Santiago lett Tarver ellenfele
Hozzászólok:
"Santiago tko-val verte Muriqi-t, míg Tarver csak többségi döntéssel, tehát Santiago "jobb" mint Tarver!HeHeHe! "
annak idején volt egy jó pár hasonló okfejtés. Nem tom ki vezette le, már nem tudom melyik bunyósból kiindulva, de a vége akkor is az volt, hogy a legjobb Mike Tyson anyukája! :)
Én azt figyeltem mlég, hogy ennek a súlycsoportnak sztem a legidősebb az összetétele.
Ahogy néztem az első 40 bunyos (boxrec) átlagéletkora közel 34év.
Sosem éreztem Tarvert annyira kiemelkedőnek. Akkor sem amikor R J-t kiüttötte. Nyilván nehéz ezt így megmagyarázni, meg nem is akarom ezt a Tarver gyereket boncolgatni hosszasan. Szerintem jókor volt jóhelyen. Én szerintem mindig nagyon nagyon túlértékelt volt (mint ahogyan sztem Hopkins teljesítménye is amiért legyőzte őt.)Mostanra meg már magához képest is a múlt.
Pályafutása sztem legnagyobb teljesítménye egyértelműen az a pontozásos győzelem, amit töröt kézzel ért el, a már idős, de csupatűz Rocky Balboa ellen....:)
ez az UBP-nél rendszerint egy kategória. :)) habár ez nem is jó tréfa.
Emlékszem még azokra a nyilatkozatokra, amikben Zsolti ellenfélválasztását mindenki lesajnálta és mondta, hogy bezzeg Tarver és az "élvonal"...
Okés, ahogy gondolod. Akkor úgy fogalmazok, hogy Mendoza, Santiago pontosan az UBP féle rendezvényekre való bokszoló, se több, se kevesebb. Az egyik most szerencsésebb, már ha valóban létrejön élete mérkőzése Tarverrel szemben.
Nem vagyok sértődékeny, de arra elég érzékeny vagyok, ha valaki kiforgatja a szavaimat, és ezt még akkor sem hagyom szó nélkül, ha ez "csak" egy fórum. Egyébként teljesen félreértelmezed, amiket írtam. Kevered is a dolgokat, mert azt pont nem én írtam, hogy nem szabad senkit lebecsülni (nem is szabad egyébként, de ez egy baromi nagy közhely, azért nem is használom). Én egy dolgot tettem szóvá, méghozzá azt, hogy anélkül van rossz vélemény írva bunyósokról (érted ugye, nem emelek ki senkit, általánosságban beszélek), hogy kicsit jobban utánanéznétek annak, hogy ténylegesen mit is tud. Ezért (is) rakunk fel sok videót, hogy ne a boxrec alapján kelljen véleményt mondani, mert az édes kevés.
Ha valakit felhoztam példának (olvasd vissza nyugodtan), az Acosta volt, és nem Mendoza, vagy Santiago. Utóbbiról szó nem volt, csak Te gondoltad oda, fogalmam nincs, hogy miért.
Nagyon kevesen ismerik Acostát (ergo biztos nem ér sokat…), de azt tartom, hogy első címmeccsre igenis jó ellenfél. Fentvan a Mundine elleni meccse a fórumban, le lehet bátran szedni. Ha ránézel a boxrecre, akkor azt látod, hogy csak 4 menetet bírt ki, és így nagyon gyenge palinak tűnik, de ha megnézed a meccset, akkor láthatod, hogy közel sem volt egyoldalú. A lényeg tehát az, hogy a száraz adat nagyon kevés, és engem ezért zavar pár beszólás.
Lehetne még felsorolni sok hasonló esetett, de felesleges. Aki akarja, az úgyis megérti, hogy mi akarok ebből az egészből kihozni, aki pedig nem, mert full elfogult, vagy direkt kötekedni akar, annak úgyis hiába írok, akkor sem fogja megérteni.
Erwin
Egyrészt nem kéne ennyire sértődékenynek lenned, ez csak egy fórum. Én nem a tutit tudom, csak leírom a saját véleményemet. Másrészt te azt állítottad az én olvasatomban, hogy Erdei következő ellenfelét nem szabad lebecsülnünk, ebből vált nyilvánvalóvá számomra, hogy Santiago, mint Erdei korábbi ellenfele ugyanebbe a kategóriába sorolható. A megbecsülésükkel egyáltalán nem tudok egyet érteni, de abban igen, hogy egy kategóriába sorolhatóak.
