Nagy József: Mindent megteszek a győzelemért!

2010-08-17 19:05:57 / Erwin

Szeptember 25-én az oroszországi Murmanszkban a PABA betöltetlen cirkálósúlyú bajnoki címéért száll harcba Nagy "Hóhér" József, a hajdúsági öklöző ellenfele pedig a korábbi világbajnoki kihívó Ali Ismailov lesz. A mérkőzésre nagy eltökéltséggel készülő magyar bunyós rövid nyilatkozatban beszélt érzéseiről, felkészüléséről és családjáról. "Sok kritikát kaptam az elmúlt néhány évben a testalkatom és az életmódom miatt egyaránt. Így utólag belátom, sok mindenben igazuk volt az engem kritizálóknak." - kezdte önkritikusan Nagy. "Általában 102-105 kg-ról fogyasztottam cirkálósúlyba, ami komoly megerőltetés volt a szervezetemnek, ezért valóban nem tudtam maximálisan teljesíteni a ringben. Az éjszakai vendéglátós munka, és a vele járó életmód is sokat kivett belőlem, de én mindig azt hittem, hogy a szívem és a néhány hetes felkészülés elég lesz a győzelemhez. Soha nem mentem lehajtott fejjel, vesztesként a ringbe, de az említett életmódom, és az igazi felkészültség hiánya, korlátozták a teljesítőképességemet. Tavaly év végén döntöttem, ez így nem mehet tovább.

Felhagytam az éjszakai kidobó munkával. Azóta fizikai munkát végzek. Májusban megszületett a 3. kislányom. Felelősséggel tartozom a gyerekeimnek és a páromnak is, és ma már ez a gondolat irányítja mindennapi életemet. Az utóbbi két hónapban hetente négyszer-ötször futok az erdőben. A szakmai munkát Pesten fogom végezni Lakoczky Gyuri irányításával, és Petrányi Zoli segítségével A súlyom is beállt, alaphelyzetben 92 kg vagyok. Újra erősnek érzem magam, és ki vagyok éhezve a győzelemre. Komolyan veszem az oroszországi címmérkőzést! Ígérem, hogy az elkövetkezendő 6 hétben, és a helyszínen is mindent megteszek majd a győzelemért."
– zárta a rövid nyilatkozatot a 35 éves bunyós.

Oszd meg, tedd a kedvencek közé!

Hozzászólok:

login: jelszó: » regisztráció

@superman: Persze, igazad van, csak arra gondoltam, hogyha a többség úgy érzi, hogy a sportoló tényleg megtette amit lehetett, bár nem sikerült a győzelem, akkor az olyan elemeket, akik csak azért szólnak hozzá minden esetben, hogy leoltsák a sportolót vagy csapatot, akkor azt a közösség ki szokta azért "dobni" magából...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2010-08-18 18:09:44

ahogy anno az ob-n zúgta a tömeg:jaaaaaaaaaaóóó óóóóóóózsi,jaaaaaaaa aaaóóóóóóóóóóóóóóóóz si
mutasd meg hogy van még benned kurázsi.szurkolunk neked,a pocak meg elfér.

» kolompar   válasz erre
    2010-08-18 15:36:55

Nem tudom, hogy miért csak a világbajnoki meccseket és bokszolókat istenítjük?! A boksz alapvetően egy kihívás ami legtöbbször azt jelenti, hogy egy esélytelenebb győz. Jelenleg hazánkban eltűnt a profiboksz. A Félix Promotion bezárása óta főképp az Universum vonulat jelenti a sportágat és Erdei Zsolt. Meg kellene becsülni azokat az alapértékeket amik a lényegét adják a sportnak. Ahogy Kokó mondta egyszer a legférfiasabb sportnak. Szerintem van kihívás bőven a Józsi meccseiben a saját szintjén. Sőt a lehetőségekhez képest túl is vállaja magát. A maszlagot én sem szerettem körülötte, de ez a tisztább őszintébb hozzáállás nagyon szimpatikussá tette számomra. Meg azért elég kemény önkritikát is gyakorolt és változtatott dologokon.
HAJRÁ JÓZSI! ;)

    2010-08-18 11:23:02

@Roy Jones Jr.: "Ha valaki láthatóan végigküzd egy meccset, azt nem szólja meg senki, akkor sem ha veszít! "
Jó lenne,ha így lenne,de sajnos erre jó pár ellenpéldát lehetne sorolni és különösen magyar bunyósok esetében kellemetlen ez.Bár Bedák meccse után jó volt tapasztalni,hogy eltűntek a fikázók és kb. mindenki elismerte a teljesítményét.

