Tyson védelmébe vette Klitschkoékat

2012-01-02 08:08:14 / leone

Minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka, Mike Tyson ismét védelmébe vette a Klitschko-fivéreket, akik unalmas stílusuk miatt sok bokszrajongónál jelentik a nézhetetlen kategóriát. „Az emberek olyan bajnokot akarnak látni, aki mindenkit megsemmisít, de ez messze van az objektivitástól. A boksz a győzelemről szól, és mit csinál Vitali és Wladimir? Győznek. Alig hibáznak és úgy várnak a lehetőségre, mint egy kobra. Persze ez nem feltétlenül látványos, ellenben igen hatékony.” – nyilatkozta a 45 éves ex-bajnok, aki teljesen leszámolt korábbi életével, a drogokkal, az önpusztítással. „Soha nem lesz még egy olyan bokszoló, aki annyi tablettát fog szedni, mint én tettem. Tele voltam haraggal, lázadó voltam, az egóm szinte őrültté tett. Túl fiatal voltam és minden olyan gyorsan történt, hogy nem volt lehetőségem a fejlődésre. Egy seggfej voltam, egy őrült, egy megszállott. Sosem gondoltam volna, hogy megérem a harmincat, de örülök, hogy még mindig élek.” – mondja Tyson, aki nemi erőszak miatt három évet töltött börtönben. „Régebben sosem voltam otthon, most viszont szinte mindig. Ez a fajta unalom nekem a biztonságot jelenti. Szélsőséges vagyok, csak fekete és fehér, ez az amit ismerek. Nem iszom alkoholt, nem dohányzok, nem drogozok. Nem eszem húst, tejet, tojást, helyette mazsolát, paradicsomlevest, kamillateát. 100 kiló vagyok, két éve még 160, undorító, ha visszagondolok rá.” Tyson karrierje során 400 millió dollárt keresett, most 27 milliós tartozása van, de visszatérni már nem fog. „Már nem vagyok képes senkit se megfélemlíteni, a megjelenésem sem kelt senkiben félelmet.

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

Hát akkor végül is egyről beszélünk,hisz a lényeg a produkció hogy mi jól érezzük magunkat hisz ők vannak értünk nem fordítva.Nekem már nincsenek kedvenceim,annak drukkolok hogy jó meccseket lássak,akiket én szerettem már nem aktívak.Én a showman offenzív harcosokat szerettem,ez a fajta bunyós típus már kiveszőben van,én csak néző vagyok nem számolok font-okat,nem vesézem ki pontozógépek eredményeit,nem szakmai szemmel vizsgálódom.Amikor egy Eubank,Benn,Hamed,Du ran,vagy épp Tyson belépett a ringbe ott bizony izzott a levegő,mindenki tudta hogy itt bizony "történni fog valami".Tehát valami ilyesmit hiányolok mostanság,pláne nehézsúlyban.De ez csak egy szubjektív vélemény lehet hogy egyedül vagyok vele.

    2012-01-05 08:28:04

@apa: Szórakoztatás szempontjából a véleményemet már leírtam, pár hsz-el lentebb olvasható azok számára, akiket érdekel is azok véleménye akivel vitáznak, a többit meg hagyjuk.

    2012-01-05 07:03:24

Na elmondom mégegyszer hogy Te is megértsd.Azt mondtam hogy Tyson nem volt olyan unalmas harcos mint a két ukrán,akik akaratlanul is tönkreteszik a nehézsúlyt.Anno sokkal pezsgőbb élet volt mint manapság.az hogy téged szórakoztat a két Klicskó ez szíved joga engem nem mert unalmasak,egysíkúak német iskolán nevelkedettek.Régen volt egy Bowe,Lewis,sokkal több nagyobb arc volt igazi fighter-ek,akik meccsein pontosan tudtad mire számíts.De amit manapság a tesók művelnek évek óta ez inkább közröhej.Az utolsó derby amit megnéztem mert úgy éreztem kihívás és jó meccs lessz az a Haye meccs volt,de az sem az volt.Nem csak az általad nem szeretett Tysonról beszélek hanem a KORSZAK-ról.Nézd és szórakozz jóL klicsekéken én ezt tolerálom elfogadom,engem nem tudnak már a székbe szögezni,ez az én hibám biztos mindenki szereti rajtam kívül amit csinálnak.

