Összeverekedett Haye és Chisora a Klitschko meccs sajtótájékoztatóján

2012-02-19 12:27:04 / hollywood

Összeverekedett Derek Chisora és David Haye a szombat esti müncheni bokszgála sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes Chisora pontozással maradt alul Vitali Klitschkoval szemben a rendezvényen, majd ezt követően megjelent a sajtótájékoztatón. A két brit bunyós először csak beszólogatott egymásnak, majd egymásnak is estek, amiben mindketten könnyebben megsérültek.

               

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@Shaham: "Persze, de anélkül hogy kiejtenék az RTL-t a szájukon, mert ha már belekeverik, utána tökmindegy..."

Mégeszrem mondom, sztem semmi gáz nem lett volna, ha Bönte kiejti az RTL nevét, és sztem direkt kente Hayere a felelősséget.

De RTL nélkül is lehetett volna KOrrektül tájékoztatni, és végre akkor ebben megegyezhetünk.

    2012-02-24 19:26:15

@Roy Jones Jr.: Ja, már rájöttem. Nem is tudom honnan vettem a 100e-t. Valaki azt írta...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-24 14:59:42

@zappa: "Diplomatikus an is elő lehetett volna adni elfecsegés nélkül, hogy egyelőre nincs egyezség."

Persze, de anélkül hogy kiejtenék az RTL-t a szájukon, mert ha már belekeverik, utána tökmindegy...


"Ha egyszer nem Haye miatt változtak meg a körülmények, inkáb ne Hayere hivatkozzon, hanem vagy az igazat mondja, vagy semmit! Nem érted?"

Akkor miből lesz a műbalhé?:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-24 14:58:07

@Shaham: "Minek egy második, ha adnak 100e-t egy Chisora-nak és boldog?"

Egy kicsit eltévesztetted az összeget...

500 ezer az a "100e"...

http://www.samsungsp ...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-24 14:27:43

@Shaham: "Szerintem nem feltétlenül "titkok" ezek, hanem egyfajta viselkedési kódex. A jó üzlet alapja a bizalom és ha mindenki elfecseg mindent, hogy "szuperkorrekt" legyen, az nem olyan bizalom gerjesztő..."

Most mindegy hogy nevezed, én is erről beszélek. Hayeel üzletel, tehát egyrészről nem jó ha inkorrekt vele(bizalom), azt meg megbeszéltük, hogy nem kellett volna elfecsegni mindent.
Ezt az elfecsegést felejtsd már el! Még ha ez is vezérelte volna Böntét is, gondolom ha több az IQ-ja 90-nél meg tudta volna minden gond nélkül oldani elfecsegés nélkül. Én 30 másodperc alatt írtam azt a "nyilatkozatot" ami korrekt stem és nem fecseg el semmit.

"Nem biztos, hogy olyan jót tesz a sportnak, ha állandóan pénzelosztásról szólnának a cikkek és nem magáról a meccsről, vagy a bunyósokról. "

Erről beszélek. Főleg az idegesítő, hogy sározzák egymást, és kamuznak.
Diplomatikusan is elő lehetett volna adni elfecsegés nélkül, hogy egyelőre nincs egyezség. Ha egyszer nem Haye miatt változtak meg a körülmények, inkáb ne Hayere hivatkozzon, hanem vagy az igazat mondja, vagy semmit! Nem érted?

    2012-02-24 07:43:19

@zappa: "Bönte, tudott volna KOrrekt lenni anélkül, hogy üzleti titkokat kifecsegjen."

Szerintem nem feltétlenül "titkok" ezek, hanem egyfajta viselkedési kódex. A jó üzlet alapja a bizalom és ha mindenki elfecseg mindent, hogy "szuperkorrekt" legyen, az nem olyan bizalom gerjesztő...

"Szted ezek szerint Haye hazugsága a sérülésről, meg Bönte félreinformálása sem gáz, sztem meg mindkettő az."

Haye "sérülésével" a szűk kör tisztában volt. Ez egyértelmű. Nem biztos, hogy olyan jót tesz a sportnak, ha állandóan pénzelosztásról szólnának a cikkek és nem magáról a meccsről, vagy a bunyósokról. Mivel mi a boxot szeretjük és azért is nézzük, nem biztos hogy kellene nekünk tudni, hogy mit köcsögösködnek egymással a tárgyaló asztalon. Mert hogy tuti, hogy szívják egymás vérét...:) Én legalábbis arra vagyok kíváncsi a ringben mi történik. A többi csupán "trash talk". Persze azt is lehet túlzásba vinni, mit Haye vagy Chisora...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 23:27:02

@ogreface: Ebben van valami. Sokszor talán a legjobb lenne, ha azt sem tudnánk, hogy tárgyal két bunyós, csak mikor már aláírták a szerződést.

    2012-02-23 21:40:00

@Shaham: Csak vicceltem egyébként.:) Ahogy lentebb leírtam, ha akarta volna Bönte, tudott volna KOrrekt lenni anélkül, hogy üzleti titkokat kifecsegjen.

Szóval vicceltem, de végülis, így azt mondom legalább következetes vagy.
Szted ezek szerint Haye hazugsága a sérülésről, meg Bönte félreinformálása sem gáz, sztem meg mindkettő az.

    2012-02-23 21:35:55

Szerintem nem tesz jót ennek a sportnak sem, hogy manapság ennyire belelát az ember a dolgok mélyére. Amikor elmegy egy étterembe az ember, választ az étlapról, azt rendbe kihozzák, gusztusos és ízlik is, ki a francot érdekel, hogy milyen előélete volt az alapanyagoknak, mennyibe került a rezsije a sütésnek, ki hozta az alapreceptet, milyen a családi élete a szakácsnak és mennyit keres ezzel stb... Megeszi az ember az elé tálalt ételt, és ha finom volt, akkor elégedetten fizet és boldogan és "tudatlanul" de elégedetten hazamegy... :)

» ogreface   válasz erre
    2012-02-23 21:16:44

@zappa: "Egyszerűen nem tartozott a nyilvánosságra, hogy ki merre hogyan.;-)"

Én ezt megértem. Ez már régen le lett zongorázva. Ahogy anno Haye sem hozta szóban a Setanta-t, Bönte nem keveri bele az RTL-t... Valakinek ez a "fogyasztók megtévesztése", szerintem pedig ezek nem közérdekű infók. Egyébként Haye az aki egyfolytában elkezdett fecsegni minden "belső" dologról mint egy amatőr, amit Klicsko-ék szóvá is tettek anno...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 21:01:49

@Shaham: Nem lélekápolásról beszélek, hanem korrektségről. Mert mintha te azt mondtad volna, ezt anélkül nem lehett volna korrektül közölni, hogy az üzleti partnert ne sértsük meg, vagy ne áruljonk el durva részleteket.

"Globálisan Haye egy termék. Mint a Klicsko-ék. A TV-k a multik, a nép a fogyasztó. A terméknek van egy ára, amit a "fogyasztó" határoz meg. A multinak megvannak az eszközei, hogy a fogyasztó elé rakja, így kikerülhetetlen. A multi tárgyalási pozíciója a legerősebb. Mindenkinek hozzá kell alkalmazkodni."

Nyilván és?

Én nem az RTL-t hibáztatom, ha ő úgy érzi ennyit ér neki KLicsko és Haye, akor ennyit ér. Bönte leosztását meg nem tudjuk.
MOndom engem ez a vonal nem érdekel, mert nem tudok részleteket.

De egyébként ha ilyen megértő vagy Böntével kapcsolatban, hogy nem akarta szóbahozni az RTL-t, légy megértő Hayel kapcsolatban is. Mert ilyen alapon ő is tiszteletben akarta tartani a régi sponzorát, emiatt még olyan lovagias is volt, hogy magára vállalta a meccs elmaradását, és kitalált egy sérülést.
Egyszerűen nem tartozott a nyilvánosságra, hogy ki merre hogyan.;-)

    2012-02-23 20:52:27

@zappa: "Ismét nincs egyezség Haye és közöttünk, mert tőlünk kívülálló okok miatt"

Szerinted muszáj ápolni a lelkét? Nem igazán így működnek a dolgok, ezért sem lehet senkitől sem elvárni...

"Tele, piszkos részletekkel, és terhelő dolgokkal"

Egyszerűen nem tartozik a nyilvánosságra, hogy ki merre hogyan.

"nem kell managernek lenni, hogy ember ezt a szitut korrektül megoldja."

A "korrektség" nem feltétlenül a cél, hanem a nyomás és a pénz. Mindkét oldalon.

"azóta az RTL neve is szóbakerült, és akkor mi van?"

Ha hiszed ha nem, ez valamilyen RTL-es döntő emberkének kínos lehet...

"Ja, és egyébként a sztoriban Haye is egy üzleti partner, érdekes hogy nem érted rutinos tárgyalóként, hogy miért nem jó ha inkorrektül dumálunk róla."

Globálisan Haye egy termék. Mint a Klicsko-ék. A TV-k a multik, a nép a fogyasztó. A terméknek van egy ára, amit a "fogyasztó" határoz meg. A multinak megvannak az eszközei, hogy a fogyasztó elé rakja, így kikerülhetetlen. A multi tárgyalási pozíciója a legerősebb. Mindenkinek hozzá kell alkalmazkodni. Aki nem tud, az nem kerül be. Ilyen egyszerű. Nincs egyenrangúság.

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 19:18:46

@Shaham: Nekem is tetszett az első meccs, én már akkor mondtam, hogy megnéznék egy visszavágót, mert ez legalább végig nyílt volt.
Én arra gondoltam, hogy az RTL kifarolását ne vard Haye nyakába!

    2012-02-23 18:32:59

@Shaham: Te úgy érzed, feltétlenül rossz színben kellett volna feltüntetni az RTL-t, azért hogy korrekt legyen a tájékoztatás?

Mondok egy példát, hogy értsd:
Ismét nincs egyezség Haye és közöttünk, mert tőlünk kívülálló okok miatt sajnos változtatnunk kellett a korábban már Haye által elfogadott ajánlatunkon, az új kedvezőtlenebb ajánlatot egyelőre Haye nem fogadta el.

Tele, piszkos részletekkel, és terhelő dolgokkal mindenféle üzleti partner felé.:)

Egyébként ha nem is napi szinten, de azért megesik, hogy üzleti tárgyalásokra kényszerülök....de ehhez nem kell managernek lenni, hogy ember ezt a szitut korrektül megoldja.

És na lám, azóta az RTL neve is szóbakerült, és akkor mi van? Összedőlt a világ?
Ha az RTL nek megéri, úgyis fog adni pénzt, ha nem, akkor úgyse ad.

Ja, és egyébként a sztoriban Haye is egy üzleti partner, érdekes hogy nem érted rutinos tárgyalóként, hogy miért nem jó ha inkorrektül dumálunk róla.

    2012-02-23 18:30:08

@zappa: "Egyénként lehet hogy a KLicskok pont úgy egyezkednek Hayel, mint ahogy azt te itt leírod."

Simán lehet.

"Haye egyedüliként felelős azért, hogy egy második meccsre kisebb az érdeklődés."

Érdeklődés nem egyenlő pénz. Pénz egyenlő PPV. Mivel Klicsko-ék pénze fix és német, Haye angol PPV-ben pedig már nem olyan eladható az említett sok dolog miatt, inkább Haye része zsugorodik.

"Haye Wladimir meccs meg azért volt"

Nekem így is tetszett, de mindenki más rinyált. A "nép" ítél...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 18:25:56

@zappa: Nahát. Tényleg nem érted...:)
Figy, jelen helyzetben aki a pénzt hozza, azt soha nem állíthatod be negatívan. Az negatív ha Bönte úr, Haye csodás lelkét kímélve szépen elmagyarázza, hogy az RTL miatt gondok vannak, mert a vártnál kevesebb lóvét kap.
Tárgyaltam már párszor és a héten is befejeztem egyet. Csodálatos volt...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 18:20:35

@Shaham: Egyénként lehet hogy a KLicskok pont úgy egyezkednek Hayel, mint ahogy azt te itt leírod. Nem ad az RTL valamennyi pénzt, akkor azt levonjuk Hayetől, vagy elfogadja vagy nem, a kis köcsög, örüljön hogy tárgyalunk vele. A nyilvánosságnak meg belökjük, hogy ő kér sokat.

Még mindig abból indulsz, ki, hogy Haye egyedüliként felelős azért, hogy egy második meccsre kisebb az érdeklődés. De alapvetően a Klicskók iránt eleve csak némezországban van érdeklődés. (kis túlzással), a Haye Wladimir meccs meg azért volt látványtalan (bár sztem közben izgalms) mert mindketten fostak, és mind ketten baromi biztonsági bunyót nyomtak.

    2012-02-23 18:14:00

@ogreface: Én egyetértek, ott Haye volt a sunyi, aki kamuzott. Bár legalább nem a másikról, hanem magáról. De az se volt korrekt.
MInt ahogy ez sem.

    2012-02-23 18:10:28

@Shaham: "De korrekt? Csak azért érdekes, mert Bönte-ből az hogy nem említette meg az RTL-t, csúnya átverős megtévesztős kigyó lett..."

Nem azért mert nem említette, hanem amiatt, mert úgy állította be Haye-t a nyilvánosság előtt, mint aki túl sokat pénzt kért volna, holott ezt a pénzt Bönte ajánlotta fel neki és meg is egyeztek róla.

"hogy becsődölt a Setanta az egy technikai probléma"

Mint az RTL ajánlata?"

Csak a kettő között a különbség az, hogy akkor Wladimir meccspénze semmilyen szinten nem függött a Setantától, most meg Haye meccspénze rohadtul függ az RTL-től, illetve, hogy ebből Böntéék mennyit szánnak neki...

"Ez természetes. Csak aztán az ilyenből nem kéne lelki kérdéseket csinálni, hogy szegényt megszivatták, mert nem mondtak el mindent nekünk...:)"

De nem Haye változtatott a feltételeken, hanem Bönte! Akkor viszont alja dolog, úgy beállítani, mintha Haye miatt nem sikerült volna megegyezni most...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 18:09:25

@Shaham: "Valahogy úgy érzem, hogy ti nem akarjátok érteni. Ha valaha leülsz az életedben élesben tárgyalni milliós tételekről, megérted miről beszélek..."

Hú ez nagyon fellengzősre sikeredett.:D

De egyébként ezek szerint te se nagyon tárgyaltál még ilyen tételekről, mert ész érvet nem tdutál felhozni az ellen, hogy Bönte vajon miért informálta így a népet.

Milyen durva dolog lett volna, ha megemlíti az RTL szót, mocskos sötét részleteket kotyogott volna ki. :)

De ezek szerint az neked is tiszta már, hogy ezzel rendesen félreinformálta tudatosn a népet, csak te úgy gondolod, borzalmas üzleti titkokat kellett volna elárulnia, ha korrektül akarta volna vázolni a szitut.

    2012-02-23 18:07:02

@Roy Jones Jr.: És még így sem Sentata-ztak. Mert tudják mi az üzlet...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 18:04:32

@Roy Jones Jr.: "Nem köpködtek?! Azt mondták, hogy Haye gyáva meg hogy kihátrált a meccsből"

Nem nem nem. Azt mondták, hogy megsérült a keze, elhalasztják a meccset, utána Haye nem tudta mikor lesz rendben (gondolom ekkor keresték a Setanta pótlót), majd amikor nem tudtak tovább várni és Haye nem intézett semmit, lett a Wlad-Chagi. Ezután, Haye megállapodott Vitali-val szóban, majd kikapcsolta a telcsit és aláírt Valu-val. Amíg nem játszotta el ezt Haye, nem köpködték...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 18:03:16

@Roy Jones Jr.: "hogy Haye-t esetleg utálja"

Nem utálom Haye-t. A sok baromságait nem bírom. Ringben szívesen nézem.

"Mindig valami sérülésre szoktak hivatkozni, mert ebbe nem lehet belekötni..."

De korrekt? Csak azért érdekes, mert Bönte-ből az hogy nem említette meg az RTL-t, csúnya átverős megtévesztős kigyó lett...

"hogy becsődölt a Setanta az egy technikai probléma"

Mint az RTL ajánlata?

"senki nem bokszol ingyen senki kedvéért..."

Ez természetes. Csak aztán az ilyenből nem kéne lelki kérdéseket csinálni, hogy szegényt megszivatták, mert nem mondtak el mindent nekünk...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 17:59:29

@Shaham: "De ha már eszünkbe jutott, meg lehet nézni, hogy kezelték Wlad-ék... Szóval nem köpködtek, nem rinyáltak"

Nem köpködtek?! Azt mondták, hogy Haye gyáva meg hogy kihátrált a meccsből, mikor csak nem akart ingyen bokszolni ennek a szerencsétlen helyzetnek köszönhetően, amiről senki nem tehetett. Innen ered az egész "beszart Haye"-ezés, pedig ők is tudták, hogy nem erről van szó.

Azt meg tudja mindenki, hogy mi lett a Setantával...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 17:57:21

@Shaham: "Hát nem tudom mennyien fogják úgy a dolgot, hogy "kigyóbönte" célja Haye lealázása és átverése..."

