Vitali Klitschko pontozással győzte le Chisorát
Ugyan a szurkolók többsége előzetesen kiütéses Klitschko győzelmet várt, azonban a WBC szervezet ukrán világbajnoka „mindössze” nagyarányú pontozással tudta abszolválni a szombati, Dereck Chisora elleni mérkőzését. A müncheni összecsapást kisebb mérlegelési botrány (Chisora nemes egyszerűséggel pofon vágta riválisát a pénteki procedúrán), illetve a brit bunyós bandázsa körüli vita előzte meg, és ennek megfelelően feszült légkörben kezdődött a találkozó. Sokak meglepetésére a kihívó meglehetősen bátran kezdett, és a bár a jelentős fizikai hátrányban lévő Chisora agresszivitása mellé nem társult komolyabb átütőerő és pontosság, de az offenzív taktika így is elégnek bizonyult a tisztes helytálláshoz.
A 40 éves Klitschko az összecsapás nagy részében hátrafelé mozogva bokszolt, míg Chisora időszakos beugrásokkal és a folyamatos duckingolással, hajolgatással igyekezett úgy közel kerülni a világbajnokhoz, hogy lehetőleg elkerülje annak veszélyes ütéseit. A pontosabb és látványosabb ütéseket Klitscko jegyezhette szinte végig, de emellett Chisora is „ellopott” pár menetet, és mivel a kiütés (amely csak elvétve lógott a levegőben) elmaradt, így 12 felvonást követően a pontozókra - köztük a magyar Flórián Bélára - maradt a döntés, akik egyhangúan, 118-110, 118-110, 119-111 arányban Vitali Klitschkot látták jobbnak, aki ezzel 8. alkalommal védte meg koronáját, míg a 28 éves Chisora 3. vereségét volt kénytelen elkönyvelni.
Videó: a mérkőzés felvétele
Hozzászólok:
@michaelk: Egyet felejtesz el! Vitya fél kézzel verte a lég-csapót. Esetleg 1-2 menetet nyert meg. Nálam egyet.
Bármelyik tesó felmossa vele a padlót, ha egészséges.
Nem egy kategória!
Erre várt a sulycsoport és az ökölvívás. Ki nézne szivesen nehézsúlyt, ha már a Klicskok, és a két brit sem lenne itt ? Olyan unalmas lenne itt minden, mint lehetett annak idején Mike Weaver, vagy John Tate, stb. alatt. Bár róluk nem tudok sokat (csak azt, hogy Weaver kiütötte Tate-t), de nem túl maradandóak
Pezsdülés vagy nem, tény h jelenleg a honi és külföldi szaksajtó homlokterében is e történet áll, nem mellékesen komoly indulatokat váltott ki mindenkiből, más más előjellel. Jelenleg hiányoznak az olyan egyéniségek a súlycsoportból akik komolyan megosztják és felkorbácsolják a közönség indulatait, ezzel a kis balhéval viszont ismét megvannak az ügyeletes rosszfiúk, na meg persze a jók a két klitschko fiú személyében. Ez a bipolarizált érzelmi tér pedig ismét hozott egy kis úgynevezett pezsgést, hisz végre nem csak arról beszélnek az emberek h egy sótlan, színtelen, szagtalan gálán a K2 menetrendszerűen teszi a dolgát, amihez mindenki asszisztál és lecsordogál a gála, hanem helyette volt itt izgalom, dráma, megbotránkozás, magasztalás és marasztalás is bőven. Amit a két brit tett nagyon csúnya dolog ami elítélendő sportemberek esetében, de vajon melyik k2 gáláról fognak az emberek legjobban emlékezni az elmúlt 5-6 évből? És csak a hírérték a lényeg és igen a negatív hír is hír... Végül pedig hatalmas respect a Tesóknak, bizonyították nemcsak sport hanem "magán" emberi nagyságukat is. Egyre jobban kedvelem őket, a tisztelet lassan markáns szimpátiává érik! :)
@POL: Pezsdülés? Két tahó összeverekedett mint egy kocsmában. Nekem ez nem pezsdülés, hanem szégyen.
Ami a legérdekesebb az egészben: van egy kis pezsdülés a nehézsúlyban úgy, hogy egyiket sem Klicskónak hívják. Valami elkezdőtött..:-)
@Tigga: Biztos fiatal vagy még, azért írsz ilyet :) Nagyon nem mindegy 21, 31 v. épp 41 éves-e valaki. Sportolóként épp úgy, mint átlagemberként.
Az a sérülés ami 21 évesen említésre sem méltó, Vitalíj korában már komolynak számíthat - főleg úgy hogy egy régi újult ki.
Valamilyen szakadással bunyózni meg nem lehet kellemes, az ember önkéntelenül visszafogja minden mozdulatát, ne fájjon annyira, ne terhelje a sérült részt (ráadásul ha kap egy ökörnek is elég fájdalomcsillapítót, akkor sem tud rendesen ütni, hisz sérült az izom v. a szalag).
Ha tényleg sérült volt, az épp elég lehetett h. a teljes mozgáskoordinációját jelentősen gyengítse.
Summa summarum:én még mindig nem tudok jobb bunyósokat nehézsúlyban mint a két Klicskó!
Ragozhatjuk a meccseiket jobbra balra,hogy így meg úgy, esetlege ha valaki utálja is őket az az eredményességükön még nem változtat.Én mind a kettőt intelligens,gondolko dó jó bunyósoknak tartom.Persze az ő idejük is véges,mint bár kié és Vitalij kezd talán afelé tartani,hogy a sok sérülést a kor is, az elhasználódás is hozza magával.
@Tigga: Az Ő korában már nem olyan könnyen gyógyulnak ezek a sérülések és a régiek is sokkal könnyebben kiújulnak. Ez tény.
@Irbisz: izmok elég jól gyógyulnak, szalagok is, de engem nem ez zavart, hanem ahogy botladozott, lassan és magához képest erőtlenül kalimpált a kezeivel a ringben. Nem volt hátrafele mozgásból ütés, nem volt egy-kettőnél több éles és tiszta találata, megmozdulása...
Én nagyon szeretem a testvérek bunyóját, de ez amit most láttam, nem alkalmas arra, hogy az élvonalban maradjon - úgy jár mint Roy Jones, főleg, ha a napról napra kopó reflexeire épített, lógatott kezű védekezést erőlteti a továbbiakban is.
Nem tudom eldönteni, hogy valami idegrendszeri problémája lett Vitalinak (mint Alinak időskorára, ezt egy neurológus említette az Adamek elleni meccs után), vagy a sérülés illetve a kor vett ki belőle ennyit.
Ha nem a sérülés az ok, akkor ideje befejezni, nincs értelme, hogy előbb utóbb egy huszadrangú felhozóember győzze le, bár utána érdemes lenne a Wladimir elleni meccs, szóval a franc tudja.
Én most már komolyan aggódok Vitaliért.
