Konkretizálódik Shannon Briggs visszatérése
Elmondása szerint tavasszal ismét kötelek közé lép a WBO korábbi nehézsúlyú világbajnoka, Shannon Briggs. Az extravagáns külsejű amerikai legutóbb 2010. októberében bokszolt és kapott hatalmas verést a WBC nehézsúlyú világbajnok Vitali Klitschkotól, ami után egy ideig kórházi ápolásra szorult. "Március-április környékén ismét szorítóba lépek. Hosszabb útkeresés után rájöttem, hogy ezt akarom csinálni. Szívfájdalom volt számomra, hogy nem nyertem Klitschko ellen, komolyan megfontoltam, hogy visszavonulok. Adtam elég időt a testemnek a regenerálódásra, és nagy büszkeséggel tölt el, milyen jó kondiban vagyok most. Negyven esztendős vagyok, de szerencsére nem voltak olyan ringháborúim, amik sokat kivettek volna belőlem. A Klitschko elleni meccs persze kivétel ez alól." - mondta Briggs.
Hozzászólok:
Szerintem Briggs körülbelül annyi vizet fog már zavarni a nehézsúlyban, mint Tua.
A visszatérés kapcsán megnéztem a Lewis-Briggs-t és a Klicskó-Briggs-t. Lewis ellen egy gyors, erős és robbanékony és kombinatív Briggs harcolt, aki nagyon-nagyon akarta a győzelmet. Mindig felkelt a leütések után és harcolt.
Vitalij ellen már egy túlizmosított, lomha, fantáziátlan öregember totyogott a ringben és nyelte számolatlanul a pofonokat 12 meneten keresztül.
Nem hiszem, hogy azóta gyorsabb lett vagy javult volna valamiben. Persze sok "reménység" ellen még így is jó lehet.
@Rajhi: Lássuk be a mostani másodvonal vele vagy nélküle sem lessz hígabb.Sztem sokan választják majd önbizalomnövelő ellenfélnek a jobbak közül.A fő kérdés vele kapcsolatban az hogy mennyire veszi majd komolyan a vissszatérést ennyi idős korban,hosszabb kihagyás után már nem szoktak kellő alázattal edzeni.Ha csak tötyörészni akar valóban jobb ha szögre akasztja,ha nem akkor még láthatunk tőle egy két jólkimért parasztlengőt ami célba is ér.Valószínűleg már azért nem lessz komoly tényező a súlycsoportban,ezt tudjuk....
@apa: Ha a második vonal nem olyan esztelen, mint Liakhovich volt, hogy a megáll előtte verekedni kiütési céllal, akkor esélye sincs bárki ellen arról a szintről. Briggs egy dolgot tud, nagyot ütni, ezt egyszer Vitya ellen is megmutatta (4. menet ), de az ukrán bírta - ellentétben a fehérorosszal.
@bpjotruska: Tényleg. Akkor ez még szomorúbb,hogy 88,5kilós cirkálósúlyú emberek ellen küzd akik nagyon gyengék. Remélem ez az év hoz neki jobb ellenfeleket,szerint em oda fog érni így is egy címmeccsre,csak lehet később ezzel a menedzseléssel..
@zsoltii: 99.8 kilo volt legutobb, az ellenfele volt 88.5. Ortiz a 193 centijevel 105-106 kilo korul olyan Riddick Bowe - szeruen volt atletikus, vagyis jol nezett ki, de volt rajta meg par kilo plusz, bar nem gondoltam volna, hogy 100 kilo ala le fog menni. Sajnos nem tudom, hogy miert boksozl olyan ritkan es nevtelen bunyosok ellen, mert mar a karrierje legelejen is bizonyitotta, hogy nincs szuksege ovatos menedzselesre. Remelem minel hamarabb keritenek neki nehany masodvonalas ellenfelet, kemeny felhozoembereket, es elorelenditul a ranglistakon is, hiszen 32 evesen mar nem is annyira fiatal.
@bpjotruska: Ígyvan,ahogy írod.
Ja már kérdezni akartam,mert te is szereted követni a feltörekvő nehézsúlyúakat,hogy Luis Ortizzal mi van,hogy egyrészt hurkábbnál hurkábbakat aprít,ráadásul 88,5kg volt az utolsó meccsén(kb 107-ről)?
Érzi,ha komolyan veszi,egyszer eljő a címmeccs vagy mi lelte?:D
Azért pár év mulva Wlad ellen megnézném a kubai top3 nehézsúlyút(Solis,Pe rez,Ortiz), persze nem egyszerre :)
@kori: A menedzsere allitolag korhazi koltsegek cimen levont vagy 700.000 dollart, vagy eurot, mar nem tudom a meccspenzebol. Briggs-nek a teljes osszeghez kepest apropenz maradt ( na jo, azert nekem annyi is jol jonne ). Felhozomeccsnek szerintem a volt menedzserevel kene kezdjen, raferne a fickora...
pfff :D ez vicces.
Szerintem meg azért tért vissza szegény,mert elhappolták a Klicskó elleni pénzét,és nincs pénze.






