Edzésben a Klitschko-fivérek, ezúttal egymás ellen (videó)
Hosszú évek ismét együtt készül a nehézsúlyt uraló Klitschko-testvérpár, az ukrán óriások megszokott edzőtáborukban, a festői Goingban húztak "kesztyűt" egy kis árnyékolás erejéig. Az apropót az adta, hogy a fivérek két hét eltéréssel lépnek majd szorítóba, február 18-án Münchenben előbb Vitali Klitschko teszi kockára WBC címét a brit Dereck Chisora ellen, két héttel később pedig Düsseldorfban a WBO, WBA és IBF címeket halmozó Wladimir bokszol a francia Jean-Marc Mormeck ellen. Klitschkóék korábban többször is kijelentették, hogy egymás ellen soha nem fognak bokszolni.
Hozzászólok:
@Irbisz: Igen, nem vetem el ezt az alternatívát sem, de pl. ahogyan korábban itt már említette valaki, Briggst pl. Baromira ki akarta ütni, de nem mellékesen Arreolának is kiosztott ha jól emlékszem 800 indított ütésből 400 találatot aztán mégsem lett klasszikus értelembe vett KO egyik sem, sőt Briggs végig állta. Namost ha a Williams vagy Sanders meccsekre gondolok és az akkori Vityára úgy gondolom néhány éve még sikerülhetett volna neki mindkét esetben a befejezés, bár ez csak egy hipotézis... :)
@Feri: Vagy megkopott, ez is logikus, a gyorsaság és robbanékonyság csökkenése már 40 előtt látható (lásd RJJ, Mosley), vagy az is lehet hogy időben elkezdték a korához és állapotához jobban passzoló stílust felvenni, ami a sérülésveszélyt is csökkenti nem mellékesen.
Szerintem: Wladimir a csiszoltabb, iskolázottabb, ő a lazább, ügyesebb mozgású, a nagyobb ütő is, de nincs bokszvére. Vitali mentálisan erősebb, ebből adódóan az ütéseket is jobban elviseli, emiatt beválalósabb is a stílusa. Ugyanakkor a mozgása darabos, ügyetlennek látszik. Egészen oldalra fordulva, mint egy vívó, nagy terpeszben, nehézkesen lépeget, olyan mint akinek, mintha ragadna a cípője. Szokatlan a mozgása, de az ellenfél ritmusát azért ő is jól érzi...éppen ezért nehézen tudnak mit kezdeni vele. Itt ezen könnyed átmozgató árnyékolásán lazábban, nem annyira darabos a lábmunkája, mint éles meccsen. Viszont itt nem is vesz fel akkora terpeszt, és mintha nem is fordulna el annyira oldalt, mint szokott meccsen. Többet is hajolgat, itt nem próbálta meg átvenni az irányítást, mint a meccsein azt teszi a nagyszámú, folyamatos ütésindítással.
Ha kettőjük közül kellene választanom, akkor nekem inkább a Wladimir bunyója a tetszetősebb. Azonban ha tippelnem kellene egy egymás elleni mérkőzésen, akkor inkább Vitalira tippelnék, aki mentálisan keményebb, akaratosabb, és ezért végül felülkerekedne az öcskösön. Nem hinném, hogy KO lenne, hanem Vitali egyszerűen a sok ütésével elnyomná és rákényszerítené az akaratát és kerülne ki győztesen.
Nekem is Vitya boksza tetszik jobban, és már régóta mondom, hogy jobb az öcsinél. Nem csak a kemény állnak köszönheti ezt, egyszerűen a stílusa olyan, hogy az ellen nehéz mit kezdeni, nehéz ellenszert találni, míg Wladimiréra lehet (bár ez az utóbbi években nem igazán ment senkinek).
@Roy Jones Jr.: Ez valahogy olyan lehet, mint a művészeknél. Vannak olyanok, akik a betanult szöveget, zenét, mozdulatokat halál precízen előadják, de képtelenek bármiféle improvizációra.
@Feri: Én is úgy érzem, hogy a legjellemzőbb különbség köztük az, hogy Vitali boksza sokkal ösztönösebb (ezért nem is tűnik letisztultnak, már ha lehet így fogalmazni), Wladimir boksza meg olyan, mint aki könyvből tanulta, nincs váratlan, nincs szokatlan húzása. Felépítenek Stewarddal valami taktikát előzetesen és azt végrehajtja gépszerűen. Kvázi elvégzi a feladatot, mert megtanulta, hogy kell és mert rendelkezik hozzá a megfelelő adottságokkal.
