Balzsay a legjobb formáját akarja hozni Sartison ellen

2012-02-15 18:40:36 / MTI

Bízik benne, hogy elkerülik a sérülések, mert akkor pályafutása legjobb formájában öklözhet Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, aki április 21-én, Schwerinben klubtársa, a kazah származású, de német színekben versenyző Dimitri Sartison ellen lép szorítóba. "Abszolút alkalmas vagyok arra, hogy profi sportolóhoz méltó munkát végezzek, teljes erőbedobással - nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Balzsay, aki vb-címe tavalyi megszerzésekor maradandó halláskárosodást szenvedett. Emellett hosszú ideje kialakult deréksérve miatt sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán folytathatja-e bokszkarrierjét, orvosai azonban januárban engedélyezték számára az edzések megkezdését. Balzsay amatőrként kétszer is megküzdött mostani ellenfelével: "1997-ben még juniorkoromban találkoztunk, majd a birminghami Európa-bajnokság elődöntőjében kerültünk szembe egymással. Mindkét esetben az én kezemet emelték fel, de ez már nagyon régen volt, rendkívül kemény meccsre számítok."
"Holnap reggel Lengyelországba utazom egy két és fél hetes edzőtáborba, ezt követően pedig Hamburgban folytatjuk a felkészülést, ahol sokkal inkább a szakmai munkával töltöm majd az időt, mint a fizikaival - mondta a 32 éves magyar öklöző, aki boldogon beszélt klubja, az Universum Box Promotion "megújulásáról" is. - Óriási meglepetés volt számunkra, hogy a tárgyalások ennyire lendületesek és pozitívak voltak. Úgy gondolom, az ígérgetés és a hitegetés időszakának vége a klubnál."
A sajtótájékoztatón részt vett Waldemar Kluch, a klub új tulajdonosa is: "Érdekes mérkőzés lehet - mondta -, hiszen az aktuális címvédő találkozik a korábbi világbajnokkal. Alapvetően nem vagyok híve annak, hogy klubtársak csatázzanak egymással, de ez egy elég speciális helyzet, ugyanis mindketten sérültek voltak korábban."
Hozzátette: az már biztos, hogy a gálát - amelyen Balzsay mellett az Universum többi jelentős bokszolója is ringbe lép - az orosz televízió élő adásban közvetíti, de három magyar csatornával is tárgyalnak jelen pillanatban, és szinte biztos abban, hogy sikerül megállapodniuk. Az Universum Box Promotion új tulajdonosa Balzsay távolabbi jövőjéről is beszélt: elmondása szerint egy esetleges címvédés után budapesti mérkőzés is összejöhet a magyarnak, valamikor nyáron, a labdarúgó Európa-bajnokság és a londoni olimpia közötti időpontban.
Balzsay 26 mérkőzést vívott eddig profiként, s 24 győzelem mellett két vereséget számlál. A WBA előtt a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt. A szintén 32 esztendős Sartison 29 profi csatán van túl, amelyből 28-at megnyert, s csupán egyszer kapott ki.

Forrás: MTI

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Valahogy én mindig gyenge konstitúciójúnak tartottam, amellett, hogy egy nagyon intelligens és képzett ökölvívó.
Könnyen megsérül, a szíve rendben van, de úgy érzem ez kevés ahhoz sikerhez, amiről álmodik.

    2012-02-16 22:32:03

@lunatic2: Amatőrben nem kellett 12x3 percet bokszolni.

    2012-02-16 15:05:42

@George: Nem nagyon van értelme elcsalni?

Magyar piac vs orosz piac. És orosz tulajdonú a klub. Én meglepődnék, ha nem lejtene a pálya Sartisonnak.

    2012-02-16 14:33:37

@tibi: Szerintem nem nagyon van értelme egyik vagy másik irányba elcsalni és ezt ők is tudják. A két bunyós stílusában egyébként simán benne van, hogy szoos, unalmas meccs lesz.

» George   válasz erre
    2012-02-16 13:39:51

Kiváncsi vagyok mi az Uni terve arra az esetre ha szoros lesz a mérkőzés.....

    2012-02-16 13:32:28

nem érzem azt a lelkesedést ami volt benne,még amatőr korában is.sok minden elvonja a figyelmét:család,vas asban betöltött szerepe.ha nyer karcsi akkor szuper,ha nem akkor sok sikert a civil életben

» kolompar   válasz erre
    2012-02-16 12:53:36

szerintem Karesszal valami nem volt rendben ,talán fejben vagy nem tudom amikor Stieglitz és Gutchnek ellen boxolt! szerintem ha összehoznának egy Stieglitz elleni visszavágót könnyen elképzelhetőnek tartom hogy Balzsay győzne!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-16 12:28:40

@George: igazad van ,jól látod adolgot egyetértek veled!:) Hajrá Karesz!!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-16 12:22:29

Waldemar Kluch nyilatkozott, hogy gyakran, 4-6 hetente szeretne gálát rendezni, illetve a ha most győz Karesz, akkor a következő meccset Budapestre szervezné.
Erről a Waldemarról tudtok valamit?

    2012-02-16 10:25:40

@horváth gergely: Remélem, hogy a Kessler meccsből indulnak ki és nem Sartison legutóbbi teljesítményéből. Csak így lehet nyerni.

» George   válasz erre
    2012-02-16 09:31:35

@lunatic2: jogos :D

» tollanik   válasz erre
    2012-02-15 23:18:54

az hogy lehet hogy amatőrben legyőzte a top bunyósokat profiban meg ilyen gutnecht stieglitz félék verik?

» lunatic2   válasz erre
    2012-02-15 22:48:02

ezt a csávót ütötte ki Kessler méghozzá a 12.menetben,egész addig állta a sarat?! kemény lesz!!!gyerünk Karesz te üsd ki előbb!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-15 22:17:23

mi mást lehetne mondani: Hajrá Karesz!

    2012-02-15 21:58:01

Hajrá Magyarország, MLSZ !!!
:D

» zolimt   válasz erre
    2012-02-15 20:21:28

kohl eltűnt a képből?:)

» tollanik   válasz erre
    2012-02-15 20:06:13

Jó lenne Karcsitól is egy rámenősebb bunyót látni, amivel elbizonytalanítja az ellenfelet, mint Madár a legutóbbi meccsén Mitchel ellen.
Hát még milyen szép lenne egy K.O. az 5-6 menet tájékán:)
Csak legyen egybe fejben na meg kondiban.
Gyerünk Karesz !!!

» Mr.Chapel   válasz erre
    2012-02-15 19:54:18

Sartison megoldható, csak ne becsüljék alá és ne az utolsó meccse alapján ítélkezzenek.

» George   válasz erre
    2012-02-15 19:32:29

legjobb forma? arra szuksege is lesz! hajra Karesz!!!

» Nagy Zsolt   válasz erre
    2012-02-15 19:20:25

Sok sikert, Karcsi! Biztos vagyok benne, hogy megoldod a feladatot!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2012-02-15 18:51:14
fel