@Realdeal: Itta friss hír, a 4. menetben kiújult a vállsérülése, onnan egy kézzel bokszolt.
Így már kicsit más a meccs megítélése, ha 8,5 meneten át a bal kezét kb. 30-40%-osan tudta használni, akkor viszont szép teljesítmény ilyen simán megnyerni a meccset.
Kérdés 40 után mennyire gyógyul gyorsan vagy 100%-osan egy ilyen sérülés.
Hiába csak a 14. helyen volt Chisora a WBC ranglistán,szerintem nem is volt annyira rossz, sőt mindenképpen elmondható, hogy tisztességgel helyt állt.Maga az elgondolás,amit akart tulajdonképpen jó volt, de ennél azért több agresszivitás és ütés kell, hogy Vitalit elbizonytalanítsa.De Vitali sőt Wladimir ellen is a "Tyson-stílus" az egyetlen módszer szerintem. Vitali mozgása még a szokottnál is darabosabb és gépiesebb volt, kicsit olyan kocsmai bunyó jellege volt,de ez már nem is fog változni. Sőt az utolsó menetet elnézve volt egy olyan érzésem, hogyha még van két-három menet, vagy Chisora előbb rákapcsol egy nagyon szoros vagy vitatható pontozás is lehetett volna.
ennek a győzelemnek a kis Klicskó örült megint a legjobban.Ha veszít a brtatyó,akkor neki kellett volna odaállni:)
A végén meg ott kakaskodik a hulla fáradt Chsorával..:)Á,vicc. .
amúgy szerintem vitalit megzavarta kicsit a pofon, nemtudta mire számítson chisorától és kicsit teligatyával ment a ringbe.. nem volt olyan magabiztos a bunyója mint szokott... adamek ellen nem öregedhetett hírtelen ennyit
tuti durván kemény feje van chisorának, haye pusztakezes horgaitól se ment le, pedig sztem az sok embernek elég lenne :)
Tök jó, hogy sok hozzászóló úgy kritizálja Chisora teljesítményét, mintha egy "odaillő" kihívó lett volna. Valójában az angol tapasztalatlanul, 17 meccsel és 2 friss vereséggel a háta mögött érkezett Németországba, és nemcsak hogy végigállta a meccset, de időnként rendesen felképelte és körbezavarta Vitalit a szorítóban. Szerintem az ukránnak lehet még pár jó meccse, de nem lenne érdemes elcsúfítani a róla szóló bekezdést a jövő boxlexikonjaiban egy béna vereséggel valami másodosztályú WBC #14. ellenféltől
Vagy Vitalij totál hülyeséget csinált és egy kézzel akarta megnyerni ezt a meccset, vagy sérült balossal állt ki, mert nem akarta azt a "szégyent" hogy másodszor is le legyen mondva egy Klitschko vs Chisora mérkőzés. 12 menet után mikor az öccse vállán támaszkodott és az pedig hosszan megölelte az beszédes volt, bár nézni szoktam a meccseiket de nem nagyon emlékszem ilyenre az elmúlt 1-2 évből. Nagyon valószínű, hogy volt valami sérülés ami komolyan hátráltatta és a tesó is aggódott miatta hogy így nem kellene kiállni, de Vitalij nem olyan aki megijedne a fájdalomtól... Ez megmagyarázná a kondiproblémát is, sérülten sokkal előbb "elfogy" az ember. Persze lehet ez már csak belemagyarázás, de semmi racionális indok nincs arra, hogy miért nem használta a bal kezét mikor teljesen nyilvánvaló előnnyel jár mikor hátramenetbe kapcsol. Negyedennyi fogással megúszta volna, kimozog és csak kínálgatja Chisora buci fejét.
A meccset végignézve számomra Vitali szenvedése és teljes elfáradása (meccs végén rádől az öccsére)volt a legmegdöbbentőbb. Az utóbbi években egyébként nem sok ellenfelét láttam ennyire hevesen és folyamatosan támadni.
Ami a meccs után történt, az a szervezés szégyene, nem pedig az angoloké. Azok, akik hagyták, hogy ilyen megtörténjék, azok a hibások, és őket kell megbüntetni... Számítani lehetett a balhéra, amikor Chisora megindult lefelé a tribünről. Akkor kellett volna megállítani, mert nem Haye-ről szólt a sajtótájékoztató. Haye-t meg el kellett volna onnan távolítani.
Nem vagyok odáig az ukránoktól,de ne felejtsük hogy egy effektíve veretlen,40éves emberről beszélünk,aki pontosan tudta hogy kezelje a feltörekvő "ifjúság"-ot a meccsen és csakis annyit tett ami elég a biztos győzelemhez.Lehet utána csinálni,de az az érzésem hogy ilyen bunyós évekig nem lessz még akit láthatunk.A meccs előtti és utáni megnyilvánulások beleértve ezt a sajtótájékoztatót is,pedig végleg megerősítettek benne hogy páratlan intelligenciájú bunyós Vitalij hogy így tudta kezelni a helyzeteket,inkább atyai mosolynak tudnám nevezni ahogy a két kevésbé normális harcos kakaskodádát nézte.
@superman: Igen, egyetértek,amit pedig én is külön kiemelnék Chisora fizikai ereje és ütésállósága. Ezek miatt lett olyan a meccs amilyen...
Ezt a két marharépa angolt ilyen viselkedésért rögtön a "margóra" tenném.
Haye-t is meg ezt a "Csikornyát" is.Egyik kutya a másik eb.Még egymással is konfliktusban vannak.A köpésért végleg eltiltás!
Profi sportolók...
Becsülöm Vlagyimir és Vitalij önfegyelmét.
@Shaham: Most erre mondanám, hogy plekniből ütni szemét dolog, de így, hogy Chisora kapta, belefér. :)
Szerintem ez a Vitali, már nem az a Vitali sajnos. Még kimondani is szörnyű.... Feltűnően keveset használta a bal kezét és talán tényleg lehetett neki sérülése, de viszont látszott rajta hogy nehezebben mozog, görcsös, sebessége megkopott, az ütéseiben nincs már akkora erő (hiszen hiába talált tisztán) és ami nagyon rossz előjel, hogy elfáradt. Fele annyit ütött mint egyébként és már a meccs közepén rendesen elfáradt. A kopás jelei már Adamek előtt is ott voltak, de mintha arra a meccsre Vitali nagyon éles és gyors lett volna. Most ez teljesen hiányzott. Valami vagy nem sikerült jól, vagy az idő elérte őt is. De azért 2-nél több menetet nem lehetett Chisora-nak adni. Lassan itt az idő visszavonulni, Haye ellen itt már gondok lettek volna...
A sajtótájékoztatón nekem Haye kifejezetten tetszett...:) Ha már Chisora odament bunkóskodni, jól tette hogy bevert neki és még az edzőjét is lecsapta...:D Komolyan mondom Haye kedvenc lett...:) Remélem meggondolja magát és kicsapja Chisora-t a ringből...