Ahogy írtam az előbb, ha bárki elolvasta azt a hírt, amit belinkeltem, meg látta/hallgatta ami a sajtótájékoztatón elhangzott és képes korrekten gondolkodni, attól függetlenül, hogy Haye-t esetleg utálja, akkor az is erre fog jutni, amire én vagy Zappa...

"Ez azért nem teljesen igaz. Nem köpték be a kamusérülést és a Setanta sztorit sem, hagytak időt Haye-nek, de nem tudta időben elintézni..."

Ha lemondják csak úgy a meccset, akkor az szerződésszegés. Kitől láttál ilyet a múltban, hogy csak fogta magát és lemondott egy meccset indok nélkül és annak nem volt következménye?! Mindig valami sérülésre szoktak hivatkozni, mert ebbe nem lehet belekötni...

Az, hogy becsődölt a Setanta az egy technikai probléma Haye-nek, nem egészségügyi, ami megakadályozná abban fizikailag, hogy ringbe tudjon lépni és ott jó teljesítményt tudjon nyújtani, csak egy technikai, de annak elég nagy! De ilyen szinten, ahol ők vannak, senki nem bokszol ingyen senki kedvéért...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 17:49:33

@Roy Jones Jr.: Már leírtam.
"Kökemény üzlet, nagy pénz, aki helyzetben van az diktál."
Te is elfelejtetted a Sentanta-t, én is. De ha már eszünkbe jutott, meg lehet nézni, hogy kezelték Wlad-ék... Szóval nem köpködtek, nem rinyáltak, csak akkor pöccentek be, amikor Haye Vitali helyett (pedig megigérte) Valu-val írt alá titokban... Szal Haye sokkal kígyóbb, mint Bönte...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 17:42:52

@ogreface: Én is ezt akarom hallani Shahamtól... :)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 17:33:45

@ogreface: "egyik sem vághat semmit a másik fejéhez, ha üzletről van szó."

kigyóbönte=kigyóhaye ? :)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 17:31:41

Szerintem egy szó mint száz, egyik sem vághat semmit a másik fejéhez, ha üzletről van szó.

» ogreface   válasz erre
    2012-02-23 17:29:48

@Roy Jones Jr.: De Ő is félre akarta vezetni az embereket, hiszen először sérülésre fogta, hogy azért nem tud kiállni.
Utána meg jöttek a "rabszolgaszerződés ek", amik annyira rosszak voltak, hogy a végén csak abból kapta élete legnagyobb pénzét...

» ogreface   válasz erre
    2012-02-23 17:27:54

@Roy Jones Jr.: "Ez nem Klicskóék hibája volt, de nem is Haye-é."

Kinek a partnere? kinek a partnere?:)

"Persze Klicskóékat mit érdekelte, szerintük teljesen jó lett volna, ha Haye ingyen bokszol"

Ez azért nem teljesen igaz. Nem köpték be a kamusérülést és a Setanta sztorit sem, hagytak időt Haye-nek, de nem tudta időben elintézni... Itt jön be az amit mondtam, hogy üzletelni nem a TV-ben és sajtótájékoztatókon kell...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 17:25:16

@ogreface: Akkor úgy volt a megállapodásuk, hogy mindenki a saját tv-jétől kapja a maga pénzét. A Setanta elszállt, így gyakorlatilag Haye-nek ingyen kellett volna bokszolni Wladimir ellen. Ő meg nem akart ingyen bokszolni. Ez nem Klicskóék hibája volt, de nem is Haye-é. Persze Klicskóékat mit érdekelte, szerintük teljesen jó lett volna, ha Haye ingyen bokszol, ha már így járt. Haye mondta, hogy halasszák el, amíg talál másik tv-t, de nem nagyon talált, a Klicskóék meg megunták és bokszoltak mással...

Az egy olyan szituáció, amiért senki nem felelős. Szerintem Te sem hiszed, hogyha ez Wladimirrel történik, akkor ő ingyen bokszolt volna Haye-jel...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 17:21:24

Ja és korrekt Haye ugye mindenkivel leült és lesajtótájékoztatózt a hogy sajna a Setanta nem ad neki elég pénzt, ezért nincs meccs...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 17:19:12

@ogreface: De feledékeny vagyok...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 17:14:24

@Roy Jones Jr.: "Ez nem az én "baromságom". :)"

Hát nem tudom mennyien fogják úgy a dolgot, hogy "kigyóbönte" célja Haye lealázása és átverése...

"Ki nem tartja a szavát?"

Nem az oviban vagyunk. De mondok neked egy kb. ilyen szintű példát. Haye megígérte, hogy megmenti a nehézsúlyt! A köcsög nem tartotta be a szavát...:)
Amúgy meg amit művelsz a tipikus féligazság, amiért rinyálsz. Csak azt írod, hogy szegény Hayemaker így meg úgy van alázva, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy egy új helyzetben a régi pénzhez ragaszkodik... A helyzet pedig kívül áll kigyóBönte hatáskörén...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 17:12:54

@Roy Jones Jr.: Na, hogy is volt annak idején az a "megsérült a kezem, ja nem, a hátam, de valójában tönkrement a Setanta" történet? Akkor ki is próbálta meg félrevezetni a másikat és ki miatt maradt el a már lefixált mérkőzés? Ki nem tartotta akkor a szavát? Ugye mennyire fájt Neki is, hogy nem tudna annyi pénzt keresni, mint amennyit először elgondolt?
Mindegyik megéri a pénzét, ne csináljunk már mártírt egyikből sem, mert az nem fedné a valóságot. A boksz mellett, mindannyian üzletemberek is, méghozzá igen kemények és egyik sem mondana le szívesen egyetlen buznyákról sem...

» ogreface   válasz erre
    2012-02-23 17:08:30

@Shaham: Bárki aki olvasta ezt a hírt és látta a sajtótájékoztatót, az össze tudja rakni a képet ugyanígy. Ez nem az én "baromságom". :)

"Megváltozott a helyzet. Most a "sok" kevesebb lett"

Ki miatt változott meg? Kinek a partnere az RTL? Ki nem akar annyit adni Haye-nek, amit egyszer már megígért neki? Ki nem tartja a szavát?

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 16:38:10

@Roy Jones Jr.: "inkább bemocskolja a másik felet"

Bemocskolja? Esetleg levágott fejes Haye pólóban szaladgál? "Rabszolga szerződéseket" irat alá vele, amiket most Haye visszasír? Olyan vagy mint Booth, aki a saját baromságait próbálja másokra tükrözni...

"miközben azt a "sokat" a Klicskóék ajánlották fel neki! Röhej..."

Megváltozott a helyzet. Most a "sok" kevesebb lett. Ennyi. Haye vagy elfogadja, vagy mehet a sunyiba... Haye lejáratta magát a TV-knek, most ha keresni akar nyaljon be. Vagy maradjon szépen visszavonulva. Mégis mit képzeltek mi ez? Kivánságmüsor? Kibeszélő show? Csernus ápolja Haye lelkét? Kökemény üzlet, nagy pénz, aki helyzetben van az diktál. Senki nem szarja le Haye bűvös szende lelkét...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 16:07:32

@zappa: "vagy nem is akarja érteni"

Valahogy úgy érzem, hogy ti nem akarjátok érteni. Ha valaha leülsz az életedben élesben tárgyalni milliós tételekről, megérted miről beszélek...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 15:57:50

@Roy Jones Jr.: Sztem jobban nem tudod már összefoglalni a lényeget, mint jóval lentebb. Valaki vagy érti, vagy már nem is fogja, vagy nem is akarja érteni, vagy csak beismerni nem akarja, hogy ok, értem.

A 4 közül bármelyik áll fenn, sok értelme nincs ugyanazt leírni még párszor.

    2012-02-23 07:15:25

@Shaham: "Annyival, hogy nem tudják az előzetesen megdumált összeget Haye-nek garantálni...:)"

Most ezen mit rugózol? Nem tudod mennyivel, pont.

"Lehet hogy nem titkos, de etikátlan. Bár ezt eddig is tudni lehetett, hogy nem Haye erőssége az üzleti "kódex" betartása. Normális üzletember ilyet nem csinál, főleg a saját partnerével..."

Mit??? Most miről beszélsz? Kit bántott meg Haye azzal, hogy elmondta, az RTL kevesebb pénzt ad, meg elmondta hogy Bönte félreinformálta a közvéleményt?
Kezdem azt érezni, hogy már csak a vita kedvéért vagy még a témán.

"Szerintem pedig az alaphelyzetet mondta el..."

Úgy érzem a vitatkozásnak azt a formáját választottad, hogy eljátszod, nem is érted a másik miről beszél.

Ha meg tényleg nem érzed a különbséget Bönte által vázolt verzió és a valóság között, akkor magyarázhatjuk neked sztem bármeddig.

    2012-02-23 07:11:29

@Shaham: "Normális üzletember ilyet nem csinál, főleg a saját partnerével..."

Így van, inkább bemocskolja a másik felet (nem elég, hogy így is gyakorlatilag diktál mindenben), minthogy a saját felelősségét elismerje, hogy miattuk (hiszen az ő partnerük) kell újratárgyalni...

"Szerintem pedig az alaphelyzetet mondta el..."

Ez nem az alaphelyzet, hanem a módosult helyzet, mert Böntétől még annyit se lehet elvárni, hogy tudja, hogy a tv-s partnerük mennyit hajlandó fizetni a meccsért... Most meg meg akarják vágni, persze minden rendben van vele. Plusz még a sztorit úgy adják el, hogy Haye kért túl sokat, miközben azt a "sokat" a Klicskóék ajánlották fel neki! Röhej...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 00:34:58

@Roy Jones Jr.: "ha úgy adódik, hogy az RTL kevesebb pénzt ad (aki Klicskóék partnere, Haye-nek semmi köze hozzájuk), akkor majd pont saját magukat akarnák megvágni anyagilag akár egy kicsit is és nem azt az embert, akinek már se vb-öve, se olyan pénzgeneráló-képessé ge nincs, mint amilyen korábban volt..."

Ez valószínű, de mivel Haye-nek nincs túl sok veszítenivalója... Egyébként a mostani meccs alapján, lenne neki keresnivalója Vitali ellen. Vállalja be és utána jöhet Wlad bosszú. Ha nyer keres egy valag pénzt(kétszer) és királykodhat összevissza. Ha veszít csak keres egy valag pénzt...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 00:21:55

@zappa: "Ha az összegeket nem tudod, akkor a lényeget nem tudod. Azt lehet tudni hogy kevesebbet, de hogy mennyivel, azt már nem. Vagyis semmit nem tudsz."

Annyival, hogy nem tudják az előzetesen megdumált összeget Haye-nek garantálni...:) Gondolom most ezért folyik a vita...

"Haye elég korrekten elmondta mi a szitu, anélkül, hogy hú de titos részleteket elárult volna."

Vajon mit vettél ki belőle? Mert én azt, hogy kevés a pénz...
Lehet hogy nem titkos, de etikátlan. Bár ezt eddig is tudni lehetett, hogy nem Haye erőssége az üzleti "kódex" betartása. Normális üzletember ilyet nem csinál, főleg a saját partnerével...

"Amit látok, hogy Bönte szándékosan félreinformálta a közvéleményt, hogy Haye legyen a bűnbak."

Szerintem pedig az alaphelyzetet mondta el...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-23 00:18:49

@zappa: A sajtótájékoztatón is tök világos volt a szitu! Haye Böntével nyomta a verbális adok-kapokot, Vitali-ra nem mondott semmi rosszat, hiszen Vitali is mindig azt mondja egy fél éve már, hogy Haye-jel akar bokszolni.

A verekedés végén Booth odament a pódiumhoz és ott mondta Böntének, hogy egy "hazudozó" (liar), utána odafordult Vitali-hoz, elmondta, hogy mennyire tiszteli, mint bajnokot, de a menedzsere "szégyen a sportra".

Haye-éknek nincs Vitali-jal konfliktusa, csak Böntével. Mi másért nevezte volna hazugnak Böntét Booth, ha nem azért, mert belőlük csinált bűnbakot a sajtóban a meccs elmaradásáért?!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 00:18:33

@zappa: "Amit látok, hogy Bönte szándékosan félreinformálta a közvéleményt, hogy Haye legyen a bűnbak."

Egy mondatban pontosan összefoglaltad a helyzetet!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-23 00:02:48

@Roy Jones Jr.: Ennek fényében főleg nem lehet megfordítani. Haye elég korrekten elmondta mi a szitu, anélkül, hogy hú de titos részleteket elárult volna.

    2012-02-23 00:02:12

@Shaham: Nem tudod megfordítani, mert ok-okozati a viszony. Haye védekezett és hazugságot cáfolt, nem egy hivatalos nyilatkozatban.
Nekem ordít a különbség.

"A helyzetet ismerjük, de az összegeket nem."

Ha az összegeket nem tudod, akkor a lényeget nem tudod. Azt lehet tudni hogy kevesebbet, de hogy mennyivel, azt már nem. Vagyis semmit nem tudsz.
Lehet hogy súlyosan Haye kárára lett volna kevesebb, mert mondjuk Klicskoék úgy gondolják, nekik van egy alap ami jár. Lehet hogy arányosan, csak találgatunk. Ezért ezt a vonalat én nem is akarom fejtegetni.

"Szerintem egyébként feleslegesen vitatkozunk ezen, mert a színfalak mögött valószínűleg megállapodtak. Haye-nek egyszerűen nincs veszítenivalója..."

Én nem is ezen viztáztam. Párszor már leírtam, hogy ez a része nekem egy nagy homály, nem tudok hozzászólni.
Amit látok, hogy Bönte szándékosan félreinformálta a közvéleményt, hogy Haye legyen a bűnbak.
Viszont ezen is felesleges sztem vitázni, más okból.

    2012-02-22 23:57:19

@Shaham: "De ha megfordítjuk, Haye sem azt hangoztatta a videón amiből kiindult, az egész a helyzetet, csak azt hogy Ő mindent elfogadott decemberben."

Nem értem, hogy mit akarsz itt mondani...

Ez a kiindulási alap:
http://www.boxingsce ...
(4-5.bekezdés)

Ezzel a non-szensz dologgal meg ne jöjjön már senki, hogy a meccs szervezője (Bönte) a saját főnökétől (Vitali), aki mellesleg a regnáló világbajnok (és akinek a meccseiért az RTL bárki ellen fizet), ha úgy adódik, hogy az RTL kevesebb pénzt ad (aki Klicskóék partnere, Haye-nek semmi köze hozzájuk), akkor majd pont saját magukat akarnák megvágni anyagilag akár egy kicsit is és nem azt az embert, akinek már se vb-öve, se olyan pénzgeneráló-képessé ge nincs, mint amilyen korábban volt...
Majd pont Haye-jel akarnának jótékonykodni...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-22 23:54:59

@zappa: "Az egész szituáció tálalása viszont sztem nagyon nem korrekt. Szted az."

De ha megfordítjuk, Haye sem azt hangoztatta a videón amiből kiindult, az egész a helyzetet, csak azt hogy Ő mindent elfogadott decemberben. Haye-nél ez fair, ez korrekt? Nézd csak vissza... Csak azt az apróságot hagyta ki, hogy kevesebbet ajánlottak a meccsért! Eddig nem is akadtam fel ezen, mert nálam legalábbis egyértelmű dolog az, hogy üzletet nem közönség előtt tárgyalunk ki... Ha Bönte hibás valamiben, Haye is az...

"Abban, hogy ki kér sokat és mihez képest, csak találgatsz."

Ez nem igaz. A helyzetet ismerjük, de az összegeket nem. Az összegekről lehet elmélkedni, de az tiszta sor, hogy a megállapodáshoz képest kevesebb pénzt ajánlottak, viszont Haye-t ez eddig nem nagyon hatotta meg...

Szerintem egyébként feleslegesen vitatkozunk ezen, mert a színfalak mögött valószínűleg megállapodtak. Haye-nek egyszerűen nincs veszítenivalója...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 23:26:47

@Shaham: Figyelj jobban nem tudom összeszedni én sem, mint jóval lentebb Roy:

"Klicskóék felajánlottak valamit Haye-nek (meccspénz, visszavágók, stb.), amit David elfogadott és mindenbe belegyezett. Megegyeztek róla, vártak az alkalmas időpontra a bejelentéshez. Időközben Klicskóék partnere benyomja, hogy mégsem akar annyi pénzt adni a meccsért (nem tudni mennyivel kevesebbet), ami miatt Bönte újra akarná tárgyalni a dolgot, persze Haye kárára anyagilag, akinek ez teljesen jogosan nem tetszik. Már önmagában ez egy visszás dolog, de ezzel még lehet valamit kezdeni talán.

Ami viszont az igazán mocskos húzás volt Bönte részéről, hogy a sajtóba úgy dobták be a dolgot, mintha végig tárgyalásban lettek volna és végül Haye volt az, aki miatt nem jön össze a meccs, mert túl sokat kér, holott ez abszolút nem igaz, hiszen ő rég belement abba, amit Klicskóék kínáltak neki!

