Pacquiao vs. Bradley sajtótájékoztató

2012-02-23 07:55:43 / greg

Los Angelesben vette kezdetét a június 9-én megrendezésre kerülő Manny Pacquiao vs. Timothy Bradley WBO váltósúlyú világbajnoki mérkőzés sajtókörútja. A két mérkőző fél az alábbi gondolatokat tartotta érdemesnek megosztani a nagyérdeművel. "Először is szeretnék köszönetet mondani Istennek mindazért, amivel megáldott bennünket. Timothy Bradley egy erős bunyós, szeret szemtől-szemben harcolni, veretlen bokszoló, ökölvívásból is jut majd jócskán a szorítóba, keményen fogunk edzeni, legalább 10 hetet, remélem, Bradley is keményen készül majd, hogy egy jó meccset láthasson a közönség, jól tudjuk majd szórakoztatni őket, főleg azokat, akik megnézik június 9-én a mérkőzést, és köszönet minden bokszrajongónak." - mondotta Manny Pacquiao. "Egész életemben erről álmodtam, hogy kiállhassak azzal, akit manapság a legjobbnak tartanak, sőt, néhányan minden idők legjobbjának, készen állok a kihívásra, és tudom, hogy pokoli kemény dolgom lesz Manny Pacquiaoval a ringben. Semmi rosszat nem akarok mondani róla, remek embernek tartom, aki nagyszerű példakép a gyerekeknek, kedvelem őt mint bokszolót és mint embert, de június 9-én eljön az én időm. Manny Pacquiao nagyon hosszú ideje uralkodik, én pedig egy olyan új arcnak tartom magam, aki megnyerheti ezt a mérkőzést, bár a kihívás óriási lesz. Köszönjük mindenkinek, ne hagyják ki ezt a június 9-i, történelmi találkozót." - nyilatkozta Bradley.

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@starhu: Nem mindig az üt nagyobbat,aki az izmosabb.

» prince   válasz erre
    2012-02-24 22:52:30

@ogreface: Lehet hogy sztrego Anti bácsija! :) http://www.youtube.c ...

» prince   válasz erre
    2012-02-24 22:51:34

érdekes, hogy a fényképen sokkal izmosabbnak néz ki Bradley, mégis ő a gyengébb ütő

» starhu   válasz erre
    2012-02-24 20:34:58

@Amador: még ha be is jönne, akkor is pacmant hoznák ki a pontozók. ma már a csalás evidens dolog. itt csak pac nyerhet hivatalosan ez 100% brad ütőereje miatt. az más kérdés hogy valojaban ki fog nyerni

» migelkotto   válasz erre
    2012-02-24 17:58:33

@greg: Jogos...-)

    2012-02-24 15:45:51

@zappa: Nagyon régen voltak ezek a kiütések már, akkor Pac még sokkal vékonyabb és fiatalabb volt, sőt azt kell mondjam hogy túl vékony volt akkor. Minden tekintetben jobb lett amikor elkezdett fizikailag erősödni, így ütésállóságban is, lehet hogy az a súly amivel kezdett sosem volt ideális neki. Bradley nem fogja tudni kiütni, viszont olyan jó munkatempója van és annyit üt hogy én el tudok képzelni egy vékony pontozásos győzelmet.. olyan 20% esélyt adok is rá :)

» Amador   válasz erre
    2012-02-24 13:19:10

@én: Az eredeti szövegben is egyben volt. Egy kongresszusi képviselő biztos tudja, hogy hogy kell szónoklatot tartani, így eszembe sem jut beletúrni:).