VMVKWA
Népszerű csak úgy lehet valaki, ha olyan produkcióval szórakoztatja a közönséget, amely után a fizető vendég azt mondja, hogy erre legközelebb is kíváncsi leszek, és újból fizetni fogok érte. Egy látványtalan, unalmas bokszoló csak olyan körülmények között lehet népszerű, mint Erdei, akinél nincs jobb jelenleg Magyarországon. Jobb nem lévén ő a legnépszerűbb. A világklasszisságtól Erdei fényévekre van, Tarver viszont abba a kategóriába sorolható. Ezért írtam, hogy az ő meccseire még akkor is vevő a világ, ha Santiago az ellenfél. Azt pedig kétlem, hogy Tarver már csak a múlt lenne, ellenben RJJ megítélésem szerint is abba az irányba tendál.
"Ám a viccet félre téve, ...Tarver bárkivel is bokszol a jövőben, az úgyis telt házas gálát von maga után, mivel egy világklasszis bunyósról beszélünk, akire mindig kíváncsi lesz a világ!"
Chunky hazudtál, ez kimeríti a vicc fogalmát:)
Ha Tarver világklasszis, akkor Erdei méginkább az. Nem attól esik vki ebbe a kategóriába, h milyen népszerű, hanem h milyen bokszoló. Erdei az unalmas stílusával is szinte bárki ellen esélyekkel lép ringbe a súlycsoportjában, Tarver szerintem már nem.
Ugyanakkor nyilván más kategória, ha Tarver felhozómeccs céljából választja Santiagot, mintha Zsolt 4-5 címvédésre egyfolytában ilyen kaliberű emberkékkel meccsel.
Tegyük már helyre a dolgokat. Tarver már a múlt, ahogy Roy is. Lassan persze Zsolt is az lesz...:(
Chunky
Már bocs, de Te úgy mégis miről beszélsz, mit írtam én? Na ezért rühellek hozzászólni, mert pár jólszituált direkt félreértelmezi, vagy ami rosszabb, fel sem fogja, hogy mit írok. Egy büdös szóval nem mondtam, hogy Santiago jó bunyós. De végülis tök mindegy, azt gondolsz, amit akarsz, Te tudod a tutit :-).
Nevetséges ez a párositás!Tarver inkább tényleg Zsolti ellen bokszolna,ennek lenne "értelme"!De tudjuk milyen az Universum!!!
Azért ne essünk hasra Tarver előtt, én legalábbis nem fogok. Mióta Hopkins hülyét csinált belőle nem igazán találja a helyét, és csak tapogatózik, keresi a pénzt, mert a kihívást nem az tuti, legalábbis nem úgy látszik. Roy ellen kijött neki a lépés, de azóta nem nagyon villog. Lehet, hogy csak egyszer villant?!
Ne felejtsük el, hogy Erwin egy másik fórumban felhívta a figyelmünket arra, hogy a Santiago féle bunyósok igenis jó harcosok, és azért mert nincsenek a közvetlen élvonalban, attól még lehetnek kemény ellenfelek. :DDDDDD Ám a viccet félre téve, nevetséges választás a Tarver csapatától, persze ettől függetlenül Tarver bárkivel is bokszol a jövőben, az úgyis telt házas gálát von maga után, mivel egy világklasszis bunyósról beszélünk, akire mindig kíváncsi lesz a világ!
Miért meccselne Erdeivel? Felhozómeccset fog vívni. Vagy úgy gondoltad, hogy Tarver a Santiago, Blades, Erdei hármasból kellett volna felhozóellenfelet választania? :)
Ezek után, hogy a bánatba nem Madár meccsel Tarver-rel??? Nooooormális?:(
Santiago tko-val verte Muriqi-t, míg Tarver csak többségi döntéssel, tehát Santiago "jobb" mint Tarver!HeHeHe!
Megvan!!! Anno az Universum is azt mondta, hogy majd Michalczewskit összehozzák Jones ellenfeleivel és majd a lengyel gyorsabban kiüti őket, mint Jones és ebből fog látszani, hogy ki a jobb bunyós.
Lehet, hogy Tarver is erre gyúr:))))!
Tarver az Universumhoz szerződött? Oké mondjuk kiüti gyorsan. Akkor nő Tarver ázsiója?
Lehet, hogy Tarver titokban Madár meccseket néz, és rá van izgulva az ellenfeleire.
Az a minimum, hogy a meccs első felében kiüti Tarver ezt a "szántyiágót"!:-)