Most az emberek 90%-a úgy tudja, hogy Haye túl sok pénzt kért, ezért nincs meccs, mert Bönte ezt hazudta a sajtónak, miközben annyi gerincesség nem volt benne, hogy elmondja a valódi okot, hogy decemberben már mindenben megállapodtak, de az ő partnerük (RTL) sóhersága miatt mégsem akarnak annyit adni Haye-nek, amennyiről már megegyeztek decemberben...

Remélem érzed már az óriási különbséget a tekintetben, hogy kit terhel a felelősség a meccs elmaradása miatt igazság szerint..."


A másik dologban:
Van egy alaphelyzet, de többet nem tudsz. Abban, hogy ki kér sokat és mihez képest, csak találgatsz.
Tudod, hogy az RTL visszalépését kinek a kárára vonták volna le? Nem. Itt a vége. Ezen a szálon kár elindulnod.

Az egész szituáció tálalása viszont sztem nagyon nem korrekt. Szted az.

    2012-02-22 22:45:35

@zappa: "Kb. olyan, mintha Haye lenyilatkozta volna, hogy a Klicskoék nem tartják a szavukat, mert a megegyezésben szereplő pénzt nem akarják megadni."

Nem ezt hangoztatta? Nem az lett volna "fair" Haye-től, ha elmondja a problémát és hozzáadja, hogy Ő aztán nem fogja benyelni az RTL hülyeségeit?

"de mivel tényleg nem nagyon avattak be téged, úgysem tudod ki kér túl sokat!"

Van egy alaphelyzet. Nem lehet annyira félreérteni...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 20:56:24

@zappa: "ha te nem érzed miért nem fair ezt félig kibeszélni"

Fair? Üzleti tárgyalásokról van szó. Milliókért. Nem kibeszélő show... Tényleg ilyen nehéz felfogni? Normális üzletember nem pakolja ki a partnerei dolgait.

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 20:54:01

Kb. olyan, mintha Haye lenyilatkozta volna, hogy a Klicskoék nem tartják a szavukat, mert a megegyezésben szereplő pénzt nem akarják megadni.
De szót se szólna az rtl-ről, főleg hogy nem az ő partnere.
Aztán lehoznák cikkekben, hogy:

A Klicskok nem adják meg a megállapodásban lévő pénzt, így nem lesz meccs!


Ez is genyóság lenne, és pont annyira lenne igaz, mint ez a mostani genyóság.

A másik kérdésen agyalhatsz, amit te fontosnak tartasz, de mivel tényleg nem nagyon avattak be téged, úgysem tudod ki kér túl sokat!

    2012-02-22 20:53:58

@zappa: "Mi között???"

Haye és Wlad megítélése. Előzmények, körítés, balhék, teljesítmény stb. Nem nálam koppant Haye, mert nekem tetszett a meccs, hanem a nagy laikus többségnél akik bevették a "megmentem a nehézsúlyt az unalmasságtól" szöveget...

"Te felvetetted hogy az eladhatóság szempontjából csalódás volt a meccs."

Mivel PPV-ről van szó tehát az angol piac, Haye vesztett az értékéből (ugye sok dolog miatt) és eléggé úgy néz ki a dolog, hogy ez Klicsko-ék fix keretére is kihat amit az RTL-től kapnak...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 20:49:51

@Shaham: "Szerintem nem. A helyzet a lényeg és nem a magyarázkodás, vagy az üzleti partnerek, vagy anyagi dolgok "kibeszélése". Ezek nem tartoznak a nyilvánosságra."

A helyzet is lényeges.

rre írtam lentebb hogy ha te nem érzed miért nem fair ezt félig kibeszélni, akkor nem tudom jobban elmagyarázni.

    2012-02-22 20:46:34

@Shaham: "Most tényleg el kell magyarázni, mi a különbség?"

Mi között???
Én arról beszélek, hogy mit vártunk a meccs előtt. Erre az a válasz, hogy a legtöbben egy KO győzelmet Wladimirtől, és kivédhetetlen jabaket.

Te felvetetted hogy az eladhatóság szempontjából csalódás volt a meccs.
Erre az a válaszom, ebben mindketten benne vannak.

    2012-02-22 20:44:43

@zappa: "Amúgy meg mind ketten fogadkoztak, és mind ketten baromi biztonsági bunyót nyomtak."

Most tényleg el kell magyarázni, mi a különbség?

"Nyilván meg. Ha egyszer annak a következményét előadja, akkor úgy lett volna korrekt"

Szerintem nem. A helyzet a lényeg és nem a magyarázkodás, vagy az üzleti partnerek, vagy anyagi dolgok "kibeszélése". Ezek nem tartoznak a nyilvánosságra.

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 20:36:40

@Shaham: "Akkor most elvileg Haye nem akar túl sokat?"

Ezt nem tudom. De ahogy mondtad, te sem tudod mennyit akar, és azt se mennyit adnának. Ahhoz képst lehet hogy sokat akar, amennyit adni akarnak neki.:)
De mégegyszer mondom, én nem erről beszéltem.

    2012-02-22 20:33:14

@Shaham: A legtöbben hatalmas KO-t vártak KLicskotól. Nagyon sokan arról beszéltek, hogy Haye üvegállú, lolenga mong (vagy ki a csoda:))stb.
Wladimir is fogadkozott, hogy Haye lesz az 50. akit kiüt, meg egy parkolóban is kiállna vele, stb.
Ehelyett nulla agresszió, és egy végig nyílt meccs.
Az előre várt eredményhez képest Haye nem teljesített alul. Amúgy meg mind ketten fogadkoztak, és mind ketten baromi biztonsági bunyót nyomtak.

" Nem is arról van szó, hogy Haye-t nem kedvelem, de tény hogy Haye nem egy szavahihető ember, Booth meg annál is kevésbé."

Na látod akkor mostmár nyugodt szívvel sorolhatod Böntét is a csapatba! :)

"Akkor most elvileg Haye nem akar túl sokat? Tényleg meg kellett volna említeni, hogy az RTL nem fizet annyit? "

Nyilván meg. Ha egyszer annak a következményét előadja, akkor úgy lett volna korrekt, így felér egy hazugsággal.

    2012-02-22 20:28:21

@zappa: "Ő bár nyert, de az elvárásokhoz képest méginkább alulteljesített."

Nem Wlad volt az aki mindenkinek nyomta a szöveget és alázta az ellenfelét, majd beállt a sorban. Wlad azt tette amit mindenki várt tőle. Ugye ezt nem kell elemezni?:)

"De mivel nem tudod az RTL hatására mennyivel vágták volna meg Haye gázsiját, mennyivel Vitaliét, kár találgatnod, és Hayere mutogatni csak mert te nem kedveled."

Nem tudjuk. Nem is arról van szó, hogy Haye-t nem kedvelem, de tény hogy Haye nem egy szavahihető ember, Booth meg annál is kevésbé. Ez a tapasztalat... Nem kell sokat találgatni ha van egy alaphelyzet amiben Haye azt hangoztatja, hogy decemberben már megdumáltak mindent és megegyeztek, de közben nem veszi figyelemben a megváltozott feltételeket, amikben a Klicsko-ék is tehetetlenek... Mivel egyszer már megegyeztek, nem valószínű hogy "kigyóBönte" rácsapott a hasára és szivatjuk meg Haye módra kapcsolt, mint ahogy Roy állítja be. Nekem ez ami nem tetszik. Aztán közben meg lehet, hogy simán megegyeztek, nincs vita és az egész csak nekünk szólt...:)

"úgy előadni ezt hogy Haye sokat akart pedig korábban már megegyeztek, nagy genyóság volt."

Akkor most elvileg Haye nem akar túl sokat? Tényleg meg kellett volna említeni, hogy az RTL nem fizet annyit?

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 19:42:53

@Shaham: "Nekem Haye többet mutatott, mint amennyire számítottam tőle. Csak ugye nem én vagyok az RTL, vagy a Sky... Tehát azt kell nézni, hogy Wlad a meccs után az illetékesek hogy vélekedtek, nem én..."

Na abban, hogy ilyen dög unalom a nehézsúly, és hogy az a meccs sem hozott agressziót, Wladimir igen vastagon benne van.
Ő bár nyert, de az elvárásokhoz képest méginkább alulteljesített.

De most nem is ez a téma, azt mondtam már jóval lentebb, hogy ha kevesebb a pénz nyilván kevesebb jut ide is oda is.
De mivel nem tudod az RTL hatására mennyivel vágták volna meg Haye gázsiját, mennyivel Vitaliét, kár találgatnod, és Hayere mutogatni csak mert te nem kedveled.
Lehet hogy arányosan csökkent volna Haye része, de lehet hogy jobban, és lehet még ezer részlet.

De egy biztos, úgy előadni ezt hogy Haye sokat akart pedig korábban már megegyeztek, nagy genyóság volt.

    2012-02-22 19:24:38

@Tar: "Klicskóék és Haye a háttérben próbálkoznak vele, hogy összehozzák a mérkőzést olyan feltételekkel, amik mindenkinek megfelelnek. Egyelőre nincs megállapodás, mert vékony a pénztárca, de lebegtetik a témát. Ezért beszélték meg, hogy Haye megjelenik a sajtótájékoztatón. Gondolom, Bönte sem véletlenül kezdte Haye-t emlegetni, igyekeztek ráterelni a figyelmet."

Egyetértek! Ahogy Vitali a napokban is nyilatkozta, még mindig Haye a kívánság ellenfele...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 16:41:04

Egy szónak is száz a vége, az biztos, hogy Klicskóék és Haye a háttérben próbálkoznak vele, hogy összehozzák a mérkőzést olyan feltételekkel, amik mindenkinek megfelelnek. Egyelőre nincs megállapodás, mert vékony a pénztárca, de lebegtetik a témát. Ezért beszélték meg, hogy Haye megjelenik a sajtótájékoztatón. Gondolom, Bönte sem véletlenül kezdte Haye-t emlegetni, igyekeztek ráterelni a figyelmet. Ezt Haye terv szerint lereagálta. Csakhát ott volt Chisora is, aki a figyelemfelkeltésben kicsit túllőtt a célon. Haye lélekjelenlétének köszönhetően az érdeklődés megnőtt a Klicskó-Haye, de méginkább a Haye-Chisora mérkőzés iránt. Ebből megintcsak Haye profitálhatna a legtöbbet, mert vsz csinálhat egy jó pénzes meccset Chisorával, aztán ha nyer (amire szerintem nagyon jó esélyei vannak), akkor újra csúcsgázsiért mehet valamelyik Klicskó ellen. Elméletileg Vitalij ellen, de lehet, ő addigra már a kijevi bársonyszékben fog üldögélni.
Chisora szintén jól jár, mert akárhogy is alakul, biztosan jólfizető lesz a következő mérkőzése (akár Haye ellen, akár Vladi-Vitya ellen (bár ez egyelőre nem realitás), akár visszavágón Helenius vagy Fury ellen.

    2012-02-22 16:35:57

@Roy Jones Jr.: "Ha a hétvégén látott Vitali lett volna az ellenfele, akkor talán egy kicsit többet tudott volna megmutatni abból, amit ígért"

Szerintem is. Csak mégis egy Klicsko-val bunyózott akit ráadásul mindenki rosszabnak tart mint a bátyát, nagy szöveg volt és újságcikkek, hogy Haye csak a biztosra és a pénzre ment az ígéretek ellenére. Nem én vagyok a közvélemény, szerintem Haye az egyik legjobb, a többség szerint lufi...

"Te meg gondolkodás nélkül elhiszed ezt a Chisora-féle baromságot"

Jobban benne van mint én és nemigen cáfolták...:)

"Hogy itt tényleg arról van-e szó, hogy valóban tarthatatlan lett a pénzelosztás, amiben megállapodtak korábban, vagy csak Bönte szeretné ezt a látszatot kelteni, mert így kevesebb lenne a profit, mint amit kigondoltak maguknak..."

Ahogy mondod, nem tudni. Lehet hogy Haye pár ezer fontért kapálózik...:)

"Az meg teljesen egyértelmű, hogy Vitali azért akar Haye-jel bokszolni fél éve folyamatosan, mert anyagilag ez a legjobb nekik..."

Ugye mint írtam és logikus is, egy bizonyos szintig... Ha átlépik, ugyanannyit keres egy Chisora-val, mint Haye-el.

"és az angliai PPV-t meg nem könnyű jól megbecsülni, ha a garantált összeget sokkal lejjebb veszik, akkor ebből szarul is kijöhet Haye..."

Ugye erről beszélek... Garantált bevételeket az RTL-stadion hozza... Haye olyan szarul mégsem jöhet ki, mert égvilágon semmi dolga nincs, csak bokszolni...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 16:11:55

@zappa: Félreérted. Nekem Haye többet mutatott, mint amennyire számítottam tőle. Csak ugye nem én vagyok az RTL, vagy a Sky... Tehát azt kell nézni, hogy Wlad a meccs után az illetékesek hogy vélekedtek, nem én...
A lábujj is csakis azért jött elő, mert Haye bonúszba azzal járatta le magát még jobban. Még egyszer hangsúlyozom, leszarom a lábujját nem érdekes számomra...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-22 15:59:07

Két mondat tőled a meccs után:

"Szerintem Haye nagyon jó volt, sokkal jobb mint amit vártam. Elismerem hogy benéztem és nem gondoltam volna, hogy így el tudja kerülni Wlad ütéseit és benyelt pár bombát amitől nem ment le."

Tényleg nem akarom Hayet az egekbe emelni az a meccs miatt, de sztem jobban bokszolt mint bárki a többi kihívó közül az elmúlt 5 évben.

Most szerencsétlen Chisora némileg sztárolva van, mert elég bátor volt egy félkezű Vitalial szemben.
De én ahogy Vitya meccsét az öregedő Lewis ellen a helyén kezelem, úgy ezt is.
2-3 éve Vitali ellen egy lett volna a sok közül Chisora, Wladimir pedig sztem kiütné őt. (pedig tudod, hogy nem vagyok oda Wladmirért)

    2012-02-22 07:20:34

@Shaham: "Azért írtam, mert a Wlad meccsen, nagyon szarul szerepelt az elvárásokhoz képest, semmit nem tartott be abból amit ígért és ezért rengetegen fel is kapták a cukrot."

Az elvárásokhoz képest???
Max Sztrego elvárásaihoz képest. Itt a fórumon pl. szinte mindenki jócskán esélyesnek tartotta Wladimirt! A legtöbben kiütést jósoltak, a szavazáson és a szerkesztőink közül is.
Oké, nem lett meglepetés, de a többség szerint jobban bokszolt Haye mint várta tőle.
Én úgy emlékszem, te is azt írtad, hogy meglepően jól bokszolt Haye.

Most a kislábujját felhozni, értelmetlen.
Ha nem lett volna sérülése se lett volna szégyen a teljesítménye, de volt.
Sztem akár zavarhatta is, szted nyilván nem.

    2012-02-22 07:13:20

@Shaham: "Azért írtam, mert a Wlad meccsen, nagyon szarul szerepelt az elvárásokhoz képest, semmit nem tartott be abból amit ígért"

Ha a hétvégén látott Vitali lett volna az ellenfele, akkor talán egy kicsit többet tudott volna megmutatni abból, amit ígért. Szóval nem kell összemosni itt a dolgokat, mintha Haye-jel szemben júliusban egy ugyanilyen Klicskó állt volna. Megnézném én, hogy Chisora mit produkálna Wladimir ellen, hogy ott hány menetet nyerne...

"Ahogy Chisora is mondta, Haye gyakorlatilag elintézte a Box-Office-t mindenki másnak is, a hatalmas csalódás után."

Te meg gondolkodás nélkül elhiszed ezt a Chisora-féle baromságot, hogy azért nincs Sky Box Office, mert Haye elkúrta?! Pff...
Ki lenne az az angol bunyós, akit PPV-re rakhatnának Angliában Haye-en kívül? Chisora? :) Tyson Fury? :))

"Annyival, hogy lehetne neki garantálni a milliós német bevételeket, úgy hogy RTL lekaszabolta a pénzt?"

Hogy oda ne rohanjak! Szegény Klicskóék abban a pozícióban, amiben július óta vannak, hogy gyakorlatilag mindenben diktálhatnak, "valszeg" decemberben egy olyan ajánlatot tettek Haye elé, ami nekik éppencsak hogy megérte!?

Ha le is vette valamennyivel az RTL a pénzt, nem tudni mennyivel! Hogy itt tényleg arról van-e szó, hogy valóban tarthatatlan lett a pénzelosztás, amiben megállapodtak korábban, vagy csak Bönte szeretné ezt a látszatot kelteni, mert így kevesebb lenne a profit, mint amit kigondoltak maguknak...

Az meg teljesen egyértelmű, hogy Vitali azért akar Haye-jel bokszolni fél éve folyamatosan, mert anyagilag ez a legjobb nekik...

"de a féldolgok alapján amik kiderültek mint pl az 50-50 PPV, nem tűnik nekem úgy mintha Bönte minden áron ki akarná facsarni Haye-t..."