    2012-02-24 12:05:37

@antisztrego: Te is valamelyik unokatesó vagy? :)

» ogreface   válasz erre
    2012-02-23 21:19:47

Valami rohadtul meglepne, ha Tim tángálná el pakimanót. Pac is tudja, hogy legutóbb nem volt meggyőző és ezzel indokot szolgáltatott az őt vesztesnek látni akaróknak. Persze én is közéjük tartozom (:P), de szerintem ő nyert a legutóbbi JMM meccsen. Bradley kötve hiszem, hogy lenyomja... viszont legyen nagyon jó meccs, ha már fent maradok :)

» grabanc   válasz erre
    2012-02-23 21:12:51

Greg!
Mindenféle kötözködési szándék nélkül kérdem,hogy nem lehetett volna ezt a mondatot több mondatra bontani?-"Timothy Bradley egy erős bunyós, szeret szemtől-szemben harcolni, veretlen bokszoló, ökölvívásból is jut majd jócskán a szorítóba, keményen fogunk edzeni, legalább 10 hetet, remélem, Bradley is keményen készül majd, hogy egy jó meccset láthasson a közönség, jól tudjuk majd szórakoztatni őket, főleg azokat, akik megnézik június 9-én a mérkőzést, és köszönet minden bokszrajongónak."

    2012-02-23 19:10:24

@antisztrego: :D Oriasi:) Sztrego egy fogalom lett:)

» Hagler   válasz erre
    2012-02-23 18:46:26

@prince: Azt már jó előre tisztázták hogy nem lesz teszt, különben bele se vágtak volna.

    2012-02-23 18:20:19

@Shaham: :) Arum garázsában összecsukva.

    2012-02-23 18:19:21

Minden tekintetben Pacquiao egyik legjobb ellenfele lesz már ami az uccsó éveit illetti.

    2012-02-23 18:17:15

Na végre!! Legalább Bradley nincs befosva mint May!! Nem mondja azt: Pac !! Doppingtesztet akarok,meg mindenféle kifogások!!! Ő egy igazi harcos,nem egy szájhős!!

» prince   válasz erre
    2012-02-23 17:43:13

Azt hol bokszolnak? Az összecsukható csarnokban?

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 16:10:31

Egyébként ez az ütőerő érdekes. Elvileg Pac bírja az ütést, mert nagy ütők kemény találataitól se ment le, de akik leütötték (Torrescampo, Singsurat, Hussein, Yeshmagambetov), éppenséggel elég gyenge KO aránnyal rendelkeztek, és Pacnál kisebb voltak.
Ilyen alapon Bradleynél is összejöhet.

Husseinnek Pac előtt 19 győzelméből 11 volt KO, egy elsőkezes pöccintéstől mégis úgy lement Pac, hogy hajszál híján ott is maradt. Szóval érdekes ez.

    2012-02-23 15:41:30

@lunatic2: Na igen, annyiből tényleg rossz párosítás. De bízzunk benne, hogy esetleg Arum nem szól bele, és ha Bradley győz, abban is lenne üzleti ráció is. Lenne idő felépíteni egy stadiont.:)
Bradley fiatal, akár még sok pénzt is hozhat.

    2012-02-23 15:10:40

üsd ki Bradley!!!

» antisztrego   válasz erre
    2012-02-23 14:33:36

üsd ki Pac!!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-23 14:05:19

@Roy Jones Jr.: Viszont annál nagyszerűbb győzelem lesz.

» Sztrego   válasz erre
    2012-02-23 13:44:12

Szerintem nagy hiba volt összehozni pont most ezt a meccset, mikor legutóbb Marquez ellen nem tűnt meggyőzőnek Pacquiao. Ezzel is csak Mayweatherék alá fogják adni a lovat, mert szerintem ez is egy olyan meccs lesz, ahol nem lesz meggyőző Pacquiao, akkor se ha nyer. Bradley gyors, kellemetlen stílusú, nem az a bunyós, aki ellen bárki brillírozna.