    2012-01-05 06:50:01

@apa: Én elolvastam és értelmeztem, de te úgy látom kifogytál a logikus érvekből, ezért direkt támadásba mentél át, hogy a sértődöttségen keresztül próbáld menteni magad. Az, hogy a Tyson érában egyszer se hallottad, hogy Tyson aktuális ellenfelének esélye sincs, lehet az én hibám, mert valóban nem mondtam neked, mentségemre szóljon, hogy nem ismertük egymást.

    2012-01-04 21:09:00

@Rajhi: Így hogy nem olvasod el amit írtam csak fújod a magadét nemtok mit reagálni sztem itt hagyjuk abba.üdv

    2012-01-04 20:18:47

@apa: A Tyson - Douglas meccset azért vitték Japánba, mert az Államokban nem telt volna meg a csarnok Tyson gyors KO-i miatt. Az 1-40 fogadási arány is azt bizonyította, hogy nem bíztak különösebben Tyson győzelmében, ugye?
Egyébként kik azok a nagyobb nevek és erősebb legények, akik akkoriban megtöltötték a nehézsúlyt? Egynyári Mátyások voltak, meg Holyfield és egy kiregedett Holmes. Douglas-t is beleértve.

@Chiro: Douglas-nek az volt élete mérkőzése, sem előtte sem utána nem tudott közel olyan formát sem produkálni.

    2012-01-04 20:15:52

@Chiro: Holy,Bowe,Rudd ock,Lewis,nem is értem mit nem értenek egyesek.Forgott pár név,teljesen más idők voltak.

    2012-01-04 16:10:06

@apa: Még amikor Tysonnak a szemére hányják, hogy fénykorában az ellenfelei nem voltak akkora ászok, csak meg kell nézni, milyen felkészült, technikás srácok ellen bizonyított. Douglas sem volt egy legenda, de milyen rohadt jó bunyós volt! Hol van most akár egy olyan laza, géppuskakezű nehézsúlyú!

    2012-01-04 10:32:30

Egyszerű.Ma ha egy Klicskó meccs ről beszélünk,bárki is legyen az ellenfél már csak abban bízhatunk hogy minél tovább húzza a szerencsétlen nyúlbéla.Most ugye itt van Chisora.Miről szólnak a hsz-ek?Hát igen az ukrán kiüti de azért az elején jó lessz az angol,pár menetig biztos húzza.A Tyson érában én soha nem hallottam még hasonlót sem,Lewis-éban sem.Sokkal nagyobb nevek és erősebb legények razziáztak a nehézsúlyban.Most egyet sem tudsz mondani.

    2012-01-04 08:58:42

@apa: Akkor mondd el nekem, a mai mezőny bírálása mi más, mint a mai másodvonal összehasonlítása más korszakok másodvonalával? Miközben ugye nem érdemes összehasonlítani különböző korok bunyósait.

    2012-01-04 08:11:41

@Rajhi: Sztem nem feszül ellentmondás.Jók az ukránok,arról nem tehetnek hogy rossz korszakban születtek ill uralkodtak

    2012-01-04 07:51:31

Mindamellett, hogy most többen kifejtették, hogy nem érdemes összehasonlítani különböző korok bunyósait sokszor lehet olvasni, hogy a Klicskók csak azért jók, mert a mezőny nagyon gyenge. A két állítás között erős ellentmondás feszül.

    2012-01-04 07:47:06

@zolimt: érzelmileg megindító, de tele van csúsztatással és alig van benne plusz infó a többi youtube-on található dokfilmhez képest...

» sasmedve   válasz erre
    2012-01-03 20:40:26

ali megmondta, hogy tyson a legnagyobb (egyet is értettem vele), tyson meg megmondta, hogy kik a legjobbak perpill. egyet is értek vele.

» boksznéző   válasz erre
    2012-01-03 17:37:49

@Blackpanther: nagyon jo film! csak ajanlani tudom!

» zolimt   válasz erre
    2012-01-03 17:00:35

Szép galambja van...