Amennyire én tudom, Haye egy garantált összeget kért plusz a brit PPV felét, minden más bevétel a Klicskóké. Mivel már rég nem 50:50-es elosztásról beszélünk és az angliai PPV-t meg nem könnyű jól megbecsülni, ha a garantált összeget sokkal lejjebb veszik, akkor ebből szarul is kijöhet Haye... Vitali-nak nem lenne nagy gondja, mert az RTL-s pénz túlnyomó többsége, a helyszíni bevételek, minden más tv-s bevétel plusz a brit PPV fele az övé lesz...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-22 01:57:03

@Roy Jones Jr.: "Volt már egy Klicsko meccs, amin Haye megmutatta magát és a kislábujját."

"Akkor minek írtad ezt?!"
"Nem ez a kérdés, mert nyilván nem, de még így is többet ér, mint bárki más!"

Azért írtam, mert a Wlad meccsen, nagyon szarul szerepelt az elvárásokhoz képest, semmit nem tartott be abból amit ígért és ezért rengetegen fel is kapták a cukrot. Angliában nagyon leszólták Haye-t és nem segített rajta az sem, hogy a bedagadt lábujját mutogatta. Mindenki kifogásnak tartja és azóta is ezen lovagolnak. Ahogy Chisora is mondta, Haye gyakorlatilag elintézte a Box-Office-t mindenki másnak is, a hatalmas csalódás után. Azt meg tudjuk, ha nincs TV, nincs pénz. Ami gyakorlatilag itt is a helyzet. Németországban az RTL diktál. Fix pénzt adnak...
Természetesen még így is többet ér Haye mint bárki más és Klicsko-ék után egyértelműen a legjobb. Csak az nyitott kérdés, hogy mennyivel többet... Annyival, hogy lehetne neki garantálni a milliós német bevételeket, úgy hogy RTL lekaszabolta a pénzt? Nem tudom. Azért mégis csak üzlet, ami ott is kibukik néha, hogy a háttérben elég szépen elhaverkodnak, mint most Wlad és Haye. De a kamerák előtt meg köpködik egymást...:)

"Vitali az elmúlt félévben egyfolytában arról beszélt, hogy Haye-jel akar bokszolni. Te is nagyon jól tudod, hogy miért..."

Valószínűleg szépen ki van számolva minden, de gondolom van egy határ mit lehet belőle kihozni és mit nem. Biztos hogy nagyobb bevételeket csinál egy Klicsko-Haye, mint egy Klicsko-Chisora, de az elosztás nem mindegy és ha az összes pluszt Haye elviszi... Haye is mondta anno, hogy nem nagyon fog tudni diktálni, de a féldolgok alapján amik kiderültek mint pl az 50-50 PPV, nem tűnik nekem úgy mintha Bönte minden áron ki akarná facsarni Haye-t...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 23:39:35

@Shaham: "Volt már egy Klicsko meccs, amin Haye megmutatta magát és a kislábujját."

Akkor minek írtad ezt?! Vagy szerinted Wladimir ugyanolyan állapotban volt júliusban, mint Vitali a hétvégén?

"Közel sem biztos, hogy Haye ér még annyit mint Wlad előtt"

Nem ez a kérdés, mert nyilván nem, de még így is többet ér, mint bárki más! Vitali az elmúlt félévben egyfolytában arról beszélt, hogy Haye-jel akar bokszolni. Te is nagyon jól tudod, hogy miért...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-21 19:33:13

A hozzászólások számát tekintve azt hiszem mindenki egyetért azzal, hogy a Chisora - Haye meccs eladható lesz... :)

    2012-02-21 19:32:53

@zappa: "Chisora még a ami mezőnyben is egy éppen eladható szint volt."

Annyi is volt a fellépti díja és nem milliók... Közel sem biztos, hogy Haye ér még annyit mint Wlad előtt és ez az RTL-nél meg is mutatkozott...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 19:19:55

@Roy Jones Jr.: "Azt meg kötve hiszem, hogy Haye-nek ennyi momentuma lett volna ez ellen a Vitali ellen, de nagyon jól tudod ezt te is..."

Ki állította az ellenkezőjét? Ha most Haye van Chisora helyett, gondok lettek volna...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 19:17:40

Chisora még a ami mezőnyben is egy éppen eladható szint volt. Ha nincs a Helenius meccs rendesen ciki lett volna. Sztem Haye más kategória bevétel tekintetében is.

    2012-02-21 19:11:25

@Shaham: Ezt te sem hiszed el, amit leírtál most... Kit érdekel Chisora, ha az egyik kezét használni nem tudó Vitali ellen is csak pár szorosabb menetre futotta?! Azt meg kötve hiszem, hogy Haye-nek ennyi momentuma lett volna ez ellen a Vitali ellen, de nagyon jól tudod ezt te is...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-21 18:59:35

@Roy Jones Jr.: Volt már egy Klicsko meccs, amin Haye megmutatta magát és a kislábujját. Minek egy második, ha adnak 100e-t egy Chisora-nak és boldog? Felfogod azt, hogy lehetséges hogy most Vitali többet keresett Chisora-val, mint Haye-el keresne?

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 18:54:17

@Roy Jones Jr.: "Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen érted, hogy miről beszélünk Zappával, csak derogálna beismerni, hogy Bönte ugyanolyan gerinctelen ember, mint amilyennek te Haye-t meg Booth-t tartod!"

Értem, csak nem értek egyet. Kicsit túldramatizálod.

"Azért kedvelted meg Haye-t átmenetileg, mert megtette azt, amit a lelked mélyén valamelyik Klicskótól szerettél volna látni..."

Nem egészen. Azért mert igaza volt és helyrerakta a bunkó Chisora-t. Annyi igaz belőle, hogy Chisora Klicsko-ékkal gusztustalankodott. Booth meg még lejjebb csúszott a "megüvegezték" kamujával és még azóta is nyilatkozott olyat, hogy nem tudja hogy került a fejére a seb. Van róla felvétel, hogy Haye kupán vágja kameraállvánnyal(ez plusz pont Haye-nek), mégis amikor rákérdezett tegnap a riporter BEKAMUZOTT! Booth nagyon kamus...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 18:51:21

@zappa: "Annyira nem nagy dolog, hogy ennyit írkáljunk róla."

Szerintem sem.

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 18:41:52

@zappa: Bönte megkurtítja a saját főnöke pénzét a saját gálájukon, nem érted? Rohadt kemény üzleti világot élünk... :)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-21 18:28:52

@Shaham: Figyelj, kár erre pazarolni is a szót! Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen érted, hogy miről beszélünk Zappával, csak derogálna beismerni, hogy Bönte ugyanolyan gerinctelen ember, mint amilyennek te Haye-t meg Booth-t tartod!

"Haye-t a balhé miatt, pedig kifejezetten megkedveltem...:)"

Ja, persze. Azért kedvelted meg Haye-t átmenetileg, mert megtette azt, amit a lelked mélyén valamelyik Klicskótól szerettél volna látni...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-21 18:24:34

De egyébként már túlbeszéltük. Annyira nem nagy dolog, hogy ennyit írkáljunk róla. Nem az évszázad szemétsége, csak egy genyó húzás, ennyi.

    2012-02-21 18:20:06

@Shaham: "Üzletről van szó mint mondtam és nem magyarázkodásról. Minek magyarázna Bönte a világban Haye-t védve, hogy az RTL megszopatott mindenkit, de azért Haye képtelen ezt feldolgozni..."

Ne védje, de ne is mocskolja. Ez mocsok egy húzás volt. Vagy ne mondjon semmit, vagy ne úgy, hogy azzal egy hamis, rossz képet terjeszt.

"Bönte meg a Klitschkok eldöntik hogy kinek mennyi a piaci értéke"
Az RTL megtette helyettük.

Az RTL elmondta, hogy Hayne milyen arányban osztozzon Vitalial?

"Gondolom arányosan, te tudod?"

Én pont úgy nem mint te. Ezért nem is okoskodok ezzel kapcsolatban, hogy x vagy y a hibás hogy nem fogadja el a másik ajánlatát.
És azt tudod, hogy eddig az RTL pénzéből egyeltalán Haye mennyit kapott volna?
Lehet hogy már abból se arányosan kapott volna, hanem egy kis szeletet. És ki tudja az RTL visszalépésével - Klicskoék nagyobb szeletének elvesztése miatt - egyeltalán arányosan kapott volna-e kevesebbet Haye. Nem tudjuk.

"Mivel azt hangoztatta, hogy decemberben mindenben megállapodtak, gondolom ugyanannyit, amiről eredetileg szó volt. Nem logikus?"

Nem. Ha én lennék Haye, és félinformációkat közölve szándékosan azt a képet akarnák beállítani rólam, hogy én faroltam ki, akkor igyekeznék elmondani, hogy már megegyeztünk, hogy ne tűnjön úgy, mintha félnék vagy nem akartnám a meccset!

    2012-02-21 18:14:36

@zappa: "Ha nem érted, hát nem érted. Az én értékrendemben ez genyóság, a tiedben nem. Jobban elmagyarázni nem tudom ezt neked."

Üzletről van szó mint mondtam és nem magyarázkodásról. Minek magyarázna Bönte a világban Haye-t védve, hogy az RTL megszopatott mindenkit, de azért Haye képtelen ezt feldolgozni...

"Bönte meg a Klitschkok eldöntik hogy kinek mennyi a piaci értéke"

Az RTL megtette helyettük.

"Te azt tudod hogy a kevesebbet hogyan akarják elosztani Böntéék?"

Gondolom arányosan, te tudod?

"És azt tudod, hogy Haye az új szituációban mennyit akar?"

Mivel azt hangoztatta, hogy decemberben mindenben megállapodtak, gondolom ugyanannyit, amiről eredetileg szó volt. Nem logikus?

Egyébként igen, minden alku tárgya. Most is. És gondolom a tárgyalások mennek tovább, a promo megvolt a hétvégén...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 17:40:19

@Shaham: "Most kivételesen nem azért mert beszari, vagy taktikus lenne, hanem mert túl éhes és nincs tisztában piaci helyzetével..."

Bönte meg a Klitschkok eldöntik hogy kinek mennyi a piaci értéke, eldöntik mit hogy korrekt, azt vagy valaki elfogadja, vagy miatta nincs meccs? :D
Ne viccelj már! A May -Pac vitában olyan korrektül látod, hogy még egy teszt is alku téma lehet, az anyagiak hogy ne lehetnének már?

Ilyen alapon, Haye eldönti mennyi kell neki, és ha azt nem fogadják el, akkor a Klicsko tesók miatt nincs meccs.
Az egyezség két tábor tárgyalásának eredménye lesz, ha korábban megegyeztek, nyilván mindkét fél akarja a meccset. Ha az új helyzetben nem tudnak, az valszeg mindkét fél hibája lesz!

Te azt tudod hogy a kevesebbet hogyan akarják elosztani Böntéék?
És azt tudod, hogy Haye az új szituációban mennyit akar?

    2012-02-21 17:12:50

@Shaham: "Akkor nem az, ha elvárod hogy minden infót kiadjanak, ki mennyit hogyan és miért. Magyarul majdnem vagyonnyilatkozatoka t...:) Mégis ki csinál ilyet? Ki tárgyal és mond el minden szart a nyilvánosság elé?"

Ha minden szart nem mondunk el, a minden szar következményét se kéne elmondani! Mert így minden szart Haye nyakába próbáltak kenni.
Vagy mellébeszélsz vagy nem is érted mi volt ebben genyóság (ezt most hirtelen nem tudom eldönteni).
Szó nincs arról, hogy minden részletet el kéne mondani, vagyonnyilatkozatról beszélsz? :)
Itt nem arról van szó, hogy részleteket kellett volna elárulni, hanem mindennek az alapját!
Marhára nem részletekről van szó!

Ha nem érted, hát nem érted. Az én értékrendemben ez genyóság, a tiedben nem. Jobban elmagyarázni nem tudom ezt neked.

    2012-02-21 17:03:39

@Roy Jones Jr.: "Még ezt a Valuev-es dolgot összehoztad ezzel a mostani dologgal..."

A Valu dolog volt igazán undorító, nem az hogy Bönte nem veri földhöz magát, mert kevesebb lóvét ad az RTL és muszáj mindenkinek elmagyarázni, hogy nem ám Haye a hibás, mert csupán ugyanannyit kér mint amikor volt pénz...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 16:43:44

@Roy Jones Jr.: "Hihetetlen azért, hogy mindent megpróbálsz, csak hogy elbagatellizáld az egészet, pusztán azon az alapon, mert nem bírod Haye-t"

Nem igaz. Logika az egész. Te kígyózod összevissza Bönte-t. Haye-t a balhé miatt, pedig kifejezetten megkedveltem...:)

"Még ezt a Valuev-es dolgot összehoztad ezzel a mostani dologgal..."

Ha már etikáról és be nem tartott megállapodásokról volt szó. Kösz hogy leírod, de tudom mi volt anno...

"aztán időközben az ő partnerük az RTL beleköp a levesbe, de ez a hazug kígyó Bönte azt nyomja be a nyilvánosságnak, hogy Haye miatt nincs meccs, hogy a bőrét mentse..."

Az RTL nem kizárólag a Klicsko-ék, hanem jelen esetben Haye pénzeszsákja is. A garantált Haye pénzt az RTL adja... Hazug kígyó Bönte gondolom előadta a helyzetet Haye-nek, mire Ő gondolom elkezdett toporzékolni... Bönte-nek nem kell a bőrét mentegetnie és Klicsko-éknak sem. Haye vagy elfogadja a megváltozott feltételeket, vagy nem lesz meccs. Mivel Haye nem akar lejjebb menni az anyagiakkal a kevesebb pénz ellenére, igenis Haye miatt nincs meccs jelenleg. Most kivételesen nem azért mert beszari, vagy taktikus lenne, hanem mert túl éhes és nincs tisztában piaci helyzetével...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 16:39:49

@Shaham: Hihetetlen azért, hogy mindent megpróbálsz, csak hogy elbagatellizáld az egészet, pusztán azon az alapon, mert nem bírod Haye-t és hát kit érdekel, hogy mit mesterkedik össze Bönte aljas módon, hogy a saját képét mentse...

Még ezt a Valuev-es dolgot összehoztad ezzel a mostani dologgal, pedig csak részletekben hasonlít a helyzetre. Ott az történt, hogy megállapodtak valamiről, így van, aztán adódott egy jobb lehetőség Haye-nek, amiben számára vállalhatóbb feltételek voltak és inkább azt választotta! Haye a Wladimir-meccs elmaradása után is megmondta, hogy kétszer is meggondolja majd a jövőben, hogy aláír-e még egyszer olyan feltételekkel, amit akkor kínáltak neki Böntéék. Sokáig úgy tűnt, hogy az az egyetlen lehetősége, ezért is jutottak el a szóbeli megállapodásig. Aztán a Chagaev-Valuev mizéria alakulása kínált egy könnyebb lehetőséget a vb-öv megszerzésére, ő meg azt választotta inkább.

Itt meg megegyeznek valamiről (nincs másik alternatíva a láthatáron se egyik félnek sem, sőt Vitali kifejezetten Haye-t akarja egy fél éve) úgy hogy mindenben Bönte diktálhat, küszöbön áll a bejelentés, aztán időközben az ő partnerük az RTL beleköp a levesbe, de ez a hazug kígyó Bönte azt nyomja be a nyilvánosságnak, hogy Haye miatt nincs meccs, hogy a bőrét mentse...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-21 15:11:57

@zappa: "Amennyit kér, az csak abból a szempontból lehet sok, hogy új körülmények vannak."

Természetes.

"Közölni az okozatot, de az okról hallgatni, sztem nem volt korrekt."

Valamilyen ok miatt van egy helyzet. A helyzetet nem befolyásolja, az ok miértje. Újra kell tárgyalni, de nyilvánvaló hogy csak lefelé tudnak mozogni... Korrekt-e az, hogy mindent részletesen be kell mutatni az talán nézőpont kérdése, de attól a helyzet igaz... Haye sem nagyon erőltette az okot, úgyhogy tudja Ő...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 14:42:47

@zappa: "nagyon nem ugyanaz azzal, mint amit Bönte leközölt!"

Akkor nem az, ha elvárod hogy minden infót kiadjanak, ki mennyit hogyan és miért. Magyarul majdnem vagyonnyilatkozatoka t...:) Mégis ki csinál ilyet? Ki tárgyal és mond el minden szart a nyilvánosság elé? Talán el kellene árulniuk, hogy a sörös amivel Haye arcon csapta Chisora-t, mennyit fizetett hogy ott legyen? Nem hiszem. Legalábbis nem szokás, korrekt stb az üzleti életben más zsebeiben turkálni, vagy nyíltan szórni az infókat.
Az alaphelyzet pedig igaz...

"Én azt mondom neked, nagy naivság azt gondolni, hogy Bönte nem tudatosan akarta Haye nyakába varni a meccs elmaradását!"

Ahogy Haye kihasználta a "lehetőségeket", úgy Bönte is. Még mindig tárgyalnak. Egymást fikázzák egy sajtótájékoztatón, ahogy Haye is mondta a "felvezetés"... Lehet a semmiről vitatkozunk...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 14:37:26

Az eredeti felálláshoz képest Haye nem kért többet, mint amiben megegyeztek!
Amennyit kér, az csak abból a szempontból lehet sok, hogy új körülmények vannak.
Tehát ez egy okozat. Közölni az okozatot, de az okról hallgatni, sztem nem volt korrekt.

