Balzsay vs. Sartison április 21-én

2012-02-08 14:58:24 / MTI

Balzsay Károly április 21-én a korábbi bajnok Dimitri Sartison ellen őrizheti meg nagyközépsúlyú világbajnoki címét. A Boksz Világszövetség (WBA) magyar vb-címvédője megegyezett klubtársával a mérkőzésről, melynek létrejöttéhez az egyik feltétel az, hogy a vb-övet tavaly súlyos kézsérülése miatt elvesztő német Sartison most szombaton nyerjen a spanyol Carlos Caceido Vernaza elleni találkozóján. A 32 éves Balzsay - akinek édesapja, a korábbi szövetségi kapitány id. Balzsay Károly megerősítette a megállapodás létrejöttét - tavaly augusztusban Ukrajnában szerezte meg a Sartison sérülése miatt gazdátlanná vált címet, miután nagy csatában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sztanyiszlav Kastanovot.
Az akkori 12 menetes csatáért ugyanakkor komoly árat kellett fizetnie a magyar öklözőnek, mert a második menetben erős ütést kapott a jobb fülére, s amint az később kiderült, maradandó, 10-15 százalékos halláskárosodást szenvedett. Emellett hosszú ideje kialakult deréksérve miatt sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán folytathatja-e bokszkarrierjét, orvosai azonban januárban engedélyezték számára az edzések megkezdését.
A magyar bokszoló menedzsere, Elbert Gábor az MTI-t arról tájékoztatta, hogy jövő héten sajtótájékoztatón fognak beszámolni a címmérkőzéssel kapcsolatos tudnivalókról.
Balzsay 26 mérkőzést vívott eddig profiként, s 24 győzelem mellett két vereséget szenvedett. A WBA előtt a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka is volt. A szintén 32 esztendős Sartison 29 profi csatán van túl, amelyből 28-at megnyert, a csupán egyszer kapott ki.

Forrás: MTI

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Melyik csatornán lesz a bokszmeccs?? :)És hány órakkor?? :) Lécci valaki válaszoljon :) Fontos lenne :D Köszönöm :)

» Pethes   válasz erre
    2012-04-20 21:50:28

Melyik csatornán lesz a bokszmeccs?? :) Lécci valaki válaszoljon :) Fontos lenne :D Köszönöm :)

» Pethes   válasz erre
    2012-04-20 21:49:00

Sajnos Karesz nem er fel a mai kozepsulyu elithez, mondom ugy, hogy nagyon szeretem a bunyojat, es nagyon drukkolok neki, hogy sikeruljon.Nem latok a Super Six-bol olyan embert akit Karesz meg tudnak verni sajnos.
Mindenesetre ezen a meccsen is ugyanugy fogok szurkolni neki.:)

» Hagler   válasz erre
    2012-02-10 11:06:50

Én nagyon szurkolok Balzsaynak igazi harcosnak tartom őt nem adta fel a vereségei után,és a sorozatos sérülései ellenére is odateszi magát és küzd tovább! Legutóbbi meccse is tetszett,igaz szoros volt,de megcsinálta,és ismét bajnok lett!Így tovább hajrá Karesz!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-09 13:05:10

Félek, hogy ez a meccs sajnos leginkább az orvosi rendelőben fog eldőlni. Sartisonnak a térde van szét, Karesz sérvvel küzd és részlegesen megsüketült... Remélem, hogy Balzsay lesz a jobb állapotban kettejük közül és ki tudja majd használni Sartison rosszabb formáját. A Kashtanov-meccsen szerencsére ismét harcos, nagyot küzdő Balzsay-t láttam, ha ilyen hozzáállással és szellemben bokszol, szerintem sikerrel járhat, a Gutknecht elleni, motivációját vesztett Karesz viszont alulmaradna.

    2012-02-09 09:29:28

@Arcos Harcos: A kommentjeid érdekes példái a féligazságokra alapozott totális tévedéseknek.
"Ökölvívni tud a mi Karcsink is" ez kétségtelen, de ha megnézed Wardot elképesztő hogyhogy nem látod, hogy az a fickó 2-3 szinttel magasabb szinten űzi ugyanezt.
És ez nem Karesz fikázása, egyszerűen más szinten vannak.
És nemcsak a stílusok számítanak, hanem hogy azt valaki milyen minőségben képviseli.
Karesz egy tehetséges bunyós és egy végtelenül szimpatikus sportoló, de még igazán top formában nem láttam és a sérülései, kihagyásai meg a korábbi meccsei alapján ezt már sajnos inkább meglepetés lenne látni.
Én a legeslegjobbakat kívánom neki, de Ward mosná-vasalná, bocs.

» kiscapa   válasz erre
    2012-02-09 09:24:08

Huh, ez kemény, lesz ! Karcsi élje túl sérülés nélkül !