Érzésem szerint, ahogy annak idején Lewisnál is látszott, hogy már nem olyan mint fénykorában, mostanra Vitalinál is erősen látszik.
A különbség annyi, hogy kicsit a kihívók gyengesége miatt itt kevésbé egyértelmű. De úgy érzem, akár egy két korábbi kihívója is veszélyes lett volna a mostani Vityára. (pl. Sanders kapásból szembe jut)
Az én véleményem is az, hogy Vitalinak itt az ideje nyugdíjba vonulnia. Pontatlan volt, lassú, nem volt már az az erő az ütéseiben, amitől az ellenfelek pár menet után már csak alibizni akartak, hiányzott a tűz. Ilyen fáradtnak és enerváltnak nem láttam még egyetlen meccs után sem. Nagyon hiányoztak a sokat szidott balosok is, a fene tudja hova lettek. Megkockáztatom, hogy ezen az estén, egy jó passzban lévő Haye, kipontozhatta volna a bátyust. Ja kérem, az idő nagy úr...
Chisora végig nyomult előre, dobálta a horgait, amik legtöbbször a levegőt hűtötték, vagy az ukránhoz tapadva verte annak oldalát. / Tudjuk, nyert Chisora testütésekkel, mint annak idején Ibragimov. :) / Viszont volt benne bátorság, bár a legtöbbször nem tudtam mit akar, amikor egyszerűen fejjel rohant Vitya mellkasának és ott pihegett.
Az utána következő dolgokról meg az a véleményem, hogy Haye számára soha többet nem adnék licencet, mert az egyik legaljasabb dolog üveggel a kézben ütni! Chisora a másik fele, egyszerűen nem sportemberhez méltó a viselkedésük. Az én szememben ez nem reklám, hanem aljas és elítélendő dolog és eltíltanám a profi sporttól. Menjenek le egy Londoni szurkolói kocsmába és ott üssék egymást úgy, ahogy akarják! Aki meg erre kíváncsi, az menjen oda és drukkoljon nekik és hívja meg őket pár italra, olcsóbb mint egy belépő egy bokszgálára! Fene a bunkó fajtájukba ezeknek a nagyképű angoloknak!
@Justitia.: El sem tudom dönteni melyik nagyobb tuskó, érdemes megnézni a sajtótájékoztató videófelvételét, szánalmas 2 alak
@gripx: Igen, ezt jó lenne nagyon tudni, sérült volt-e avagy sem. Ha nem, csak a kor miatt megkopott, akkor tényleg ideje befejezni.
Ha igen, kérdés, fel tud-e gyógyulni belőle, és van-e motivációja még.
@Megalodon: lol, chisorának levert egy igen szépet haye, onnantól kezdve inkább kimarad a bunyóból, csak rohangál körbe körbe hogy "he glassed me" :D
Klitschko arca a legjobb, az az igazi őszinte vigyor... :D
Az mindenképpen jelzi a „súlycsoportbe li” különbséget, hogy tisztes helytállásnak lehet nevezni egy ilyen nagyarányú pontozásos vereséget.
Chisora kiváló felhozó ember. Már ami a mérlegelést és az előjátékot illeti. A szemnek nem volt rossz, amit művelt, de az eredményt tekintve…
Az Öreg meg – ahogy vártam – azt csinálta, amit szokott: feldobta a tuskót a tönkre, és elkezdte faragni…
Persze gyakrabban gurult el és vágta sípcsonton, mint régebben, de ez nem okozott különösebb problémát.
Azt ne felejtsük már el, hogy ha tényleg sérült volt a bal keze, akkor gyakorlatilag egy kézzel verte simán a 12 évvel fiatalabb Chisorát. Azért ez alapján ne kelljen már temetni...
totál hiányzott a jab Vitali repertoárjából, kis túlzással egy rendes balkezes ütést se láttam tőle.
Az összes amit produkált az jobbegyenes, jobbhorog, bal és jobbfelütés, de nem volt bennük semmi dinamika, totál enervált volt minden ütése. Ez a Vitali messze nem férne be nálam az ATG top 5-be, pedig korábban oda soroltam.
Nem tudom, van-e itt valami a háttérben, sérülés, betegség, irtó rossz nap, de ha nincs, akkor abba kéne hagyni a bokszot, nem a következő meccs után, hanem még annak előtte.
@Talált Gábor: "Persze láttuk, Chisora verte az ukrán oldalát( ami a meccs végére nem esett jól)"
Ha jól láttam ez már a második menetben sem esett jól vityának... Chisora jól bokszolt.
Persze,most már meccsről-meccsre felmerül,hogy mikor éri utol Klitschko-t a kora,azért talán túlzás ezt egyértelműen kijelenteni ez alapján az egy meccs alapján.
Egyrészt az ezt megelőző meccsén egyáltalán nem látszottak ennek az előzményei,Vitalij kifejezetten gyorsnak és mozgékonynak tűnt,pedig ha valamiben jobb volt Adamek Chisoránál,akkor pont ezekben a tulajdonságokban,szó val ellene sokkal inkább ki kellett volna ütköznie Vitalij lassulásának.
Másrészt,bár ezt pl. a rendkívül elfogult tv közvetítésből egyáltalán nem derült ki,szerintem Sanders óta nem került ilyen kihívás elég Klitschko,mint amit Chisora képviselt.Igaz,itt nem volt meg az az ütőerő és gyorsaság, de Chisora a korábbi Klitschko-ellenfelek kel szemben megtörhetetlenül támadott végig,kiválóan felkészült és végig is vitte a taktikáját,valamint, bár ez szintén nem hangzott el,fizikálisan nagyon erős,ütésálló bunyós,végig hátramenetre kényszerítette Vitalij-t.Szerintem érdekes lenne egy Wladimir elleni meccs.
Szóval úgy gondolom,Vitalij-tól láthatunk még ennél jobb teljesítményt,szerin tem össze jött neki több tényező,amik miatt most nem tudta a legjobbját nyújtani (persze ezek közt azért ott lehet a kora is).
@leibigab: Sajna Rogan 41 eves es kozel masfel eve nem bokszolt, ez a ketto egyutt nem jo omen. Mindenesetre, en neki szurkolok majd.
@Morgo: OFF
"Az jutott eszembe, hogy Tyson Fury nagyjából ugyanilyen meggyőzően verte meg Chisorát. Lassan neki is ki kéne állni egy Klicsko meccsre."
Jut eszembe, ha nem jön közbe semmi, akkor Tyson Fury legközelebb Martin Rogan ellen lép ringbe. Fury az esélyesebb, de remélem Rogie meglepetést tud majd okozni.
ON
Ez a Fazekas gyerek nem is rossz akit láthattunk,az ukrán nem igazán tudott vele mit kezdeni,egy jó edző és háttér kellenne neki!
