Guerrero: Kiállnék Sergio Martinezzel is

2012-01-25 13:14:58 / greg

Némileg elkeseredetten veszi tudomásul a korábban több súlycsoportban is világbajnok Robert Guerrero, hogy az igazi nagyágyúk nem vesznek róla tudomást. A fordított alapállású bunyós nemrégen szóba került Floyd Mayweather esetleges ellenfeleként is, de az amerikai sztár egy nyilatkozatában azt állította, szó sincs erről és azt sem tudja, kicsoda ez a bokszoló. Guerrero a következőket mondta erről: "Kezd a dolog mulatságos lenni. Ezek közül az úgynevezett pound for pound bunyósok közül senki nem akar velem kiállni. Ezt történt Marquezzel is, aki azt mondta, fogalma sincs, ki vagyok, minek álljon ki velem, ha nincs nevem. Pedig szerepeltem már vele a Showtime képernyőjén. Minden idők leggyorsabb pehelysúlyú világbajnoki kiütését produkáltam, miután kiütöttem a fickót 56 másodperc alatt. De ő nem ismer engem. Ez a legegyszerűbb szöveg, amivel elő lehet állni és ki lehet térni előlem. Az én stílusom akárkinek komoly gondokat okozhat. Egy maradi bunyós vagyok, hiszen csak a legjobbakkal mérkőznék, mert így lehetek én a legjobb. Felmennék szívesen 150 fontba is, hogy kiálljak Sergio Martinezzel, hiszen vele sem akar senki bokszolni. Lehet, hogy túl kellene lépnem ezen a Mayweather-dolgon és egy nagyobb fickót keresni."

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Tokos nyilatkozat

    2012-01-26 13:17:44

Sajnálom Guerrero-t,Martinezz el együtt megérdemelnének veretesebb ellenfeleket.Van 4-5 név ami forog a többi mintha nem is létezne.....érdekes

    2012-01-25 19:33:45

igen.
martinez-margarito.
margarito úgy is dumál, h mindenki úgy üt mint egy nő, akkor martinez kiütné,mint egy dühödt nő:)
és utána már tényleg pac,may,cotto.

» kovacsik   válasz erre
    2012-01-25 17:10:51

Martineznek Margarito-val kellene bunyóznia.
Az hozhatna neki nagyobb elismertséget, hírverést és így jobban eladható lenne nagyobb gálákon is.

» mrhoff   válasz erre
    2012-01-25 16:16:35

Guerrero vs Martinez nagyon vicc kategória már azért..

» zsoltii   válasz erre
    2012-01-25 15:17:55

Furcsa nyilatkozat. Az igazán nagy nevek közül senki nem akar vele bokszolni, mert nem elég nagy név. Ezek után ő maga is kijelenti, hogy csak a legjobbakkal mérkőzne. Tehát mivel nem tartozik a legjobbak közé, fordított esetben ő sem mérkőzne saját magával...

    2012-01-25 14:52:57

@ogreface: na igen, és ezek után nem értem azt, hogy miért nem eladható Martinez, és hogy lehet az, hogy ennyire ismeretlen. Valami nem stimmel...

» Beast_Pete   válasz erre
    2012-01-25 14:48:34

Martinez felzárkózott a Pac, May, Klitschkok klubjához, akikkel nagy pénzért bárki kiállna, bármilyen súlyon és természetesen mindegyik szét is tépné őket. :P
... és erről naponta kapunk tájékoztatást.

» ogreface   válasz erre
    2012-01-25 14:02:49

Rettegjetek Klitschkok!

» Dr Evil   válasz erre
    2012-01-25 13:43:05
fel