» superman   válasz erre
    2010-08-18 09:41:35

Mindenkinek kijár a tisztelet, aki a munkáját odaadással végzi.

» Bumbum   válasz erre
    2010-08-18 07:53:36

A próféta szóljon belőled Jozsi

    2010-08-18 06:53:28

Hajra Jozsi! Az edzesen is! Az sem baj, ha egeszen a cirkalo aljaig sikerul fogyasztani. Ha erre jarsz, ezt kuldom neked:
http://www.youtube.c ...

» 4man4ever   válasz erre
    2010-08-18 02:17:02

HAJRÁ JÓZSI!!!! MINDENT BELE!!!

    2010-08-17 23:56:40

Hajrá Józsi!

» kilcsko   válasz erre
    2010-08-17 23:53:04

hajrá Józsi!

    2010-08-17 23:14:45

Egyszerűen : Hajrá Józsi!

» ogreface   válasz erre
    2010-08-17 22:26:25

Gondolom nem azért hívják, hogy nyerjen...

    2010-08-17 22:05:12

ez jó meccs lesz:)

» Roberto   válasz erre
    2010-08-17 21:57:44

Beállt a súly 92 kilóra? :)
Na akkor még a cirkálóba is fogyasztani kell :)

» Vlagyi   válasz erre
    2010-08-17 21:41:28

Korábbi kicsoda? Ahha... már megint én vagyok alultájékozott. Nagy "Hóhér" Józsiról legalább tom kicsiricsi... persze hajrá magyar(ok)!

» grabanc   válasz erre
    2010-08-17 21:36:24

Nem is tudom. Mikor Félix nyomta Józsit, mélységesen elítéltem a Csisztu féle maszlaggal együtt. Most, hogy a mondvacsinált maszlag eltűnt mögűle, igazán szimpatikus fickó lett számomra. Megélhetési bunyó amit csinál, de a szív most jött elő. Soha nem lesz eget rengető eredménye, de a vesztes meccsek felvállalása nagyon szimpatikus és mindig drukkolok neki.

» szerkesztokedvence   válasz erre
    2010-08-17 21:31:42

Hajrá Józsi! A szíve megvan, most a kondi jön!

» Shaham   válasz erre
    2010-08-17 21:13:28

Józsi Balboa :)

    2010-08-17 20:51:45

Sok sikert!!!

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2010-08-17 20:48:38

"Nagy József: Mindent megteszek a győzelemért!"

Mindig ezt kellene mondania mindenkinek és ebben a szellemben bokszolni! Ha így lett volna korábban is, senki sem kapott volna egy rossz sót sem...
Ha valaki láthatóan végigküzd egy meccset, azt nem szólja meg senki, akkor sem ha veszít!

Sajnos Mo-n nagyon kevesen gondolkodnak profi módjára akkor, amikor produkálni kell valamit vagy amikor áldozatot kell hozni a siker érdekében (profihoz méltó életvitel, kemény edzések, szigorú étrend, stb.), bezzeg amikor a pénzekről kell tárgyalni, meg amikor kapják a fizetésüket, akkor rögtön képben van mindenki! És hány meg hány sportágra igaz ez idehaza, többek között a magyar futball-válogatottra , meg úgy általában a hazai bajnokságra...

» Roy Jones Jr.   válasz erre
    2010-08-17 20:47:53

Hajrá Józsi! Szimpatikus a hited és a kitartásod!

» husatt   válasz erre
    2010-08-17 20:44:02

Kérlek mellőzd az ilyen hangnemet!
http://www.profiboks ...

» N_Ricsi   válasz erre
    2010-08-17 20:37:09

Nem kene ez a fajta fikazas itt. Jozsi ebbol el, csinalja csak es sok sikert neki!

» szabinar   válasz erre
    2010-08-17 20:36:48

Közröhely = közröhej
annakidelyén = annak idején

» N_Ricsi   válasz erre
    2010-08-17 20:34:21

Hajrá!

» bandi78   válasz erre
    2010-08-17 19:08:56
fel