokszolni, az tragédiával is végződhetne.
http://en.wikipedia. ...
"Nekem úgy tűnik, hogy Vitya még nem írta alá a szerződést a következő mérkőzésére."
Nekem meg úgy tűnik, hogy mindenki tudja, hogy Charr következik, csak Bönte próbálja elhitetni, hogy ez még nem eldöntött...
Hű de szende nyilatkozat, az sapka Haye fején, vagy már glória?
"Most viszont úgy tűnik, Vitali valaki mást választott, valami Jimmy Carrt, vagy kit..."
Nekem úgy tűnik, hogy Vitya még nem írta alá a szerződést a következő mérkőzésére.
@janos lászló: "Minden évbe beleáll valakibe, egy sajtotályékoztatón, vagy erősebb kritikát fogalmaz meg valamelyik feltörekvő brit nehézsúlyúról, nyilvánosság előtt. Elkezdődik a verbális háború,a "szájkarate" felkeltik az érdeklődést, és jó pénzt akasztva meccselnek egyet."
Ezt kétszer max háromszor ellehet játszani, de a végén teljesen átlátszó lesz ez a műbalhé, mint a pankrációs mérkőzések előttiek. Utána már ki fog Neki hinni, hogy ennyire haragszik mindenkire?
Szerintem a következő visszatérése a sikeres Chisora elleni meccs esetén, közvetlenül azon a napon lesz, amikor a két "nővér" visszavonul... :)
@janos lászló: Szakmai kihívás?Zsírosabb meccs? Povetkin,Arreola?hah aha ne máááááá Haye a "nővérek" után közvetlenül a harmadik legjobb,majd ő eldönti mikor kivel,hol.Egyelőre úgy látom olyan May féle életet él,bokszolgat néha,éli az életet,feltűnik itt ott.Nem erőlteti,de majd mint sokan mások ő is rájön hogy ilyen szinten nem ért máshoz úgyhogy felbukkan majd a ringben még párszor.
Mellesleg a cikkből kiderül hogy van esze is,korrekt dolgokat mond,mondjuk semmi újat,de igazakat.Legalábbis úgy tűnik...
Mayweather vonul már Kb.tíz éve vissza folyamatosan,azután reaktiválódik.
Lehet Haye is így lesz a következő tíz évben. Minden évbe beleáll valakibe, egy sajtotályékoztatón, vagy erősebb kritikát fogalmaz meg valamelyik feltörekvő brit nehézsúlyúról, nyilvánosság előtt. Elkezdődik a verbális háború,a "szájkarate" felkeltik az érdeklődést, és jó pénzt akasztva meccselnek egyet. Amikor már fogytán a lové. Szerintem lennének még kihívások neki, én azt gondolom, hogy az ukrán nővéreken kívül más nehézsúlyútól nem hangzik jól ez a szöveg. Ha VB öv nem is, de szakmai kihívás, és zsírosabb meccs mindenképpen akadna neki. Pl.Povetkin, Arreola,
és nemsokára David Price
@Roy Jones Jr.: Azért valljuk be, sokat tett azért, hogy így legyen ...
Amióta ritkábban szólal meg, komolyan kezdem megkedvelni.
Visszavonulhat nem aproert bokszol megint!Viszont a tavcsoves jegy is 1000£!!!!az nem semmmi!!!!!
http://www.eventim.c ...
@tomba: Észrevehetted már, hogy egyeseknek tök mindegy, mi van a hírben (van-e egyáltalán bármi benne), ha Haye-ről van szó...
magyarul ha Vitya őt választaná és nem Charr-t akkor nem vonulna vissza..
Úgy tűnik, hogy Vitalijnak nagyon komoly lehetőségei vannak az ukrán politikában - a nyugatos orientáció leghitelesebb képviselőjének tekintik, jóformán az egyetlen pártvezetőnek, akinek világos, honnan van a vagyona -, szóval ez nem feltétlenül kritika Haye-től. Magyarán Vitya le akarja zárni a bokszkarrierjét, ennyi.
sajnálom ,hogy Haye nem akar igazán bajnok lenni és főként csak a lové érdekli ,pedig nagyon jó képességei vannak ,sokkal jobban tetszettek a meccsei mint Wladé ,na mindegy ő tudja !!! :((
Szerintem is korrekt nyilatkozat. Én Chisora ellen is Haye-nek szurkolok, és bár képességeiben David messze jobb, mint őstulok ellenfele, jó lenne, ha nem venné könnyedén a meccset.
Hát, szerintem meg ez egy teljesen korrekt, vállalható nyilatkozat. Pedig nem vagyok egy Haye fan, szerintem azt sokan tudjátok. Amúgy én nem tartom Chisorát valami nagy bokszolónak, bátor, az rendben van, de ennyi. Az meg, hogy vlad kiszámítható, az igaz, csak az a vicc, hogy annak ellenére sem tudja senki kikerülni az ütései, hogy tök kiszámíthatóan érkeznek.
Kérdéses hogy egyáltalán túljut e Chisorán,nehogy annyira előre tekintsen hogy végül kifekszik a Chis ellenni meccsen.
Fordíthatjuk így is, hogy "ismét visszavonul". Bár minek hangoztatni, mikor csendben is lehet inaktív? :P
Már nagyon elcsépelt duma ez a visszavonulás, sokan hangoztatják és postafordultával visszaszivárognak. Ki dérrel, ki dúrral...
Hayemaker-nek Chisora (remélhetőleg) és csönd.
+ wlad 1 találattal kiüthető(mégsem mert beleállni az ütéseibe),míg vitali azért még megszédülni sem igen szokott..
Vitali már igencsak megkopott, mostanába szerintem az öcskös a nagyobb falat. Tudjuk, hogy Vitya egy robot hihetetlen erővel és elszántsággal, de a rozsda csúnyán kijött már rajta.
nem tudom mit akar vitali ellen az, aki wlad ellen így vesztett.
wlad egy totál kiszámítható, egyhangú bokszoló, vitali meg a kesze-kusza mozdulataival bárkire veszélyes.
ha wlad ellen nem mert közelmenni,belállni ütésbe,akkor vitali ellen mit merne? futni? vagy arra spekulál, h vitali már kiöregedett?
akkor meg ne bírálja vitali-t h ő is könnyebb meccset szervez, aztán netán visszavonul,mert ő maga is ezt szeretné egy (szerinte) meggyengült vitali ellen. (amúgy viszont van igazság az észrevételében,csak hát bagoly mondja verébnek..)
Bizony. Klicsko is minden meccse után visszavonul, és utána újra edzésbe áll a következőre... de unom ezt a Haye-féle népbutítást.