» ogreface   válasz erre
    2012-01-03 15:53:01

@scarggy: Peter es Ljahovics kiutesevel arra utaltam, hogy Helenius jo, kemeny, szivos bunyosokat vert meggyozoen, tehat nem csak egy "felfujt" bunyos. Pl. Arreola, Boytsov es Dimitrenko ketszer ennyi profi meccs utan sem gyoztek meg le hasonlo kaliberu ellenfeleket, megis elvonalbelinek szamitanak, ezert gondolom azt, hogy Helenius is odavalo. Persze, tulsagosan skat alapozott eddig az utoerejere, es ennek meg is lett az eredmenye: az elso jobbacsak bunyos, akit nem tudott kiutni, siman megverte.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 21:50:03

@deniro2: Ezt en sem vitatom, mar Ljahovics ellen latszott, hogy pontozassal verheto. Viszont en arra szamitottam, hogy ha Peter-t olyan lazan, anelkul, hogy surgos lett volna neki, olyan durvan kiutotte, akkor ha szorul a hurok, es pontozassal uszik el a meccs, csak kepes rakapcsolni es kihuzni magat a szarbol. Chisora ellen ez nem jott be, es jo esellyel nem jonne be Chambers, Povetkin es meg 1-2 bunyos ellen sem.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 21:45:26

@bpjotruska: Nem értem az érvelésedet: "Te, en azert megneznem a mai mezonybol ki utne ki egymas utan Ljahovics-ot es Samuel Peter-t."
Ezt egy este tette meg, vagy mi? Egymás után... jó hogy nem egyszerre.
Egyébként egyet értek deniroval. Ha nem jön a KO, akkor bármelyik top 20-as gondot okozhat neki...

» scarggy   válasz erre
    2012-01-02 21:40:03

@bpjotruska: Tudom, hogy bírod Heleniust, de amellett, hogy elismerem az ütőerejét, én úgy látom, hogy, ha nem jön a ko valamiért, akkor pontozással meggyűlhet a baja nem egy mai nehézsúlyúval...

» deniro2   válasz erre
    2012-01-02 21:24:12

@deniro2: Te, en azert megneznem a mai mezonybol ki utne ki egymas utan Ljahovics-ot es Samuel Peter-t. Persze, Peter nem volt jo formaban, de szerintem dagadtan is veszelyes es utesallo bunyos, es nagyon brutalisan ki lett utve, Ljahovics pedig reg nem latott jo format mutatott, o sem lenne konnyu falat senkinek, es o is latvanyosan borult. Szoval Helenius csinalt egy-ket dolgot, amitol olyan jol rangsorolt, nagyremenyu bunyos lett, nem mondanam, hogy "fel volt fujva". Apropo Ljahivocs, kivancsi vagyok, Chambers mit csinal vele - gondolom megveri, de nem lesz konnyu dolga vele, szvsz.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 21:14:50

@bpjotruska: Ez világos, de szerintem erősen benne van a pakliban az is, hogy nem Chisora táltosodott meg, hanem Helenius volt túl nagyra fújva...

» deniro2   válasz erre
    2012-01-02 20:48:59

@Tar: Pontosan ez a lényege ezt jól látod,összehasonlíth atatlan a két korszak.Ma már csak annak örülhetünk ha valamelyik ukrán olyan bunyóssal fut össze aki nem az elején kerül padlóra végleg.Sajnos nagyobb ma az űr az elit/2ember/ és a másodosztály között mint anno.

    2012-01-02 19:37:49

szerintem meg en vagyok a legnagyobb,csak sokan halylamosak ezt elfelejteni

» TITANIUM   válasz erre
    2012-01-02 18:59:47

@Rajhi: Erről csak ennyit: Nézd meg ezt: Ali azt mondja, fél Tysontól :)
Tyson meg azt, hogy Ali a legnagyobb. Egyben Tyson azt is mondja, hoyg együtt volt Ali olyan srácokkal a ringben, mint Shavers és Foreman, akik sokkal keményebben ütnek mint ő (Tyson)

Nem kell ezt túlspilázni. De érdemes ezt a videót megnézni, nagyon nagy!

http://www.youtube.c ...