» udvari   válasz erre
    2012-02-08 22:59:54

Kifelejtettem Bute-t.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2012-02-08 22:03:44

Kár ezen vitázni, mert sajnos nincs reális esély egy Ward elleni meccsre. Én nem állitom, h Balzsay komoly gondokat okozna Wardnak, de szerintem a stilusa miatt talán több menetet el tudna vinni, mint mondjuk Froch. Szerintem meg pont, hogy a pressure fighterek fekszenek Wardnak, akik mennek elöre a pofonért, mint pl: Abraham, Froch, Bika, Kessler(mondjuk Kessler kicsit kilóg a sorból, mert ö azért elég széless repertoárral bir). Wardnak még nem volt élvonalbeli vivó ellenfele, és szerintem ha valaki verni tudná a mai Wardot az egy fiatal B-Hop, egy mentálisan erös Direll, egy top RJJ vagy Toney.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2012-02-08 22:02:13

@Arcos Harcos: Egyetértek, a Gutknecht elleni derbyt két ponttal vitte legalább. De megjegyzendő, hogy önmagához képest szar volt, magához képest méltatlan produkciót nyújtott.

» Terence Hill   válasz erre
    2012-02-08 22:01:09

Ha Karesz jól felkészült le tudja győzni Sartison-t, ha nem kezdődhet a matek. Remélem sikerül jól felkészülnie.

    2012-02-08 21:58:52

@Arcos Harcos: Ward nagyközépben a legintelligensebb, legjobb vívó, de talán súlycsoportoktól függetlenül is az élvonalban van ilyen téren. Ellene egyedül egy igazi pressure fighter tudna nyerni, aki amolyan régebbi Katsidis stílusban gyalogol előre és szünet nélkül üti a horgokat, nem törődve a bekapott ütésekkel, aki igazi harcra tudná kényszeríteni. Ilyen mondjuk jelenleg nincs a súlycsoportban. Ha odaállítunk Ward elé egy nála gyengébb képességű vívót, akkor ellene van a legsimább dolga. Talán egy igazán összeszedett Dirrell okozhatna neki gondot, de Balzsay semmiképp sem.

» George   válasz erre
    2012-02-08 21:19:43

@tava: Nem azt mondtam, h megverné Frocht, kettejük meccsén szerintem is Froch nyerne, mert Karcsi nem birná végig a Froch féle pressziót. Arra akartam utalni, h a boxban a stilusok határozzák meg a harcot, ez alapján pedig szerintem Kareszt nehezebben oldaná meg Ward, mint Frocht vagy Abrahamot akár, mert ökölvivni tud a mi Karcsink is a jó amatör multja miatt. Balzsay rekordjában pedig Bute a nagy név még amatör korából(tudom ennek manapság már semmi jelentösége), mert ellene akkoriban sokak szerint nyert is.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2012-02-08 21:04:35

@Arcos Harcos: Már ne is haragudj, tisztelem becsülöm Karcsit de hogy egy top Balzsay jobb Frochnál ezt magad sem gondolhatod komolyan... egyáltalán volt valaha Balzsay "top" formában? Ki az a nagy név akit valójában is megvert(Inkint most hagyjuk, nem akarok vitatkozni)?

    2012-02-08 20:45:58

@Arcos Harcos: Már egy ideje Michael Timm edzi. Így azt hiszem nincs is miről tárgyalnunk.

» George   válasz erre
    2012-02-08 20:35:28

Egy edzöváltás is jót tenne neki véleményem szerint. Fritz amit tudott már elkövetett vele, megpróbálhatná más is.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2012-02-08 20:29:18

@George: Nem tudom te hogy vagy vele, én még bizom Kareszban és ugy gondolom ez a Sartison kötelezö feladat számára, ha nem tudja megverni, akkor valószinüleg nem épült fel teljesen, és kár folytatnia a bunyót. Ja és az én szememben Balzsaynak csak 1 veresége van, a Gutnecht elleni meccsen csunyán meg lett lopva a pontozók által. Ha kondiban fejlödni tud, és nem koptak még meg a képességei, esélyel léphet ringbe a közvetlen élvonal ellen is.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2012-02-08 20:23:50

@Arcos Harcos: Karesz technikásabb és gyorsabb mint Froch?:D:D:D És ez ütőereje is nagyobb?:D:D:D Ez hogy is mondjam. Merész.:D Sartison meg igenis ma már jobb mint Karesz. Profi karrierjük kezdetén még pont fordítva volt, de Karesz nem tanult a hibáiból, vereségeiből.

» George   válasz erre
    2012-02-08 20:02:32

@George: Fejezd be Karesz fikázását!
Karesz technikásabb és gyorsabb Froclinál, jobb a lábmunkája és megkockáztatom, hogy nagyobbat is üt, csak ugye gyenge a kondi + az ütéseket se nagyon birja.
Wardnak jobban feladná a leckét egy top Balzsay, mint Froch. Azt meg, h Sartison jobb bunyós Karesznél remélem viccnek szántad.

