Hivatalos az Abraham vs Miranda visszavágó
Hozzászólok:
Abraham nem igazi virtuóz,de ez a német iskola hatása is,egy jó amerikai edzővel sztem nagy bajnok lehetne.Ahogy -ha jól emlékszem ifj.Peru- meg is jegyezte valahol,Abraham már régóta nem fejlődik.Igaz Miranda is szinte csak önmaga árnyéka,mióta Pavlik szétverte.Remélem most mindketten motiváltak lesznek és nagy meccset látunk majd.
tomi: Arra mondtam, hogy Abraham kezdett fölénybe kerülni, amikor megsérült az álla. Konkrétan szédelegve ment be Miranda a sarokba több menet végén.
Lehet Abraham sem virtuóz, de neki legalább van védekezése :) Meglátjuk majd, szerintem Miranda a földön fejezi be ezt a meccset, ahogy Pavlik ellen is tette.
De akkor, ha nem középben lesz a meccs, nem forog kockán Abraham címe, nem igaz?
Mirandanak nem kell fogyasztani, mert a 166 font nagyon közel van a nagyközép felső határához, tehát ez neki nem lesz hátrány. Én feltétlenül neki drukkolok, mivel Abrahamot ki nem állhatom. Ráadásul az is jelent valamit, hogy a világbajnoknak kell alkalmazkodni Mirandahoz, azzal, hogy nem középsúlyban lesz a meccs, pedig Miranda nem is amerikai. Lehet, ott is úgy gondolják, hogy az első összecsapást ő neki kellett volna nyerni. Ezt a sérüléses felvetést meg egyáltalán nem értem, nem attól dagadt be Abraham arca, hogy mérkőzés előtt megcsípte egy méh, amire ő köztudottan allergiás:-).
Abraham sem éppen 1boksz virtuoz pláne ahogy néha csapkod Pavlik a sz..t is kiverné belőle.
Hát igen, pár font nagy előny lehet... ne, ha Miranda olyan boxoló lenne, aki ki tudja használni. De csak egy ötlettelen, egysíkú ütőgép. Ha nem sérül meg Abraham, pár meneten belül vége lett volna annak a meccsnek. Miranda nem egyszer kereste az égtájakat, én most sem várok mást. De örülök, hogy végre kiderül. Csak Abraham tanulja meg hogy célszerű lélegezni ebben a sportban :)
Nagy butaság a 166 Abraham részéről. Minek menjen fel, ha tudja hozni a súlyt? Miranda meg szenvedjen ha akarja a meccset!
Én is nagyon örülük a meccsnek: mivel az elsőn lehet bőven vitatkozni, itt volt az ideje, hogy újra a ringben találkozzanak. Lesz mindkettejüknek mit bizonyítani a másik ellen.
Sauerland Úr nem gatyázik sokat. Érződik rajta, hogy nem a box a pénzforrása, ezért sokat kockáztat. (Gyakran rá is b@szik). Nagyon örülök ennek a meccsnek, nézni fogom.
Tényleg le kellett volna állítani, de Miranda nem érdemelt volna világbajnoki övet ott este. Örülök ennek a meccsnek, remélem Athur felmossa a ringet ezzel a szájhőssel.
sokan utáják abrahamot mert teljesen jogosan le kellett volna állítani a meccset Miranda ellen. viszont ez nem az ő döntése volt és ilyen állkapcsal is helytált végig. szóval a legnagyobb harcosok közt van nagyon tisztelem és remélem kiüti a kolumbiait. nagy meccs lesz.
Abraham ott szívta meg,hogy magára engedte Mirandát,ugyan úgy ahogy azt az előző meccsein tette.Csak Miranda ütni is tud.És ez most végzetes lehet.
Nem tudom mi lesz ezen a meccsen...
Mirandának sok lehet a fogyasztás, Abrahamnak az utazás, abban viszont biztos vagyok, hogy nem lesz unalmas!
Remélem, kicsinálja Mirindát Arthur. Amúgy az is érdekelne, hogy Miranda nyújtózna-e Pavliknál visszavágó ellen, ha nyerne. Mert erről nagyon hallgat. Mondjuk ekkora zakó után nem csodálom....
Sztem most lerendezi, Mirandát kb. ahogy Pavlik tette. Sokkal jobb bokszoló Abraham... mondjuk ha csak a múlt hétvégi meccsét láttam volna eddig akkor nem ezt írnám, de tud ő annál többet is... És most lesz neki egy bizonyos előnye az Extra motiváltság ami nagyon sokra képes... az elmúlt meccsein hiányoltam ezt...
Múltkor jól lehurrogtam Kholt... mindegy megbírja.... de most nagyon örülök hogy ezt összehozta...
Remélem Miranda győz és utána Abraham visszavonul.
Mind2 elég bunkó de Miranda legalább egyéniség.
Miranda nem lépett feljebb?Nehogy gyenge legyen,mert most látni akarom ahohy lezúzza Abrahamot.
Milyen súlyban lesz? Miranda visszafogyaszt? Remélem Abraham KOval zárja le ezt az ügyet.