» bandi78   válasz erre
    2012-01-02 17:57:33

@bandi78: "Vitali bokszolt már hátramenetben, Foremanról nem ugrik be ilyesmi. :)" Volt par pillanat, amikor a fiatal Holyfield ugy megsorozta az oreg Foreman-t, hogy neki is hatralnia kellett. Igaz, akkor Holy olyan uteszaport szort ra, amitol szinte barmelyik mai kihivo villamgyors kondi-KO-t szenvedne, ezert nem is probalkoznak hasonloval :-)))

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 17:57:29

@deniro2: "@bpjotruska: Érdekes mekkora király lett Chisora a Helenius meccs óta, elötte, mikor Wova ellen készült, a többség keményen lehurkázta, sőt a Fury meccs után konkrétan vicc kategóriába lett helyezve...:)"
Amikor Wlagyimir ellen keszult Chisora, akkor meg egeytlen igazan komoly ellenfellel sem talalkozott, es egyebkent sem tunt valami meggyozonek. A Fury utani meccs utan pedig egeszen ertheto, hogy a vicc kategoriaba kerult, mert elete meccsere elhizottan, durvan forman kivul erkezett, es siman kikapott egy meglehetosen hianyos boksztudasu nagy melaktol.
A Helenius elleni meccsen viszont hatalmasat kuzdott, es siman megvert egy realisan top-5os, de legrosszabb esetben is top-10es bunyost - ezt meg ki mondhatja el magarol a kihivok kozul? Talan Povetkin es Chambers, de mas nem nagyon ugrik be...
Nem igazan ertem, mi a baj azzal, hogy ha egy korabban szarul teljesito bunyos nagy javulast, jo teljesitmenyt mutat, es ezert atertekeljuk a rola kialakult velemenyunket? Szerintem pont az lenne a butasag, ha ragaszkodnank ahhoz, hogy Chisora szar nunyos, mert regebben azt gondoltuk rola.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 17:54:36

@Rajhi: "@bandi78: Big George-tól mással kapcsolatban is hallható volt az, hogy jól teljesítenének vele szemben is, de az, hogy megszeppenne tőle, nem. "

Vagy csak nem olvasol eleget, esetleg nem minden Foreman interjút fordítanak le ide a pksz-re. :) Esetleg egy kicsit túlértékeled Foreman jófejségét. :)
Esetleg azt, hogy egy 60-on felüli emberkének tényleg lehet nagy falat lenne Vitya :) De a fiatal Big George nem volt az az ijedős alkat. Vitali bokszolt már hátramenetben, Foremanról nem ugrik be ilyesmi. :)

» bandi78   válasz erre
    2012-01-02 17:52:15

Szerintem ez a Tyson-nyilatkozat nem feltétlenül a Klicskók dícséretének lett szánva. Inkább rejtetten azt mondja, hogy az emberek még mindig utána sóvárognak, hisz "olyan bajnokot akarnak látni, aki mindenkit megsemmisít". De ő már nem tér vissza. Így marad a szurkolóknak a "nem feltétlenül látványos, de ellenben igen hatékony” ukrán testvérpár.

    2012-01-02 17:52:05

@apa: Így érthető, élvezeti szempontból Tyson vezet, szvsz Vitya nincs sokkal lemaradva, amikor nem kíméli az ellenfelet, Vova viszont igen, még akkor is.

@bandi78: Big George-tól mással kapcsolatban is hallható volt az, hogy jól teljesítenének vele szemben is, de az, hogy megszeppenne tőle, nem.

@deniro2: Chisora tavaly ilyenkor egy rutin nélküli ismeretlen volt, Fury ellen gyengén teljesített, persze, hogy kapta a kritikát, Helenius személyében az egyik legtöbbre értékelt feltörekvőt győzte le, ezért elismerést kapott. Vitya elleni meccsén meg az a fő elvárása bpjotruskának (és nekem is), hogy ne rezeljen be, ha ezt teljesíti, akkor meglátjuk, hogy meddig jut - mindkettőnk szerint egy kiütéses vereségig, de addig láthatunk egy olyan meccset, ahol legalább harca kényszerítik az öreget (ami Arreola óta nem történt meg).

    2012-01-02 17:34:44

@deniro2: ugyanez, vitali ellen durván kifog pukkani a chisora lufi :)

» tollanik   válasz erre
    2012-01-02 17:04:15

@Rajhi: és említsük meg még azt is, hogy Big George hasonlóképpen nyilatkozik manapság mindenkiről. Magáról meg igen szerényen. Szerintem Vitali nem lett volna annyira magabiztos 2 menet után Foremannal :)
de elég Alit, Tysont meg Leonardot, egy showban voltak. Mekkora tisztelettel beszéltek egymásról.