» Arcos Harcos   válasz erre
    2012-02-08 19:51:20

@Maris_szomszed: Ward egy más kategória. Előbb mondana le Ward a WBA övéről, ami amúgy sem ér sokat, minthogy kiálljon Balzsayval. Sem pénzt, sem hírnevet nem hozna számára egy ismeretlen másodvonalas magyar legyőzése. Ráadásul ha a kőkemény Froch nem tudta feltörni Ward-ot, sőt szinte megalázóan kikapott, akkor ne is képzeljük el, hogy mi történne ott Balzsayval.

Egyébként ne kezdjétek el ezt a Sartison könnyű ellenfél dumát, mert a Stieglitz meccs előtt is ez ment, aztán láttátok mi lett a vége. Szerintem is legyőzhető Sartison, de nem szabad az utolsó meccséből kiindulni. Alapvetően szerintem jobb bunyós, mint Karesz.

» George   válasz erre
    2012-02-08 18:16:01

@Tóth Lajos: "nem egy ilyen formában levő Sartisont raknának elé..."

Én inkább Karcsi formája miatt aggódom...

» Perkins   válasz erre
    2012-02-08 18:08:51

Meggyozo teljesitmenyt kell nyujtson Karesz s akkor nem lesz gond, ellenkezo esetben....na azt ne akarjuk megtudni.

» Nagy Zsolt   válasz erre
    2012-02-08 18:05:01

@zsoltii: Nem fog az tuti fix!:) Ez az UNI-nak egy EXTRA Low Cost beruházás! Mivel a helyzetükben nem igazán lehet kockáztatni. Sartisont összefoltoztatják 1-2 meccs erejéig oszt jó napot. :) Karesznak pedig egy címvédés, hogy jöjjön helyre a lelki világa, és újra lehessen vele tervezni. De ne túl soká csak épp ameddig kell mert, hát Ő sincs túl jó állapotban /Gerinc és fül probléma, stb/. Vagy eladják valami nagyhalnak 2-3 meccsen belül vagy valami feltörekvőnek egy jobb összegért. Ha éppen a zöld asztalnál ki nem forgatják a titulusából.

» Tóth Lajos   válasz erre
    2012-02-08 17:41:00

mekkora lenne,ha a hétvégi "bemelegítő" meccsén Sartison kikapna az 1-4-es rekordú Velától..:)

» zsoltii   válasz erre
    2012-02-08 17:27:24

@Tóth Lajos: "Ennél "könnyebb" meccset VB címvédésnek nem igen lehetne Karesznak betervezni" mondjuk a többi sem volt világverő éppen,de nem is ez a lényeg hanem hogy a felkészülés hogy fog sikerülni,főleg a mentális kondíció erősítésén lessz a hangsúly nála,érezze hogy mellete állunk,hatásos lenne egy interjú vele is mint Erdeivel,általunk megfogalmazott kérdésekkel.

    2012-02-08 16:41:44

Wardnak amúgy nem kéne már lassan ütköznie a regular bajnokkal?

» Maris_szomszed   válasz erre
    2012-02-08 16:18:20

Nem hiszem, hogy áldozati báránynak szerződtették Kareszt! Mert, ha így lenne nem egy ilyen formában levő Sartisont raknának elé... (Lásd Sartison elmúlt 1,5-2 évét.) Egyszóval kár károgni. Ennél "könnyebb" meccset VB címvédésnek nem igen lehetne Karesznak betervezni.

» Tóth Lajos   válasz erre
    2012-02-08 16:08:03

Már kiderült, h Zsolti-nak nagyon profi az erőléti edzője, majd kiderül milyen a Kareszé. Csak azon mulik. Reméljük, h edzésben volt

Hajrá Karcsi!

» matador   válasz erre
    2012-02-08 15:57:56

hajrá Karesz,üsd ki a csávót!!!

» horváth gergely   válasz erre
    2012-02-08 15:50:15

No azt hiszem, ez az öv most odakerül ahová eredetileg szánták... :(
(ne legyen igazam)

» grabanc   válasz erre
    2012-02-08 15:48:00

Meglepetés ez a meccs... Egy orosz hátterű klubban egy Ukrajnában igen csücskösen elnyert címet egy orosz ellen védeni először, aki helyett bunyózott augusztusban... Sajnos vagy kiüti Karesz, vagy bukja az övet. Kíváncsi vagyok milyen szinten tudják felkészíteni, de sajnos szerintem ez a meccs nem neki kedvez.

    2012-02-08 15:42:14

Meg tudja oldani ha egybe lesz fizikálisan és mentálisan is.

    2012-02-08 15:24:44

Borzalmasan nehéz lesz.

    2012-02-08 15:04:40

Most majd kiderül Karcsi mennyire veszi még komolyan az ökölvívást.

    2012-02-08 15:04:06
fel