Idén már nem bokszol Kermit Cintron
A korábbi váltósúlyú világbajnok Kermit Cintron legutoljára májusban lépett szorítóba, amikor technikai döntéssel vereséget szenvedett Paul Williams ellenében. Cintron, mint elmondta, idén már nem kíván bokszolni, de jövőre nagy céljai vannak: "Ezt az évet már pihenéssel töltöm. Beszélgettem erről a menedzseremmel, és Sergiy Dzinziruk rajta van a radarunkon. Ebben a súlycsoportban senki nem akar megküzdeni a másikkal. Nagy durranást akarok csinálni 2011-ben. Ki kell majd állniuk velem. Ez a csöves Berto még egy nagy névvel sem bokszolt 147 fonton. Velem kellene bunyóznia. Most viszont pihenek, a gyerekeimmel és a feleségemmel töltöm az időt. De figyelemmel követem, hogy mi történik az ökölvívás berkeiben. Visszatérek és a következő a bosszú éve lesz."
Hozzászólok:
@Roy Jones Jr.: Elolvastam mit fontoljak meg rajta amikor egyik mondatodban lecsalózod mert kiesett a ringből aztán meg azt írod hogy semleges a pali számodra, de azért váltson sportágat... :S
És akkor én vagyok rosszhiszemű :)
@Chico: "utólag már a "váltson sportágat" is kimagyaráznád :)"
Akkor tehát az még megfontolásra sem érdemes, amit magyarázatként írtam rá? :) Heh, nem vagy Te eleve rosszhiszemű velem szemben? :) Remélem BlaZe megértőbb lesz! :D
@Roy Jones Jr.: Nem ferdítek neked szokásod :) utólag már a "váltson sportágat" is kimagyaráznád :) viccből írtad de nem akartál smájlit nehogy viccesnek hasson. értem én :)
@Chico: "De azért két kommentel lejjebb őt csalóztad le :) ellentmodásos picit."
Amit a Williams meccsen csinált, ez a kiugrás, vagy nevezzétek ahogy akarjátok, az tudatos volt szerintem, ezért egy csaló.
Martinez ellen csak szimplán élt a lehetőséggel, hogy tovább bokszolhatott (de ettől függetlenül simán vesztett pontozással is), mikor menetekkel előtte kiszámolták!
Szóval ne ferdíts légyszi semmit...
@Roy Jones Jr.: amiről ő nem tehetett? De azért két kommentel lejjebb őt csalóztad le :) ellentmodásos picit.
"Edge valószínűleg arra értette, amit mondott, hogy ha nem kedvelsz valakit, akkor olyan szintű túlzásokba vagy képes esni, hogy teljesen elveszíted a realitásérzékedet."
Szeintem is erre gondolt edge
@BlaZe: Nem, nem gondolom, hogy fel akart vállalni egy komoly sérülést, de azt se mondja nekem senki, hogy ez az egész "véletlen" volt... Ezt nem veszem be! Nem tudom, mi járt Cintron fejében, mikor ezt csinálta, de én arra gondolok, hogy le akarta pontoztatni a meccset, addig amíg úgy érezhették, hogy biztosan nyerésre állnak a pontozóknál... Kalkulálhatott úgy, hogy 3:1-re vezet a pontozólapokon és teremtett magának egy ilyen szituációt... Ez az egész egy abszurdum! Csak a "véletlen" maszlaggal ne fárasszatok légyszi!
Nézd, azt hogy váltson sportágat, nem komolyan írtam, de ha kiraktam volna a smiley-t, akkor viccesnek hatott volna, azt meg nem akartam, mert nagyon nem tetszenek az ilyen "akciózások"! Ezen meg a Martinez elleni csaláson kívül (amiről nem ő tehetett tkp) totál semleges érzelmeket táplálok iránta. Remélem mindent tisztába tettem mindenki számára...
@Roy Jones Jr.: És inkább felvállal egy komoly sérülést egy csukafejessel, minthogy Williams ellen tovább meccseljen? Holott Margarito ellen pl nem adta meg magát a kiütésig, aki aztán tényleg 2x is jól megverte? Edge valószínűleg arra értette, amit mondott, hogy ha nem kedvelsz valakit, akkor olyan szintű túlzásokba vagy képes esni, hogy teljesen elveszíted a realitásérzékedet. Jó, hogy rajongók vagyunk, és ez el tud minket valamennyire homályosítani, de azért az ember nehezen tudja az ilyen sarkos fogalmazásokat hova tenni olyan emberektől, akik azért ennyire képben vannak a sportágról mint te. Tény, hogy van Cintrontól jobb bunyós is, de ha ilyen lenne az átlag, mindenki az ujjait nyalogatná. Simán élvonalbeli anyag.
