Wladimir Klitschko edzője, Emanuel Steward tegnapi nyilatkozatában korai befejezést jósolt az amerikai Thompson számára, aki július 12-én Hamburgban próbálja majd megállítani az ukrán egyesített bajnokot. Klitschko továbbra is TIrolban készül többek között állandó kesztypartnere Andy Lee társaságában, és elmondása szerint már nagyon várja, hogy ismét Hamburgban bokszolhasson. "Egészen különleges dolog számomra, hogy újra ott küzdhetek majd. Itt kezdtem 1996-ban. November 16-án 550 néző előtt a Wandsbeker csarnokban. Az elmúlt 12 év alatt órási utat jártam be, rengeteget tanultam. Nagyszerű, hogy a németek engem és Vitalit is elfogadnak, annak ellenére, hogy egyikünk sem német állampolgár." - mondta Wladimir a német lapban, hozzátéve, hogy ez a meccs nem Krasniqi megbosszúlásáról szól. "Nem, nem a bosszú a lényeg. Nem szabad lebecsülnöm Thompsont. Ez az első lépés a vereséghez. Bízik magában, de mikor a ringben a szemébe nézek majd, akkor érzékelni fogja a fizikai fölényemet. Ezeket a pillanatokat szeretem. Győztesen kell elhagynom a szorítót, csak ez számít."
Klitschko szemmel verné Thompsont
Hozzászólok:
De Klicsek ne szemmel verjen,hanem pattanjon rá Tompson-ra az első gongszónál,és adjon neki rendesen.Aztán kalapálja egy darabig,és lehetőleg ne üsse ki azonnal,mert jó lenne egy tízmenetes meccset nézni legalább.
Egyéb óhaj most nincs is :-)
"már a szeméből látszott hogy fel sem készült normálisan a dél afrikaira."
Azt meg hogy vetted ki a szeméből?:D Sztem a felkészülésének semmi köze nem volt ahhoz a vereséghez.
Az egy akkora meglepi volt,hogy bár hosszú évek elteltek azóta,de még mindenkibe olyan frissen él :-)
Wologyának is tuti eszébe jut amikor benyel egy nagy tockost,rögtön úrrá is lesz rajta a pánik.
már a szeméből látszott hogy fel sem készült normálisan a dél afrikaira. persze lehet hogy jó felkézsülés esetén is kikapott volna:-)
Ha fejben is ott lesz Wladimir,nem látok rá esélyt,hogy vereséget szenvedjen.És sajnos csatlakoznom kell Sztrego véleményéhez (bár a hideg is kiráz tőle...),hogy Sanders kiverte belőle a támadókedvet.Bár azóta legalább biztonsági bunyóra épít,ami igaz nem túl látványos,de eredményes.