Jee, marcius 24-en Adamek - Nagy Aguilera... Nem valasztottak egy vilagvero ellenfelet, de azert Aguilera tud veszelyes is lenni, Maszkajev szerintem meg emlekszik ra ;-)
@Morgo: Egy nagyon szar formaban levo, elhizott Chisora-t vert, ellen is meg volt fogva komolyan, kesobb a tegnap is megcsodalt Nicolay Firtha is kis hijan padlora kuldte, azutan pedig egy Neven Pajkic nevu uriember ( 14-0, 6 KO csapta le csunyan ). Barmelyik Klicsko kiutne par menet alatt, de a jobb masodvonalasok is vernek.
Ezért a mutatványért gyanítom, AMATŐRBEN nem csak őket, de a teljes rokonságot is egész életre eltiltanák mindenféle sporttól
Bocs ez kimaradt
@BlaZe: "Vitali borzasztó lassú volt és erőtlen ... Zéró az ütőereje és már a tűz se volt ott benne"
Oregszik es lassul Vitalij, de ez a zero utoero kisse eros. Szerintem Chisora-nak van iszonyu kemeny feje, emlekeztetnelek, hogy a Samuel Peter-t csunyan kiuto Helenius sem tudta lekuldeni, neki sem hiszem, hgy az uterejevel lennenek a gondok.
En is ugy ereztem, hogy kopik nagyon az oregnek az utoereje, de nezd meg azert, Adamek hogy szedelgett majd' minden tisztabb utesetol, pedig o is kapott par rendes nehezsulyu pofont korabban ( Arreola-tol, Grant-tol ).
Az jutott eszembe, hogy Tyson Fury nagyjából ugyanilyen meggyőzően verte meg Chisorát. Lassan neki is ki kéne állni egy Klicsko meccsre.
@southpaw: Tény hogy nem volt jó formában,de rem ez csak erre a meccsre szólt,mert szeretném még a szoritóban látni a jó "öreg" Vitalijt.... :-) :-)
@George: http://www.the sun.co.uk/sol/homepa ge/sport/boxing/4139 335/Dereck-Chisora-a nd-David-Haye-brawl- at-Munich-press-conf erence-as-Adam-Booth -gets-injured.html
Megfelel? :)
Azert sokat elmond a szepen felepitett merlegekrol az a teny, hogy Vitalij-nak hosszu ideje nem volt ilyen rossz merlegu ellenfele, es kb. Sanders ota senkivel meg nem szenvedett ennyire... Vajon egy gyonyoru merlegu Boytsov tobbre lett volna kepes, mint Chisora? Kotve hiszem...
Ha viszont valami sérülése tényleg volt, akkor az, hogy csak 70-80%-os állapotban is simán győzött, az azt jelenti kár még temetni.
@zolimt: Szerintem ezzel egy Chisora-Haye meccset promótáltak be. Ami nem is baj. Ilyen Chisora teljesítmény után nagyon is kíváncsi lennék rá. Angliában meg főleg, de talán még máshol is. Lassan Vitya felett is eljár az idő. 1-2 meccs és akár vége is lehet a pályafutásának.
@greg: Igen, közben nekem is volt olyan érzésem, hogy valami nincs rendben vele, mert nagyon keveset üt.
Különösen a folyton piszkáló hadonászó balosok nem mentek.
Vitali bal keze gyakorlatilag használhatatlannak tűnt szerintem, szinte alig ütött vele. Máskor ki sem száll bal kézzel az ellenfél képéből, most meg éppen, hogy néha odamaszatolt.
Nézzétek meg az ütésstatisztikát, magáért beszél:
http://www.boxingsce ...
@tomba: Nem csak hogy uveggel: a "glassed me" alatt azt erti, hogy eltorte az uveget es azzal tamadt ra. Ebbol persze nem sokat latni. Ja, meg le fogja loni. Mert van am kultura.
en kedvelem klicskokat, de ez csalodas volt nekem. szerintem most nagyon latszott a kor vityan. vagy valami szarul sikerult a felkeszulesben.
Össze kell engedni őket a ringben! Annak milyen felvezetése lenne? :)))
Még arra lennék kiváncsi, hogy a balkezesek hiánya a Vitalij-féle 3-as rövid sorozatok erőltetésének köszönhető, vagy volt valami gebasz is, csak nem nyilatkozott a meccs előtt, nehogy kihasználják.
Már írnak róla, de én is felfigyeltem arra a tegnap este, hogy indokolatlanul kevés balost üt, amivel pedig bezavarhatna rendesen, mert nem standart szögből indítja őket.
Chisora beleordított Haye képébe, az ütött két horgot, aztán lenyomta a fejét. Chisora átesett egy téblábolón, aztán amíg utána indult, Haye kétszer megütötte az egyik sameszét (le is esett a sapi), aztán egy székkel is ütött volna, de azt kivették a kezéből. Aztán Chisora is egy üveggel hadonászott, de valahogy elvesztette. Utána kezdte ordítozni, hogy üveggel ütötték meg, lehet, hogy azt mutogatta. Ehhez képest egy másik csávónak vérzett a feje. A két Klicskó meg végig vigyorog, mint a tejbetök.
Haye is ugyanolyan buta, mint Chisora! eloszor uveggel a kezeben meguti Chisorat, aztan a kamera allvannyal leuti sajat edzojet, Booth-t (persze nem ot akarja, de az o feje szakad fel...) . nem igy kellene magat bepromotalni egy ujabb Klics meccsre...
http://i.dailymail.c ...
Szerintem az utóbbi idők legbátrabb ellenfelét láthattuk Vitalinak Chisora személyében.
Sokat támadott, egyáltalán nem volt megriadva és bírta kondival is, pedig nem kevés ütést szedett be.
De itt látszik, hogy mennyit számít egy ilyen fizikum, mint a Klitscho-ké.
Nagyon magasak, rettenetes hosszú karjuk van és a kondijuk sem rossz, ráadásul Vitya elég gránitállú is.
Még ha nem is egy virtuóz a két tesó, de hihetetlen testi fölényben vannak szinte mindenki ellen a ringben, és persze ez borzasztó ütőerővel párosul.
Kegyetlen erő van már csak a feltartó ütéseikben is.
Úgyhogy le a kalappal, hogy végig állta az angol, sokaknak eddig nem jött össze ez.
@tibi: "Vitalij nem volt csúcsformában,mostho gy nem akart 100%-on pörögni vagy pedig nem sikerült jól a felkészülése nem tudni."
Pedig szerintem ezt egyértelműen lehet tudni. Akart ő, csak nem tudott.
Mert Vitali ösztönből cselekszik, viselkedik. Itt bőven volt indoka jobban pörögni.
Nem vallott szégyent az előember, bár ilyen teljesítményt sokkal kisebb arc mellett is lehet hozni. Jöhet a Haye-Chisora! A gála neve pedig lehet majd "Nagyobb a füstje mint a lángja". Egyáltalán befér két ekkora arc a ringbe egyszerre?
Előre bocsájtom, Klicskónak szurkolok.
Fenn maradtam, de minek?