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 13:32:14

@zappa: Igen. Szépen lebarnult ez a Pacman a nyáron :)

» himpike   válasz erre
    2012-02-23 13:02:15

Bradley is Top rank bunyós. Szerintem Arum kicsit ideges lenne ha véletlen leütné Pac-et. Egyértelmű a végeredmény

» lunatic2   válasz erre
    2012-02-23 12:27:22

@himpike: Fogsz egyébként a Pac-Bradley témában is írni? :D

    2012-02-23 12:13:45

@zappa: Nincs gond.. csak hát te máris 8x annyit írtál róla mint én :)))) főleg ha a reagálásaimat kivonjuk a végeredményből.

» himpike   válasz erre
    2012-02-23 12:01:35

@Sztrego: Ezzel teljesen egyetértek, régen volt ilyenjellegű ellenfele Pacnak.
Nem kritizálom a korábbi ellenfeleit, de sok elmúlt meccsén inkább azért volt érdekes a meccs, mert kérdés volt, hogy a nagyobb ellenfelet hogyan oldja meg Pac, de jellemzően mind már egy gyengébb korszakukban voltak.
Bradley bár méretbeli kihívást nem okoz, de más szempontból, tényleg az utóbbi évek legjobb ellenfélválasztása Pactól.

Az esélyeket illetően is hasonlóan gondolom, Pac KO-t érzek a legvalószínűbbnek. Bradley nem rossz bunyós, de azért ilyen veszélyes ellenfele még nem volt, és az előző meccsén sztem kicsit halványabb volt.
Ezen kívül az ütőerejével nem nagyon tudja Pacot stem megfékezni.

    2012-02-23 11:51:18

@Hagler: Igen, ezért is mondom, hogy a legjobb választás. Bár Pac Man robbanékonyabb és olyan szögekből üt rengeteget, ami nagyon kellemetlen tud lenni. Kiütést várok.

» Sztrego   válasz erre
    2012-02-23 11:44:12

@Sztrego: sebessegben, kondiban szerintem megkozeliti Pac szintjet, utoerovel lehet gond.
Abban bizok, hogy nem az elso nagy pofonig tart a batorsag.

» Hagler   válasz erre
    2012-02-23 11:07:09

Utóbbi évek legjobb ellenfélválasztása, ami jó meccset ígér. Bradley a legjobbat akarta, elmondása szerint is a legjobbat kapta sőt, minden idők egyik legjobbját. Kérdés, hogy fel tud-e nőni a feladathoz.

» Sztrego   válasz erre
    2012-02-23 11:01:48

Pacquiao szövege kissé sablonos. De nekem speciel tetszik hogy nem őstulok módjára viselkednek.

» Horváth András   válasz erre
    2012-02-23 10:44:33

@himpike: Jó, figyelj, sztem a legtöbben alapvetően elítélik az erőszakot, de tény, hogy még látod itt is arról beszélünk.:)
Ennyi, nem kell ezt sztem túl bonyolítani, valszeg nem is annyira IQ függő ez, stb.

Pac-Bradley ilyen és a szívem mélyén nekem is ez a szimpatikus, de hidd el, ha Bradley kakaskodna Paccal, IQ függetlenül nagyobb lenne az érdeklődés, mintha esetleg túl nagy haverságot mutatnak vagy esetleg olyan pacsizós felvezető lesz, mint a Mosley-Pac meccs volt.

De mivel ők ilyenek, senki nem várja, hogy kakaskodjanak, ne értsd félre!

De a másik sztorit se kell sztem túldramatizálni (még Chisora bunkósága inkább dühítő), sajna legtöbbünknél így vagy úgy de ezek érdeklődést váltanak ki, még ha elítéljük is.

Na de tényleg beszéljünk már a Bradley Pacról, mert ennyire azért nem volt nagy szenzáció az a kakaskodás! Ez meg amúgy egy sokkal komolyabb párosítás!

    2012-02-23 10:33:33

@bandi78: Off: Na, egyből 2x, de hogy miért? Sorry.

» bandi78   válasz erre
    2012-02-23 10:27:02

Így is lehet...