» bandi78   válasz erre
    2012-01-02 16:33:20

@bpjotruska: Érdekes mekkora király lett Chisora a Helenius meccs óta, elötte, mikor Wova ellen készült, a többség keményen lehurkázta, sőt a Fury meccs után konkrétan vicc kategóriába lett helyezve...:) Attól tartok, hogy az utóbbi meccse inkább a finn hiányosságaira világított rá, mint az angolban rejlő hatalmas potenciálra...

» deniro2   válasz erre
    2012-01-02 16:32:36

@Rajhi: Nem mint harcos nem érhetnek a nyomába/habár...../ hanem mint jelenség,az pedig hogy hogy teljesítene az ukránok ellen csak fikció,találgatás,se mmi több.Mint néző sokkal szívesebben néztem őt mint a tesókat és sokan így vannak vele és a lényeg ez semmi más....

    2012-01-02 16:32:08

"Hát szórakoztatóbb és népszerűbb harcos volt mint manapság az elit ez tény.Korrektül nyilatkozik a két ukránról,pedig azok a cipőjét nem pucolhatnák..... "

Az az érzésem, hogy erősen meglepődnél, ha egyszer arról nyilatkozna korrektül, hogy miként teljesített volna az ukránok ellen. Sokaknak az is hatalmas meglepetés volt, amikor Big George egy Vitya meccsen elmondta, hogy ha ő állna szemben az ukránnal, ő bizony megijedne a szemmelveréskor.

    2012-01-02 16:25:59

@TITANIUM: Szerintem te nagyon beijednél tőle például. :D Remegnél.. :D

» Streky   válasz erre
    2012-01-02 16:09:42

@bpjotruska: ez itt a probléma

    2012-01-02 14:59:43

@Shaham: Chisora sokkal tobbet hajolgat torzsbol, mozgatja a fejet es gyorsabb labon is, batrabban rohamoz, bujik be az egyenesek alatt - szoval kevesbbe konnyu kordaban tartani, mint a tohonya Sam Peter-t. Szerintem egyenesekkel nagyon nehez ot kemenyen ( es jo helyen! - Helenius eltorte a kezet a fejen ;-) ) eltalalni. Persze, az oreg Klicsko szivesen ut feluteseket, sokszor jab helyett is, de azert en nem szamitok olyen egyoldalu zsakolasra, mint Peter ellen. Ugy gondolom, Vitalij is fog beszedni kemeny uteseket, csak hat Chisora utoereje nem sokra eleg, es rohamozas kozben azert fog tobbet kapni, amitol majd lassacskan elfogy.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 14:29:00

Vitalij sokkal agresszivebb,mig Vlagyimir kevésbé.Ezért hatékonyabb Vitalij bunyója.

» Einfug   válasz erre
    2012-01-02 14:24:56

@bpjotruska: Egyetértek! Lewis nem volt egy primadonna.
Amúgy meg szerintem Chisora hiába volt jó Helenius ellen, csúnyán le fog bőgni. Kb olyasmire számítok mint Samuel ellen, csak késői kiütéssel, nem feladással.

» Shaham   válasz erre
    2012-01-02 14:20:39

@belizar: Szerintem ha megszoritani nem is fogja, de Chisora majd kemenyebb es latvanyosabb harcra keszteti, mint altalaban az eddigi ( papiron sokkal jobb merlegu ) ellenfelei. Jo meccs lesz az, amig tart majd ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 14:17:10

Egyébként én nem tennék egyenlőségjelet a két tesó közé. Azt megértem, ha Vlagyimír óvatos stílusa nem fekszik valakinek. Na de Vitalíjnak már maga a nézése felér egy kisebb testi sértéssel! És a stílusában sincs semmi barátkozás. Tény, hogy megszorítani senki nem tudja, de ez nem az ő bűne.

» belizar   válasz erre
    2012-01-02 14:10:11

@Shaham: "De annyit mint Pac és May még Lennox sem keresett..." Pedig megerdemelte volna, mert sem Vitalij-tol, sem Tyson-tol, sem Holyfeild-tol nem kovetelte meg, hogy legfeljebb 93.476 kilosan, vagy 9 tuszurassal a seggukben bokszoljanak, vagy meccs elott ket hetig csak karfiollevest egyenek... Mas szoval mindig kiallt a legkemenyebb ellenfelekkel, hulye feltetelek, sajat szabalyok kitalalasa nelkul ;-)

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 14:07:46

@Chiro: "A közönség úgyis ítéletet mond erről. Mennyit is kaszálnak meccsenként? ötöd-hatod annyit, mint a váltósúly legjobbjai. Ez nagy szégyen."