A mérlegelés után, mindenki nagy püfölést várt, én is. Hát ez nem következett be. Gyakorlatilag, az első pár menetben bizony kapott Chisora jó pár nagy maflást, csak úgy dörgött. Aztán egyre inkább mintha szabadfogású birkózó mérkőzést néztem volna, földharc nélkül! Igen Vitya tagadhatatlanul nyerte a meccset! Viszont véleményem szerint mindenki többet várt Tőle. Hogy egy most a "rossz napnak", vagy a sajnos tényleg múló időnek köszönhető, azt senki nem tudja. A szünetekben ha néztétek,Chisora már a 4. menet után elég bizonytalanul ment a sarokba, és még a seggén is vette a levegőt, Vitya talán a 10. környékén kezdett enyhén gyorsabban szuszogni. Ennek ellenére, a mérkőzés végén, abszolut nem tűnt szokásosan frissnek. Bizony elfáradt. Nem is kicsit. Szóval lehet, hogy tényleg nyugisabb melón kezdhetne gondolkodni? Kiállni nem igazán akarnak ellene, Hayet kivéve. De ilyen meccsek után, lehet hogy már kevesebben lennének kíváncsiak rá. Pontozással (szerintem) simán megoldja, a nézőknek viszonta tűz ésa mészárlás hiányzik! Este tűz se volt benne, és a mészárlás is egyre bizonytalanabb.
Egyébként a végén, megintcsak résen kellett lenni a biztonságiakanak!
Chisora emberileg vitathatatlanul egy büdös bunkó paraszt. Én eleve nem vagyok oda az arcukat kendővel eltakarő "tökös legényektől" A pofon és a meccs elötti vízköpködés szintén az értelmi szintet mutatja. Ennek ellenére azt kell mondanom, véleményem szerint bár a történelem könyvekben Vitya győzelem, Chisora vereség lesz olvasható, az angol hosszútávon ezekből a tahóságaiból nagy tőkét kovácsolhat!
Ugyanis pofon vágta a nagyot (biztos volt benne hogy nem fogja visszakapni)
Leköpte a kicsit (szintén következmények nélkül megtehette) lehet hogy ezért is kap majd egy 50-s pénzbírságot. De az akkor is csak egy százas! Amennyit kapott, simán belefér
Viszont mindenki nagy padlózást várt, amiből semmi nem lett! Azon kevesek egyike, aki végig állta a 12 menetet, és lássuk be, nem volt annyira beszarva, mint haye! A meccs után meg még kórházra se kell költeni, sőt a mérkőzés utáni Vlagyimirral való balhézásával, bizosan számít arra, esetleg megint kihívja a kicsi. Az meg már 3 öv, nem egy!! És megintcsak nagy lové!!
Tehát a vereség ellenére nagyot nyerhet. Megcsinálta magát.........
chisora vs haye
hát ha a ringben kicsinek bizonyultak megmutatták milyen suttyók az életben.Verekedtek a sajtótájon....
@Bruneor: Ez a Chisora nagyon debil!
Még jó, hogy a takarítónéni nem volt ott, mert azt is megverte volna. :D
Nem volt rossz az angol fiú, bátor kemény fejű gyerek, jó volt a taktika is csak nem érte el Vitalijt sokszor. Remekül ütötte a testet is, az nem is tetszett Vitalijnak :)
@Bruneor: Nah, akkor jöhet a Haye vs. Chisora és a győztes mehet valamelyik fivér ellen :)
@Bruneor: Kár hogy nem sokat látni a fotósoktól meg a kameráktól,rem lesz vmi jobb felvétel is,hát Chisora heves vérmérsékletű igencsak.... :-)
Hát, Chisora egy barom. Amúgy ha ezt a kocsmai stílust erőlteti, akkor nem tudom miért csodálkozik, hogy hasonló választ kap?
Mindenesetre nagy taktikai csata volt, és az előre várható stílusokat hozták, chisora támadott, Haye hátramenetben bokszolt. :)
@tomba: Igaz, Vitalijt nem a "feltörekvő" új generáció fogja legyőzni, hanem a kora.
Nekem az tűnt fel, hogy megint olyan testsúllyal és olyan szálkásan mérlegelt, mint Adamek ellen. (1998 óta az volt a legkisebb ringsúlya) Adamek esetében azt gondoltam ez a felkészülés része és a gyorsaság javítása miatt állították be így a súlyát. Most azonban inkább olyan érzésem volt, mintha elérte volna azt az állapotot, amikor 40 körül az izomtömeg elkezd szép lassan leépülni, és sokkal több munka kell a szinten tartásához. Ahogy írtad, ilyenkor elkezd nőni a sérülés esélye. Nem lennék meglepődve, ha év végén (1-2 meccs után) bejelentené a visszavonulását. Aztán irány a HoF!
Haye és Chisora összeverekedett a meccs utáni sajtótájékoztatón.:)
http://www.fightnews ...
a hegyek vajúdtak és kisegér született
+ Chisora révén új viselkedési stílus pofozkodás,köködés ,pucolás....
Jól helytállt Chisora,voltak szép akcióí,az utóbbi idők legjobb mérkőzése volt amit Klicskók ellen láthattunk szerintem.De ennél jóval több kellettt volna.Vitalij nem volt csúcsformában,mostho gy nem akart 100%-on pörögni vagy pedig nem sikerült jól a felkészülése nem tudni.De azért jó kis meccs volt,sztem mindenki azt várta h Chisora mondjuk 2 menet után fejben feladja és felőrlődik.
Ja, és valszeg az is tény, hogy Vitalij öregszik, és lassan vissza kéne vonulnia, de nem azért, mert jelenleg bárki veszélyes lenne rá, hanem mert előbb utóbb újra komolyan megsérül.
Vitya hozta a lóvét, de meg kell állapítanunk, hogy öregszik. Nincs már "tűz" a bunyójában.
A pofátlan angol rendesen püfölte a levegőt. Nyáron a ventilátorokat is ki lehetett volna kapcsolni. A boksznál pontosnak is kellene lenni.
Pozitívum a sportszerűtlen angolnál az önbizalma és az ütésállósága. Ez még kevés a trónfosztáshoz.
Ha Kliccsék abbahagyják, akkor majd reménykedhet.
Még nincs itt az idő! Vitya után még ott van Wlad is, akit le kellene győzni. Ez sem lenne könnyű eset ennek a lég-csapónak.
Én csak egy menetet adtam neki.
Érdekes meccs volt, Vitali szerintem sem mutatta igazi önmagát, de én szkeptikus vagyok azt illetően, hogy ez a kora miatt lenne. Pár hónap alatt nem romlik ennyit valakinek a gyorsasága, ereje, kondija. Szerintem csak nem volt jó napja. Főleg az előző napi pofon miatt mindenki azt várta, hogy csúnya verés lesz, ezzel szemben ez a Klicskó-mércével nézve alibizés, tényleg gyanús. De azzal egyet értek, hogy ha ilyen formában állna ki Haye ellen, akkor azért ott Haye-nak lenne komoly esélye. Ha hinnék az összeesküvés elméletekben, még azt is elhinném, hogy Vitya szándékosan volt ilyen gyenge, hogy Haye-t kicsit felbátorítsa hogy ki merjen állni..:-)
Temetitek Klicskót, sztároljátok Chisorát (aki egy igazi sötét paraszt, egyébként. sajnos ő valszeg nem csak játssza a hülyét, mint Haye).