Vitali meg sokkal inkább tűnik olyannak számomra, aki mintha menetről menetre "élne". Nyilván ők is feltérképezik az ellenfelet, meg felkészülnek arra, hogy mivel rukkolhat majd elő az ellenfél, de ő nem mindig a sablonnal reagál...
folyt: főleg ha a 2003/2004-es Vitalira gondolok. Csak hogy mire is gondolok itt: Emlékszetek arra a Lewis féle lábbal belerúgós bomba felütésre ami tisztán ült Vitali állán? Na egy olyannak csak a fele is elég lett volna, hogy leoltsa a lámpát az öcsinél, de nemcsak nála hanem kb bárkinél. Vitali nagyon kemény, ez biztos. ő ma a leghitelesebb bunyós nehézben, mondom ezt úgy h nem vagyok egy Klitschko fan... bocs h hosszú lett :)
@Tar: Szerintem a helyzet az, hogy Vitali korábbi önmagához képest azért lényegesen megkopott bizonyos dolgokban. Az ütései puhábbak lettek és kevésbé tud agresszívan, robbanékonyan fellépni ha a helyzet megkívánja. Azért Williams, lewis és Sanders ellen sokkal keményebb volt mint manapság, az a Vitali kicsapta volna Arreolát mint a franc szerintem. A brutális kondi és a hatalmas ütésmennyiség/ munkatempó megmaradt de az ütőereje keménysége valamennyit megkopott az idő meg a hosszú offnak köszönhetően. Nem mellékesen pedig Vitya sosem volt az az együtéses KO gép. A ko aránya persze figyelemreméltó de ő inkább felőrli mintsem egyetlen ütéssel letaglózza aza ellenfeleit. Ezzel szemben Wladimir együtéses ko ereje nagyon komoly. biztos vagyok benne, hogy kettőjük közül ő üti a nagyobbat, viszont benne meg nincs meg az a keménység, agresszió, ütésállóság, munkatempó és vasakarat mint a Bátyusba, éppen ezért az összképet tekintve én Vitalit tartom a jobb bunyósnak. Látványra persze Wlad sokkal imponálóbb, viszonylag jól képzett, a klasszikus iskola irányvonalait követő, konszolidált stílussal, Vitya meg egy kiszámíthatatlan ösztön bunyós, mégis ha élesben nyomnák én Vitalira raknám a pénzem, főleg ha a 2003/2004 Vityár
@Rajhi: Olyan sokszor van említve ez a felbőszített-rettene tes-terminátor Vitlij állapot, amikor legázolja a rinocéroszt is. Viszont, ha belegondolok, Gomez is bőszítette rendesen, Arreolát, Kevin Johnsont, Briggs-t is nagyon ki akarta csapni, valahogy mégis elmaradtak a ko-k.
A mentálisan gyengébbnek, üvegállúnak, beszarinak titulált öcsikéje viszont, ha egyszer betalál, ott rögtön borul még a fal is. És még csak be sem kell vadulnia.
@Chiro: Vitya mozgása nekem is összeszedettebbnek tűnik... de a súlyukhoz és méretükhöz, valamint az univerzumos időkhöz képest most már mindketten jobban lépkednek... :-)
@Tar: Vitali mozgásáról sose az iskolázott szó jut eszembe, de ezzel együtt nagyon hatékony. Billeg össze-vissza a ring közepén, de k. nehéz eltalálni, mert sose tudni, hogy a következő pillanatban merre billen tovább. Ehhez párosul az irdatlan ütésmennyiség, melyet minden előkészítés és ütem nélkül szór, néha egészen lehetetlen szögekből, és karból indított ütései is vannak akkorák, hogy megakasszák az ellenfél támadását. Persze időnként beakad pár pofon, de ezek egyrészt lepattannak, másrészt leginkább bőszítik. Vlagyimirt szerintem elintézné amikor a harmadik balegyenes után rettenetesbe kapcsol.
@Tar: "hihetetlen fura ütéseket indított"
Az lehet, de még Lewis is bepanaszkodott, hogy a fura stílusa miatt nem tudott kibontakozni. Szal lehet hogy furán mozog Vitali, de az "esetlen" ütéseit eléggé be szokták nézni. Érdekes, mert míg a teste általában merev, a kezei odavissza himbálóznak. Sokszor ütemtelenül, buta szögekből is közbever, amit a legnehezebb észrevenni. Briggs fogalmazta meg jól egyszer, "kungfu polip"...
Kövezzetek meg, de megnézve a videót, nekem úgy tűnt, mintha egy képzett boxolóhoz (Vladimir) bement volna a ringbe egy kicsit szórakozni egy hobbista rokon, akin még nem nagyon volt kesztyű.