Pac és May-en kívül, senki nem keres annyi pénzt mint a Klicsko-ék. De annyit mint Pac és May még Lennox sem keresett...

» Shaham   válasz erre
    2012-01-02 14:01:07

@Kami: "Nem véletlenül mondta Tyson korábban, hogy örülne egy olyan körmérkőzésnek, melyet 40-50 év közötti bajnokok vívnának egymással. Egyedül Wladot nem szeretné ezek között látni. Ezzel mindent elmondott." Azt mar elmondta mas, hogy Vitalij-rol beszelt, nem az occserol, viszont azt sem kene kihagyni, hogy Tyson azt is mondta, hogy o mar nem terne vissza, es nem venne reszt ezen az "oregfiuk-bajnoksag on" , tehat semmit nem mondott el a sajat maga viszonyarol az oreg Klicsko-val, kar is lenne belemagyarazni.

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 13:57:34

Tyson dokumentumfilmet nézze meg, aki eddig nem látta!

Pl.: http://www.demonoid. ...

» Blackpanther   válasz erre
    2012-01-02 13:44:37

@Kami: Persze, elmondta azt, hogy kb 10 évvel az utolsó komoly meccse után, sok év nem edzés után, 45 felett, túl pár drogelvonón, börtönön, stb nem játszana komoly meccset az aktuális nehézsúlyú bokszvilágbajnokkal :)
Ez aztán tényleg brutális dolog :) A visszavonult öregek lightos bohóckodására nem hívnák meg az aktuális nehézsúlyú bajnokot, milyen beszariak :D

» bandi78   válasz erre
    2012-01-02 13:07:53

@Bruneor: Igaz! Kösz.
Helyesen Witya!

    2012-01-02 13:06:09

Mikor D'Amato meghalt, vége lett Tysonnak is…
Klicskóknak meg nincs ellenfelük. A legtöbben ki sem állnak, aki meg kiáll, annak vége. Ez a híres-neves nehézsúly? Ki álljon ki Klicskóék ellen? Arreola? Ki a hibás azért, mert nincs egy normális kihívó? Térjen vissza Ali?

» Thunderstruck   válasz erre
    2012-01-02 13:05:07

@Kicsi_Floyd: Nem a te szórakoztatásod a céljuk, hanem a sok lóvé megszerzése.
Te ezt nem tudtad?
Ez profizmus! A profitér küzdenek elsősorban.
Telt ház előtt lépnek fel mindig, mi kell több ennél?
Ha nem tetszik csak te tehetsz róla. Kapcsolj át másik csatornára.
Nekem így is tetszik ez a két nagyszerű bajnok.

    2012-01-02 13:04:10

Klitschkóék számára ez egy olyan minősítés amely megcáfol minden eddigi kijelentést a hiányosságaikkal kapcsolatban.Ezt maga a Király mondta,és az már ugye nem semmi.Klitschkóék,ko moly sportemberekhez méltóan viselkednek,nem szeretnek hencegni és a pénzükkel kérkedni.Akkor szólalnak meg,ha van normális mondani valójuk,mégpedig több nyelven is ha kell.A box izgalmáról csak annyit akarok mondani,hogy had döntse el a nézők látogatottsági statisztikája.Én személy szerint nagyon örülök a sikereiknek,elvégre két európai fehér emberről van szó.Mielőtt bárki megvádolna fajgyűlölettel annak tudatára adom,hogy én Tysont tartom a legnagyobb Királynak.

» Einfug   válasz erre
    2012-01-02 13:03:49

@Kami: Hálistennek ezt Te sem tudhatod.

    2012-01-02 13:02:30

@Kami: "Nem véletlenül mondta Tyson korábban, hogy örülne egy olyan körmérkőzésnek, melyet 40-50 év közötti bajnokok vívnának egymással. Egyedül Wladot nem szeretné ezek között látni. Ezzel mindent elmondott."