Tény, hogy Chisora ment előre, de az is tény, hogy ütésre nem nagyon tellett tőle, menetenként 2-3 találata lehetett, ami simán lepergett Klicskóról.
Az is tény, hogy ő sem volt megfogva, de azt eddig is tudhattuk, hogy a folyamatos - egyébként jó ütemű hajlongás erősen kifogja a szelet Klicskó vitorlájából. Ettől függetlenül a pontozás tök reális volt, Chisora 2-3 menetnél többet nem vitt el. Akkor miről beszélünk?
Nem olvastam a kommenteket, de szerintem Chisora dicséretet érdemel. Az utóbbi meccseken ő volt az aki leginkább odatette magát és nem csak a túlélésre hajtott. Ha kicsit rutinosabb lett volna akkor szorosabbá tehette volna a meccset, kevesebb luftot dobált volna el. A testütései jók voltak, Vitya oldala rendesen szineződött.
@TITANIUM: Akkor Pacman-nek ezért remeg a keze(Roach) és ezért butul el(Ariza)?:)
Chisora: Igazi fogatlan oroszlán, szájhős. A meccs előtti kis akciói után ilyen elképzelés nélküli bunyóval előállni nem tudom, hogy mert. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy néhány eldobott horoggal bármit is elérhet. Remélem Wlad nem ad neki egy nagy pénzzel járó meccset. Pofozgassa, smárolja, köpködje a továbbiakban McDermott-ot, Sexton-t, Sprott-ot és hasonlókat aprópénzért.
Vitya: Egyértelműen az látszik, hogy a régi ütőerő kissé megkopott és az agresszivitása is a múlté, de ezzel együtt még mindig megoldhatatlannak gondolom a stílusát. Talán az amatőr súlyával odaálló Solis tudná fegyelmezetten 12 meneten keresztül kibokszolni. Haye szerintem Valuev ellen is inább döntetlent bokszolt a beugrálok, szaladok stílusával. Ne gondoljátok komolyan, hogy majd ő lesz itt a megfejtés. Főleg, hogy milyen pocakos kis ovis lett belőle.
Hop hop az idő repül rendesen. Nem volt valami meggyöző az öreg harcos.Viszont ez a Chisora egy jobb felkészüléssel még lehet valaki. Néha fellehetett fedezni Smoking Joe mozgását Chisorán.Elkellene fogadnia L.Lewis segítségét és tényleg bajnok válhatna belőle. Nem vagyok nagy szakértő, véleményem szerint szükebb volt a meccs ,illetve többe menetet is nyert Chis. mint amennyit kapott . A lényeg ! Bemonták a profiboksz.hu szavazását egy élő adásban :) még a meccs elején! 90% klics Ko... Ez is eredmény! Grat az oldal szerkesztőinek!
Szerintem mar par eve Wladimir a jobb bunyos, most meg vegkepp. Wlad kicsapna Chrisorat,szerintem Mormeck utan O jon, Vityanak meg talan Helnius. Haye-t nem tudom meg tudna-e oldani, azert O eleg gyors es nagyon jol fut.
Szegeny Stunek nagyon megoregedett,lehet azert oregszik Vitya is mert mint tudjuk olyanna valsz mint a kornyezeted.
Nagyon lelassult... Így 40 felett sikerült az 1. menetben ballal lehúzni a titán fedezékét, majd jobbal megütni. :)
Szerintem kiveszett az agresszivitás Klitschkóból. A Sanders elleni Vitya egy fél percig sem ment volna hátramenetben Chrisora ellen. A köpködés és a pofon után minimum egy vérszomjas Klitschkót vártam volna a ringben. Nagy szarban lett volna most, ha egy jó formában levő Fast Eddie lett volna a másik sarokban. Klitschkónak -szerintem- három dologban rejlett a sikere: a kiüthetetlenségi mítosza (ez ma is meg van), a hihetetlen munkatempója (ez erősen visszaesett), illetve az agresszivitása -szintén eltűnt valahol útközben. Wlad Chrisorát pár menet alatt lerendezte volna szerintem (miután tudatosul benne, hogy Chrisora nem üti ki egy lucky punchcsal, kivégezte volna). Ez nem az a Vitali már, akire ha ránézett az ember, akkor tudta, hogy kő kövön nem marad. Az ismerőseim, akik nem igen tudják a tesókat megkülönböztetni, kérdezték, hgy melyik játszik... mondtam, hogy az idősebb, keményebb, és ha rájuk néztek, egyből lejön majd, hogy melyk az agresszívabb, mondom na majd az fog játszani... Erre mondják, hogy akkor miért a másikon van a kesztyű? (ránézésre Wladot gondolták z erősebbnek meg az agresszívebbnek). Azért ez sokat elmond. Régen ha ránéztm Vityára meccs előtt, az eye of the tiger effektus jutott eszembe.. most ennek nyoma sem volt...
@csikimacko: Vitali borzasztó lassú volt és erőtlen. Nem csak most, de ez meccsről meccsre egyre inkább látszik rajta. Eddig a reflexei, a fizikai fölénye, a felkészültsége, kondija és a saját legyőzhetetlenségébe vetett hite hozzásegítette a győzelemhez. Ez igaz erre a meccsre is, bár szerintem most a pontozás arányától függetlenül azért kicsit már rezgett a léc. Nem lehet nem észrevenni, hogy erősen hanyatlik a formája. Zéró az ütőereje és már a tűz se volt ott benne, láthatóan kételkedett önmagában. Ez pedig azoknál is megbosszulja magát, aki egyébként nagyon képzett bokszoló. Vitali pedig nem az, ez nem titok. Ha nem tudja 100%-on csinálni a droid bunyóját, akkor el fogják kapni. Márpedig mostanában már messze van a 100%-tól. Úgyhogy szerintem irány Kijev...
Jó Isten!
Vonuljon vissza?
Minek?
Azon izgul mindenki, hogy mikor lesz neki méltó ellenfele.
Nem lesz. Csak az öccse lenne.
A meccs amúgy élvezhetö volt, csakúgy mint a Haye elleni. (Wladimirral)
Feszültség/taktika-e llenfél győzni akart.
Helenius jöhetne. Ő az elején párszor odalegyintett Chisora-nak ami eléggé szétszilálta.
El is tört keze.
Vitalijtól ilyesmit most nem láttam.