Cintron nem akart a ringben maradni, ez biztos! Normális ember nem akar kiesni a ringből, mert nem tudja, hogyan érkezik földre, mire és hogy esik, megsérülhet a gerince, válla vagy valamelyik csigolyája, akármi. Hát az ember ösztönösen kapaszkodik bármibe, amibe tud, csak hogy ezt elkerülje, nem?!
Hol láttok Cintrontól ilyen mozdulatot??? Nincs megütve, tiszta fejjel gondolkozhat, kezei szabadok, lábai szabadok és meg sem próbál kapaszkodni... Ez egy vicc!
http://www.youtube.c ...
@Roy Jones Jr.: azért ha a Cintronnál nem jobb bokszolók mind sportágat váltanának, igencsak megcsappanna a bokszolók száma. Nem rajongok érte, de jó bunyós!
Nagy butaság azt állítani, hogy Cintron kiugrott a rinből... Max utálatból írhat ilyet valaki... Egy top bunyós miért váltana sportágat?
@Edgegod: "Nem ertem miert csak foleg akkor szolsz hozzá, ha valakit sarazni kell...."
Őszintén szólva, nem tudom miről beszélsz... De biztosan nem olvasol engem!
Ami meg a többit illeti:
1, Cintron döntetlenezett Martinezzel?! Ezt a BoxRec-ről olvastad? Mert a meccset biztosan nem láttad, ha így gondolod. Vagy csak elfogult vagy? Az a meccs mehetett az Év csalása címért...
2, "Williams ellen végig jobb volt" - Ja, az 1-2. az övé, a 3. Williams-é, a 4.ben meg kiugrott a ringből, mert érezte, hogy Williams már sebességre kapcsolt... Ilyen "véletlen" kiesés meg nincs a világon sem! Semmi lökést nem kapott sehonnan, végig úgy irányíthatta a mozgását, ahogy akarta, nem volt megütve se, mégis 4 kötél is kevés volt, hogy valamelyikbe belekapaszkodjon... Ugyan már! Pff... Mást próbálj ezzel beetetni!
Egy csaló, semmi más...
Az meg, hogy 2. bármilyen listán nagyváltóban, az igenis szégyen!
@Edgegod: Cintron kétszer nyert aznap este, ezt jól mondja VRRRT.
Egyszer kiütötte, utána pedig kipontozta :-)
S bár a visszavágón Angulora tennék, azért őt szépen legyőzte.
Williams ellen pedig tényleg lehetett volna bármi.
Egyébként engem is zavar, hogy egyre többen hurkáznak, meg felhozóembereznek le volt és jelenlegi világbajnokokat.
Vagy két hasonló kvalitású öklözőnél pl. Haye/Klitschko, vagy Hopkins/Jones mennyire le tudják húzni sokan az éppen nem kedvelt felet.
Nem kéne így írni egy boxoldalon...
@Edgegod: Pontosítsunk: Martinez kiütötte, majd elverte, csak a vezetőbíró visszaengedte a meccsbe, 2 pontozó meg elcsalta.
Roy
Bocs, de megint inkább neked kéne elgondolkodni, mielott ilyeneket leirsz hogy micsoda szegyen meg váltson sportágat. Cintron nagyon jo kis bunyós.. 20 eves volt kb mikor eloszor lement edzeni..es 5-6 ev mulva már világbajnok lett.. alig van olyan, aki ennyi idosen kezdi el es ilyen sokra viszi (hirtelen nem is jut senki az eszembe). Két zakoja van Margarito ellen, meg gy döntetlenje Martinezzel, mindenki mást vert...Williams ellen meg vegig jobb volt és nem szándékosan esett ki a ringbol.. ahogy látni szeretnéd. Nem ertem miert csak foleg akkor szolsz hozzá, ha valakit sarazni kell.... (ezt nem ellenpontpozza a boxvideo gyujtemeny sem...)
@Roy Jones Jr.: Hogy beszélhetsz így a Ring Magazin nagyváltósúlyú ranglistájának második helyezettjéről?
(avagy Cintron rokonok a szerkesztőségben?)