Vitya az a Wlad.:)

» Bruneor   válasz erre
    2012-01-02 12:58:42

@apa: Szerintem a ventilátorokat ki lehetett volna kapcsolni, mert Tyson sem lett volna sikeresebb a hosszú "csápok" miatt.
Úgy járt volna, mint a többi nagymenő, csak a levegőt csépelné.
Nem véletlenül mondta Tyson korábban, hogy örülne egy olyan körmérkőzésnek, melyet 40-50 év közötti bajnokok vívnának egymással. Egyedül Wladot nem szeretné ezek között látni. Ezzel mindent elmondott.

    2012-01-02 12:54:58

@bpjotruska: '@TITANIUM: "Miert,kit tudna megfelemliteni? Max egy kisgyereket. Amugy jo ebben az Usankaban ami a fejen van.." Szoval te nem ijednel meg tole, ha rosszkedveben nyakon akarna vagni? Szerintem egy atlagembert, de meg egy atlagosnal kemenyebb kotesut is lecsapna ennyi idosen is, mint a taxiorat...'

Ennyi: :D

http://www.youtube.c ...

» bandi78   válasz erre
    2012-01-02 12:48:02

Hát szórakoztatóbb és népszerűbb harcos volt mint manapság az elit ez tény.Korrektül nyilatkozik a két ukránról,pedig azok a cipőjét nem pucolhatnák.....

    2012-01-02 12:43:49

@Kicsi_Floyd: A többivel az volt a gáz, hogy ők nyertek?
Szerinted milyen volt a Wladimir vs. Peter?

» scarggy   válasz erre
    2012-01-02 12:30:39

@Chiro: "Mennyit is kaszálnak meccsenként? ötöd-hatod annyit, mint a váltósúly legjobbjai. Ez nagy szégyen"

Ez is egy nézőpont, viszont csúsztatás, mert a váltósúly legjobbjai pillanatnyilag a világ legjobbjai is és utánuk egyből ott vannak az ukránok, ami a bevételeket illeti, úgyhogy nem vagyok biztos benne, hogy akkora szégyen lenne a világ 3. legjobban kereső bunyósának lenni...

» deniro2   válasz erre
    2012-01-02 12:02:02

Te voltál a legjobb öreg !

Klicskó gyűlölök ???

Nem erről van itt szó,hogy gyűlölet lenne az emberekben a Klicskó testvérek miatt,mert tényleg tanultak és kemény palik,de egyszerüen az van,hogy nincs bennük semmi izgalom és ez nagyon GÁZZZZZZ !!!

Volt két izgalmas találkozó : Wladimir Klitschko vs Lamon Brewster és a Lennox Lewis vs.Vitali Klitschko és még max a Corrie Sanders,de ezzel VÉGE ..és a többi mecsük ???? ???? Volt abban valami ???

» Kicsi_Floyd   válasz erre
    2012-01-02 11:37:38

@Chiro: Blöffölni a kártyába kell! Nem itt.
Pontosan annyit keresnek, amennyi nekik kell. Ezt nem célszerű kibeszélni, illetve ezzel dicsekedni.
Van, aki hozzáad, van aki kevesebbet mond, van aki titkolja. Vérmérséklet kérdése, ezért nem hiszek benne.
Kliccsék okosak. Nem dicsekednek a kapott összeggel.
Egyesek inkább feltupírozzák a kapott pénzüket és ezzel próbálják a nagyságukat érzékeltetni.
Mivel ők profik, a profitra hajtanak és nem a te szórakoztatásodra.
Minden esetre minden jegy elkel a mérkőzéseikre.

    2012-01-02 11:29:50

@TITANIUM: "Miert,kit tudna megfelemliteni? Max egy kisgyereket. Amugy jo ebben az Usankaban ami a fejen van.." Szoval te nem ijednel meg tole, ha rosszkedveben nyakon akarna vagni? Szerintem egy atlagembert, de meg egy atlagosnal kemenyebb kotesut is lecsapna ennyi idosen is, mint a taxiorat...

» bpjotruska   válasz erre
    2012-01-02 11:26:30

„Már nem vagyok képes senkit se megfélemlíteni, a megjelenésem sem kelt senkiben félelmet.” azért nem találkoznék vele egy sötét sikátorban,legalábbi s nem a galambok jutnának róla eszembe..