Elnézést kérek mindenkitől, Vitali fun vagyok. Viszont kérdés: képes egy ilyen kihívó kellőképpen motiválni ezt az igazán harcedzett bokszolót??? Persze láttuk, Chisora verte az ukrán oldalát( ami a meccs végére nem esett jól), de szerintem ez kevés volt ahhoz, hogy igazán felpörögjön a címvédő. Ezt az ellenfelet sajnos ennyivel is meg lehetett oldani. Javítsatok ki, de úgy látom, akkor oszt ki igazán nagy pofonokat az "Öreg", ha párszor őt is eltalálják rendesen. Voltak találatai Dereck-nek, de ez nagyon kevés...
Szerintem nem kell messzemenő következtetéseket levonni ebből a meccsből. Vitali Sosnowski ellen is gyatrának tünt, az a meccset csak a kiütés mentette meg. Én bízom benne, hogy annak ellenére, hogy az öreg sem tudja meghazuttolni a korát, ennél komolyabb teljesítményre is képes, ha megvan a kellő motiváció.
@Arcos Harcos: Haye sokkal gyorsabb mint Chisora, és mivel nem kell félnie Dereck ütőerejétől ezért pontozással meg tudná oldani. Wladnál ugyanez, csak ott a fizikai előny miatt. Egy Chisora-Arreola vagy Chisora-Povetkin meccs azért elég nyitott lehetne..
@Pisti801227: Én nem röhögtem rajta annak ellenére sem, hogy nagyon nem szimpatikus a srác. Wladimir végig maximálisan koncentrált volt, és ez kellett is. Ha egy pillanatra is kihagy, bajban lett volna.
Nehogy már egy olyan Haye ellen féltsük Vitalit, akin pár hónapja röhögtünk (pár Wladnak bevitt egy-egy ütést, tény). Max kipontozná, de már nem egy állat, mint régen. Merevek a lábai, nemcsak én láttam így, ez izület lehet a térdnél. Így kezdődik. Majd jön a válla. Ki is fulladt. De hogy Haye veszélyes lenne, á, mint lepkefing a rozsdáló Tigris tankra.
@Arcos Harcos: Sztem Wladimir ha nem hagyná magát az ilyen leköpködős, mérlegelős baromságokkal összezavarni, akkor simán megoldaná Chisorát. Simábban mint Vitya.
@Arcos Harcos: Nem lehetetlen, hogy a végére elfogyna Haye. Wladimir viszont kiütné szerintem.
However, Klitschko (44-2, 40 KOs) clearly outworked his British rival – primarily with a stiff right – to win the majority of the rounds. The judges scored it 118-110, 118-110 and 119-111, meaning Chisora won only a few rounds. THE RING scored it 118-110 for Klitschko.
Klitschko threw relatively few jabs, a punch with which he normally sets up his big right. The obvious question was whether he injured his left hand either before or during the fight.
He spoke cryptically about it immediately afteward.
“I fought with my right hand,” he said. “I’m not ready to talk about it. It’s not excuses because I really wanted to knock him out very much.”
Without a consistent jab, Klitschko controlled the fight with his busy and hard right, which he landed consistently even if he never seriously hurt Chisora.
Klitschko seemed to be frustrated in spite of the victory.
“It was not a perfect performance,” he said. “… I fought against him just with a right hand. But, anyway, it was a good performance from Chisora. He had good movement. It’s very difficult to hit him.”
He went on: “I saw every punch from Chisora. He’s a little bit slow. If Chisora was much faster, then I might’ve had a problem. I saw almost every punch.”
Haye-Chisorán ki nyerne szerintetek? Sztem sanszos, hogy Chisora bedarálná Hayet a végére. A mai meccs szorosabb volt sztem, mint ahogy a pontozók látták, én ezek után egy Vlagyimir-Chisora és egy Vitya-Haye bunyót néznék meg a legszivesebben.
Michael Buffer jó volt,az Ac-Dc is.Végigizgultam meccset mert nem találtam a második söröm,aztán hálistennek meglett.Haye-t már ne vállalja be az öreg,el kell gondolkodnia a visszavonuláson,lete tt az asztalra már annyit hogy évtizedekig sem érnek a nyomába valószínűleg.
@zappa: Az a pötyögés még Valuev ellen is csak egy vékony győzelemre volt elég, és sztem Vitya jobb formában lenne egy Haye elleni szuper "derbire", mint most, ebben biztos vagyok. Abban egyetértek hogy dinamizmusban és gyorsaságban Haye mérföldekkel jobb mint a mostani Vitya, ha több ütést indítana akkor komoly esélyei lennének.
örülök, h mások is lassúnak(eleinte) és lassúnak,fáradtnak(6 .menettől) látták vitalit.
és nem próbáljuk egymásnak bemagyarázni(mint riporter,)h mekkora iskolameccs, zsebből oldotta meg, nem akarta kiütni stb..
jó vitali, de sem a tűz,sem a gyorsaság,sem ütőerő nem volt meg benne.
gyanús, h öregség jele ez, nem egy rossz napé...
pedig mindig szimpatikusabb volt mint öccse
@Amador: Én nem érzem azt, hogy olyan nagyon nyomulnia kéne Hayenek Vitalira. POnt azt éreztem, hogy most akár a szokásos taktikája is működhetne. (amit a tesó vellen vagy Valu ellen próbált)
Vitya lassú volt, és nem volt túl sok agresszió benne. Sztem akár működhetne is a kipötyögés.
@kovacsik: Azért túlzásba nem kell esni. :) Láthattuk a jó formában lévő Vitali-t, hogy mennyire borult fel pl a támadó Sanders, Lewis, vagy Kirk Johnson ellen... :)
@Rajhi: "Az utolsó ilyen stílusban és mentalitással küzdő ellenfele Arreola volt, őt sokkal jobban megverte, pedig Arreola nem rosszabb mint Chisora." Arreola pont a mai meccs szempontjabol kulcsfontossagu dolgokban rosszabb, mint Chisora: lassubb labon, es egyenes tartasban gyalogol elore, nem hajolgat, es mozgatja a fejet - es pont ezert hiaba ut nagyobbat, ha nem eri el az ellenfelet, es kozben megeszi annak majd' minden uteset.
Jo meccs volt egyebkent, Chisora kemeny gyerek, de Vitalij is kezdi mutatni a korat.
Szerintem Haye csak egy jóval bevállalósabb taktikával tudná megverni Vityát, sokkal több ütést kéne indítania mint Wlad ellen, és nyíltan kéne bokszolnia. Nem vagyok biztos benne hogy van mersze úgy kiállni Vitya ütései elé mint ahogy Chisora tette. Viszont aki kifejezetten sokat szokott ütni a meccsein és jól bírja a 12 menetet az Povetkin. Én a helyében most hívnám ki Vityát.
vitali nem az, aki sanders v lewis ellen volt.
