Pacquiao: Beszéltünk Mayweatherrel

2012-01-20 08:04:50 / greg

A minap még úgy tűnt, ismét lemondhatunk arról, hogy napjaink két legjobb ökölvívóját egymás ellen láthassuk, most viszont úgy fest, akadhat még némi halvány reménysugár egy májusi mérkőzésre. A WBO váltósúlyú világbajnok Manny Pacquiao ugyanis elmondta, hogy a napokban ő maga beszélt telefonon Floyd Mayweatherrel, és úgy gondolja, jól haladnak a tárgyalásokkal: "Rendben ment a beszélgetésünk, a tárgyalások folytatódnak a mérkőzésről. Közvetlenül Mayweatherrel beszéltem. Mondtam neki, hogy az 50/50%-os leosztás teljesen rendben van, részemről mehet. Akármikor összecsaphatunk. A döntés a te kezedben van, várjuk, hogy beleegyezzél.". A beszélgetés Bob Arum szerint Mayweathertől indult, aki felhívta Michael Konczot, Pacquiao tanácsadóját, Koncz pedig bekapcsolta a beszélgetésbe védencét, így sor kerülhetett az első közvetlen beszélgetésre a két klasszis között. Mindenképpen meglepő, hogy Pacquiao azt állította, akármikor mehet a meccs, hiszen promótere pont a dátumot illetően köti folyamatosan az ebet a karóhoz. Remélhetőleg, a mára már gyakorlatilag követhetetlenné vált történések jó irányba fordulnak és a végén mégis láthatjuk a két legjobb összecsapását.

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@brando: De May azért hívta, hogy összevissza hazudozzon! Hát nem egyértelmű?:)

» Shaham   válasz erre
    2012-01-20 21:34:42

@Sztrego: sztregonak nehezére esik értelmezni a következő mondatot:"...a beszélgetés Bob Arum szerint Mayweathertől indult, aki felhívta Michael Konczot, Pacquiao tanácsadóját, Koncz pedig bekapcsolta a beszélgetésbe védencét..."
Jeles fórumtársunk felfoghatná, hogy ez azt jelenti, May kereste Pac-et, Pac-nek esze ágában sem volt felhívni May-t - persze szerintem ő még nincs is nagykorúsítva ahhoz, hogy egyedül is képes legyen használni a telefonját:-)

» brando   válasz erre
    2012-01-20 21:31:48

Pöpec fülese van Pacnek :)

» kritikus   válasz erre
    2012-01-20 19:47:57

@Sztrego: Nincs fenn a Facebookon? :)

» Pisti801227   válasz erre
    2012-01-20 19:41:03

May és Pac bunyózni akarnak, de Pac főnöke nem engedi!

» Shaham   válasz erre
    2012-01-20 18:26:24

Itt az a pozitívum a dologban, hogy MOST MÁR EGYMÁSSAL BESZÉLTEK, NEM HIVATKOZHATNAK MÁSRA AZ ÜGYBEN, HOGY AKARNAK MECCSET VAGY NEM!!!

» mayera   válasz erre
    2012-01-20 16:54:16

@VMVKWA: "Komolyan, Ti nem unjátok már ez kurvára?
Hasznos lenne a pksz főoldalon bevezetni egy szűrőt a hírek között, és ahol az alábbi szavak szerepelnek: Pac, May, Arum, Koncz, stb - kiszűrve olvasni az oldalt :)
Már agyhúgykövet kapok, ha csak a fényképüket látom :D "

"Szintén zenész!"

» Blackpanther   válasz erre
    2012-01-20 16:11:15

@Chico: "Miert nem lehet egy par (napig,hétig) nem írni erről a két emberről? "

Bulvár hírek "rulez".

Oldal látogatottság fokozása miatt, naponta kell May-Pac hír. :-)

» Blackpanther   válasz erre
    2012-01-20 16:08:53

Szerintem nem volt ilyen beszélgetés, mert May úgysem értette volna Pac oxfordi angolját... :)

» ogreface   válasz erre
    2012-01-20 16:02:54

http://www.examiner. ...

tehát mindenkinek kockázatos kiállni martinezzel,ezért nem választják..

