Balzsay és Sartison mérlegre állt
Probléma nélkül abszolválták a ma délutáni hivatalos mérlegelést a szombat esti Balzsay Károly vs. Dimitri Sartizon WBA nagyközépsúlyú reguláris világbajnoki mérkőzés főszereplői. A Nemzeti Sport Online helyszíni beszámolója szerint a magyar címvédő alatt 76.1 kilogrammot mutatott a műszer, míg a kihívó 75.4 kilogrammal hozta a kötelezőt (a kategória felső határa 76.204 kg). A mérlegelés után az NSO tudósítója, Thury Gábor megszólaltatta Sartisont, aki bizakodva várja az összecsapást.
– Érzi-e még a sérüléseit?
– Nem, mindez már a múlté. A térdműtétek szerencsére jól sikerültek, semmi sem zavart a felkészülésben.
– Milyen ellenfél Balzsay?
– Mivel klubtársak vagyunk, annak ellenére jól ismerjük egymást, hogy az utóbbi időben érthető okból külön készültünk.
– Az ön számára kedvező, hogy tőle kell visszaszereznie az övet?
– Teljesen mindegy, ki az ellenfél, szeretnék hasonló helyzetbe kerülni, mint ő korábban.
– Ezt hogyan érti?
– Adódott előtte egy lehetőség, hogy világbajnok legyen, s az lett. Most eljött az én időm, visszaszerzem az övet, amelytől tulajdonképpen a rossz térdem fosztott meg.
– Balzsaytól korábban kétszer is kikapott. Ez mennyire zavarja?
– Egyáltalán nem zavar, az még amatőr korunkban volt, mindketten nagyon fiatalok voltunk.
– Nehezebb meccs vár önre, mint kétezer-nyolcban Mikkel Kessler ellen?
– Nem foglalkozom ezzel. Már csak azért sem, mert akkor vereséget szenvedtem.
Forrás: Nemzeti Sport Online - Thury Gábor
Fotó: Hegedűs Gábor
A gálát és a mérkőzést a hazai Sportklub csatorna holnap 20:15-től élőben közvetíti!
Hozzászólok:
@sziporka: Igen van némi különbség a 2 nézőpont között :))) Természetesen a tiédet osztom. És ezért mondom h Karesz-nek ezt hozni kell mindenképpen ha tovább akarja folytatni a karrierjét,bár azóta eltelt 4 év és Sartison valszeg azért már rutinosabb,szóval nehezebb falat lesz mint anno Kessler-nek.
HAJRÁ KARCSI!! MEGCSINÁLOD!!!!!
@George: "Sartison majdnem végigállta a meccset Kessler ellen"
Ez a majdnem végigállta, ez elég tré duma. Kessler szabályosan ízekre szette, még menetet sem veszített szinte ellene, és kétszer padlóra küldte. Én ezt nem értékelném pozitívan.
Nálam Karesz a favorit,nagyon szorítok neki.Karesz igazi nagyközépsúlyú alkat,Sartisonnál jobb boxoló,kifogja ütni figyeljétek meg.Hajrá Karesz!Mutasd meg mindenkinek!
@edge: Köszönöm.
Szerintem egyébként nem szabad abból kiindulni, hogy Sartison rossz formában van. Ha az utolsó meccsekből indulunk ki, akkor én ki merem jelenteni, hogy egyikük szarabb volt mint a másik. Sartison majdnem végigállta a meccset Kessler ellen és simán verte a Balzsaynál szerintem ügyesebb, erősebb, kombinatívabb Gevor-t. Élete utolsó lehetősége és simán jobban fogja motiválni a Balzsay elleni meccs és egy WBA regular öv, mint az utolsó két hurka, akik ellen bunyózott.
A teljes digi csomnag sem tartalmazza a Sportklubot. Lesz stream? Én nagyon hálás lennék érte.
Hát, Hajrá Karesz, de ez a kemény lesz, és nincsenek jó híreim az esélyeddel kapcsolatban, Sartison-t testen nem fogod meg :(







