Hernandez és Cunningham sajtótájékoztatója
Hétvégén kerül megrendezésre a visszavágó mérkőzés Yoan Pablo Hernandez és Steve Cunningham között, amelynek tétje előbbi bunyós cirkálósúlyú IBF világbajnoki öve lesz. Mint ismeretes, a két fél előző találkozója meglehetősen drámai körülmények között zajlott le és ért véget, hiszen Cunningham mindjárt az első menetben megkóstolta a padlót, ám gyorsan regenerálódott és szépen dolgozta le hátrányát, mikor a mérkőzésvezető Hernandez sérülései miatt, a hetedik menet előtt leállította és lepontoztatta az összecsapást, ami a kubai ökölvívó sikerét mutatta. A felek azóta természetesen nem kifejezetten felebaráti viszonyt ápolnak, ami a mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatón is kiderült. "Ez az én címem, ami most szépen vissza fog jönni hozzám! Jobb lesz, ha addig is ölelgeted, amíg tudod. Ezúttal senki nem fog kihúzni téged a bajból. Én az ökölvívással fekszek és kelek. Engem soha, senki nem segített így. Egyetlen bíró sem segített fel a padlóról, mikor leütöttek. Aggódom érted, nagyon is aggódom! Rossz döntés volt az előző mérkőzésünket leállítani. Csupán egyetlen dolgot kérek szombatra, egyenlő esélyeket mindkettőnknek. Hernandez jó bokszoló, de én jobb vagyok. Szombaton meg fogják látni, ki a legjobb cirkálósúlyú." - mondta Cunningham. "Nem érdekel a szövege. Amerikai az ellenfelem, az amcsik meg szeretnek sokat dumálni. Hozzászoktunk. Már nagyon várom a meccset. Cunningham az egyik legjobb cirkálósúlyú, nagyon erős bokszoló, de múltkor is megérdemelten győztem és ezúttal is én fogok nyerni. Ha bárkiben kétség maradt afelől, hogy én vagyok a jobb, szombaton el fogom ezt oszlatni." - nyilatkozta Hernandez.






