Kalifornia ismét becsukta az ajtót Antonio Margarito előtt

2010-08-19 12:42:38 / greg

A másfél évvel ezelőtt, csalási kísérletért eltiltott Antonio Margarito és csapata láthatóan minden követ megmozgat, hogy a bunyós visszakapja engedélyét az Egyesült Államokban, és létrejöhessen a Manny Pacquiao elleni, novemberre tervezett találkozó. Margarito a hét közepén a Kaliforniai Atlétikai Bizottságnál próbálkozott, akik azonban 5:1 arányban, három tartózkodás mellett, elutasították a kérelmét. "Azért vagyok itt, hogy kérdéseket válaszoljak meg. Bocsánatot akarok kérni a Bizottságtól és az ökölvívó világtól is azért, mert fogalmam sem volt róla, mivel keményítették a bandázsomat. Nevadában szintén elnézést kértem. A bíróság kezébe adom a sorsomat. Meg akarom tőlük kérni ezt a lehetőséget. Többé nem engedem, hogy ilyesmi megtörténjen. Valójában örülök is neki, hogy ez történt. Nem léptem volna ringbe, ha tudomásom van róla, hogy a kezeimet ilyen módon bandázsolták. Innentől kezdve mindent megteszek, amit szükséges, hiszen végtére is én vagyok a felelős azért, ami történik. Egész idő alatt Tijuanában edzettem és készültem. Rákos gyermekeken segítek. Rákos édesanyákon segítek, és mentálisan sérült gyerekeken. Baseballozom, hogy pénzt gyűjtsek a rákos gyermekek megsegítésére." - nyilakozta Margarito. Bob Arum és a mexikói bunyós ezt követően a Texasi Atlétikai Bizottsághoz fordult, a promóter pedig optimistán várja a fejleményeket, hiszen elképzelései szerint a Dallas Cowboys Aréna lenne a legjobb választás a párosítás számára. Amennyiben Margarito Texasban is elutasításra talál, a Pacquiao elleni találkozót Mexikóban, Monterrey-ben rendezik meg.

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@István: Ahaaa. :D

    2010-08-22 18:37:57

@István: :D

» Farkas Krisztián   válasz erre
    2010-08-22 17:45:40

@VRRRT: Kizzarrah = szörnyűséges kivégzési mód az észak-északnyugat csádi mukedhella törzsnél, kizárólag istentagadók, apagyilkosok és a káposztás cvekedlit cukrozva evő elvetemült eretnekek számára.
A bűnöst pucérra vetkőztetve rákötözik egy kecskebőr bevonatú sámlira, és váltott személyzet csiklandozza a hátát és tarkóját bíbictollakkal, miközben a füleire szíjazott Sennheiser fülhallgatóból hifi minőségben, ámde 120 decibellel szól Sir Benjamin Britten, Aldeburgh bárója (OM CH) A kis kéményseprő című gyermekoperájának végtelenített felvétele.

» István   válasz erre
    2010-08-22 17:24:04

@Chico: csak hát tuduod én is ember vagyok,imádom a bunyot de ha errol az emberrol van szó szétvet az ideg.legközelebb majd kifujom magam....

» kolompar   válasz erre
    2010-08-21 13:15:12

@kolompar: azért a "takarodjon,csaló patkány" és a "nincs helye a bokszvilágban" közt igen sok különbség van. mindkettőnél ugyanarra gondoltál, de utóbbi még is sokkal elfogadhatóbb. Én se csicska majmozom már Hayet mert nem szabad max annyit írok,hogy tiszta szégyen az az ember. :)

    2010-08-21 07:24:34

takácsalfréd
Van egy forum es kommentszabályzat, aki azt megsérti azt egyszer figyelmeztetjuk, ha ezután megint megsérti, akkor adott ideig kizárás a "jutalma" (a kipontozás meg kicsillagozás sem mentesit ez alól). Sztem olvasd el eloszor...

ui:
VRRRT

Ha nem tudod mi a "kizárát", akkor miből gondolod hogy fenyegetés:), ugyhogy szerintem mégiscsak tudod, hogy egy s betu kimaradt és csak feleslegesen kötözködsz..