Vladimir mellett iszonyat lomhának és képzetlennek tűnt a bátyus, hihetetlen fura ütéseket indított (pl. próbálkozott kétszer valami balhorog félével, közben még fel is ugrott a levegőbe). A hajolgatásai pedig nagyon erőltetettnek és merevnek tűntek. Mintha semmi nem jönne zsigerből, hanem csak szorgalmasan el lenne sajátítva.
Én azért Vitali bácsira tenném a pénzem! (Egyszerűen őszeségben keményebb)
@Flex: Vitalij jól bírja az ütést, de nem is nagyon kapott mostanában olyan balegyenest, mint amilyet a tesója tud adni. vladimir ellen nem biztos, hogy időben hátra tudna lépni, és ki tudná venni a fejét az ütésből. Persze ez fordítva is igaz, viszont Vladimir gyorsabb, és precízebben védekezik. HIába a Vitalij keménysége és a nagy ütésszám, ha mindig, mikor a leengedett balt elő akarná venni, már be is kapna egy brutális balost az öcsitől. Vladimir pedig fejlődött mentálisan annyit az utóbbi időben, hogy nem feltétlenül csinálná össze magát Vitalij ütéseitől.
szerintem vitali jobb harcos,keményebb is nem fél az ütésektől,belemegy bátran az ütésváltásokba nagyon szép dolgokat láthattunk tőle lewis és sanders ellen is.De wladimir is sokat fejlődött,pl a lábmunkája is,és nagyon becsülöm benne hogy talpraállt a vereségei után.Mindketten igazi sportemberek,én azért örülök hogy még bokszolnak,és remélem még pár évig fognak is.
ok hogy ez csak maszatolás,de látszik h igazi hajolgatásra nem volt még késztetve Wladimir.Lenne baj a bátyja ellen:)Hátramenetel lenne végig.
Áhh, egyik se húzta meg a jobbost, hogy lássunk egy szép KO-t. :)
@George: Vitya Timo Hoffmann elleni meccse arra jó példa, hogy a rosszul felkészült Klicsko rossz teljesítményt mutat. Byrd ellen a sérülés miatt elvesztette címét és veretlenségét, Hoffmann ellen mentális gödörben kb. karrierje leggyöngébb teljesítményét mutatta, mind ütésszámban mind agresszivitásban.
tényleg nem akarok ünneprontó lenni, de ez valahogy elkeserítő:
"Münchenben előbb Vitali Klitschko teszi kockára WBC címét a brit Dereck Chisora ellen, két héttel később pedig Düsseldorfban a WBO, WBA és IBF címeket halmozó Wladimir bokszol a francia Jean-Marc Mormeck ellen"
nyilván erről nem ők tehetnek, de az is biztos hogy toplistás lenne az a könyv, amelyben valaki elemezné és megértetné az egyszerű, hozzám hasonló fajankókkal, hogy miért és hogyan jutott a nehézsúly odáig, hogy egy futottak még cirkálósúlyú, meg egy chisora lehetnek kihívók és tyson furyk, meg arreolák jelentik a jövőt.
@Jor-El: Én azt gondolom, hogy Vitali nehezebben boldogul olyan ellenfelekkel, akik közel akkorák mint ő. Erre jó példa a Timo Hoffmann elleni meccse. Viszont Vova valóban nem szereti ha megütik. Ha elképzelem kettejük meccsét, akkor egy taktikus, kicsit unalmas 9-10 menet utáni Vitali TKO győzelem ugrik be.
@Tigga: "de nekem dinamikusabbnak tűnik az öccse, a duckingot valahogy fürgébben indítja." Ez azert lehet igy, mert az ocsi teljesitmenyet hatarozottan rontja, ha kemenyen allon vagjak, a batyoet meg hatarozottan javitja :-))) vicc vot
Nálam Vlagyimír szűken, de hozta ... :)
De viccet félretéve, süt róluk, hogy nagyon-nagyon iskolázottak... Én az ilyet nagyon sokáig el tudnám nézegetni.
Tudom, hogy ez csak egy kis maszatolás a sajtónak, de önkéntelenül Tyson ultra brutál árnyékolása jut eszembe a Youtube-ról..:-)
Persze minden összehasonlítási szándék nélkül..
Tudom elcsépelt téma, de csak elmélet szintjén kíváncsi vagyok mire mennének egymás ellen.
Szerintem Vitali begyalulná az öcsit.
Egész szépen mozognak így együtt... Az egyébként mindig is tetszett nálunk, hogy mennyire jó testvérek, támogatják, szeretik egymást és rendkívüli módon összetartanak, ez nagyon szép!
@Chiro: én nem látom jobbnak, máshogy mozog, az tény, de nekem dinamikusabbnak tűnik az öccse, a duckingot valahogy fürgébben indítja.