» kovacsik   válasz erre
    2012-01-20 14:03:04

@zappa: Most az a bajod, hogy nem eléggé Arum kutyája? Pac és May akarják a meccset, őróluk le lehet szállni.

    2012-01-20 13:53:59

OFF(de fontos lehet)

http://hvg.hu/Tudoma ...

ON

@greg

Nemtudom mennyire hiteles infó ez a bad left hooktól,de nekem itt már mindenki gyanús..:D

» zsoltii   válasz erre
    2012-01-20 13:15:31

nem tom.
reményteljes ezt olvasni, de mi az h nem akar floyd 50-50%-os leosztást??
éppen egy szinten vannak bokszban, népszerűségben, rajongókban, tehát ugyanannyi pénzt termelnek. akkor elosztani is úgy kéne...

ha floyd ennyire zsugori, akkor tényleg kapja meg martinezt(ahogy írtam már), ő sztem ortiz-féle összegért simán vállalja(2M+jutalék ppv-ből).
ráadásul jó meccs lenne,mert ha nem kell nagyon lefogyazstania,akkor bizony veszélyes is lenne floydra.nagyon is.

» kovacsik   válasz erre
    2012-01-20 12:36:45

@zsoltii: Ez már tényleg követhetetlen, Arum szerint - aki gondolom nem takargatná, ha May azt mondta volna, amit idéztél - Mayweather azzal zárta a beszélgetést, hogy "oké, viszlát!".

    2012-01-20 11:51:43

Valaki olyat kéne a telefon mögé ültetni, aki tud rendesen angolul, ha már tárgyalni akarnak. (bár arum ugye foggal körömmel azon van, hogy megvédje Pacot a meccstől.)

És tényleg legalább csapaton belül ne hazudtolnák meg folyton magukat.
Szánalmas.

Simán el tudom képzelni, hogy Pac ott hisztizett Arumnak, hogy de én akarok beszélni a bajnokkal! Fel akarom hívni!
Arum meg bepötyögte a saját számát egy telefonba, kiment az előszobába, és hagyta hogy Pac felhívja őt! :DD

    2012-01-20 11:49:56

@zsoltii: Ezt már egyszer eljátszotta, a szűrés előtt sem akart 50-50%-ot. Ha elfogytak a feltételek, kreálunk madj még egyet.

» Sztrego   válasz erre
    2012-01-20 11:41:38

@Rajhi: Mindig ma kihívó hívja ki a az ellenfelet, s nem fordítva.

» Sztrego   válasz erre
    2012-01-20 11:39:26

@Sztrego: Na persze ... May jelentkezik azzal, hogy megvan a hely, az idő, a pénz leosztás ... most Pac azt mondja, hogy a pénzleosztás rendben, erre megint May-nél a labda? Na ne ...

» kölök   válasz erre
    2012-01-20 11:39:20

@Chico: és ott a pont!

» menyus   válasz erre
    2012-01-20 11:38:32

Legalább egyeztetne Pac Arummal, ha mond valamit.
Szánalmas.

    2012-01-20 11:27:41

Miert nem lehet egy par (napig,hétig) nem írni erről a két emberről? Ez már tényleg annyira a szinvonal alatt van, semmi tény csak a találgatások. a masnapi hir cafolja az elozo napit... Kinek kell ez? Rosszab mint egy szappanopera. A kommentek szinvonala is melyre sullyed ezeknel a hireknel. Ennel szanalmasabb huzavona meg a Jack Johnson vs Tommy burns se volt... eleg mar ebbol, harom hirt szeretnek olvasni roluk: Alairva! Merlegeles rendben! Amikor minden a bokszra fordul!

    2012-01-20 11:13:33

Bad Left Hook:(Mayweather)

""He asked about a 50/50 split and I told him no that can't happen, but what can happen is you can make more money fighting me than you have made in your whole career. I also let him know I'm in control on my side but he needs to get on the same page with his promoter so we can make this fight happen."


Szóval nem fog létrejönni szerintem,Floyd nem 50-50%-os leosztást akar,amibe Pac-ék ugyse mennek bele..