» Edgegod   válasz erre
    2010-08-21 04:43:34

egy mocsok ez az ember egyetértek... remélem pac nem sieti el hanem szép lassan aprítja darabokra 7-8 menet alatt. jobb lenne nézni is mint 1-2 gyors menetet meg nagyobb bünti is lenne neki. szép lassan fájdalmasan kell kicsinálni margeszt pacnek.

» lace789   válasz erre
    2010-08-20 21:51:59

@Edgegod: "Amugy sztem megérdemli az eselyt hogy bizonyitsa, hogy normalis bandázzsal is tud komoly eredmenyeket elérni.."

Ezt most könnyű szívvel mondhatod, hiszen nem történt semmi baja Mosley-nak, hála Istennek! De vajon akkor is ezt mondanád-e, ha Mosley azóta kómában feküdne a kórházban?!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2010-08-20 21:13:50

@takácsalfréd: Nyugi.
1. Akármennyire bosszant Tony, finomabban káromkodj. (kezdőbetű után pontozd ki vagy ilyesmi). Tartsuk meg a színvonalat.
2. Edgének se kéne rögtön fenyegetőznie, elég lett volna utalni a kulturáltabb fogalmazás szükségességére. (Különben is emlékeim szerint Erwin és pyngy a mod)
3. Mi a fene az a "kizárát"?

    2010-08-20 19:47:27

takácsalfréd és kolompár

A következő ilyen stilusu hozzászólás kizárát von maga után...

Amugy sztem megérdemli az eselyt hogy bizonyitsa, hogy normalis bandázzsal is tud komoly eredmenyeket elérni.. ha csunyan elbukik, akkor mindenki le fogja huzni a sárga foldig es sosem mossa le magárol hogy csak a bandázs segitségével volt ennyire jo és meg is érdemli amit akkor gondolni fognak róla. Ha viszont esetleg megcsipné komolyan Pacmant, akkor mindenki elott bizonyitottá válik, hogy valoban a tudása az ami világ élvonalába repitette... sztem Margarito igen sokat kockáztat ezzel a meccsel.

» Edgegod   válasz erre
    2010-08-20 18:55:54

"....... és a múltkor átsegítettem egy idős nénit is a zebrán"

valószínűleg, mert azt is mondták neked........

» Gabodo   válasz erre
    2010-08-19 23:31:13

"Nem léptem volna ringbe, ha tudomásom van róla, hogy a kezeimet ilyen módon bandázsolták"

Van pofája hazudni!

» kilcsko   válasz erre
    2010-08-19 22:20:09

Régebben bírtam, ma már a ring közelébe nem engedném. Az ő mukatempójával meg ütőerejével ez simán felért egy gyilkossági kísérlettel.

» bandi78   válasz erre
    2010-08-19 20:32:28

@takácsalfréd: Biztos "kiszerelték" a két kezét míg bandázsolták, őt pedig közben altatták! :)

    2010-08-19 18:05:35

Elég büntetés lesz neki a Pacman elleni meccs szvsz:)

» Caspah   válasz erre
    2010-08-19 17:57:49

A bizottság döntésében gondolom az is közrejátszik, hogy továbbra is hazudik a nyomorultja, nem adta fel és megprobál ujra hülyénenek nézni mindenkit.

» gudmen   válasz erre
    2010-08-19 15:24:54

természetes a mentegetőzés a részéről, még jó, hogy nem azt mondja, hogy megbeszéltem a trénerrel,és ez a Mosley kemény fiú! :) Nem az Egyesült Államokból kellene kitiltani, én címmeccs közelébe sem engedném!!! de az üzlet az ugye mást kíván.... :)

» Mizsei Zsolt   válasz erre
    2010-08-19 14:43:05

Texasban lesz szerintem, ott lehet "ügyes" bandázst tekerni és balutot is enni büntetlenül. :)

» ogreface   válasz erre
    2010-08-19 13:11:40

A bandázs-szöveg kicsit átlátszó, amiket csinál az viszont szép dolog. Arum meg úgyis megkeni a bizottságot:D

» Horváth András   válasz erre
    2010-08-19 13:05:33
fel