    2012-02-21 14:27:03

@Shaham: A dolog logikája egyszerű, ebben egyetértek. De a kifelé közlés egy szándékos félreinformálás volt, amiből nem a valódi szituációt lehet levenni.

Nem érted? Senkinek nem az a baja, amiről te beszélsz. OKé, kevesebbet ad az RTL, újra le kell ülni tárgyalni, ez tiszta sor.

De ha csak annyit közölnek, hogy azért nem jön össze a meccs, mert - bár már korábban tudjuk hogy megállapodtak - Haye túl sokat kér, akkor abból az jön le, hogy Haye az, aki variál, és aki a megállapodásból kitáncol.

Az, hogy a Klitschkoék partnere nem fizet, és ezért Hayenak kevesebb pénzt adnak - nem tudjuk mennyivel és hogyan leosztva ami szintén nem mellékes - és ezt az ÚJ!!! szituációt Haye nem fogadja el, nagyon nem ugyanaz azzal, mint amit Bönte leközölt!

Én nem azt mondom, hogy minden részletet a nyilvánosság elé kell tárni feltétlenül, de ha vlamit megosztok a nyilvánossággal, az korrekt legyen!
Én azt mondom neked, nagy naivság azt gondolni, hogy Bönte nem tudatosan akarta Haye nyakába varni a meccs elmaradását!

    2012-02-21 14:22:58

"Nyilván neked Klitschko a szimpatikusabb, ezért próbálsz mellette beszélni, de ugyanannyi erővel az is elképzelhető, hogy a kevesebb RTL-s pénzből mondjuk csak Haye része lett volna megkúrtítva..."

Na ez az, amit sosem tudunk meg...:)
Egyébként meg nehéz nem felfogni a dolgok logikáját. Van kalap, van boldogság. Van kisebb kalap, van kisebb boldogság, egy kis rinya mellé...:) Nagy naivság elvárni, hogy mindenki tiszta lapokkal játsszon és a nyilvánosság előtt egyezkedjenek. Egyébként is, Haye előre megbeszélve promotálni ment oda (egy nem létező meccset) mit bevallotta, szóval a háttérben valószínűleg szerelmesek egymásban. Chisora meg beleköpött a levesbe, beszállt amibe nem kellett volna...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 14:02:58

@zappa: "A korábbi megállapodáshoz képest Haye nem kért többet."

De a korábbi megállapodáshoz képest, globálisan kevesebb a pénz.

"Ez olyan mintha megállapodtak volna, de Haye elveszíti mondjuk egy szponzorát, aztán lenyilatkozza, hogy Vitaliék keveset akarnak adni, pedig m,ár megegyeztek!"

Nem éppen. Ez olyan mintha a szponzor fizetné ki mindkettőnek a fellépti díját és lelép... Arról van szó, hogy van a garantált bevétel (RTL,stadion) és a nem garantált az angol PPV. Mivel az RTL ajánlata karcsúra sikerült, a Klicsko-éknak le kellett vinniük a garantált összeget amit Haye kap, a 50%-os PPV mellett. Ha PPV-ben 50%-ban állapodtak meg, valószínűleg hogy egyébként sincsenek nagy különbségek elosztásban. Természetesen nem tudjuk mennyi pénzről is van szó, azt hiszem 2 milla lett volna Haye garanciája, ami lement valamennyire...

"Most ezt kár tényleg régi Valueves sztorikkal keverni."

Megállapodás, tisztesség, kígyó-Bönte-re volt ez válasz. Akkor Roy valahogy nem háborgott, hanem logikusnak titulálta...

"Ha csak ezt a történetet nézed, bizony nagyon nem volt korrekt úgy csöpögteti ki infókat, hogy azzal a másikat sározzuk, és a tömegeket félrevezessük."

"Haye sokat kér" volt a csöpögött infó. Mi az igazság? RTL kevesebb pénzéből, Haye-nek valóban nagyobbak az igényei. Vagy én látom rosszul?

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 13:56:55

@Shaham: "Gondolom tiszta, hogy amíg RTL adott elég pénzt, Klicsko-ék is szépen osztoztak és mindegyik boldog volt. Na most az RTL változtatott, kevesebből tudnak osztozni (gondolom ugyanolyan arányokban)"

Na ez az, amit sosem tudunk meg...
Nyilván neked Klitschko a szimpatikusabb, ezért próbálsz mellette beszélni, de ugyanannyi erővel az is elképzelhető, hogy a kevesebb RTL-s pénzből mondjuk csak Haye része lett volna megkúrtítva...

» leibigab   válasz erre
    2012-02-21 10:12:44

@Shaham: Nekem egy kicsit ez ilyen szócsavarásnak tűnik. A korábbi megállapodáshoz képest Haye nem kért többet.
Ha csak annyit mondanak Haye túl sokat kér, minimum el kéne mondani,mi változott, az eredeti megállapodáshoz képest.

Ez olyan mintha megállapodtak volna, de Haye elveszíti mondjuk egy szponzorát, aztán lenyilatkozza, hogy Vitaliék keveset akarnak adni, pedig m,ár megegyeztek!
:)

Most ezt kár tényleg régi Valueves sztorikkal keverni. Ha csak ezt a történetet nézed, bizony nagyon nem volt korrekt úgy csöpögteti ki infókat, hogy azzal a másikat sározzuk, és a tömegeket félrevezessük. Itt ez történt.

    2012-02-21 10:00:10

Roy, Zappa: "Viszont az nagyon nem korrekt, amit Bönte kamuzott Hayel kapcsolatban."

Bönte azt mondta "Haye túl sokat kér". Igaz hogy nem tér ki arra, hogy miért lettek túl nagyok Haye igényei, mert kevesebb pénzt kapnak az RTL-től, de ez nem változtat azon, hogy "Haye túl sokat kér". Hát nem kér Haye túl sokat? :)
Amúgy meg tuti jóban vannak és Wlad el is szólta magát, hogy tracspartizott Haye-el, de azért a kis plusz pénzért ész nélkül harcolnak.

"Így csinálják az ilyen kígyó Bönte-félék... Megállapodnak valamiről, aztán nem akarják tartani, amit megígértek, a sajtóban viszont a másikat mocskolják be! Gyönyörű..."

Azt hiszem ez inkább a Haye módszer. Valahogy nem gondoltad úgy, amikor Haye megállapodott Vitali-val, kikapcsolta a telefont és Valu-val bokszolt... Azzal mentegetted, hogy nem írt alá semmit. Itt meg ráadásul nem is a Klicsko-ék tehetnek róla. Ez a "meraszondta" érvelés elég óvódás...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 09:07:31

@Roy Jones Jr.: Így van. Itt valódi ellentétekről szó nincs. Ez a levágottfejes pólós időkben is látszott, hogy valódi feszültség nem nagyon van, csak játék.
(ha jól emlékszem KOKO is utalt rá, hogy a színfalak mögött semmi harag)
Most Haye is beszélt róla, hogy a sajtótájékoztatón azért is volt ott, mert kicsit a jelenlétével promótálni AKARTÁK a közös meccset. Wladimir arról beszélt, hogy a sajtótájékoztató előtt már beszélt Hayel arról, hogy ott lesz...


Itt mindenki tudja, hogy sok pénz lenne a meccsben, igyekeznek kicsit tupírozni még a dolgot, és mindenki igyekszik többet kiszedni a kalapból. Viszont az nagyon nem korrekt, amit Bönte kamuzott Hayel kapcsolatban.

    2012-02-21 08:49:13

@Shaham: "Nem fair, de nem mindenki kotyog el üzleti "titkokat". Ez nem szokás és alapból sem beszédtéma. Ezt Haye is tudja, tudja mennyi van bent a kalapban, tudja a végső ajánlatot ami már nem változik. Tehát neki is így kell számolni, nem a "jóvilág" módszerrel egyirányú módban, "dehátaztmondta" szöveggel. Haye "érdekei" miatt nem fognak az RTL-el súrlódni, az Ő helyükben senki sem tenné... Haye a szövegével és nyilvánossággal próbál pókerezni, de egy szint után ez már nem működik..."

Ez akkora mellébeszélés a részedről, hogy nem is igaz...

"Figy, nemcsak Haye kárára, hanem Vitali kárára is. Inkább az a szomorú, hogy ez neked nem nyilvánvaló..."

Vitali kárára?! Bönte fog majd lecsippenteni Vitali pénzéből? Ne viccelj már... :)

"Ha a fő szponzor/szervező nem ad annyi pénzt, mint amiről szó volt a tárgyalási alapban, szerintem normál ember nem várhatja, hogy a pluszt zsebből fizesse ki Klicsko."

De ez az, hogy azt sem lehet tudni, hogy ez mekkora összeggel lett kevesebb!

"Hazugozhatod Bönte-t, a Klicsko-ékat, de szerintem nyilvánvaló, hogy nem miattuk van és biza amennyi pénz van most a kalapban, ahhoz képest Haye túl sokat kér..."

De, nem önmagában ezzel van csak a baj, hanem azzal hogy mit mondott a sajtóban Bönte?! Azt hazudta, hogy Haye kér sokat, holott ők akarnak kevesebbet adni attól, amiről megállapodtak. Ez nagyon nem mindegy ám...

Vitali miért akar vele bokszolni mindenáron? Ugye nem hiszed, hogy a családi "bosszú" miatt?
Mert tudják nagyon jól, hogy mennyi pénz van Haye-ben még mindig...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-21 00:42:55

@Shaham: Hát, ez szép hallod! Így csinálják az ilyen kígyó Bönte-félék...
Megállapodnak valamiről, aztán nem akarják tartani, amit megígértek, a sajtóban viszont a másikat mocskolják be! Gyönyörű...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-21 00:24:37

@zappa: "De az nem fair, ha ezt az infót mellőzve ezt úgy tálalják, hogy Haye több pénzt akart!"

Nem fair, de nem mindenki kotyog el üzleti "titkokat". Ez nem szokás és alapból sem beszédtéma. Ezt Haye is tudja, tudja mennyi van bent a kalapban, tudja a végső ajánlatot ami már nem változik. Tehát neki is így kell számolni, nem a "jóvilág" módszerrel egyirányú módban, "dehátaztmondta" szöveggel. Haye "érdekei" miatt nem fognak az RTL-el súrlódni, az Ő helyükben senki sem tenné... Haye a szövegével és nyilvánossággal próbál pókerezni, de egy szint után ez már nem működik...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-21 00:17:38

@Shaham: Na jó, az rendben van, hogy az RTL ad kevesebb pénzt, így eleve kevesebben osztoznak. De az nem fair, ha ezt az infót mellőzve ezt úgy tálalják, hogy Haye több pénzt akart!

Legalább tényszerűen közölték volna, hogy megegyeztek, aztán az ő partnerük kevesebbet ad, amiatt nem tudják tartani az egyezséget, ami miatt elakadtak a tárgyalások. Ez történt, ezt kellett volna kifelé kommunikálni.

    2012-02-21 00:04:30

@Roy Jones Jr.: "Időközben Klicskóék partnere benyomja, hogy mégsem akar annyi pénzt adni a meccsért (nem tudni mennyivel kevesebbet), ami miatt Bönte újra akarná tárgyalni a dolgot, persze Haye kárára anyagilag"

Figy, nemcsak Haye kárára, hanem Vitali kárára is. Inkább az a szomorú, hogy ez neked nem nyilvánvaló... Vitali sem azért kepesztett Haye után, hogy utána sóherságból visszalépjen, de ugye érteni kell hogy van egy határ. Ha a fő szponzor/szervező nem ad annyi pénzt, mint amiről szó volt a tárgyalási alapban, szerintem normál ember nem várhatja, hogy a pluszt zsebből fizesse ki Klicsko. Ez mindegyiknek bukó és a még nagyobb bukta, hogy Haye nem engedett, de szerintem nyilvánvaló hogy tovább tárgyalnak. Különben Bönte sem hergelte volna Haye-t.

"Haye volt az, aki miatt nem jön össze a meccs, mert túl sokat kér, holott ez abszolút nem igaz, hiszen ő rég belement abba, amit Klicskóék kínáltak neki!"

Gondolom tiszta, hogy amíg RTL adott elég pénzt, Klicsko-ék is szépen osztoztak és mindegyik boldog volt. Na most az RTL változtatott, kevesebből tudnak osztozni (gondolom ugyanolyan arányokban) és ez Haye-nek nem tetszik. Hazugozhatod Bönte-t, a Klicsko-ékat, de szerintem nyilvánvaló, hogy nem miattuk van és biza amennyi pénz van most a kalapban, ahhoz képest Haye túl sokat kér...

"Remélem érzed már az óriási különbséget a tekintetben, hogy kit terhel a felelősség a meccs elmaradása miatt igazság szerint..."

Az RTL aki kevesebb pénzt adott Haye csodás Wlad elleni produkciója után és bizony Haye is benne van, akinek nem elég az amit ajánlanak. Vitali nem fog lejjebb menni, egyrészt mert alapból kevesebbet kap, azért hogy még kevesebbet kapjon mert Haye túl éhes végképp nem. Lehet hogy Chisora ellen jobban keresett most (valószínű), mint egy esetleges Haye elleni meccsel, Haye anyagi követeléseivel és úgy hogy az angoloknál Haye leírta magát. Bár lehet a mostani balhé jót tett a népszerűségének, de ezt nem tudjuk. Talán azért is akarnák felmérni Haye "erejét" PPV-ben, mondjuk Chisora ellen. Akit szerintem Haye kiszórna a ringből...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-20 23:57:07

@Shaham: "A megállapodásról annyit, hogy megállapodtak. Mindketten benne voltak. Az RTL miatt megváltoztak a körülmények. Újratervezés... Haye ebben nem ment bele... Szerinted? Akkor nem igaz, hogy a megváltozott körülményekhez képest Haye nem kér túl sokat?"

Elég szomorú, hogy ezt írod...

Klicskóék felajánlottak valamit Haye-nek (meccspénz, visszavágók, stb.), amit David elfogadott és mindenbe belegyezett. Megegyeztek róla, vártak az alkalmas időpontra a bejelentéshez. Időközben Klicskóék partnere benyomja, hogy mégsem akar annyi pénzt adni a meccsért (nem tudni mennyivel kevesebbet), ami miatt Bönte újra akarná tárgyalni a dolgot, persze Haye kárára anyagilag, akinek ez teljesen jogosan nem tetszik. Már önmagában ez egy visszás dolog, de ezzel még lehet valamit kezdeni talán.

Ami viszont az igazán mocskos húzás volt Bönte részéről, hogy a sajtóba úgy dobták be a dolgot, mintha végig tárgyalásban lettek volna és végül Haye volt az, aki miatt nem jön össze a meccs, mert túl sokat kér, holott ez abszolút nem igaz, hiszen ő rég belement abba, amit Klicskóék kínáltak neki!

Most az emberek 90%-a úgy tudja, hogy Haye túl sok pénzt kért, ezért nincs meccs, mert Bönte ezt hazudta a sajtónak, miközben annyi gerincesség nem volt benne, hogy elmondja a valódi okot, hogy decemberben már mindenben megállapodtak, de az ő partnerük (RTL) sóhersága miatt mégsem akarnak annyit adni Haye-nek, amennyiről már megegyeztek decemberben...

Remélem érzed már az óriási különbséget a tekintetben, hogy kit terhel a felelősség a meccs elmaradása miatt igazság szerint...