» zsoltii   válasz erre
    2012-01-20 11:03:50

@Sztrego: Pac meg csak most tanulta meg kezelni a telefont, ezért ő felmentve. Értem.

    2012-01-20 10:55:34

Francot nem beszéltek egymással... De ha nem is beszéltek, igazából nem is nekik kell beszélni. Elvileg. Arra valók a promóterek, menedzserek. Más kérdés, hogy Arum keveri a szart rendesen. Remélem most Pac sarokba tudja szorítani valamivel.

    2012-01-20 10:23:19

@bandi78: Floyd szava sem mindenható, nagyban 50 centen múlik.:) Egész jó beszélgetés lehetett, mert Floyd szlenges szavajárása még érthetőbb is egy gyengén beszélőnek.:D

» Sztrego   válasz erre
    2012-01-20 10:20:28

Már csak azért is össze fog jönni a meccs, mert nagyobb pénzt generál, mint anno a Lewis vs Tyson.

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2012-01-20 10:19:31

Rosszabb, mint a Barátok közt.

    2012-01-20 10:16:06

@Sztrego: Mint már annyiszor, most sem Pacquiao szava dönt, hanem Arumé :) Pac mond ezt meg azt, aztán Arum mondja neki, hogy ülj le, fiam, egyes! Ez mindösszesen annyit bizonyít, hogy Pac meg May bokszolna egymás ellen, nem többet.
Mondjuk azt a telefonbeszélgetést meghallgattam volna, ahol ők ketten angolul beszélgetnek. :) Hogy úgy mondjam, Pacquiao nem az angol nyelv mestere, Mayweather meg -bár a család többi tagjához képest kifejezetten érthetően beszél- nem az oxfordi angolt beszéli azért. :)

» bandi78   válasz erre
    2012-01-20 09:36:18

@Rajhi: Miért olyan meglepő? Floyd nem tudta Pac Man számát, három év kellett hozzá.

» Sztrego   válasz erre
    2012-01-20 09:33:08

Ennyi! Pac megmondta, hogy mehet a meccs, most Floydon a sor! Mint már annyiszor!

» Sztrego   válasz erre
    2012-01-20 09:31:35

A szappanopera 8922. részét látták. Folytatás holnap....

» Jor-El   válasz erre
    2012-01-20 09:20:30

Nos, én még mindig kíváncsian várom a fejleményeket! Hozzátok össze a kedvünkért ezt a meccset, fiúk!

» cherokee20   válasz erre
    2012-01-20 09:19:40

Három éve folyamatosan akarnak mérkőzni, és csak most beszéltek először? Na hagyjuk az egészet a pics@ba...

    2012-01-20 09:17:36

Az írásodra adtam 1ponttót!Való igaz tényleg unalmas már ez!

» Kálmán   válasz erre
    2012-01-20 09:10:55

Komolyan, Ti nem unjátok már ez kurvára?
Hasznos lenne a pksz főoldalon bevezetni egy szűrőt a hírek között, és ahol az alábbi szavak szerepelnek: Pac, May, Arum, Koncz, stb - kiszűrve olvasni az oldalt :)
Már agyhúgykövet kapok, ha csak a fényképüket látom :D

» VMVKWA   válasz erre
    2012-01-20 09:05:09

Ezen a képen Pac úgy néz ki, mint Stevie Wonder:). Remélem most már összejön a meccs!

» kovban   válasz erre
    2012-01-20 09:02:15

Namost.
Remek felvezető marketing szempontból. :-)
A.

» Attilah   válasz erre
    2012-01-20 09:01:05

Miért csak most beszéltek először közvetlenül? Ez kellett volna már rég.Még annyi hogy most már teljesen biztos sztem hogy Bob Arum állt-áll az útjába az egésznek,tuti h nagy kanállal keverte a szart a meccs körül.Arum húzz el,ne állj a mérkőzés útjába!!!

    2012-01-20 08:43:30

A cirkusz folytatodik, "Legyen Mecs"

» matador   válasz erre
    2012-01-20 08:07:30
fel