Balzsay vs Pascal: július 22-én versenytárgyalás!
Hozzászólok:
Ezért írtam azt, hogy egy hét múlva kiderül, hogy kinek mi a szándéka, és nem azt, hogy tuti lesz meccs. Ha mindkét fél akarja, akkor viszont az is eldől, hogy ki rendezheti.
Kareszékat érdekli a dolog, abban szinte teljesen biztos vagyok. Poszwa nem a semmiért ugrott egyből repülőre és rohant ki Puerto Ricoba, mikor kb. 1.5-2 hónapja Warren nem hivatalosan jelezte, hogy Ági lemond a címéről. Ráadásul már akkor is Pascalt mondták lehetséges ellenfélnek, sőt, a kanadai már tavaly novemberben azért ment ki a WBO kongresszusra, hogy rányomuljon a címre. Más kérdés, hogy azóta sok minden változott.
Egyébként ha kiírnak a purse bidet, akkor azt az esetek nagy részében azért teszik, mert a felek nem tudtak megegyezni, ergo tárgyaltak egymással, mert érdekelte őket. Aztán lehet, hogy ez esetben más a szitu, de ez hamar ki fog derülni.
faceload megelőzött. Ebből a hírből nem derül ki, hogy Pascalékat érdekli-e a dolog. Én még mindig azt gondolom, hogy nem. Sőt, még az se derül ki, hogy Kareszékat érdekli-e. Erre max az 1. hely utal :) Kíváncsi leszek.
face
Nem dől el, de ha Pascalék nem adnak be bidet, annak elég egyértelmű lesz az üzenete... Ha viszont tendereznek, akkor ők is biztosan akarják a meccset. Amúgy valszeg akarják a kanadaiak is, mert blindre nem nagyon írnak ki versenytárgyalást, hogy aztán utólag derüljön ki, hogy az egyik félt nem is érdekli a dolog.
Nem korai. Ez lesz Balzsay komoly meccse. Kohl maga mondta, hogy egyszer minden bajnokaspiránsnak meg kell mártóznia a mélyvízben. A hangsúly az "egyszer"-en.
Nekem az nem világos, hogy miért dől el, hogy lesz-e meccs 1 hét múlva. Ha nem ad be bidet Michel, az még nem azt jelenti, hogy idegenben elvállalják a meccset...
Amikor a magyrok vb övért mennek,az mindig izgalmas.Kokó-Diaz,Madár-Gonzalez,és most Karesz.Csak a címvédéseknél is minimum ezt a színvonalat kéne tartani..
Kemény meccs lesz nem rossz ez a Pascal se.
Csak jöjjön össze.
Hajrá Karesz!!
Én örülnék ha nem Németországba lenne. Igy könnyebb lenne a tengeren túlon befuttani esetleges győzelme esetén. Tudom most jönnek a kétkedők hogy őt nem is akarják Németországon kivül meccseltetni.
Nem akarom mondani, de én megmondtam, hogy Kohl nem fogja halasztani a dolgot és hogy ezt a Taylor vs. Lacy ötletet is simán elsimítja az öreg... Mibe, hogy a németek fogják rendezni?!
Hogy korai lenne ez még Karesznak?
Szerintem meg ha itt van ez a lehetőség akkor éljenek vele ne etessék éveken keresztül az Uninál igéretekkel.
Felkészültnek tartom annyira,hogy megküzdjön Pascal-lal!
Hajrá Karesz!!!
Ha létrejön a meccs remélem az uni rendezheti és akkor "könyedebb"
dolga lehetne Karcsinak!Jo ez a pascal,de verhető!Hajrá Karcsi!Nem ide tarotozik de nyugodj békében Gyuri!!!!!!:((((((