Nehézsúlyú villámkiütés Odlanier Solis módra (videó)
A péntek esti Odlanier Solis vs Dominique Alexander mérkőzés felvétele.
Hozzászólok:
Olyat azért nem mondanék,hogy lassú,mivel a kézsebessége sztem kiemelkedő még így is.Lábon persze nem sokat mozog a túlsúly miatt(de erre nem is volt szüksége ilyen szintű ellenféllel szemben).Ha rendesen felkészül,akkor sztem továbbra is bárkinek gondot okozhat,persze ehhez kellően motiváltnak kéne lennie.
Sajnálatos ha egy profi bokszoló nem tudja tartani a súlyát. Nem is. Inkább szánalmas. Hiszen a fizikai teljesítményéből, így közvetve a testéből él.
Nagyon meg kell küzdeni az embernek hogy ekkorára nőjön. Rengeteg kell zabálni érte :)
Sosem lesz igazi bajnok.
Ebből a meccsből semmiféle következtetést nem lehet levonni azon kívül, hogy Solison jelentős túlsúly van. A következő meccs (illetve mérlegelés) többet mond majd.
Nagyon lassú, úgy lépked mint egy birodalmi lépegető. Nem lesz ennek jó vége.
Az a lihegés nekem is feltűnt. Jobb lesz, ha összeszedi magát, különben csak ígéret marad.
Ez aztán a komoj ellenfél ebből le lehet vonni a tanúságot gratulálok Solisnak...!
a vuena talán buena.
egyébként borzalmas, már az első menet végén zihált. nagyon várom, hogy kiüssék a francba ezt a lusta tetüt.
Nem tudok spanyolul, de megpróbálom lejegyezni, amit a kommentátor mond, mert szerintem eszméletlen:
3:26-nál azt mondja:
"... Solis, gran velocidad de manos combinal(e?) con muy vuena? potencia..."
Solis, nagyszerű kézsebesség kombinálva sok potenciállal... - vagy valami ilyesmi a vége...
"szerintem chambers és arreola dimitrenko meg povetkin is verné,"
Nagy összegben mernék fogadni az ellenkezőjére.
Solis nagyon távol van az elithez képest klicsko- fivérek, haye, chagaev, de még talán a másod vonalhoz is képest, szerintem chambers és arreola dimitrenko meg povetkin is verné,talán érdemesebb lenne kiállni a egy régi öreg ellen tapasztalatott gyűjteni pl rahman, peter, holyfield, toney, gomez ellen, vagy rendezhetnék ilyen éppen kezdő profibosz mérkőzést tyson furyval!
Azért a diktatúrának is megvannak a maga előnyei. Castro alatt nem hízott el ennyire.
Egyetértek veled Monzon.
Hogyha továbbra is csak hízni fog Solis akkor már az első komolyabb erőt képviselő ellenfelétől ki fog kapni.
HA remegett volna a kezem mikor írtam a szelvényt akkor lottóötösöm lenne.
HA. Strego is elmondta, hogy Samu Peti fasirtot csinál majd Vityábol, aztán HA-t mondott :)
Solis továbbra is 1 lassú szar Haye simán kicsapná a ringből ha lenne visszavágó.