    2012-01-02 11:21:02

Én szívesen nézem a Klicskó-meccseket, mert sok időt töltöttem küzdősportokkal és figyelek a részletekre. Viszont látni kell, hogy a pénzt nagyrészt azok az emberek adják össze, akik vért, agressziót és drámát akarnak látni, és nem nagyon azon agyalnak, hogy valaki vállból, felsőtestből vagy csípőből üti az egyenest.

» belizar   válasz erre
    2012-01-02 11:09:39

Az biztos, bárki veri meg őket, az év meglepetése díjat is bezsebeli. Jók, ez kétségtelen.
Ezzel együtt Wlad meccseit nem nézem, mert ha néha meg is próbálom, általában elalszom. Ez alól kivétel talán a Haye-meccs volt, ott végig benne volt (illetve lehet, hogy csak én bíztam benn) egy komoly Haye-találat, de ennyi...

    2012-01-02 11:06:56

@Chiro: Szerintem a Klitschko tesók manapság az egyik legjobban kereső bokszolók manapság! Nem tudok pontos adatokat,de hogy 5-6 millió eurót megkeresnek meccsenként az biztos! Ez dollárra váltva 1,2-1,3-as szorzó....szóval szerinted kik keresnek 40 millió dollárt váltósúlyba???
Tud vki pontos adatokat hogy a tesók mennyit keresnek meccsenként?

» Antuofermo   válasz erre
    2012-01-02 10:54:45

Ha Klitschko fivérek visszavonulnak, akkor szvsz nem lenne olyan boxoló, aki olyan sokáig meg tudná őrizni a címét, mint ők.
Sok trónfosztással tarkított meccset láthatnánk..... de kikkel is?
Ez a mezőny nem nagyváltósúly, vagy nagyközép...
Nagyon sajnálom, hogy Lennox Lewis visszavonult. Nem láttam mást, aki megszorongatta/hatta volna őket.

» tizedes   válasz erre
    2012-01-02 10:34:38

@tom55: Inkább néznél egy Rahman-Ruiz meccset a világbajnoki övekért....majd pedig minden meccsen új bajnok lenne...mert kb őket meg megverné Dimitrenko....Te komolyan ilyen világbajnokokra vágysz??

» Antuofermo   válasz erre
    2012-01-02 10:34:33

@Kami: A közönség úgyis ítéletet mond erről. Mennyit is kaszálnak meccsenként? ötöd-hatod annyit, mint a váltósúly legjobbjai. Ez nagy szégyen.

    2012-01-02 10:16:06

Klicskóék vonuljanak vissza.
Mindent elértek, nincs feljebb. Ellenfelük meg régóta nincsen.
Tyson meg egyszerűen a király.

    2012-01-02 10:14:12

Teljesen egyetertek az elottem szoloval.

» TITANIUM   válasz erre
    2012-01-02 10:00:59

Kíváncsi lennék, hogy erre a nyilatkozatra mit szólnak a Klicskó gyűlölök. Nem akarom név szerint említeni őket.
Ezt írogatom évek óta. A profi boksz egy sok összetevős játék, ami csak a pénzre megy!
Nem verekedni kell, hanem ésszel győzni.
A győzelemhez mi kell: Jó reflex, hosszú kéz, erő és ész. Ez a tesókban meg van. Rövid kezűek, csak mázlival győzhetnek ellenük. Ügyesen tartják távol az ellenfelet. Nézzétek meg Wlad meccseit. A kezét fel sem emeli az arca elé. Félelmetes reflexe van.
Tőlük ne várjon senki belharcos verekedést. Hosszú karral nem vezetne eredményre. Aki nem szereti az ilyen mérkőzést, az ne nézze.
Mindentől függetlenül ők a legjobbak jelenleg a világon. Legtöbben az ő mérkőzéseire kíváncsiak és a legtöbb pénzt zsebelik be.
Megérdemlik.

    2012-01-02 09:58:23

Miert,kit tudna megfelemliteni? Max egy kisgyereket. Amugy jo ebben az Usankaban ami a fejen van..

» TITANIUM   válasz erre
    2012-01-02 09:24:11

@Gaius: igen, az talán egy kicsit erős, de rendívül impozánz az a változás amin keresztül ment...

» leslie   válasz erre
    2012-01-02 09:01:52

Az utolsó mondatával vitatkoznék. :) De remélem, hogy tényleg rendbejön az élete.

    2012-01-02 08:21:03
fel