» bandi78   válasz erre
    2012-02-23 10:26:32

Így is lehet...

» bandi78   válasz erre
    2012-02-23 10:26:32

@zappa: Azokat a másik hír alatt találnád meg..

» himpike   válasz erre
    2012-02-23 10:20:11

Szerintem jó meccs lesz ez, de sajnos Bradley ütőereje miatt szinte biztos, hogy ki lesz a győztes. Remélem azért jól helyt áll majd a "Sivatagi Vihar"...

» ogreface   válasz erre
    2012-02-23 10:19:48

@ogreface: :)

    2012-02-23 10:18:48

Se anyázás, se vér, semmi dulakodás? Ezek b.zik! ;-D

» ogreface   válasz erre
    2012-02-23 10:16:06

@himpike: Eben ugyan hiába bízol, bár állítólag a remény hal meg utoljára ...

» Irbisz   válasz erre
    2012-02-23 09:52:01

Jó meccsre számítok. :)

» Beast_Pete   válasz erre
    2012-02-23 09:31:55

@himpike: De mi az abszurd?

    2012-02-23 09:09:41

@zappa: Én speciel reménykedek hogy páran olvassák a postomat, csak hogy érezhessék a sajátjaik abszurditását.

» himpike   válasz erre
    2012-02-23 09:03:03

Úgy látom pont két olyan emeber foglalkozik itt is a sajtótájékoztatós balhéval, akinek az fel se keltette az érdeklődését! :)

    2012-02-23 08:50:43

Sehol egy letépett fej, egyik se akarja megölni a másikat, állványokat se dobálnak, egymás női hozzátartozóit se akarják megerőszakolni... Ááá meg se nézem, totál sux meccs lesz...

» himpike   válasz erre
    2012-02-23 08:44:27

Szerintem ! ez jó ellenfél választás volt. Most nem foglalkozom a fikázókkal, úgyis jönnek-mennek.
Viszont furcsa lesz, hogy ha hajnal 3kor kezdik, akkor nálam akkor már 6:30 lesz... :) S mivel vasárnap vagy szabad a délelőtt, vagy 9:00-kor kezdünk, szerintem csak egy kis sávszélért kell esedezzek az égiek felé és meg lehet a kis örömöm :D :D :D

Adni és kapni is öröm, örülök, ha stream-et adhatok és kaphatok.
Minden kedves bokszrajongót üdvözlök !

» tizedes   válasz erre
    2012-02-23 08:43:19

Ez olyan mecs, amire nem vagyok kivancsi, mert Pacman-nak Floyd M. val kellene bokszolnia, de kerülik egymást és félnek egymástól, mert kétesélyes lenne végre egy mecs !!!!!!!!!!!!

» matador   válasz erre
    2012-02-23 08:42:40

Mivel Paqman kissé már a politikában tartja a fejét én úgy vélem van keresnivalója Bradleynek.

    2012-02-23 08:34:14

Várom, hogy a fél fórumozó társaság leszólja az eseményt, mert itt még csak össze se verekedtek pezsdítés céljából.

    2012-02-23 08:31:29

Jó párosítás, végre egy fiatal jó szériában lévő bunyós Pac ellen!
Mivel viszont Braldey ütőereje kevés, nagyon fontos lenne, ha korrekt pontozók lennének!

    2012-02-23 08:14:14

Nagyon jó párosítás, kíváncsi vagyok a gyors és technikás, ráadásul veretlen Bradley ellen mire megy a JMM ellen kissé halovány P4P rangelső.

» Irbisz   válasz erre
    2012-02-23 08:07:23

Korrekt, sztem nagyon jo csata lesz, es soakt varok Bradley-tol:) Ha Pac vissza akar vonulni, akkor egy veres, durva puskaporos csataban 12. menetbeli K.O gyozelemmel vonuljon :)

» Hagler   válasz erre
    2012-02-23 08:00:54
fel