Ezért volt ott Haye, ezért követelte Böntén a Vitali elleni meccset és ezért ment oda a verekedés után Booth elmondani Böntének, hogy egy "hazudozó"...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-20 22:56:10

@bpjotruska: Ha más súlycsoportokat is követnél nemcsak a nehézsúlyt, ami engem pont abszolút nem érdekel (a két Klicskón és Haye-en kívül), akkor nem kéne azt írnod, hogy ritkán történik meg, hogy egyetértesz velem. Mivel nagyon nem kedveled Haye-t és csak nehézsúlyban témázol (újabban egy-két cirkálós meccshez is kommenteltél, ahogy láttam), így tényleg ritkán érthetünk csak egyet...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-20 22:28:21

@Roy Jones Jr.: Ritkan tortenik meg, de egyet kell ertsek veled. Haye valoszinuleg jol reagalta le a helyzetet, amikor megutotte Chisora-t. Nyilvanvalo, hogy Chisora nem baratkozni ment oda, es Haye csak ugy johetett jol ki az egeszbol, ha lecsapja Chisora-t, mielott o kapna az elsot. Chisora joval nehezebb, masszivabb, es szerintem erosebb is, mint Haye, edzesben is van, ha megvarja, hogy kozelharc legyen a dologbol, akkor valoszinuleg legyuri a nekivadult, enyhen pszichopata benyomasat kelto Derek, es ki tudja mi lesz, amig szetvalasztjak oket. Nem volt szep dolog, ami tortent, de remelem lesz lehetoseguk a szoritoban lerendezni az ugyet, en szivesen megneznem.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-02-20 19:00:09

nem kér túl sokat? = túl sokat kér :)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-20 18:28:12

@Roy Jones Jr.: Szerintem rendben volt amit Haye csinált. Jó hogy nem várta meg amíg Chisora el kezd pofozkodni, vagy köpködni. Lehet hogy sokan nem tartják "etikusnak", de Chisora nem smárolni ment oda, hanem keménykedni és megalázni Haye-t. Azt hogy még Booth-t is fejbe vágta egy kamera állvánnyal, meg egyenesen csodálatos volt...:) Egyébként meg amit Booth eljátszott Chisora-nak, hogy tereli a témát és azt hangoztatta, hogy őt vágták meg üveggel, sokat árul a jelleméről. Tipikus esete a tükrözzük vissza a hibákat. Vagy nagyon hülye Booth, vagy egy született pszichológus...:)

A megállapodásról annyit, hogy megállapodtak. Mindketten benne voltak. Az RTL miatt megváltoztak a körülmények. Újratervezés... Haye ebben nem ment bele... Szerinted? Akkor nem igaz, hogy a megváltozott körülményekhez képest Haye nem kér túl sokat? Amúgy meg jól tette, hogy odament háborogni, ezzel nincs is gond. De azon nem változtat, hogy Wlad megverte, nincs öve, 50-50 vagy közel annyiról kapott ajánlatot és nehogy már a végén többet kapjon mint a bajnok... Ha nyer, márpedig a látottak után talán esélye is van rá, simán diktálhat Wlad ellen...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-20 18:27:00

@ogreface: Nagyon más kiindulási alapról nézzük a dolgokat és nemcsak Haye-t ítéljük meg másképp, hanem magát ezt a balhét is, de ezt itt nem tudjuk megbeszélni...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-20 14:38:45

@tomba: "Csak a rend kedvéért, mindenkit Haye ütött meg"

Chisorát is biztos ő hívta oda többedmagával, sőt ő kérte, hogy az öklét az állához tegye...

"rajta kívül max Chiosora edzője dulakodott, de ő sem ütött, csak tolta."

http://www.thesun.co ...
A 6.képen biztos Haye állkapcsának elhelyezkedését vizsgálta a bal kezével, a 10.képen (legalsó) meg Haye pulzusszámát akarta csak megszámolni...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-20 14:34:59

Roy, Roy, Roy ...
És még te szoktál engem elvakult klicskó fannak minősíteni.
Csak a rend kedvéért, mindenkit Haye ütött meg, rajta kívül max Chiosora edzője dulakodott, de ő sem ütött, csak tolta. Nem azt mondom, hogy Chisora nem sötét paraszt, de Haye sem egy ma született bárány.

    2012-02-20 14:19:55

@Roy Jones Jr.: De Roy, Te már megint tereled a felelősséget Klitschkoékra, kicsit úgy érzem mellébeszélsz. Mi köze Nekik a két bunkó verekedéséhez? Nem tudtak üzletileg megállapodni, rendben. Aljas szemétláda ukránok ki semmizik a szegény tengődő kicsi fekete embert, ráadásul a kisebbik még meg is verte szabályos körülmények között, tehát rasszisták is. Mi köze ennek a verekedéshez? Bönte megszegte a megállapodást? Annak idején Haye egy megállapodást sem szegett meg? Melyik Klitschko ment oda emiatt balhét csinálni, provokálni Haye bármelyik nehézsúlyú meccse előtt vagy után? Utolsó meccsén egyértelműen kikapott, utána hivatalosan visszavonult, most meg gerjeszti a feszültséget és jogtalanul jár a pofája, hogy Neki mekkora pénzek kellenek. Ne csinálj már szentet ebből a kulturálatlan mindjártmondommiből!
Ezek után én a Klitschkoék helyében még akkor se tárgyalnék Vele, ha ingyen vállalná a meccset! Nem elszaladnia kellett volna jó huligán módjára a helyszínről, hanem vállalni a felelősséget és minimum elnézést kérni az emberektől, akik nem az Ő szereplése miatt gyűltek össze egy olyan sajtótájékoztatón, amihez semmi köze!
Ez a balhé sokat ártott ennek a sportnak, amit egyébként is állandóan támadnak szinte minden oldalról és szerintem még közel sincs vége a dolognak! Már emiatt se adnám vissza a licencét soha a büdös életbe!

» ogreface   válasz erre
    2012-02-20 12:35:32

@ogreface: Az alapfelállás akkor is az, hogy Böntéék megszegték a decemberi megállapodásukat, aztán a sajtóban úgy tálalták, mintha Haye kért volna túl sokat, ez azért igen szemét húzás.

Nyilván ezért is ment el a sajtótájékoztatóra, hogy ezt a dolgot számon kérje a nyilvánosság előtt Böntén. Ha ez provokáció, akkor tényleg azért ment...
De szerintem Te is egyetértesz azzal, hogy ebből még nem lett volna semmi, nemhogy verekedés. Azt Chisora kezdte el azzal, hogy beszállt a vitába, elkezdte sértegetni Haye-t, aztán odament hozzá emberkedni. Haye meg nem várta meg az "első csókot" Chisorától, én nem hibáztatom érte...

Arról nem is beszélve, hogy utána halálosan megfenyegette Haye-t, amit egy ilyen idiótától komolyan is kell venni...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-20 10:47:43

@Roy Jones Jr.: Sőt! Bönte ütötte az elsőt, Wlad rúgott, Vitya meg fojtogatta Hayet, aki hófehér ruhában, kezében liliomokkal, ajkán Shakespeare idézetekkel jelent meg a sajtótájékoztatón, ahol mindenkinek gratulálni szeretett volna, mint visszavonult bajnok, de ez a szemét banda, beletiport a szentéletű, tömjénillatú David szeplőtlen és szűzi lelkébe. Atomot a bestiáknak!
Ugyan már Roy, ne essünk már át a ló túlsó oldalára! Haye nyakig benne volt ebbe a balhéba. Nagyon jól ismerte Ő a honfitársa vérmérsékletét, ismerte a balhéit, tudta Ő, hogy mit várhat, provokálni ment oda, ez a napnál világosabb! Ráadásul megengedte magának azt is, nehézsúlyú bokszoló létére, hogy üveggel a kezében ütött, utána pedig annyira bátor volt, hogy csapot papot otthagyva visszamenekült Angliába, nehogy a gonosz helyi rendőrbácsik kihallgassák. Ha nem érezte, hogy vaj van a füle mögött, akkor mér slisszolt el a balfenéken? Itt bőven kettőn állt a vásár!

» ogreface   válasz erre
    2012-02-20 10:31:50

Itt van a cikk róla:
http://www.boxingsce ...
(4-5.bekezdés, azóta sem cáfolták)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-20 10:14:36

Az idióta Chisora meg a birka edzője csak azt kapta, ami jár! Haye nem verekedni ment oda, beszélt a mikrofonba, kezében volt az ital. Nem mondta azt Chisorának, hogy "gyere ide, szétverem a pofádat". Az ment oda balhézni plusz emberrel (még lehet látni, hogy Frank Warren küldi utána az edzőjét, mert tudta, hogy ebből verekedés lesz). Elkezdte provokálni Haye-t, ő meg leütötte, mint a szart. Aztán lerendezte az edzőjét is.

Booth végig békíteni próbált, a bunyóba nem szállt be Haye oldalán. A végén meg odament Böntéhez, egy hazudozónak nevezte, meg "leszégyenezte", amiért most azt nyomták a sajtóban, hogy Haye túl sokat kért a meccsért, holott decemberben mindenben megállapodtak, aztán Bönte felrúgta a megegyezésüket, mert az RTL azt mondta, hogy mégsem adnak ennyi pénzt...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-20 10:06:51

Chisorának kijárt, amit Haye-től kapott. Nem mondom, hogy Haye a kedvencem, de nem tudom, Chisora hogy jött hozzá, hogy beugasson neki, hiszen Haye azért nem is keveset elért a pályafutása során, ellentétben ezzel az idiótával (már bocsánat), akinek tisztes vereségeken kívül másra nem telik. Jól bokszolt egyébként Vitya ellen, de még a fél kézzel bunyózó, 40 éves ukránnak is csak megnehezíteni tudta a dolgát.

Szerintem itt Chisora is arra számított, hogy Haye beijed tőle, maximum lökdösődnek egy kicsit, de David nem szórakozott vele sokat, szépen lerendezte, ahogy az edzőjét is.

Emellett tényleg szégyen volt, amit csináltak, ezt inkább a ringben kellett volna lerendezniük, ahogy pl. Vitali és Wladimir is tette. Utóbbi is megtehette volna, hogy a vízköpésért ott helyben kiüti Chisorát, de valószínűleg beláthatatlan következménye lett volna a dolognak.

Bár az nagyon érdekelne, miket mondtak Chisorának a szorítóban a meccs után, mikor odaléptek ketten Vityával.

    2012-02-20 08:37:38

Belharccal hogy bunyózol valaki ellen, aki megfog, ha belül kerülsz az ütőtávján? Költői kérdés. Eddig csak berobbanó nagyütőkkel volt gondjuk. De ahhoz tényleg baromi nagyot kell ütni.

    2012-02-20 07:31:33

Chisora jobb belharcos mint Haye, ami szerintem elengedhetetlen a bátyók ellen talán ott lehet őket legyőzni.Haye vs Chisora esetén is inkább az utóbbira tenném a voksom ,mert meg se volt fogva Szombaton, pedig elég őszinte pofonokat kent le neki Vityabá.Szerintem.

    2012-02-20 01:52:24

A dolgot úgy is lehet nézni, hogy nem a kihívói garnitúra gyenge, hanem a két Klics magasodik sokkal jobban a mezőny fölé az eddigi bajnokokkal szemben.Lehet itt Mormeckezni, csak azt felejted el, hogy 1 meccsel előtte kit vert meg, segítek: a sokak által leghitelesebbnek vélt kihívót (messiást) Hayet.Miért baj az, hogy most egy könnyebb ellenféllel, lazításképpen, keres 1 kis pénzt?Talán a te kedvenced, akire a neved is utal, mindig a legnehezebb ellenféllel bokszol?Őt nem motiválja a pénz?Finoman szólva is érdekes, hogy az fanatikusozik akinek"Kicsi_Floyd "a nickje.Ezt ne tekintsd kötekedésnek, csak szeretném ha a dolgokat mindenki a helyükön kezelné, peace!

» gyurcio   válasz erre
    2012-02-20 00:09:41

zee1978

2 millio font az olyan 2.5 millio euro.. es a klicskok olyan 3 millio eurot kapnak egy gáláért a nemet rtl-tol.

ok ahhoz vannak szokva hogy bejon a helyi jegybevetelbol 2-3 millio euro + az rtl-tol 3 millio.. 6 milliobol kap 7-800 ezret az ellenfel, kifizetik a stadionberletet.. es a tobbi megmarad nekik.....

ha haye nagyjabol elviszi az rtl-tol kapott penzt(+a ppv felét)..es nekik a brit ppv fele marad.. akkor nem biztos hogy legalabb 4-5 millio euro plusszal zarnak... vagyis ez nekik anyagilag nem eri meg.. sokkal jobb egy masodvonalas kihivo, akinek nincsenek kovetelései.. a 7-800 ezer euronak orul mint majom a farkának.. es klicskoek számára a vereseg kockázata is joval kisebb.. egyszeruen nem eri meg nekik haye ellen bokszolni...

    2012-02-19 23:42:01

@gyurcio: Finoman szólva is érdekes,hogy a Klicsko-rajongók milyen szinten fanatikusak !
Személy szerint nekem is vannak nagy kedvenceim,de ennyire azért nem vagyok elvakult. Nem arról van szó,hogy érdemtelenül lennének bajnokok hanem arról ,hogy nincsenek mérvadó ellenfelek és így lehetnek ilyen sokáig a trónon.

Visszatérve a megjegyzésedre ! Nem a megmagyarázásról van szó, hanem arról,hogy nagyon kéne már egy erős kihívó garnitúra mint pl ,anno Frank Bruno,Tommy Morrison,David Tua,Ike Ibeabuchi és még sorolhatnám.

De most is azzal kell szembesülni,hogy egy Jean Mormeck lesz Wladimir Klitschko elenfele,a ki közel 40 éves a nehézsúlyban tapasztalan,ismeretl en és fizikálisan elképesztően nagy hátrányban van.. viccccc

Ennyi erővel megérdemelte volna a lehetőséget pl,Oliver McCall vagy Evander Holyfield.

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-02-19 23:08:08

csak egy cellába kell tenni őket egy hétre. És csak akkor rájuk nyitni az ajtót. Az élő felvételekkel mekkora lóvét lehetne akasztani?!

» michaelk   válasz erre
    2012-02-19 22:54:56

Csak a címhez...

Ez meg milyen balf@szság már???!!! Mit nem férnek a bőrükbe? Mert nem érte el a pontagyukat, hogy mit kockáztatnak :(((

» grabanc   válasz erre
    2012-02-19 22:45:59

@edge: Koszonom!:)
Hat mi mas mint a penz!:)
Szerinted sok a 2 millio font es a Brit ppv fele?
Persze tudom Haye most nem vb. de azert tudnank rajta
penzt keresni szerintem.
Esetleg tudod mennyit kapott Chrisora?

» zee1978   válasz erre
    2012-02-19 22:31:00

@leone: Akkor Bönte az igazat mondta, hol van itt a probléma?

» gyurcio   válasz erre
    2012-02-19 21:57:03

Bönte legalább annyira hibás ebben az egészben, mint a britek. Bönte jól tudta, hogy ott van Haye, erre ő hozta szóba, hogy Chisora sokkal nagyobb szívvel bokszolt, mint Haye. Valahogy így kezdődött az egész beszólogatás.

    2012-02-19 21:36:10

egyre jobban csípem ezt a Chisorát:D Vitya meg ahogy röhög a dolgokon..:D

» zsoltii   válasz erre
    2012-02-19 21:27:06

@Kicsi_Floyd: Bírom az olyan megmondóembereket akik kész tényként állítják, hogy mekkora szerencsével bajnok még Klicsko, olyan meggyőző érvekkel mint:lenne, volna.Bármelyik bokszoló szeretne 40+ évesen ilyen karrierrel a háta mögött, BAJNOK lenni.

» gyurcio   válasz erre
    2012-02-19 21:25:10

Azért vicces, hogy Haye szólja le Chisorát.Enyhén szólva más mentalitással lépett a ringbe.Remélem mindkettőt leültetik, és a rabtársaik a lábuk elé dobják a szappant.Megérdemeln ék, egyik 19, másik 1 híján 20.

» gyurcio   válasz erre
    2012-02-19 21:09:18

zee1978

Ugy tudom Haye vmelyik brit ado szakkomentátorakent volt jelen (bar ez nem 100%). Csinaltak vele egy interjut a nemet RTL-en a meccs elott... azt mondta, hogy decemberben voltak Németországban es megegyeztek Vitalijjal a meccsrol, minden okénak tunt, aztan januarban telefonaltak Klicskoek, hogy az RTL nem ad eleg penzt es nem tudnak annyit fizetni amennyirol decemberben szo volt. Boente (Klicskoek menedzsere) is nyilatkozott, azt mondta, hogy Haye tul sokat ker.. 2 millio fontot fixen és a brit PPV bevételek felét kéri, amit ők nem tudnak garantálni. tul nagy kockázat ez nekik.. szoval emiatt nem lesz meccs egyelore...

    2012-02-19 21:03:38

remélem sosem kerül elő

    2012-02-19 20:54:45

Toivábbra sem találják Haye-t. Kezdek aggódni miatta...

» marquez   válasz erre
    2012-02-19 20:49:46

Mert volt ott Haye?
Ezzek szerint akarja O a meccset Vitalival!:)

» zee1978   válasz erre
    2012-02-19 20:45:58

@oscar: Szóval egy tahó. De ha neked ez tetszik ...

    2012-02-19 20:45:24

Kezdek lassan Chisora fan lenni.A nehezsuly Majorgaja.

    2012-02-19 20:33:39

A felvételeken látszik, hogy Haye arcon akarja ütni az üveggel Chisorát csak a vállát találja el. A szeme világa is rámehetett volna Derecknek. Inkább akkor tette volna le az üveget és vert volna rá simán kézzel, de szerintem akkor pattant el nála a cérna amikor látta,hogy Csiszora nekivetkezik a "beszélgetésnek".

    2012-02-19 20:10:31

@Rajhi: Sebaj ezen a fórumon már megtudhattuk azt is hogy nőket verni milyen remek és férfias dolog... :-)

» himpike   válasz erre
    2012-02-19 17:59:41

Kell Chisora és Haye a sulycsoportnak, mint egy falat kenyér... Ezek hozzák a nézőket

» Leonard   válasz erre
    2012-02-19 17:55:33

legalább történt valami izgalmas a nehézsúly világában

    2012-02-19 17:54:08

@Beast_Pete: azt mondta, hogy egy álma maradt, nem használta a többesszámot, és nem hiszem, hogy azért leadna egy övet, hogy Wladimirhez kerüljön...

    2012-02-19 17:15:07

Kiváncsi vagyok, Lennox mit fog erről az egészről mondani...