én egy enervált embert láttam, nagyon belassulva.
lehet h az is mondatja velem, h kitűnő riporter,állati részrehajló volt,vitali felé.
vitali fog(már megteheti)
vitali üt,semmi eredménye(robbant a bomba chisora állán,hány embert ütött már ki)
vitali pihen(már megteheti)
mintha nem ezt a meccset nézte volna.és minél inkább eredméyntelen volt vitali, annál inkább dícsérte.mi volt ekkor,akkor. itt meg semmi. ilyen erejű ütés, akkora ütés,bomba, aztán még csak meg sem szédült chisora.
totál kiegyenlített meccs, vitali pontosabb volt,chisora nyomulósabb,de pontatlanabb.
vitali fogott,chisora nem tudott eredményes lenni.
ennyi.
de vitalit elismerem, bevállalós volt, tudta, h chisora jó(főleg ahhoz képest h nincs neve).
chisora meg megmutatta,h támadva totál felborulnak a klicskók..még vitali is..
én ezt vártam Chisorától,hogy majd folyamatosan megy előre keményen,de Vitali jól csinálta megoldotta!!! bár szerintem Vitali nem volt olyan meggyőző ,mint legutóbbi meccsein elég sokszor fogott,és kevesebbet ütött.Kemény gyerek ez a Chisora tetszettek a testütései,kemény ellenfél lehet bárki számára,a végére úgy láttam nagyon elfáradt Klitschko.
Megkockáztatom, hogy visszatérése óta ez volt Vitalijnak a legnehezebb meccse.
Megnyerte, de ezt jobbára a tapasztalatának köszönheti. Sose szerettem, mikor egy bokszoló múltbeli meccse alapján ítélték meg a jelent, de most én is azt mondom, a Lennox vagy Sanders elleni Vitya agyonverte volna Chisorát. (Samuel Peter is igen komoly újrakezdésnek számított, mégis leiskolázta.)
Neki kell éreznie mennyi van még benne, de a mai teljesítménye lehangoló volt.
Az utóbbi ellenfelei talán azért is teljesítenek az elvárttól mindig jobban, mert míg egy másodvonalbeli ellen kiállhat talán-talán alapon, Klicskó ellen már minimum 100% kell.
Izgalmasabb volt mint a szokásos Klicsko meccsek, de sztem mindketten elég lasúak voltak.
Sztem a mostani Vitali ellen jó esélyei lennének Hayenak.
Ami miatt régebben Vityát gondoltam volna esélyesnek főleg, az agresszívitása. Ebből nem sokat láttunk, kicsit olyan volt, mint aki magán is érzi, hogy most olyan bizonytalanul megy.
Persze így is nyert, és a korához képest szép teljesítmény.
Mondjuk elég unottnak tünt Vitalij. Lehet egy rosszab felkészülés, egy rossz nap, de az is, hogy érezte ennyi is elég.
Vityán is látszik már az idő vasfoga. Az utolsó ilyen stílusban és mentalitással küzdő ellenfele Arreola volt, őt sokkal jobban megverte, pedig Arreola nem rosszabb mint Chisora. Jó lenne egy Solis elleni visszavágó, és utána a nyugdíj, a Haye elleni meccsel kapcsolatban szkeptikus vagyok.
Ennek láttán úgy gondolom, hogy most már Vlagyimir a kategória első számú bunyósa.
Azért lesajnálni az öreget mert csak 10 menetet nyert meg 40 évesen egy extra motivált kihívóval szemben, szerintem furcsa. Chisorának meg úgy tűnik jó az álla. Itt inkább a felhozatalt kellene hiányolni, amikor egy 40 éves bokszoló szarrá ver mindenkit.
@deniro2: Régen azért elég jól ment neki akkor is, ha rámásztak, sőt akkor volt igazán elemében. Én pont ezt a tüzet hiányoltam belőle, ezen a meccsen nem volt olyan belemenős, nem kívánta a bunyót, ez most vagy egy rossz nap, vagy már tényleg a kor.
Meg az is lehet, hogy ezek a zsinórban jövő szar ellenfelek kicsit elkényelmesítették, remélem ez most kijózanította és már haye-yel sem áll ki, kár lenne egy csúnya vereség a végére.
Chisorát meg nagyon megnézném wlad ellen.
Annak ellenére, hogy szerintem is romlik Vitali teljesítménye és ezen a meccsen bebizonyosodott, hogy Klicskonak sokkal jobban fekszik, ha valaki hátrál és ki akarja bokszolni, mint, ha nekimegy, de a mai felhozatalból még így sem látom, hogy bárkinek komoly esélye lenne ellene...
A videónál én is megemlítettem a visszavonulást, de le lettem szólva. :)))
Én Vitya rajongóként is kezdem úgy érezni, hogy az öregnek lassan ideje lenne befejeznie, és lehet már Haye-t sem kellene bevállalnia. Lassult és az ütései sem olyan rombolóak már, mint pár éve. Ez ellen a Chisora ellen kétlem, hogy Vitya fénykorában végigment volna a meccs.
Chisora meg egy tapló paraszt. Mérlegelésen pofozkodni, meg másokat leköpdösni igazi sutyerákra vall. Remélem Wlad nem követi el azt a hibát, hogy ad neki egy meccset sok pénzért, hanem Dereck hazamehet Angliába aprópénzért parasztkodni.
Jobb meccs volt mint amire számítottam, de így is sima Klicskó győzelem. Klicskó szépen mozgott és váltogatta az ütéseket a meccs első felében, el is vitte a legtöbb menetet akkor. Később kissé elfáradt, de nem is volt szükség rá hogy nagyot hajrázzon a végén és ezt tudta ő is.
Chisora szépen helytállt, sokat nőtt a szememben a Helenius meccs óta. Ha lenne űtőereje kiváló nehézsúlyú bokszoló lenne, így csak szimplán "jó". Mindenesetre jól bírja az ütéseket és nem retten meg a fizikai hátránytól, még lehetnek jó meccsei a jövőben.
Kicsit csalódtam a meccsben. Vitalij egyértelműen nyert ugyan, de nem láttam benne az állatot. A mérlegelés után biztos voltam benne, hogy széttépi Chisorát, ehelyett szép nyugodtan kipontozta. Chisora viszont szépen helytállt. Vitya stílusa ellen ugyan nem sok mindent tudott kezdeni, végigküzdötte a meccset és minden tőle telhetőt megtett a győzelemért. Ennyire tellett...
Nézhető, de semmi extrát nem hozó meccs volt, egyébként meg hatalmas gratula Flórián Bélának!
Chisora amit lehetett, tudott, megpróbált, kevés volt, annak ellenére is, hogy azért érződött a korkülönbség.
Chisora néha izgalmassá tette egy-egy pillanatra, az átlag Vitalij-meccsnél jobb meccs volt, de tényleg látszik a kor. Haye szerintem nem lenne esélytelen.
Vitalij öregszik.
Sima volt a győzelme, de lassan ideje lesz visszavonulni.
Vitali nyert, szerintem nem szépen, most már nagyon látszott rajta a kor.
Ideje visszavonulni.