» Leonard   válasz erre
    2012-02-19 17:10:05

Show az egész. Haye rájött a pofon után, hogy ennél jobb reklám nem kell, és még élve meg is lehet úszni. Ezért odajött gyorsan, hogy egy kis balhéba belekeveredhessen.

    2012-02-19 17:08:19

Vitali visszavonulásában biztos vagyok. Tavaly mondta, hogy már csak egy álmuk maradt, és azt a következő évben szeretnék megvalósítani. És biztos vagyok abban, hogy Wladimirnál szeretnék az összes nagy övet tudni. Ehhez viszont előbb le kell adnia Vitalinak a WBC övét, amiért megy majd (ezek szerint) Haye és Chisora, akit majd elver kisKlicsek.

» Beast_Pete   válasz erre
    2012-02-19 17:07:51

@brando: Vigyázzál az ilyen hozzászólásokkal, a mérlegelésen történt pofon után szóltam meg olyat, aki szerint az jó és szükséges volt, aztán nekem estek, hogy én vagyok az illetlen.

    2012-02-19 17:03:36

@brando: Így van.

    2012-02-19 16:32:33

Azért nem semmi! Haye elintézte Chisora-t egy balhorog-jobbsörösüv eg-fejbúbkönyök kombinációval, szájon vágta háromszor az edzőjét és egy kameraállvánnyal hasította fel Booth fejét...:) Komolyan mondom kezdek felnézni rá...:D

» Shaham   válasz erre
    2012-02-19 16:32:26

Aki szerint ez izgi és helyénvaló volt, az éppen olyan primitív, mint Haye és Chisora. És aki azt ajánlgatja, hogy akinek ez nem tetszik, az válasszon nyugisabb sportágat, annak azt üzenem, hogy el van tájolva, és nézzen kocsmai verekedést, ne ökölvívást!! Az, hogy neki ez hiányzik a bokszból, nem a boksztudás, az csak azt mutatja, hogy rossz fórumba regelt be. Javaslom, ha neki ez tetszik, ne ökölvívást nézzen, hanem Kimbó Slice-ot, azzal van egy szinten:-)

» brando   válasz erre
    2012-02-19 16:30:44

@zolimt: ez durva ez a hat hét tortáért... :/ (amúgy én is látok egy ilyen tendenciát, hogy a törvények és az eljárások alkalmazása kezd úgy alakulni, hogy a gazdasági és politikai elitet megvédje a leszakadóktól, akik egyre dühösebbek lesznek a különbségeket látva, hogy kinek milyen élet jut.)

» vizslahal   válasz erre
    2012-02-19 16:09:41

@ogreface: Ha a vértől és a sebektől függ, akkor csak Haye kerülhet bajba. Minden sérülést ő okozott.

» Krisztián   válasz erre
    2012-02-19 16:04:06

@vizslahal: Én ezen fekszek ki, hogy odamegy keménykedni, két emberrel a háta megett, aztán leütik mint a szart :D

Haye azért nem egy random ember az utcáról, akit csak úgy be lehet fenyíteni, ráadásul ott a kemény staredown, meg még hadonászik is ott haye arcánál a kezével, nemtom mire számított...

    2012-02-19 16:01:46

@vizslahal: Vér folyt, tehát ha látleletet vesznek fel, 8 napon belül gyógyul, akkor megáll a könnyű testi sértés. Kérdés az, hogy tesznek e feljelentést és ez áll a fenyegetésre is. A garázdaság bizonyított tény, abból pedig hivatalból is el kellene járniuk.

» ogreface   válasz erre
    2012-02-19 16:01:38

szerintem a másik videón az látszik, hogy haye egy székkel akar támadni és attól sérül meg a saját edzője :) de azért nem esküdnék meg rá:
http://www.youtube.c ...

» vizslahal   válasz erre
    2012-02-19 16:01:29

bárcsak a ringben lenne ilyen kemény Haye!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-19 16:00:32

@vizslahal: nem a serules a lenyeg, hanem maga az eset. ha kozolunk barki ezt megtenne egy sajtotajekoztaton, pillanatok alatt megszamlalhatatlan SECU-s vetne rad magat aztan meg be is perelnenek, garazdasagert, testi sertesert pedig el is itelnenek ...! az urge, aki tortat dobott valami fejes arcaba, 6 het foghazat kapott...!
...de persze ok "SZUPERSZTAROK" ok megtehetik es meg rendben is van, mert ez a show resze...

» zolimt   válasz erre
    2012-02-19 15:59:24

Na legalább elmondható hogy volt izgalom a Klicsko gálán.

    2012-02-19 15:59:14

@ogreface: azért nem voltak itt olyan komoly sérülések. szerintem max bevinnének ilyen miatt. mellesleg a halálos fenyegetés egy ilyen szituban azért nem ugyan az, mert nyilván el van szállva az agya. nekem is volt, hogy hasonló után üvöltöttem ilyesmiket az utcán, de az egész csak felindultság. iszonyat bekattan az ember (és én amúgy egy tök szelíd, senkit nem bántó ember vagyok).

» vizslahal   válasz erre
    2012-02-19 15:53:38

egyébként szerintem itt látszik, hogy nem kitalált dolog ez. ez chisora tényleg egy ilyen állat.

» vizslahal   válasz erre
    2012-02-19 15:50:35

Egyértelmű a garázdaság és könnyű testi sértés, Chisora részéről még a halálos fenyegetés is, ami ráadásul nagy nyilvánosság előtt történt és még rögzítve is lett. Bármelyikünk csinálta volna ezt, egy egyszerű átlagember, már kezdhetne edzeni a börtönéletre...

» ogreface   válasz erre
    2012-02-19 15:48:09

hát ez komoly elégtétel lehetett a klicskóknak. a két félnótás barom egymásnak esett :)

amúgy bármekkora paraszt is többre értékelem ezt a chisorát mint hayet egyrészt, mert harcolni és nyerni jött és nem csak a pénzért és eleve nem ez az óvatosan ellenfelet választó üzletember, akit tényleg csak az érdekel, hogy maximalizálja a bevételeit a karrierje során.

» vizslahal   válasz erre
    2012-02-19 15:47:05

A youtube legnépszerűbb hozzászólása:

"Dr. Klitschko - Ukraine - civilized gentleman

Chisora - Britain - idiot

Haye - born in Britain - even bigger idiot"

:)

» Killjoy   válasz erre
    2012-02-19 15:33:38

Derek Chisora és David Haye meccs lessz a következő.Az alapokat lerakták:-)

    2012-02-19 15:32:49

@Beast_Pete: Ez akár még össze is jöhet! Csak Vitalij nem nagyon fog visszavonulni szerintem

    2012-02-19 15:27:18

Eddig úgy tűnt Chisora magaalágyűrte Hayet, de most úgy látom, nem nagyon sikerült neki. Még egy könyököst is kapott. Chisora edzője, meg ment a pofonért.

    2012-02-19 15:22:36

Úgy néz ki, hogy Haye parasztban is elég kemény gyerek. :)

» Krisztián   válasz erre
    2012-02-19 15:22:03

@Shaham: 1 jobb egyenes bement az edzőtől, de kapott szegény rendesen.

» Krisztián   válasz erre
    2012-02-19 15:20:01

@Shaham: Ezen a felvételen látszik, ahogy Haye a bevitt jobbos után a rogyadozó Chisorára még könyökkel is üt egyet. Chisora itt csúnyán ellett intézve, pedig ő ment oda. Megfizetett azért a váratlan pofonért amit a bajnoknak adott.

    2012-02-19 15:17:41

http://www.dailymail ...

» zolimt   válasz erre
    2012-02-19 15:16:57

http://www.rtl.de/cm ...

Ebből a kameraállásbó látszik, hogy Chisora edzője sem túl szívbajos, odaállni Haye-el...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-19 15:08:00

@Beast_Pete: Ez még akár össze is jöhet így, ahogy mondod! (Povetkin meg tartsa meg a bóvlit! :D)

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-19 15:07:46

Nagyon jól ki lett ez találva. Vitalit először megpofozza Chisora, aztán a mérkőzés kezdete előtt leköpi Wladimirt, aki a mérkőzés befejeztével odamegy hozzá számon kérni őt tettéért. Vitali lesérült, visszavonul, a címért Chisora vs Haye. A győztes pedig címet egyesít Wladimirrel az Ultimate Undisputed Heavyweight Champion of History címért.

» Beast_Pete   válasz erre
    2012-02-19 15:05:46

ki volt az a kék ruhás csávó...az nekem nem jött le...amúgy ez tök jó...ebből jó kis meccs lesz :D és ez legalább újra rávilágított arra, h Klicskóék nem csak a ringbéli teljesítményük után bajnokok..azon kivűl is..

» csabibabi   válasz erre
    2012-02-19 15:03:17

@Erwin: 1 percel eloztel meg...! :D

Haye menekul?!?

» zolimt   válasz erre
    2012-02-19 15:01:19

@Irbisz: Mindenki összekeverheti évszámokat és már többször is volt olyan,hogy utólag többen kijavitoták magukat..Ennyi

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-02-19 15:00:56

http://www.nemzetisp ...

    2012-02-19 15:00:01

Mekkora ötlet volt az esemény sörszponzorától a Warsteiner-től, hogy telerakták a sajtótájkoztató helyszínét ingyen sörrel. Megkakpták a nézettséget amire vágytak, ömlött a sör, repültek az üvegek. Kell ennél jobb reklám? De bárki bármit mond, Haye szépen leterítette Chisorát és az edzőjének is bevitt két "tiszta" ütést. Jó lenne ha a két tahót (Heye, Chisora) összehoznák a ringben. Komoly lenne a sajtótájékozató, mérlegelés, stb.

» marquez   válasz erre
    2012-02-19 14:55:01

@Irbisz: Valóban megkevertem elnézést.

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-02-19 14:53:05

Mennyivel másabb ez sajtótájékoztató,min t egy Erdei, vagy Balzsai sajtótájékoztató

» Leonard   válasz erre
    2012-02-19 14:46:49

@bandi78: Azért majmozni nem kéne őket.

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-02-19 14:45:14

remélem mindegyiknek lesz még meccse Klitschko-ék ellen aztán kiütik ezeket az idiótákat!!!!!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-19 14:44:37

4:08 körül látszik, hogy Haye a saját edző-menedzserét is eltalálta a dobással.

http://www.youtube.c ...

» Beast_Pete   válasz erre
    2012-02-19 14:43:36

Lehet Haye nak nem ez volt az első söre :))))

    2012-02-19 14:41:35

Erősen kétlem hogy normálian gondolkodó ember ezt a balhét Chisora rovására írhatná. De aki úgy érzi próbálja be a hasonló viselkedést, utána jöjjön ki jól egy perből pl, és mesélje el hogy csinálta. Önvédelemből ütöttem először(üveggel a kezemben ami növeli az ütésem erejét - végtag súlya, fizika, akkor is ha műanyag), igaz sántikálva mászott oda hozzám 12 menet után, és tiszta pukli volt a feje. Hagyjuk...
"Chisora showed heart, contrary to you. You showed your toe.""

» himpike   válasz erre
    2012-02-19 14:38:41

Ez igy volt jó, ahogy történt.

» Leonard   válasz erre
    2012-02-19 14:37:01

Bár aztán megkóstolta Haye gyűrűjét :D
http://img29.imagesh ...

    2012-02-19 14:36:06

De Chisora edzője nem csak bohóckodott a meccs előtti nyilvános edzésen! Tényleg gyors keze van az öregnek mert a támadásba lendülő Haynek egy ügyes mozdulattal, ballal elkapta az állkapcsát!
http://img685.images ...

    2012-02-19 14:34:37

@Kicsi_Floyd: "Csak annyi különbség van uram,hogy mielőtt Chisora nekiment volna Haynek már volt benne 12 menet :)))) Az az már valami nem ??? :))) és még is Haye ment el :) "
Davidben meg 2 rövid, meg 5 sör...

» Prérifarkas   válasz erre
    2012-02-19 14:34:10

@Dani1: Jó kis kép ez, így jár az aki túl sokat emberkedik... :D

    2012-02-19 14:30:31

Állítólag Chisorára már vigyáznak, Haye-t még keresik.

» Prérifarkas   válasz erre
    2012-02-19 14:28:17

@marquez: Totál egyetértek.

Amúgy szerintem haye azért volt ilyen dühös, mert ő úgy gondolta, hogy a mai vityát simán megoldotta volna, egy elszalasztott nagy lehetőség...

    2012-02-19 14:27:35

@Kicsi_Floyd: Igazad lehet.
Bár ezzel az erővel azt is leírhattad volna, hogy vasárnap van.

» Prérifarkas   válasz erre
    2012-02-19 14:20:17

Sajnálom Klicskóékat hogy bármilyen formában de ilyesmihez kötődik a nevük....

    2012-02-19 14:19:28

A legnagyobb az egészben az volt, hogy a 2 majom egymásnak rontott, toporzékoltak kicsit a páston, Vitali meg csak röhögött a két bohócon.
A bokszhoz -főleg a nehézsúlyhoz- meg mindig hozzátartoztak ezek a dolgok. Nem túl sportemberi viselkedés, az tény, de mindig lesznek parasztok a világbajnoki öv körül. Most kettő exkihívó megtalálta a lelki társat egymásban és prezentálták, milyen is egy "igazi" english gentleman.
Nem lenne rossz egy Chrisora vs. Haye meccs, valószínűleg már a meccs előtt is csinálnák a showt ezek a nagyszerű sportemberek.
(ezek után mondjuk tényleg kiált magáért egy ilyen meccs, kíváncsi vagyok, melyikük nem vállalja :))

» bandi78   válasz erre
    2012-02-19 14:18:38

The real gentleman...

» ironnoodle   válasz erre
    2012-02-19 14:17:49

@Hapci: ja így már okés köszi

» lunatic2   válasz erre
    2012-02-19 14:16:50

Már nem azért, de szerintem nem Haye a ludas itt. Haye mindig előadta magát, gyártotta a pólókat, tiszteletlen volt, de volt egy határ. Chisora egy bunkó akinek tökmindegy. Az egy dolog, hogy Haye belepofázik a sajtótájékoztatóba és próbálja összehozni a meccset, a maga malmára hajtani a vizet, ami teljesen rendben is van. De amikor Chisora elindult lehetett sejteni, hogy nem smárolni akar... Haye azt tette amit kellett neki és még a kameraállvány is jól állt Booth fejében. Már megérdemelte...:)

» Shaham   válasz erre
    2012-02-19 14:14:23

@Dani1: Ott a kezében az üveg, de nem azzal ütött. Az meg nem valószínű, hogy szétrobbant, csak ömlik ki belőle a buborékos cucc.

    2012-02-19 14:13:50

@bpjotruska: Hát igen sajna elismerem..a legnagyobb baja h üthető volt és védekezni se tudott valami jól.. az a balhorog már a vége felé volt fejtetőre kapta ha jól emlékszem akkor már Lewis rendessen szétszedte az a Lewis zseniális volt azon meccsen nem sokan tudták volna megszorítani..Talán 1 csúcs Holy a 90-es évek elején nem a Tyson elleni az már kevés lett volna Lewisnak,vagy Ali..Amúgy nem volt Vitalij rossz formába valóban öregszik de nagyon jó súlyban mérlegelt 1szerűen kicsit meglepte Chisora stilusa ennyi..

» Monzon   válasz erre
    2012-02-19 14:12:30

Azért ne temsessétek még Klitschkot,oke hogy öregszik ez természetes,de ezzel a formahanyatlással is megnyert 10 menetet! Lehet ,hogy mindenki KO t várt tőlle és ezért is csalódás ez a mecss ,szerintem neki már rég ilyen a formája rég nem az aki Lewisal harcolt,vagy szedte szét Kirk Johnsont,vagy Sanderst,csak egyik ellenfél ellen többre elég mások ,mint Chisora ellen kevesebbre.

    2012-02-19 14:11:51

Haynek a tenyerét nem vágta szét az üveg?

» lunatic2   válasz erre
    2012-02-19 14:09:36

@bpjotruska: :)))

» Krisztián   válasz erre
    2012-02-19 14:09:18

@marquez: http://www.mir ror.co.uk/incoming/a rticle690951.ece/ALT ERNATES/s615/David+H aye+of+Britain+punch es+compatriot+Dereck +Chisora

nezd meg a kepet, Haye oklet ( tisztan latszik az uveg nyaka, ergo uveggel a kezeben ut ) es a froccseno sort/uditot Chisora vallanal...! lehet, hogy nem uveggel talalt, de uveg volt a kezeben...

» zolimt   válasz erre
    2012-02-19 14:09:10

ebben a cikkben jó képek vannak, pl. a Haye és Chisora edzője közti ütésváltásról is:
http://www.thesun.co ...

    2012-02-19 14:08:02

A szememben a Klicskók méltón viselkednek a példaképük Max Schmeling emlékéhez aki nagy bajnok és a szegények jótevője volt. A tesók méltán lehetnek a fiatalok példaképei, Chisora meg Haye pedig börtönbe valók.Az ilyen viselkedést(arcon köpés, garázdaság) súlyosan büntetni kellene a jövőben is a szervezeteknek. Valahol azt olvastam hogy a boksz arról szól, hogy tisztelve az ellenfelet elvegyük tőle a közönség tiszteletét de nemes, kemény küzdelemben. A Chisora és Haye féléket soha nem tudnám tisztelni. Vitali és Wladimir nagy bajnokok és hatalmas önuralomról adtak számot tegnap este is, ezzel megmaradtak példaképnek, sportolónak nem süllyedtek a bűnözők szintjére.

    2012-02-19 14:07:12

@shiro: Csak annyi különbség van uram,hogy mielőtt Chisora nekiment volna Haynek már volt benne 12 menet :)))) Az az már valami nem ??? :))) és még is Haye ment el :)

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-02-19 14:04:52

@Kicsi_Floyd: "Műkorcsolyár ól beszélsz vagy az boxról ??? " Papa, nem az en kommentjeimen szokott rohogni a fel forum idonkent, hanem a tieiden... Egyebkent Morrison tenyleg ugy nezett ki Lewis ellen, mint aki bokszcipoben tevedt egy mukorcsolya-palyara ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2012-02-19 14:03:01

Azt látni, hogy Chisora lemegy Haye első ütésétől. Ha ez az ütés üveggel lett volna, akkor véres fejjel jött volna fel Chisora, de nem ennek semmi nyoma később. Amellett, hogy az egész balhé elítélendő. Szerintem Haye jó csinálta. Megint róla beszélnek, ő már hazautazott Chisorát pedig letartóztatták, mert többször is hangoztatta, hogy agyonlövi Haye-t. A Chisora-Haye máris teltházas, de lehet, hogy lesz Haye-Vitali és amilyen állapotban van Vitya, akár esélyes is lehet Haye-nek!

» marquez   válasz erre
    2012-02-19 14:02:21

@bpjotruska: Műkorcsolyáról beszélsz vagy az boxról ???

Továbbá mint már ÍRTAM Vitali Klitschko finoman szólva is öregszik és ezt már lehet látni a bunyóján is.Az állóképessége és az ütőereje már halványodik és hiányzik még belőle sok más is.MInt minden régi bajnok Ő is kezd leereszteni.Az más kérdés ,hogy egy Tomasz Adame ellen lehet ragyogni vagy éppen egy abnormális életet élő Shannon Briggset szintén el lehet intézni,DE már egy fiatal és azonos méretekkel rendelkező kemény boxoló most már VERNÉ HA LENNE !!!! DE az a mákja ,hogy nincs..Tommy Morrison és Ike Ibeabuchi szintü srácok most lennének,akkor már klitschko lehente bajnok.

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-02-19 13:58:54

@Layman: Ököllel ütött, nem üveggel.
http://www.mirror.co ...
Pascal is emelt hangon pofázott Dawsonnak, a Dawson vs Hopkins meccs után, mégsem indult meg Dawson, hogy "mondd az arcomba!".

    2012-02-19 13:57:09

@Monzon: Oke, Morrison nagy szivu es keomoly utoreju ficko volt, de ha egy jol vedekezo, orias termetu nagyutovel talalkozott, akkor eleg gyaszosan szerepelt, lasf Lewis ellen. Persze, szerintem Lewis jobb boksozlo es nagyobb uto isVitalij-nal, de volt olyan, hogy alig legyintette meg Morrison-t egy balhoroggal, s az ment is le. Vitalij a tegnap is utott nagy szamban olyan jobbosokat, amik Morrison-nak boven elegendoek lettek volna...

» bpjotruska   válasz erre
    2012-02-19 13:56:21

@ogreface: "Én hiányoltam is a hatóság közbelépését! Ezt ennyivel nem úszhatják meg! / de megfogják... /"

Én is azon gondolkoztam, hogy hol van a határ? Mitől más egy bokszmeccs utána sajtótájékoztató, mintha két tahó az utcán veri össze egymást?

Akinek meg ez tetszik... kérdezném, hogy hol lesz akkor a vége? Akkor lehet üveggel meg állvánnyal ütni egymást, szerintem a következőre vigyenek már kést, később meg pisztolyt is, mert unalmas lesz nézni, hogy megint csak üveggel ütik egymást.

A fenti bunyóban Haye annyiban mindenképpen hibás, hogy minek pofázik két másik bunyós eseményén? Ettől függetlenül azt gondolom, hogy Haye-nél ez felvett szerep, Chisora meg egy született sültparaszt. Ráadásul Dereck még egy sunyi gyökér is, Vityát is úgy ütötte meg, hogy tudta, nem kaphatja vissza, meg az öcsit is úgy köpte le, hogy biztos volt benne, nem lehet baja belőle. Érdekes miután Haye lenyomja, már nem emberkedik annyira.

» Layman   válasz erre
    2012-02-19 13:52:17

@zappa: Te, nem tuntek nagyon erosnek Vitalij utesei, de azert eleg sok beakadt tisztan, sokszor halantekra is, es Chisora megfogva se volt, es nem is orlodott fel, mint altalaban Vitalij ellenfelei. Vitalij uteseibol altalaban hianyzik az a latvanyos dinamika, megis megvan a hatasuk altalaban. Szerintem Chisora kapott eleget, de ritka kemeny feje van - amit Helenius ellen is lathattunk ( igaz, a finn nem talalt be sokszor, de hat Sam Peter-nek sem kellett sok... )

» bpjotruska   válasz erre
    2012-02-19 13:51:43

Hagyni kellett volna őket kicsit 1 az 1-ben.

» luckyz   válasz erre
    2012-02-19 13:51:09

@kovacsik: Nem az üveggel ütött, ez több felvételen is tisztán látszik. Az üveget oda akarta adni valakinek mikor látta hogy jön Chisora, de senki nem reagált, Chisora meg már ott is volt. Haye gyorsan reagált, szinte azonnal ütött, a kezében pedig benne maradt az üveg, ami "szétrobbant" az ütés közben.
http://www.mirror.co ...

    2012-02-19 13:50:34

ja amúgy szervezés is ludas ám..
haye hozzá van szokva, h dumál, ozt kész. tv-nek hírverés.
elkülönítik, lekapcsolják a mikrofont,vhogy félreteszik.
itt meg nem állítják le(ő nem teheti meg, ha már elkezdte), és elfajult a dolog.semmi biztonsági őr,csak mindenki mint kocsmában.

» kovacsik   válasz erre
    2012-02-19 13:39:05

idióta britek...
ez a haye is... nagy pofa, de mögötte értelmesnek tűnik..
erre most...
sztem amúgy beijedt haye(jogosan), de hát ő kezdte ezt a nagy bepofázást, csak hát nem egy kultúremberrel kezdett..
erre akkor döbbent rá,mikor chisora odavonult az arcába..ekkor beijedt, és ütött.
da haye a hibás. nem mindenki kultúrált,nyugodt, és nyeli le a tv-nek szánt megjegyzéseit. van aki tudja h kirakat, van aki személyes sértésnek veszi(mint chisora).
amúgy meg chisora 10szer annyit nyújtott, mint haye-a ringbeli teljesítményükre gondolok...

» kovacsik   válasz erre
    2012-02-19 13:35:58

@bpjotruska: De viszont sokkal gyorsabb és nagyobb ütőereje volt mint Chisoranak...Mondjuk Vitalij valószinűleg elverte volna mert védekezni soha nem tudott jól sajnos pedig elfogult vagyok vele mert az 1ik kedvencem..

» Monzon   válasz erre
    2012-02-19 13:31:40

@bpjotruska: Sztem most nem kellett rendkívüli áll ahhoz, hogy Chisora ne menjen le. Úgy éreztem, hogy nem kap olyan baromi nagy ütéseket. (persze nem én kaptam őket)
Valahogy a fején se maradt sok nyoma az ütéseknek, meg nem voltak túl dinamikusak, kicsit tolta őket Vitya.

    2012-02-19 13:28:47

@shiro: Én alapvetően egyetérek veled.

    2012-02-19 13:27:17

hát ez mire volt jó?! nem értem Haye-t sem mit magyaráz bele Klitschko-ék sajtótájékoztatójába ! A ringben kéne bizonyítani!!! Rocky 5: kint van a ring! :)

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-19 13:25:27

@Kicsi_Floyd: "Egy utcai bunyóban Derek Chisora szilánkosra verné David Hayet,de a ringben már NEM !"

Miért verné szilánkosra az utcán? Haye jobb bokszoló, gyors is, most megmutatta, hogy utcán csibészes is...és edzeget MMA-t is, úgyhogy a birkózásban sem biztos, hogy annyira elveszne Chisorával szembe.

» leibigab   válasz erre
    2012-02-19 13:20:51

@shiro: ok, igazad van abban, hogy Chisora fenyegetoen lepett fel...! elcsattant a pofon...! ok ! ez eddig rendben van (es akkor nem veszem figyelembe az uveget)! szetszedik oket, majd Haye meguti Chisora edzojet, aki visszatamad, lefogjak es arrebblokik Haye-t aki erre odaver a kamera allvannyal...! ez szerintem kicsit tul megy a jogos onvedelem hatarain...

» zolimt   válasz erre
    2012-02-19 13:20:11

@Kicsi_Floyd: "Egy utcai bunyóban Derek Chisora szilánkosra verné David Hayet"

Ha nincs ott chisora sleppje, szerintem itt chisora húzta volna a rövidebbet, nem látom tisztán, de az első ütés tizenöt másodperccel a kép bal alsó sarkánál segítik fel ketten, amikor haye már tök máshol van. És utána se veti magát a bunyóba ifjonti hévvel, csak magyaráz, hogy "he glassed me".

Én örülök hogy chisora visszakapta ugyanazt a váratlan pofont, amit ő osztott ki vityának, haye meg végre tökösséget mutatott.

Lássuk a mérközést közöttük, az legalább tutira izgalmas lesz.

    2012-02-19 13:19:25

@Kicsi_Floyd: Tommy Morrison kb. annak az egynegyedetol ki lett volna utve, amit Chisora a tegnap labon kihordott.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-02-19 13:19:15

@charlie.firpo: Ha mar bokszolni nem szokott ujabban a Klicsko-galakon, legalabb rendfennatrokent megjelenhetne Usztinov is: profi boksz, muay-thai, K-1, MMA, orosz elit kommandos szolgalat, 2 meter, 135 kilo - szerintem nem sokan mernek pofan vagni ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2012-02-19 13:17:19

Haye azt tette amit tennie kellett. Ha egy akkora bunkó mint Chisora beleáll a képébe, mást nem lehet tenni. Ő reagálta le jól a dolgot és nyelte le mint Vitali...

» Shaham   válasz erre
    2012-02-19 13:16:41

Egy utcai bunyóban Derek Chisora szilánkosra verné David Hayet,de a ringben már NEM !
Az utcán szabályok nélkül előnyben lenne,de a szóritóban egy technikailag képzet David Hayel szemben sima pontozásos vereség vagy 11 - 12 menet TKO lenne Chisoranak.

Vitali Klitschko ???

Finoman szólva is kezd eljárni felette az idő ÉS adjon hálát az istennek,hogy ilyen szinten puding lett nehézsúly,mert bízony ha lennének ilyen Tommy Morrison vagy éppen Ike Ibeabuchi szintű boxolók már nem lenne BAJNOK.

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-02-19 13:14:18

@shiro: Nem is tudom, en valahogy ugy ertettem, hogy Chisora felkapta a vizet, amiert Haye hangosan kiabalva "lelooserezte", es mocskolta ot - pedig nem sok oka volt ra - es odament Haye ele, hogy lassa, a szemebe meri-e mondani kozelrol. Haye meg a "legobb vedekezes a tamadas" taktikaval regalt, es lezavart neki egy nagyot, nehogy kapja naz elsot... Jo nagy taho parasztok mindketten, de megneznem oket egymas ellen egy rendes meccsen, es jot kaszalnanak vele. Haye pedig kifogaskent azt is felhozhatna, hogy szemelyesen megsertette Chisora, es azert "szakitja meg" a visszavonulasat. Szerintem sok nezot vonzo, penzes meccs lenne, es ha sikerulne kiutnie Chisora-t - persze ez nem tul valoszinu - akkor talan Vitalij is meggondolna magat, es megis osszehoznak a meccset.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-02-19 13:14:14

mivan ezzel az emberrel :S

» tollanik   válasz erre
    2012-02-19 13:11:28

valaki a pódiumról, aki előtt volt mikrofon mondta, hogy vezettessék el haye-t, de nem volt elég erőszakos, egy idő után abbahagyta. az meg megint más kérdés, hogy a biztonságiak közül ki mert volna odamenni haye-hez, hogy kitessékellje a teremből... lehet a biztonságis kapta volna a chisorának szánt pofont... :)

» charlie.firpo   válasz erre
    2012-02-19 13:11:03

Egy bronzmeccset összehozhatnának.
Amelyik nyer, az elveretheti magát mégegyszer…

» Prérifarkas   válasz erre
    2012-02-19 13:09:34

@zolimt: "O utott eloszor ( uveggel a kezeben ) es o utott oda a kamera allvannyal megsebesitve Booth-t..."

Hát én se érezném magam biztonságban, ha chisora mondaná a többieknek hogy álljanak a háta mögé és fenyegetően közeledne felém. Ha megvárja amíg chisora üt előszőr, rosszabbul jár.

Akárhogy is nézem, haye csak messziről verbálisan sértegette chisorát, chisora kezdett el fizikailag nyomást gyakorolni a másikra, ez nem egy jó ötlet egy gyorskezű boxvilágbajnok ellen...

Én chisorának adnám a balhét, legrosszabb esetben is 50-50, mert a pofázást haye kezdte, a bunyó felé viszont chisora vitte el a dolgot. A pofázó haye leállítására megvannak a legális módszerek, nem kell itt janiskodni senkinek, a rendezvény szervezőinek szólni kell haye-nek hogy elég, aztán ha nem kussol, ki kell vezettetni a teremből az erre jogosult biztonsági személyzettel.

Ehelyett chisora odament janiskodni. Egy jó ügyvéddel ez simán önvédelem, mert haye testi épsége bizony veszélyben forgott, főleg hogy kiválóan látszik hogy hárman mennek oda hayehez, ő meg egyedül álldogál ott. Csak aztán visszanyalt a fagyi :D

    2012-02-19 13:06:23

zolimt, himpike:

jo, hát lehet moralizálni, hogy a világ milyen szornyu es igazságtalan éshátezborzasztóezké rem ....de ilyen balhek idonkent elofordulnak a profi bunyoban .. nem azt mondomm, hogy követendő példa, de mindig volt és mindig lesz... aki ezen felháborodik, szörnyülködik, az válasszon valami nyugodtabb sportágat sztem..

    2012-02-19 13:00:20

@edge: Ja de ha ott lettél volna és téged mint kívülállót nyomnak fejbe egy állvánnyal véletlenül, akkor nem lenne őszinte a mosolyod.

» himpike   válasz erre
    2012-02-19 12:53:28

Legalább Vitya helyetgt valaki szájonvágta Chisorát is civilben.

    2012-02-19 12:43:40

És amikor Tyson megharapta Lewis-t, s utána Lewis beoltatta magát veszettség ellen?

» Thunderstruck   válasz erre
    2012-02-19 12:42:21

@edge: igen, izgi volt...! csak ezt Te csinalod a sarki csehoban, mesz a birosagra ( egyik rokonom most kapott 6 honap letoltendot 2 evre felfuggesztve, mert kifejelte egy srac fogat es az orra is eltort...)

» zolimt   válasz erre
    2012-02-19 12:41:23

Ez nem sportolóhoz illő viselkedés. A bunyót a ringben kell megoldani és nem azon kivült, ezek nem profi sportolok hanem vad mokányok.

    2012-02-19 12:39:35

Vitalij a legjobb...hogy röhög rajutk:D

» sziporka   válasz erre
    2012-02-19 12:39:01

sztem nem volt ezzel semmi baj :) inkabb ilyen sajtotajekoztatot nezek, mint olyat ahol az unalomig hallott sablondumakat nyomjak. most jojjon egy chisora vs haye meccs.. felvezetésnek ez teljesen rendbe' volt:)

    2012-02-19 12:38:31

@zolimt: Én hiányoltam is a hatóság közbelépését! Ezt ennyivel nem úszhatják meg! / de megfogják... /

» ogreface   válasz erre
    2012-02-19 12:36:34

@Thunderstruck: Remélem két örökös eltiltás érik! Nem csak Ők sérültek meg, hanem azért az edzők sem úszták meg.

» ogreface   válasz erre
    2012-02-19 12:35:09

Haye-nek kellett volna kulturalnia magat...! csak kozpontban akart lenni es szerepelni...! folyamatosan arrol beszlelt, hogy o meg Vitali...! KIT ERDEKEL ?!? nem miatta tortent a sajtotajekoztato, hanem a Vitali - Chisora meccs miatt. O utott eloszor ( uveggel a kezeben ) es o utott oda a kamera allvannyal megsebesitve Booth-t...! siman garazdasag, konnyu esti sertes ...! meg kell buntetni...

» zolimt   válasz erre
    2012-02-19 12:34:56

Érik egy Haye-Chisora meccs?

» Thunderstruck   válasz erre
    2012-02-19 12:32:02
fel